ELHUNYT WAGNER RITA,

 

AZ LFZE Kamarazene Tanszék zongoraművész-tanára

(1946-2021)

 

 

https://lfze.hu/data/LFZE.HU/oktatok/wagner_rita_3-2-es_tegla_fekete-feher_fit_825x10000.jpg

 

Wagner Rita

(fotó: Zeneakadémia/Mudra László)

 

Wagner Rita 1946-ban született Csepregen.

 

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kadosa Pálné Szabó Mártánál és Hambalkó Editnél tanult. 1969-ben végzett a Tanárképző Intézetben Máthé Miklósné osztályában, majd 1972-ben a Zeneakadémián, ahol Nemes Katalin volt a tanára.

 

Tanított középfokon a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában 1972-től 1974-ig, valamint a budapesti Bartók Konzervatóriumban 1985-től 1997-ig, emellett 1975-től 30 évig volt a Tanárképző, majd 2005-től a Zeneakadémia oktatója; növendékek tucatjai tanultak nála kamarazenét, a Rendkívüli Tehetségek Osztályában pedig zongora főtárgyat. Vendégtanárként oktatott Spanyolország számos városában, valamint a neves Prussia Cove-i Zenei Szemináriumon.

 

„Wagner Rita. A mi energiabombánk volt. Mindannyiunké, akik nála tanultunk, akik vele dolgozhattunk, akik kollégái lehettünk. Figyelmessége utolérhetetlen volt, tanítványaiért tűzbe tette a kezét. Tanításában az nyűgözött le a legjobban, hogy sohasem abból indult ki, hogy milyen képességekkel rendelkezik a hallgató. Számára a zenemű volt az origó és mindenkinek segített megtalálni a műhöz vezető utat. Méghozzá a műhöz vezető saját utat. Több száz tanítványával együtt mind azt érezzük, hogy óráin tüzet gyújtott bennünk. És mi ezt a tüzet átvettük, és tovább lángoltunk. Mert Wagner Rita a mi energiabombánk is volt. Ez a láng elolthatatlan, és örökké élni fog bennünk. Kamarazene Tanszékünk nevében is búcsúzunk Tőled, kedves Rita.”

 

Fülei Balázs,

a Kamarazene Tanszék vezetője

 

(Forrás: LFZE, 2021. VIII. 20.)

 

 

Függelék:

Beszámoló Wagner Rita kamarazenei kurzusáról (Tóth Erika) (képekkel, videókkal)

(Parlando 2015/2.)