VÁLOGATÁS A MAGYAR ZENEMŰVÉSZ-PEDAGÓGUSOK 2015. ÉVI „KEREK" ÉVFORDULÓIBÓL

(1001 emlékeztető)

-Tervezet-

(3. javított, Bővített változat)

Az évfordulókra vonatkozó ismertetéseink terjedelmét - néhány kivételtől eltekintve - kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálják, minden teljességre való törekvés nélkül. Legfőbb cél, az EMLÉKEZTETÉS kiváló jelenlegi és egykori kollégáink „KEREK” születésnapjára, évfordulójára!

Köszönettel fogadjuk a további jelentősnek ítélt évfordulós információkat éppen úgy, mint az alábbi évszámokkal kapcsolatos hiány-pótlásokat, kiegészítéseket, korrekciókat, netán önálló írásokat! (mobil: 0620/493-7663, email: tamas.zelinka@gmail.com, név: Zelinka Tamás).

Erre minden bizonnyal szükség lesz, mert az interneten kívül rendelkezésre álló magyar nyelvű lexikonok, lexikonszerű nyomtatott kiadványok is már 30-35 évesek, és a legtöbb esetben csak a születési dátumokat rögzítik… Megjegyezzük, hogy az életmű / legfontosabb munkahelyek-városok / rövid jellemzésén, bemutatásán túl egyéb konkrétumokra (pl. tanárok, tanulmányok helyszínei, időpontjai, fontos szereplések, kitűntetések, stb.) a legtöbb esetben nem vállalkozhattunk, viszont ilyen irányú kiegészítéseknek szívesen adunk helyet az „évfordulósról” szóló külön írásokban!

1505-ben született

Tinódi Lantos Sebestyén (Tinód, 1505/1510 – Sárvár, 1566. január 30.)

zeneszerző, históriás előadó;

1660-ban született

Kusser János Zsigmond (Pozsony, 1660. február 13. - Dublin, 1727. november) zeneszerző, tanár;

1715-ben született

Maróthi György (Debrecen, 1715. február 11.– 1744. október 16.) matematikus, pedagógus,

a magyar zeneelmélet úttörője. 1739-ben svájci minták nyomán a többszólamú zsoltáréneklést kívánta meghonosítani az istentiszteleteken. Első lépésként ugyanebben az évben megalapította a Kollégiumi Kántust. Maróthi a következő évben (1740) többszólamú zsoltárkiadást is megjelentetett a zürichi minta alapján. Később átszervezte az előző évben alapított főiskolai énekkart, nagy fontosságot tulajdonítva a művészi ének tanításának. Az év második felében adta ki a Szenczi Molnár Albert-féle Psalteriumot, amelynek függelékeként megjelentette a A Soltároknak a kóták szerént való éneklésének mesterségének rövid summája című, az első magyar nyelvű zeneelméleti munkát. Ugyancsak 1743-ban állították fel kezdeményezésére az első debreceni csillagvizsgálót. Folytatásként „Collegium Musicum”-ot, zenei együttest tervezett, de 29 évesen elvitte a korai halál. Így ez a terve nem valósult meg, de az általa alapított – az első, azóta is folyamatosan működő magyar ifjúsági kórus –, a Kántus továbbvitte szellemiségét, hogy hitben és munkában edzett generációkat neveljen;

1735-ben született

Galánthai gróf Eszterházy Pál (Kismarton, 1635. szeptember 7. - Kismarton, 1713. március

(Portré: Benjamin Block)

26.) birodalmi herceg, Magyarország nádora. Egyben költő és zeneszerző is volt. Tevékenyen részt vett a török elleni harcokban, különösen az 1663–64-es török háborúban, majd a török kiűzésénél. A politikai mellett szakított időt alkotóbb dolgokra, mint a költészetre és a zenére. A magyarországi barokk költészet egyik kiemelkedő alakja, s történeti szempontból latin nyelvű emlékiratai is jelentősek. Példaképének Zrínyit tartotta. Buzgó katolikus volt, s ennek jegyében szerzett kantátákat (1711-ben Harmonia caelestis címmel gyűjteményes formában meg is jelentek), melyek a korai magyar zenetörténet értékes emlékei, emellett írt teológiai tárgyú írásokat és imádságokat is. Neves műpártoló és műgyűjtő is volt egyben;

1745-ben született

Bengráf József (Neustadt in der Saale, 1745. július 20. - Pest, 1791. június 4.) zeneszerző, karnagy, tanár. 1784 körül került Pestre, s lett a Belvárosi templom karnagya és orgonistája. Főleg egyházi műveket írt (30 mise, 7 requiem, 12 motetta, 2 Alleluja);

Druschetzky Georg /György/ (Pozsony, 1745. április 7. – Buda, 1819. szeptember 6.);

1775-ben született

Ruzitska József (Pápa, 1775 körül – 1824 után) zeneszerző, karmester, zenetanár.

1820 – a nagyenyedi József ezred karnagya, 1821 – a nagyváradi színháznál zeneszerző, 1822 – 1823. a kolozsvári színház karnagya, 1822. december 26. – Béla futása, az első magyar opera bemutatása Kolozsváron, Kolozsvári tartózkodása után Bethlen Ferenc gróf szolgálatában a bethleni cigányzenekar vezetője volt, 1823-ban Itáliába utazott, az életének további eseményei ismeretlenek. Ő szerezte az első két magyar történelmi operát, a Béla futását és a Kemény Simont. Az előbbi kéziratos partitúráit (három, egymástól többé-kevésbé eltérő változatban [1837-38 között Heinisch József dolgozta át]) a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület könyvtára, Ernst Lajos gyűjteménye és a budapesti Operaház könyvtára, utóbbiét a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának zenei osztálya őrzi;

1780-ban született

Gáti István (1780-1859) mérnök és jogász. Az Eszterházy gróf uradalmi mérnöke volt. Fiatalkorában Ó-Szőnyön tanítóskodott és ezidőtájt állította össze az első magyar nyelvű zongoraiskolát, mert rádöbbent, hogy a zene „nemzeti nyelvünkön közönséges helyen nem taníttatik”, a hogy „magános Tanítók sok Városokban annyival inkább Falukon, semmilyeneket sem lehet találni.” (A KÓTÁBÓL VALÓ KLAVIROZÁS MESTERSÉGE, MELLYEKET KÉSZÍTETT AZ ABBAN GYÖNYÖRKÖDŐK KEDVÉÉRT GÁTI ISTVÁN BUDÁN, A királyi iniversitasnak betűivel. 1802-ben;

1795-ben született

Batka Nepomuki János (Javornik, 1795. június 1. - Pozsony, 1874. augusztus 18.) orgonista, zeneszerző. 1814: Bécsbe került, ahol megismerkedett Ludwig van Beethovennel. 1816: Mo-ron zenetanár, majd színházi gordonkás Pesten. 1829: már ismert egyházzenei zeneszerzőként tartották számon. 1843: Pozsonyban élt. - Egyházi művei nagyrészt a Pozsonyi Egyházzenei Egylet birtokában vannak;

Böhm József (Pest, 1795. március 4. – Bécs, 1876. március 28.) hegedűművész,

(Forrás: Wikipédia)

hegedűpedagógus. Az udvari zenekar tagja és a bécsi Konzervarórium leghíresebb tanára volt. Az első zenei oktatást atyjától nyerte, nyolc éves korában már turnéra indult Lengyelországba. Később P. Rode tanítványa lett. 1819-ben a bécsi Konzervatórium tanára, 1821. pedig az udvari zenekar első hegedűse volt. Mint pedagógusnak óriási jelentősége van. Tanítványai közül ezeket kell különösen ki emelni: Ernst, Joachim, Singer, Hellmesberger, L. Strauss, Rappoldi, stb. Szerzeményei közül vonósnégyesek, duettek, variációk, polonaisek és dalok, valamint hegedűdarabok jelentek meg;

1800-ban született

Brassai Sámuel (Torockó vagy Torockószentgyörgy, 1800. február 13. – Kolozsvár, 1897.

június 24.) zenetanár, nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja. Foglalkozott földrajzzal, történelemmel, statisztikával és közgazdaságtannal, a zene elméleti kérdéseivel, esztétikával, műkritikával is. Az oktatásügyben számos reform elindítója és előmozdítója volt; hozzájárult a korabeli tudományos eredmények népszerűsítéséhez. Esténként baráti társasága körében zenélt, harmóniumon, brácsán, csellón és zongorán játszott. A szigorú napirendtől csak a zene kedvéért tért el: bármikor kész volt Pestre, Bécsbe vagy akár Berlinbe utazni egy hangverseny kedvéért. 1846-ban a kolozsvári Vasárnapi Újság, 1853-ban a Szépirodalmi Lapok, 1856-58 a Budapesti Hírlap zenekritikusa;

Fáy Antal (Emőd, 1805. október 17. – Budapest, 1872. július 30.) zongoraművész-tanár, zeneszerző, politikus;

Tolnai gróf Festetics Leó (Pécs, 1800. október 8. – Budapest, 1884. november

Cosima Liszt, Hans von Bülow és Liszt Ferenc társaságában (a zongora mellett) (A kép forrása: Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel)

15.) a pesti Nemzeti Színház igazgatója, zeneszerző. Az 1830-as években kibontakozott „óvodamozgalom” ügyét felkarolva a Tolnán telket és házat adományozott egy "kisdedóvóintézet" felállítására, amely 1836-ban nyílt meg. 1852-ben a kormány kinevezte a Nemzeti Színház igazgatójává. 1864-ben részt vett az Országos Színiiskola (Színészeti Tanoda) megalakításában, aminek 1865-ben a főigazgatója lett;

1810-ben született

Bognár Ignác (Csepreg, 1810. március l8. - Budapest, 1883. november l.) énekes, zeneszerző, tanár. Kőszegen és Sopronban tanult zenét. 1833-tól a bécsi udvari színház tagja, 1835-ben a coburg-gothai hercegi udvari színház első tenoristája volt. 1841-től a kolozsvári színház operarendezője lett. 1847-ben végleg Pesten telepedett le, ahol hangja gyöngülése miatt kartanító volt a Nemzeti Színháznál. 1862-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott ott. Operákat, színpadi kísérőzenét, népszínműveket, dalokat komponált. Fontos szerepe volt a XIX. sz. közepén kialakuló új színpadi műfaj, a népszínmű népszerűvé válásában. (32 népszínműhöz írt kísérőzenét.) Operái: Tudor Mária (1856.); Fogadott leány (1862.). Két kötet dalgyűjteménye látott napvilágot (1856, 1859.). Füredi Mihály: Száz magyar népdal c. gyűjteménye is az ő zongorakíséretével jelent meg (1851.);

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893) zeneszerző, zongoraművész,

Bárdos Lajos: Erkel szózata (Az illusztráció forrása: EMB honlapja)

karmester, zenetanár. Zenei tanítómestere Klein Henrik, kiváló képzettségű pozsonyi muzsikus. 17–18 éves korában házi zenetanárnak Kolozsvárra szerződőtt, itt került kapcsolatba Ruzitska Györggyel, Erdély zenei életének vezéralakjával. Zenei pályáját zongoraművészként kezdte, alkalmilag azonban vezényelt és zeneszerzéssel is megpróbálkozott. 1834-ben mutatkozott be Pesten először, a következő esztendőben pedig véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Társaságnál működött mint karnagy. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben, ahol mintegy három évtizeden át zenei vezető és irányító szellem volt. Aktív kapcsolata a színházzal a zeneszerző érdeklődését is a színpad felé irányította. 1840-ben elkészült első operája, a Bátori Mária. A szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig (1851) hasznos segítőtársa operaszerzői munkájában. 1844-ben mutatták be a Hunyadi László c. operát (ugyancsak Egressy szövegével). A Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot ~ szerzeménye nyerte meg; Himnuszát mindmáig magáénak vallja a nemzet. A szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt. Ugyanebben az évtizedben született meg újabb operája: a Bánk bán, az utolsó Egressy-szövegre írt opera, mely 1861-ben került színre. Ez jelenti Erkel pályájának a csúcsát. Későbbi operái nem hoztak különösebb sikert és nem is bizonyultak maradandónak. Ennek oka részben, hogy nem talált többé megfelelő szövegíró társszerzőre. Főképp azonban az, hogy a kiegyezés korának légkörében ~ művészete fokozatosan talajtalanná vált és elsorvadt. Megtiszteltetésben, ünneplésekben továbbra is volt része. 1868-ban az Országos Magyar Daláregyesület vezető karnagyává választotta; új tisztsége jó néhány kórusmű megalkotására késztette. Zenepedagógiai téren is vezető szerephez jutott. Közreműködött a Zeneak. megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz éven át ig.-ja és zongoratanára. Az 1884-ben megnyíló Operaház főzeneig.-i címmel tisztelte meg. 1888-ban 50 éves működése alkalmából ünnepelte a főváros, majd 1890-ben 80. születésnapján utoljára lépett pódiumra a Filharmóniai Társaság hangversenyén. 1839-ben nőül vette Adler Adélt, a házasságukból négy jeles képességű muzsikus fiú született: Gyula, Elek, László és Sándor. Erkel a m. zenei romantikának Liszt mellett a legjelentősebb képviselője. Nevéhez fűződik a m. nemzeti opera megteremtése. Nyugati, elsősorban olasz és francia operai mintákra támaszkodva, a 19. sz.-i m. verbunkos zenének mély átélésével, kifejezési lehetőségeinek megfinomításával és kiszélesítésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakkkör alelnöke, egy év múlva elnöke. M. operák: Sarolta (szöveg Czanyuga József, 1862); Dózsa György (szöveg Szigligeti Ede, 1867); Brankovics György (szöveg Ormai Ferenc és Odry Lehel, 1874); Névtelen hősök (szöveg Tóth Ede, 1880); István király (szöveg Váradi Antal, 1885); kísérőzenék népszínművekhez, zongoraművek (Rákóczi-induló, 1840; Eredeti magyar, 1844; Marches hongroises, 1852); továbbá: Sakkjáték (pantomim, 1853); Magyar cantate (ének-zenekar, 1867); Ünnepi nyitány (zenekar, 1887) (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon);

Gungl József (Zsámbék, 1810. december 1. – Weimar, 1889. január 31.) karmester,

(A kép forrása: Wikipédia)

zeneszerző, tanár. Már gyermekkorában feltűnt zenei tehetsége. Óbudára került segédtanítónak, ahol képességeit fejleszthette, majd 18 évesen, mint zenész a hadseregbe lépett, ahol rövid időn belül karmester lett. Grazba került, ahol 1836-ban első zeneművét komponálta 'Magyar induló' címen. E zeneművével vonta magára az akkori zenei világ figyelmét, így Liszt Ferencét is. Életében mintegy 470 zeneművet komponált. Főleg keringőket, indulókat, polkákat. Szülőföldjéhez hű maradt a 'Zsámbéki Csárdással' Zsámbéknak örök emléket állított;

Havi /Hidegh/ Mihály (1810-1864) énekművész-tanár, színigazgató;

Kirch / Nepomuk/ János (1810, vagy 1811- Derecske, 1863. szeptember 5.) zeneszerző, zenepedagógus. A nagykárolyi nemzeti iskola zenetanítója, utóbb adóhivatali ellenőr volt Derecskén. Tanítványa volt többek között Ábrányi Kornél;

1815-ben született

Behm József (Alsóramocsa, 1815. május 8.-Veszprém, 1885. május 5.) orgonista, karnagy. 1843-tól a veszprémi székesegyház orgonistája, 1871 és 1885 között karnagya. Miséi, offertóriumai a kontrapunktikus stílusban is otthonos, gyakorlott muzsikus kezére vallanak;

Mosonyi Mihály / Michael Brand/ (Boldogasszonyfa, 1815. szeptember 4. - Pest 1870. októ-

ber 31.) zeneszerző, karnagy, zenei író, tanár. Pozsonyban tanítóképzőt végzett, tanítónak készült. Zenei végzettséget nem szerzett, tanulmányait autodidakta módon végezte. 1833-1835 között Pozsonyban nyomdai szedő, majd 1835 és 1842 között Pejachevich gróf családjánál zenetanár és nevelő Rétfalun (ma: Eszék része). 1842-től Pesten élt, zeneszerzéssel foglalkozott. 1844-ben Két művének (D-dúr szimfóniának és C-dúr misének) bemutatója. 1848-ban Nemzetőrként részt vett a forradalom és szabadságharc eseményeiben. 1856-ban megismerkedett Liszt Ferenccel, ennek eredményeképpen a szerző megbízásából Offertóriumot és Graduálét írt az Esztergomi miséhez. 1859-ben nevét Mosonyira változtatta. Ebben az évben megkomponálta „A tisztulás ünnepe az Ungnál 886-ik esztendőben” című kantátát, elkészült első operájával, a Kaiser Max auf der Martinswand-dal 1860-ban újabb művek jelennek meg: "Gyász-hangok Széchenyi halálára", "Ünnepi zene". 1860-ban a Zenészeti lapok főmunkatársa lesz. 1861-ben Bemutatták a „Szép Ilonka” című operáját a Nemzeti Színházban. A következő évben elkészült második operája: Álmos. 1863-ban megismerkedett Richard Wagnerrel. 1867-ben a Himnusz átirata két énekhangra és zongorára. A következő évben a pesti Zenekedvelők Egyletének karnagya lesz;

Rácz Pali (Nagy-Géc, 1815-1880) cigányprímás. Fordulatos életét a nagy-géci kocsmában

kezdte. 17 évesen felcsapott katonazenésznek. Az 1860-as évek leghíresebb cigányprímása vált belőle;

Seyler Károly (Buda, 1815. augusztus 7. - Esztergom, 1884. december 10.) karnagy. 1834-41: a bécsi Kärntnertor Theater zenekarának tagja, 1841-84: apja utódaként az esztergomi főszékesegyház karnagya. - Miséket (kb. 35-öt), requiemeket, offertóriumokat, graduálékat, Misereréket, Tantum ergókat, vesperákat írt (melyeket még nem gyűjtöttek össze és nem lajstromoztak, összesen kb. 300-at);

Veres Pálné Beniczky Hermin (Lázi, 1815. december 13. - Váchartyán, 1895. szeptember

28.) a 19. század iskolaalapító magyar nagyasszonya, az Országos Nőképző Egyesület alapítója;

Volkmann Róbert (1815. április 6., Lommatzsch, Szászország – Budaspest, 1883. október 28.

(A kép forrása: Wikipédia)

28.) eredeti nevén Friedrich Robert Volkmann, német származású magyar zeneszerző, zenepedagógus, karmester. Pályafutását Prágában kezdte énektanárként, majd Szemeréden a gróf Steinlein családnál lett zenemester. 1841-ben költözött Pestre, ahol magán zenetanár lett. 1842 és 1844 között a bécsi Allgemeine Wiener Musikzeitung pesti tudósítója. 1848-ban a Zsinagóga orgonistája és karnagya lett.Több zenei versenyen vett részt a zsűriben, Liszttel, Erkellel és Mosonyival együtt. 1874-ben kapott egy bécsi konzervatóriumi tanári felkérést, de visszautasította és helyette 1875-től az alakuló Zeneakadémia első tanári karának tanára lett, ahol zeneszerzést tanított, ettől kezdve alig komponált. 1883-ban a berlini Porosz Királyi Akadémia rendes tagjai közé választotta;

1820-ban született

Ellinger József (Óbuda, 1820. december 3. – Újpest, 1891. április 30.) énekművész-tanár.

(A kép forrása: Wikipédia)

1845-ben Pozsonyba kóristának szerződtették. Ugyanabban az évben a Norma és a Belizár című operákban lépett fel, amelyekben nagy sikert aratott. 1846-ban Pestre szerződött „kardalnok”-nak, 1847-ben Bécsbe ment, 1851-ben a müncheni udvari operában vendégszerepelt, ahol II. Lajos bajor királytól sok kitüntetést kapott. Ezután Frankfurtba, majd Grazba szerződött. 1852-1853 közt Bécsben az udvari színháznál volt első tenorista. 1854-ben tért vissza Budapestre. Először az akkori Erzsébet-téri német színházban lépett fel, a Stradella című operában. A nagy siker felbátorította Ráday Gedeont, a Nemzeti Színház akkori intendánsát és szerződést ajánlott fel Ellingernek. Hét éven keresztül volt tagja a színháznak. Hét év után Rotterdamba költözött, négy év múlva azonban visszatért és ismét a Nemzeti Színház tenoristája lett. Egyike volt az akkori idők legnépszerűbb énekeseinek;

Kéler Béla (Bártfa, 1820. február 13. – Wiesbaden, 1882. november 21.) komponista,

(A kép forrása: www.planet-vienna.com)

zenetanár és karmester. Neves európai zenekarokban játszott és vezényelt, híres uralkodók tüntették ki, több száz zeneművével aratott sikert Bécsben, Berlinben, Hamburgban, Londonban. Johannes Brahms Kéler Béla Bártfai emlék című csárdásából 32 taktust használt fel változtatás nélkül az 5. g moll Magyar táncában Kéler eredeti C dúr hangzását g moll-ba transzponálva;

Kőszeghy / Purt/ Károly (Kőszeg, 1820. november 17. – Budapest, 1891. március 9.)

(A kép forrása: Wikipédia)

operaénekes, tanár. 1843-ban szerződtette Bartay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója: 44 éven át 1843-tól 1882-ig volt a Nemzeti Színház és a Magyar Királyi Opera tagja. Leghíresebb szerepei: Mefisztó (Gounod: Faust), Rocco (Beethoven: Fidelio), Gáspár (Weber: Bűvös kalap). Legnagyobb művészi teljesítményt Tiborc szerepében alakította a Bánk bánban;

Wimmer Ede József (Bécs, 1820. – Pécs, 1859. március 28.) karmester, zeneszerző, zenetanár. A bécsi konzervatóriumban tanult. 1838: Blanck Frigyes német színtársulatával jött Pécsre karmesterként. Letelepedése után az ide érkező német színtársulatok karmestere. 1840: a pécsi színház színházi karmestere, magán zenetanár lett, és a polgárőrség zenekarát is irányította. 1842: kinevezeték a városi zeneiskola tanárává. 1845: megválasztották a Belvárosi tp. karnagyává, és rész vett a Pécsi Dalárda 1847-I első alapításában. Két-két rekviemje, operája mellett dalokat, egyházi műveket írt, több zenetörténeti cikke is megjelent. – Zeneművei: Requiem zenekari kísérettel Szepesy Ignác püspök halálának 10. évfordulójára. Pécs, 1849. – Requiem zenekari kísérettel Szepesy Ignác püspök halálának évfordulójára. Pécs, 1850. – Virginia. Opera. –Das Opfer der Ehre. Opera. – Garay Alajos lovászhetényi plébános verseinek megzenésítése;

1825-ben született

Altdörfer Keresztély (Württenberg 1825. június 16. – Sopron, 1889. április 29.) zeneszerző, orgonista, karnagy Württenber 1847-1887 között evangélista egyházi orgonista, karnagy. A soproni Dalfüzér férfikar alapítója és karnagya. Főként férfikarokat komponált és evangélikus korálokat harmonizált. Egyik legjelentősebb munkája a dunántúli evangélikus egyházkerület korálkönyvének szerkesztése volt 1873-ban;

Bartay Ede (Pest, 1825. október 6. – Budapest, 1901. augusztus 31.) zeneszerző és zongora-

(Fotó: Kozmata Ferenc (A kép forrása: Bibliotheque nationale de France)

pedagógus. 1848–1849-ben minisztériumi tisztviselő, a szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült, majd, mint zongoratanító működött. 1863-ban megalapította a Magyarhonban Élő Zenészeket Segélyző Egyletet. 1874-ben az Országos Magyar Daláregyesület alelnöke, majd 1880–1891 között elnöke. 1875-ben a Nemzeti Zenede igazgatója lett;

Deutsch Vilmos (Buda, 1825 – Budapest, 1896. május 28.) zongoraművész, zeneszerző. Zenei tehetsége már igen korán megnyilvánult. Képességeit, Thern Károly és Erkel Ferenc tanítványa fejlesztette. Kitűnő zongora virtuóz volt, aki külföldön is, a közönségnél és kritikánál egyaránt, nagy sikereket aratott. Komoly tevékenységet fejtett ki a zenepedagógia terén is. Legnagyobb érdeme azonban Budapest zenei életének fejlesztése és kiszélesítése;

Doppler Karl /Károly/ Lemberg, 1825. szeptember 12. – Stuttgart, 1900. március 10.)

(A kép forrása: Wikipédia)

zeneszerző, karmester, fuvolaművész. Doppler Ferenc öccse. 1838-tól bátyjával Philipp Nötzl budai német színtársulatánál, később honvédzenekaroknál működött mint fuvolás és karmester. 1850–1862 között a Nemzeti Színház fuvolása és másodkarmestere volt. 1853-ban közreműködött a Filharmónia Társaság létrehozásában. Bátyjával együtt Európa-szerte nagy sikerű hangversenykörutakon vettek részt, főként kétfuvolás darabokkal. 1862-től Bécsbe szerződött, ahol a Kärntnerthortheater tagja lett. 1865-től 1898-ig Stuttgartban volt operaigazgató, valamint uo. a konzervatórium fuvola- és hangszerelés tanára. F.M. A gránátos tábor (vígopera, 1853); Salvator Rosa (melodráma, társsz.: Erkel F., Doppler F. és Egressy G., 1855); Erzsébet (opera, társsz.: Erkel F. és Doppler F., 1857); A vitéz kántor (operett, 1861);

Frank Ignác (Pápa, 1825. december 14. – Pápa, 1876/Máriabesnyő 1879) zeneszerző, tanár. Korának népszerű zeneszerzője volt. Főképpen magyar népdalokat, csárdászenét, valamint cimbalom-darabokat komponált. Főleg magyarnóták szerzésével is foglalkozott;

Reichardt Sándor (1825-1885) operaénekes, tanár. A bécsi udvari opera művésze volt, az 50-es években Londonban működött. 1860-ban visszavonult és Boulogne-ban zeneiskolát nyitott;

Szabadfi Frank Ignác / Szabadi Frank, Szabady Ignác / (Pápa, 1824 v. 1825 – 1897) zeneszerző, tanár. 1865-ben zeneműkedvelő társulatot, 1869-ben pedig 8 tagból álló daltársulatot szervezett, a Zenészeti Lapokban pedig operettekre és színművekre hirdetett pályázatot. Korának népszerű zeneszerzője volt. Főképpen magyar népdalokat, csárdászenét, cimbalomdarabokat komponált. Zenéjére dalolják Petőfi Befordultam a konyhába c. versét. Nótái még: Nem loptam én életembe, – Nagy a feje, búsuljon a ló. Ismertebb csárdásai: Lujza, – Kemenesi, – Korhely, (1859). – Plevna vagy török-magyar indulóját (1877) Massenet hangszerelte és Liszt Ferenc is felhasználta. Szabad gondolatok c. sorozatát Mosonyi Mihály írta át és adta ki;

1830-ban született

Fátyol Károly (Nagykároly, 1830 v. 1834 – Nagykároly, 1888. november 11.)

Fátyol Károly (középen) és társai, Arany Pista (brácsás) és Dula Jóska (kontrás) a Vasárnapi Ujság 1859. július 31-ei számában (A kép forrása: Wikipédia)

cigány származású magyar zenész, gordonkaművész. 1857-től a Nemzeti Színházban játszott, majd 1858-ban Simonffy Kálmánt segítette országos hangversenykörútján. Idősebb korában Rudolf trónörökös kedvenc cigánymuzsikusai közé tartozott. Zenészkortársai, így Mosonyi Mihály és Ábrányi Kornél is nagy elismerésben részesítették;

Filtsch Carl (Károly) (Szászsebes, 1830. május 2. – Olaszország, Velence 1845. május 11.)

Borsos József litográfia 1844-ből (A kép forrása: Wikipédia)

zeneszerző és zongoraművész. Hároméves korában kezdett zongorázni tanulni. 1837-ben Bécsbe vitték, hogy a zenei tehetsége kibontakozhasson. Bemutatták a császári udvarban is, ahol a zenei oktatásban és a játékban társa volt a jövendőbeli I. Ferenc József császárnak. Első közönség előtti fellépése 1841-ben a "Wiener Musikverein"-ban átütő sikert hozott, amelyet utána egy Pest-Budától Nagyszebenig tartó turnén megismételt. 1842 decemberében Párizsban tanult, és Frédéric Chopin kedvenc tanítványa volt. Liszt Ferenc egy ideig helyettesítvén Chopint, állítólag így kiáltott fel: "Ha ez a kicsike elkezd utazni, én becsukhatom a boltot." 1843. május 21-én Viktória királynő előtt játszott Londonban. Bécs, Párizs és London zenei újságjai kiváló kritikákat írtak a róla. Filtsch azonban megbetegedett tuberkulózisban és az orvosok tengeri fürdőket írtak elő neki Velencében. Rövid ideig tartó javulás után egy nyarat Erdélyben és Bécsben töltött el, majd visszatért Velencébe. Itt hunyt el, alig 15 évesen. Márványból készült síremléke a velencei San Michele temetőben található. Filtsch nagyon fiatalon kezdett zongorán improvizálni, és nyolc saját művet hagyott maga után. Egy zongoraversenyt is komponált, amely 2005-ben jelent meg először nyomtatásban. Műveiben, a tanárai hatásán túlmenően, érződik koraérett tehetsége is. 1995 óta a nagyszebeni zeneszerző- és zongoristaverseny az ő nevét viseli;

Goldmark Károly, németül Karl vagy Carl Goldmark (Keszthely, 1830. május 18. – Bécs,

A kép forrása: www.classicalarchives.com

1915. január 2.) A zenét nagy részt autodidaktikus úton tanulta meg. 1858-ban rendezte első

(A kép forrása: Fidelio)

szerzői estjét Pesten; 1860-tól Bécsben lakott. Első világhírre szert tett műve a Sakuntala nyitány, (1865), ebben már feltűnt az a keleties dallamgazdagság, mely később teljes pompájában virágzott ki a Sába királynője c. operában, (1872, bemutatója 1875);

Megyery /Megyeri/ Károly (1830-1912) zongoraművész-tanár. 1876-tól a vakok intézetének, 1880-tól a Nemzeti Zenede tanára volt. Zenepedagógiai írásai a Zenészeti Lapokban jelentek meg. Fő műve: A zongoratanítás módszertana (1896). „Fő hiánya minden mostani zenetanításnak a viszás és természtellenes tanmenet. Azzal kezdjük rendesen a tanítást, a hol végeznünk kellene t.i. az elmélettel, s a helyett, hogy előbb gyakorlati adatokkal, vagy is zenészileg szólva, életből merített dallamokkal szolgálnánk tanítványainknak, melyekből az illető elméleti szabályokat legkönnyebben kivonhatnánk: magával az eredménnyel, a száraz elmélettel gyötörjük… A sok ujjgyakorlat, etüde, értelem nélküli skálamorzsolás, eltompítja még ott is a finomabb érzéket ahol van, ahol pedig nincs, ott bizony nem is élesztheti azt fel soha…; (Veszprémi Lili: Zongoratranításunk története, Zeneműkiadó, 1976)

Trautsch Károly (Tuchomeritz, 1830 - Budapest, 1911) zenekari nagybőgőművész-tanár. A prágai konzervatóriumban végzett 1849-ben Hrabe tanítványaként. Ő az első és mindjárt kitűnő szakember a nagybőgő hazai történetében. Több, mint fél évszázados pedagógiai tevékenységével a Bartók Konzervatóriumban, Budapesten, vagy ahogy régen mondták a Nemzeti Zenedében, nagy szolgálatot tett fejlődő, kialakuló zenei életünknek. Kormánykitüntetéssel ment nyugdíjba. Közben az 1855-1888-as években az Operaház, valamint 1903-tól a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának tagja volt. 1860-ban iskolát szerkesztett, de ez kéziratban maradt. Rövid ideig Mosonyi Mihály is tanítványa volt. Néhány kisebb szerzeménye ismert;

1835-ben született

Balázs Kálmán (Sárospatak, 1835 – 1900) cigányprímás;

Beliczay Gyula (1835. augusztus 10. -1893. április 30.) zeneszerző, karnagy,

(A kép forrása: LFZE képgyűjteménye)

tanár. 1856-ban szerzett karnagyi oklevelet. Bécsben zeneszerzést tanult.

Apja kívánságára mérnöki tanulmányokat folytatott és nyugdíjazásig ezen a pályán dolgozott. 1888-tól lett az Országos Zeneakadémia zeneelmélet tanára.

Szent István Bazilika cd-jén többerk között Beliczay Gyula F-dúr miséje is hallható.

1870-ben a királynak dedikált Ave Maria-ért „Viribus unitis" aranyéremmel jutalmazták. A Budapesti MÁV Szimfonikusok ápolják emlékét, cd-n is rögzítették legjelentősebb zenei műveit;

Csekő /Csekeő/ Gusztáv (Alsóőrs, 1835. június 16, - Pápa, 1890. szeptember 29.) zeneszerző, tanár. 1858-tól több mint húsz évig Latabár Endre társulatának karmestere. Akkor született az Aratók dala című szerzeménye. Rövid ideig a Komló-kertben énekelt. Több nótát írt Blaha Lujza és Tamássy József számára, amelyek közül a Csikós vagyok, tágas puszták királya és a Sajó kutyám, jaj de mélyen aluszol c. aratott tartós sikert,

Ferenczy Ferenc (Ungvár, 1835. február 12. - Weimar, 1881) operaénekes, tanár;

báró Orczy Bódog (Tarnaőrs, 1835. június 8. – London, 1892. január 25.) zeneszerző, tanár;

Straus Lajos (Pozsony, 1835. március 21. – Cambridge, 1899. október 15.) hegedűművész-tanár. Bécsben Hellmesberger és Böhm tanítványa volt, 1859-ben Frankfurtban hangversenymester, 1865-től a londoni udvari zenekar és filharmónia, valamint a Hallé-féle manchesteri zenekar szólistája, a londoni RAM tanára;

Ormay Ferenc (1835-1876) operaénekes, színművész, író, műfordító, tanár);

Pauli Richárd /Paulikovics Richárd/ (Rakovic, 1835. november 24. – Budapest,

Pauli Richárd kb. 30 éves korában (A kép forrása: Wikipédia)

1901. január 3.) operaénekes, tanár. 1862-ben a pesti Nemzeti színházban énekelt. 1884-1890 az Operaház énekese, 1882-től, a zeneakadémiai képzés kibővítésekor, Liszt Ferenc kérésére kezdett el tanítani. Könyvet is írt, amelynek címe Az énekművészetről (1895);

Straus Lajos (Pozsony, 1835. március 21. – Cambridge, 1899. október 15.) hegedűművész-tanár. Bécsben Hellmesberger és Böhm tanítványa volt, 1859-ben Frankfurtban hangversenymester, 1865-től a londoni udvari zenekar és filharmónia, valamint a Hallé-féle manchesteri zenekar szólistája, a londoni RAM tanára;

1840-ben született

Farkas József [„Kóka Jóska”] (1840.-Gyula, 1891. június 25.) cigányprímás, zenetanár;

Fellegi Viktor /Feigler/ (Rozsnyó, 1840. február 15. – Esztergom, 1874. október 1.) zenei író, a budapesti nemzeti zenede tanára, szül. 1840. febr. 15. Rozsnyón Gömörmegyében; a zenében korán nyert oktatást, és mint gymnasiumi tanuló, már 12 éves korában nemcsak a praemontreiek templomában a tanuló ifjuság számára tartott isteni tisztelet alatt orgonált, de a sz. Ferencz-rendieknél is néhány évig mint rendes orgonista volt alkalmazva. 1855-ben a rozsnyói kath. papnövendékek közé vétetett föl és az érettségi vizsga letétele után 1857-ben Kollarcsik István megyés püspök által Bécsbe a Pazmanaeumba küldetett, hol a theologiát három évig hallgatta. 1860-ban elhagyta a papi pályát és 1861-65-ig a pesti egyetemen a jogot hallgatta, az államvizsgát letette s a politikai tudományokból is szigorlatot állott ki. 1862-66-ig egyszersmind a nemzeti zenede növendéke volt. 1868-ban Lónyay Menyhért a pénzügyminiszteriumhoz fogalmazó gyakornokká, 1870-ben segédfogalmazóvá s 1874-ben Ghiczy Kálmán miniszteri fogalmazóvá nevezte ki. Végűl a budapesti nemzeti zenede tanára volt. 1872-ben megindította zongorázók és énekesek számára Apollo c. zenemű-folyóiratát, hazánkban az első ilynemű közlönyt; 1873-ban egy kis zenelapot is mellékelt hozzá, melyet nagy részben ő maga irt; ezt azonban 1874-től a lap boritéka váltá fel, melyen 1876 végeig sok érdekes elméleti közleménye jelent meg;

gróf Forgách Béla (Keszthely 1840 - ?) 1884 zongorával összekapcsolt kottaírógépet

(A kép forrása: bookline)

talált fel. Szerzeményei megvoltak a Nemzeti Zenede Könyvtárában;

Hofbauer Zsófia (1840-1916) énekművész, tanár. Pályáját külföldön kezdte: vendégszerepelt Ausztriában, Németországban, Hollandiában, sőt Amerikában is. 1859-ben lett a pesti Nemzeti Színház tagja, annak 1867-ig vezető altistája. Ő volt a Bánk bán első Gertrudisa;

1845-ben született

Auer Lipót, Leopold von Auer (Veszprém, 1845. június 7. – Loschwitz (Drezda), 1930.

(A kép forrása: Wikipédia)

július 15.) hegedűművész, tanár, karmester és zeneszerző. Veszprémben Liedl Lipót tanítványa, majd a Pest-Budai Hangászegyleti Zenedében Ridley-Kohne Dávid növendéke volt. Bécsben és Hannoverben is tanult. Első hangversenye 1856-ban Pesten volt, majd koncertező csodagyerekként bejárta egész Magyarországot. 1866-ban, Hamburgban hangversenymester, 1868-tól a szentpétervári konzervatórium tanára és a cári udvar muzsikusa lett. Az első jelentős oroszországi vonósnégyes alapító tagja. Híres kamarazenei estélyeken mutatta be a kortárs orosz zeneszerzők műveit. 1872 és 1908 között az Orosz Cári Balett szólóhegedűse. Az Orosz Zenei Társaság hangverseny-igazgatója, majd zenekarának karmestere volt. Orosz állampolgárságot kapott, a cári udvar titkos belső tanácsosává léptették elő. Az 1890-es évek után, mint hegedűművész és karmester beutazta Európát, Drezdában élt, majd visszatért Szentpétervárra. 1918-ban New Yorkba költözött, ahol főként zenepedagógiával foglalkozott. 1927-ben, 82 éves korában még vezényelte a New Yorki Filharmonikusokat. Egyike volt korunk legnagyobb hegedűpedagógusainak. Tanítványai közül sok neves művész került ki;

Balázsné Bognár Vilma (Pest, 1845. október 5.–Budapest, 1904. június 3.) énekesnő és tanár;

Bognár Vilma (Pest, 1845. október 5. –Budapest, 1904. június 3. ) operaénekes, tanár. Operaénekesi visszavonulása után a Nemzeti Zenedében tanított;

Ehn Berta (Budapest, 1845. október 30. – Aschberg bei Neulengebach, Ausztria, 1932. március 9.) opera-énekesnő, tanár;

Erkel László (Pest, 1845. április 9. - Pozsony, 1896. december 3.)

Erkel László és felesége (A kép forrása: Wikipédia)

zenepedagógus, karnagy, zongoratanár, Erkel Ferenc harmadik fia; a gyulai dalárda karnagya volt, majd 1871-től Pozsonyban működött, mint zongoratanár. 1878-1881 között a Pozsonyi Magyar Dalkör karmestere volt; tanítványai közé tartozott többek között Bartók Béla;

Groszmann Ignác (Nagykanizsa, 1845 körül – Nagykanizsa, 1882) a nagykanizsai piarista gimnázium afféle "mindenes" tanára volt, elsősorban mennyiségtant, latint és németet oktatott. Mellette kiváló muzsikus is lehetett, mert – ahogyan a korabeli sajtó fogalmazott – sokat buzgólkodott a gimnázium ének- és zenekara körül. Azt is megtudhatjuk a régi újságokból, hogy kellemes bariton hangján szólót énekelt az alsótemplom zenés miséjén. Ő is bekapcsolódott 1881-ben a Rosenberg Ádám által felvetett eszmébe, hogy legyen Nagykanizsának ének- és zenekara. 37 éves korában, 1882 szilveszter napján hunyt el pár napos súlyos betegség után, szerintem valószínűleg vakbélgyulladásban;

Királyfy Imre (Pest, 1845. január 1. -) zeneszerző, tanár;

Maleczky Vilmos (1845-1924) lengyel származású operaénekes, tanár;

Pállik Béla (Nagymihály, 1845. február 2. – Budapest, 1908. július 27.)

Guido Reni Auróra című mennyezeti freskója, amelynek Pállik által festett másolata a várpalotai Zichy-kastély könyvtárszobájában található (A kép forrása: Wikipédia)

festőművész, operaénekes-tanár és színigazgató. A 19. század legjelentősebb magyar állatfestője. Kortársai úgy nevezték: a „birkapiktor”;

Schunda Vencel József (Dubetz [ma Prága egy kerülete], 1845. május 19. – Budapest, 1923.

(A kép forrása: Wikipédia)

január 26.) csehországi származású hangszergyáros és zeneműkiadó. Nevéhez fűződik a cimbalom tökéletesítése és a modern tárogató megalkotása. Az új típusú cimbalmot 1872-

Zenetörténeti jelentőségű cimbalom-bemutatót szervezett, amelyre Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, id. Ábrányi Kornél, Erkel Sándor, Erkel Gyula, Huber Károly és Allaga Géza jelenlétében került sor.

ben állította ki Kecskeméten, az első pedálos cimbalmot 1874-ben szerkesztette. A tárogatón 1888-tól 1896-ig dolgozott. Az 1872-től 1906-ig terjedő időben mintegy 10 000, folyamatosan tökéletesített cimbalom készült műhelyeiben. Kevésbé sikeres találmánya volt a népharmónium (1877), az „Arion-citera” (1880) és a „gyermekcimbalom acéllemez hangokkal” (1887);

Stowasser János (1845-1923) hangszerkészítő, az első magyar hangszergyár tulajdonosa;

Végh János (Olaszország, Velence, 1845. június 15. – 1918. február 1.)

Végh János vonósnégyesei a HUNGAROTON új korongján

kiváló magyar zeneszerző és zenepedagógus volt. Kompozíciói között egy Hubay Jenő által előadott hegedűszonáta, két szimfónia, egy mise, zongora-muzsika, dalciklusok és számos egyéb mű található. Emlékének fennmaradása Liszttel való szoros kapcsolatának valamint a Dante Szimfónia és más zongorára, négy kézre és két zongorára írt Liszt-mű átdolgozásának köszönhető. Végh-műveiből az egyetlen rendelkezésre álló felvételt Leslie Howard készítette Liszt zongoramuzsikája teljes sorozatának 35. kötetében; a Valse de concert Végh Suite en forme de valse című, zongorára négy kézre komponált művén alapul.

Jogot tanult Pesten, de egész életében zenével foglalkozott. Zongoratanára Thern Károly, a Nemzeti Színház karmestere volt, a zeneszerzést a század második fele egyik legjelesebb magyar muzsikusától, Mosonyi Mihálytól sajátította el. Számos vokális, zongora és kamarazene műve jelent meg nyomtatásban, kéziratai az Országos Széchényi Könyvtárban találhatók. A család falusi otthonában állandó házi zenekart tartott, melynek közreműködésével Mozart Varázsfuvoláját is megszólaltatták. 1875-ben Liszt Ferenc elnökletével megkezdte működését a Zeneakadémia, s az év 9 hónapját külföldön töltő mester mellé alelnökké, később felügyelőbizottsági tagnak - gyakorlatilag ügyvezetőként - Végh Jánost nevezték ki. E tisztét 1887-ig közmegelégedésére töltötte be, amikor kúriai bírónak választották;

1850-ben született

Blaha Lujza / született Reindl Ludovika/ Rimaszombat, 1850. szeptember 8. – Budapest,

Blaha Lujza 35 évesen (A portré forrása: Wikipédia)

Erzsébetváros, 1926. január 18.) magyar színésznő, „a nemzet csalogánya” Első férjével, a 37 éves Blaha János karmesterrel 16 évesen esküdött 1865-ben Szabadkán. Tőle kapta zenei képzését. Férje nevét – bár még két házasságot kötött – élete végéig viselte;

Erkel Lajos (Gyula, 1850. február 24. – Budapest, 1906. január 24.) operaénekes, sakkozó; Erkel Ferenc és Adler Adél hetedik gyermekeként született. 1893. szeptember 1-jétől haláláig az Operaház ügyelője volt, de titkári feladatokat is ellátott apja mellett. A Pesti Sakk-kör titkára volt, a Vasárnapi Újság sakkrovatának vezetője;

Péterfy Jenő (Buda, 1850. július 8. – Károlyváros, 1899. november 5.) a Nemzeti Zenede pedagógiatárgy tanára, zenekritikus, irodalomtörténész, esztéta;

Seidl Antal /Anton/ (Pest 1850. május 7. – New York 1898. március 28.) karmester,

(A kép forrása: Caruso a Facebook-on)

zenetanár. Zenei tehetsége már kiskorában megmutatkozott, s már tizenöt éves korában felvételt nyert a Zeneakadémiára, mely akkor Liszt Ferenc vezetése alatt állott. Húsz évesen felvételt nyert a Lipcsei Konzervatóriumba, két évvel később, 1872-ben pedig már Bayreuthban találjuk a Wagner család közelében, ahol segít a mesterének a Ring frissel elkészült részeinek kottamásolásában. Ezek után Wagner Bécsbe küldte, hogy ott segédkezzen a Siegfried és az Istenek alkonya betanításban. Karmesterként 1879-ben mutatkozott be Lipcsében, majd 1881-ben Berlinben ő vezénylete az ottani első tetralógiát. Egy évvel később csatlakozott Angelo Neumann utazó társulatához, ez a maga korában fantasztikus vállalkozás juttatta el a Ringet Európa legkülönbözőbb városaiba, így Pestre is. Életének következő jelentős dátuma 1885. november 11., ekkor debütál a New York-i Metropolitanben, a Lohengrinnel. A siker jelentős lehetett, mert Leopold Damrosch váratlan halála után a társulat állandó Wagner karmesterévé vált, 1897-ig majdnem ötszáz előadást vezényelt.1897 nyarán elvezényelhette a Wagner szentélyben a Parsifalt. (Forrás: Caruso a Facebook-on)

Sellei Gyula (Pest, 1850. július 22. – Budapest, 1895. május 27.) karmester, pedagógus, zeneszerző. Erkel Ferenc és Mosonyi Mihály tanítványa volt. Színházi karmesterként kezdte pályafutását Klagenfurtban, később hazai társaságoknál dolgozott. Pesten énekiskolát nyitott. Számos neves operett és operaénekes tanítványa között volt, így Blaha Lujza és Ódry Lehel is;

Szendrői /Szabó/ Lajos (1850-1919) operaénekes, tanár. 1881-től 1911-ig a Nemzeti Színház, ill. az Operaház karakterbasszistája volt;

Tartizky Ferenc (1850-1927) zenetanár, zeneszerző. Tanulmányai a Nemzeti Zenedében végezte. A kolozsvári konzervatóriumban volt hegedűtanár, később igazgatóhelyettes;

Valentin Lajos (1850–?) operaénekes, tanár;

1855-ben született

Aggházy Károly (Pest, 1855. október 30. – Budapest, 1918. október 8.) magyar

(A kép forrása: Wikipédia)

zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus; 1875- Zeneakadémia – zongora tanára Liszt Ferenc, Vokmann Robert a zeneszerzés tanára, Ábrányi Kornél a zenetörténet tanára. 1878 – Liszt ajánlásával Párizsba érkezik, Hubay Jenővel együtt lépnek fel koncerteken. 1879-es Szegedi árvízkárosultak megsegítésére szintén koncerteket adnak Párizsban. 1881-ig külföldi szereplések, 1881-1883. Nemzeti Zenede zongoratanára, 1883-1889. berlini Städtisches Konservatorium für Musik zongoratanár, 1889-1918. újra a Nemzeti Zenede tanára, kamarazene tanszék vezetője, 1891/1892-es évadban korrepetitori állást vállalt az Operában;

Erdőssy Eugénia /Biba/ (Nagykanizsa, 1855 - Berlin, Németország, 1886. szept. 9.) énekművész-tanár. Berlini tanulmányok és operai tagság után 1879-80-ban Pesten a Népszínházban énekelt, a Kamargó (Lecocq) hármas címszerepében mutatkozott be. Több bemutató primadonnája volt. 1882-ben Bécsbe a Karl Theaterhez szerződött, később Hamburgban játszott. 1884-ben a berlini Walhalla színházhoz hívták meg;

Gerster Etelka / Adelheid Karolina (férjezett nevén Gerster-Gardini, német nyelvterületen

(A kép forrása: Wikipédia)

Elka Gerster / (Kassa, 1855. június 25. - Pontecchio, 1920. augusztus 20.) opera-énekesnő, tanár. Tanítónőképzőt végzett szülővárosában. Az odalátogató idősebb Joseph Hellmesberger hallotta énekelni a lányt, és beszélte rá szüleit, hogy ne pedagógusi pályára adják. A bécsi Gesellschaft der Musikfreunde konzervatóriumában Mathilde Marchesi de Castrone növendéke volt. Először 1873. december 4-én, egy Ferenc József tiszteletére rendezett növendékkoncerten lépett fel. Giuseppe Verdi második bécsi útján hallotta őt énekelni a La Traviata egy részletét, ennek hatására ajánlotta be a velencei La Fenice Színházhoz, ahol 1876. január 8-án

Gilda (Verdi: Rigoletto) szerepében debütált. A következő évadban Genovában és Marseille-ben szerepelt. 1877-ben egy olasz stagione-társulattal Berlinben lépett fel. Utána Londonba, majd 1878-ban New Yorkba szerződött. Itt legnagyobb „konkurense” Adelina Patti volt. Az 1880-as évektől tanítani is kezdett, előbb a New York-i zeneakadémián, majd 1896-ban visszatelepült Európába, Berlinben világhírűvé vált énekiskolát nyitott, melyet egészen 1917-ig tartott fenn. Énektanítási módszereit 1906-ban Stimmführer címmel könyv alakban is megjelentette. A korabeli kritikák makulátlan technikája, szép hangszíne mellett kiemelték meggyőző játékát is;

Gladich Pál (Magyaróvár 1855. szeptember 5. - Magyarkimle 1922. június 10.)

zeneszerző, zenetanár. Rövid ideig Rajkán és Magyaróváron volt káplán, majd a Győri Papnevelő Intézet lelki igazgatójának nevezték ki. 1881 februárjában került plébánosnak Magyarkimlére 1893 novemberéig. Ekkor ismét Győrbe került lelki igazgatónak. 1896-ban visszatért Magyarkimlére, ahol haláláig szolgált;

Glatt Ignác (Magyarszék, Baranya, 1855. július 20.- Pécs, Baranya vm., 1918.

(A felvétel 1914-ben készült. Forrás: www.fsz.bme.hu)

április 1.) kanonok. - A gimnáziumot Pécsett, a teológiát a Pázmáneumban végezte. Zenét apjától, majd magánúton tanult, 1887: Regensburgban egyhzenei tanfolyamot végzett. 1879: pappá szentelték, 1888: a pécsi Pázmáneum énekiskolájának. vezetője. A hagyományos szegyházi zenekar helyett fiúkból és férfiakból vegyeskart alakított. Főként gregorián korálist és Palestrina-műveket énekeltek;

Grünfeld Vilmos (Pest, 1855. december 16. – Budapest, 1921. november 26.) hegedűművész és tanár. 1898-tól húsz éven át tanított a Zeneakadémián. Legismertebb tanítványa Bárdos Alice volt. 1869-től a Nemzeti Színház zenekarában játszott. 1884-ben átkerült az Operához a Nemzeti Színház opera tagozatával, itt 1902-től első hangversenymester lett. 1909-ben negyven éves szolgálati jubileuma alkalmából Ferenc József koronával díszített arany érdemkeresztjét adományozták neki. 1915-ig volt aktív zenekari művész, 1917-ben megkapta az Operaház zenekarának örökös tagja címet. 1894-ben Bürger Zsigmond gordonkaművésszel megalapította a Grünfeld-Bürger vonósnégyest, melynek vezetője és első hegedűse volt. 1910-ig;

Klafsky Katalin /Katherina (Lohse) Klafsky/ (Moson-Szent-János, 1855. szeptember 19.

(A kép forrása: Opera-blog)

- Hamburg 1896. szeptember 22.) operaénekes, tanár. A világhíresség szinte egész karrierje folyamán német dalszínházak énekművésze volt. Asszonynevét harmadik férje, O. Lohse karnagy után viselt;

Kossovits József (1855 -1913. május 14.) karnagy, zeneszerző, zenetanár. A Nemzeti Zenedében tanult, 1874-80 a Frőbel Nőegylet óvónőképző intézetének tanára. 1880-87. Komáromban egyházi karnagy, zeneiskolai tanár, 1882-87. a Komáromi Dalárda vezetője. 1887 a Budapest Terézvárosi Plébániatemplom karnagya, a Vakok Intézetének zenetanára;

Liedl Ferenc (Veszprém, 1855. március 10. – Budapest, 1900. október 31.) hegedűművész, tanár. Tanulmányait Bécsben végezte. 1870 és 1890 között számos hangversenyt adott az egész országban. 1883-ban triótársaságával (Major J. Gyulával és Willmouth Bódoggal) a pesti Vigadóban mutatkozott be, Liszt Ferenc előtt is muzsikáltak. A Pesti Népszínház karnagya, majd 1885-től 1900-ig az Operaház tagja. Sikerrel hangversenyezett Salzburgban, Belgrádban és Konstantinápolyban is;

Mészáros Imre (Pest, 1860. szeptember 29. – Budapest, 1913. január 1.) hegedűművész-tanár. Huber Károly és Gobbi Alajos tanítványa. 1880-ban a Nemzeti Színház operai tagozatásak tagja lett. 1882-től a Nemzeti Zenede hegedűtanára. 1885-ben az Operaház zenekarának mélyhegedűse, 1892 – 1900 között zenekari felügyelő. 1887-ben a Filharmóniai Társulat titkára, majd 1889-től alelnöke. 1900 – 1901 és 1907 – 1912-ben az Operaház ig.-ja, 1909-ben az Operaház örökös tagságával tüntették ki;

Mihó László (Kecskemét, 1855. július 9. – Kecskemét, 1906) tanár, karnagy, kántor.

(Források:  A Kecskeméti Országos Dalosünnep Emlék-albuma, 1909, Katona József Könyvtár)

Középiskoláit Kiskunhalason és Kecskeméten végezte. Nagykőrösön szerzett tanítói oklevelet. 1879-től haláláig a Kecskeméti Református Gimnázium énektanára volt. A Kecskeméti Dalárda karnagyaként országos hírnévre tett szert. Nevét utca őrzi a hírös városban. Az 1909-es Kecskeméti Országos Dalosünnep harmadik napján, a dalostársak által állított síremlékénél Burdács Rezső járásbíró, a Kecskeméti Dalárda elnöke ünnepi beszédében így emlékezett meg róla: „A Kecskeméti Dalárda 50 éves történetéből 25 évet Mihó László írt meg, nem tollal, hanem kemény munkával, szivós kitartással, páratlan lelkesedéssel, meleg szeretettel. Mihó László negyedszázadon keresztül volt a leke, bálványa a Kecskeméti Dalárdának. Az ő kezében lengett a zászló, melyet ma utóljára hajtunk meg előtte, hogy azután helyet adjon az uj félszázad törekvéseit magában egyesítő uj szimbolumnak.”

Moravcsik Géza (Bér, 1855. július 28.– Budapest, 1929. szeptember 21.) zenetanár, a Zene-

(A kép forrása: Zeneakadémia képgyűjteménye)

titkára, magyar, esztétika tanár. 1876-tól Szavason, 1893-ban Székesfehérváron majd Budapesten tanított. 1899-ben lett a Zeneakadémia titkára, kisebb megszakítással 1925-ig töltötte be a pozíciót. 1900 és 1918 között a Zeneakadémia poétika és pedagógia tanára volt;

Nikisch Artúr (Lébény-Szentmiklós 1855. október 12. - Lipcse 1922. január 23.)

karmester, zeneszerző,1902-1907-ig Lipcsében a konzervatórium tanára, 1905-1906-ban operai karnagy és színházi direktor. 1904-től 1914-ig a Londoni Szimfonikus Zenekar karmestere;

Sárosi Ferenc / Schauer/ (Pest, 1855 – 1913. november 28.) zeneszerző, karmester, tanár;

Serly Lajos / Ludwig / (Pozsony, 1855. március 13. - New York, 1939. február 1.)

zeneszerző, tanár. Zenei tanulmányokat Pesten és Bécsben folytatott, majd színházi karmester lett Brassóban és Kolozsvárott. 1880-ban a berlini Liebig-zenekar vezetője volt. Kis ideig a kolozsvári zenekonzervatórium igazgatójaként működött, de Evva Lajos hívására 1882–1885 között a Népszínház karmestere lett. Ebben az időszakban vendégkarmesterként dirigált Dortmundban, Münsterben, Berlinben. Színház alapítási kísérlete (óbudai Kisfaludy Színház) anyagilag tönkretette. 1898-ban elhagyta Magyarországot, előbb Londonban, majd 1905-ben az USA-ban telepedett le. New Yorkban a Rédey István vezetésével megalakult első félhivatásos magyar színháztársaság zenei vezetője, zeneszerzője és Feleky Károllyal együtt karmestere lett. Első nagy sikerüket Kacsoh Pongrác János vitéz c. daljátékával aratták 1905. dec. 17-én. Lányai, Serly Etus és Irén a társaság aktív tagjai lettek. Zeneművei Amerika-szerte sikert arattak a magyarok körében. Zenei vezetése a színtársulatokban olyan kiemelkedő tehetségeket nevelt, mint Gyenge Anna (Anne Roselle néven a Metropolitan tagja lett) és Thury Ilona, az „amerikai Blaha Lujza”;

ifjú Szotyori Nagy Károly (1855-1935) zenetanár. „Egy másik látogatóról, ifjabb Szotyori Nagy Károly, kecskeméti zenetanárról az újságok is beszámolnak. Lisztnek ajánlott zongoraművével, a Debreczeni emlék ábránddal jár nála, amit előbb a szerzővel játszat el Liszt, majd maga is eljátszik, s a hírek szerint nagyon elégedett a kompozícióval. Nagy Károlynak egy négyszólamú férfikari művét is átnézi, s távozásakor megajándékozza a vidéki zenetanárt egy „kvartettel”: négy jó szivarral.” (Veres Pálné Gimnázium archívumából),

Tintner Bertalan (Bécs, 1855-1936). Bécsben végzett Simandlnál. 1879 és 1914 között a

(A kép forrása: nagybogo.hu)

budapesti Operaház, valamint a budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának tagja volt. 1912-ben Gianicelli visszavonulásakor mindenben megörökölte az ő feladatait. Nagyszerű hangszeres művész és kiváló pedagógus, akinek kiemelkedő tanítvány Montag Lajos volt;

Tomka István (1855-1923.) zongoraművész, zenepedagógus. Liszt Ferenc tanítványa volt, a bécsi konzervatóriumban pedig J. Dachs növendéke. Az 1870-es években külföldi hangversenykörúton járt. Hazatérve 1888-tól a Nemzeti Zenede tanára, 1901-től Bartlay Ede halála után pedig a Nemzeti Zenede igazgatója. Olyan tanítványai voltak, mint Poldini Ede és Lehár Ferenc;

Tomka István autográf tintával írt sorai Manninger Rózsi (1895-1986) zongoraművész, zenedei tanárnak (Életrajza az 1895-ben születetteknél), saját névjegykártyáján, mint nemzeti zenedei igazgató és tanár. "Kéri Rózsikát, ha teheti, szerdán délelőtt 11 órára ide fáradni. Most sürgős ügyben elrohantam. Szíves üdvözlet." (Bp., 1918-1921 között)

(A szöveg és a facsimile forrása: KönyvLap.hu)

1860-ban született

Almássy /Almásy/ Miklós (1860. augusztus 8.(18?) – Pest, 1920. április 13.) zongoraművész-tanár. 1876-1881. Zeneakadémia – Liszt Ferenc tanítványa, 1883- papnövendék Kalocsán, 1886.v. 1887- áldozópap, zongoratanár;

Altdörfer Viktor (1860. január 3. - 1940. március 4.) orgonista, zongoraművész, zenepedagógus. Bécsben és Lipcsében tanult, 1887-től Sopron evangélikus templom orgonistája és az énekkar karnagya. Kiváló zenepedagógusként is működött;

Bádé István (Békés-Gyula, 1860 – 1911) zenekarvezető, tanár;

Bahnert József (1860. december 29. -1937. szeptember 11.) zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. Zongoratanulmányait Liszt Ferencnél végezte. A Polgári isk. Tanárképző Intézetben volt zenetanár;

Bátor Szidor /Breisaeh/ (Pest, 1860. február 23. – Budapest, 1929. december 2.) zenetanár, zeneszerző. 1897-ben megalapította a budapesti posta- és távíró alkalmazottak zeneegyesület. Az 1902-től zeneiskolát is működtető egyesület rövidesen a főváros zenei, társadalmi és közéleti köreinek aktív résztvevője lett. A zeneiskola első igazgatója Bátor Szidor volt;

Borsay Samu (1860-1944) alezredes, katonakarmester, zeneigazgató, tanár;

(Az illusztráció forrása: Bősze Ádám Zenei Antikvárium)

Dombay Artúr [ivánchfalvi és dombóvári] (Bánfihunyad, 1860 - Gyula, 1922. február 16.) zeneszerző, zenetanár;

Döme Zoltán 1860 körül – München, 1935. január 16.) operaénekes, tanár;

Elbert Imre (Pest, 1860 – Budapest, 1897. augusztus 28.) zongoraművész, zeneszerző. A Zeneakadémia elvégzése után 1887-ben a Zeneakadémia zongora melléktanszak segédtanára lett, de betegsége miatt szabadságolták;

Gaál Ferenc (Szkacsány, 1860. március 24. - Szabadka, 1906) nagybőgőművész-tanár, zeneszerző. A Nemzeti Zenedében Trautsch Károlynál végzett, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait zeneszerzés szakon. Mintegy 150 szerzeménye közül néhányat nagybőgőre is írt, de művei szinte teljesen feledésbe merültek;

Gianicelli Károly (Carl Gianicelli; Gaming, Alsó-Ausztria, 1860. április 24. –

(A kép forrása: Wikipédia)

Bayreuth, 1939. június 9.) gordonművész, tanár. 1881 és 1884 között a hannoveri Királyi Színház zenekarának tagja volt és megkapta a királyi porosz kamarazenész címet. 1884-ben a budapesti Magyar Királyi Operaház zenekarához szerződött, 1890-ben nevezték ki a Zeneakadémia tanárává (1890/91-1911/12). A tanszak első tanáraként az ő feladata volt összeállítani és fokozatosan bevezetni a tantervet. Széleskörű tudásának elismerését jelentette, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság választmányának tagjaként megbízták a filharmóniai hangversenyek műsorának összeállításával. Ezt a tevékenységet évekig folytatta. A lipótvárosi Kaszinó művészestélyeinek is lelkes szervezője és művészeti vezetője volt. Az aktív tevékenységtől huszonkét évnyi tanítás után, 1912-ben vonult vissza;

Mészáros Imre (Pest, 1860. szeptember 29. – Budapest, 1913. január 1.) hegedűművész. 1882-től a Nemzeti Zenede hegedűtanára. 1885-ben az Operaház zenekarának mélyhegedűse, 1892 – 1900 között zenekari felügyelő. 1887-ben a Filharmóniai Társulat titkára, majd 1889-től alelnöke. 1900 – 1901 és 1907 – 1912-ben az Operaház igazgatója, 1909-ben az Operaház örökös tagságával tüntették ki;

Szabados Károly /Svoboda / (Pest, 1860 – Budapest, 1892. január 24.) zeneszerző és kar-

(Fotó: Krenner J. / Országos Széchenyi Könyvtár)

mester. Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Volkmann Róbert tanítványa. 1880-tól a kolozsvári Nemzeti Színház karnagya, majd a pesti Nemzeti Színház, 1884 – 1890 között az Operaház tagja, korrepetitor, 1887-től segédkarmester. A színházban énektanárként is működött;

1865-ben született

Bárd Ferenc (Miskolc, 1865. április 23. – Budapest, 1935. június 15.) zeneműkiadó. Testvéreivel 1893-ban alapított cégét európai hírű vállalattá fejlesztette. Sokat tett a magyar zeneszerzők külföldi elismertetése és népszerűsítése érdekében. Számos opera-, operett-, táncdal- és zenepedagógiai könyvet adott ki;

Baumgartner Alajos (1865. június 18. - 1930. február 16.) matematika-fizika szakos középiskolai tanár, természettudományi író, tudománytörténész, műfordító, zene- és művészettörténész, lexikonszerkesztő. A főváros I. kerületi Werbőczy István Gimnázium (= Petőfi Sándor Gimnázium 1892–1893 és 1897–1919); közben a II. kerületi római katolikus gimnázium tanára (1893–1897). A Képzőművészeti Főiskolán a művészettörténet mb. szakelőadója (1920–1927). Magyarországon az elsők között dolgozta fel az ókori matematika és fizika történetét, újrafordította Euklides Elemek című művének első hat kötetét. Mintaértékű középiskolai tankönyveit évtizedekig használták a középiskolákban. Művészet- és zenetörténeti tevékenysége is értékes: regénybe ágyazott művészettörténeti korrajzot és zenetörténeti kalauzt is írt. Sírfelirata a Farkasréti temetőben: könyvet, dalt, szereztél. Ifjukat neveltél. Alázat s gőg nélkül független élet volt nemes és bölcs célod. Tudásod, jó szíved kincseit őrzi: sok diákod, barátod”;

Donáth Ede Besztzercebánya, 1865. május 5. - ) A bécsi zenekonzervatóriumot végezte, majd orgonista lett Pozsonyban. 1897-ben a Kisfaludy-Színház zenekarában kezdi meg működését, Serly Lajos igazgatósa alatt. 1899-ben, Kövessy Albert igazgatása alatt a »Sulamith« c. keleti opera zeneanyagát átdolgozta és saját szerzeményével egészítette ki, amely a Kisfaludy-Színházban 111, a Magyar Színházban pedig több mint 150 előadást ért meg. 1900-ban a Feld-színház karmestere. 1911-ben tanulmányutat tett Egyiptomban. 1925. óta mint egyházi karmester működött a fővárosban;

Hilgermann Laura (Bécs, 1865. október 13. – Budapest, 1945. február 9.) operaénekes-tanár.

(A portré forrása: Wikipédia)

Hangját Farkas (Wolf) Károlynál és Siegfried Rosenbergnél képezte, zongorázni Thern Károlytól tanult. 1885-ben Azucena (Verdi: A trubadúr) szerepében debütált a prágai Új Német Színházban. 1889-ben Angelo Neumann igazgatóval való szóváltást követően szerződést bontott és elhagyta a várost. A következő évben került a Gustav Mahler vezetése alatt álló budapesti Operába. Itt egy évtizeden át volt a társulat egyik vezető énekese, aki főként Wagner-szerepekben tűnt ki. A pesti közönség külön megbecsülte azért, hogy magyarul is megtanulta az általa énekelt szólamokat, sőt magyar operákban is szerepelt, pl. fellépett Gertrudis királynéként Erkel Bánk bánjában. 1900 februárjában Mignonként (Thomas) búcsúzott a hazai közönségtől. Az 1897-től Bécsben igazgató Mahler hívására az Udvari Operában folytatta pályáját. Itt húsz év alatt (1900–1920, az 1902–03-as évadban hosszabb időt kihagyott) Glucktól a kortárs szerzőkig, hangfajilag is igen széles repertoárt énekelt. 1914-ben cs. és kir. kamara-énekesnői címmel, visszavonulásakor tiszteletbeli tagsággal tüntették ki. 1920 és 1936 között a budapesti Zeneakadémia megbecsült énektanára volt. Legjelesebb növendékei Alpár Gitta, Maria von Ilosvay, Kalmár Pál, Németh Mária, Szánthó Enid. 1945-ben – a magyar főváros ostromakor – saját háza pincéjében érte a halál. Művészetének legfőbb jellemzője a rendkívül kifinomult énekkultúra volt. Ez tette kiváló dalénekessé is. (Gustav Mahler vokális műveinek is egyik első tolmácsolója volt.) Nagy hangterjedelme révén a mezzoszerepeken kívül altként és szopránként is (Figaro-Grófné!) sikerrel lépett fel;

Réthy Laura (Nagykőrös, 1865. március 13. - Miskolc, 1938. augusztus 2.) énekes, színésznő, tanár. Már 12 éves korában feltünt szép hangjával, a török sebesültek javára rendezett hangversenyen; 3 év múlva fellépett a Toloncban (Angyal Liszka). Kecskemétre szerződött Lászy Vilmoshoz, Angotban lépett másodszor színpadra, epizódszerepben. Egy év múlva Budapesten a Nemzeti Zenedében és Puks Ferencnél tanult, aki a Népszínház karnagya volt s ajánlotta őt Rákosi Jenőnek. Szerződést is kapott egy évre; a Karácsonyfa című angol látványosságban 1881. október 16-án mint Bagatelle tündér mutatkozott be. Innen Szegedre ment Aradi Gerőhöz, majd Csóka Sándorhoz; volt Kassán, Kolozsvárott, a Thália-Szövetkezetnél Szabadkán, Budán (itt Deréki Antal Búzavirágát kreálta); közben 1884-86. között Bécsben Gänsbachernél tökéletesítette énektudását, 1887-ben Ditrói Mór Kolozsvárra szerződtette évi 7 000 forint fizetéssel, ami a vidéken akkor hallatlan magas gázsi volt. 1889. december 19-én a Népszínházban mint vendég énekelte a Cigánybáróban Szaffit, majd a Nebántsvirágban Deniset. 1890. február óta itt szerződött tag. 1892-ben Leszkay András szerződtette Debrecenbe (itt ment férjhez) és Nagyváradra, 1904-ig. 1896-97-ben ismét Szegeden énekelt. Működött Pozsonyban és Temesvárott is. Járt Kossuth Lajosnál Torinoban, énekelt neki...;

1870-ben született

Árkossy Vilmos (1870–?) operaénekes, tanár;

Baré Emil (Bécs, 1870. szeptember 1. - 1943) hegedűművész-tanár. Párizsban

játszott a Lamoureux-zenekarban, 1897-1902 között a a Chicagói Szimfonikus Zenekar „assistant concertmaster”-e volt. 1903-1933-ig a Nemzeti Zenede tanára, és az Operaház, továbbá a Filharmóniai Társaság első hangversenymestere. 1919-ben lett a Zenede hegedűtanszakának a vezetője, 1920-ban pedig az intézet igazgatója;

Bárdossy Ilona (1870–1933) operaénekes, tanár;

Burián Károly (1870–1924) operaénekes, tanár;

Dán Leó (Budapest, 1870. – 1944) zeneszerző, tanár;

Franz Károly (1870–1952) karmester, zenetanár;

Kertész Ödön (Keszthely, 1870. december 12. – Budapest, 1928. június 6.) – operaénekes, tanár Gyermekként már énekelt Keszthelyen a templomban. Nagykanizsán érettségizett a kereskedelmi akad.-n, majd Bécsben tanult. 1892-ben Győrött volt hivatalnok. Gr. Zichy Géza ajánlatára került az Operaházba próbaéneklésre. 1893–96 között az Operaház ösztöndíjasa, 1925-ig tenor magánénekese volt. F. sz.: Ernesto (Donizetti: Don Pasquale) ; Faust (Gounod);

König/ Király/ Péter (Rosegg, 1870. május 29. - Szeged, 1940. május 14.)

(A kép forrása: hungarian-composers.com)

karmester, zeneiskolai igazgató, zeneszerző. A budapesti Zeneakadémián Koessler János tanítványa volt. Tanulmányai befejezése után után 1897-ben a troppaui színházhoz szerződött korrepetitorként, másodkarmesterként, majd visszatérve Magyarországra a következő években több társulatnál is megfordult. Tanított, vezényelt, komponált. 1904-ben levelet kapott Szegedről: a város tanácsnoka felszólította, hogy pályázza meg a zeneiskola igazgatói állását. A történet folytatása közismert: Király-König Péter direktorként negyedszázadon át meghatározta Szeged zenei kultúrájának fejlődését. Számos érdekesség található az emlékezésben a szegedi évekről. Amikor megtámadták, hogy nem tud magyarul, a városi tanács védelmébe vette: „...tud magyarul, csupán idegenszerű kiejtéssel beszél, amit rövid idő alatt majd eltüntet a szegedi levegő". Az is jellemző, amit a helyi viszonyokról ír: „Zeneiskolai igazgatásom utolsó négy éve alatt az irodában elhelyezett telefon költségeit én viseltem, miután a város takarékossági szempontból már nem fizette.";v

Kornay Richárd (1870–1931) operaénekes, tanár, filmszínész;

Küry Klára (Jászkisér, 1870. március 27. - Budapest, 1935. április 27.) színésznő, operett

(A kép forrása: Wikipédia)

primadonna. Eleinte csak kedvtelésből tanult énekelni és műkedvelő előadásokon lépett fel (pl. 1889-ben a Vigadóban). 1890-ben Ditrói Mór próbafellépésre hívta Kolozsvárra, ahol ekkor még a család kívánságára Hajnal Klára néven szerepelt. (Édesapja, Küry Oszkár, neves ügyvéd volt.) Sikeres fellépte után – Luise szerepében Varney: Tiszturak a zárdában c. operettben – Ditrói Mór leszerződtette, tovább taníttatta. Csakhamar a vidék legjobb szubrettje lett belőle. A már országos hírű primadonnára Rákosi Jenő hívta fel Evva Lajos figyelmét, aki 1892-ben, sikeres próbafellépés után leszerződtette a Népszínházhoz Denise szerepére (Hervé: Nebántsvirág). A könnyed, „aranyos”, „mosolygós” operettekben nem volt párja, de a műfaj klasszikus darabjaiban nem volt otthon. Az ig. az ő sikereire szervezte a színház műsorát. Nem kimondottan „primadonna alkata” (közepes termet, telt alak) ellenére a századfordulón benne látták a szépségideált. 1900-ig sikere töretlen volt. Akkor azonban a feltűnő új csillaggal, Fedák Sárival kellett osztoznia a babérokon;

Lehár Ferenc (Komárom, 1870. április 30. - Bad Ischl, 1948. október 24.) zeneszerző,

karmester. Előadói pályafutását színházi hegedűsként kezdte, emellett egy katonazenekarban is játszott 1899-ig. Első zeneszerzői próbálkozásai kudarcba fulladtak, ezért átvette apja katona-karmesteri posztját, amelyet csak 1902-ben adott fel, amikor bemutatták első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely világsiker lett és meghatározta további munkásságának fő irányvonalát. Az igazi elismerést azonban A víg özvegy (1905), a Luxemburg grófja és a Cigányszerelem (1910) hozta meg számára. Életének legnagyobb részét az osztrák fővárosban és rövid ideig Berlinben töltötte, itt mutatták be nagy sikerű operettjeit. A század eleji operett egyik legkiválóbb képviselője, műveiben magas igényű kompozíciós követelményekkel lépett fel, megújítva az akkor már sablonossá merevedett bécsi operett stílusát;

Rékai Nándor (Pest, 1870. február 6.– Budapest, 1943. október 7.): zeneszerző, karmester. 1887-től az Operaház mélyhegedűse, majd korrepetitora, végül vezető karnagya lett;

Tarnay Alajos (Jászberény, 1870 - Budapest, 1933) zongoraművész-tanár, dalköltő.

Az emléktábla Jászberényben, a Szentháromság tér és a Lehel vezér tér kereszteződésében álló Lehel Vezér Gimnázium falán található.

Gobbi Henriknél és Chován Kálmánnál végezte tanulmányait a zeneakadémián, majd egy ideig a Fodor-zeneiskolában tanított. 19017-től a Zeneművészeti Főiskolán zongora-melléktanszak tanára volt. Hosszú időn keresztül valamennyi számottevő hangversenyen ő volt a zongorakísérő. Pályája során mintegy 300 szerzeményt alkotott;

Zádor Dezső (1870-1931) operaénekes-tanár. Főleg Wagner-szerepekben aratott sikereket. Pályája második felében a Berlin-Charlottenburg-i Städtische Operben működött;

1875-ben született

Balassa Kálmán (1875-1949): hegedűművész-tanár, a budapesti Operaház zenekarának szólamvezetője, a szombathelyi Városi Zeneiskola igazgatója;

Beider Boldizsár (Kuba, 1875) oboás, klarinétos-tanár. A Budapesti Szimfonikus Zenekar és a budavári Mátyás-templom zenekarának volt a tagja;

Fövényessy Bertalan (Sajóvelezd, 1875. december 12. – Nagyenyed, 1967. szeptember 20. Nagyenyed) zeneszerző, tanár;

Gaál Sándor (Noszlop, 1875. október 26. – Veszprém, 1958. március 11.) zenetanár,

zeneszerző, karnagy. A középiskolai énektanári képesítést a Zeneakadémián szerezte. 1903-ban alapította Veszprémben a Kuruc Dalkört, amely később Veszprémi Dalegyesületté alakult át. A kórus népszerűsége rohamosan nőtt. Sikeresen szerepelt Székesfehérvárott, Kecskeméten és Budapesten. 1925-ben, Sopronban aranyérmet, 1927-ben Szegeden Király-díjat kapott. 1916-ban megszervezte a városi zeneiskolát, amelynek 15 évig igazgatója. 1928-ban a veszprémi elemi iskolák igazgatójává nevezték ki. Zeneszerzőként is ismert volt, kórusműveit országszerte énekelték;

Hetényi Heidelberg Albert (Bécs, 1875. április 18. – Budapest, 1951. július 5.) zeneszerző,

tanár;

Huber Sándor (Budapest, 1875–1945) zeneszerző, zenetanár, karmester, népszerű dalgyűjtemények szerkesztője. 1899-1912 között a Somogyi Zeneiskola tanára, 1900-01 között pedig az Egyetértés dalárda vezetője Rajnai Amália, Sztojanovits Jenőné (Budapest, 1875) zenetanár. A rákosligeti polgári iskolában tanított. 1900-ban Rákosligeten polgári zeneiskolát alapított;

Huszka Jenő / Eugen / (Szeged, 1875. április 24. – Budapest, 1960. február 2.) zeneszerző,

hegedűművész, jogász; Érettségi után, 1893-ban Pestre ment joghallgatónak, de közben beiratkozott a Zeneakadémiára is, ahol Hubay Jenő és Koessler János tanítványa lett. Ebben az időben koncertszervezéssel is foglalkozott, egyik koncertjén lépett először nyilvánosság elé az akkor 18 éves Dohnányi Ernő. 1896-ban végzett mind jogi, mind zenei tanulmányaival. Bár kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium díjtalan fogalmazógyakornokának, ő egy év fizetetlen szabadságot kért, hogy Párizsba utazhasson. A Lamoureux-zenekarban első hegedűseként működött, londoni vendégszereplésükön is velük volt. 1897-ben hazatért, és munkába állt a minisztériumban. Ott ismerkedett meg Martos Ferenccel, aki később a librettistája lett. 1898-ban volt első színpadi művének premierje: a Tilos a bemenet! c. zenés bohózat szövegét Mérei Adolf írta. Megismerkedett az akkor még ismeretlen Fedák Sárival, és számára írta következő darabját. Az 1902. december 20-án bemutatott Bob herceg hatalmas siker lett; ez volt az első magyar operett, amelyet külföldön is műsorra tűztek;

Környey Béla (Krumau, 1875. május 18.–Budapest, 1925. április 28.) operaénekes, tanár.

Huszka Jenő: Tündérszerelem c. darabjának Gergő szerepében (A kép forrása: Magyar Színházművészeti Lexikon)

1896-ban a Népszínház kórusában még basszistaként énekelt. Solymossy Elek színésziskolájában tanult. 1898-ban operettet énekelt a Magyar Színházban. 1899-től Debrecenben operákban bariton énekes, 1901-től a buda–temesvári társulat tagja, játszott a Budai Színkörben és 1905-től a Király Színházban, 1908-tól a Népszínház–Vígoperához szerződött;

Lomoschitz Károly (1875-1942): polgári iskolai nyelvtanár, a szombathelyi Kultúregyesület zenei szakosztályának titkára, majd elnöke;

Payer Margit (1875-1951) operaénekes, tanár;

Roubal Rezső (1875) ütőhangszeres tanár, a budapesti Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság timpanistája, 1922-től pedig a Zeneművészeti Főiskola ütőhangszeres tanára;

1880-ban született

Bermann Ferenc (Nyíregyháza, 1880 -1944) karmester, zeneszerző, tanár;

Gombosi Józsefné Bogyó Erzsébet (Budapest, 1880 -1944) budapesti zongoratanár,

Sereghy Elemér (1880. október 5. - 1928. április 13.) zenei író, zenetörténész. A Nemzeti Zenede tanára, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hegedűse. 1923-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola könyvtárának vezetője. Megalapította és szerkesztette A Zene c. lapot;

Szirmai Albert / Eredeti neve Schönberger Albert / (Budapest, 1880. július 2. – New York,

(A kép forrása:iranynewyork.hu)

1967. január 15.) zeneszerző, karmester. A Zeneakadémián Szendy Árpád (zongora) és Koessler János (zeneszerzés) tanítványa volt. Egy osztályba járt Kodály Zoltánnal, Weiner Leóval, Jacobi Viktorral. Az 1906-os végzés után a Pester Lloyd és a Polgár c. lapok zenekritikusa lett.. A Zak elvégzése után a Népszínház–Vígopera korrepetitora lett. Ott mutatták be, 1907-ben, első színpadi művét, A sárga dominót. 1907-től karmesterként működött a Modern Színház Cabaret-ban, majd az Andrássy úti Színházban. Népszerű operettjeit, amelyeket 1928-ig a Király Színházban vittek színre, csakhamar Bécsben, Berlinben és Londonban is bemutatták. Heltai Jenő, Gábor Andor, Babits Mihály, Szép Ernő verseire írt sanzonjait a legkiválóbb előadók énekelték. 1928 után New Yorkban élt, de újabb művei nem arattak sikert. Ekkor a Chappel zeneműkiadó cég vezető szerkesztője lett. Élete vége felé többször hazalátogatott; ekkor még két új darabját játszották sikerrel. Főbb művei: Bálkirálynő (1908); Táncos huszárok (1909); Filmzauber (1912); Mexikói lány (1912); Mágnás Miska (1916); Harangvirág (1918); Mézeskalács (1923); Alexandra (1923); Éva grófnő (1928); A kalóz (1933); Tabáni legenda (1957); A Tündérlaki lányok (1964).

Veress Endréné dr., Méhely Mária (Budapest, 1880 – Pécs, 1957) énekművész-tanár, Veress Sándor zeneszerző édesanyja;

1885-ben született

Albrecht Sándor (1885. augusztus 12. -1958. július 30.) zeneszerző, orgonaművész, egyházzenei karnagy. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Koessler János, Thomán István és Bartók Béla növendéke. Főiskolai tanulmányai befejeztével külföldön járt, majd 1908-tól a pozsonyi székesegyház orgonistája és a városi zeneiskola tanára; 1921-től az Egyházi Zeneegyesület és a székesegyház karnagya, a városi zeneiskola igazgatója;

Antalffy-Zsíross Dezső /Desider von/ (Nagybecskerek, 1885. július 24. – Denville, 1945.

Antalffy-Zsiross Dezső 1938 karácsonyakor (A kép forrása: Wikipédia)

április 29.) orgonaművész, zeneszerző. Orgonaművészként kora legjelentősebb előadói közé tartozott, zeneszerzőként is jelentős. Zenekari, kamara-, kórus-, zongora- és orgonaműveket alkotott, melyek a Schirmer, Ricordi, Leduc, Salabert, Steingräber, Breitkopf, Universal kiadóknál jelentek meg.1902-ben került Budapestre, ahol egyszerre végezte a Magyar Királyi Egyetem jogi karát s a Zeneakadémia orgona- és zeneszerzés szakát. 4 évig volt a nagyhírű Hans Koessler tanítványa, aki Kodályt, Bartókot és Weinert is tanította, s nagy sikerek után 1906-ban kapta meg kiváló minősítésű diplomáját. Zeneakadémiai évei után az 1906/7-es tanévben a berlini Zeneművészeti Főiskolára ment, ahol a 75 éves magyar származású legendás hírű hegedűművész-zeneszerző Joachim Józseftől vett zeneszerzés-órákat. Az 1907/8-as évadban a Kölni Operánál volt karmester, majd 1909-ig Lipcsében és Bolognában tanult orgonát. 1909-es hazatérésével egy nagyszerű, 1920-ig tartó budapesti évtized vette kezdetét. Egykori tanára nyugalomba vonulása után 1909-től rendkívüli, majd 1912-től rendes tanár a Zeneakadémián, ahol orgonát, majd 1919-től zeneszerzést is tanított (1909/10-1925/26). 1917-ben elnyerte a Szent István-bazilika főorgonista állását, s így keze alá került az ország talán legnagyobb hangszere, az 1905-ben épült Angster-orgona;

Borus Endre (Esztergom, 1885. november 9. – Budapest, 1960. május 30.) énektanár, karnagy, a budapesti Wesselényi utcai polgári fiúiskola énektanára (1923- tól). Iskolai énekkarával elindította az egész országra kiterjedő kórusmozgalmat. Kórusa az 1924-ben adott zeneakadémiai hangversennyel (Kodály Zoltán és Gustav Mahler műveivel) aratta első sikerét, majd közreműködött a Psalmus Hungaricus előadásában. Fellépéseik alapján ismerte meg a fiatalabb korosztály Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos népzenén alapuló énekkari feldolgozásait, kompozícióit. Gyermekkari instrukciói a későbbi sikeres magyar gyermekkórusoknak is mintául szolgáltak. Kodály a kórusnak komponálta első gyermekkórusműveit (a Villő és a Túrót eszik a cigány címűeket, bemutató: 1925. ápr. 2.). Továbbá népi töredékek alapján írt Lengyel László c. kórusművét Borus Endrének és a Wesselényi utcai polgári fiúiskolai kórusnak ajánlotta (bemutató: 1927. márc. 17.; Kodály magyar dalestjén) Főbb lemezfelvétele: Kodály Zoltán: Lengyel László. A budapesti Wesselényi utcai polgári iskola 120 tagú énekkara előadásában. (His Masters’ Voice, 1928; Hungaroton). (Forrás: névpont.hu - Kozák Péter);

Csernussi Ferenc (1885 -) zenetanár. 1909-től az érseki reálgimnázium zenetanára volt;

Fodor Aranka / helyesen Fodorné Aranka, eredeti nevén Weismann Aranka / Budapest,

1885. május 3. – Graz, 1931. december 19.) opera-énekesnő. 1906. október 19-én debütált az Operaházban Amneris (Verdi: Aida) szerepében. 1907 júliusában vengédszereplőként pedig nagy sikert aratott a berlini Királyi Operaházban, a Carmenben. 1911. október 8-án lépett fel utoljára a Magyar Királyi Operaházban Amerisként. Ezután felbontotta szerződését és fél évre Londonba ment. 1912-ben újra visszaszerződött az Operához és 1919 szeptemberéig maradt a társulat tagja;

Gaál Sándor (Noszlop, 1875. október 26.-Veszprém, 1958. március 11.) tanár, zeneszerző, karnagy. Középiskolába Pápán járt, Győrben szerzett tanítói oklevelet. Egy hónapig Devecserben tanított, majd Veszprémbe került. A középiskolai énektanári képesítést a Zeneakadémián szerezte. 1903-ban alapította Veszprémben a Kuruc Dalkört, amely később Veszprémi Dalegyesületté alakult át. A kórus népszerűsége rohamosan nőtt. Sikeresen szerepelt Székesfehérváron, Kecskeméten és Budapesten. 1925-ben, Sopronban aranyérmet, 1927-ben Szegeden Király-díjat kapott. 1916-ban megszervezte a városi zeneiskolát, amelynek 15 évig igazgatója volt. 1928-ban a veszprémi elemi iskolák igazgatójává nevezték ki. Zeneszerzőként is ismert volt, kórusműveit országszerte énekelték. 1928-ban az Országos Magyar Dalszövetség aranyérmével díjazták;

Gleviczky Irén (1885- Veresegyház, 1956)  operaénekes-tanár, a Magyar Operaház tagja;

Győri Elek (Miskolc, 1885 - 1944) zeneszerző, tanár. Kompozíciói világi és egyházi dalok,

(A kép forrása: A magyar muzsika könyve)

hangszeres zene. Szerzeményeit gyakran közölte a Magyar Muzsikaszó. Tanulmányait külföldi konzervatóriumokban végezte. Első hegedűse volt az olmützi és a fiumei Fenice Színháznak;

Hammerschlag János (Pragweinberge, 1885. – Budapest, 1954.) zenetörténész,

(Fotó: BMC)

orgona- és csembalóművész, zeneszerző. 1919-től haláláig a Nemzeti Zenede (1948-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola) tanára volt, 1952-től haláláig előadóművészet-történetet adott elő a Zeneművészeti Főiskolán (1952/53-1953/54). 1920-ban megalakította kamaraegyüttesét, amely 1923-tól Motetta- és Madrigáltársulatként működött tovább;

Haraszti Emil (Nagyvárad, 1885. november. 1. – Párizs, 1958. december. 27.) zenetörténész. A Budapesti Hírlap zenekritikusa. 1915-től a Nemzeti Zenede tanára, 1920–27-ben igazgatója. Az intézetet Kern Auréllal újjászervezte. Nevezetesek voltak az általa rendezett zenetörténeti hangversenyek. 1927-ben Párizsba költözött, de a hazai zenei és tudományos élettel megőrizte kapcsolatát és több tanulmányban foglalkozott a 15–18. századi magyar zene történetével. – Főbb művei: Hubay Jenő élete és művei (Bp., 1913); Wagner Richard és

Magyarország (Bp., 1916); Hangutánzás és jelentésváltozás az egyetemes és a magyar hangszertörténetben (1926); Bartók Béla (Bp., 1930): A zenei formák története (Bp., 1931); Barokk zene és kuruc nóta (Századok, 1933): La musique hongroise (Paris, 1933); A tánc története (Bp., 1937); Béla Bartók (His life and works. Paris, 1938); Berlioz et la Marche hongroise (Paris, 1946);

Harmat Artúr /1903-ig Hubacsek/ (Nyitrabajna, 1885. június 27. – Budapest, 1962.

20.) katolikus egyházi zeneszerző, a Zeneakadémia tanára, karnagya, orgonaművész.

Tevékeny részvevője volt a nyitrai „Egyházi Zeneegylet"-nek, ahol főgimnáziumi énektanári és orgonistai állásra kapott megbízást, majd az egylet karnagyává választották. 1912-ben Kacsoh Pongrác hívására csatlakozott az akkor megszervezett fővárosi énektanítói gárda tagjai közé. 1921-től vezette a Palestrina Kórust, mely – a Budapesti Kórusba történt beolvadásáig – a magyar zenei élet jelentékeny szereplőjének számított. A székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolából került 1924-ben a Zeneművészeti Főiskolára, ahol liturgiát, gregorián éneket, egyházzenei rendeleteket, magyar egyházi népéneket, összhangzattant, ellenponttant, hangszerelést és kargyakorlatot tanított. 1926-ban megbízást kapott a középiskolai ének-zenetanári tanszak felállítására (ez a terv 1929-ben valósult meg), illetve ugyanebben az évben Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter felkérésére hozzáláthatott régi vágya, az egyházzenei tanszak megszervezéséhez is, melynek eredményeképpen 1928 őszén elindult a Zeneművészeti Főiskola egyházzenész és egyházkarnagyképző tagozata. 1926- Országos Magyar Cecília Egyesület társelnöke volt. 1922-38-ig a Belvárosi Főplébánia, 1938-56-ig a Szent István bazilika kórusát vezette. 1929-ben került a frankfurti Internationale Gesellschaft für Erneuerung der Katolischen Kirchenmusik igazgatósági tanácsába. 1950-ig, a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének megalakulásáig a Magyar Zeneművészek Szabad Szervezetének alelnöke volt. 1948-ban a Szent István Akadémia rendes tagjává választották és ugyanebben az évben lett a Bartók Béla Szövetség alelnöke;

Irtzing Ferenc (Pozsony, 1885. - Győr, 1936. febriár 21.) zenetanár. A budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés és orgona főtanszakát végezte. Tanítóképzőintézeti ének- és zenetanár, iskolán kívüli orgona- és zongoratanár. Egyházi és világi vegyeskarok vezetője;

Kerpely Jenő (1885. december 1. – Los Angeles, 1954.) gordonkaművész-tanár.

A Zeneakadémián Popper Dávidnál tanult. 1910-ben Waldbauer Imrével kiváló és

Marffy Ödön Kerpely Jenő portréja (Forrás: www.pinterest.com)

hírnevessé váló vonósnégyest szerveztek. Szoros kapcsolatban álltak Bartókkal és Kodállyal és lelkesen mutatták be azok első, az új magyar zenét képviselői műveit 1913-1919. A Zeneakadémia tanára volt. 1928-1948. Ismét a Zeneakadémián tanított. 1948-tól az Egyesült Államokban élt;

M. Medek Anna (Budapest, 1885. október 1. – Budapest, 1960. augusztus 24.)

Tosca szerepében (Fotó: Wikipédia)

opera-énekesnő. 1908-ban debütált a budapesti Operaházban Elzaként Wagner Lohengrinjében. Két és fél évtizeden át volt a társulat egyik erőssége. 1932-ben, mindössze 47 évesen volt kénytelen búcsút mondani a színpadnak, mert látását csaknem teljesen elvesztette. A szerepléstől való kényszerű lemondás után a Nemzeti Zenede énektanára lett. Legismertebb tanítványa volt többek között Hollós Ilona táncdalénekes és Tutsek Piroska altista;

Medgyaszay Vilma / született: Stand/ (Arad, 1885. május 3. – Budapest, 1972.

(A kép forrása: Wikipédia)

április 5.) színésznő. A Király Színházhoz szerződött 1904-ben, a János vitéz első Iluskája volt. Fellépett a Magyar Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Nemzeti Színházban is, ám igazi műfajának a sanzon bizonyult. 1927-ben dalestet adott a Zeneakadémián;

Lókodi Sándor Erzsi (Kolozsvár, 1885. július 28. – Budapest, 1962. március 21.)

(A kép forrása: Wikipédia)

operaénekes, tanár. Első fellépésére az Operaházban 1905. december 9-én került sor, mégpedig Lakmé szerepében, Léo Delibes azonos című operájában. A Zeneakadémiai tanulmányait 1906-ban fejezte be. A vizsgaelőadáson, Erkel Bánk bánjának Melinda szerepét énekelte. 1917-ben a király a „császári és királyi kamara-énekesnői” címmel jutalmazta, és ezzel ő lett az első magyar művész, aki ezt a titulust viselhette, mely korábban, kizárólag a bécsi udvar kegyeltjeinek kiváltsága volt;

Obornyák László (Budapest, 1885.) zeneszerző, zenetanár;

Ocskay Kornél (1885–1963) operaénekes-tanár;

Palotay Árpád (1885–1950) operaénekes, színházi rendező, énekmester);

Pusztai Sándor (Martonvásár, 1885–1945) hangverseny- és operaénekes-tanár;.
A Zeneakadémián tanult. Hollandiában és Olaszországban hangversenyezik. 1913-tól 32-ig a Magyar Királyi Operaház tagja, majd könyvtárosa.
Ismeretlen helyen halt meg;

Dr. Rényi Aladár (Kolozsvár, 1885 - 1926-04-30?) zeneszerző, ügyvéd, tanár;

A kép forrása:

Zeneakadémián a zeneszerzés és zongora szakot Thomán István és Koessler János növendékeként. Vonósnégyesével, vonósötösével, dalaival és operettjeivel tűnt fel. Művei elvesztek. Békásmegyerről deportálták, nem tért vissza;

Réti Rudolf (Uzice, 1885. november 27. – Montclair, 1957. február 7.) magyar származású osztrák és amerikai zeneszerző, zeneíró, zongoraművész-tanár;

Sárosi Andor (1885–1967) operaénekes, tanár;

Schlesinger Victor (1885 – 1939) zeneszerző, tanár;

Stefániai Imre (Budapest, 1885. december 13. – Santiago de Chile, 1959. július 4.) zongoraművész-tanár és zeneszerző. Budapesten Tomka István, Berlinben Busoni, majd Dohnányi Ernő tanítványa. 1926 – 1936 között a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára volt, ugyanebben az időben a Rádió tanácsadója és a Liszt Ferenc Társaság igazgatója. 1929-től a Muzsika c. folyóirat egyik szerkesztője. 1947-től Chilében élt, mint az Universidad Catolica zenei tanszékének vezetője;

Dr. Székelyhidy Ferenc (Tövis, 1885. április 4. – Budapest, 1954. június 27.) operaénekes-

1935-ben (Fotó: Wikipédia)

tanár. 1909-ben lépett fel a budapesti Operaházban a Hunyadi László címszerepében. 1945-ig a társulat énekese volt. 1933 és 1944 között a Zeneakadémián tanított. Legjelesebb tanítványai Kónya Sándor és Delly Rózsi. Kodály Zoltán neki ajánlotta tenorhangra írt dalait. 1923-ban, a Psalmus Hungaricus bemutatóján ő énekelte a mű tenorszólóját;

Tendl Pál (1885-1963) cimbalmos-prímás, népművészt, tanár. Soproni zenekarától Lajtha számos népzenei anyagot gyűjtött és adott ki a Népzenei monográfiákban;

Weiner Leó (Budapest, 1885. április 16. – Budapest, 1960. szeptember 13.)

(A portré forrása: BMC)

zeneszerző, zeneakadémiai professzor. Koessler János tanítványa volt Budapesten. 1906-tól tanított, előbb a Fodor Zeneiskolában, majd 1908-tól Zeneakadémián. 1928-ban karmester nélküli kamarazenekart szervezett, amely az ő irányítása mellett működött. 1957-ben nyugdíjazták, de egy évig még ezután is tanított a Főiskolán. A Zeneakadémia Kamarazenei

Berény Róbert: Weiner Leó (Forrás: Muzsikusok a Szépművészeti Múzeum Nyolcak tárlatán)

tanszakán félévszázadon át képezte hangszeres művészek több nemzedékét. A világhírű magyar virtuózok csaknem kivétel nélkül Weiner Leó tanítványai voltak. Pedagógiai munkásságát az élő hagyományok mellett írásai (zeneelméleti tankönyvei, elemzései) örökítették meg;

Zsizsmann Rezső (Körmöcbánya, 1885 -) kolozsvári Szent Mihály-templom orgonista-

(A szöveg és a kép forrása: SZABADSÁG, Kolozs, Szilágy, Fehér, Szeben és Beszterce-Naszód megye napilapja)

karnagya, a Római Katolikus Zeneiskola, majd a Magyar Kolozsvári Zenekonzervatórium igazgató-tanára, szimfonikus zenekar vezetője, a Romániai Magyar Dalosszövetség vezető karnagya városunk zenei életének kimagasló egyénisége volt 1929–1941 között. A Budapesti Tudományegyetemen és a Zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Az egyetemen matematika és fizika tanári diplomát szerzett. A Zeneművészeti Főiskolán, vonóshangszert, zongorát, orgonát, karvezetést és zeneszerzést tanul. Volkmann Róbert-ösztöndíjas és teljes tandíjmentességet élvez. Zenei tanulmánya során Laub István, Antalffy-Zsiros Dezső, Kodály Zoltán, Molnár Géza, Herzfeld Viktor, Siklós Albert, Járosy Dezső tanárok hallgatója. Zenei végbizonyítványán, amelyet az Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola adott ki 1912. június 12-én orgona, zongora, karmester és zeneszerző szerepel. Első állomása Marosvásárhely. 1914-ben elnyeri a városi zeneiskola zongoratanári állását. Az 1920-as évek gazdasági válsága ránehezedett a zeneiskolára is. Ekkor feleségével Szentpétery Ilonával, a szintén kiváló zongoratanárnővel Olaszországba, Milanóba utazik, ahol két évet töltenek, tanítanak és hangversenyeznek. Sok kiváló olasz művésszel, zeneszerzővel kötnek ismeretséget (Caterina Merlino, Enrico Mainardi, Ildebrando Pizzetti, Giovanni Re.) Megalapozzák jövőjüket, de szívük mégis visszahúzza Marosvásárhelyre. Megérkezésük után a hangversenyélet felélesztését tűzi ki céljául és megalakítja az oratóriumkórust és a szimfonikus zenekart, amelynek állandó dirigense lesz. Második állomása Kolozsvár, ahol létrehozta a Római Katolikus Zeneiskolát, amelynek osztályai a Mariánum, valamint a Református Kollégium és az Iparos Egylet termeiben működtek. Később Zsizsmann Rezső elfoglalta a felkínált állást a Szent Mihály-templom orgonista-karnagya és a zeneiskola zongoratanári, valamint igazgatói állást. Mint orgonista karnagy sorban betanítja énekkarának és zenekarának Mozart, Beethoven, Liszt, miséit bemutatja Händel Messiás és Joseph Haydn Teremtés c. oratóriumait. Munkájában segítette Domokos Pál Péter tanár, Ft. Jakab Antal (a későbbi püspök) káplán;

1890-ben született

Ábrahámné Pór Ilona (Zólyom, 1890) zongoratanár. 1913-tól zeneiskolája volt Budapesten. Iskolája növendékhangversenyeit a Zeneakadémián rendezte;

Árokháty Béla (1890. január 14. – 1940. március 28.) egyházkarnagy, orgonaművész, zeneszerző, tanár. A Zeneakadémián, mint Kodály Zoltán és Antalffy-Zsiross Dezső tanítványa a zeneszerzési és orgonatanszak hallgatója volt. 1920–23-ban a bp.-i ref. egyház hitoktatója, egyházi karnagya és a teológiai akadémiának is zenetanára, 1923–25-ben Edinburghben orgonista és egyházi karnagy. Hazatérte után a Goudimel-énekkar, majd a saját alapítású Korálkamarakórus és zenekar vezetője;

Bársony Dóra (1890 -) operaénekes, tanár. Főbb szerepei: Suzuki, (Pillangó kisasszony), Márta, (Faust). A János Vitéz mostohaanya-szerepében nagy sikert aratott, (1931);

Bella Rudolf (Nagyszeben, 1890. december 7. – Romanschorn, 1973. július 14.) zeneszerző, tanár;

Buday Dénes (Budapest, 1890. október 8. – Budapest, 1963. október 19.) zeneszerző, tanár.

Buday Dénes 1933-1936 között (A kép forrása: Wikipédia)

Tanulmányait a Zeneakadémia hegedű- és zeneszerzés szakán végezte. Változatos és sokirányú zenei munkásságát 1914-ben az Apollo Kabaré zenei vezetőjeként kezdte. 1916-ban mutatták be Fogadjunk c. első operettjét a Fővárosi Nyári Színkörben. 1919-től öt évig a bécsi Scala Verlagnál zenedramaturg, hazatérése után zeneszerző. Több mint ezer zeneművet írt, dalokat és számos sanzont;

Gyenge Anna, /miklósvári, Anne Roselle/ (Kézdivásárhely, 1890. április. 19. – Philadelphia, USA, 1955. március. 21.): operaénekes, tanár. Színészi pályára készült, először a budapesti Magyar Színházban lépett fel, majd a Király Színházban, 1911-12-ben a Krecsányi Társ.-nál. 1912- ben az USA-ban telepedett le. Előbb amerikai magyar színtársulatban játszott, majd énekesnővé képezte magát. Csakhamar világhírű lírai szoprán; 1920-tól a New York-i Metropolitan tagja (Puccini: Bohéméletének Musette-jeként mutatkozott be), s világszerte sikerrel szerepelt. 1925-ben a drezdai opera szerződtette, itt működött 1930-ig (ő volt az első német Turandot); 1929-ben sikert aratott a londoni Covent Gardenben mint Donna Anna Mozart: Don Giovannijában. Az USA-ba visszatértekor 1931-ben ő volt A. Berg Wozzeck c. operája amerikai bemutatójának női főszereplője (Marie). 1935-ben a bécsi Staatsoper magánénekese. Nemzetközi sikerei idején is gyakran szerepelt Bp.-en (1926-1933 közt évente, 1936-ban és 1938-ban is). Korai visszavonulása óta Philadelphiában tanított;

Failoni, Sergio (Verona, 1890. december 18. - Sopron, 1948. július 25) karmester.

(A kép forrása: failoni.hu)

Pályafutását csellistaként kezdte. 1908-tól zeneszerzést tanult a milánói konzervatóriumban. Két évig Toscanini asszisztense volt. 1928. A budapesti Operaház örökös tagja és vezető karnagya lett. 1932-1934. A Milánói Scala karnagya. 1946-1947. A chicagoi Civic Opera és a New York-i Metropolitan karmestere. 1946. Õ kezdeményezte a veronai Arena opera-előadásait A magyar operaélet nagy alakja volt. Kiváló Wagner, Verdi és Puccini előadásokat vezényelt, sokat tett az olasz opera népszerűsítéséért. Példaképének Toscaninit tekintette. Bartók és Kodály művészetének és tevékenységének lelkes híve és támogatója volt;

Faragó József (Nagykőrös, 1890) énektanár, karnagy. A Főiskolán középiskolai énektanítói oklevelet szerzett. A Nemzeti Zenedében Lajtha Lászlónál tanul zeneszerzést. 1922-ig Fülöpszálláson, 1926-ig Tasson tanított, majd a budapesti református gimnázium énektanára lett. Vezette a Külső-ferencvárosi Tisztviselőtelep Emlékezet Énekkarát és orgonált is, továbbá a Pesterzsébeti Haladás Dalkört;

Fodor Gyula (Budapest, 1890 - 1948) zenekritikus, zenei író, szerkesztő;

Dr. Győri Pál (Békés, 1890 – 1944) budapesti énekes, énekművész-tanár.

(A kép forrása: A magyar muzsika könyve)

Első hangversenyét 1923-ban adta Budapesten. A magyar rádiónak fennállása óta gyakori szereplője volt. Mint oratóriuménekes is ismert. Énektanítással (hangképzés) is foglalkozott. Fellépett az OMIKE Művészakció előadásain;

Hermann László (Székesfehérvár, 1890. június 26. - Székesfehérvár, 1966. június 19.) 1913-

ban Szatmárról a Székesfehérvári Zenekedvelők Egyletéhez került Itt iskolát szervezett és zenekart alakított. Itt ismerte meg a fentebb említett kvartett gordonkását, Hartmann Imrét – mint kezdő főiskolást. Nem mindennapi muzikalitásának és kamarazenészi képességeinek híre Székesfehérvárról eljutott Budapestre. Hartmann sokszor szerepelt Székesfehérváron, s a közösség kedvence lett. Székesfehérváron működése ugartörő munka volt. Az első világháború megnehezítette a zenei élet kibontakozását, de a fiatal igazgató munkakedvét nem szegte. Részt vett a Veszprémi Zeneiskola szervezési munkájában is. A megnyitó ünnepségen -1916 december 13-án - mint vendégművész szerepelt. Székesfehérváron kiváló tanítványai voltak: Pék János, Tatay György hegedűsök, Frank Irén, Nosz Margit és Gyula összhangzatosok, s mások. 1919 szeptemberében a Győri Ének- és Zeneegylet zeneiskolájához került igazgatónak Az iskola élén eltöltött több, mint 25 éven át kifejtett működése a korszerű zenepedagógia bevezetésén kívül az iskolai szervezet intézményessé tételét és a kollektív zenélés meghonosítását szolgálta. Munkája során gyakran került szembe a tőle visszahúzódó közéleti tényezőkkel, de hivatása gyakorlásában mindig sikerült a meggyőződésével helytállnia. Vezérlőkarnagya volt az egylet zenekarának is. Győr város Kereskedelmi Leányiskolájában az 1943-44. iskolai évvel bezárólag 21 tanéven át tanított karéneket és a két alsó osztályban 4 éven át – mint rendkívüli tárgyat - az éneket.

A Győri Szabadegyetemen (1921-45) egyes és sorozatos előadásokat tartott az egyetemes zenetörténet köréből, népzenénkről és kimagasló mestereiről. 1925-ben VKM vele dolgoztatta ki a zeneiskolák tantervét. Győr város és megye Törvényhatósági Népművelési Bizottságának, azok megszűnéséig, választott tagja volt. Győri működése során a Hódmezővásárhelyi Zeneiskola megszervezéséhez tanácsot és útmutatást adott. A kezdeményezésére 1938-ban életre hívott Collegium Musicum-i előadások demokratikus vállalkozásnak bizonyultak és nagy látogatottságnak örvendtek. Feleségével, Szanyi Irmával (zongora) és Helényi Gyulával (gordonka) megalakították a Győri Triót. Nemcsak a Rádiónak lettek rendszeres szereplői, hanem az ország más városaiba is megfordultak, sőt Bécsbe is hangversenyeztek. 1919-1944 közti időszakban szerepléseinek száma 740. 1946 decemberétől került a Székesfehérvári Állami Zenekonzervatóriumhoz. 1947. április 8-án  kelt a kinevezése a zenekonzervatórium rendes tanárainak létszámába. A tankerületi főigazgatóság megszűnéséig tankerületi zenefelügyelői megbízást kapott. 1948-ban Bartók-emlékversenyt, valamint Liszt Ferenc és Bartók Béla emlékére utcaelnevezést kezdeményezett.1948 őszétől 1950. március 27-ig a Zenekonzervatórium megbízott igazgatójaként működött. 1950-ben pót-, majd 1952-ben rendes tagja lett a Városi Tanácsnak. Itteni tanítványai közül Szigethy Ferenc és Tamásfalvi Pál Főiskolára került. Tamásfalvi a Zeneművészeti Főiskolán, Molnár László és Szili Mihály a Győri Zeneművészeti Szakiskolán nyert tanári képesítést. Munkája elismeréséül  a Szocialista Kultúráért kitüntetést  és a Városi Tanács elismerő oklevelét kapta. 1956. augusztus 26-tól nyugállományba helyezték. Ezután a Zeneoktatói Munkaközösséget vezette és alkotói tevékenységet folytatott. Zeneműveinek száma 60, a különböző átiratoké 20, könyvei 5, recenzióké és egyes szakcikkeié hozzávetőlegesen 150. (A portré és a szöveg forrása: Székesfehérvári Hermann László Zeneiskola – Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI honlapja);

Hollósy Kornél (Kolozsvár, 1890 – 1982) zeneszerző, tanár;

Jemnitz Sándor (Budapest, 1890. augusztus 9. – Balatonföldvár, 1963.

(A kép forrása: www.hungarian-composers.com)

augusztus 8.) zeneszerző, zenekritikus, zenetörténész,esztéta, író, műfordító, karmester, korrepetitor, zenepedagógus, a munkásdalok első hazai kutatója, A Munkás Kultúrszövetség elnöke. Budapesten Koessler, Lipcsében Reger, majd Straube növendéke volt. Zeneszerzői stílusa bonyolult, elmélyedő, elvont, sokszor Schönbergre emlékeztető, amellett játékos és virtuózán csillogó. Művei: kamarazene, (brácsa-cselló duó 1926, a Schott díj nyertese, szólószonáták), zongoraművek, Concerto, Prelúdium és fúga zenekarra (1934), kórusok,

dalok. Tanulmányainak gyűjteménye: Bachtól Bartókig (1937);

Kálmán Oszkár (1890) operaénekes, tanár. 1913-ban az Operaház tagja lett, 1927-tól 1929-ig Berlinben működött, azóta újra itthon szerepel. Szerepköre jóformán az egész operairodalom basszus-repertoárját felöleli; mint oratórium és dalénekes is szerepel;

Kalocsay István (Budapest, 1890-) katonazenész és zenetanár. Katonazenei pályája ( többek között a 2. honvéd gyalogezred zenekara) befejeződése után zenetanárként dolgozott;

Kecskés Lajos (Pápa, 1890. december 13. – Budapest, 1953. március 21.) tanító, szerkesztő. 1910-ben Balatonfüreden kántortanító. 1911-ben a budapesti Zeneművészeti Főiskolán énektanári oklevelet szerzett. 1913-ban visszakerült Pápára, ahol több dalárdát szervezett és vezetett, köztük a Perutz szövőgyár vegyes karát és a tanítóképző zenekarát. 1920-ban elnyerte a veszprémi székesegyház kántori és tenorista munkakörét. Tanított a veszprémi szemináriumban és a Davidikumban. Rövid ideig igazgatója volt a városi zeneiskolának, karnagya a Polgári Dalegyesületnek, később az Iparos Dalárdának. 1924-ben elvégezte a zeneművészeti főiskola karnagyi szakát. 1941-ben – Ritter Lőrinc karnagy halála után – Czapik Gyula püspök megbízta a székesegyház karnagyi teendőinek ellátásával. 1943-ban Czapik püspök egyházzenei igazgatói címmel tüntette ki;

Kemenes Kotraschek Artur (Pesszenterzsébet, 1890 –) oboaművész-tanár. 1926-32 között a Nemzeti Zenede, 1932-től pedig a Zeneakadémia tanára volt;

Kishonti Barna (Losonc, 1890 – Budapest,?): tanítóképzői zenetanár. Polgári iskolai tanárképzőt és a Zeneakadémiát végzett. Déván, 1920: Budapesten az állami tanítóképző zenetanára. 1933: Búza, búza c. dalával megnyerte a Országos Magyar Dalosszövetség népdalpályázatának első díját;

Losonczy Schweitzer Oszkár (Losonc, 1890. január 9.- Budapest, 1981. január 9.) hegedűművész, zeneszerző, zenekarvezető, tanár. Gimnazista korában Czóbel Leó tanította hegedülni. Hubay Jenő ösztönözte továbbtanulásra losonci meg hallgatása után. Budapesten előbb a Fodor Zeneiskolában tanult, majd a budapesti Zeneművészeti Főiskolán Bloch József növendéke volt. 1912-ben kapta meg kitüntetéses diplomáját. 1922-1925 között a losonci zeneiskola igazgatója és megalapította a Losonci Filharmóniai Társaságot. Később tíz évig európai hangversenykörúton járt zenekarával. Jelentős pedagógiai munkát végzett fiatal hegedűművészek képzésével;

Lovas /1907-ig Lagner/ Andor György (Baja, 1890 - ) kántor, éánek-zenetanár, karnagy. 1927: Baján a belvárosi plébánia kántora, és a gimnázium mb. zenetanára. Az egyházi énekkar, a legényegyleti ének- és zenekar vezetője;

Márkus Alfréd (1890) zeneszerző. A modern jazz-operett és filmzene népszerű művelője;

Molnár Antal (Budapest, 1890. január 7. – Budapest, 1983. december 7.) zenetörténész,

(A kép forrása: lfze.hu)

zenekritikus, népdalgyűjtő, zenepszichológus, zeneszerző és zeneesztéta, brácsaművész, zeneakadémiai professzor, író, a modern magyar zenetudomány egyik megalapozója, a zenetörténet és a szolfézs egyik első hazai oktatója. 1907-1910, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zeneszerzés szak. 1909-1910. Budai Zeneakadémia – tanár, 1912–19 között a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola tanára, 1919-től pedig a Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanára volt. A gyakorlati- és elmélet zenében egyaránt fontos építő munkát végzett. Egyike volt a legelsőknek, akik felismerték Bartók Béla és Kodály Zoltán zsenialitását. 1910-ben Erdélyben, 1912-ben a Felvidéken gyűjtött népzenét. Mint aktív kamaramuzsikus 1910-13 között a Waldbauer-Kerpely-vonósnégyesben játszott, 1917-19 között a Dohnányi-Hubay-zongoranégyes tagjaként működött. Pedagógiai munkásságát a Budai Zeneakadémián és a Székesfőváros Felsőbb Zeneiskolájában kezdte. Elsőként oktatta e helyeken a zenetörténetet, szolfézst. Majd 1919-től 1959-ig a Zeneművészeti Főiskola tanára, kamarazenét, esztétikát és zeneelméletet tanított. Zenekritikusként is felmérhetetlen tevékenységet folytatott. Erejének teljében, nem sokkal 70. életévének betöltése előtt nyugdíjazták. 1934-40 közt a Népszerű zenefüzetek, 1957-től a Gondolat Kiadó Kis Zenei Könyvtár sorozatának szerkesztője. A modern magyar zenetudomány egyik megalapítója volt. Hosszú ideig írt ismertető írásokat és kritikákat az 1954-ben megindult műsorfüzet hasábjain. Zenepszichológiai, zeneszociológiai vonatkozásaiban sajátos jelentőségűek írásai, könyvei és előadásai. Pedagógiai célzatú kompozícói: hegedű-zongoradarabjai, a Kálmán György-Senn Irén által szerkesztett Zongoraiskola I-II., füzetben megjelent Szonatinája, néhány kamaraműve (vonósnégyes) mellett az időnként napjainkban is előadásra kerülő Vígjáték-nyitánya a legjelentékenyebb.  Főbb művei: Bartók kvartettjei (1911); A zenetörténet szelleme (Bp., 1914); Bartók Béla táncjátéka alkalmából (Bp., 1917); Bartók operája: A Kékszakállú herceg vára (Bp., 1918); Az európai zene története 1750-ig (Bp., 1920); A zenetörténet szociológiája (Bp., 1923); Az új magyar zene (Bp., 1926); Bevezetés a zenekultúrába (Bp., 1928); A gyermek és a zene (Népszerű zene-füzetek, Bp., 1931), Zeneesztétika és szellemtudomány (Bp., 1935); Kodály Zoltán (Bp., 1936);; A ma zenéje (Bp., 1936), Az óvodáskorú gyermek zenei nevelése (Bp., 1940); Összhangzattan mint melléktárgy (Bp., 1943); Az új muzsika szelleme (Bp., 1948);; Repertórium a barokk zene történetéhez (Bp., 1959); Brahms (Bp., 1959); A Léner vonósnégyes (Bp., 1968); A zeneszerző világa (Bp., 1969); Gyakorlati zeneesztétika (Bp., 1971); A halállátó (regény Boethius élete nyomán, Bp., 1971); Magamról - másokról (Bp., 1974);

Szakolczay-Riegler Ernő (Szakolca, 1890. január 12. - Pozsony, 1968. március 20.)

orgonaművész, főiskolai tanár. 1920-25: a Zeneművészeti Főiskola orgona tanszakán Antallfy-Zsíross Dezső (1885-1945), továbbá Kodály Zoltán, Siklós Albert és Zalánfy Aladár tanítványa. A budapesti Veres Pálné Leánygimnázium tanára, 1923-: a Szent István Bazilika orgonistája, 1927-: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyházzenei tanszakán az orgona és orgonaismeret tanára. Orgonaépítő művészeti, orgonatervezési szakértő;

Sztojanovits Adrienne, Böhm Gyuláné (Budapest, 1890. január. 5. - Budapest,

1976. június 24.) énekművész, ének-zenetanár, karnagy. 1913-59: budapesti Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium ének-zenetanára. Az énekkart igen magas szintre fejlesztette. Bartók- és Kodály-műveket mutattak be. Első sikerük Kodály: Villő c. leánykarának

A Mester és tanítványai körében (A kép forrása: www.mozaweb.hu)

előadása volt. Kodály nagyra becsülte Sztojanovits Adrienne munkásságát, neki és énekkarának új kórusművet írt és ajánlotta a Pünkösdölőt, amelyet az iskola énekkara 1929. április 14-én mutatott be a Zeneakadémián, az itteni siker országos hírnevet hozott a „Szilágyis” zenei nevelésnek. A gimnázium énekkarával bemutatta Kodály Zoltán Villő, Gólyanóta, Táncnóta és Pünkösdölő c. műveit. Testvéreivel, Sztojanovits Lili és Sztojanovits Edit énekesnőkkel a Sztojanovits-tercett megalakítója;

Tar Imre (Budapest, 1890) hegedűtanár. 1918-22 között a Nemzeti Zenedében, 1918-24 között pedig az Újpesti Zenedében tanított. Ezt követően saját magán zeneiskolájában volt hegedű- és zongoratanár;

Udvarhelyi Miklós (Nagykanizsa, 1890-1864) magyar színész és operaénekes;

Veress Károly (Debrecen, 1890. december 27. – Budapest, 1964. október 23.) cigányprímás. A debreceni Ref. Kollégiumban, ill. a zenekonzervatóriumban folytatott tanulmányai után zenekart alapított (1914) és évtizedeken át Budapesten, az Astoria és a Pannónia Szállóban játszott. 1919. május 1-jén egyik vezetője az ünnepi felvonulásban részt vevő egyesített cigányzenekarnak. Gyakori külföldi útjai közül az 1929-es londoni (játékáért a király kitüntetésben részesítette) és az 1936-os stockholmi volt a legsikeresebb. A. Toscanini a hegedűvirtuózt dicsérte benne. Rendszeresen szerepelt a Magyar Rádióban. Játékáról számos hanglemezfelvétel készült;

Villányi István (Nagykanizsa, 1890 – németországi haláltábor, 1944 nyara) zeneszerző, tanár. Egy korabeli helyi újságkritika említi Villányi két szerzeményét: "Külön elismerés illeti meg azért [Vogl Elly-t], hogy Villányi István nagykanizsai zeneszerzőnek két szerzeményét bemutatta és ezzel a tehetséges zeneszerző első sikereit városában arathatta. A közönség a fiatal szerző Románcát és Allegro marcato-ját lelkes éljenzéssel fogadta és a szerzőt többször kitapsolta" Zalai Közlöny, 1921. június 7.;

Zsámboky Miklós (Körmöcbánya, 1890. szeptember 11. – Budapest, 1961. december 5.)

gordonkaművész-tanár. A Zeneakadémián Popper Dávid és Schiffer Adolf voltak a tanárai. 1919-től 1921-ig a Nemzeti Zenede tanára, 1919 – 1920 között az Operaház zenekarának tagja. 1921 – 1959-ben a Zeneművészeti Főisk. tanára. 1922-től 1930-ig Hubay Jenő vonósnégyesének tagja. 1923-ban Melles Bélával együtt kvartettet alapított, mellyel 1928-ig koncertezett. Ezenkívül Kerntler Jenővel és Koncz Jánossal a 20-as években, 1923 – 1929 között pedig alkalmilag Ringer Lilivel és Zsolt Nándorral együtt alkotott trióegyüttest. 1920-ban Bp.-en szerepelt először mint szólista. Számos külföldi hangversenyutat tett (Olaszo., Ausztria, Svájc, Spanyolo. és Afrika egyes helyei). – Írásai: Hangsortanulmányok (Bp., 1924); Hármashangzat tanulmányok (Bp., 1956). – M. gyakorlatok gordonkára. – Irod. Perényi László: Zs. M. emlékezete (Magy. Zene, 1962. 1. sz.). Tanítványai közé tartozott Perényi Miklós gordonkaművész-tanár;

1895-ben született

Ákom Lajos (Margitta, 1895. március 7. - Budapest, 1967. május 18.) zeneszerző, karnagy, orgonaművész. A Nemzeti Zenede tanára és a Kálvin téri református főtemplom karnagya és főorgonistája volt;

Berg Ottó (Budapest, 1895 – Budapest, 1974) karmester, karnagy, zeneszerző, korrepetitor, a Nemzeti Zenede tanára 1919-ben mint korrepetitort szerződtette az Operaház Kerner István főzeneigazgató mellé. 1925-ben nevezték ki karmesternek, és 1945-ig az egyik legtöbbet foglalkoztatott repertoár dirigensként működött. Számos nemzetközileg elismert nagysággal dolgozott együtt. Elsősorban Wagner műveit vezényelte sikerrel. A Filharmóniai Társaság Zenekarát párizsi és londoni vendégszereplésekor nagy sikerrel dirigálta. Később a Magyar Rádió első karnagyaként számos operát vezényelt. Évekig a Palestrina Kórus igazgatója volt. 1957–59-ben betanító-korrepetitorként ismét az Operaházban működött;

Hunyadvári Arányi Jelly /ďAranyi/ (Budapest, 1895. május 30. – Firenze, 1966.

(A kép forrása: The Editors of Encyclopædia Britannica)

március 30.) hegedűművész-tanár. Nagybátyja volt Joachim József, a világhírű hegedűművész. Eleinte zongoraművésznek készült, de végül a budapesti Zeneakadémián Hubay Jenő tanítványaként végzett hegedűművészként. Az európai hangversenyéletbe nővérével, a szintén hegedűművész Arányi Adilával (asszonynevén Adila Fachiri) együtt adott koncertjeivel (Trieszt, Bécs) kapcsolódott be, és csakhamar világhírre emelkedett. Hangversenyein nemcsak szólistaként, de kamarazenészként is sikeres volt. 1923-ban Londonban telepedett le, itt és Párizsban többször fellépett Bartók Bélával is. A klasszikus művek mellett repertoárján tartotta a kortárs zeneszerzők kompozícióit is (Ravel, Vaughan Williams, Szymanowski stb.). Több zeneszerző ajánlotta neki szerzeményeit. Például Bartók az ő és nővére részére írta mindkét hegedű-zongora szonátáját, Ravel is neki ajánlotta a Tzigane (Cigány) című népszerű szerzeményét. Vaughan Williams neki dedikálta Concerto Academico című művét, Gustav Holst pedig a kéthegedűs versenyt (Double Concerto for two violins) a két nővérnek;

Berg Ottó (1895-1974) karnagy, kórusvezető, zeneszerző, korrepetitor, a Nemzeti Zenede tanára) 1919-45-ig volt az Operaház tagja, az 50-es években betanító-korrepetitorként ismét az Operaházban működött egy ideig;

Bura Sándor (1895-1956) cigányprímás, nótaszerző, zenekarvezető;

Dr. özv. Faragó Istvánné Horovicz Anna (Orosháza, 1895. szeptember 26. Auschwitz, 1944. június 26.) orosházi zenetanár;

Gyermelyi Ferenc (Gyermely, 1895) zeneszerző, karnagy. Karnagya volt több neves kórusnak;

Hartai Ferenc /Hochstrasser/ (Nagyzsám, 1895. április 2. – Budapest, 1970. május 5.)

fuvolaművész, főiskolai tanár. 1921-től az Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság fuvolaszólistája. 1949-től tanított a Zeneakadémián fuvola főtárgyat, fúvós együttest, pikoló mellékhangszert, módszertant;

Hubert Lajos (1895-1979) gordonkaművész-tanár;

Komor Vilmos (Budapest, 1895. május 12. – Budapest, 1971. szeptember 28.)

(A kép forrása: omike.hu)

karmester,hegedűművész. Hegedülni tanult a Nemzeti Zenedében, majd 1920-ban az Operaház zenekarának brácsása lett. 1921-től a budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának titkára, karmestere volt. Operát először – beugróként, próba nélkül – a bécsi Volksoperben vezényelt, a Lohengrint. A pesti Operából való távozása után a Városi Színház karmestere lett, ahol az operettek mellett saját betanításában operákat állított színpadra, amelyekben gyakran felléptek a kor ünnepelt operaénekesei, például Beniamino Gigli, Giacomo Lauri-Volpi, Fjodor Saljapin, Alpár Gitta, Németh Mária. Még 1923-ban – főleg operaházi zenészekből – megszervezte a Budapesti Kamarazenekart, amellyel a barokk és klasszikus műveken kívül számos kortárs szerző modern művét is bemutatta. Például ő mutatta be Bartók Béla Falun című művének zenekari változatát. Zenekarával megkezdte a nagy sikert aratott állatkerti szabadtéri hangversenyek és operaelőadások sorozatát. A zsidótörvények szinte lehetetlenné tették fellépéseit, ezért 1939-től az OMIKE Művészakció művészeti vezetőjeként tevékenykedett, és a háború alatt számos kitűnő előadást állított színpadra a Wesselényi utcai Goldmark Teremben. 1945-ben az Operaház karmestere lett, ahol először a háromtagú vezetőség megbízásából lépett fel vendégként, majd az 1946-ban kinevezett Tóth Aladár igazgató szerződéssel alkalmazta az általa becsült és a „tömegek fáradhatatlan zenei nevelőjé”-nek nevezett karmestert. Az 1950-es években a Gördülő Opera előadásait vezényelte vidék helyszíneken. Az utókor főleg Erkel-karmesterként emlékszik rá a Hunyadi László és a Bánk bán nagyszerű előadásai nyomán, de emlékezetesek voltak – többek között – Gounod

Faustjának, Verdi Aidájának, Álarcosbáljának és Don Carlosának, Wagner Tannhäuserének, Donizetti Lammermoori Luciájának és a Don Pasqualénak az előadásai is. Munkabírására és szellemi frissességére jellemző, hogy Wagner Trisztán és Izoldáját 75 éves korában vezényelte először. Operakarmesterként különösen sikeres volt az egykori NDK operaházaiban (Berlin, Drezda, Lipcse), a lipcsei Gewandhausban egy ideig főigazgató is volt;

Lakatos István /szignója tempo/ (Nagyzorlenc, 1895. február 26. – Kolozsvár, 1989.

szeptember 22.) zenetörténész, hegedűtanár. 1919 és 1954 között a kolozsvári mérnöki hivatalnál mérnökként dolgozott, emellett 1919-1923 között hegedűtanár volt a Marianumban, illetve 1949-1963 között a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán zenetörténetet adott elő. Kutatási területe az erdélyi román, magyar és szász zenekultúra volt. Zenetörténeti írásai az Erdélyi Múzeum, Pásztortűz, Hitel, Studia Musicologica, Musica, Acta Musei Napocensis, Studii de Muzicologie, Magyar Zenei Szemle és Magyar Zene, valamint a Zenetudományi írások című könyvsorozat hasábjain jelentek meg;

László Alexander /Totis Sándor/ Budapest, 1895. november 22. - Budapest – Los Angeles, 1970. november 7.) zeneszerző, tanár. Szendy Árpád és Kovács Sándor tanítványa volt. 1915 óta külföldön működött. A hang és fényeffektusokat egyidejűleg kiváltó "fényzongora" feltalálója és művelője. Erre a hangszerre több zeneművet írt s egy tanulmányt is írt róla, (Farblicht-musik, 1925);

Manninger Rózsi (Budapest, 1895.április 18. - Budapest, 1986. április 6.) zongoraművész-tanár. 1908-tól a Nemzeti Zenedében Tomka Istvánnál és Székely Arnoldnál tanult, Berlinben 1920-21-ben Ella Pancieránál és Wilhelm Backhausnál képezte magát tovább. 1918-21-ben a Nemzeti Zenede tanárnője, 1921-1926 között férjével (Sebestyén Sándor gordonkaművésszel) Göteborgban dolgozott, a Stora Teater (Nagy Színház) operatársulatának korrepetitoraként. Szonátaesteket adott férjével és 1924-től a svéd rádió göteborgi adásaiban szerepelt. 1926-tól Bp.-en élt, szóló szerepléseit folytatta, a Székesfővárosi Zenekarral versenyműveket játszott. 1927-től gyakori szereplője volt a Magyar Rádiónak;

Némethy Ella (1895-1961) operaénekes, tanár. 1919-ben debütált az Operaházban, mint

(Az aláírás forrása: stampcircuit.com)

Delila. A két háború közti évtizedek legnagyobb drámai mezzója volt, mindenekelőtt Wagner-heroina. Brünnhildéje, Izoldája, Kundryja európai hírű alakítások voltak. Az első magyar művésznő, aki fellépett a milánói Scalában. A budapesti Operaház örökös tagja;

Rozgonyi Ágnes (Budapest, 1895 -) hegedűművész-tanár. A bécsi Zeneakadémián Ševčik növendéke volt;

Rozsnyai Sándor (Bukarest, 1895. december 9. – Sopronkőhida, 1944) zeneszerző, tanár;

Szende László (1895-?) építészmérnök, szombathelyi zenei szakíró, tanár;

Szundry Róbert (Ócsa, 1895) zeneszerző, karnagy, tanár. A Nemzeti Zenedében és a Zeneakadémián tanárai voltak: Váczi, Chován, Koessler János;

1900-ban született

Ádám György (Budapest, 1900 -1944) fagottművész-tanár. Tanulmányait a Zeneművészeti

(A képforrása: A magyar muzsika könyve)

Főiskolán végezte, ahol 1922-ben művészi oklevelet nyert. 1918-tól 1926-ig a Király Színház, a Vígszínház, a Nemzeti Színház és a Fővárosi Operettszínház, 1926-tól 1930-ig a Városi Színház szólamvezető fagottistája. 1933-ban László Sándorral megalakítják a Magyar Filmzenekart (Hungária film). A Budapesti Szimfonikus Zenekar alapító tagja és ügyvezető igazgatója. Az 1940-es években OMIKE zenekari tag;

Angerer Margit (1900. november 6.? –London, 1978. január 31.?) operaénekes, tanár,

(A kép és az információ forrása: Caruso)

Budapest, Bécs és London ünnepelt művésze;

Bárdos Alice (Budapest, 1900. február 3. vagy 1899. - Auschwitz, 1944 nyara) hegedűmű-

(A portré forrása: www.szombathely.hu)

vész, zenepedagógus. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Hubay Jenő tanítványa volt. 17 éves korától rendszeresen koncertezett. 1920-ban ment férjhez a szombathelyi építészmérnökhöz, Szende Lászlóhoz. 1927-ben Csikor Elemér, a Zeneiskola igazgatója hívta meg Szombathelyre a hegedű-tanszak vezetőjének. Hangversenyezett és kamarazenét is játszott. 1934-ben Bartók Béla szombathelyi koncertjén a zeneszerző partnere volt. 1936-tól több ízben hangversenykörúton volt Ausztriában, Németországban és Olaszországban (pl. Firenze, Róma). Állandóan szerepelt a magyar és a külföldi rádiókban (az 1936-os zágrábi koncertjét egyenesben közvetítették). A zsidótörvények megjelenése után már nem koncertezett. 1944-ben haláltáborban halt meg. Más forrás szerint (Magyar életrajzi lexikon 4. köt. Bp. 1994. 60. p.) a 40-es évek elején előbb Franciaországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Amerikában zenekarok koncertmestere volt, később tanított. New Yorkban halt meg 1965. április 15.-én;

Borbásné Köves Júlia (Veszprém, 1900. július 24. – Budapest, 1988. szeptember 24.) zongoraművész-tanár; 1966- Főv. Zeneiskola Szervezet, zongoratanár, Fővárosi XI. kerületi Állami Zeneiskola - zongoratanár;

Fázmán Sári (Budapest, 1900) cimbalomtanár. A Nemzeti Zenedében Allaga Géza és Schey Dezsőné tanítványa. Énekelni magánúton tanult. Tagja volt a Palestrina Kórusnak és cimbalomtanítással is foglalkozott;

Fehér Pál (Budapest, 1900. augusztus 4. – Budapest, 1959. február 7.) operaénekes-tanár.

Operai pályája akkor indult be, amikor sikerült kieszközölnie egy meghallgatást a Budapestre látogató Bruno Walternél. Ő ajánlotta be az akkor Otto Klemperer vezetése alatt álló, sok újítással kísérletező berlini Krolloperhez. 1928-ban szerződött a német fővárosba. Az 1936–37-es évadban a zürichi Városi Színház tagjaként egy fontos ősbemutatónak is részese volt: 1937. június 2-án a Festőt énekelte Alban Berg Lulujában. 1938-ban visszatért Budapestre. A Városi Színház tagja lett. 1939 és 1944 között csak a Kulturbund magyar megfelelőjében, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesületben (OMIKE) szerepelhetett. Az operaelőadások legtöbbet foglalkoztatott énekese volt;

Feleki Rezső (Budapest, 1900 – Budapest, 1981) A Zeneművészeti Főiskolán tanult. 1923-tól

A budapesti Zsidó Gimnázium ifjúsági istentisztelete - rabbi: Dr. Scheiber Sándor, kántor: Feleki Rezső (ballról), 1958 (A kép forrása:konfliktuskutato.hu)

a nagyváradi, pozsonyi színházak, majd az Oberschles, Landestheater operaegyütteseiben működött.  1927-ben a Dohány utcai zsinagóga másodkántorának nevezték ki. 1950 után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanára volt;

Fellner Ferenc (1900–1966) opera és hangversenyénekes, orvos. Több német operaháznak volt a tagja;

Fischer Sándor (Budapest, 1900. február 6. – Budapest, 1995. március 8.)

(A kép forrása: omike. hu)

műfordító, karmester, zeneszerző, tanár. Zeneszerző, karmester és műfordító. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Koessler János tanítványa. 1929-1931. között a Vígszínház, 1935-1938. között a Belvárosi Színház karmestere és zenei vezetője volt. 1938-tól az OMIKE Művészakció előadásain léphetett fel, bár közben többször behívták munkaszolgálatra. Zeneszerzője volt többek között Bálint Lajos: Támár című színjátékának, Szép Ernő: Verebek és Csergő Hugó: Őszi szonáta című művének is. 1949 után a Magyar Rádió zenei dramaturgja volt;

Gaál Jenő (Zólyom, 1900. június 16. – Budapest, 1980. június 8.) zeneszerző, tanár;

Garaguly Károly (Budapest, 1900. december 28. – Stockholm, 1984. október 18.) hegedűművész, karmester, tanár. A Zeneakadémián Hubay Jenőnél, Berlinben H. Marteaunál tanult. Hazatérése után Aradon a zenekonzervatórium hegedűtanára volt. 1923-ban Svédországban, Göteborgban telepedett le; 1930-ig a szimfonikus zenekart vezette. Megalapítója volt a Garaguly-vonóskvartettnek. 1942-től 1953-ig a Stockholmi Opera igazgatója volt. 1953-58-ban Berlinben karmester. A hatvanas évek végétől többször szerepelt Magyaqrországon. Hamvait végakarata szerint hazahozták, a bp.-i Új Köztemetőben szórták szét (1985. máj. 18.);

Hír Sári, dr. Molnár Imréné (Budapest, 1900) zongoraművész-tanár. A Zeneakadémián Szendy Árpád, Bécsben pedig Emil Sauer növendéke volt. A Nemzeti Zenedében 1920-26 között tanított. Kiválóan játszotta Liszt műveit;

Kalmár Pál (Mezőtúr, 1900. szeptember 5. – Budapest, 1988. november 21.)

dalénekes, az 1930-as és 1940-es évek egyik legnépszerűbb énekese. A példa nélküli világsikert elért, Seress Rezső-sláger, a Szomorú vasárnap első két felvételének előadója. Fiatal korától önálló hangversenyeket adott Budapesten és Magyarország több városában, valamint Ausztria, Nagy-Britannia, Németoország és Románia nagyvárosaiban. Német, angol, olasz és spanyol nyelven is énekelt. Több mint 2000 felvétele (hanglemeze) készült 1929-1936 között az angol Columbia és 1936-tól a német Odeon gyáraknál. A hatvanas években három előadói nagylemeze jelent meg a HUNGAROTON-nál. Sanzon-és táncdalénekesként is népszerű volt;

Kertész Gyula (Budapest, 1900. június 7. - Budapest, 1967. július 6.) zenetanár,

Az emléktábla a művész egykori lakóháza (Budapest, XII. Tamási Áron utca 10. szám) falán található.

zeneszerző. Budapesten 1918: tanítói, 1923: polgári iskolai tanári, 1928: tanítóképzői tanári oklevelet szerzett, a Zeneművészeti Főiskolán Kodály Zoltán tanítványaként zeneszerzést tanult. 1921: Budapesten tanító, majd polgári iskolai tanár az Attila, majd a Városmajor u. fiúiskolában. Egyik alapítója a Magyar Kórus lap- és zeneműkiadó vállalatnak (1930-50). 1938: a fővárosi Hitoktatási Felügyelőség megbízta iskolai hanglemezek készítésével. Éveken át az Országos Magyar Cecília Egyesület titkára. Egyik megindítója és főszervezője volt 1930 körül az Éneklő ifjúság mozgalomnak, a Magyar Kórus Kiadó egyik megalapítója, az Énekszó, az Éneklő Ifjúság és a Magyar Kórus társszerkesztője. Az 1950-es években ének, történelem és földrajz tanár s a MTA Népzenekutató Csoportjának munkatársa. Népdalfeldolgozásokat, egyházi és világi kórusműveket írt, a Kodály-módszer egyik terjesztője volt;

Kiss Lajos (Zombor, 1900. március 14. – Budapest, 1982. május 8.) népzenekutató, népdalgyűjtő, zenetörténész, zeneszerző, zenepedagógus. 1926-39 zeneiskolai igazgató és karmester Zomborban. 1939: a belgrádi Sztankovics Zeneiskola helyettes igazgatója és a Jugoszláviai Akadémiai Énekkar karnagya, 1941-44: Újvidéken a Délvidéki Konzervatórium igazgatója, 1946. II: a győri Áll. Zenekonzervatórium ig-ja és a Győri Filharmonikus Zenekar karnagya, 1950: Budapesten a Magyar Népzene Tára (III/A-B: Lakodalom; V: Siratók, Rajeczky Benjaminnal) szerkesztője, az MTA Népzenekutató Csoportjának osztályvezető-helyettese, 1960-70: tudományos főmunkatárs, 1938-72: több mint 20 ezer dallamot gyűjtött a magyar nyelvterület nagy részén, Délvidéken elsőként. A népzene zenetört. vonatkozásaival, összehasonlító népzenekutatással foglalkozott;

Kiszely Gyula (Liptószentmiklós, 1900. október 30. – Budapest, 1973. szeptember 28.) zeneszerző, zenepedagógus. A Zeneakadémián Siklós Albertnél szerzett zeneszerzői diplomát. 1927-1950 között a Magyar Rádió rendezője, főrendezője. Főleg zenés darabokat rendez. 1950-1954 között a Bartók Béla Zeneművészezi Szakiskola főkönyvtárosa. Néger Requiemjét Martin Luther King, miséjét XXIII. János pápa emlékére írta;

Komáromy Andor (Szombathely, 1900. november 1. - Budapest, 1983. október 29.) karmester, zeneszerző, tanár. Vegyész diplomája mellett képezte magát zenésszé. Kitűnő zongorista, kamarazenész, kísérő, korrepetitor volt. Magyarországon ő játszotta először Gershwin Kék rapszódiájának zongoraszólamát. Az 1928-38 között működő, operaházi tagokból alakult jazz együttes zongoristája volt; a filmgyárak ismert zeneszerzője, hangszerelője, zenekarvezetője;

Kovács Dezső (Budapest, 1900 -) operaénekes-tanár. Fellépett a bécsi Volksoperben is. 1924 és 1927 között a Városi Színház szerződtette, 1925 Milánóban és Pisában lépett fel…;

Lajtai Lajos (Bp., 1900. ápr. 13.–Bp., 1966. jan. 12.): zeneszerző, tanár. Első nemzetközi sikerét A régi nyár c. zenés darabjával aratta. Ezután sorozatban követték egymást műveinek sikeres bemutatói a hazai és a külföldi zenés színpadokon (Nővérek, 1929; Az okos mama, 1930; Őfelsége frakkja, 1931; A régi orfeum, 1931; A Rotschildok, 1932). A nácizmus előretörése vetett véget hazai sikersorozatának. 1935-ben Párizson keresztül Svédországba emigrált. A háborút követően rendszeresen hazalátogatott Magyarországra. Ezután mindössze egyetlen új művet komponált (Három tavasz), amelyben újra feldolgozta megelőző műveinek legsikeresebb számait. A Kellér Dezső librettóján alapuló művet 1958-ban mutatta be a Fővárosi Operettszínház;

László Lili (1900-1985) zenepedagógus;

Lőrinczy Vilma (1900–?) operaénekes, zenepedagógus;

Máthé Miklósné Kéri Klára (Komárom, 1900. december 9 - Budapest, 1985. július 8.).

(Fotó: LFZE honlapja)

Máthé Miklósné – vagy, ahogy mindenki ismerte, Klári néni – neve szinte már fogalommá vált: zongora és zongora-módszertantanár. 1949-1965. Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola – zongoratanár, 1951-1965. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zongora gyakorlati tanítás vezetője 1965- Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zongora főtantárgy, gyakorlati tanítás vezető tanára. Az első magyar Zongoraiskolának egyik társszerzője volt. Tanítványai közül nagyon sokan világhírű pianisták, karmesterek lettek. Növendéke volt – többek között Ránki Dezső, Szabó Csilla, Némethy Attila, Joó Árpád, Kiss Gyula, Szokolay Balázs, Nagy Péter, Csalog Gábor, Kecskés Balázs, Pertis Attila, Bogányi Gergely. Klári néni mindig azt mondta: a tanítás éppen olyan művészet, mint a pódiumszereplés. „A zongoraművész egy kis ideig adja a művészetét nagyon sok embernek, a jó tanár viszont nagyon hosszú idő keresztül adja művészetét kevés embernek." A rábízott gyerek eredendő tehetségébe vetett hite tanításának lényeges része volt. „Magadtól tanulj zenét! Azt játszd a zongorán, amit érzel, azt akarod hallani tőle is, amit énekelsz!" Ezt nemcsak mondta, de tette is. Mindig úgy vezetett, észrevétlenül, hogy a növendék a felfedezés izgalmával és örömével saját maga jöjjön rá a megoldásokra. Azt vallotta, a munkának az a legnagyobb öröme, ha a növendék túlszárnyalja mesterét. A jó tanár az, aki előbb-utóbb feleslegessé teszi magát. Klári néni el tudta érni, hogy a gyerekek saját sikerként éljék meg a megoldott feladatokat, így aztán saját tehetségükben, erejükben megbizonyosodva szinte izgatottan várják a következő, talán nehezebb lépéseket. Derűs feszültséggel teli órái voltak, lényének vibrálása, a gyerekekkel való baráti, játékos kapcsolata adta meg azt a légkört, amely a lehető leghatékonyabbá tette a közös munkát. (Esztó Zsuzsa visszaemlékezése. Részlet a szerző Nagy tanárok, híres tanítványok. 125 éves a Zeneakadémia c. könyvből, melyet Gádor Ágnes és Szirányi Gábor szerkesztett. LFZE - Zeneakadémia Kiadványa Falvai Sándor rektorsága idején 2000-ben.)

Maurer Ferenc (Nagymaros, 1900-) kőműves, autodidakta, zenész. 1925-ben Bécsből hazatérve átvette a megüresedet karvezetői tisztet, mivel Patakfalvi Domonkos tanító úr nem vezethetett munkás dalkört. Zenei ismereteit a kismarosi Pál kántor irányítása alatt szerezte meg. Vezetése alatt 1932-ben az Iparos Dalkörök Országos Versenyén I. díjat nyert a kórus. 1935-ben Budapestre költözött;

Dr. Osváth Ferencné Schulemann Mária (Budapest, 1900, február 14.) ének-zenetanár. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán többek között dr. Hubay Jenő, Moravcsik Géza, Szabados Béla, Molnár Antal, Tarnay Alajos, dr. Meszlényi Róbert voltak a tanárai. Munkahelyeiből: Kultúrház, Csenger; Általános Gimnázium, Csenger – tanár, zongoraoktató, Csenger);

Paulovics Géza dr. (Izsa, 1900 – 1973 körül) egyházi karnagy, zenepedagógus. A lisieux-i kis Szent Teréz Ének és Zenekaregyesület karnagya volt, 1934-től pedig a Budapest Kamara Kórust vezette. Dolgozott az MTA Népzenekutató Csoportjában is;

Rácz Lili (1900-1966) zongoraművész, zenepedagógus. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd 1930-ban Dohnányi Ernő művészképzőjében, később Párizsban, a Cortoi-kurzuson fejlesztette tudását. Sokszor lépett fel kísérőként neves zongoristákkal, több évig Telmányival is dolgozott, valamint kamarazenészként a Róth-trióban működött. Párizsból hazatérve főleg tanítással foglalkozott, Dunakeszin a Rácz-

villában nyitotta meg a település első zeneiskoláját az 1930-as években, melyet a környékbeliek csak „Zenepalotaként” emlegettek, mivel gyakori volt ott a zenedélután, melynek Lili volt a zongoristája és édesapja a kiváló hegedűse. Rácz Lili 1947-tõl a Szegeden tanított, ahol később tanszékvezető is lett;

Sulyok Kopár Lászlóné (Nagybátony 1900. november 30. - Bátonyterenye 1988. március 10.) népdalénekes, tanár. A népzenekutatók 1955-ben fedezték fel tehetségét. Azóta szinte haláláig énekelte a családjából hozott népdalokat. Rádiófelvételek készültek vele, részt vett a Kecskeméti Népzenei Találkozókon;

Surányi Béla (Szombathely, 1900 -): zenetanár. A bécsi Zeneművészeti Főiskolán tanult, zongoratanári oklevelet szerzett. Kísérőként és zongora-szólistaként. A szombathelyi prem. gimn. karnagya és a székesegyház orgonistája;

Szabadi Sándor (Budapest, 1900) hegedűművész-tanár, aki 1921-től a kecskeméti Városi Zeneiskola tanára volt;

Ticharich Zdenka (Budapest, 1900. szeptember 26. – Budapest, 1979. február 15.) zongoraművésznő, zenepedagógus, zeneszerző.

(A kép forrása: mek.oszk.hu)

1947-1969 között a Budapesti Zeneművészeti Főiskolán zongorát tanított.

Rippl-Rónai József festménye Ticharich Zdenkáról (A kép forrása: Wikipédia)

Képzőművészek egész sorát inspirálta alkotásra. Már tizenhat éves korában portrét rajzolt róla Kunffy Lajos, később Rippl-Rónai József, valamint Batthyány Gyula is megfestette alakját, Körmendi Jenő, Pátzay Pál, Käthe Kollwitz szobrot, Reményi József plakettet mintázott róla. A leghíresebb műveket azonban Márffy Ödön festette Zdenkáról. Karcsú termetét, hosszú ujjait, különös, ábrándos tekintetét tucatnyi művén fedezhetjük fel: a Fekvő Zdenka (1926), az Alvó leány (1928), a Gyöngynyakékes nő (1930 k.), a vagy a Csipkekendős nő (1930 k.), Zdenka és Csinszka (1930. k.) mind Márffy portréművészetének kiemelkedő darabjai;

Tóth Lajos (Hódmezővásárhely, 1900. december. 8.–Budapest, 1986. szeptember 21.) főkántor, karnagy, zenetanár, operaénekes. A szegedi R. k. Tanítóképzőben kántori okl. szerzett, 1923–: a hódmezővásárhelyi r. k. egyh.közs. főkántora és az egyh. vegyeskar karnagya. Többször a szegedi Fogadalmi templomi énekkar bariton szólistája. 1933: a szegedi szabadtéri játékokon Liszt: Szt Erzsébet legendájának előadásán két szólót énekelt. Ő vezényelte Kodály: Mátrai képek c. művét, amit a budapesti rádió Hódmezővásárhelyről közvetített. A budapesti Operaházban 1946. II. 4: hallgatták meg, IV. 14: ő énekelte Leoncavallo Bajazzók c. operájának Tonióját; V. 1: szerződtették, 1946. IX: Budapesten telepedett le. Énekelt Verdi: Rigolettójában és Traviatájában, Beethoven: Fideliójébm, Wagner: Nürnbergi Mesterdalnokokjában, Mozart: Don Juanjában, Kacsóh Pongrác: János vitézében, stb. 1961: nyugdíjazása után Budapesten kántorkodott;

Unger Ernő (Arad, 1900. január 17. – Budapest, 1968. május 28.) karmester, zenetanár, zeneszerző volt. Évtizedekig vezette a karmester- és operaénekes-képzést a Zeneakadémián. A Zeneakadémián Szendy Árpád (zongora) és Koessler János (zeneszerzés) növendéke volt. 1922-től maga is tanított. A karmesterképzésnek évtizedekig vezető alakja volt. Az operaszakosok vizsgáit vezényelte, 1948 és '50 között a tanszaknak vezetője is volt. 1950 és '56 között akadémiai munkája megszakadt. 1957-től 1961-es nyugdíjba vonulásáig újra tanított. 1923-tól vezényelt. Sokakkal ismertette és szeretette meg a komolyzenét a Margitszigeten rendezett hangversenyeivel. 1950 és '52 között a Győri Filharmonikus Zenekart és a Diósgyőri Vasgyár Szimfonikus Zenekarát vezette. Az operavizsgákon sok, addig Magyarországon ismeretlen operát mutatott be. Felfedező munkájának legjelentősebb tette a Così fan tutte (Mozart) 1923-as, igen megkésett bemutatója volt;

Vásárhelyi Zoltán (Kecskemét, 1900. március 2. – Budapest, 1977. január 27.) karnagy,

Géczy Olga karnagy és festőművész (oliwoodgallery.com) festménye Vásárhelyi Zoltánról (Forrás: Vásárhelyi Zoltán Férfikar honlapja)

zenepedagógus. A gimnázium után beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémiára, ahol Kemény Rezsőnél és Bloch Józsefnél hegedűt tanult. Ezzel párhuzamosan a zeneszerzés tanszakra is beiratkozott, ahol Siklós Albert, Weiner Leó és Kodály Zoltán növendéke volt. A hegedű tanszakon 1921-ben szerezte meg diplomáját, a zeneszerzés szakon 1924-ben végzett. Utóbbi végbizonyítványát csak jóval később, 1941-ben szerezte meg, mert előbb Észtországba, majd Norvégiába szegődött zenekari muzsikusnak (hangversenymester is volt), a szintén hegedűs Ödön bátyjával. 1926-ban hazatért, és M. Boton Pál (1884–1953), a kecskeméti Városi Zeneiskola igazgatója felkérésére hegedű- és karénektanár lett az intézményben. Kecskemétre utazása előtt találkozott Kodállyal, aki azt tanácsolta neki, hogy alakítson kórust a városban. A zeneiskolában már működött nőikar, gyermekkar is volt. Vásárhelyi azonban még jó ideig hegedűsként, hegedűtanárként tevékenykedett a városban, és érdeklődése folyamatosan fordult a kórusmuzsika felé. Már 1929 végén és 1930 elején Kodály gyermekkari műsort szervezett. Az iskolai énekkarok mellett műkedvelőkből megalakította a Kecskeméti Városi Dalárdát. Munkálkodása során olyan szintet értek el, hogy hamarosan klasszikus és kortárs zeneszerzők műveinek sorát mutathatták be. A régi szerzők művei közül előadták például Heinrich Schütz Máté passióját és Henry Purcell Dido és Aeneas című operáját, angolul. Kodály Zoltán művei közül többet ő mutatott be, fontos megemlíteni például az Öregek, az Akik mindig elkésnek, a Jézus és a kufárok és a Molnár Anna előadásait. Bartók Béla kórusművei közül a Falun és a Magyar népdalok magyarországi részbeni bemutatója, valamint az egynemű karok többségének premierje fűződik a nevéhez. Vásárhelyi 1942-ben (vagy 1941-ben) lett a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára, 1949-től pedig a karvezetőképző tanára lett. 1952-től gyakorlatilag már kizárólag karvezetést oktatott, és a magyar zenei életben ennek lett nagy hatású professzora. E témakörben írta Az énekkari vezénylés módszertana című könyvét, amelyet a Zeneműkiadó jelentetett meg 1965-ben. Közben több munkáskórust és üzemi énekkart is vezetett. 1946-tól a Munkásdalos-szövetség országos karnagya volt, a Vásárhelyi-kórussal 1947-ben első díjat nyert a walesi Llangollenben megrendezett nemzetközi kórusversenyen, a MÁVAG

Acélhang férfikórusával pedig az 1948-as budapesti nemzetközi versenyen lett első díjas. Kórusai közül fontos még a Honvéd Művészegyüttes férfikara, amelynek alapító karnagya volt, és évekig művészeti vezetője volt a Magyar Rádió Énekkarának, 1959-től a Zeneművészeti Főiskola énekkarának is;

Zipernovszky Mária, Ráth-Végh Istvánné (Budapest, 1900. augusztus 8. –

Budapest, 1974. október 3.) hegedűművész-tanár. Művészi diplomáját Hubay Jenő növendékeként nyerte el a Zeneakadémián (1923). Tagja volt a Magyar Női Vonósnégyesnek, amellyel gyakran szerepelt külföldön. A Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában (1924–49), a Budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában (1949–54), majd 1949-től nyugdíjazásáig (1965) a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában is tanított. Számos zenepedagógiai művet írt. – M. Hogyan tanítsunk hegedülni kezdőket (Bp., 1930); Hegedűiskola (Dobó Sándorral, Bp., 1933); Hegedű ujjgyakorlatok (Bp., 1935); Az utolsó negyedszázad célkitűzései és eredményei a hegedűtanításban (Budapest, 1937);

Hubay Jenő zenetanítási módszere (Budapest, 1942);

1905-ben született

Ádám /Rothmann / Emil (1905. február 20. - 1987. február 10.) tanár, karnagy, zeneszerző.

(A kép forrása: A magyar muzsika könyve)

1934-ben a Debrecen Szabad Királyi Város zeneiskolája Akadémiai tanfolyamának zeneszerző tanszakát végezte. Ezután Bécsben a Wiener Sängerknaben iskolájában folytatja tanulmányait. A háború után Országos Magyar Liszt Ferenc Zeneművészeti Fõiskola énekszak tanítói, szakára iratkozik be. Ezután a Pesti Izraelita Hitközség Gimnáziumában, majd Apáczai Csere János Gyakorló Iskolában zeneakadémiai hallgatókkal foglalkozott. 1969-es nyugdíjazását követően a Rabbiképzőben tanít. Ő indítja újra a kántorképzést az Intézményben. A Goldmark Kórus létrehozója és karnagya egészen haláláig;

Adler Tibor (Budapest,1905 – 1944) zongoraművész-tanár. A Zeneakadémián

A kép és a szöveg forrása: A magyar muzsika könyve)

Thomán István és Antalffy-Zsíros Dezső növendéke. Ausztriában, Berlinben saját zenekarával hangversenyezik. 1933-ban Fejér György zongoraművésszel megalapítja az Adler-Fehér zongorakettőst, amellyel Európa több városában nagy sikert arat. Mint zenekritikus is működik. A budapesti rádió, később az OMIKE Művészakció szereplője;

Ág Magdolna (Budapest, 1905. április 13. -) zongoraművész-tanár. 1946-tól 1950-ig a Zeneművészeti Szakközépiskola (Szeged) tanára, majd ugyancsak középfokon tanított Miskolcon;

Arma Paul / másképp: Amrusz Pál v. Arma Pál, eredeti neve: Weisshaus Imre /

(A kép forrása: Muzsika 2005/9. szám 18. oldal)

(Budapest, 1905. november 22. – Párizs, 1987. november 28.) zeneszerző, zongoraművész, zeneetnológus. Egy hangversenyen Bartókot hallva döntötte el, hogy zenei pályára lép. 1920-tól a Zeneakadémián Bartók Béla tanítványa volt, ő inspirálta népdalgyűjtésre. A fiatal növendéket azonban negyedéves korában kicsapták. Európában és az USA-ban koncertezett, előadásokat tartott. A nácizmus elől Párizsba menekült, és ott telepedett le. Dolgozott a francia rádiónál. Francia népdalokat, az Ellenállás dalait és amerikai néger spirituálékat gyűjtött;

Bárdos György/ Deák / (1905. június 5. - 1991. augusztus 14.) (Bárdos Lajos

öccse) zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár, módszertani jegyzetek szerzője. 1923-1929. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola - zeneszerzés, orgona, tanárképző, 1929- budapesti gimnáziumok, művészeti szakiskolák, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ZTI Budapesti Tagozat tanára. 1933-1947. Városmajori templom karnagya;

Bátori Irén / Zelk Zoltán első felesége / (1905 - 1958) író, költő, publicista, zenepedagógus;

Bokor Margit (1905-1949) operaénekes, tanár. 1928-ban debütált a budapesti Operaházban. 1931-35 a drezdai opera tagja, ahol ő volt az Arabella első Zdenkája. 1935-38-ig a bécsi Stadtsoperben működött, majd 1939-ben kivándorolt Amerikába;

Brodszky Miklós (Nicholas Brodszky) (Odessza, 1905. április 20. - Hollywood, 1958. december 24.) zeneszerző, karmester. Budapesten és Bécsben élt (1928–1929 és 1933–1938). 1929-1933 között Berlinben dolgozott. Az 1930-as évek elején a német Cine Allianz gyár számára komponált kísérőmuzsikát. 1936-ban Londonba ment, 1949-ben az USA-ban telepedett le. Bárzongorista és karmester is volt. Népszerű operett szerző. Mario Lanza Halászlegény frakkban (1950) és Szerenád (1956) című filmjének zenei megformálója volt;

Brunovszky József (Trieszt, 1905) fuvolaművész-tanár. A Budapesti Szimfonikus Zenekar és a Weidinger Szalonzenekar tagja volt. A Magyar Állami Operaház fuvolaművészeként ment nyugdíjba;

Chilf Miklós (Marosvásárhely, 1905. március 10. – 1985) magyar zeneszerző, tanár és előadóművész. Szülővárosa zenekonzervatóriumának elvégzése után olasz és francia zeneművészeti főiskolákon képezte magát, majd zenetanár lett Marosvásárhelyen;

Comensoli Mária (1905-1982) zongoraművész-tanárt, a Zeneakadémia tanára;

Comensoli Mária volt a kamaraművész társ Pásztory Ditta (a borítón) Bartók-lemezén. Kettőjük játékában került rögzítésre Bartók: Hat tánc bolgár ritmusban – két zongorára, négy kézre a Mikrokozmosz c. sorozatból.

Darvas Ibolya (Budapest, 1905. június 14. – Budapest, 1990. június 6.) opera-énekes, tanár. A Zeneakadémia elvégzése után a Városi Színházba került. Itt debütált 1929-ben Meyerbeer Hugenottákjának Apród szerepében. 1935-ben Sziklai Jenő utazótársulatával lépett fel. A zsidótörvények következtében 1939 és 1944 között csak az OMIKE Művészakciója keretében szerepelhetett. Itt a legtöbbet foglalkoztatott énekesnő volt. Tagja volt a Dohány utcai zsinagóga kórusának is. 1945 után néhány évig a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatában működött. 1949-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, ahol 1955-ig volt tag. Egy hangját megtámadó betegség miatt vonult vissza. Repertoárja főként koloratúr-szubrett szerepekből állt, de énekelt néhány lírai szólamot is;

Erdős Pál (Bonyhád, 1905. december 21. – Komárom, 1944) hegedűművész-tanár, a bonyhádi szalonzenekar első hegedűse volt. Munkaszolgálatosként halt meg 1944 novemberében;

Farkas Ferenc (Nagykanizsa, 1905. december 15. – Budapest, 2000. október 10.) zeneszerző, zeneakadémiai tanár. Zenei tanulmányait 1922–27 között a Nemzeti

Gerzson Pál festőművész portréja Farkas Ferencről (A kép forrása: www.halisnagykanizsa.bibl.hu)

Zenedében, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Weiner Leónál, illetve Siklós Albertnél és Fejér Ferencnél. 1929–31 között a római Santa Cecília Akadémián Ottorino Respighitől tanulhatott ösztöndíjasként. 1927–29 között a Városi Színház (mai nevén Erkel Színház) korrepetítora és karmestere volt. Külföldről hazaérkezve 1935-41-ig a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában tanított. Ezt követően 1943-ig a kolozsvári Állami Zenekonzervatórium zeneszerzéstanára, majd igazgatója is volt, közben a Kolozsvári Nemzeti Színháznál a karigazgatói feladatokat is ellátta. 1945-46-ban a budapesti Operaház karigazgató-helyetteseként dolgozott, majd az általa alapított székesfehérvári zeneiskola igazgatója lett. 1949-től 1975-ig a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának vezetőjeként és tanáraként a ma ismert magyar zeneszerzők többségét tanította, mint például Ligeti Györgyöt, Kurtág Györgyöt, Vass Lajost, Kocsár Miklóst, Durkó Zsoltot, Bozay Attilát, Szokolay Sándort, Petrovics Emilt, Vujicsics Tihamért, Jeney Zoltánt, Vidovszky Lászlót. Nevét ma több zeneiskola viseli az országban;

Galánffy Lajos (Debrecen, 1905. szeptember 11. –Budapest, 1997. május 19.) zongoraművész, tanár. 1928-1930. Fodor féle zeneiskolában zongoratanár, 1931-1950. Debreceni Városi Zeneiskola – zongoratanár -1938-tól iskolaigazgató is, 1956- Miskolci Állami Zenekonzervatórium – iskolaigazgató, 1957-1966. között USA. – Debreceni-trió tagjaként, zeneművészetet tanított a texasi beltoni főiskolán, ezután pedig a Central Texas College-ben. Kodály engedélyével átírta kétzongorára a Marosszéki táncokat. Hazalátogatásakor Budapesten érte a halál, szülővárosában, Debrecenben temették el;

Garai Imre (Budapest, 1905. február 11. - Budapest, 1969. szeptember 29.)

Garai Imre: Sláger. Egy táncdalszerző vallomásai (Zeneműkiadó Vállalat (1966))

zeneszerző, tanár;

Dr. Görgényi Gyula (Nagycsömöte, 1905. november 5.) zenekari hegedűművész-tanár (Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar – I. hegedű szólamvezetője, Szabolcsi Szimfonikus Zenekar – koncertmester, Állami Zeneiskola, Nyíregyháza-tanár);

Dr. Grósz Károly (Sopron, 1905. január 31.) zeneiskolai fúvóstanár (Állami Zeneiskola, Sopron, Soproni Szimfonikus Zenekar – I. trombitás, Soproni Városi Fúvószenekar – I. szárnykürtös);

Halász László (1905-) karmester. Prágán, Bécsen és Salzburgon át vezetett pályája Amerikába, ahol 1943-51 közt a New York-i City Center Opera igazgatója és vezető karmestere volt;

Inczédy Kálmán (Szeged, 1905- New Brunswick, NJ, USA, 1984. febr.?) egyházi karnagy, bábművész. 1924-től a szeged-somogyitelepi plébániatemplom karnagya. Megszervezte a helyi világi dalkört, az egyházi énekkart és a 3 szólamú gyermekkart; az elemi iskola énektanítója volt. 1947-1949 között Szegeden az utazó Első Országos Pedagógiai Bábszínház vezetője;

Kemény Egon (Bécs, 1905. október 13. – Budapest, 1969. július 23.) zeneszerző.

(A kép forrása: mediaklikk.hu)

Tanulmányait a bécsi Hochschule für Musik-on végezte. A harmincas évek közepétől Magyarországon élt. Elsősorban könnyűzenét és operetteket írt, de daljátékokat, dalokat, kórusműveket is. Egyik alapítója volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének. Legnagyobb sikerű operettje: Valahol délen (1956);

Kozma József /Joseph Kosma / (Budapest, 1905. október 22. – Val-d’Oise, La Roche-Guyon,

1969. augusztus 7.) magyar zeneszerző, a francia sanzonmegújító mestere. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert és Weiner Leó tanítványa volt. Zeneszerzés és karmester szakon végzett. 1926 és 1928 között a budapesti Opera korrepetítora volt. Közben avantgárd táncszínházakban dolgozott, Madzsar Alice mozdulatművészeti együttesének házikomponistája, és a Zeneakadémia kistermében rendezett Cikcakk-estek karmestere volt. 1929-ben ösztöndíjat kapott a berlini Operába, ám otthagyta a karmesterséget és Brecht vándortársulatához csatlakozott. Együtt dolgozott Hans Eislerrel és Kurt Weill-lel, akik nagy hatással voltak rá. Ekkor alakult ki ars poétikája: elkötelezett zenét akar írni, nála majd a filmzene sem lehet pusztán szórakoztató zenekíséret. 1933-ban költözött Párizsba (a francia állampolgárságot 1949-ben kapta meg), ahol Lys Ganty kísérője lett. Megismerkedett Jacques Prévert-rel, akinek verseire több mint 80 dalt írt, ám ezeket 1945-ig nem énekelhették nyilvánosan. A háború után viszont a Fréres Jacques, Yves Montand, Germaine Montéro, Cora Vaucaire és még sokan mások tűzték műsorukra a dalait, melyekből több világsiker lett. Írt dalt Apollinaire és Carco verseire, dolgozott Desnos-val (La Fourmi) és Queneau-val - az ő verseire írt dalok Juliette Gréco előadásában lettek világhírűek. Leghíresebb szerzeménye a Hulló levelek franciául, Edith Piaf és Yves Montand előadásában híressé vált Les feuilles mortes, angol fordításban Autumn Leaves, Oscar Peterson zongorajátéka tette a jazzvilágban is hallhatatlanná Kozma Józsefet.

„Filmbe csak egy dalt komponált: Florelle dalát Prévert versére Jean Renoir Lange úr vétke című művébe 1936-ban. Marcel Carné Jennyjének főcímében jelenik meg először a neve. Ezután Renoirral dolgozott: ő írta meg az Állat az emberben számára a „sínek szimfóniájá”-t, és ő hangszerelte és állította össze a Marseillase és A játékszabály klasszikus zenéjét. A háború után igyekezett szabadulni az 1930-as–1940-es évek bevált „megzenésített főcímdal” konvenciójától, varieté- és kocsmaélményeit vitte a vászonra. Igazi népzenét, utcai dalokat írt, amelyek a hétköznapok valóságában gyökereznek, mégis finom költőiség fonja át őket - ideálisan folytatják Jacques Prévert dialógusait. Dalaiban a hagyományos kuplé/refrén szerkezetnél nagyobb szabadságot biztosított a szövegnek, hangszerelését forradalminak tartották a maga korában.

A filmzenéken kívül írt balettzenét, baletteket és pantomimeket Marcel Marceau-nak 1952-től, színpadi és kísérőzenét Jean-Paul Sartre darabjaihoz, zenekari, kamara- és vokális műveket, modern operát: A lyoni takácsokat Berlinben mutatták be 1959-ben; az Elektronikus szerelem bemutatója Párizsban 1961-ben, Budapesten pedig 1963-ban volt, a Huszárokat 1969-ben Lyonban, Fel, torreádor! című operettjét 1965-ben Győrben mutatták be. Carné Juliette, avagy az álmok kulcsa című filmjébe írt zenéjéért 1951-ben Cannes-ban megkapta a legjobb filmzene díját. Dalait a filmek tették népkinccsé. Máig leghíresebb és legtöbbet játszott sanzonjait Prévert-rel írta. (Forrás: Magyar vagyok-Magyar hírességek-Kabai Zoltán);

Krombholz Károly (Budapest, 1905. december 20. – Újvidék, 1991) zongoraművész-tanár, a Szabadkai Városi Zeneiskola igazgatója, az Újvidéki Zeneakadémia tiszteletdíjas tanára;

Losonczy György (Lébény, 1905. június 21. – Budapest, 1972. május 4.) operaénekes.

Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte. Az Operaház 1928-ben szerződtette. 1968-ig a társulat magánénekese volt. Wagner-hősbaritonjaként harminc éven keresztül énekelte Hans Sachs szerepét Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok című operájában. Vendégszerepelt Berlinben, Lipcsében, Milánóban, Bécsben.

báró Lukács Miklós (Gyula, 1905. február 4. – Budapest, 1986. november 1.) karmester,

zeneakadémiai tanár. 1930-1943. különböző németországi operáknál karmester, 1943- 1966. Állami Operaház – karmester, 1966. igazgató, 1949-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operatanszakának, majd 1963-tól énektanszakának tanszékvezetője lett, egészen 1975-ig. Közben 1951-ben kinevezték a MÁV Szimfonikusok vezető karnagyának is. 1966-ban ismét az Operaház igazgatója lett;

Kenessey Jenő (Budapest, 1905. szeptember 13. – Budapest, 1976. augusztus

19.) zeneszerző és karmester. Az érettségi után jogot tanult és ezzel párhuzamosan beiratkozott a Nemzeti Zenedébe, ahol Lajtha László zeneszerzésre, Sugár Viktor orgona játékra tanította. 1928-ban aztán felvették a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol Siklós Albert tanítványa lett zeneszerzés szakon. Tanulmányi előmenetelének köszönhetően hamarosan állami ösztöndíjban részesült és lehetősége nyílt rá, hogy külföldön képezze tovább magát. Milánóban és Rómában töltött egy évet, majd Bayreuth és Salzburg városába utazott. Mozart szülővárosában Franz Schalk (1863-1931) vezetésével végzett karmesteri tanulmányokat. 1929-től korábbi tanára Fleischer Antal mellett a Magyar Állami Operaház korrepetitora, 1932-től karmestere. Karmesterként Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov Évszakok című balettjének dirigálásával mutatkozott be. Dirigensként későbbi munkássága alatt is főleg balettokat vezényelt és maga is több balettzenét írt. 1945-1965 között az Operaház balettegyüttesének vezető karmestere volt. 1949-től a Ganz Mávag és a Vasas Szakszervezet közös amatőr zenekarának karmestereként is tevékenykedett (ez a zenekar a Vasas Művészegyüttes Szimfonikus Zenekarának elődje volt);

Lakatos Éva (Budapest, 1905. március 31.– 1993), az Állami Hangverseny- és

(A kép forrása: neva.hu)

Műsorigazgatóság, majd az Országos Filharmónia legendás igazgatója (1958-1986);

Lénárd Gyula (Kiskunfélegyháza, 1905. március 21.-) zenekari hegedűművész (Kolozsvári Állami Opera, Állami Bányász Színház – koncertmester, Fővárosi Operettszínház, Állami Déryné Színház – koncertmester);

Mezey Albert (Budapest, 1905) sokféle hangszeren (zongora, ütőhangszerek, harmónium, harmonika, cselló) játszó és tanító művésztanár. A Nemzeti Zenedében tanult. Az Andrássy úti Színház tagja volt;

Móry-Szakmáry Magda /Szakmáryová / Kassa, 1905. szeptember 29. – Pozsony, 2001.

(http://adatbank.sk)

augusztus 3.) operaénekesnő, ének- és zeneművész, zenetanár. A gimnáziumot 1921-ben végezte el Kassán, ezt követően Drezdában, Bécsben és Budapesten tanult zongora, ill. ének szakon. 1929-től hangversenykörúton járt Angliában, majd a prágai Neues Deutsche Theater énekese volt. 1934-től szólóénekesként, ill. zongoraművészként adott hangversenyeket Essenben, Stuttgartban, Berlinben, Budapesten, Prágában. 1953-tól a pozsonyi konzervatórium énektanára volt;

Ifj. Ney Dávid (Budapest, 1905. szeptember 18. – Hörsching, 1945. június 1.)

(A kép forrása: Wikipédia)

operaénekes-tanár. Az 1929–30-as évadban ösztöndíjasként szerződtette az Operaház, a következő évadtól rendes tag. Főként Wagner-szerepeket énekelt, de repertoárjához sok comprimario alakítás is tartozott. A zsidótörvények miatt 1939-ben eltávolították az intézménytől, ekkortól csak az OMIKE Művészakciója keretében léphetett fel. Rendszeresen énekelt zsinagógákban is.1944-ben munkaszolgálatra hívták be. Innen hurcolták a gunskircheni koncentrációs táborba. Az itt szerzett flekktífuszfertőzésbe már a felszabadulás után, a lágerhez tartozó hörschingi kórházban halt bele;

Pless László (Budapest, 1905. szeptember 27. – Budapest, 1974. január 3.) karmester, korrepetitor, az Operaház kórusának igazgatója, a Nemzeti Zenede tanára, főiskolai tanár, tanszakvezető. Zeneszerzést a Liszt Ferenc Zeneakadémián Weiner Leónál, vezénylést a Nemzeti Zenedében

Fleischer Antalnál tanult. 1929 és 1931 között a Városi Színház, 1931-től a budapesti Operaház korrepetitora, majd karmestere volt. A zsidótörvények miatt 1939-ben eltávolították az Operaházból, és ezután az OMIKE Művészakció előadásain vezényelt – Komor Vilmos mellett. A háború után, 1945-ben, ismét az Operaház

Misere - Katonakórus (Hungaroton Classics) – Single (Pless László, Takács Paula, Simándy József, A Magyar Állami Operaház Énekkara & A Magyar Állami Operaház Zenekara)

korrepetitora, majd 1947-től az Opera énekkarának igazgatója lett, és karnagyként is szerepelt. A kórust újjászervezte, amely így sikerrel működhetett közre az Operaház előadásain, még önálló kórushangversenyeken is felléptek. Fontos és sikeres operaelőadásokon működött közre – többek között – Mozart, Verdi, Wagner és Borogyin-operákban. Karmesteri működéséről több hanglemezfelvétel is készült (néhányat később CD-n is kiadtak), filmzenéket is vezényelt (Erkel, 1952; Háry János, 1965). Az Operától 1967-ben vonult nyugdíjba. 1947-től bekapcsolódott a zeneoktatásba is: 1949-ig a Nemzeti Zenedében tanított, majd 1953-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operatanszakának a vezetője volt. 1969-ben nyugdíjba vonult, de fiatal operaénekeseket még ezután is tanított;

Rubányi Vilmos /Roubal/ (Budapest, 1905. április 30. – Debrecen, 1972. december 14.) karmester, zeneszerző, korrepetitor; a debreceni Csokonai Színház zeneigazgatója és operatársulatának megszervezője, a szegedi, majd a miskolci színház zeneigazgatója. A Nemzeti Zenedében orgonálni, zongorázni és hegedülni tanult, a Zeneak.-n zeneelmélet és zeneszerzés szakon végzett. A Városi Színház zenekarának tagja (1919–22) és korrepetítora (1922–24). Az Operaház repertoár karmestere (1924–44). 1934-től rendszeresen dirigált. Sergio Failoni mellett korrepetitor. 1945 után Győrben szervezett zenekart. 1948-49-ben a debreceni Csokonai Színház zeneigazgatójaként életre hívta a színház operaegyüttesét. 1949–54-ben a helyi MÁV Filharmonikus Zenekart vezényelte. 1954-től 1957-ig a Szegedi Nemzeti Színház, 1957-től 1958-ig a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. 1958-tól ismét Debrecenben működött, 1961-ig a színház karmestere, nyugdíjazásáig zeneigazgatója volt (1961–71). Különösen közel állottak hozzá az olasz operák. Zenekari műveket, dalokat komponált;

Sándor Frigyes (Budapest, 1905. április 24. – Budapest, 1979. június 1.)

(A kép forrása: BMC)

hegedűművész, karmester, pedagógus. A Zeneműv. Főisk.-n Mambriny Gyulánál és Waldbauer Imrénél tanult, 1926-tól a Bp.-i Ének- és Zenekar-egyesületben hangversenymesterként, majd 1933-tól segédkarmesterként tevékenykedett. Az aktív hangszerjátékról karbántalmai miatt fokozatosan le kellett mondania. A harmincas évek derekán már elismert karmesterként számos együttest (pl. a Magy. Női Kamarazenekart) dirigált. Elsősorban a barokk zene, Haydn és Mozart, valamint századunk magyar muzsikájának bemutatását szorgalmazta, hazánkban elsőként adta elő Bartók 1939 nyarán írott vonószenekari Divertimentóját. 1945 után a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában és a Nemzeti Zenedében hegedűt és kamarazenét tanított. 1949-ben Járdányi Pál, Rényi Albert és Szervánszky Endre közreműködésével 5 kötetes Hegedűiskolát adott közre, amelyben a kodályi és a népdalon alapuló pentaton melodika játékmódját elsőnek publikálta az alapfokú oktatás számára. Ugyanebben az évben az újonnan megalakult Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola igazgatójává nevezték ki. Karmesteri tevékenységét ez idő tájt sem hagyta abba; az intézmény ének- és zenekarával számos produkciót adott elő. 1958-75 közt a bp.-i Zeneművészeti Főiskolán tanított kamarazenét. 1963-ban szervezte meg tanítványaiból a Liszt Ferenc Kamarazenekart, amelynek haláláig művészeti vezetője maradt. – Kiadványai: Hegedűetűdök (Kayser); Hajdu Mihály: 8 etűd ifj. vonószenekarra (Till Ottóval közös kiadás); Táncok és triószonáták a XVII. századból (Nagy Olivérrel közösen); Decsényi János: 15 etűd ifj. vonószenekarra (Till Ottóval közös kiadás); Szelényi István: 8 kis duó és Szonatina 2 hegedűre; Tartini: 3 szonáta hegedűre és zongorára; A zenei nevelés Magyarországon (szerk., Bp., 1964). – Irod. Zsoldos Péter: S. F. (Muzsika, 1971. 5. sz.); Szőllősy András: S. F.-től búcsúzunk (Muzsika, 1979. 8. sz.); Gál György Sádor: Búcsú S. F.-től (Új Élet, 1979. júl. 1 5.); Szőllősy András: Búcsú S. F.-től (Muzsika, 1985. 5. sz.). A Parlandóban megjelent főbb írásaiból: Sándor Frigyes: Új zene a magyar hangszeres oktatásban (ISME), 1964. Nr. 10. p. 3-6., Sándor Frigyes: Szigeti József: Beethoven hegedűművei, 1968. Nr. 4. p. 26-27.

Seiber Mátyás György (Budapest, 1905. május 4. – Kruger-Nemzeti Park, Dél-

Afrika, 1960. szeptember 24.) zeneszerző. A budapseti Zeneakadémián 1921-25-ben Schiffer Alfrédnál gordonkát, Kodály Zoltánnál zeneszerzést tanult. 1928-tól a frankfurti Hoch-féle zeneiskolában a dzsessz hangszerelés tanára, emellett a frankfurti rádiózenekar gordonkása és karmestere. 1935-ben Londonba költözött, 1943-tól a Morley Kollégiumban tanított. 1945-ben megalapította a Dorian Singers nevű kamarakórust. Főként kantátáival, kamarakórusaival, hegedű- és gordonkaversenyeivel, valamint filmzenéjével szerzett nevet. Tanulmányokat írt Bartók Béla vonósnégyeseiről, kamarazenéjéről, továbbá a dzsesszről. Főbb művei: Erdélyi rapszódia (1941); Fantasia concertante hegedűre és vonószenekarra (1944); Ulysses (kantata Joyce nyomán 1947); Cantata Saecularis (1951); Portrait of the artist as a Young Man, (kamarakantáta Joyce nyomán, 1957);

Soltész István (1905 – 1976) orgonaépítő, tanár;

Spitzer Tamás (Budapest, 1905.) csellóművész-tanár. 1923-ban tagja lett a budapesti Operaháznak és a Filharmóniai Társaságnak;

Sütő Zoltán (Törökszentmiklós, 1905 - Törökszentmiklós, 1998) református orgonista kántor, karnagy, rubindiplomás tanító, énektanár, Törökszentmiklós Város Díszpolgára. Hetvenegy évig dolgozott, ebből 63 évig Törökszentmiklóson, orgonista kántorként.1927-től 1957-ig tanított a református iskolában.1929-től a helyi dalárdát is ő vezette. (Törökszentmiklós és Vidéke 1998. június)

Tutsek Piroska (Brassó, 1905. szeptember 3. – Budapest, 1979. december 24.)

(A kép forrása: tutsekp.uw.hu)

magyar opera-énekesnő (mezzoszoprán). A Budapesti Zeneakadémia Énektanszakát 1926-ban kitüntetéssel végezte el. Ezután Budapesten, Bécsben, Rómában, Berlinben képezte tovább magát. A speciális wagneri deklamációt előbb Bayreuthban sajátította el, majd további mestere volt Anna Bahr-Mildenburg is. Az énektanulmányok mellett végzett mozgásművészeti tanulmányoknak is köszönhető, hogy eljátszhatta Lajtha László Lysistrata című pantomimjének címszerepét az Operaházban. Rendszeresen szerepelt a budapesti Operaház, a bécsi Staatsoper, Bécs, a salzbirgi Ünnepi Játékok és a miláni Scala előadásain. Operarepertoárja 24 zeneszerző (ebből hat magyar) 42 művében 54 szerepre terjedt ki. Kiemelkedő alakításai voltak a teljesség igénye nélkül: Carmen, Boullion hercegné (Adriana Lecouvreur), Orfeusz, Laura (Gioconda), Eudoxia (A láng), Amneris, Eboli, Azucena, Vénusz, Ortrud, Waltraute (Istenek alkonya), Kundry. Nagy, minden regiszterben átütő hang, ösztönös muzikalitás, kiművelt technika jellemezték művészetét, mindezekhez kitűnő színészi képesség és ragyogó színpadi megjelenés is társult.
Neves hazai és külföldi karmesterek, akikkel együtt dolgozott: Karl Böhm, Sergio Failoni, Ferencsik János, Wilhelm Furtwängler, Vittorio Gui, Erich Kleiber, Otto Klemperer, Hans Knappertsbusch, Lovro von Matacic, Rudolf Moralt, Mario Rossi, Tullio Serafin, Bruno Walter;

dr. Valkó Arisztid (1905. január 29. – 1988. június 7.) hivatalnok, művészettörténeti és zenetörténeti kutató, amatőr régész. 1928-33-ban a bp.-i tudományegyetemen szerzett jog- és államtudományi doktorátust, a bölcsészettudományi karon művészettörténetből végbizonyítványt, s Toldy Lászlónál zenetörténetet hallgatott. 1924-től tisztviselő Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.-nél, 1936-43-ban városi aljegyző Vácott, 1943- 48-ban miniszteri titkár a Honvédelmi Minisztériumban. 1952-1962 között kutatásokat végzett az Iparművészeti Múzeum, az Orsz. Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Galéria számára. 1962-től nyugdíjazásáig (1970) a Magy. Mezőgazdasági Múzeum munkatársa volt. 1970-től haláláig az MTA Zenetudományi Intézetének megbízásából az Orsz. Levéltár zenetörténeti anyagát kutatta és dolgozta fel. Jelentősek a Solymár és a solymári vár történetét feldolgozó, ill. a fertődi Esterházy kastélyra vonatkozó tanulmányai, valamint Haydn-, Liszt- és Erkel Ferenc- kutatásai. F. m. Régészeti és történeti emlékek Pest vármegye területén (Bp., 1939); Fertőd mesteri művészei 1720-1768 között (Művészettörténeti Értesítő, 1955); Haydn magyarországi működése a levéltári akták tükrében (Zenetudományi Tanulmányok, Bp., 1957, 1960); Erkel Ferenc hivatali működésével kapcsolatos akták (Magyar Zene, 1961); A Liszt-család a levéltári iratok tükrében (Magyar Zene, 1961); Levéltári adatok Mosonyi Mihály életrajzához és emlékének megörökítéséhez (Zenetudományi Tanulmányok, 1973); Újabb adatok a fertődi kastély építéstörténetéhez (Ars Hungarica, 1982); A százéves Operaház válogatott iratai (Kiad. Bp., 1984);

Váradi István (Budapest, 1905. október 19. – Budapest, 1984. július 2.) újságíró, zeneszerző, zenetanár. 1929-től az Újpesti Napló munkatársa, majd a Budapest vidéki Újság kritikusa. 1931-33-ban a Szivárvány c. irodalmi, 1933-tól a Magyar Zenealbum c. zenei folyóirat szerk.-je. Eredményes szövegíró és zeneszerző, Katusa c. operettjét 1930-ban játszották. Számos táncdalt és magyar nótát írt;

Vikár Sándor (1905. április 10. – 1985) zeneművész-tanár, zeneiskolai igazgató.

Vikár Sándor - Kodály Zoltán – Bárdos Lajos (1942)

Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián Kodály Zoltán tanítványaként végezte. 1932-ben Nyíregyházára került, ahol előbb énektanárként dolgozott, majd a tanítás mellett előadásokat tartott. Meghatározó szerepet játszott a város zenei életének elindításában: szimfonikus zenekart és kórust alapított. 1937-ben a zeneszerző jelenlétében nagyszabású Kodály Zoltán-ünnepélyt tartottak a városi színházban, amelyet ő szervezett. Két évvel később a Kálvineum Tanítóképző Intézet zenetanáraként azzal bízták meg, hogy a Bessenyei Irodalmi Társaság védnöksége alatt zeneiskolát indítson, amelynek 1950 és 1974 között az igazgatói teendőit látta el. A zenei élet szervezése mellett lelkes támogatója volt a zenei ismeretterjesztésnek is. Az 1960-as évek elején az Országos Filharmónia közreműködésével ifjúsági bérleti sorozatot indított a megyében, zenei ismertetőket és zenekritikákat írt a megyei napilapokba. A fáradhatatlan zenepedagógus a nyíregyházi zeneiskola mellett zeneiskolát szervezett

MTI Fotó: Vitályos József (Budapest, 1983. április 1.)

Kisvárdán, Mátészalkán, Tiszavasváriban és Ibrányban, továbbá segítette a magánoktatásban részt vevő ének-zenetanárokat is. A fiatal tehetségeket felkarolta, s mindent megtett azért, hogy tanulmányaik befejezése után megtalálják a helyüket Nyíregyházán. Maga is lelkes látogatója volt a hatvanas években indult Nyírbátori Zenei Napok hangversenyeinek. Komponálással is foglalkozott, egyaránt szerzett énekes és hangszeres műveket hegedűre, csellóra, zongorára és klarinétra. 1964-ben saját műveiből állított össze szerzői estet a nyíregyházi színházban. Több zenei tárgyú tankönyvet is jegyzett, és A nyíregyházi zeneiskola történetét is megírta. Nyíregyházán, ahol 1989-ben emléktáblát avattak tiszteletére, és nevét viseli a város 1939-ben általa alapított zeneiskolája.

Zagyva László szobrászművész Vikár Sándorról készült mellszobra a nyíregyházi Vikár Sándor Zemnei AMI intézmény előterében található (2002);

Werner Alajos (Újkécske / Tiszakécske, 1905. július 14. - Budapest, 1978.

(A kép forrása: Wikipédia)

november 8.) római katolikus pap, zenepedagógus, karnagy, 1936-1950 között zeneakadémiai tanár, paptanár. Felszentelés után 5 évvel Rómába került az Egyházzenei Intézetbe gregorián- és kompozíció szakra. 1929-ben a gregorián zene licenzátusa, 1931-ben a gregorián ének mestere lett. Teológiai és zenei tanulmányai befejezéseként doktori címet szerzett. Római tanulmányainak befejeztével visszatért Szombathelyre, s a szeminárium tanára lett. (1933.) Ebben az évben megkezdte a rövid idő alatt országosan is ismertté vált Schola Cantorum Sabariensis (fiúkórus) szervezését. 1933-36-ig püspöki szertartó és levéltáros is. Ír, előadásokat szervez, részt vesz a Vas Megyei Kultúregylet zenei szakosztályának tevékenységében. A 2. világháború a Regnum Marianum igazgatójaként találja. 1951-ben bezárták a Regnum épületét, Werner Alajost nyugdíjazták. Ezután két évig a Központi Papnevelő Intézet prefektusa lett, de 1952 nyarán innen is távoznia kellett. Máriaremetén volt kántor haláláig;

Weygand Tibor (Alcsút, 1905. november 27. – Budapest, 1965. július 12.) dalénekes, az 1930-40-es évek egyik legnépszerűbb előadója, számos egykori slágert elénekelt, az egyik első magyar hangosfilm-zeneszerző és énekes. A Zeneakadémia elvégzése után több vidéki –Miskolc, Debrecen , Pécs, Szeged- és fővárosi –Víg, Royal Orfeum, Komédia Orfeum, Király- szinházban is fellépett. Barátja, Polgát Tibor révén a rádió is foglalkozatta, eleinte füttyművészként, később énekesként is. A rádióban énekelt táncdalainak többsége sláger lett. Ott volt a hangosfilmek bölcsőjénél. A nevető Budapest filmben két saját számát –Köszönöm, kicsikém; Ne haragudjon rám - énekelte. Számos filmben szerepelt ezután is, elsősorban énekes közreműködőként. A harmincas években vele készült a legtöbb hanglemez, a Columbia Gramafon Társaság is foglalkoztatta. Sikeresen szerepelt külföldön - London, Bécs valamint Franciaország és Németország több városában- is. A negyvenes évektől csökkent népszerűsége. Az új irányzatok nem kedveztek az ő stílusának. A háború után még feltűnt az ORI egy-egy műsorában, de a rádió és a hanglemezgyár már nem foglalkozatta. Polgári foglalkozást választott, a Technoimpex tisztviselőjeként ment

nyugdíjba. Két évtizedes pályafutása alatt közel 1500 dalt énekelt lemezre. Ennek ellenére neve -Kalmár Pálhoz hasonlóan- feledésbe merült, pedig ő volt az első énekes, akire a legnagyobb hatást tette az Európába is beszivárgó jazz. A swingkorszak meghatározó énekese volt. Több mai együttes – például a Hot Jazz Band – feldolgozásaiban is felismerhető jellegzetes, összetéveszthetetlen, a harmincas évek hangulatát, hangkulisszáját idéző énekstílusa;

1910-ben született

Aignerné Forgon Erzsébet (1910. szeptember 9. - 2003. július 26.) zongora- és szolfézstanár.1930-1952. magántanár, 1937-1940. Erkel Ferenc Zeneiskola, 1951-1952. Fodor Zeneiskola tanáraiból alakult munkaközösség, 1952. Fővárosi XIII. ker. Szabó Ferenc Állami Zeneiskola –zongoratanár, 1948-1960. előképző és szolfézstanítás,

ifj. Bartók Béla (Budapest, 1910. augusztus 22. – Budapest, 1994. június 17.)

Bartók Béla fia; mérnök, geodéta, író; unitárius főgondnok, egyházi író; a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke, a Liszt Ferenc Társaság társelnöke, a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület alelnöke) 1910-1994.közlekedésmérnök, MÁV-főmérnök, geodéta, író, a Magyarországi Unitárius Egyház főgondnoka. Bartók Béla zeneszerző elsőszülött fia. A Műegyetemen szerzett diplomát. Ezt követően, mint tanársegéd évente

négy-öt héten keresztül dolgozott Nógrádverőcén mint külsős geodéta-oktató és gyakorlatvezető. A Magyar Államvasutaknál pályafenntartási mérnök volt, felsőrendű szintezési munkákkal bízták meg. 1938-ban a központi budapesti szolgálatra került, majd Erdély visszacsatolását követően hét hónapig dolgozott Zsibón a Dés-Zsibói második vágány építésénél. 1944-ban Szentendrére vonult be, utána Komáromba, 1944. december 16-án pedig a front közeledése miatt elhagyta az országot, 1945-ben tért vissza. 1953-ban került a MÁV Tervező Vállalathoz, ahol a Geodéziai Osztály vezetője lett. Ezzel egyidejűleg a Műegyetem Geodéziai Tanszékén gyakorlatvezetői feladatkört is ellátott. 1958-ban a Közlekedéstudományi Egyesület választmányi tagja, később a Geodéziai és Topográfiai Egyesület tagja lett. Romániába utazott, mivel 1971. március 25-én Bukarestben édesapja születésének 90. évfordulója alkalmából emlékülést tartottak, melyet utána szülőfalujában, Nagyszentmiklóson koszorúzási ünnepség követett. Ezt megelőzően, még 1931-ben idősebb Bartók Béla nem volt hajlandó az 50. születésnapjára a szülőházán elhelyezett emléktábla felavatási ünnepségén részt venni, ugyanis csak román nyelven szerepelt rajta a felirat. 1940 után ugyan kétnyelvű táblát készítettek, de ezt 1948-ban eltávolították és kizárólag román nyelvű tábla került fel helyette. Emiatt március 18-án Bukarestben Bartók Béla bejelentette tiltakozását, ezután amikor a helyszínre érkezett, ott már egy kétnyelvű tábla állt. A MÁV-nál 1971-ig dolgozott, műszaki főtanácsosi rangig emelkedett. Ez év őszén bejelentette, hogy nyugdíjazását kéri, melynek főbb okai a hivatalvezetőknek, személyzeti osztályoknak és pártszervezeteknek a Bartók által tett utazások miatti irigysége és rosszindulata volt. 1971. október 31-én megválasztották az Unitárius Egyház főgondnokává. 1971 és 1989 között összesen 38-szor utazott külföldre egyházi ügyekben. Mivel szembetűnően hasonított édesapjára, róla mintázta az ezerforintos bankón szereplő Bartók-portét az azt tervező Vagyóczky Károly grafikusművész, 1983-ban;

Demián Vilmos / Wilhelm / Brassó, 1910. június 9. -) zeneszerző, tanár;

Dubányi Klára (1910. július 9. - 2002. december 28.) zeneiskolai zongoratanár (Gyula);

Fekete Sándor (Kaposvár, 1910. szeptember 3.) zenekari harsonaművész-tanár

(Budapesti Hangversenyzenekar, Székesfővárosi Zenekar, Zeneművészeti Szakközépiskola, Miskolc – tanár, uo. igazgató helyettes és mb. igazgató is);

Gazsó György (Szarvas, 1910. május 4.) zeneiskolai hegedűtanár (Járási Művelődési Otthon Zeneiskolája, Szarvas; Állami Zeneiskola, Szarvas,);

báró Ghillány István (Eperjes, 1910. január 29. – Pozsony, 2012. július 14. ) zeneszerző,

tanár. Sátoraljaújhelyen érettségizett (1928), zeneszerzést Bécsben tanult. 1951. jan. 1-jén munkatáborba hurcolták, kiszabadulása után (1952) különböző városokban volt zenetanár, ill. zenész. 1973-ban Pozsonyban telepedett le. Több misét írt, amelyeket Szlovákia szerte ismernek és játszanak. Főbb művei: Szivárvány Branyiszkó fölött (szimfonikus költemény, 1953); Vals Magiolato (zongoramű, 1955); Hajnalhasadás (zenekari intermezzo, 1966); Bölcsődal (1971); Püspöki kutyácskák (1995);

Dr. Gyurkóczy Károlyné Szántó Tessza (Budapest, 1910. január 4. -) zeneiskolai zongoratanár (Fővárosi XIII. kerületi Állami Zeneiskola);

Hamar Oszkár (Budapest, 1910. június 25. - 1981) előadóművész, zeneszerző, tanár;

Járay József (Nagygencs, ma Gencsapáti), 1910. szeptember 7. – Budapest,

(A portré forrása: opera-világ)

1970. október 1./ operaénekes, tanár. Katonai pályára készült, elvégezte a hadapródiskolát. Énekelni tanult Székelyhidy Ferencnél az 1940-es évek elején. A budapesti Operaház tagja lett főként Verdi és Puccini-operáiban remekelt. Hangjáról számos hanglemezfelvételt készítettek. 1948-ban elhagyta az országot és Svájcban vállalt szerződést. Az ötvenes évek közepén tért haza, 1956. január 1-ével lépett ismét a budapesti Operaház színpadára. A hatvanas évek végétől Debrecenben és Miskolcon is énekelt kisebb szerepeket;

Jeszenszky Beatrix (Pomáz, 1910-) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár (1963-tól a szentendrei Zeneiskola alkalmazásában Pomázon, Csobánkán, Leányfalun, és Dunabogdányban tanított szolfézst és zongorát;

Káldor János (1910. november 28. -1982. március 11.) zenetörténész,

pedagógus. Lipcsében zenetudományi doktorátust szerzett. 1936-39 között a Pester Lloyd c. napilap zenekritikusa volt. 1949-ben a Bartók Szövetség titkára, két év után a Népművelési Intézet főelőadója. 1953-61 közt a Tanárképző Főiskola zenei tanszékének docense 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig a Postás Művelődési Központ igazgatója volt;

Kapitánffy István (Devecser, 1910. április 26. – Budapest, 1985. december 14.) énektanár, főiskolai tanulmányi osztályvezető. Tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán (ének) 1938-43 között Maleczky Bianka és Molnár Imre tanároknál végezte. 1930-1975 között a főiskolán gyakornok, titkár, tanulmányi osztályvezető volt, nyugdíjazásáig. 1938-ban vegyeskart szervezett, amely vezetése alatt „Kapitánffy-kórus” néven működött. Cikkei jelentek meg ének-pedagógiai folyóiratokban; munkatársa volt Vásárhelyi Zoltán: „Az énekkari vezénylés módszertana” c. művének;

Kecskés Ödönné Szabó Ilona (Szolnok, 1910., június 17. -) zeneiskolai zenetanár (Bartók Béla Zeneiskola, Szolnok – alapító zongoratanár);

Keszi Imre (eredeti neve: Kramer Imre) (Budapest, 1910. június 16. – Budapest,

(A kép forrása: A Magyar Irodalom Arcképcsarnoka - www.mek.oszk.hu)

1974. november 26.) magyar író, kritikus, zenetudós, műfordító, pedagógus, egyetemi tanár. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett bölcsész oklevelet. Ezzel egyidejűleg a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, Kodály Zoltán tanítványaként. A Horthy-korszakban volt középiskolai pedagógus. 1942-től munkaszolgálatos volt. 1946-1949 között a Szabad Nép kulturális rovatvezetője és az Emberség című folyóirat szerkesztője volt. 1951-1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola irodalom tanára volt. 1957 után csak az irodalomnak és a zenekritikának szentelte életét;

Király Sándor (1910-1994) operaénekes, tanár. 1939-ben debütált az Operaházban, az

A kép forrása: „Bánk bán nem lép be. Király Sándor (1910-1994) emlékezete” c. internetes emlékezésből (www.parochia.hu)

Aida Hírnökeként. Hat évig volt a színház tagja, majd 1945-53-ig a szegedi Nemzeti Színház vezető tenoristái közé tartozott. 1954-től nyugalomba vonulásáig (1969) ismét az Operaház művésze volt. Mindenekelőtt félelmetesen biztos magas regiszterével tűnt ki és ezért Asszádként, Sámsonként, a Tell Vilmos Halászfiújaként és a Rózsalovag Énekeseként aratta legnagyobb sikereit;

Komjáthy Aladárné F. Mária / Manyi néni/ (Beregszász, 1910-) zongoratanár (Fővárosi XIII. kerületi Állami Zeneiskola – szakfelügyelő is, 25 éven át a budapesti zeneiskolák vezető szakfelügyelője, az 1964. évi központi zeneiskolai

A legendás Zongoraiskola I. alkotói ötös-teamjében is jelen volt: Fantóné, Hernádi, Komjáthy, Vásárhelyiné, Máthé

vezető szakfelügyelője, az 1964. évi központi zeneiskolai tantervi bizottság tagja, a zongora szaktárgyi bizottság vezetője, tankönyvíró-szerkesztő);

Krausz Miklósné  Csillag Magdolna (Kassa, 1910. október 25. –Auschwitz, 1944. június 15.) győri zongoratanárnő;

Lomosits Pál (Kismarton, 1910. március 8.-) ének-zenetanár, zenekari hegedűművész, énekkari művész. A Budapesti Középiskolai Énektanárképző, majd uo. tanítóképző intézeti ének- és zenetanárképző, ahol többek között Bárdos Lajos, Bartha Dénes, Molnár Géza, Kókai Rezső, Harmat Artúr, Országh Tivadar és Vaszy Viktor tanítványa volt. Munkahelyei: Tanítóképző, Pécs; Tanítóképző, Kőszeg; Óvónőképző, Sopron; Felsőfokú Óvónőképző Intézet, Sopron; Budapesti Hangversenyzenekar, majd a Győri Szimfonikus Zenekar tagja, koncertmestere, a Budapesti Egyetemi Kórus tagja;

Medzihradszky Lászlóné (Budapest, 1910. február 4.-) zeneiskolai zongora – és magánének tanár (Budai Járási Körzeti Zeneiskola, Abony; Solymár);

Muraközy Tibor (Debrecen, 1910. december 11. -) hegedűtanárt, zeneszerző (Zeneoktatói Munkaközösség, Debrecen; Arany János Kollégium, Berettyóújfalu – zenekarvezető is, Állami Zeneiskola, Nyírbátor);

Oswald Ferenc (Pozsony, 1910. november 27. – Pozsony, 1972. június 1. ) zenepedagógus,

(http://adatbank.sk)

karnagy, orgonaművész. Pozsonyban a Zeneakadémián A. Ledvinnél tanult orgonajátékot. Orgonaművészi, zongoraművészi és karnagyi diplomát szerzett (1944). A Keresztény Munkásdalárda karnagya volt (1931−1945). A Zenészkamara vezetője (1945−1949). 1949-től 1971-ig (nyugdíjba vonulásáig) a pozsonyligetfalui zeneiskola alapító igazgatója. Orgonált a pozsonyligetfalui templomban és vezényelte a Pozsonyi Tanítók Énekkarát (Zbor bratislavských učiteľov). Néhány hegedű- és zongoraművet és liturgikus zenét írt. Legismertebb műve a szopránszólóra, hegedűre és orgonára komponált Ave Maria, valamint a hegedűre és zenekarra írt Scherzo capricciozo. Jegyzetet adott ki általános zeneelméletből és összhangzattanból;

Pauk Anna (1910. december 30. - 2000. május 5.) énekművész, hangképző- és

zongoratanár. 1950-1952. Magyar Rádió – énekkari tag, 1952-1957. u.o. korrepetitor, karnagy. 1958- Fővárosi XI. kerületi Állami Zeneiskola – zongoratanár, magánének-tanár, 1973-1977. a Vándor Kórus hangképző énektanára. „Rád gondolok mindig, parttalan nevetésed és kanizsai tájszólásod cseng a fülemben. Hihetetlenül vidám tudtál lenni. Tele volt veled a szoba.
NENONINOHENGHANGHENGHANGNENONINONE - híres skáládon nőttem fel. Ültem egy széken melletted, gyömöszölted a hasam, a mellkasom lazítottad, ejtsd az állad, vetítsd!!
A mai napig skáláiddal kezdem a beéneklést. Remekül ki tudom lazítani magam velük.
A zene által tanítottál. A zene volt mindened.
A sors nem adott saját gyermeket; növendékeidet tartottad saját gyermekednek. Szereteted, megértésed, segíteni akarásod kiapadhatatlan volt. Nem ismertem embert, aki ne szeretett volna. Szereteteddel mindenkit melegítettél.
Utolsó pillanatodig taníthattál. Kell ennél szebb?
Anni néni, nyugodj békében.”

(Polgár László) (Forrás: Muzsika 2000/6.);

Pauk Imréné, Lustig Magdolna (Budapest, 1910. szeptember 6. - 1944.

november) zongoraművésznő, zongoratanár. Pauk György így emlékezik édesanyjára: "Zenész családból származom. Anyám, Lustig Magdolna együtt tanult Fischer Annie-val a Zeneakadémián Székely Arnold növendékeként. Sajnos anyámat elvitték a nyilasok ’44 októberében és többet nem is tudok róla, csak hogy meghalt valamelyik munkatáborban, mielőtt még Auschwitzba szállították volna. Anyám főleg kamarazenét játszott és tanított. Emlékszem, hogy mint szemtelen kisgyerek sokszor a másik szobából kritizáltam némely partnerét, hogy hamisan játszanak. Egyszer az egyik meg is ütött (teljes joggal...). Azt is tudom nagymamámtól, hogy anyám előjátszott egyszer Bartóknak, aki nagyon meg volt elégedve játékával, annak ellenére, hogy nagyon szigorú embernek ismerték, aki nem szeretett dicsérni. Sajnos, hogy anyám élete ilyen tragikus körülmények között fejeződött be, ki tudja, mi lett volna belőle, ha megmarad.";

Pécsi Sebestyén (Budapest, 1910. október 29. - Budapest, 1991. május 8.)

(A kép forrása: LFZE honlapja)

orgonaművész, zenepedagógus. Budapesten a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt Kodály Zoltán tanítványaként; orgona- és zeneszerzés szakon végzett, továbbá karnagyi és állami művészi oklevelet szerzett. 1937-1942. Erkel Ferenc zeneiskola – tanár, majd igazgató, 1940-1965. Szent István bazilika – orgonaművész. 1940-től mintegy 40 esztendő át a Zeneakadémián tanított; növendékei közt van - többek között - Ligeti György, Lehotka Gábor, Virág Endre, Kistétényi Melinda, Hidas Frigyes, Kurtág György, Lukin László és Rózmann Ákos;

Récsei Elza (Budapest, 1910. november 11. -) zongoratanár. A Zeneakadémián többek között Weiner Leónál tanult. Főbb munkahelyei: Fodor Zeneiskola, Budapest, Színház- és Filmművészeti Főiskola – tánckísérő, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola-ének korrepetitor, zongorakísérő);

Reményi Sándor (Budapest, 1915. június 8. – Budapest, 1980. június 18.) operaénekes

A Zeneakadémián végezte tanulmányait. Római tanulmányútja után, 1940-ben szerződtette az Operaház, ahol 1941-ben Morales (Bizet: Carmen) szerepében debütált. 1940–1973 között az Operaház magánénekese volt, mintegy 70 szerepben lépett fel. Verdi- és Mozart-művekben ért el különösen jelentős sikereket lírai baritonként. Hangverseny- és operaénekesként vendégszerepelt Rómában, Brüsszelben, Párizsban, Londonban és Bécsben. Tanított is, híressé vált tanítványa Máté Ottilia, Szabó Szilvia. Több ízben zsűritag volt énekversenyeken (Nyílik a rózsa, 1968), ahol több tehetséget indított el. Kritikusai szerint “az olasz líra anyanyelvi fokon áradt belőle”. Sírja a Farkasréti temetőben található, Parizán Mihály 1984. évi alkotása. Sírfelirata legfontosabb szerepeinek felsorolása: "Rigoletto, Valentin, Schober, Marcel, Germont, Wolfram, Salamon, Gara, Masetto, Falke, Figaro".

Rigó Magda (Máramarossziget, 1910. július 6. – Budapest, 1985. szeptember 17.)

operaénekes, tanár. A Zeneakadémián tanult Szabados Bélánál 1928–1933 közöttAz Operaházban 1935-ben debütált Amelia szerepében Verdi

Az álarcosbál című operájában. A társulatnak 1963-ig volt tagja;

Rohmann Henrik (Bátaapáti, 1910. augusztus 4. – Budapest, 1978. október 13.) hárfaművész, tanár. 1926-1934. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 1945-1971. Áll. Operaház zenekari tag, 1948- 1978 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola – hárfatanár. Tanítványa volt többek között Gaál Erzsébet, Kocsis Andrea, Lelkes Anna, Maros Éva, Vigh Andrea és Würtzler Arisztid. Nevéhez fűződik Dohnányi Ernő Hárfaversenyének 1965. évi magyarországi bemutatója, melyen Varga Pál vezényelt. A Magyar Vonósnégyes tagjaként – Szebenyi Jánossal, Dőry Zoltánnal, Iványi Józseffel, Isépy Eszterrel együtt – 1962-ben ő mutatta be Lajtha László fuvolára, hegedűre, brácsára, gordonkára és hárfára írt II. kvintett című művét is. Harold Schiffman amerikai zeneszerző, Dohnányi egykori tanítványa Suite for Two Harps című kompozícióját neki ajánlotta. A mű a Magyar Hárfaduó (Bélyei Adél és Gogolyák Mária) felkérésére készült 2005-ben. Egy tanulmánya ismert: A hárfa. In: Parlando (zenepedagógiai folyóirat), ISSN 0133-2767, 1973. (15. évf.) 2. sz. 16–18. old;

Sallay Mihály (Tapolca, 1910. október 27. – Budapest, 1970. március 5.) cigányprímás, nótaszerző. Zenei tanulmányait Pécsett és Kaposváron, magánúton végezte. A 20-as évek végén, Tapolcán alakított zenekart, majd Pécsen, Baján, a negyvenes évek elején, Ungváron muzsikált, 1945-ben került Budapestre. Zenész körökben második Dankó Pistának hívták. Hanglemezei készültek, amelyeken nemcsak hegedült, hanem énekelt is. A Ferencvárosban lakott, kedvenc csapatának írta a Fradi-indulót;

Schützer-Weismann János (Budapest, 1910) karmester, zeneszerző, tanár. A Nemzeti Zenedében Lajtha László és Hammerschlag János tanítványa. A Városi Színház korrepetitora volt;

Simon Atala (1910. július 6. -1988. március 10.) zongoraművész-tanár. 1932-1937. Zivatar utcai gimnázium – zongoratanár, 1937-1953. Soproni Zeneiskola – zongoratanár, 1953-1959. Győr- Zeneművészeti Szakiskola – zongoratanár;

Sipos Jenő (Kecskemét, 1910. július 20. -) énekművész-tanár. 1961-től a Zeneakadémia tanára volt, majd 1970-tõl 1981-ig egyetemi tanára, 1977 és 1980 között a Frankfurt am Main-i Städtische Bühnen énekmestere, 1979-tõl 1986-ig Teheránban, 1981 és 1983 között Tokióban énektanár, 1983-tól a Magyar Állami Operaház énektanára. Pedagógiai műve: Hangképzés az énekkarban. A világhírű magyar operaénekesek - többek közt Gulyás Dénes, Hamari Júlia, Kelen Péter, Kincses Veronika, Marton Éva, Polgár László, Takács Klára, Tokody Ilona – mestere volt;

Solti / Sajber / Károly (1910–1990) nótaénekes, tanár. Sírfelirata a Farkasréti temetőben lévő sírkövén: "Nincsen rózsa tövis nélkül..."

Solti-Scholtz Károly (Linz, 1910) hegedűművész-tanár. A Nemzeti Zenedében Kladivkó tanítványa. A 1931-től az Országos Postászenekar, 1936-tól pedig a Budapesti Szimfonikus Zenekar tagja;

Solymos Péter (Törökbecse, 1910. december 14. – Budapest, 2000. október 4.) zongoraművész-tanár. 1948- Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – egyetemi tanár, zongora

főtárgy, 1973-1977. Művészeti Egyetem, Nagoya – meghívott vendégtanár 1962 tavaszán Solymos Péter, Szávai Magda, Ujfalussy József közös kezdeményezésére született meg a Korunk Kamarazenéje ciklus, előképe minden „Korunk...”, „Napjaink...” kezdetű koncertsorozat Stravinsky, Schönberg, Webern és a kortárs magyar zeneszerzés legjobbjainak alkotásaival;

Szabadi István (Harc, 1910. május 26.) operaénekes-tanár (Kolozsvári Nemzeti Színház, Szegedi Nemzeti Színház;

Szabó Antal (1910. december 31. - 2009. február 25.) hegedű-, ének-zenetanár, karvezető. 1954-1962. 2. sz. ált. iskola, Mezőberény, 1962-1972. Petőfi Sándor Gimnázium, Mezőberény – ének-zenetanár, karnagy, a Mezőberényi Művelődési Központ népdalkörének és népi zenekarának vezetője, zenekari cimbalmos, a zeneiskola kihelyezett tagozatában hegedűtanár;

Szabó Sándor (Méra, 1910 - Budapest, 1976) középiskolai ének- és zenetanár, karnagy, református lelkész. A Zeneakadémiára járt, ahol művész-tanári oklevelet szerzett. 1937-től a pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Teológiai Akadémiájának, 1946-tól a Nőnevelő Intézetnek volt a tanára 1948-ig. Tanítványaiból, más jól képzett muzsikusokból létrehozta a Pápai Közművelődési Egyesület zenekarát. A magyar és a kassai rádióban gyakran szerepelt. Pápa város zenei életében is kiemelkedő szerepet töltött be még a II. világháború utáni években is. A Nőnevelő államosítása után Bp.-re költözött, itt több oktatási intézményben tanított: 1948-59-ig a Hubai utcai tanítóképzőben, 1959-70-ig a budai Móricz Zsigmond Gimnáziumban és a Kodály Zoltán Zeneiskolában. 1950-76-ig rangos budapesti munkáskórusoknak volt a karnagya;

Szász Károly (Piski, 1915. április 28. – Marosvásárhely, 1989. augusztus 16.) muzikológus, zenei szakíró. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte a Református Kollégiumban, zene- és zongoratanári oklevelet ugyanott, a konzervatóriumban szerzett (1938). Zongorát, zeneelméletet tanított a kolozsvári zeneiskolában (1941–50), majd szolfézst és népzeneismereteket a marosvásárhelyi Zenei Líceumban (1951–62), a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán (1962–72), szolfézst és zenetörténetet a Pedagógiai Főiskolán (1972–77). Zeneelméleti, módszertani és zenetörténeti kérdések foglalkoztatták; a Művelődésben bemutatta a marosvásárhelyi zenei élet néhány kiemelkedő alakját (László Árpád, Metz Albert, Chilf Miklós, Sándor Domokos); az Igaz Szóban (1970/1) egy ismeretlen Erkel-műre hívta fel a figyelmet. Tanulmányozta a marosvásárhelyi kóruskultúrát és hangversenyéletet. Írásait A Hét, Művelődés, Vörös Zászló, Igaz Szó közölte. Tanulmányai jelentek meg a Zenetudományi írások 1977. és 1980. évi köteteiben. Fontosabb munkái: Énekeskönyv. Egységes tankönyv az elemi iskolák V–VII. osztálya számára (Nagy Istvánnal, Bukarest, 1949), Szolfézs példatár. I–III. (Szenik Ilonával, Marosvásárhely, 1963), Zeneelmélet (Marosvásárhely, 1963), Kodály-módszer (Árkos, 1971), Szállj, szépszavú dal (iskolai kórusgyűjtemény, Birtalan Józseffel, Bukarest, 1972), Zeneelmélet. Karvezetés (Sepsiszentgyörgy, 1975), A relatív szolmizáció első magyar adaptációja (in: Zenetudományi írások, 1977. Bukarest, 1977);

Szerdahelyi László (Budapest, 1910. augusztus 5. – ?, 1983. december 25.) – hegedűművész-tanár. Már 15 éves korában oklevelet szerzett a Zeneművészeti Főiskolán, Hubay Jenő tanítványaként. 1928-ban a drezdai filharmonikusok első hangversenymestereként lépett fel, majd a breslaui opera és filharmóniai társaság első hangversenymestere lett. Európa-szerte adott koncerteket, világhírű művészekkel szerepelt együtt, fellépett többek között Finnországban és Németországban;

Szilvássy Margit (Beszterce, 1910. október 16. – Budapest, 1988. február 7.)

(A kép forrása: Operaház. Blok)

Operaénekes, tanár. 1934-ben debütált az Operaházban Mártaként (D’Albert: A hegyek alján). 1934–36-ban az Operaház ösztöndíjasa, 1936–1968 között magánénekesnője volt. Főbb szerepei: Tosca (Puccini); Musette (Puccini: Bohémélet); Carmen (Bizet); Santuzza (Mascagni: Parasztbecsület); Nedda (Leoncavallo: Bajazzók);

Szomjas-Schiffert György (Dunakeszi, 1910. április 25. - 2004. április 14.) etnomuzikológus, zeneszerző, tanár, a zenetudományok kandidátusa. Tanulmányai befejeztével 1936 és 1939 között könyvtáros, majd a Korunk Szava című hetilap zenei rovatvezetője. 1940-tõl 1949-ig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tisztviselője, majd miniszteri titkára. 1954 és 1969 között az MTA Népzenekutató Csoportjának (1974-től Zenetudományi Intézet) tudományos munkatársaként, 1969-től 1976-ban történt nyugalomba vonulásáig tudományos főmunkatársaként, csoportvezetőjeként dolgozott. 1924-től a Kiskunságban 3500, a Csallóközben 2000, Lappföldön 276, egyebütt 300 népdalt gyűjtött. Könyvei: A finnugorság ősi zenéje nyomában (1965); Hajnal vagyon, szép piros... Énekes várvirrasztók és órakiáltók (1972); A finnugor zene

vitája I-II. (1976); Népdal, népzene Kecelen (1984); Népdalaink a magyar történelemben (Csenki Imrével, 1984); Lapp sámánok énekes hagyománya (1993); Cserényöm előtt... Kiskunhalas népdalai (1994);

Sződy László (Erzsébetfalva, 1910. január 29. – Budapest, 1987, december 2.);

trombitaművész-tanár;1927-35 között a Honvédzenekar, 1936-40-ben a Budapesti Hangversenyzenekar, 1941-44 között a Kolozsvári Nemzeti Színház zenekara, 1945-71-ben a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja. 1945-71 között a budapesti Bartók Béla Zenei Szakközépiskola trombitatanára, zeneiskolai szakfelügyelő;

Szőke Béla (Győr, 1910. december 30. – Budapest, 1984. július 30.) gordonkaművész-tanár. Zenei tanulmányait a budapesti Nemzeti Zenedében végezte 1937-ben, Friss Antal tanárnál. 1937 és 1948 között a Székesfővárosi Szimfonikus Zenekar, 1948-tól 1962-ig a Budapesti Hangversenyzenekar gordonkása nyugdíjazásáig, majd 1962-től 1981-ig kisegítő gordonkása az Állami Hangversenyzenekarnak. A zenekarral vendégszerepelt Európa csaknem valamennyi országában, az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában;

Dr. Szőke Péter (Nyitra, 1910. április 26 – Budapest, 1994. április 20.) elméleti zenekutató, ornitomuzikológus, bioakusztikus, népzenekutató, a biológiai tudományok doktora, a zenetudományok kandidátusa. (MTA ornitomuzikológiai archívum alapítója és vezetője). Maga alkotta módszerével, a hanglassítással tett madárzenei felfedezéseit tudományos rendezvényeken és intézményekben Oxfordtól Szentpétervárig Európa csaknem minden országában és hazánkban száznál is több tudomány-népszerűsítő előadás keretében bemutatta. Szőke Péter

és felesége egy balatoni nyáron hallotta meg egy énekes rigó énekében azt, hogy milyen csodálatos zeneiség van a madárénekben. A legtöbb madár által az emberi fül számára csak csicsergésnek hangzó hangsor mögött is dallam húzódik meg, ha megfelelő mértékben lelassítjuk a rögzített dallamot. Tudatosan fogott hozzá a különféle madárénekek lassításos módszerrel történő vizsgálatához. A madárhangokat magnetofon felvételeken rögzítette. A különböző mértékben lelassított hangsorokat azután lejátszotta és lekottázta. Ezzel a módszerrel jól összehasonlítható eredményeket kapott a madárhangok dallamsorairól. A lassítás módszerével több, mint 2000 madárfaj csicsergésnek, károgásnak, huhogásnak ismert hangsorát vizsgálta meg és dolgozta föl. Ennek során fölismerte, hogy a madár-dallamok hangjai is az emberi zenéből ismert hangközök szerinti lépésekkel építkeznek. Jelentős kutatási eredménye, hogy fölismerte az emberi zenének a természetben gyökerező természetét. Fontos munkái: (1982): A zene eredete és három világa. Magvető Kiadó, Budapest, ISBN 9632718089; (1963): Ornitomuzikológia. Magyar Tudomány, 9, 592–607.;

Tardos Béla /Wachsmann/ (Budapest, 1910. június 21.– Budapest, 1966. november 18.),

(A kép forrása: Wikipédia)

november 18.), zeneszerző. A Nemzeti Zenedében a zongora tanszakot végezte 1925–1931 között, 1932–1936 között Kodály Zoltánnál tanult zeneszerzést a Zeneművészeti Főiskolán. Karnagyként kezdte zenei működését: munkásénekkarokat vezényelt, 1941-től a Vándor-kórust vezette, a második világháború alatt Bukarestben, a Rádiónál dolgozott és a román fővárosban magyar kórust szervezett (1944). 1945-től két éven át ismét Budapesten, a

Vándor-kórus élén állt, egyúttal 1945–1948 között a Szikra Kiadó zenei szerkesztője volt. 1950–1952 között az Országos Filharmónia igazgatója volt, 1955-től haláláig a Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) igazgatója volt;

Tibay Zoltán (Soroksár, 1910. szeptember 6. – Budapest, 1989. május 24.)

(A képek forrása: nagybogo.hu)

nagybőgőművész-tanár, zenekari-és kamaraművész. 1932-1976. Áll. Operaház – Budapesti Filharmóniai Társaság szólógordonos,1945- Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi gordontanára és a Budapesti Kamaraegyüttes tagja. Nevéhez fűződik Budapesten az első olyan hangverseny, amelyen a nagybőgő, mint szólóhangszer hallatta hangját magyar művész kezében. Ez a koncert 1934. augusztus 1.-jén volt, és a rádió is egyenes adásban közvetítette. · Farkas Géza (Stockholm) · Mihalik Antal (Minneapolis) · Würtzler Béla (Boston), · Tibay Zsolt (Tokió) és még sokan, akik külföldön öregbítik a magyar nagybőgősök hírnevét. Tanítványai közül számos kiemelkedő pedagógust találunk: Janzsó György · Keresztfalvi Gizella · Lukácsházy István · ifj. Saru Károly · Ruzsonyi Béla;

Uray Magdolna (Debrecen, 1910. március 20.) zongoraművész-tanár. A Zeneakadémián Hegyi Emánul (zongora) volt a mestere. Munkahelyeik: Magán Zeneiskola, Debrecen; Zeneművészeti Szakközépiskola, Debrecen – szakfelügyelőó is;

Vásárhelyi Magda (Nagyenyed, 1910. július 29. – Budapest, 1972. április 5.) zongoraművésznő, zenetanár. Tanulmányait Keéri-Szántó Imre és Weiner Leó irányította. A zongoratanári diploma megszerzése után (1933) művész-diplomát is szerzett (1937). 1933-ban a bécsi nemzetközi verseny kitüntetettje. Sokat szerepelt a M. Rádióban. Részint egyedül, részint férjével, Szegedi Ernővel külföldön hangversenyezett (Bécsben, Stockholmban, Helsinkiben, Varsóban, Prágában stb.). Az 1940-es évektől főként zenepedagógusként működött. Tanított a Fővárosi Felsőbb Zeneiskolában, 1949-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában. 1959-től a M. Rádió gyermekkórusának szakfelügyelője;

Vécsey Ernő (Budapest, 1910. december 25. – Budapest, 1977. február 23.) zeneszerző, zongoraművész, pedagógus. A Zeneakadémiára 12 éves korában nyert felvételt, itt Székely Arnoldnak volt a növendéke. Miután befejezte tanulmányait, bejárta Európát és a Közel-Keletet számos könnyűzenei együttessel zongoristaként és karmesterként. 1933-ban tért vissza Magyarországra, itthon Heinemann Sándor zenekarában volt zongoraszólista. 1936-tól hanglemezfelvételei is készültek, 1942-től vezetője volt a Radiola Tánczenekarnak. 1945–46-ban a vendéglátóipari szórakoztatásban tevékenykedett. 1947-től oktatott a Hivatásos Zenészek Zeneiskolájában, 1960-tól pedig az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában tanított éneket és zongorát. 1963–67-ben karmesterként működött a győri Kisfaludy Színháznál. Mint zeneszerző, az 1940-es évektől lett ismert. Több száz táncdala közül sokból sláger lett (Én mindig Pestről álmodom, Nem tagadom, Béka-szerenád), számos világslágerhez ő írta a magyar szöveget. Nagy népszerűségnek örvendtek zenés vígjátékai, az ő nevéhez fűződik Gershwin első magyarországi bemutatása is (Rhapsody in Blue, Zeneakadémia, 1939). Jazz-zongora iskolát írt

Balassa P. Tamással és Lelkes Péterrel (Bp., 1961);

Vörös Sári (Budapest, 1910. június 7. -) dalénekes. Még középiskolás korában,

(A portré forrása: nava.hu)

a Zeneakadémiára gyakorlatos hallgatóként Szabados Béla osztályába vették fel. 1929-től kezdve több mint tíz évig a Palestrina Kórus tagja volt. Hosszú éveken keresztül nevelte, oktatta, - az OSZK stúdióban - a ma is pályán lévő számos nótaénekest,

Vörös Lajosné (Turdoŝin, 1910. augusztus 19. -) zongoraművész-tanár (A Zeneakadémián többek között Stefániai Imre, Molnár Antal, Kókai Rezső, Molnár Géza és Maleczky Bianca voltak a tanárai. Munkahelyek: Városi Zeneiskola, Esztergom, Erkel Ferenc Állami Zeneiskola, Dorog – igazgató helyettes is);

Wné Kallós Erika (Budapest, 1910. május 8.) zeneiskolai zongoratanár (Fővárosi Zeneiskola Szervezet 3. sz. Körzeti Zeneiskola, Fővárosi III. kerületi Állami Zeneiskola);

Weisz József (Budapest, 1910. november 2. – Ágfalva, Munkatábor, 1944.

(A kép forrása: Magyar muzsika könyve)

október 15. Zeneművészeti Főiskolán Roubal Vilmos növendéke volt. A budapesti Moulin Rouge-ban játszott Orlay Chappy zenekarával. Õ volt a Moulin Band, a Parisien Grill Band dobosa is;

Weiszmann János (Budapest, 1910. július 10. – London, 1980. március 23.) karmester, zenei író, kritikus. A bp.-i Nemzeti Zenedében végezte tanulmányait. 1932-1937 között korrepetitor és másodkarmester a Városi Színházban. Közben 1934-35-ben Dukasnál tanult Párizsban. 1937-ben Angliába költözött, és Londonban telepedett le. Henry Woodnál tanult, rövid ideig az egyetemre is járt. Munkatársa volt a London Musical Eventsnek, 1953-60-ban a VOX hanglemezgyár londoni részlegének vezetője, majd zenekritikus különböző lapoknál. Számos cikket írt angol folyóiratokba. Több tanulmányában foglalkozott Bartók és Kodály zenéjével. M. Kodály Concertója és Páva-variációi (Zenetud. Tanulm. VI., 1957); Béla Bartók and his String Quartets (Hamburg, 1962); Goffredo Petrassi (monográfia, angolul, Milánó, 1957);

1915-ben született

Antalné Szokolay Dóra (Rimaszombat, 1915. április 12. – Budapest, 2001. május 4.) zongoratanár, zenei rendező. 1939-tõl 1949-ig Budapesten zeneiskolai zongoratanár, 1949 és 1954 között a Magyar Rádió szerkesztője, majd osztályvezetője, 1955-tõl 1975-ben történt nyugalomba vonulásáig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat /HUNGAROTON/ zenei rendezője volt. 1975-től

A legendás felvételek zenei rendezője Antal Dóra volt

ugyanott szerződéses művészeti munkatársként dolgozott. 1967-tõl 1980-ig a Margitszigeti Szabadtéri Színpad hangosításának zenei rendezője;

Bardócz Margit (1915. augusztus 4. -) zenekari hegedűművész, tanár;

Bársony Mihály (Tiszaalpár, 1915-1989) dél-alföldi hangszerkészítő, a Népművészet

(Forrás: www.szerenyi.hu)

mestere. A községben ezermesternek számított, bármit meg tudott csinálni, így 16 éves korában első terekőjét is zsákban vitte haza egy tekerőstől, aki már nem tudta használni. Megjavította, és ezen kezdett tanulni. Mikor már kezdte elsajátítani a játékot, elkészítette az első tekerőjét 1935-ben, ami kicsit kezdetleges volt, de jobb volt a hangja, mint a vásárolt hangszeré. Ettől kezdve hangszerkészítéssel kezdett foglalkozni (kb. 220 tekerőt készített), illetve a környék elismert zenésze lett. Hihetetlenül precíz, végtelenül találékony mester volt. Villany nélküli tanyáján ugyanolyan minőségű munkát végzett, mint bármelyik mesterhegedű-készítő. Minden szerszámát, sablonját maga készítette, minden hangszerének vevőjét fölírta. Saját magát "gyűjtötte". A tekerőlant az 1950-es években ugyan végképp eltűnt az alföldi parasztság használatából, mégis Bársony Mihály (és még néhány más tekerőlantos) szeretete és az akkoriban kibontakozó népzenei kutatás érdeklődése életben tartotta ezt a hangszert. A II. világháború után az Alföldön kihalt a tekerőmuzsika, de az 1970-es évek népzenegyűjtői, pávakörei, népzenei találkozói és televíziós vetélkedői újra felfedezték és népszerűvé tették Bársony Mihályt, aki 1978-ban megkapta a Népművészet Mestere címet. Halála után a családja jóvoltából gondosan megőrzött hagyatéka páratlan érték lett a magyar tudomány számára. Ez az egyetlen épségben megőrzött paraszti hangszerkészítő műhely;

Bolgár Lilly (Budapest, 1915. március 12. -) zongoraművész-tanár;

Breitner János (1915-1981) énekes, zeneszerző, tanár;

Carelli Gábor /Krausz Gábor/ (Budapest, 1915. március 10. – New York, 1999.

(A kép forrása: operaslagerek.network.hu)

január 22.) operaénekes, tanár. 1939-ben Amerikában telepedett le, 1951-ben lett a New York-i Metropolitan Opera tagja: színházában egyike volt a legtöbbet foglalkoztatott lírai, majd comprimario-tenoroknak. 1966-tól a Manhattan School of Musicban tanított. Számos alkalommal vendégszerepelt Európában, itthon 1948-ban lépett fel először. A hatvanas évektől rendszeresen hazalátogatott Magyarországra: többször járt Budapesten hangversenyénekesként. Az utóbbi évtizedek magyar rádióhallgatói gyakran találkozhattak operatörténeti előadásaival. Önéletrajzának címe: Utam a Metropolitanba (1979);

Demény János (Budapest, 1915. szeptember 23. – Budapest, 1993)

zenetörténész, író, a zenetudományok kanditátusa,

Dénes Vera, Sándor Frigyesné / eredeti nevén Grossmann Vera / (Budapest,

1915. március 12. – Budapest, 1970. március 16.) gordonkaművész és –tanár. Magánúton kezdett zenét tanulni, majd 1925-ben került be a Zeneakadémiára. Schiffer Adolf (gordonka), Weiner Leó (kamarazene), Waldbauer Imre és Kerpely Jenő (vonósnégyes) tanítványa volt. 1935-ben művészi, 1937-ben tanári képesítést szerzett. A végzés évében a Bécsi nemzetközi gordonkaversenyen döntős volt. Már növendékként koncertezett és tanított is. 1936-tól a Budapesti Női Kamarazenekar szólamvezetője lett. A következő években szalonzenekarokban is játszott és turnézott velük. 1939-ben az OMIKE zenekarának szólistája lett. A koncertezés mellett tanított is az izraelita zeneiskolában, magánnövendékeket is vállalt. 1944-ben a nyilasuralom alatt internálták, de megszökött és a felszabadulásig férjével, Sándor Frigyessel hamis papírokkal bujkáltak. 1945-ben rögtön bekapcsolódott a zenei életbe. Előbb a Művész Zenekar nevű alkalmi formációban, majd az újjáalakult Székesfővárosi Zenekarban játszott. Ebben az együttesben maradt a névváltoztatás (Magyar Állami Hangversenyzenekar) után is, 1952-ben kapta meg a szólógordonkás címet, amit haláláig megtartott. Az 1957-ben induló Magyar Kamarazenekarnak is szólamvezetője lett. A kamarazenélést egy percre sem hanyagolta. 1946-ban alapító tagja volt a Tátrai-vonósnégyesnek. 1951-ben vette át a helyét Banda Ede. Csellótanárként 1949-ben kapott új lehetőséget. Az újjáalakított budapesti zeneoktatási rendszerben hangszerének szakfelügyelője lett. Tíz év múlva már a Zeneakadémia oktatója, 1964-től főiskolai tanára. Itt legismertebb tanítványai Kedves Tamás, Kiss Domonkos Judit, Szödényi Nagy Enikő. Mint szólista repertoárja kiterjedt az egész gordonkairodalomra. Ő mutatta be Mihály András gordonkaversenyét, Sárai Tibor Tavaszi concertóját,

Farkas Ferenc Trittico concertato művének egyik szólistájaként a HUNGAROTON cd-n.

kamaradarabokat. 1953-ban a cenzúra miatt adásba nem került rádiófelvételt készített Ligeti György gordonka-szólószonátájából (1948–53), ami részben Dénes Vera megrendelésére készült. Az 1959/60. tanévtől az 1969/70. tanévig tanított gordonkát és módszertant a Liszt Fetenc Zeneművészeti Főiskolán;

Garai Frigyes (Budapest, 1915 - 1944/45) budapesti zeneművész-tanár. Munkaszolgálatosként ismeretlen helyen halt meg;

Gereben Zoltán (Körmend, 1915. április 21.) ének-zenetanár (Tanítóképző, Pápa kollégiumi igazgató, Megyei Tanács Művelődési Osztály, Veszprém – művészeti főelőadó, Megyei Művelődési Központ, Veszprém – igazgató);

Gyulai-Gaál Ferenc (Budapest, 1915. február 22. – Bpudapest, 1981. január 31.) zeneszerző, karnagy. 1934-1939 között a budapesti Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albertnél zeneszerzést, Unger Ernőnél vezénylést tanult. Elsősorban a könnyűzene területén működött. A Royal Revüszínház (ill. Revüpalota) karnagya és művészeti vezetője volt, majd a Fővárosi Operettszínházhoz került, ahol 1954-ig karnagy, 1960-tól haláláig vezető karnagy volt. A közbeeső időben, 1955-1959 közt a szolnoki Szigligeti Színháznak, majd a következő évadban az egri Gárdonyi Géza Színháznak volt zenei vezetője. A magyar nóta és műdal

A legendás előadás és hangfelvétel karmestere: Gyulai Gaál Ferenc

bizottság elnöke volt. – M. Rongybaba (musical); Kinn a herceg-benn a herceg (rádió- operett); Timur és csapata (tv-filmzene); Holtomiglan- holtodiglan (dalciklus); 30 zenekari jellemdarab, sanzonok, dalok; Kis angyal (zenekari szvit);

Hajdu Júlia (Budapest, 1925. szeptember 8. – Budapest, 1987. október 23.)

(A kép forrása: Muzsika)

zeneszerző, zongoraművész-tanár. Tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte, itt szerzett tanári diplomát; népzenét Kodály Zoltánnál, jazz-hangszerelést Ránki Györgynél tanult. Zongorakísérőként is működött, többek között Honthy Hanna partnere volt. Több száz táncdal, rádió-és televízió- operettek, revük, dalok, táncszvitek (Téli örömök, Vidám percek stb.) áriák, szerenádok, film- kísérőzenék szerzője. Főbb művei: Füredi komédiások (1959), Doktorkisasszony (1960), Pest megér egy estet (1960). Slágereiből: Csak a szépre emlékezem (1953); Sétahajó (1954); Butaság gondolni rád; Pest megér egy estet;

Hara László (1915. december 31. – Budapest, 2001. november) fagottművész-tanár.

Egy születésnapi zsúr után (A Hara-család gyűjteményéből)

Tanulmányait 1930 és 1940 között a Nemzeti Zenedében, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. Tanárai Dohnányi Ernő, Bartha Dénes, Weiner Leó, Kókai Rezső, Ádám Jenő, Major Ervin, Rajter Lajos voltak. 1940-ben a Magyar Királyi Opera rendes tagja lett. 1945-ben a székesfővárosi Zenekar szólistája lett, 1952-től az Állami Hangversenyzenekar szólistája, szólamvezetője 1977-ig. Szólistaként - a magyar művészek közül elsőnek - játszotta Mozart, Boismortier, Weber Fagottversenyét. Kamarapartnere volt a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyesnek. 1974-ben néhány kiváló muzsikustársával megalakították az első magyar hivatásos fúvós kamaraegyüttest, a Budapesti Fúvósötöst. Az együttes számos mű megszületésének inspirálója lett (Lajtha, Szervánszky E., Farkas F., Ránki Gy., Járdányi P., Dávid Gy., Sugár R., Maros R., Mihály A., Kurtág Gy., Hidas F., Durkó Zs.). Az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás Magyar Napján a Budapesti Fúvósötös előadásában volt Lajtha: Quatre Hommages és Ránki: Pentaerophonia című művének ősbemutatója. Rádiófelvételük csaknem minden külföldi fellépésük helyszínén készült. Magyar felvételeik száma közel 40. Az 50-es évek végétől mintegy 25 éven keresztül megközelítőleg 1400 ifjúsági hangversenyt tartottak. 1946-1987 között tanított: fagottot, fúvós kamarazenét, fagott módszertant az Állami Zenekonzervatóriumban, majd a Zeneművészeti Főiskolán. Az első magyar fagottiskola szerzője, régi fagottművek közreadója, pl. Vivaldi. (Editio Musica, Edition Eulenburg kiadásban.) 1940-1945. Állami Operaház fagottosa, 1946-1967. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, 1967 - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára;

Horváth Jenő (Budapest, 1915. május 28. – 1973. augusztus 19.) zeneszerző. 1940-ben végezte el a Zeneművészeti Főiskolát, ahol Siklós Albert, Kodály Zoltán és Unger Ernő voltak a tanárai. Kamarazenét és szimfonikus műveket is szerzett, de elsősorban operettzenéivel és táncdalaival aratta sikereit;

Huzella Elek (Budapest, 1915. augusztus 24. – Budapest, 1971. december 15.)

zeneszerző, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanára. Siklós Albert tanítványa volt a Zeneakadémián, mellette bölcsészdiplomát szerzett. Doktori disszertációját Claude Debussy

életműve címmel védte meg. Pályáját 1939-ben különböző üzemi kórusok karnagyaként kezdte. 1943-1945. Magyar Rádió – zenei szerkesztő, majd a zenei oszt. helyettes vezetője, 1947. Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola tanára, 1949-1971. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zeneszerzés tanára A zeneszerzésen kívül fordított is franciából, így készített magyar változatot Debussy Pelléas és Mélisande-jából és dalok szövegét is átültette;

G. Jávor Lilly (Budapest, 1915. december 1. -) zeneiskolai zongora- és harmonikatanár (Fodor Zeneiskola, Fővárosi Zeneiskola Szervezet, Pedagógus Szakszervezet);

Jeney Zoltán (Szabadka, 1915. október 24. – Budapest, 1981. október 21.) fuvolaművész,

zeneszerző, zenepedagógus.1933-1940-ig volt a Zeneművészeti Főiskola hallgatója, ahol két tanszakot is végzett. Fuvolát Dömötör Lajostól tanult, zeneszerzésre Siklós Alberthez és Kodály Zoltánhoz is járt. Már főiskolás korában a Budapesti Hangversenyzenekar szólófuvolása, majd tagja lett az Állami Operaház Zenekarának, ahol nyugdíjazásáig játszott, valamint az Állami Hangversenyzenekar szólófuvolása volt. Művészi munkája mellett nagy jelentőségű zenepedagógiai tevékenységet is végzett. 1950-

A portré és a szöveg forrása: www.musicianswho.hu

től tanított a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Az itt szerzett tapasztalatok sürgették egy új, a magyar népzene szellemében fogant fuvolaiskola megírására. Mint fuvolaművész kimagasló érdemeket szerzett magyar szerzők fuvolára írt műveinek bemutatásával. Az ő nevéhez fűződik Szervánszky Endre és Petrovics Emil fuvolaversenyének, Dávid Gyula, Járdányi Pál, Hajdú Mihály, Kadosa Pál fuvolaműveinek magyarországi bemutatója is. A fúvós kamarazene népszerűsítése, irodalmának

megteremtése terén igen jelentős volt a Budapesti Fúvósötös 1947-ben való megalakítása. Alapító tagjai Jeney Zoltán (fuvola), Szeszler Tibor (oboa), Balassa György (klarinét), Ónozó János (kürt) és Hara László (fagott). Az első fúvósötöst Dávid Gyula írta számukra;

Kalmárné Bocsánszky Erzsébet (Szamosújvár. 1915. július 31. -) zeneiskolai zongoratanár (Zeneiskola, Pápa; Fővárosi Zeneiskola Szervezet, Fővárosi IX. kerületi Állami Zeneiskola);

Dr. Karczag György (1915-1980) zenei író, az Ifjú Zenebarát főszerkesztője, a Kodály

Zoltán Társaság titkára, a Magyar Zeneművészek Szövetsége gazdasági igazgatója);

Kertész László (Budapest, 1915. augusztus 27. –Budapest, 2004) Tanulmányait 1933-tól 1937-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol Koncz János növendéke volt hegedű szakon; 1946-47-ben Hont Ferenc irányításával rendezést tanult a Színművészeti Főiskolán. 1938 és 1943 között a budapesti Hangversenyzenekar hegedűse, 1945-től 1948-ig a Munkás Kultúrszövetség zenei vezetője volt. 1951 és 1956 között az Állami Bábszínház rendezője, 1956-tól 1977-ig az Állami Déryné Színház főrendezője, 1978-tól nyugalomba vonulásáig a Népszínház operatársulatát vezette. Nevéhez fűződik, hogy a második világháború után az operatársulattal nem rendelkező helységekben is rendszeresen operaelőadásokat tartottak;

Khell Zoltán (Bereck, 1915. október 7. -) középiskolai élnek-zenetanár (Román Állami Gimnázium, Petrozsény, Katolikus Gimnázium, Kézdivásárhely; Állami Tanítóképző, Székelykeresztúr; Állami Tanítóképző, Pápa; Bartók Béla Állami Zeneiskola, Pápa - igazgató);

Kovách Andor (Szászváros, 1915. április 21. - Lausa, 2005. augusztus 31.)

zeneszerző, tanár;

Lontay Rajner Lászlóné Morvay Piroska (Budapest, 1915. február 25.) zenetanár, korrepetitor, zongorakísérő;

Máriaföldy Anasztázia (Szeged, 1915. augusztus 8.) zeneiskolai zongoratanár (Liszt Ferenc Állami Zeneiskola, Szeged);

Nagypál László (Kiskunhalas, 1915. március 27. – Budapest, 1981. augusztus 8.) operaénekes, tanár. 1939-ben a budapesti Operaház énekese volt. 1959-1961 között Debrecenben énekelt a Csokonai Színháznál. 1964-től váltott, és a tenor szerepek helyett bariton szerepeket énekelt. 1976-82 között a jászberényi Palotási János Zeneiskola énektanára volt;

Nemes Katalin (leánykori nevén Frieder Katalin) (Debrecen, 1915. október 5. – Budapest,

1991. március 29.) zongoraművész-tanár. A Zeneakadémián 1932 és 1937 között Stefániai Imre, Bartók Béla és Keéri-Szántó Imre tanítványa volt. Közben a megélhetésért egy szalonzenekarban zongorázott. 1947-1949. Nemzeti Zenede – zongoratanár, 1949-1951. Zenei Gimnázium – zongoratanár, 1951-1956. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – tanársegéd, 1956- uo. zongora főtárgy-tanár és zongora kötelező tárgy tanár 1990-ig. Tanítványai közé tartozott többek között Hambalkó Edit, Jandó Jenő. Tanári pályájával párhuzamosan koncertező művész is volt, ősbemutatóként játszotta Kadosa Pál, Kardos István és Mihály András versenyművét;

Pálvölgyi József (Pestszentlőrinc, 1915. február 9. -) zenekari fuvolaművész-tanár (Zenekonzervatórium, Újvidék; Újvidéki Szimfonikus Zenekar, Állami Zeneiskola, Győr; Szegedi Nemzeti Színház, Konzervatórium, Szeged; Zeneművészeti Szakközépiskola és Főiskola, Miskolc; Miskolci Szimfonikus Zenekar – alapító tag);

Papp Géza (Budapest, 1915. április 29. – Budapest, 2013. február 26.) zenetörténész, a zenetudományok kandidátusa. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán az egyházi karnagyképzőt (1934–1937), az orgona tanszakot (1937–1941) és a középiskolai énektanárképzőt (1938–1940) végezte; A negyvenes évek elején Csíkszeredában, a Római Katolikus Főgimnáziumban zenetanár volt; a második világháború után haláláig Budapesten

élt. Fontosabb munkái: A magyar katolikus egyházi népének (Budapest 1942); Kájoni János orgonakönyve (Organo Missale, Magyar Zenei Szemle 1942); A kóruséneklés hazai múltjából (Magyar Zenetörténeti Tanulmányok II. Budapest 1969); A verbunkoskiadványok kronológiájához (Magyar Zene 1970); A verbunkos kéziratos emlékei (Magyar Zene 1982);

Pungor Antal (Viszák, 1915. május 13. -) kántortanító, tanár, tanfelügyelő, megyei ének-zene szakfelügyelő, karnagy (Tanítóképző, Zalaegerszeg, Ságvári Gimnázium, Zalaegerszeg – ének-zenetanár, szakfelügyelő, Pedagógusok Művészegyüttes, Zalaegerszeg – karnagy);

Reményi Sándor (Budapest, 1915. június 8. – Budapest, 1980. június 18.) operaénekes, tanár.

1940-ben szerződtette az Operaház, ahol 1941-ben Morales (Bizet: Carmen) szerepében debütált. 1940–1973 között az Operaház magánénekese volt, mintegy 70 szerepben lépett fel. Verdi- és Mozart-művekben ért el különösen jelentős sikereket lírai baritonként. Tanított is, híressé vált tanítványa Máté Ottilia, Szabó Szilvia. Sírfelirata a Farkasréti temetőben lévő sírkövén: "Rigoletto, Valentin, Schober, Marcel, Germont, Wolfram, Salamon, Gara, Masetto, Falke, Figaro." (szerepeinek felsorolása);

Dr. Salgó Lászlóné Molnár Márta (Budapest, 1915. október 5. – Budapest, 1990. augusztus 1.) középiskolai ének-zenetanár, szolfézstanár. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán többek között Ádám Jenő is tanította. Főbb munkahelyei: Budapesti Izraelita Hitközség Leánygimnáziuma – énektanár, Köztársaság téri Általános Iskola, Budapest, – ének-zenetanár, Fővárosi VIII. kerületi Vándor Sándor Állami Zeneiskola / mai nevén Józsefvárosi Zeneiskola – szolfézstanár, főiskolai gyakorlatvezető tanár;

Sallay Mihály (Tapolca, 1910. október 27. - Budapest, 1970. március 5.) cigányprímás, nótaszerző, tanár. Zenei tanulmányait Pécsett és Kaposváron, magánúton végezte. A 20-as évek végén, Tapolcán alakított zenekart, majd Pécsett, Baján, a negyvenes évek elején, Ungváron muzsikált, 1945-ben került Budapestre. Az 1967-1969-es években a Zürichi Paprika Csárdában vendégszerepelt. Szerzeményei először saját előadásban váltak ismertté. Zenész körökben második Dankó Pistának hívták. Hanglemezei készültek, amelyeken nemcsak hegedült, hanem énekelt is. Ferencvárosban lakott, kedvenc csapatának írta a Fradi-indulót;

Dr. Sárhelyi Jenő (Budapest, 1915. május 18. -) zeneiskolai igazgató, bölcsészdoktor.

A Zeneakadémia középiskolai énektanárképző, valamint zeneszerzés-karnagyképző tanszékén többek között Harmat Artúr, Bárdos Lajos, Ádám Jenő, dr. Kókai Rezső és dr. Rajter Lajos voltak a mesterei. Főbb munkahelyei: Budapesti általános iskolákban ének-zenetanár, karvezető, Állami Zeneiskola, Békéscsaba – igazgató, Békéscsabai Szimfonikus Zenekar - alapító karnagy;

Sass József (Baja, 1915. január 13. - 2013) középiskolai ének-zenetanár. A Zeneakadémián többek között Vásárhelyi Zoltán és Horusitzky Zoltán voltak a tanárai. Főbb munkahelyei: Kisújszállás-Csorbatanya; Érd-Tusculanum; Érd Központi Iskola; Budapesti általános és középiskolák: Piarista utca, Lónyai utca, Budafok-Szent István Gimnázium, Bartók Béla út, Thallóczy utca, Kaffka Margit Gimnázium, József Attila Gimnázium – ének-zenetanár, karnagy, továbbá Állami Zeneiskola, Érd-magánének- és kamarazene tanár). Művészeti tevékenységei: Bajai Daloskör – karnagy, Budapest Remix / Philaxia vállalatok kórusának, zenekarának karnagya, a Budapesti József Attila Gimnázium operastúdiójának, zenekarának vezetése, a Fővárosi Művelődési Ház operabrigádjának korrepetitora és zongora kísérője, a Lágymányosi Közösségi Ház operastúdiójának vezetője;

Serényi Emma (Kaposvár, 1915. december 1. – Budapest, 2000. május 7.) középiskolai ének-zene- és kézimunkatanár. Tanára volt többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Harmat Artur, Wehner Géza, Maleczky Oszkár, Vaszy Viktor, Bárdos Lajos és Bartha Dénes. Főbb munkahelyei: Leánygimnázium, Székesfehérvár; Veres Pálné Gimnázium, Budapest; Fővárosi Vízművek Vegyeskar – karnagy, Kertész utcai Általános Iskola Budapest, ELTE Ságvári Endre Gyakorlóiskolája, Budapest- vezetőtanár Fővárosi Vízművek Vegyeskar – karnagy;

Szabó András (Szeghalom, 1915. december 1.-) zeneiskolai hegedűtanár (Zenei Általános Iskola, Békés-Tarhos; Állami Zeneiskola, Békéscsaba; Felsőfokú Óvónőképző, Szarvas; Fővárosi XI. és III. kerületi Állami Zeneiskola, Palotási János Állami Zeneiskola, Jászberény; Bartók Béla Állami Zeneiskola, Békéscsaba);

Szabó Margit Klára (Székelyudvarhely, 1915. március 10. – Kolozsvár, 2002. október 13.) erdélyi magyar zenetanár, tankönyvíró. Szülővárosában végzett, a Református Tanítónőképzőben (1935). 1933-tól tanítónő, 1940-től igazgatósági titkárnő a székelyudvarhelyi Református Tanítónőképző gyakorló elemi iskolájában. 1944-ben zenetanári oklevelet szerzett a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán; 1946-tól a kolozsvári Zenei Líceumban a szolfézs-zeneelmélet és mellékzongora tanára. Első írása (A tanítónőképző hatása növendékeire) az Ifjú Erdélyben jelent meg 1935-ben. Hosszú pedagógiai pályájának tapasztalatait az elemi osztályosok zenei tanulmányait elősegítő gyűjteményekben és egy tankönyvben foglalta össze. Legismertebb munkája: Dalolj velünk. Énekgyűjtemény az I–IV. osztály számára (Nagy István előszavával, Bukarest, 1972). A kötet a magyar és más népek gyermekdalai mellett két- és háromszólamú kórusműveket, elsősorban népdalfeldolgozásokat tartalmaz; Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szőnyi Erzsébet, Ádám Jenő, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc, Járdányi Pál, Kadosa Pál, Viski János és néhány román szerző művei mellett a romániai magyar szerzők (Birtalan József, Csíky Boldizsár, Hubbes Walter, Szabó Csaba, Terényi Ede, Zoltán Aladár) gyermekkari műveivel is megismerteti a kisiskolásokat;

Szalay László (Győr. 1915. március 28. -) magyarnóta- és dalénekes, tanár. A negyvenes évek elejétől énekelt magyar nótákat, és évtizedekig a fővárosi kávéházak vendégeit szórakoztatta. Külföldön Londonban, majd Lengyelország, Bulgária és a Szovjetunió nagyobb városaiban vendégszerepelt. Több mint tíz évig tanított az OSZK stúdióban, számos, már neves nótaénekes nála kezdte tanulmányait. Sikeres pályafutását több száz rádiófelvétele, hanglemezei és televíziós szereplései bizonyítják;

Szász Károly (Piski, 1915. április. 28. – 1989. augusztus 16.) – muzikológus, zenei szakíró. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte a Református Kollégiumban, zene- és zongoratanári oklevelet ugyanott, a konzervatóriumban szerzett (1938). Zongorát, zeneelméletet tanított a kolozsvári zeneiskolában (1941–50), majd szolfézst és népzeneismereteket a marosvásárhelyi Zenei Líceumban (1951–62), a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán (1962–72), szolfézst és zenetörténetet a Pedagógiai Főiskolán (1972–77). Zeneelméleti, módszertani és zenetörténeti kérdések foglalkoztatták; a *Művelődésben bemutatta a marosvásárhelyi zenei élet néhány kiemelkedő alakját (László Árpád, Metz Albert, Chilf Miklós, Sándor Domokos); az *Igaz Szóban (1970/1) egy ismeretlen Erkel-műre hívta fel a figyelmet. Tanulmányozta a marosvásárhelyi kóruskultúrát és hangversenyéletet. Írásait A Hét, *Művelődés, Vörös Zászló, *Igaz Szó közölte. Tanulmányai jelentek meg a Zenetudományi írások 1977. és 1980. évi köteteiben. Munkái: Énekeskönyv. Egységes tankönyv az elemi iskolák V–VII. osztálya számára (Nagy Istvánnal, Buk. 1949); Szolfézs példatár. I–III. (Szenik Ilonával, Mv. 1963); Zeneelmélet (uo. 1963); Kodály-módszer (Árkos 1971); Szállj, szépszavú dal (iskolai kórusgyűjtemény, Birtalan Józseffel, Buk. 1972); Zeneelmélet. Karvezetés (Sepsiszentgyörgy 1975); A relatív szolmizáció első magyar adaptációja (in: *Zenetudományi írások 1977. Buk. 1977);

Szirányi Jánosné Fischer Gabriella (Nagyvárad, 1915. június 15. – Budapest, 2004) zongoraművész-tanár Keéri-Szántó Imre növendékeként végzett a Zeneakadémián. Kezdetben magán zeneiskolai tanár volt, majd 1954-78 között a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában tanított. 1979-től, már nyugdíjasként – szintén zongoratanárként foglalkozott a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaival;

Szücs Ilona, Eötvösné (Kisújszállás, 1915. október 2. – Dunakeszi, 2010. szeptember 22.) zongoraművész-tanár, korrepetitor, koncertszervező. 1939-ig Miskolcon a Tóth Pál Líceumban, majd 1944/45-ig Székelyudvarhelyen tanított. A II. világháború után, 1946-ban visszatért Miskolcra, ahol az akkori Zenedében tanított zongorát. Az '50-es évek elején Diósgyőrben alapított Zeneiskolát. Miskolcon neves zongorakísérőként ismerték, 1958-ig a miskolci Zeneművészeti Szakiskola zongoratanárként működött. Emellett 1956-ig az Országos Filharmónia miskolci kirendeltségét vezette. 1958-ban Pestre költözött, ahol a Zeneművészeti Szakiskola vonós növendékeinek zongorakísérő tanáraként dolgozott. A '60-as években a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított ének-korrepetitorként. Szintén a '60-as évek elején Kertész utcai Zeneiskolában tanított. A '80-as évektől váltakozva élt Párizsban és Budapesten;

Tamási Gergely Alajos /Páter/ (Öregcsertő, 1915. szeptember 18. – Budapest,

1967. augusztus 29.) ferences szerzetes, tanár, karnagy, zeneszerző. 1945-ben kezdte meg a Kapisztrán Kórus, 1947 -től a zenekar, majd a Kapisztrán Gyermekkar és gyermek-zenekar szervezését azzal a szándékkal, hogy ébren tartsa az egyházi zene nagy hagyományait és teret biztosítson az ifjúság keresztény szellemben történő nevelésének. 1952-től főleg a budapesti Belvárosi Főplébánia templomban és a Margit kőrúti ferences templomban, sok vidéki templomban oratóriumi hangversenyeket adott az Operaház művészeinek közreműködésével. 1953-tól tanít a szentendrei Ferences Gimnáziumban. 1959-től a budapesti Hittudományi Akadémia tanára. 22 esztendős karnagyi, egyházkarnagyi működése során megszólaltatta a a zeneirodalom valamennyi nagy korszakának legjelentősebb alkotásait. Az előadások rangos Operaházi szólistái /Báthy Anna, Tiszay Magda, Réti József, Várhelyi Endre/ örök időkre beírták nevüket a nagy bemutatók emlékkönyvébe. Zeneszerzőként 1956-ban indult el pályáján. 1956. október 22-én mutatta be teljes Együttesével a "Nándorfehérvár 1456" c. oratóriumát, a világraszóló történelmi esemény 500. évfordulója alkalmából. A keresztény népművelés kiemelkedő alakja volt. A nagy zenepedagógus hatása több mint négy évtized múltán is érezhető. A "nagy család" tagjai szétszóródva a nagy világban is érzik az összetartozást. Találkozások alkalmával nem győznek csodálkozni azon, amire csak most döbbentek rá: egy csodálatosan nagy pedagógus egyéniség forrasztotta örökre egybe őket;

Toroczkay Dénes (Debrecen, 1915. május 5. – Budapest, 1988. július 10.) zenekari gordonkaművész-tanár. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán gordonkázott Zsámboki Miklósnál, majd Schiffer Adolfnál; ezzel egy időben Kodály Zoltánnál tanult komponálni. Gordonkaművészi és zeneszerzői oklevelét 1939-ben szerezte meg, ezután Unger Ernő tanítványaként karmesterséget is tanult. 1936-1976 között zenekarban játszott; 1940-ig a Bp.-i Hangversenyzenekarban, a Székesfővárosi Zenekarban, majd a Magy. Állami Hangversenyzenekarban. 1946-1960 közt többféle kamaraegyüttes tagjaként szerepelt a Magy. Rádióban. 1961-1966 között gordonkatanár volt a Marczibányi téri „Kodály Zoltán” Ének-Zenei Tagozatos Általános Iskolában. Tanulmányi célokra számos gordonkadarabot, dalt, kórusművet, vonós- és fúvóstriót írt;

Wágner József (Kassa, 1915. március 15. - 1991) operaénekes-tanár, a Pécsi Nemzeti Szín-

(A portré forrása: Pécsi Nemzeti Színház honlapja)

ház örökös tagja;

1920-ban születtek

Balogh Ferenc/z/ (Aszód, 1920 – 2005. január 21.) hegedűművész-tanár. (Demény Attila

Balogh Ferenc hegedűművész, a kolozsvári Konzervatórium professzora (A portré forrása: Művelődés Közművelődési folyóirat – Kolozsvár, 2005)

írása / Művelődés Közművelődési folyóirat – Kolozsvár, 2005/ a Parlando 2015/2. számában olvasható.

Barna István (1920-1986) zeneszerző, zenei ír, zenetörténész, tanár. 1945-1948. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zeneszerzés szak. 1946-1949. Zenei Szemle társszerkesztője, 1950-1957. Győri Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés-zeneelmélet tanára, 1962 -1970. Zeneműkiadó szerkesztője.

1970. Zeneműkiadó szerkesztője. Legismertebb munkája az Örök muzsika: Zenetörténeti olvasmányok - Antológia / összeállította és jegyzetekkel ellátta Barna István - Budapest : Zeneműkiadó, 1959;

dr. Barsi Ernő (Sály, 1920. június 28. – Győr, 2013. augusztus 8.) magyar

(A kép forrása: www.tani-tani.info)

néprajzkutató, zenepedagógus, zenetörténész, hegedűművész, főiskolai tanár;

Barsvári József (Tatabánya, 1920. május 27.) zenekari trombitaművész, tanár;

Bognár Rezső (Budapest, 1920. augusztus 6. -) zeneiskolai zeneelmélet-tanár,

igazgató, tankönyvíró-szerkesztő;

Buza János (Sövényháza, 1920. október 20.) zeneiskolai gordontanár, zenekari gordonművész;

Csenki Sándor (Püspökladány, 1920. március 16 – Dunapataj, 1945. január 19.) cigányzenei kutató;

Czanik Zsófia (Mezőtelegd,1920. január 13. – Budapest, 1998. október 1.)

(A kép forrása: BMC)

operaénekes-tanár. 1947-tõl 1969-ben történt nyugalomba vonulásáig a Magyar Állami Operaház magánénekese. Főbb szerepeit Beethoven (Fidelio), Verdi (Az álarcosbál, A trubadúr, Aida), Wagner (A bolygó hollandi, Tannhauser, Lohengrin, A walkür), Borodin (Igor herceg), Goldmark (Sába királynője), Puccini (Tosca) és Mascagni (Parasztbecsület) operáiban alakította;

Dancs Lajos (Vásárosnamény, 1920. június 21. – Nyíregyháza, 1988.) főiskolai tanár, népzenei kutató. 1939-től 1949-ig a Nyírcsaholyi Római Katolikus Elemi Népiskolánál kisegítő tanerő, majd kántortanító volt. 1949-től 1964-ig s Nagyecsedi Általános Iskolánál tanár és igazgató helyettes. 1953-ban Nagyecseden megalakította a Népiegyüttest, előadták az "Ecsedi lakodalmast". 1959-ben Megszervezte a zenei tagozatot, a "Kodály módszer" lett az ének-zenei oktatás alappillére. 1964-től Nyíregyházán Tanítóképző Intézeti tanár. 1973-tól a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán főiskolai docens, majd főiskolai tanár. 1983-as nyugdíjazása után is segítette Nagyecsed hagyományőrző népi tánc csoportját, mint szakmai tanácsadó;

Domahidy László (Debrecen, 1920. július 10. – Budapest, 1996. szeptember 1.)

(A kép forrása: operaslagerek.network.hu)

operaénekes, tanár. A Kolozsvári Operában, a Traviatában lépett először színpadra. 1947 és 1980 között az Magyar Állami Operaház magánénekese volt. Pályafutása során több mint nyolcvan – elsősorban karakterbasszus – szerepet énekelt;

Erdős Jenő (Sarkad, 1920. november 27.) magyar-, történelem-, és ének-zenetanár, pedagó-

giai előadó, karvezető (Vaja-kántortanító, Általános Iskola, Mátészalka-igazgató, közművelődési ének-zene szakfelügyelő Sarkadon született 1920-ban, a középiskolai tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol a híres Kántusban való éneklés tovább erősítette vonzalmát a kóruséneklés felé. Magyar és történelemtanári képesítése mellé a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Pedagógia szakán szerzett diplomát. Elvégezte az Egri Tanárképző Főiskola énektanári szakát is.
Első munkahelyén Vaján, mint kántortanító már gyermekkart és felnőtt férfikart szervezett. Életének jelentős állomására, Mátészalkára 1952-ben került, ahol előbb iskolaigazgató, majd 1963-tól tíz éven át a Járási Művelődési Osztály vezetője volt. Ez az évtized a megye és a régió kórusmozgalmának „fénykorát” elindító időszak volt. Saját énekkarát 1958-ban

alapította énekelni szerető pedagógusokból, amely hamar kinőtt a „társas éneklés+ kategóriájából, és a város, a megye rendezvényein túl, országos szinten is sikerrel mutatkoztak be. Ezt a kórus, 1980-ig, nyugdíjba vonulásáig vezette. 1961-ben az Erdért Vállalat nagy létszámú vegyeskarát is megszervezte;

Farkas Gyula „Gyurka” (Újszász, 1920. szeptember 25. – Budapest, 1992. szeptember 21.) cigányprímás,

tanár.

Fellegvári György (Szeged, 1920. december 18.) zenekari gordonkaművész-tanár (Állami Zenekonzervatórium, Győr, Állami Zeneiskola, Sopron, SZOT Szimfonikus Zenekar, Fővárosi XI. kerületi Állami Zeneiskola, Magyar Állami Operaház – zenekari művész);

Hárs Ernő (1920) költői pályája még a második világháború idején indult egy saját kiadású versfüzettel, életkörülményei aztán úgy alakultak, hogy ritkán, rendszertelenül jelentkezhetett csak újabb verseivel és műfordításaival. Későn érő költő, aki tudatosan nem az ünnepek ragyogását, fényét idézi, hanem a dolgos hétköznapok egyensúlyt adó, fáradságos tevékenységét. Csillagóra (1964) című kötetében halál és élet kettősségében mutatja föl az örök újrakezdés lehetőségét. Szívesen kalandozik emlékei közt, de a messzi múlt lassan elfeledett alakjait, tetteit nem pesszimista, kiábrándult tartással idézi, hanem erőt adó eszményekként, melyek segíthetik nehéz óráiban:

... lelkemben legbelül
még ott maradt kísértetül
az angyal, kinek szárnyait
szegtem, s aki már ott lakik
halálomig.
(Harc az angyallal)

Költői példáinak megválasztásában műfordításai is segítették. A Csillagórában közölt tolmácsolások jól jelzik érdeklődésének, ízlésének irányát. Különösen Thomas Hardy verseit fordította nagy beleéléssel. A Lépcsőfokok (1972) című kötetben még egyértelműbben, szenvedélyesebben fogalmazza meg sorssal szembeszálló, attól boldogságát kiküzdő ember személyessé érlelt hitvallását, s így tekint előre, "a harmadik évezred felé". (Forrás: Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépisakola, Mosonmagyaróvár);

Hollós Ilona, Bágya Andrásné (Nagyvárad, 1920. március 2. – Budapest, 1993. június 1.) táncdalénekesnő. Énekesként 1944-ben, a Holéczy-együttessel debütált. Szólókarrierbe csak 1947 után kezdett. Ő volt a 1960-as éveket megelőző időszak legnépszerűbb, leghíresebb táncdalénekesnője;

Huszti József (Budapest, 1920. június 7.) hegedűművész-tanár (Állami Zeneiskola, Abony; Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest; Fővárosi V. kerületi Állami Zeneiskola, Fővárosi zeneiskolai szakfelügyelő);

Járdányi Pál /eredetileg: Paulovics/ (Budapest, 1920. január 30. – Budapest,

1966. július 29.) zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató.1936-ban felvételt nyert a Zeneművészeti Főiskolára, ahol Kodály Zoltán (zeneszerzés), Zathureczky Ede (hegedű) és Kósa György (zongora) tanítványa volt. Először zenekritikusként dolgozott a Forrás, a Szabad Szó, a Válasz, a Valóság és más lapok számára. Az 1945/46-os tanévtől az 1958/59-es tanévig a Zeneművészeti Főiskola tanára volt, ahol 1959-ig tanított magyar népzenét, szolfézst és zeneelméletet. Közben, 1948-tól az Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának munkatársa, majd vezetője is volt. Neves tanítványai: Kurtág György, Szabó Helga, Devich Sándor, Olsvai Imre. Közben, 1948-tól az Tudományos Akadémia

Népzenekutató Csoportjának munkatársa, majd vezetője is volt. Ő rendszerezte és szerkesztette a Magyar Népzene Tára I. és IV. kötetét (1951, 1959). Halála után Kodály Zoltán német nyelvű cikket írt a Studia Musicologica című folyóiratba: „Erejének teljében

hagyott itt bennünket. Talán gondban amiatt, hogy annyi mindent nem fejezhetett be. De nyugodtan abban a tudatban, hogy ameddig dolgozhatott, egész odaadással és teljes sikerrel tette. Nem vesztette el életét, mert sohasem törődött azzal, hogy megtartsa.”;

Igó István (1920. szeptember 3. -1996. április 9.) ének-zenetanár, karnagy.

1965-69. Tanárképző Főiskola, Eger – ének-zene szak. 1939- általános iskolai igazgató – ének-zene tanár, Nekézseny. Nekézsenyi Népdalkör karnagya;

Kecskeméti István (1920 - Budapest, 1999. szeptember 22.) zenetörténész, író. 1951-ben, a zenetudományi tanszak indulásakor találkoztam először vele. Azon szerencsések közé tartoztunk - Pándi Marianne-nal, Kroó Györggyel és Kovács Jánossal együtt -, akiket felvettek az akkor alapított zenetörténész tanszak első osztályába. Együtt jártunk Szabolcsi, Bartha és Bárdos tanár urak felejthetetlen óráira. Kecskeméti volt közöttünk a legidősebb, egyben a legérettebb muzsikus, már akkor egyetemi doktori cím birtokosa. Nagyszerűen zongorázott, és csodálatos hallással volt megáldva, így azután neki nem okozott nehézséget a bonyolult összhangzattan-feladatok megoldása és a Kodály-féle, különlegesen nehéz, kulcsváltós szolfézsleckék lapról olvasása. Ő volt az, aki csendesített minket, ha "rendetlenkedtünk", és ő volt az osztály lelkiismerete.
Ezek a csaknem fél évszázaddal ezelőtti emlékek jutottak először eszembe, amikor Kecskeméti István haláláról értesültem. De a szubjektív benyomásokat nem homályosíthatja el a nagyon szomorú tény: nemcsak egy kedves, jóságos és önzetlen kollégát-barátot vesztettünk el, hanem korszakunk egyik legjelentékenyebb tudósát. Az életmű, amit maga mögött hagyott, kevés önálló könyvet, monográfiát tartalmaz, ám annál több kiemelkedően fontos és alapvető résztanulmányt, szilárd tégláját a magyar zenetörténet épületének.
Kecskeméti bizonyára a génjeiben hordozta zenei képességeit, hiszen Goldmark Károly leszármazottja. Érdeméül szóljon, hogy ezzel a családi örökséggel soha nem büszkélkedett, s

munkáiban is csak szerény helyet hagyott a Goldmark-emlékeknek. Annál nagyobb szerepet kapott viszont Mozart, Chopin, Liszt, Debussy és Bartók: ragyogó tanulmányok hosszú sora bizonyítja ezt. Kecskeméti pályájának igen határozott irányt szabott, hogy zeneakadémiai diplomájának megszerzése után nem sokkal bekerülhetett az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába, ahol Vécsey Jenő mutatott példát neki a könyvtári kutatásban, és õ állított mércét elé a zenetörténészi tevékenység igényességében is. Vécsey halála után, 1966-ban Kecskeméti lett az osztály vezetője, és az ott eltöltött 15 évet nemcsak arra használta fel, hogy az általa vezetett osztály a nemzeti könyvtár hazai és nemzetközi funkcióját méltó módon töltse be, hanem arra is szakított időt és tartogatott energiát, hogy az ott felhalmozott értékeket - Mozart, Fux, Süssmayr, Dittersdorf, Schubert és Liszt kéziratait - gondos filológiai értékeléssel ellátva publikálja. Tanulmányait a magyar zenetudományi folyóiratokon kívül olyan rangos kiadványok közölték, mint a salzburgi Mozart Jahrbuch, az Österreichische Musikzeitschrift és a Bécsben kiadott Grasberger Festschrift. Kecskeméti a nagyon értékes filológiai-szövegközlési munkákon kívül a zenei anyag bámulatos ismerője és értője is volt, amit többek között a Mozart-zongoraversenyekről írott tanulmánya és számos más, főképp Kodály komponálási titkát és módszerét feltáró munkája tanúsít. 1976-ban, 56 éves korában részesült Erkel-díjban. Tulajdonképpen korán, 61 évesen vonult nyugalomba, ám tudományos pályája ettől kezdve még magasabbra ívelt. Már a hatvanas években megmutatkozott, hogy Kecskeméti kutatásaiban Kodály alkotóművészete megkülönböztetett helyen áll. Kodály születésének 90. évfordulója alkalmából azután - 1972-ben - nagyszabású kiállítást rendezett Bécsben. Így alakulhatott, hogy a zeneszerző özvegye lényegében Kecskeméti Istvánra bízta a hagyaték gondozását-feldolgozását, s azon belül az egyik legnagyobb feladatot: a Kodály-művek tematikus jegyzékének összeállítását. Kecskeméti 1991-es és 1992-es magyar és angol nyelvű publikációi arról tanúskodnak, hogy a vállalkozás - mely párhuzamosan alakult a Liszt-múzeumban készülő Liszt-jegyzékkel és a Bartók Archívumban készülő Bartók-jegyzékkel - tulajdonképpen már összeállt, ám a szerkesztő-tudós különös gondossággal további részletek tisztázását tűzte ki célul. Szomorú, tragikus, hogy Kecskeméti István maga nem fejezhette be ezt a nagy munkát, és nem érhette meg az általa oly régtől eltervezett és megálmodott Kodály-műjegyzék megjelenését. Életműve, bár így is hatalmas és jelentős, ezzel lett volna igazán befejezve. Kárpáti János (Forrás: Muzsika, 1999/11. szám);

Kern István (Nagyszeben, 1920. február 15.) zenekari hegedű- és kamaraművész (Budapesti Hangversenyzenekar, Székesfővárosi Zenekar/ÁHZ – szólamvezető, Ney Vonósnégyes, Magyar Kamarazenekar, Hamilton Vonósnégyes, Kanada);

Kis István (Tiszakarád, 1920. március 16. – Budapest, 1986. karnagy, kórusvezető, korrepetitor). A Zeneakadémián Vásárhelyi Zoltán növendéke. 1949-77 a Néphadsereg Művészegyüttesének tagja, 1949-56 korrepetitora, 1957-58 helyettes karnagya, 1958-tól nyugállományba vonulásáig vezető karnagya, művészeti vezetője;

Dr. Kiss Endréné Banner Margit (Szatmárnémeti, 1920. június 12.) zongoratanár (Liszt Ferenc Állami Zeneiskola, Pécs);

Kneifel Imre (Székesfehérvár, 1920 -) ének-zenetanár, karnagy, Székesfehérvár zenei

Kórusfotó 1960-ból (vagy1962-ből?) (Alba Regia Vegyeskar archívumából)

életének meghatározó személyisége, művész-tanára. Hosszú időn keresztül vezette az Alba Régi Vegyeskart, amely együttes 1949-ben 68 főnyi tagsággal kezdte meg újra a működését. Műsorukon szerepelt: Halmos László: Magyar-orosz népdalszvit, Székely Endre: Daloló szomszédaink, Bárdos Lajos: Népdalkórusok;

Kopácsy Béláné Ernőfy Lilla (Budapest, 1920. december 6.) középiskolai ének-zenetanár, karvezető a Zeneakadémián többek között Ádám Jenő, Bárdos Lajos és Vásárhelyi Zoltán növendéke volt. Munkahelye: Tanítóképző Főiskola, Jászberény – énektanár, kórusvezető, később művészeti nevelési tanszékvezető;

Dr. Kovács Ferencné Deborsky Mária (Kapuvár, 1920. május 4.) középiskolai ének-zenetanár, zenetanár (Tanítóképző és Gimnázium, Dombóvár; Zircen Janka Tanítóképző, Budapest; Tanítóképző Főiskola, Budapest-tanszékvezető tanár);