ELHUNYT DOBOS LÁSZLÓ

 

a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola ny. szolfézstanára és egykori igazgatója, karnagy

(1932-2021)

 

 

Dobos László

 

2021. január 2-án, 89 éves korában elhunyt Dobos László, iskolánk nyugdíjas szolfézstanára és igazgatója. Laci bácsi évtizedekig intézményünk egyik meghatározó pedagógusa, vezetője volt. 1960-tól tanított a zeneiskolában, 1967-től 1992-ig pedig igazgatóként egyengette az iskola útját. Az ő munkájának eredménye többek között, hogy a főépületünk mellett egy másik épületet is birtokba vehettünk oktatási célokra (Dr. Majorossy Imre utca, akkori nevén: Sörház utca). Nevéhez fűződik az iskola könyvtárának megtervezése és kialakítása, a növendékhangversenyek rendszere, vagy a Baranya megyei Továbbképzős Találkozó elindítása is, amely a mai napig is háromévente megrendezésre kerül. Pedagógusként, szolfézs és zenetörténet óráit élményszerűség és a gazdag tudás jellemezte, nagy hatással volt tanítványaira. Életével, személyes példamutatásával, vezetői és zenei munkásságával egyaránt gazdag örökséget hagyott ránk.

 

Érdeklődése a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola iránt nyugdíjas korában is megmaradt, míg erejéből telt, rendszeresen látogatta koncertjeinket, karácsonyi és pedagógusnapi rendezvényeinket feleségével, Ilka nénivel.

 

 

Dobos László és felesége, Ilka néni

 

Mindig előttünk marad kedves, szelíd alakja. Nyugodj békében Laci bácsi!

Egyházzenei, karnagyi munkájáról és családjáról a következő, vele készült interjúban olvashatnak:

 

https://www.pecsma.hu/top/pecsi-polihisztor-karnagy-zenepedagogus-mufordito-iro/?fbclid=IwAR3ryOy3EqAt45Cpf-S98f5ASKPy69bh56YJbPe3rDqNBwQDGrVqLwRyPkM

 

 

Az emlékezés, valamint Dobos László és felesége fényképének forrása:  

Dobos László 1. portréjának forrása: 

 

Függelék:

 

DOBOS LÁSZLÓ műfordításai

Egyházi kórusművek magyar szöveggel

(Parlando 2014/1.)

Egyházi kórusművek magyar szöveggel. Dobos László műfordításai