VÁLOGATÁS A MAGYAR ZENEMŰVÉSZ-PEDAGÓGUSOK 2015. ÉVI
„KEREK" ÉVFORDULÓIBÓL
(1001 emlékeztető)
-Tervezet-
(3. javított, Bővített változat)
Az évfordulókra vonatkozó ismertetéseink terjedelmét
- néhány kivételtől eltekintve - kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálják,
minden teljességre való törekvés nélkül. Legfőbb cél, az EMLÉKEZTETÉS kiváló
jelenlegi és egykori kollégáink „KEREK” születésnapjára, évfordulójára!
Köszönettel fogadjuk a további jelentősnek
ítélt évfordulós információkat éppen úgy, mint az alábbi évszámokkal
kapcsolatos hiány-pótlásokat, kiegészítéseket, korrekciókat, netán önálló
írásokat! (mobil: 0620/493-7663, email: tamas.zelinka@gmail.com, név: Zelinka
Tamás).
Erre minden bizonnyal szükség lesz, mert az
interneten kívül rendelkezésre álló magyar nyelvű lexikonok, lexikonszerű
nyomtatott kiadványok is már 30-35 évesek, és a legtöbb esetben csak a
születési dátumokat rögzítik… Megjegyezzük, hogy az életmű / legfontosabb
munkahelyek-városok / rövid jellemzésén, bemutatásán túl egyéb konkrétumokra
(pl. tanárok, tanulmányok helyszínei, időpontjai, fontos szereplések,
kitűntetések, stb.) a legtöbb esetben nem vállalkozhattunk, viszont ilyen
irányú kiegészítéseknek szívesen adunk helyet az „évfordulósról” szóló külön
írásokban!
1505-ben született
zeneszerző, históriás előadó;
1660-ban született
1715-ben született
Maróthi György (Debrecen,
1715. február 11.– 1744.
október 16.)
matematikus, pedagógus,
a magyar
zeneelmélet úttörője. 1739-ben
svájci
minták nyomán a többszólamú zsoltáréneklést kívánta meghonosítani az
istentiszteleteken. Első lépésként ugyanebben az évben megalapította a Kollégiumi Kántust.
Maróthi a következő évben (1740) többszólamú zsoltárkiadást is megjelentetett a zürichi
minta alapján. Később átszervezte az előző évben alapított főiskolai énekkart,
nagy fontosságot tulajdonítva a művészi ének tanításának. Az év második felében
adta ki a Szenczi Molnár Albert-féle Psalteriumot, amelynek függelékeként
megjelentette a A Soltároknak a kóták
szerént való éneklésének mesterségének rövid summája című, az első
magyar nyelvű zeneelméleti munkát. Ugyancsak 1743-ban állították fel
kezdeményezésére az első debreceni csillagvizsgálót. Folytatásként „Collegium Musicum”-ot, zenei
együttest tervezett, de 29 évesen elvitte a korai halál. Így ez a terve nem
valósult meg, de az általa alapított – az első, azóta is folyamatosan működő
magyar ifjúsági kórus –, a Kántus továbbvitte
szellemiségét, hogy hitben és munkában edzett generációkat neveljen;
1735-ben született
(Portré: Benjamin Block)
26.) birodalmi herceg, Magyarország
nádora.
Egyben költő és zeneszerző is volt. Tevékenyen részt vett a török elleni
harcokban, különösen az 1663–64-es török háborúban,
majd a török kiűzésénél. A
politikai mellett szakított időt alkotóbb dolgokra, mint a költészetre és a
zenére. A magyarországi barokk költészet egyik kiemelkedő
alakja, s történeti szempontból latin nyelvű
emlékiratai is jelentősek. Példaképének Zrínyit tartotta. Buzgó katolikus volt,
s ennek jegyében szerzett kantátákat (1711-ben Harmonia
caelestis címmel gyűjteményes formában meg is jelentek), melyek a korai magyar
zenetörténet értékes emlékei, emellett írt teológiai tárgyú írásokat és
imádságokat is. Neves műpártoló és műgyűjtő is volt egyben;
1745-ben született
Bengráf József (Neustadt in der Saale, 1745. július 20. - Pest, 1791.
június 4.) zeneszerző, karnagy, tanár. 1784 körül került Pestre, s lett a
Belvárosi templom karnagya és orgonistája. Főleg egyházi műveket írt (30 mise,
7 requiem, 12 motetta, 2 Alleluja);
1775-ben született
Ruzitska József (Pápa, 1775 körül – 1824 után) zeneszerző,
karmester,
zenetanár.
1820
– a nagyenyedi
József ezred karnagya,
1821 – a nagyváradi
színháznál zeneszerző, 1822
– 1823.
a kolozsvári
színház karnagya, 1822.
december 26.
– Béla futása, az első magyar
opera bemutatása Kolozsváron, Kolozsvári tartózkodása után Bethlen Ferenc gróf
szolgálatában a bethleni cigányzenekar vezetője volt, 1823-ban Itáliába
utazott, az életének további eseményei ismeretlenek. Ő szerezte az első két
magyar történelmi operát, a Béla futását és a Kemény
Simont. Az előbbi kéziratos partitúráit (három, egymástól többé-kevésbé
eltérő változatban [1837-38 között Heinisch József dolgozta át]) a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület könyvtára, Ernst
Lajos gyűjteménye és a budapesti Operaház könyvtára, utóbbiét a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának zenei
osztálya őrzi;
1780-ban született
Gáti István (1780-1859)
mérnök és jogász. Az Eszterházy gróf uradalmi mérnöke volt. Fiatalkorában
Ó-Szőnyön tanítóskodott és ezidőtájt állította össze az első magyar nyelvű
zongoraiskolát, mert rádöbbent, hogy a zene „nemzeti nyelvünkön közönséges
helyen nem taníttatik”, a hogy „magános Tanítók sok Városokban annyival inkább
Falukon, semmilyeneket sem lehet találni.” (A KÓTÁBÓL VALÓ KLAVIROZÁS MESTERSÉGE, MELLYEKET
KÉSZÍTETT AZ ABBAN GYÖNYÖRKÖDŐK KEDVÉÉRT GÁTI ISTVÁN BUDÁN, A királyi iniversitasnak betűivel. 1802-ben;
1795-ben született
Batka Nepomuki János (Javornik, 1795. június 1. - Pozsony, 1874. augusztus
18.) orgonista, zeneszerző. 1814: Bécsbe került, ahol megismerkedett Ludwig van
Beethovennel. 1816: Mo-ron zenetanár, majd színházi gordonkás Pesten. 1829: már
ismert egyházzenei zeneszerzőként tartották számon. 1843: Pozsonyban élt. -
Egyházi művei nagyrészt a Pozsonyi Egyházzenei Egylet birtokában
vannak;
Böhm József (Pest, 1795. március 4. – Bécs,
1876. március 28.)
hegedűművész,
(Forrás: Wikipédia)
hegedűpedagógus. Az udvari zenekar tagja és a bécsi
Konzervarórium leghíresebb tanára volt. Az első zenei oktatást atyjától nyerte,
nyolc éves korában már turnéra indult Lengyelországba.
Később P. Rode tanítványa lett. 1819-ben a bécsi Konzervatórium tanára, 1821. pedig az udvari
zenekar első hegedűse volt. Mint pedagógusnak óriási jelentősége van.
Tanítványai közül ezeket kell különösen ki emelni: Ernst, Joachim, Singer,
Hellmesberger, L. Strauss, Rappoldi, stb. Szerzeményei közül vonósnégyesek,
duettek, variációk, polonaisek és dalok, valamint hegedűdarabok jelentek meg;
1800-ban született
Brassai Sámuel (Torockó vagy Torockószentgyörgy, 1800. február 13.
– Kolozsvár, 1897.
június 24.)
zenetanár, nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”,
az MTA tagja. Foglalkozott földrajzzal, történelemmel,
statisztikával és közgazdaságtannal, a zene elméleti kérdéseivel, esztétikával,
műkritikával is. Az oktatásügyben számos reform elindítója és előmozdítója
volt; hozzájárult a korabeli tudományos eredmények népszerűsítéséhez. Esténként
baráti társasága körében zenélt, harmóniumon, brácsán,
csellón
és zongorán
játszott. A szigorú napirendtől csak a zene kedvéért tért el: bármikor kész
volt Pestre, Bécsbe vagy akár Berlinbe utazni egy hangverseny kedvéért.
1846-ban a kolozsvári Vasárnapi Újság, 1853-ban a Szépirodalmi Lapok, 1856-
Fáy Antal (Emőd,
1805. október 17. – Budapest, 1872. július 30.) zongoraművész-tanár, zeneszerző,
politikus;
Tolnai gróf Festetics Leó (Pécs,
1800. október 8.
– Budapest,
1884. november
15.)
a pesti Nemzeti Színház igazgatója, zeneszerző.
Az 1830-as években kibontakozott „óvodamozgalom”
ügyét felkarolva a Tolnán
telket és házat adományozott egy "kisdedóvóintézet" felállítására,
amely 1836-ban nyílt meg. 1852-ben a kormány kinevezte a Nemzeti Színház igazgatójává. 1864-ben részt
vett az Országos Színiiskola (Színészeti Tanoda) megalakításában, aminek
1865-ben a főigazgatója lett;
1810-ben született
Bognár Ignác (Csepreg, 1810. március l8. - Budapest, 1883. november l.) énekes, zeneszerző, tanár. Kőszegen és Sopronban
tanult zenét. 1833-tól a bécsi
udvari színház tagja, 1835-ben a coburg-gothai hercegi
udvari színház első tenoristája volt. 1841-től a kolozsvári színház operarendezője lett. 1847-ben végleg Pesten
telepedett le, ahol hangja gyöngülése miatt kartanító volt a Nemzeti
Színháznál. 1862-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott
ott. Operákat, színpadi kísérőzenét, népszínműveket, dalokat komponált. Fontos
szerepe volt a XIX. sz. közepén kialakuló új színpadi műfaj, a népszínmű
népszerűvé válásában. (32 népszínműhöz írt kísérőzenét.) Operái: Tudor Mária (1856.); Fogadott leány
(1862.). Két kötet dalgyűjteménye látott napvilágot (1856, 1859.). Füredi
Mihály: Száz magyar népdal c. gyűjteménye is az ő
zongorakíséretével jelent meg (1851.);
Erkel Ferenc (Gyula,
1810. november 7. – Budapest, 1893) zeneszerző, zongoraművész,
Bárdos Lajos: Erkel
szózata (Az illusztráció forrása: EMB honlapja)
karmester, zenetanár. Zenei tanítómestere Klein Henrik, kiváló képzettségű pozsonyi muzsikus. 17–18 éves korában házi zenetanárnak Kolozsvárra szerződőtt, itt került kapcsolatba Ruzitska Györggyel, Erdély zenei életének vezéralakjával. Zenei pályáját zongoraművészként kezdte, alkalmilag azonban vezényelt és zeneszerzéssel is megpróbálkozott. 1834-ben mutatkozott be Pesten először, a következő esztendőben pedig véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Társaságnál működött mint karnagy. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben, ahol mintegy három évtizeden át zenei vezető és irányító szellem volt. Aktív kapcsolata a színházzal a zeneszerző érdeklődését is a színpad felé irányította. 1840-ben elkészült első operája, a Bátori Mária. A szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig (1851) hasznos segítőtársa operaszerzői munkájában. 1844-ben mutatták be a Hunyadi László c. operát (ugyancsak Egressy szövegével). A Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot ~ szerzeménye nyerte meg; Himnuszát mindmáig magáénak vallja a nemzet. A szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt. Ugyanebben az évtizedben született meg újabb operája: a Bánk bán, az utolsó Egressy-szövegre írt opera, mely 1861-ben került színre. Ez jelenti Erkel pályájának a csúcsát. Későbbi operái nem hoztak különösebb sikert és nem is bizonyultak maradandónak. Ennek oka részben, hogy nem talált többé megfelelő szövegíró társszerzőre. Főképp azonban az, hogy a kiegyezés korának légkörében ~ művészete fokozatosan talajtalanná vált és elsorvadt. Megtiszteltetésben, ünneplésekben továbbra is volt része. 1868-ban az Országos Magyar Daláregyesület vezető karnagyává választotta; új tisztsége jó néhány kórusmű megalkotására késztette. Zenepedagógiai téren is vezető szerephez jutott. Közreműködött a Zeneak. megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz éven át ig.-ja és zongoratanára. Az 1884-ben megnyíló Operaház főzeneig.-i címmel tisztelte meg. 1888-ban 50 éves működése alkalmából ünnepelte a főváros, majd 1890-ben 80. születésnapján utoljára lépett pódiumra a Filharmóniai Társaság hangversenyén. 1839-ben nőül vette Adler Adélt, a házasságukból négy jeles képességű muzsikus fiú született: Gyula, Elek, László és Sándor. Erkel a m. zenei romantikának Liszt mellett a legjelentősebb képviselője. Nevéhez fűződik a m. nemzeti opera megteremtése. Nyugati, elsősorban olasz és francia operai mintákra támaszkodva, a 19. sz.-i m. verbunkos zenének mély átélésével, kifejezési lehetőségeinek megfinomításával és kiszélesítésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakkkör alelnöke, egy év múlva elnöke. M. operák: Sarolta (szöveg Czanyuga József, 1862); Dózsa György (szöveg Szigligeti Ede, 1867); Brankovics György (szöveg Ormai Ferenc és Odry Lehel, 1874); Névtelen hősök (szöveg Tóth Ede, 1880); István király (szöveg Váradi Antal, 1885); kísérőzenék népszínművekhez, zongoraművek (Rákóczi-induló, 1840; Eredeti magyar, 1844; Marches hongroises, 1852); továbbá: Sakkjáték (pantomim, 1853); Magyar cantate (ének-zenekar, 1867); Ünnepi nyitány (zenekar, 1887) (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon);
Gungl József
(Zsámbék, 1810. december 1. – Weimar, 1889. január 31.) karmester,
(A kép forrása: Wikipédia)
zeneszerző, tanár. Már
gyermekkorában feltűnt zenei tehetsége. Óbudára került segédtanítónak, ahol
képességeit fejleszthette, majd 18 évesen, mint zenész a hadseregbe lépett,
ahol rövid időn belül karmester lett. Grazba került, ahol 1836-ban első
zeneművét komponálta 'Magyar induló' címen. E zeneművével vonta magára az
akkori zenei világ figyelmét, így Liszt Ferencét is. Életében mintegy 470 zeneművet
komponált. Főleg keringőket, indulókat, polkákat. Szülőföldjéhez hű maradt a
'Zsámbéki Csárdással' Zsámbéknak örök emléket állított;
Havi /Hidegh/ Mihály (1810-1864) énekművész-tanár, színigazgató;
Kirch / Nepomuk/ János
(1810, vagy 1811- Derecske, 1863. szeptember 5.) zeneszerző, zenepedagógus. A
nagykárolyi nemzeti iskola zenetanítója, utóbb adóhivatali ellenőr volt
Derecskén. Tanítványa volt többek között Ábrányi Kornél;
1815-ben született
ber
31.) zeneszerző, karnagy, zenei író, tanár. Pozsonyban tanítóképzőt végzett,
tanítónak készült. Zenei végzettséget nem szerzett, tanulmányait autodidakta
módon végezte. 1833-1835 között Pozsonyban nyomdai szedő, majd 1835 és 1842
között Pejachevich gróf családjánál zenetanár és nevelő Rétfalun (ma: Eszék
része). 1842-től Pesten élt, zeneszerzéssel foglalkozott. 1844-ben Két művének
(D-dúr szimfóniának és C-dúr misének) bemutatója. 1848-ban Nemzetőrként részt
vett a forradalom és szabadságharc eseményeiben. 1856-ban megismerkedett Liszt
Ferenccel, ennek eredményeképpen a szerző megbízásából Offertóriumot és
Graduálét írt az Esztergomi miséhez. 1859-ben nevét Mosonyira változtatta. Ebben
az évben megkomponálta „A tisztulás ünnepe az Ungnál 886-ik esztendőben” című
kantátát, elkészült első operájával, a Kaiser Max auf der Martinswand-dal
1860-ban újabb művek jelennek meg: "Gyász-hangok Széchenyi halálára",
"Ünnepi zene". 1860-ban a Zenészeti lapok főmunkatársa lesz. 1861-ben
Bemutatták a „Szép Ilonka” című operáját a Nemzeti Színházban. A következő
évben elkészült második operája: Álmos. 1863-ban megismerkedett Richard
Wagnerrel. 1867-ben a Himnusz átirata két énekhangra és zongorára. A következő
évben a pesti Zenekedvelők Egyletének karnagya lesz;
Rácz Pali (Nagy-Géc, 1815-1880) cigányprímás. Fordulatos életét
a nagy-géci kocsmában
kezdte.
17 évesen felcsapott katonazenésznek. Az 1860-as évek leghíresebb cigányprímása
vált belőle;
Veres
Pálné Beniczky Hermin (Lázi,
1815. december 13. - Váchartyán, 1895. szeptember
28.) a 19. század iskolaalapító
magyar nagyasszonya, az Országos Nőképző Egyesület alapítója;
(A kép forrása: Wikipédia)
28.) eredeti nevén Friedrich Robert Volkmann, német
származású magyar zeneszerző, zenepedagógus, karmester.
Pályafutását Prágában
kezdte énektanárként, majd Szemeréden a gróf Steinlein családnál lett zenemester.
1841-ben költözött Pestre, ahol magán zenetanár lett. 1842 és 1844 között a
bécsi Allgemeine Wiener Musikzeitung pesti tudósítója. 1848-ban a Zsinagóga orgonistája és karnagya lett.Több zenei versenyen vett részt a
zsűriben, Liszttel, Erkellel és Mosonyival
együtt. 1874-ben kapott egy bécsi konzervatóriumi tanári felkérést, de
visszautasította és helyette 1875-től az alakuló Zeneakadémia
első tanári karának tanára lett, ahol zeneszerzést tanított, ettől kezdve alig
komponált. 1883-ban a berlini
Porosz Királyi Akadémia rendes tagjai közé választotta;
1820-ban született
Ellinger József (Óbuda,
1820. december 3.
– Újpest, 1891. április 30.)
énekművész-tanár.
(A kép forrása: Wikipédia)
1845-ben Pozsonyba
kóristának szerződtették. Ugyanabban az évben a Norma és a Belizár
című operákban lépett fel, amelyekben nagy sikert aratott. 1846-ban Pestre szerződött „kardalnok”-nak, 1847-ben Bécsbe
ment, 1851-ben
a müncheni
udvari operában vendégszerepelt, ahol II. Lajos bajor királytól sok kitüntetést
kapott. Ezután Frankfurtba, majd Grazba szerződött. 1852-1853
közt Bécsben az udvari színháznál volt első tenorista. 1854-ben tért vissza
Budapestre. Először az akkori Erzsébet-téri német
színházban lépett fel, a Stradella
című operában. A nagy siker felbátorította Ráday Gedeont, a Nemzeti Színház akkori intendánsát és
szerződést ajánlott fel Ellingernek. Hét éven keresztül volt tagja a
színháznak. Hét év után Rotterdamba költözött, négy év múlva azonban visszatért és
ismét a Nemzeti Színház tenoristája lett. Egyike volt az akkori idők
legnépszerűbb énekeseinek;
Kéler Béla (Bártfa,
1820. február 13. – Wiesbaden, 1882. november 21.) komponista,
(A kép forrása: www.planet-vienna.com)
zenetanár és karmester. Neves
európai zenekarokban játszott és vezényelt, híres uralkodók tüntették ki, több
száz zeneművével aratott sikert Bécsben, Berlinben, Hamburgban, Londonban.
Johannes Brahms Kéler Béla Bártfai emlék című csárdásából 32 taktust használt
fel változtatás nélkül az
Kőszeghy / Purt/ Károly (Kőszeg,
1820. november 17.
– Budapest,
1891. március 9.)
(A kép forrása: Wikipédia)
operaénekes, tanár. 1843-ban
szerződtette Bartay Ede,
a Nemzeti Színház igazgatója: 44 éven át 1843-tól 1882-ig volt a Nemzeti Színház és a Magyar
Királyi Opera tagja. Leghíresebb szerepei: Mefisztó (Gounod: Faust),
Rocco (Beethoven: Fidelio), Gáspár (Weber: Bűvös kalap). Legnagyobb művészi
teljesítményt Tiborc szerepében alakította a Bánk bánban;
Wimmer Ede József (Bécs, 1820. – Pécs, 1859. március 28.) karmester, zeneszerző,
zenetanár. A bécsi konzervatóriumban tanult. 1838: Blanck Frigyes német
színtársulatával jött Pécsre karmesterként. Letelepedése után az ide érkező
német színtársulatok karmestere. 1840: a pécsi színház színházi karmestere,
magán zenetanár lett, és a polgárőrség zenekarát is irányította. 1842:
kinevezeték a városi zeneiskola tanárává. 1845: megválasztották a Belvárosi tp.
karnagyává, és rész vett a Pécsi Dalárda 1847-I első alapításában. Két-két
rekviemje, operája mellett dalokat, egyházi műveket írt, több zenetörténeti
cikke is megjelent. – Zeneművei: Requiem zenekari kísérettel Szepesy Ignác
püspök halálának 10. évfordulójára. Pécs, 1849. – Requiem zenekari
kísérettel Szepesy Ignác püspök halálának évfordulójára. Pécs, 1850. –
Virginia. Opera. –Das Opfer der Ehre. Opera. – Garay Alajos
lovászhetényi plébános verseinek megzenésítése;
1825-ben született
Altdörfer Keresztély (Württenberg 1825. június 16. – Sopron, 1889.
április 29.) zeneszerző,
orgonista, karnagy Württenber 1847-1887 között evangélista egyházi orgonista,
karnagy. A soproni Dalfüzér férfikar alapítója és karnagya. Főként férfikarokat
komponált és evangélikus korálokat harmonizált. Egyik legjelentősebb munkája a
dunántúli evangélikus egyházkerület korálkönyvének szerkesztése volt 1873-ban;
Bartay Ede (Pest, 1825. október 6.
– Budapest,
1901. augusztus 31.)
zeneszerző és zongora-
(Fotó: Kozmata Ferenc (A kép forrása: Bibliotheque nationale de France)
pedagógus.
1848–1849-ben minisztériumi
tisztviselő, a szabadságharc bukása után
bujdosni kényszerült, majd, mint zongoratanító működött. 1863-ban megalapította a
Magyarhonban Élő Zenészeket Segélyző Egyletet. 1874-ben az Országos
Magyar Daláregyesület alelnöke, majd 1880–1891 között elnöke. 1875-ben a Nemzeti
Zenede igazgatója lett;
Deutsch Vilmos (Buda, 1825 – Budapest,
1896. május 28.)
zongoraművész, zeneszerző. Zenei tehetsége már igen korán megnyilvánult.
Képességeit, Thern Károly és Erkel Ferenc
tanítványa fejlesztette. Kitűnő zongora virtuóz volt, aki külföldön is, a
közönségnél és kritikánál egyaránt, nagy sikereket aratott. Komoly
tevékenységet fejtett ki a zenepedagógia terén is. Legnagyobb érdeme azonban
Budapest zenei életének fejlesztése és kiszélesítése;
(A kép forrása: Wikipédia)
Frank Ignác (Pápa, 1825. december 14. – Pápa,
1876/Máriabesnyő 1879)
zeneszerző, tanár. Korának népszerű zeneszerzője volt. Főképpen magyar
népdalokat, csárdászenét, valamint cimbalom-darabokat
komponált. Főleg magyarnóták szerzésével is foglalkozott;
Reichardt Sándor (1825-1885) operaénekes, tanár. A bécsi udvari opera
művésze volt, az 50-es években Londonban működött. 1860-ban visszavonult és
Boulogne-ban zeneiskolát nyitott;
1830-ban született
Fátyol Károly (Nagykároly,
1830 v. 1834 – Nagykároly,
1888. november 11.)
Fátyol Károly (középen) és társai, Arany Pista (brácsás) és Dula Jóska (kontrás) a Vasárnapi Ujság 1859.
július 31-ei számában (A kép forrása: Wikipédia)
cigány származású magyar zenész,
gordonkaművész. 1857-től a Nemzeti Színházban játszott, majd 1858-ban Simonffy Kálmánt segítette
országos hangversenykörútján. Idősebb korában Rudolf
trónörökös kedvenc cigánymuzsikusai közé tartozott. Zenészkortársai,
így Mosonyi Mihály és Ábrányi Kornél is nagy elismerésben
részesítették;
Borsos József litográfia 1844-ből (A kép forrása:
Wikipédia)
zeneszerző
és zongoraművész.
Hároméves korában kezdett zongorázni tanulni. 1837-ben Bécsbe
vitték, hogy a zenei tehetsége kibontakozhasson. Bemutatták a császári udvarban
is, ahol a zenei oktatásban és a játékban társa volt a jövendőbeli I. Ferenc József
császárnak. Első közönség előtti fellépése 1841-ben a "Wiener
Musikverein"-ban átütő sikert hozott, amelyet utána egy Pest-Budától
Nagyszebenig
tartó turnén megismételt. 1842 decemberében Párizsban
tanult, és Frédéric Chopin kedvenc tanítványa volt. Liszt Ferenc
egy ideig helyettesítvén Chopint, állítólag így kiáltott fel: "Ha ez a kicsike elkezd utazni, én
becsukhatom a boltot." 1843. május 21-én Viktória királynő előtt játszott Londonban. Bécs,
Párizs és London zenei újságjai kiváló kritikákat írtak a róla. Filtsch azonban
megbetegedett tuberkulózisban és az orvosok tengeri fürdőket
írtak elő neki Velencében. Rövid ideig tartó javulás után egy nyarat Erdélyben
és Bécsben töltött el, majd visszatért Velencébe. Itt hunyt el, alig 15 évesen.
Márványból készült síremléke a velencei San Michele temetőben található.
Filtsch nagyon fiatalon kezdett zongorán improvizálni, és nyolc saját művet
hagyott maga után. Egy zongoraversenyt is komponált, amely 2005-ben jelent meg
először nyomtatásban. Műveiben, a tanárai hatásán túlmenően, érződik koraérett
tehetsége is. 1995
óta a nagyszebeni
zeneszerző- és zongoristaverseny az ő nevét viseli;
Goldmark Károly, németül Karl
vagy Carl Goldmark (Keszthely,
1830. május 18.
– Bécs,
A kép forrása: www.classicalarchives.com
1915. január 2.)
A zenét nagy részt autodidaktikus úton tanulta meg. 1858-ban rendezte első
(A kép forrása: Fidelio)
szerzői estjét Pesten; 1860-tól
Bécsben lakott. Első világhírre szert tett műve a Sakuntala nyitány, (1865),
ebben már feltűnt az a keleties dallamgazdagság, mely később teljes pompájában
virágzott ki a Sába királynője c. operában, (1872, bemutatója 1875);
Megyery /Megyeri/ Károly (1830-1912) zongoraművész-tanár. 1876-tól a vakok intézetének, 1880-tól a Nemzeti Zenede tanára volt. Zenepedagógiai írásai a Zenészeti Lapokban jelentek meg. Fő műve: A zongoratanítás módszertana (1896). „Fő hiánya minden mostani zenetanításnak a viszás és természtellenes tanmenet. Azzal kezdjük rendesen a tanítást, a hol végeznünk kellene t.i. az elmélettel, s a helyett, hogy előbb gyakorlati adatokkal, vagy is zenészileg szólva, életből merített dallamokkal szolgálnánk tanítványainknak, melyekből az illető elméleti szabályokat legkönnyebben kivonhatnánk: magával az eredménnyel, a száraz elmélettel gyötörjük… A sok ujjgyakorlat, etüde, értelem nélküli skálamorzsolás, eltompítja még ott is a finomabb érzéket ahol van, ahol pedig nincs, ott bizony nem is élesztheti azt fel soha…; (Veszprémi Lili: Zongoratranításunk története, Zeneműkiadó, 1976)
Trautsch Károly (Tuchomeritz, 1830 -
Budapest, 1911) zenekari nagybőgőművész-tanár. A prágai konzervatóriumban végzett 1849-ben
Hrabe tanítványaként. Ő az első és mindjárt kitűnő szakember a nagybőgő hazai
történetében. Több, mint fél évszázados pedagógiai tevékenységével a Bartók
Konzervatóriumban, Budapesten, vagy ahogy régen mondták a Nemzeti Zenedében,
nagy szolgálatot tett fejlődő, kialakuló zenei életünknek. Kormánykitüntetéssel
ment nyugdíjba. Közben az 1855-1888-as években az Operaház, valamint 1903-tól a
Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának tagja volt. 1860-ban iskolát
szerkesztett, de ez kéziratban maradt. Rövid ideig Mosonyi Mihály is tanítványa
volt. Néhány kisebb szerzeménye ismert;
1835-ben született
Beliczay Gyula (1835. augusztus 10. -1893. április 30.) zeneszerző,
karnagy,
(A kép forrása: LFZE képgyűjteménye)
tanár. 1856-ban szerzett karnagyi oklevelet. Bécsben
zeneszerzést tanult.
Apja
kívánságára mérnöki tanulmányokat folytatott és nyugdíjazásig ezen a pályán
dolgozott. 1888-tól lett az Országos Zeneakadémia zeneelmélet tanára.
Szent István Bazilika cd-jén többerk között
Beliczay Gyula F-dúr miséje is hallható.
1870-ben
a királynak dedikált Ave Maria-ért „Viribus unitis"
aranyéremmel jutalmazták. A Budapesti MÁV Szimfonikusok ápolják emlékét, cd-n
is rögzítették legjelentősebb zenei műveit;
Ferenczy Ferenc (Ungvár, 1835. február 12. - Weimar, 1881)
operaénekes, tanár;
Straus Lajos (Pozsony,
1835. március 21. – Cambridge, 1899. október 15.) hegedűművész-tanár. Bécsben Hellmesberger és Böhm tanítványa
volt, 1859-ben Frankfurtban hangversenymester, 1865-től a londoni udvari
zenekar és filharmónia, valamint a Hallé-féle manchesteri zenekar szólistája, a
londoni RAM tanára;
Ormay Ferenc (1835-1876) operaénekes, színművész, író, műfordító,
tanár);
Pauli Richárd /Paulikovics Richárd/ (Rakovic,
1835. november 24.
– Budapest,
Pauli Richárd kb. 30 éves korában (A kép forrása:
Wikipédia)
1901. január 3.)
operaénekes, tanár. 1862-ben a pesti Nemzeti színházban énekelt. 1884-1890 az
Operaház énekese, 1882-től, a zeneakadémiai képzés kibővítésekor, Liszt Ferenc
kérésére kezdett el tanítani. Könyvet is írt, amelynek címe Az énekművészetről (1895);
Straus Lajos
(Pozsony, 1835. március 21. – Cambridge, 1899. október 15.)
hegedűművész-tanár. Bécsben
Hellmesberger és Böhm tanítványa volt, 1859-ben Frankfurtban hangversenymester,
1865-től a londoni udvari zenekar és filharmónia, valamint a Hallé-féle
manchesteri zenekar szólistája, a londoni RAM tanára;
1840-ben született
Farkas József [„Kóka Jóska”] (1840.-Gyula, 1891. június 25.)
cigányprímás, zenetanár;
Fellegi Viktor /Feigler/ (Rozsnyó, 1840. február 15. – Esztergom,
1874. október 1.) zenei író, a budapesti nemzeti zenede
tanára, szül. 1840. febr. 15. Rozsnyón Gömörmegyében;
a zenében korán nyert oktatást, és mint gymnasiumi tanuló, már 12 éves korában
nemcsak a praemontreiek templomában a tanuló ifjuság számára tartott isteni
tisztelet alatt orgonált, de a sz. Ferencz-rendieknél is néhány évig mint
rendes orgonista volt alkalmazva. 1855-ben a rozsnyói kath. papnövendékek közé
vétetett föl és az érettségi vizsga letétele után 1857-ben Kollarcsik István
megyés püspök által Bécsbe a Pazmanaeumba küldetett, hol a theologiát három
évig hallgatta. 1860-ban elhagyta a papi pályát és 1861-65-ig a pesti egyetemen
a jogot hallgatta, az államvizsgát letette s a politikai tudományokból is
szigorlatot állott ki. 1862-66-ig egyszersmind a nemzeti zenede növendéke volt.
1868-ban Lónyay Menyhért a pénzügyminiszteriumhoz fogalmazó gyakornokká,
1870-ben segédfogalmazóvá s 1874-ben Ghiczy Kálmán miniszteri fogalmazóvá
nevezte ki. Végűl a budapesti nemzeti zenede tanára volt. 1872-ben megindította zongorázók és
énekesek számára Apollo c. zenemű-folyóiratát, hazánkban az első ilynemű
közlönyt; 1873-ban egy kis zenelapot is mellékelt hozzá, melyet nagy részben ő
maga irt; ezt azonban 1874-től a lap boritéka váltá fel, melyen 1876 végeig sok
érdekes elméleti közleménye jelent meg;
gróf Forgách Béla (Keszthely 1840 - ?) 1884
zongorával összekapcsolt kottaírógépet
(A kép forrása:
bookline)
talált
fel. Szerzeményei megvoltak a Nemzeti Zenede Könyvtárában;
Hofbauer Zsófia (1840-1916) énekművész,
tanár. Pályáját külföldön kezdte:
vendégszerepelt Ausztriában, Németországban, Hollandiában, sőt Amerikában is.
1859-ben lett a pesti Nemzeti Színház tagja, annak 1867-ig vezető altistája. Ő
volt a Bánk bán első Gertrudisa;
1845-ben született
Auer Lipót, Leopold von
Auer (Veszprém, 1845. június 7. – Loschwitz (Drezda), 1930.
(A kép forrása: Wikipédia)
július 15.) hegedűművész, tanár, karmester és zeneszerző. Veszprémben Liedl Lipót tanítványa, majd a Pest-Budai Hangászegyleti Zenedében Ridley-Kohne Dávid növendéke volt. Bécsben és Hannoverben is tanult. Első hangversenye 1856-ban Pesten volt, majd koncertező csodagyerekként bejárta egész Magyarországot. 1866-ban, Hamburgban hangversenymester, 1868-tól a szentpétervári konzervatórium tanára és a cári udvar muzsikusa lett. Az első jelentős oroszországi vonósnégyes alapító tagja. Híres kamarazenei estélyeken mutatta be a kortárs orosz zeneszerzők műveit. 1872 és 1908 között az Orosz Cári Balett szólóhegedűse. Az Orosz Zenei Társaság hangverseny-igazgatója, majd zenekarának karmestere volt. Orosz állampolgárságot kapott, a cári udvar titkos belső tanácsosává léptették elő. Az 1890-es évek után, mint hegedűművész és karmester beutazta Európát, Drezdában élt, majd visszatért Szentpétervárra. 1918-ban New Yorkba költözött, ahol főként zenepedagógiával foglalkozott. 1927-ben, 82 éves korában még vezényelte a New Yorki Filharmonikusokat. Egyike volt korunk legnagyobb hegedűpedagógusainak. Tanítványai közül sok neves művész került ki;
Ehn Berta (Budapest, 1845. október 30. – Aschberg bei Neulengebach,
Ausztria,
1932. március 9.)
opera-énekesnő, tanár;
Groszmann Ignác (Nagykanizsa,
1845 körül – Nagykanizsa, 1882) a nagykanizsai piarista gimnázium afféle "mindenes"
tanára volt, elsősorban mennyiségtant, latint és németet oktatott. Mellette
kiváló muzsikus is lehetett, mert – ahogyan a korabeli sajtó fogalmazott –
sokat buzgólkodott a gimnázium ének- és zenekara körül. Azt is megtudhatjuk a
régi újságokból, hogy kellemes bariton hangján szólót énekelt az alsótemplom
zenés miséjén. Ő is bekapcsolódott 1881-ben a Rosenberg Ádám által felvetett eszmébe, hogy legyen Nagykanizsának
ének- és zenekara. 37 éves korában, 1882 szilveszter napján hunyt el pár napos
súlyos betegség után, szerintem valószínűleg vakbélgyulladásban;
Schunda Vencel József (Dubetz [ma Prága
egy kerülete], 1845.
május 19.
– Budapest, 1923.
(A kép forrása: Wikipédia)
január 26.) csehországi származású hangszergyáros és zeneműkiadó. Nevéhez fűződik a cimbalom tökéletesítése és a modern tárogató megalkotása. Az új típusú cimbalmot 1872-
Zenetörténeti jelentőségű cimbalom-bemutatót szervezett, amelyre Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, id. Ábrányi Kornél, Erkel Sándor, Erkel Gyula, Huber Károly és Allaga Géza jelenlétében került sor.
ben állította ki Kecskeméten,
az első pedálos cimbalmot 1874-ben szerkesztette. A tárogatón 1888-tól 1896-ig
dolgozott. Az 1872-től 1906-ig terjedő időben mintegy 10 000, folyamatosan
tökéletesített cimbalom készült műhelyeiben. Kevésbé sikeres találmánya volt a
népharmónium (1877), az „Arion-citera” (1880) és a „gyermekcimbalom acéllemez hangokkal”
(1887);
Stowasser János
(1845-1923) hangszerkészítő, az első magyar hangszergyár tulajdonosa;
Végh János vonósnégyesei a HUNGAROTON új korongján
kiváló magyar zeneszerző és zenepedagógus
volt. Kompozíciói között egy Hubay Jenő által előadott hegedűszonáta, két
szimfónia, egy mise, zongora-muzsika, dalciklusok és számos egyéb mű található.
Emlékének fennmaradása Liszttel való szoros kapcsolatának valamint a Dante
Szimfónia és más zongorára, négy kézre és két zongorára írt Liszt-mű
átdolgozásának köszönhető. Végh-műveiből az egyetlen rendelkezésre álló
felvételt Leslie Howard készítette Liszt zongoramuzsikája teljes sorozatának
35. kötetében; a Valse de concert Végh Suite en forme de valse című, zongorára
négy kézre komponált művén alapul.
Jogot tanult Pesten, de egész életében zenével foglalkozott. Zongoratanára Thern Károly, a Nemzeti Színház karmestere volt, a zeneszerzést a század második fele egyik legjelesebb magyar muzsikusától, Mosonyi Mihálytól sajátította el. Számos vokális, zongora és kamarazene műve jelent meg nyomtatásban, kéziratai az Országos Széchényi Könyvtárban találhatók. A család falusi otthonában állandó házi zenekart tartott, melynek közreműködésével Mozart Varázsfuvoláját is megszólaltatták. 1875-ben Liszt Ferenc elnökletével megkezdte működését a Zeneakadémia, s az év 9 hónapját külföldön töltő mester mellé alelnökké, később felügyelőbizottsági tagnak - gyakorlatilag ügyvezetőként - Végh Jánost nevezték ki. E tisztét 1887-ig közmegelégedésére töltötte be, amikor kúriai bírónak választották;
Erkel Lajos (Gyula, 1850. február 24.
– Budapest,
1906. január 24.)
operaénekes, sakkozó; Erkel Ferenc és Adler Adél
hetedik gyermekeként született. 1893. szeptember 1-jétől haláláig az Operaház ügyelője volt, de titkári feladatokat
is ellátott apja mellett. A Pesti Sakk-kör titkára volt, a Vasárnapi Újság
sakkrovatának vezetője;
Péterfy Jenő (Buda, 1850. július 8.
– Károlyváros, 1899. november 5.)
a Nemzeti Zenede pedagógiatárgy tanára, zenekritikus, irodalomtörténész,
esztéta;
Seidl Antal /Anton/ (Pest 1850. május 7. – New York 1898. március 28.)
karmester,
(A kép forrása: Caruso a
Facebook-on)
zenetanár. Zenei tehetsége már kiskorában megmutatkozott, s már tizenöt éves korában felvételt nyert a Zeneakadémiára, mely akkor Liszt Ferenc vezetése alatt állott. Húsz évesen felvételt nyert a Lipcsei Konzervatóriumba, két évvel később, 1872-ben pedig már Bayreuthban találjuk a Wagner család közelében, ahol segít a mesterének a Ring frissel elkészült részeinek kottamásolásában. Ezek után Wagner Bécsbe küldte, hogy ott segédkezzen a Siegfried és az Istenek alkonya betanításban. Karmesterként 1879-ben mutatkozott be Lipcsében, majd 1881-ben Berlinben ő vezénylete az ottani első tetralógiát. Egy évvel később csatlakozott Angelo Neumann utazó társulatához, ez a maga korában fantasztikus vállalkozás juttatta el a Ringet Európa legkülönbözőbb városaiba, így Pestre is. Életének következő jelentős dátuma 1885. november 11., ekkor debütál a New York-i Metropolitanben, a Lohengrinnel. A siker jelentős lehetett, mert Leopold Damrosch váratlan halála után a társulat állandó Wagner karmesterévé vált, 1897-ig majdnem ötszáz előadást vezényelt.1897 nyarán elvezényelhette a Wagner szentélyben a Parsifalt. (Forrás: Caruso a Facebook-on)
Szendrői
/Szabó/ Lajos
(1850-1919) operaénekes, tanár. 1881-től 1911-ig a Nemzeti Színház, ill. az
Operaház karakterbasszistája volt;
Tartizky Ferenc (1850-1927) zenetanár, zeneszerző. Tanulmányai a
Nemzeti Zenedében végezte. A kolozsvári konzervatóriumban volt hegedűtanár,
később igazgatóhelyettes;
Valentin Lajos (1850–?) operaénekes, tanár;
1855-ben született
Aggházy Károly (Pest, 1855. október 30.
– Budapest,
1918. október 8.)
magyar
(A kép forrása: Wikipédia)
zeneszerző,
zongoraművész,
zenepedagógus; 1875- Zeneakadémia – zongora tanára Liszt Ferenc, Vokmann Robert
a zeneszerzés tanára, Ábrányi Kornél a zenetörténet tanára. 1878 – Liszt
ajánlásával Párizsba érkezik, Hubay Jenővel együtt lépnek fel koncerteken.
1879-es Szegedi árvízkárosultak megsegítésére szintén koncerteket adnak
Párizsban. 1881-ig külföldi szereplések, 1881-1883. Nemzeti Zenede
zongoratanára, 1883-1889. berlini Städtisches Konservatorium für Musik
zongoratanár, 1889-1918. újra a Nemzeti Zenede tanára, kamarazene tanszék
vezetője, 1891/1892-es évadban korrepetitori állást vállalt az Operában;
Gerster Etelka / Adelheid Karolina (férjezett nevén Gerster-Gardini, német nyelvterületen
(A kép forrása: Wikipédia)
Elka Gerster / (Kassa, 1855. június 25. - Pontecchio, 1920. augusztus 20.) opera-énekesnő, tanár. Tanítónőképzőt végzett szülővárosában. Az odalátogató idősebb Joseph Hellmesberger hallotta énekelni a lányt, és beszélte rá szüleit, hogy ne pedagógusi pályára adják. A bécsi Gesellschaft der Musikfreunde konzervatóriumában Mathilde Marchesi de Castrone növendéke volt. Először 1873. december 4-én, egy Ferenc József tiszteletére rendezett növendékkoncerten lépett fel. Giuseppe Verdi második bécsi útján hallotta őt énekelni a La Traviata egy részletét, ennek hatására ajánlotta be a velencei La Fenice Színházhoz, ahol 1876. január 8-án
Gilda
(Verdi: Rigoletto)
szerepében debütált. A következő évadban Genovában és Marseille-ben
szerepelt. 1877-ben
egy olasz stagione-társulattal Berlinben lépett fel. Utána Londonba, majd
1878-ban New Yorkba
szerződött. Itt legnagyobb „konkurense” Adelina Patti volt. Az
1880-as évektől tanítani is kezdett, előbb a New York-i zeneakadémián, majd 1896-ban visszatelepült
Európába, Berlinben világhírűvé vált énekiskolát nyitott, melyet egészen 1917-ig tartott fenn.
Énektanítási módszereit 1906-ban Stimmführer
címmel könyv alakban is megjelentette. A korabeli kritikák makulátlan technikája,
szép hangszíne mellett kiemelték meggyőző játékát is;
Glatt Ignác
(Magyarszék, Baranya, 1855.
július 20.- Pécs, Baranya vm., 1918.
(A felvétel 1914-ben készült. Forrás: www.fsz.bme.hu)
április
1.) kanonok. - A gimnáziumot Pécsett, a teológiát a Pázmáneumban végezte. Zenét
apjától, majd magánúton tanult, 1887: Regensburgban egyhzenei tanfolyamot
végzett. 1879: pappá szentelték, 1888: a pécsi Pázmáneum énekiskolájának.
vezetője. A hagyományos szegyházi zenekar helyett fiúkból és férfiakból
vegyeskart alakított. Főként gregorián korálist és Palestrina-műveket
énekeltek;
Grünfeld Vilmos (Pest, 1855. december 16.
– Budapest,
1921. november 26.)
hegedűművész és tanár. 1898-tól húsz éven át tanított a Zeneakadémián.
Legismertebb tanítványa Bárdos Alice volt. 1869-től a Nemzeti Színház
zenekarában játszott. 1884-ben átkerült az Operához a Nemzeti Színház opera
tagozatával, itt 1902-től első hangversenymester lett. 1909-ben negyven éves
szolgálati jubileuma alkalmából Ferenc József koronával díszített arany
érdemkeresztjét adományozták neki. 1915-ig volt aktív zenekari művész, 1917-ben
megkapta az Operaház zenekarának örökös tagja címet. 1894-ben Bürger Zsigmond
gordonkaművésszel megalapította a Grünfeld-Bürger vonósnégyest, melynek
vezetője és első hegedűse volt. 1910-ig;
Klafsky Katalin /Katherina (Lohse) Klafsky/ (Moson-Szent-János, 1855. szeptember 19.
(A kép forrása: Opera-blog)
Kossovits József (1855 -1913. május 14.) karnagy, zeneszerző,
zenetanár. A Nemzeti Zenedében tanult, 1874-
Liedl Ferenc (Veszprém, 1855. március 10. –
Budapest, 1900. október 31.) hegedűművész, tanár. Tanulmányait Bécsben végezte. 1870 és 1890
között számos hangversenyt adott az egész országban. 1883-ban triótársaságával
(Major J. Gyulával és Willmouth Bódoggal) a pesti Vigadóban mutatkozott be,
Liszt Ferenc előtt is muzsikáltak. A Pesti Népszínház karnagya, majd 1885-től
1900-ig az Operaház tagja. Sikerrel hangversenyezett Salzburgban, Belgrádban és
Konstantinápolyban is;
Mészáros Imre (Pest, 1860. szeptember 29.
– Budapest, 1913. január 1.) hegedűművész-tanár.
Huber Károly és Gobbi Alajos tanítványa. 1880-ban a Nemzeti Színház operai
tagozatásak tagja lett. 1882-től a Nemzeti Zenede hegedűtanára. 1885-ben az
Operaház zenekarának mélyhegedűse, 1892 – 1900 között zenekari felügyelő.
1887-ben a Filharmóniai Társulat titkára, majd 1889-től alelnöke. 1900 – 1901
és 1907 – 1912-ben az Operaház ig.-ja, 1909-ben az Operaház örökös tagságával
tüntették ki;
Mihó
László (Kecskemét, 1855. július 9. –
Kecskemét, 1906) tanár, karnagy, kántor.
(Források: A Kecskeméti Országos Dalosünnep Emlék-albuma, 1909,
Katona József Könyvtár)
Középiskoláit Kiskunhalason és
Kecskeméten végezte. Nagykőrösön szerzett tanítói oklevelet. 1879-től haláláig
a Kecskeméti Református Gimnázium énektanára volt. A Kecskeméti Dalárda
karnagyaként országos hírnévre tett szert. Nevét utca őrzi a hírös városban. Az 1909-es Kecskeméti Országos Dalosünnep
harmadik napján, a dalostársak által állított síremlékénél Burdács Rezső
járásbíró, a Kecskeméti Dalárda elnöke ünnepi beszédében így emlékezett meg
róla: „A Kecskeméti Dalárda 50 éves történetéből 25 évet Mihó László írt
meg, nem tollal, hanem kemény munkával, szivós kitartással, páratlan
lelkesedéssel, meleg szeretettel. Mihó László negyedszázadon keresztül volt a
leke, bálványa a Kecskeméti Dalárdának. Az ő kezében lengett a zászló, melyet
ma utóljára hajtunk meg előtte, hogy azután helyet adjon az uj félszázad
törekvéseit magában egyesítő uj szimbolumnak.”
Moravcsik Géza (Bér, 1855. július 28.– Budapest, 1929. szeptember
21.) zenetanár, a Zene-
(A kép forrása: Zeneakadémia képgyűjteménye)
titkára, magyar, esztétika tanár. 1876-tól Szavason, 1893-ban Székesfehérváron
majd Budapesten tanított. 1899-ben lett a Zeneakadémia
titkára, kisebb megszakítással 1925-ig töltötte be a pozíciót. 1900 és 1918 között a Zeneakadémia
poétika és pedagógia tanára volt;
karmester,
zeneszerző,1902-1907-ig Lipcsében
a konzervatórium tanára, 1905-1906-ban operai karnagy és színházi direktor.
1904-től 1914-ig a Londoni
Szimfonikus Zenekar karmestere;
Sárosi Ferenc / Schauer/ (Pest, 1855 – 1913. november 28.)
zeneszerző, karmester, tanár;
Serly Lajos / Ludwig / (Pozsony, 1855. március 13. - New York, 1939.
február 1.)
ifjú
Szotyori Nagy Károly (1855-1935)
zenetanár. „Egy másik látogatóról, ifjabb Szotyori Nagy Károly, kecskeméti
zenetanárról az újságok is beszámolnak. Lisztnek ajánlott zongoraművével, a
Debreczeni emlék ábránddal jár nála, amit előbb a szerzővel játszat el Liszt,
majd maga is eljátszik, s a hírek szerint nagyon elégedett a kompozícióval.
Nagy Károlynak egy négyszólamú férfikari művét is átnézi, s távozásakor
megajándékozza a vidéki zenetanárt egy „kvartettel”: négy jó szivarral.” (Veres
Pálné Gimnázium archívumából),
Tintner Bertalan (Bécs, 1855-1936). Bécsben végzett Simandlnál. 1879
és 1914 között a
(A kép forrása: nagybogo.hu)
budapesti
Operaház, valamint a budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának tagja volt.
1912-ben Gianicelli visszavonulásakor mindenben megörökölte az ő feladatait.
Nagyszerű hangszeres művész és kiváló pedagógus, akinek kiemelkedő tanítvány
Montag Lajos volt;
Tomka István autográf tintával írt sorai Manninger Rózsi (1895-1986) zongoraművész, zenedei tanárnak (Életrajza az 1895-ben születetteknél), saját névjegykártyáján, mint nemzeti zenedei igazgató és tanár. "Kéri Rózsikát, ha teheti, szerdán délelőtt 11 órára ide fáradni. Most sürgős ügyben elrohantam. Szíves üdvözlet." (Bp., 1918-1921 között)
(A szöveg és a facsimile forrása: KönyvLap.hu)
1860-ban született
Almássy /Almásy/ Miklós (1860. augusztus 8.(18?) – Pest, 1920.
április 13.) zongoraművész-tanár. 1876-1881. Zeneakadémia – Liszt Ferenc
tanítványa, 1883- papnövendék Kalocsán, 1886.v. 1887- áldozópap, zongoratanár;
Altdörfer
Viktor (1860. január 3. -
1940. március 4.) orgonista, zongoraművész, zenepedagógus. Bécsben és Lipcsében
tanult, 1887-től Sopron evangélikus templom orgonistája és az énekkar karnagya.
Kiváló zenepedagógusként is működött;
Bádé István (Békés-Gyula, 1860 – 1911) zenekarvezető, tanár;
Bahnert József (1860. december 29. -1937. szeptember 11.) zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. Zongoratanulmányait Liszt Ferencnél végezte. A Polgári isk. Tanárképző Intézetben volt zenetanár;
Bátor Szidor /Breisaeh/ (Pest, 1860. február 23.
– Budapest,
1929. december 2.)
zenetanár, zeneszerző. 1897-ben megalapította a budapesti posta- és távíró
alkalmazottak zeneegyesület. Az 1902-től zeneiskolát is működtető egyesület rövidesen a
főváros zenei, társadalmi és közéleti köreinek aktív résztvevője lett. A
zeneiskola első igazgatója Bátor Szidor volt;
Borsay Samu
(1860-1944) alezredes, katonakarmester, zeneigazgató, tanár;
(Az illusztráció forrása: Bősze Ádám Zenei Antikvárium)
Dombay Artúr [ivánchfalvi és dombóvári] (Bánfihunyad, 1860 -
Gyula, 1922. február 16.) zeneszerző, zenetanár;
Döme
Zoltán 1860 körül – München, 1935. január 16.) operaénekes,
tanár;
Gaál Ferenc (Szkacsány, 1860. március 24. - Szabadka, 1906)
nagybőgőművész-tanár, zeneszerző. A
Nemzeti Zenedében Trautsch Károlynál végzett, majd a Zeneakadémián folytatta
tanulmányait zeneszerzés szakon. Mintegy 150 szerzeménye közül néhányat
nagybőgőre is írt, de művei szinte teljesen feledésbe merültek;
Gianicelli Károly (Carl
Gianicelli; Gaming, Alsó-Ausztria,
1860. április 24.
–
(A kép forrása: Wikipédia)
Bayreuth,
1939. június 9.)
gordonművész, tanár. 1881 és 1884 között a hannoveri Királyi Színház
zenekarának tagja volt és megkapta a királyi porosz kamarazenész
címet. 1884-ben a budapesti Magyar Királyi Operaház zenekarához szerződött,
1890-ben nevezték ki a Zeneakadémia tanárává (1890/91-1911/12). A tanszak első
tanáraként az ő feladata volt összeállítani és fokozatosan bevezetni a
tantervet. Széleskörű tudásának elismerését jelentette, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság
választmányának tagjaként megbízták a filharmóniai hangversenyek műsorának
összeállításával. Ezt a tevékenységet évekig folytatta. A lipótvárosi
Kaszinó művészestélyeinek is lelkes szervezője és művészeti vezetője volt. Az
aktív tevékenységtől huszonkét évnyi tanítás után, 1912-ben vonult vissza;
Mészáros Imre (Pest, 1860. szeptember 29.
– Budapest, 1913. január 1.) hegedűművész.
1882-től a Nemzeti Zenede hegedűtanára. 1885-ben az Operaház zenekarának
mélyhegedűse, 1892 – 1900 között zenekari felügyelő. 1887-ben a Filharmóniai
Társulat titkára, majd 1889-től alelnöke. 1900 – 1901 és 1907 – 1912-ben az
Operaház igazgatója, 1909-ben az Operaház örökös tagságával tüntették ki;
Szabados Károly /Svoboda / (Pest, 1860 – Budapest, 1892. január 24.) zeneszerző és kar-
(Fotó: Krenner J. / Országos Széchenyi Könyvtár)
mester. Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Volkmann Róbert tanítványa. 1880-tól a
kolozsvári Nemzeti Színház karnagya, majd a pesti Nemzeti Színház, 1884 – 1890
között az Operaház tagja, korrepetitor, 1887-től segédkarmester. A színházban
énektanárként is működött;
1865-ben született
Bárd
Ferenc (Miskolc, 1865. április 23. – Budapest,
1935. június 15.) zeneműkiadó.
Testvéreivel 1893-ban alapított cégét európai hírű vállalattá fejlesztette.
Sokat tett a magyar zeneszerzők külföldi elismertetése és népszerűsítése érdekében.
Számos opera-, operett-, táncdal- és zenepedagógiai könyvet adott ki;
Baumgartner Alajos (1865. június 18. - 1930. február 16.) matematika-fizika szakos középiskolai tanár, természettudományi író, tudománytörténész, műfordító, zene- és művészettörténész, lexikonszerkesztő. A főváros I. kerületi Werbőczy István Gimnázium (= Petőfi Sándor Gimnázium 1892–1893 és 1897–1919); közben a II. kerületi római katolikus gimnázium tanára (1893–1897). A Képzőművészeti Főiskolán a művészettörténet mb. szakelőadója (1920–1927). Magyarországon az elsők között dolgozta fel az ókori matematika és fizika történetét, újrafordította Euklides Elemek című művének első hat kötetét. Mintaértékű középiskolai tankönyveit évtizedekig használták a középiskolákban. Művészet- és zenetörténeti tevékenysége is értékes: regénybe ágyazott művészettörténeti korrajzot és zenetörténeti kalauzt is írt. Sírfelirata a Farkasréti temetőben: könyvet, dalt, szereztél. Ifjukat neveltél. Alázat s gőg nélkül független élet volt nemes és bölcs célod. Tudásod, jó szíved kincseit őrzi: sok diákod, barátod”;
Donáth Ede Besztzercebánya, 1865. május
5. - ) A bécsi zenekonzervatóriumot végezte, majd orgonista lett Pozsonyban.
1897-ben a Kisfaludy-Színház zenekarában kezdi meg működését, Serly Lajos
igazgatósa alatt. 1899-ben, Kövessy Albert igazgatása alatt a »Sulamith« c.
keleti opera zeneanyagát átdolgozta és saját szerzeményével egészítette ki,
amely a Kisfaludy-Színházban
Hilgermann Laura (Bécs, 1865. október 13. – Budapest, 1945. február
9.) operaénekes-tanár.
(A portré forrása: Wikipédia)
Hangját Farkas (Wolf) Károlynál
és Siegfried Rosenbergnél képezte, zongorázni Thern
Károlytól tanult. 1885-ben Azucena (Verdi:
A trubadúr)
szerepében debütált a prágai Új Német Színházban. 1889-ben Angelo Neumann igazgatóval
való szóváltást követően szerződést bontott és elhagyta a várost. A következő
évben került a Gustav Mahler vezetése alatt álló budapesti Operába. Itt egy évtizeden át volt a
társulat egyik vezető énekese, aki főként Wagner-szerepekben tűnt ki. A pesti
közönség külön megbecsülte azért, hogy magyarul is megtanulta az általa énekelt
szólamokat, sőt magyar operákban is szerepelt, pl. fellépett Gertrudis
királynéként Erkel Bánk bánjában. 1900 februárjában Mignonként
(Thomas)
búcsúzott a hazai közönségtől. Az 1897-től Bécsben igazgató Mahler hívására az Udvari Operában folytatta pályáját. Itt húsz év
alatt (1900–1920, az 1902–03-as évadban hosszabb időt kihagyott) Glucktól a kortárs szerzőkig, hangfajilag
is igen széles repertoárt énekelt. 1914-ben cs. és kir. kamara-énekesnői
címmel, visszavonulásakor tiszteletbeli tagsággal tüntették ki. 1920 és 1936 között
a budapesti Zeneakadémia megbecsült
énektanára volt. Legjelesebb növendékei Alpár Gitta,
Maria von Ilosvay, Kalmár Pál,
Németh Mária, Szánthó Enid. 1945-ben – a
magyar főváros ostromakor – saját háza pincéjében érte a halál. Művészetének
legfőbb jellemzője a rendkívül kifinomult énekkultúra volt. Ez tette kiváló
dalénekessé is. (Gustav Mahler vokális műveinek is egyik első tolmácsolója
volt.) Nagy hangterjedelme révén a mezzoszerepeken kívül altként és szopránként
is (Figaro-Grófné!) sikerrel lépett fel;
Réthy
Laura (Nagykőrös,
1865. március 13. - Miskolc, 1938. augusztus 2.) énekes, színésznő,
tanár. Már 12 éves korában feltünt szép hangjával, a török sebesültek javára rendezett
hangversenyen; 3 év múlva fellépett a Toloncban (Angyal Liszka). Kecskemétre
szerződött Lászy Vilmoshoz, Angotban lépett másodszor színpadra, epizódszerepben. Egy év múlva Budapesten
a Nemzeti Zenedében és Puks Ferencnél tanult, aki a Népszínház karnagya volt s
ajánlotta őt Rákosi Jenőnek. Szerződést is kapott egy évre; a Karácsonyfa című angol látványosságban 1881. október 16-án mint Bagatelle
tündér mutatkozott be. Innen Szegedre
ment Aradi Gerőhöz, majd Csóka Sándorhoz; volt Kassán, Kolozsvárott, a
Thália-Szövetkezetnél Szabadkán, Budán (itt Deréki Antal Búzavirágát kreálta); közben 1884-86. között Bécsben Gänsbachernél tökéletesítette
énektudását, 1887-ben Ditrói Mór Kolozsvárra szerződtette évi 7 000 forint
fizetéssel, ami a vidéken akkor hallatlan magas gázsi volt. 1889. december
19-én a Népszínházban mint vendég énekelte a Cigánybáróban Szaffit, majd a Nebántsvirágban Deniset. 1890. február óta itt szerződött tag. 1892-ben Leszkay
András szerződtette Debrecenbe (itt ment férjhez) és Nagyváradra, 1904-ig.
1896-97-ben ismét Szegeden énekelt. Működött Pozsonyban és Temesvárott is. Járt
Kossuth Lajosnál Torinoban, énekelt neki...;
1870-ben
született
Árkossy Vilmos (1870–?) operaénekes, tanár;
Baré Emil (Bécs, 1870. szeptember 1. -
1943) hegedűművész-tanár. Párizsban
játszott
a Lamoureux-zenekarban, 1897-1902 között a a Chicagói
Szimfonikus Zenekar „assistant concertmaster”-e
volt. 1903-1933-ig a Nemzeti Zenede tanára, és az Operaház, továbbá a Filharmóniai
Társaság első hangversenymestere. 1919-ben lett a Zenede hegedűtanszakának a
vezetője, 1920-ban pedig az intézet igazgatója;
Bárdossy Ilona (1870–1933) operaénekes, tanár;
Burián Károly (1870–1924) operaénekes, tanár;
Franz Károly (1870–1952) karmester, zenetanár;
Kertész Ödön (Keszthely, 1870.
december 12. – Budapest, 1928. június 6.) – operaénekes, tanár Gyermekként már énekelt Keszthelyen a
templomban. Nagykanizsán érettségizett a kereskedelmi akad.-n, majd Bécsben
tanult. 1892-ben Győrött volt hivatalnok. Gr. Zichy Géza ajánlatára került az Operaházba
próbaéneklésre. 1893–96 között az Operaház ösztöndíjasa, 1925-ig tenor
magánénekese volt. F. sz.: Ernesto (Donizetti: Don Pasquale) ; Faust (Gounod);
König/ Király/ Péter (Rosegg, 1870. május 29.
- Szeged, 1940. május 14.)
karmester, zeneiskolai igazgató,
zeneszerző. A budapesti Zeneakadémián Koessler János tanítványa volt.
Tanulmányai befejezése után után 1897-ben a troppaui színházhoz szerződött
korrepetitorként, másodkarmesterként, majd visszatérve Magyarországra a
következő években több társulatnál is megfordult. Tanított, vezényelt,
komponált. 1904-ben levelet kapott Szegedről: a város tanácsnoka felszólította,
hogy pályázza meg a zeneiskola igazgatói állását. A történet folytatása
közismert: Király-König Péter direktorként negyedszázadon át meghatározta
Szeged zenei kultúrájának fejlődését. Számos érdekesség található az
emlékezésben a szegedi évekről. Amikor megtámadták, hogy nem tud magyarul, a
városi tanács védelmébe vette: „...tud magyarul, csupán idegenszerű kiejtéssel
beszél, amit rövid idő alatt majd eltüntet a szegedi levegő". Az is
jellemző, amit a helyi viszonyokról ír: „Zeneiskolai igazgatásom utolsó négy
éve alatt az irodában elhelyezett telefon költségeit én viseltem, miután a
város takarékossági szempontból már nem fizette.";v
Kornay Richárd (1870–1931) operaénekes, tanár, filmszínész;
Küry Klára (Jászkisér, 1870. március 27. - Budapest, 1935. április 27.) színésznő, operett
(A kép forrása: Wikipédia)
primadonna. Eleinte csak
kedvtelésből tanult énekelni és műkedvelő előadásokon lépett fel (pl. 1889-ben
a Vigadóban). 1890-ben Ditrói Mór próbafellépésre hívta Kolozsvárra,
ahol ekkor még a család kívánságára Hajnal Klára néven szerepelt.
(Édesapja, Küry Oszkár, neves ügyvéd volt.) Sikeres fellépte után – Luise
szerepében Varney: Tiszturak a zárdában c. operettben – Ditrói Mór
leszerződtette, tovább taníttatta. Csakhamar a vidék legjobb szubrettje lett
belőle. A már országos hírű primadonnára Rákosi Jenő hívta fel Evva
Lajos figyelmét, aki 1892-ben, sikeres próbafellépés után leszerződtette a
Népszínházhoz Denise szerepére (Hervé: Nebántsvirág). A könnyed, „aranyos”,
„mosolygós” operettekben nem volt párja, de a műfaj klasszikus darabjaiban nem
volt otthon. Az ig. az ő sikereire szervezte a színház műsorát. Nem kimondottan
„primadonna alkata” (közepes termet, telt alak) ellenére a századfordulón benne
látták a szépségideált. 1900-ig sikere töretlen volt. Akkor azonban a feltűnő
új csillaggal, Fedák Sárival kellett osztoznia a babérokon;
Lehár Ferenc
(Komárom, 1870. április 30. - Bad Ischl, 1948. október 24.) zeneszerző,
Tarnay Alajos (Jászberény, 1870 - Budapest, 1933)
zongoraművész-tanár, dalköltő.
Az emléktábla
Jászberényben, a Szentháromság tér és a Lehel vezér tér kereszteződésében álló
Lehel Vezér Gimnázium falán található.
Gobbi
Henriknél és Chován Kálmánnál végezte tanulmányait a zeneakadémián, majd egy ideig
a Fodor-zeneiskolában tanított. 19017-től a Zeneművészeti Főiskolán
zongora-melléktanszak tanára volt. Hosszú időn keresztül valamennyi számottevő
hangversenyen ő volt a zongorakísérő. Pályája során mintegy 300 szerzeményt
alkotott;
Zádor
Dezső (1870-1931)
operaénekes-tanár. Főleg Wagner-szerepekben aratott sikereket. Pályája második
felében a Berlin-Charlottenburg-i Städtische Operben működött;
1875-ben született
Balassa
Kálmán (1875-1949): hegedűművész-tanár,
a budapesti Operaház zenekarának szólamvezetője, a szombathelyi Városi
Zeneiskola igazgatója;
Beider Boldizsár (Kuba, 1875) oboás,
klarinétos-tanár. A Budapesti Szimfonikus
Zenekar és a budavári Mátyás-templom zenekarának volt a tagja;
Gaál Sándor (Noszlop, 1875. október 26. – Veszprém, 1958. március 11.)
zenetanár,
zeneszerző, karnagy. A
középiskolai énektanári képesítést a Zeneakadémián szerezte. 1903-ban
alapította Veszprémben a Kuruc Dalkört, amely később Veszprémi Dalegyesületté
alakult át. A kórus népszerűsége rohamosan nőtt. Sikeresen szerepelt
Székesfehérvárott, Kecskeméten és Budapesten. 1925-ben, Sopronban aranyérmet,
1927-ben Szegeden Király-díjat kapott. 1916-ban megszervezte a városi
zeneiskolát, amelynek 15 évig igazgatója. 1928-ban a veszprémi elemi iskolák
igazgatójává nevezték ki. Zeneszerzőként is ismert volt, kórusműveit
országszerte énekelték;
Hetényi
Heidelberg Albert (Bécs, 1875. április 18. – Budapest, 1951.
július 5.) zeneszerző,
tanár;
hegedűművész, jogász; Érettségi
után, 1893-ban
Pestre ment joghallgatónak, de közben beiratkozott a Zeneakadémiára is, ahol Hubay Jenő
és Koessler János tanítványa lett. Ebben az időben
koncertszervezéssel is foglalkozott, egyik koncertjén lépett először
nyilvánosság elé az akkor 18 éves Dohnányi Ernő. 1896-ban végzett mind
jogi, mind zenei tanulmányaival. Bár kinevezték a Vallás- és
Közoktatásügyi Minisztérium díjtalan fogalmazógyakornokának, ő egy
év fizetetlen szabadságot kért, hogy Párizsba
utazhasson. A Lamoureux-zenekarban első hegedűseként működött, londoni
vendégszereplésükön is velük volt. 1897-ben hazatért, és munkába állt a minisztériumban. Ott
ismerkedett meg Martos Ferenccel, aki
később a librettistája lett. 1898-ban volt első színpadi művének premierje: a Tilos a bemenet! c. zenés bohózat
szövegét Mérei Adolf írta. Megismerkedett az akkor még
ismeretlen Fedák Sárival, és számára írta következő
darabját. Az 1902.
december
20-án bemutatott Bob herceg hatalmas siker
lett; ez volt az első magyar operett, amelyet külföldön is műsorra tűztek;
Környey Béla (Krumau, 1875. május
18.–Budapest, 1925. április 28.) operaénekes, tanár.
Huszka Jenő: Tündérszerelem c. darabjának Gergő szerepében (A kép forrása: Magyar Színházművészeti Lexikon)
1896-ban
a Népszínház kórusában még basszistaként énekelt. Solymossy Elek színésziskolájában
tanult. 1898-ban operettet énekelt a Magyar Színházban. 1899-től Debrecenben
operákban bariton énekes, 1901-től a buda–temesvári társulat tagja, játszott a
Budai Színkörben és 1905-től a Király Színházban, 1908-tól a Népszínház–Vígoperához
szerződött;
Lomoschitz Károly
(1875-1942): polgári iskolai nyelvtanár, a szombathelyi Kultúregyesület zenei
szakosztályának titkára, majd elnöke;
Payer Margit (1875-1951) operaénekes, tanár;
1880-ban született
Gombosi Józsefné Bogyó Erzsébet (Budapest, 1880 -1944) budapesti
zongoratanár,
Sereghy Elemér (1880. október 5. - 1928. április 13.) zenei
író, zenetörténész. A Nemzeti Zenede tanára, a Budapesti Filharmóniai Társaság
Zenekarának hegedűse. 1923-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
könyvtárának vezetője. Megalapította és szerkesztette A Zene c. lapot;
Szirmai Albert / Eredeti neve Schönberger
Albert / (Budapest, 1880. július 2. – New York,
(A kép forrása:iranynewyork.hu)
1967. január 15.)
zeneszerző, karmester. A Zeneakadémián Szendy Árpád
(zongora) és Koessler János (zeneszerzés) tanítványa volt.
Egy osztályba járt Kodály Zoltánnal, Weiner Leóval,
Jacobi
Viktorral. Az 1906-os végzés után a Pester Lloyd
és a Polgár c. lapok zenekritikusa lett.. A Zak elvégzése után a
Népszínház–Vígopera korrepetitora lett. Ott mutatták be, 1907-ben, első
színpadi művét, A sárga dominót. 1907-től karmesterként működött a
Modern Színház Cabaret-ban, majd az Andrássy úti Színházban. Népszerű operettjeit,
amelyeket 1928-ig a Király Színházban vittek színre, csakhamar Bécsben,
Berlinben és Londonban is bemutatták. Heltai Jenő, Gábor
Andor, Babits Mihály, Szép Ernő verseire írt sanzonjait a
legkiválóbb előadók énekelték. 1928 után New Yorkban élt, de újabb művei nem
arattak sikert. Ekkor a Chappel zeneműkiadó cég vezető szerkesztője lett. Élete
vége felé többször hazalátogatott; ekkor még két új darabját játszották
sikerrel. Főbb művei: Bálkirálynő (1908); Táncos huszárok
(1909); Filmzauber (1912); Mexikói lány (1912); Mágnás
Miska (1916); Harangvirág (1918); Mézeskalács (1923); Alexandra
(1923); Éva grófnő (1928); A kalóz (1933); Tabáni legenda
(1957); A Tündérlaki lányok (1964).
Veress Endréné dr., Méhely Mária (Budapest, 1880 – Pécs, 1957) énekművész-tanár,
Veress Sándor zeneszerző édesanyja;
1885-ben született
Albrecht Sándor (1885. augusztus 12. -1958. július 30.) zeneszerző, orgonaművész, egyházzenei karnagy. A Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Koessler János, Thomán István és Bartók Béla
növendéke. Főiskolai tanulmányai befejeztével külföldön járt, majd 1908-tól a
pozsonyi székesegyház orgonistája és a városi zeneiskola tanára; 1921-től az
Egyházi Zeneegyesület és a székesegyház karnagya, a városi zeneiskola
igazgatója;
Antalffy-Zsiross Dezső
1938 karácsonyakor (A kép forrása: Wikipédia)
április 29.) orgonaművész,
zeneszerző. Orgonaművészként kora legjelentősebb előadói közé tartozott,
zeneszerzőként is jelentős. Zenekari, kamara-, kórus-, zongora- és orgonaműveket
alkotott, melyek a Schirmer, Ricordi, Leduc, Salabert, Steingräber, Breitkopf,
Universal kiadóknál jelentek meg.1902-ben került Budapestre,
ahol egyszerre végezte a Magyar Királyi Egyetem jogi karát s a Zeneakadémia orgona- és
zeneszerzés szakát. 4 évig volt a nagyhírű Hans Koessler
tanítványa, aki Kodályt, Bartókot
és Weinert
is tanította, s nagy sikerek után 1906-ban kapta meg kiváló minősítésű
diplomáját. Zeneakadémiai évei után az 1906/7-es tanévben a berlini
Zeneművészeti Főiskolára ment, ahol a 75 éves magyar származású legendás hírű
hegedűművész-zeneszerző Joachim Józseftől vett zeneszerzés-órákat.
Az 1907/8-as évadban a Kölni Operánál volt karmester, majd 1909-ig Lipcsében és Bolognában
tanult orgonát. 1909-es hazatérésével egy nagyszerű, 1920-ig tartó budapesti
évtized vette kezdetét. Egykori tanára nyugalomba vonulása után 1909-től
rendkívüli, majd 1912-től rendes tanár a Zeneakadémián, ahol orgonát, majd
1919-től zeneszerzést is tanított (1909/10-1925/26). 1917-ben elnyerte a Szent István-bazilika főorgonista állását,
s így keze alá került az ország talán legnagyobb hangszere, az 1905-ben épült Angster-orgona;
Csernussi Ferenc (1885 -) zenetanár.
1909-től az érseki reálgimnázium zenetanára volt;
Fodor Aranka / helyesen Fodorné
Aranka, eredeti nevén Weismann
Aranka / Budapest,
1885. május 3.
– Graz,
1931. december 19.)
opera-énekesnő. 1906. október 19-én debütált az Operaházban Amneris (Verdi: Aida)
szerepében. 1907 júliusában vengédszereplőként pedig nagy sikert aratott a
berlini Királyi Operaházban, a Carmenben.
1911. október 8-án lépett fel utoljára a Magyar Királyi Operaházban Amerisként.
Ezután felbontotta szerződését és fél évre Londonba ment. 1912-ben
újra visszaszerződött az Operához és 1919 szeptemberéig maradt a társulat
tagja;
Gaál
Sándor (Noszlop, 1875. október
26.-Veszprém, 1958. március 11.) tanár, zeneszerző, karnagy. Középiskolába Pápán járt, Győrben szerzett
tanítói oklevelet. Egy hónapig Devecserben tanított, majd Veszprémbe került. A
középiskolai énektanári képesítést a Zeneakadémián szerezte. 1903-ban
alapította Veszprémben a Kuruc Dalkört, amely később Veszprémi Dalegyesületté
alakult át. A kórus népszerűsége rohamosan nőtt. Sikeresen szerepelt
Székesfehérváron, Kecskeméten és Budapesten. 1925-ben, Sopronban aranyérmet,
1927-ben Szegeden Király-díjat kapott. 1916-ban megszervezte a városi
zeneiskolát, amelynek 15 évig igazgatója volt. 1928-ban a veszprémi elemi
iskolák igazgatójává nevezték ki. Zeneszerzőként is ismert volt, kórusműveit
országszerte énekelték. 1928-ban az Országos Magyar Dalszövetség aranyérmével
díjazták;
Gleviczky
Irén (1885-
Veresegyház, 1956) operaénekes-tanár, a Magyar Operaház tagja;
Hammerschlag János
(Pragweinberge, 1885. – Budapest, 1954.) zenetörténész,
(Fotó: BMC)
orgona- és csembalóművész,
zeneszerző. 1919-től haláláig a Nemzeti Zenede (1948-tól Bartók Béla
Zeneművészeti Szakiskola) tanára volt, 1952-től haláláig előadóművészet-történetet
adott elő a Zeneművészeti Főiskolán (1952/53-1953/54). 1920-ban megalakította
kamaraegyüttesét, amely 1923-tól Motetta- és Madrigáltársulatként működött
tovább;
Haraszti Emil (Nagyvárad, 1885. november. 1.
– Párizs, 1958. december. 27.) zenetörténész. A Budapesti Hírlap zenekritikusa.
1915-től a Nemzeti Zenede tanára, 1920–27-ben igazgatója. Az intézetet Kern
Auréllal újjászervezte. Nevezetesek voltak az általa rendezett zenetörténeti
hangversenyek. 1927-ben Párizsba költözött, de a hazai zenei és tudományos
élettel megőrizte kapcsolatát és több tanulmányban foglalkozott a 15–18.
századi magyar zene történetével. – Főbb művei: Hubay Jenő élete és művei (Bp.,
1913); Wagner Richard és
Magyarország (Bp., 1916);
Hangutánzás és jelentésváltozás az egyetemes és a magyar hangszertörténetben
(1926); Bartók Béla (Bp., 1930): A zenei formák története (Bp., 1931); Barokk
zene és kuruc nóta (Századok, 1933): La musique hongroise (Paris, 1933); A tánc
története (Bp., 1937); Béla Bartók (His life and works. Paris, 1938); Berlioz
et
Harmat Artúr /1903-ig
Hubacsek/ (Nyitrabajna, 1885. június 27.
– Budapest,
1962.
20.)
katolikus
egyházi zeneszerző, a Zeneakadémia tanára, karnagya, orgonaművész.
Tevékeny
részvevője volt a nyitrai „Egyházi Zeneegylet"-nek, ahol főgimnáziumi
énektanári és orgonistai állásra kapott megbízást, majd az egylet karnagyává
választották. 1912-ben Kacsoh Pongrác hívására csatlakozott az akkor
megszervezett fővárosi énektanítói gárda tagjai közé. 1921-től vezette a
Palestrina Kórust, mely – a Budapesti Kórusba történt beolvadásáig – a magyar
zenei élet jelentékeny szereplőjének számított. A székesfővárosi Felsőbb
Zeneiskolából került 1924-ben a Zeneművészeti Főiskolára, ahol liturgiát,
gregorián éneket, egyházzenei rendeleteket, magyar egyházi népéneket,
összhangzattant, ellenponttant, hangszerelést és kargyakorlatot tanított.
1926-ban megbízást kapott a középiskolai ének-zenetanári tanszak felállítására
(ez a terv 1929-ben valósult meg), illetve ugyanebben az évben Klebelsberg Kunó
vallás- és közoktatási miniszter felkérésére hozzáláthatott régi vágya, az
egyházzenei tanszak megszervezéséhez is, melynek eredményeképpen 1928 őszén elindult
a Zeneművészeti Főiskola egyházzenész és egyházkarnagyképző tagozata. 1926-
Országos Magyar Cecília Egyesület társelnöke volt. 1922-38-ig a Belvárosi
Főplébánia, 1938-56-ig a Szent István bazilika kórusát vezette. 1929-ben került
a frankfurti Internationale Gesellschaft für Erneuerung der Katolischen
Kirchenmusik igazgatósági tanácsába. 1950-ig, a Művészeti Dolgozók
Szakszervezetének megalakulásáig a Magyar Zeneművészek Szabad Szervezetének
alelnöke volt. 1948-ban a Szent István Akadémia rendes tagjává választották és
ugyanebben az évben lett a Bartók Béla Szövetség alelnöke;
Irtzing
Ferenc (Pozsony, 1885. - Győr, 1936. febriár 21.)
zenetanár. A budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés és orgona főtanszakát
végezte. Tanítóképzőintézeti ének- és zenetanár, iskolán kívüli orgona- és
zongoratanár. Egyházi és világi vegyeskarok vezetője;
Kerpely Jenő (1885. december 1. – Los Angeles, 1954.)
gordonkaművész-tanár.
A Zeneakadémián
Popper Dávidnál tanult. 1910-ben Waldbauer
Imrével kiváló és
Marffy
Ödön Kerpely Jenő portréja (Forrás: www.pinterest.com)
hírnevessé váló vonósnégyest
szerveztek. Szoros
kapcsolatban álltak Bartókkal
és Kodállyal
és lelkesen mutatták be azok első, az új magyar zenét képviselői műveit 1913-
M. Medek Anna (Budapest,
1885. október 1.
– Budapest, 1960.
augusztus 24.)
Tosca szerepében (Fotó: Wikipédia)
opera-énekesnő. 1908-ban debütált
a budapesti Operaházban Elzaként Wagner Lohengrinjében.
Két és fél évtizeden át volt a társulat egyik erőssége. 1932-ben, mindössze 47
évesen volt kénytelen búcsút mondani a színpadnak, mert látását csaknem
teljesen elvesztette. A szerepléstől való kényszerű lemondás után a Nemzeti
Zenede énektanára lett. Legismertebb tanítványa volt többek között Hollós Ilona táncdalénekes és Tutsek
Piroska altista;
Medgyaszay Vilma / született: Stand/ (Arad, 1885. május 3.
– Budapest,
1972.
(A kép forrása: Wikipédia)
április 5.)
színésznő.
A Király Színházhoz szerződött 1904-ben, a János vitéz
első Iluskája volt. Fellépett a Magyar Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Nemzeti Színházban is, ám igazi műfajának a
sanzon bizonyult. 1927-ben dalestet adott a Zeneakadémián;
Lókodi Sándor Erzsi (Kolozsvár,
1885. július 28.
– Budapest,
1962. március 21.)
(A kép forrása: Wikipédia)
operaénekes, tanár. Első
fellépésére az Operaházban 1905. december 9-én került sor, mégpedig Lakmé szerepében, Léo Delibes
azonos című operájában. A Zeneakadémiai tanulmányait 1906-ban fejezte be. A
vizsgaelőadáson, Erkel Bánk bánjának Melinda szerepét énekelte.
1917-ben a király a
„császári és királyi kamara-énekesnői” címmel jutalmazta, és ezzel ő lett az
első magyar művész, aki ezt a titulust viselhette, mely korábban, kizárólag a
bécsi udvar kegyeltjeinek kiváltsága volt;
Obornyák László
(Budapest, 1885.) zeneszerző, zenetanár;
Ocskay Kornél (1885–1963) operaénekes-tanár;
Palotay Árpád (1885–1950) operaénekes, színházi rendező,
énekmester);
Pusztai Sándor (Martonvásár, 1885–1945) hangverseny- és
operaénekes-tanár;.
A Zeneakadémián tanult. Hollandiában és Olaszországban hangversenyezik.
1913-tól 32-ig a Magyar Királyi Operaház tagja, majd könyvtárosa.
Ismeretlen helyen halt meg;
A
kép forrása:
Zeneakadémián a zeneszerzés és
zongora szakot Thomán István és Koessler János növendékeként. Vonósnégyesével,
vonósötösével, dalaival és operettjeivel tűnt fel. Művei elvesztek.
Békásmegyerről deportálták, nem tért vissza;
Réti Rudolf (Uzice, 1885. november 27. – Montclair, 1957. február 7.) magyar
származású osztrák és amerikai zeneszerző, zeneíró, zongoraművész-tanár;
Sárosi Andor (1885–1967) operaénekes, tanár;
Dr. Székelyhidy Ferenc (Tövis, 1885. április 4.
– Budapest,
1954. június 27.)
operaénekes-
1935-ben (Fotó: Wikipédia)
tanár. 1909-ben lépett fel a
budapesti Operaházban a Hunyadi László címszerepében.
1945-ig a társulat énekese volt. 1933 és 1944 között a Zeneakadémián tanított.
Legjelesebb tanítványai Kónya Sándor
és Delly Rózsi.
Kodály Zoltán neki ajánlotta tenorhangra írt
dalait. 1923-ban, a Psalmus Hungaricus
bemutatóján ő énekelte a mű tenorszólóját;
Tendl Pál (1885-1963)
cimbalmos-prímás, népművészt, tanár. Soproni zenekarától Lajtha számos népzenei
anyagot gyűjtött és adott ki a Népzenei monográfiákban;
(A portré forrása: BMC)
zeneszerző, zeneakadémiai professzor. Koessler János tanítványa volt Budapesten. 1906-tól tanított, előbb a Fodor Zeneiskolában, majd 1908-tól Zeneakadémián. 1928-ban karmester nélküli kamarazenekart szervezett, amely az ő irányítása mellett működött. 1957-ben nyugdíjazták, de egy évig még ezután is tanított a Főiskolán. A Zeneakadémia Kamarazenei
Berény Róbert: Weiner Leó (Forrás: Muzsikusok a Szépművészeti Múzeum Nyolcak tárlatán)
tanszakán félévszázadon át
képezte hangszeres művészek több nemzedékét. A világhírű magyar virtuózok
csaknem kivétel nélkül Weiner Leó tanítványai voltak. Pedagógiai munkásságát az
élő hagyományok mellett írásai (zeneelméleti tankönyvei, elemzései) örökítették
meg;
Zsizsmann Rezső
(Körmöcbánya, 1885 -) kolozsvári Szent Mihály-templom orgonista-
karnagya, a Római Katolikus
Zeneiskola, majd a Magyar Kolozsvári Zenekonzervatórium igazgató-tanára,
szimfonikus zenekar vezetője, a Romániai Magyar Dalosszövetség vezető karnagya
városunk zenei életének kimagasló egyénisége volt 1929–1941 között. A Budapesti
Tudományegyetemen és a Zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Az
egyetemen matematika és fizika tanári diplomát szerzett. A Zeneművészeti
Főiskolán, vonóshangszert, zongorát, orgonát, karvezetést és zeneszerzést
tanul. Volkmann Róbert-ösztöndíjas és teljes tandíjmentességet élvez. Zenei
tanulmánya során Laub István, Antalffy-Zsiros Dezső, Kodály Zoltán, Molnár
Géza, Herzfeld Viktor, Siklós Albert, Járosy Dezső tanárok hallgatója. Zenei
végbizonyítványán, amelyet az Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola
adott ki 1912. június 12-én orgona, zongora, karmester és zeneszerző
szerepel. Első állomása Marosvásárhely.
1914-ben elnyeri a városi zeneiskola zongoratanári állását. Az 1920-as évek
gazdasági válsága ránehezedett a zeneiskolára is. Ekkor feleségével Szentpétery
Ilonával, a szintén kiváló zongoratanárnővel Olaszországba, Milanóba utazik,
ahol két évet töltenek, tanítanak és hangversenyeznek. Sok kiváló olasz
művésszel, zeneszerzővel kötnek ismeretséget (Caterina Merlino, Enrico
Mainardi, Ildebrando Pizzetti, Giovanni Re.) Megalapozzák jövőjüket, de szívük
mégis visszahúzza Marosvásárhelyre. Megérkezésük után a hangversenyélet
felélesztését tűzi ki céljául és megalakítja az oratóriumkórust és a
szimfonikus zenekart, amelynek állandó dirigense lesz. Második állomása
Kolozsvár, ahol létrehozta a Római Katolikus Zeneiskolát, amelynek osztályai a
Mariánum, valamint a Református Kollégium és az Iparos Egylet termeiben
működtek. Később Zsizsmann Rezső elfoglalta a felkínált állást a Szent
Mihály-templom orgonista-karnagya és a zeneiskola zongoratanári, valamint
igazgatói állást. Mint orgonista karnagy sorban betanítja énekkarának és
zenekarának Mozart, Beethoven, Liszt, miséit bemutatja Händel Messiás
és Joseph Haydn Teremtés c. oratóriumait. Munkájában segítette Domokos
Pál Péter tanár, Ft. Jakab Antal (a későbbi püspök) káplán;
1890-ben született
Ábrahámné Pór Ilona (Zólyom, 1890)
zongoratanár. 1913-tól zeneiskolája volt Budapesten. Iskolája
növendékhangversenyeit a Zeneakadémián rendezte;
Árokháty Béla (1890. január 14. – 1940. március 28.) egyházkarnagy,
orgonaművész, zeneszerző, tanár. A Zeneakadémián, mint Kodály Zoltán és
Antalffy-Zsiross Dezső tanítványa a zeneszerzési és orgonatanszak hallgatója
volt. 1920–23-ban a bp.-i ref. egyház hitoktatója, egyházi karnagya és a
teológiai akadémiának is zenetanára, 1923–25-ben Edinburghben orgonista és
egyházi karnagy. Hazatérte után a Goudimel-énekkar, majd a saját alapítású
Korálkamarakórus és zenekar vezetője;
Bársony Dóra (1890 -) operaénekes, tanár. Főbb szerepei:
Suzuki, (Pillangó kisasszony), Márta, (Faust). A János Vitéz
mostohaanya-szerepében nagy sikert aratott, (1931);
Failoni, Sergio (Verona, 1890. december 18. - Sopron, 1948. július
25) karmester.
(A kép forrása: failoni.hu)
Pályafutását csellistaként
kezdte. 1908-tól zeneszerzést tanult a milánói konzervatóriumban. Két évig
Toscanini asszisztense volt.
Faragó József (Nagykőrös, 1890)
énektanár, karnagy. A Főiskolán középiskolai énektanítói oklevelet szerzett. A
Nemzeti Zenedében Lajtha Lászlónál tanul zeneszerzést. 1922-ig Fülöpszálláson,
1926-ig Tasson tanított, majd a budapesti református gimnázium énektanára lett.
Vezette a Külső-ferencvárosi Tisztviselőtelep Emlékezet Énekkarát és orgonált
is, továbbá a Pesterzsébeti Haladás Dalkört;
Fodor Gyula (Budapest, 1890 - 1948) zenekritikus, zenei író, szerkesztő;
Dr. Győri Pál (Békés, 1890 – 1944) budapesti énekes,
énekművész-tanár.
(A kép forrása: A magyar muzsika könyve)
Első
hangversenyét 1923-ban adta Budapesten. A magyar rádiónak fennállása óta
gyakori szereplője volt. Mint oratóriuménekes is ismert. Énektanítással
(hangképzés) is foglalkozott. Fellépett az OMIKE Művészakció előadásain;
A Győri Szabadegyetemen (1921-45) egyes és sorozatos előadásokat tartott
az egyetemes zenetörténet köréből, népzenénkről és kimagasló mestereiről.
1925-ben VKM vele dolgoztatta ki a zeneiskolák tantervét. Győr város és megye
Törvényhatósági Népművelési Bizottságának, azok megszűnéséig, választott tagja
volt. Győri működése során a Hódmezővásárhelyi Zeneiskola megszervezéséhez
tanácsot és útmutatást adott. A kezdeményezésére 1938-ban életre hívott Collegium
Musicum-i előadások demokratikus vállalkozásnak bizonyultak és nagy
látogatottságnak örvendtek. Feleségével, Szanyi Irmával (zongora) és Helényi
Gyulával (gordonka) megalakították a Győri Triót. Nemcsak a Rádiónak lettek
rendszeres szereplői, hanem az ország más városaiba is megfordultak, sőt Bécsbe
is hangversenyeztek. 1919-1944 közti időszakban szerepléseinek száma 740. 1946
decemberétől került a Székesfehérvári Állami Zenekonzervatóriumhoz. 1947.
április 8-án kelt a kinevezése a zenekonzervatórium rendes tanárainak
létszámába. A tankerületi főigazgatóság megszűnéséig tankerületi zenefelügyelői
megbízást kapott. 1948-ban Bartók-emlékversenyt, valamint Liszt Ferenc és
Bartók Béla emlékére utcaelnevezést kezdeményezett.1948 őszétől 1950. március
27-ig a Zenekonzervatórium megbízott igazgatójaként működött. 1950-ben pót-,
majd 1952-ben rendes tagja lett a Városi Tanácsnak. Itteni tanítványai közül
Szigethy Ferenc és Tamásfalvi Pál Főiskolára került. Tamásfalvi a Zeneművészeti
Főiskolán, Molnár László és Szili Mihály a Győri Zeneművészeti Szakiskolán
nyert tanári képesítést. Munkája elismeréséül a Szocialista Kultúráért
kitüntetést és a Városi Tanács elismerő oklevelét kapta. 1956. augusztus
26-tól nyugállományba helyezték. Ezután a Zeneoktatói Munkaközösséget vezette
és alkotói tevékenységet folytatott. Zeneműveinek száma
(A kép forrása:
www.hungarian-composers.com)
augusztus 8.) zeneszerző,
zenekritikus, zenetörténész,esztéta, író, műfordító, karmester, korrepetitor,
zenepedagógus, a munkásdalok első hazai kutatója, A Munkás Kultúrszövetség
elnöke. Budapesten Koessler, Lipcsében Reger, majd Straube növendéke volt.
Zeneszerzői stílusa bonyolult, elmélyedő, elvont, sokszor Schönbergre emlékeztető,
amellett játékos és virtuózán csillogó. Művei: kamarazene, (brácsa-cselló duó
dalok. Tanulmányainak
gyűjteménye: Bachtól Bartókig (1937);
Kálmán Oszkár (1890) operaénekes,
tanár. 1913-ban az Operaház tagja lett, 1927-tól 1929-ig Berlinben működött,
azóta újra itthon szerepel. Szerepköre jóformán az egész operairodalom
basszus-repertoárját felöleli; mint oratórium és dalénekes is szerepel;
Kalocsay István (Budapest, 1890-) katonazenész és
zenetanár. Katonazenei pályája ( többek között a 2. honvéd gyalogezred
zenekara) befejeződése után zenetanárként dolgozott;
Kecskés Lajos (Pápa, 1890. december 13. – Budapest,
1953. március 21.) tanító, szerkesztő. 1910-ben Balatonfüreden kántortanító. 1911-ben a budapesti Zeneművészeti
Főiskolán énektanári oklevelet szerzett. 1913-ban visszakerült Pápára, ahol
több dalárdát szervezett és vezetett, köztük a Perutz szövőgyár vegyes karát és
a tanítóképző zenekarát. 1920-ban elnyerte a veszprémi székesegyház kántori és tenorista munkakörét. Tanított a
veszprémi szemináriumban és a Davidikumban. Rövid ideig igazgatója volt a
városi zeneiskolának, karnagya a Polgári Dalegyesületnek, később az Iparos
Dalárdának. 1924-ben elvégezte a zeneművészeti főiskola karnagyi szakát.
1941-ben – Ritter Lőrinc karnagy halála után – Czapik Gyula püspök megbízta a
székesegyház karnagyi teendőinek ellátásával. 1943-ban Czapik püspök
egyházzenei igazgatói címmel tüntette ki;
Kemenes Kotraschek Artur (Pesszenterzsébet, 1890 –)
oboaművész-tanár. 1926-32 között a Nemzeti Zenede, 1932-től pedig a
Zeneakadémia tanára volt;
Kishonti Barna (Losonc, 1890 – Budapest,?): tanítóképzői zenetanár.
Polgári iskolai tanárképzőt és a Zeneakadémiát végzett. Déván, 1920: Budapesten
az állami tanítóképző zenetanára. 1933: Búza, búza c. dalával
megnyerte a Országos Magyar Dalosszövetség népdalpályázatának első díját;
Losonczy Schweitzer Oszkár (Losonc, 1890. január 9.- Budapest, 1981.
január 9.) hegedűművész, zeneszerző,
zenekarvezető, tanár. Gimnazista korában Czóbel Leó tanította hegedülni. Hubay
Jenő ösztönözte továbbtanulásra losonci meg hallgatása után. Budapesten előbb a
Fodor Zeneiskolában tanult, majd a budapesti Zeneművészeti Főiskolán Bloch
József növendéke volt. 1912-ben kapta meg kitüntetéses diplomáját. 1922-1925
között a losonci zeneiskola igazgatója és megalapította a Losonci Filharmóniai
Társaságot. Később tíz évig európai hangversenykörúton járt zenekarával.
Jelentős pedagógiai munkát végzett fiatal hegedűművészek képzésével;
Lovas /1907-ig
Lagner/ Andor György (Baja,
1890 - ) kántor, éánek-zenetanár, karnagy. 1927: Baján a belvárosi plébánia
kántora, és a gimnázium mb. zenetanára. Az egyházi énekkar, a legényegyleti
ének- és zenekar vezetője;
Márkus Alfréd (1890) zeneszerző. A modern jazz-operett és
filmzene népszerű művelője;
Molnár Antal (Budapest,
1890. január 7.
– Budapest, 1983.
december 7.)
zenetörténész,
(A kép forrása: lfze.hu)
zenekritikus,
népdalgyűjtő, zenepszichológus, zeneszerző és zeneesztéta, brácsaművész,
zeneakadémiai professzor, író, a modern magyar zenetudomány egyik megalapozója,
a zenetörténet és a szolfézs egyik első hazai oktatója. 1907-1910, Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola – zeneszerzés szak. 1909-1910. Budai Zeneakadémia – tanár, 1912–19 között a
Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola tanára, 1919-től pedig a Zeneművészeti
Főiskola zeneelmélet tanára volt. A gyakorlati- és
elmélet zenében egyaránt fontos építő munkát végzett. Egyike volt a
legelsőknek, akik felismerték Bartók Béla és Kodály Zoltán zsenialitását.
1910-ben Erdélyben, 1912-ben a Felvidéken gyűjtött népzenét. Mint aktív kamaramuzsikus
1910-13 között a Waldbauer-Kerpely-vonósnégyesben játszott, 1917-19 között a
Dohnányi-Hubay-zongoranégyes tagjaként működött. Pedagógiai munkásságát a Budai
Zeneakadémián és a Székesfőváros Felsőbb Zeneiskolájában kezdte. Elsőként
oktatta e helyeken a zenetörténetet, szolfézst. Majd 1919-től 1959-ig a
Zeneművészeti Főiskola tanára, kamarazenét, esztétikát és zeneelméletet
tanított. Zenekritikusként is felmérhetetlen tevékenységet folytatott. Erejének
teljében, nem sokkal 70. életévének betöltése előtt nyugdíjazták. 1934-40 közt
a Népszerű zenefüzetek, 1957-től a Gondolat Kiadó Kis Zenei Könyvtár
sorozatának szerkesztője. A modern magyar zenetudomány egyik megalapítója volt.
Hosszú ideig írt ismertető írásokat és kritikákat az 1954-ben megindult műsorfüzet
hasábjain. Zenepszichológiai, zeneszociológiai vonatkozásaiban sajátos
jelentőségűek írásai, könyvei és előadásai. Pedagógiai célzatú kompozícói:
hegedű-zongoradarabjai, a Kálmán György-Senn Irén által szerkesztett
Zongoraiskola I-II., füzetben megjelent Szonatinája, néhány kamaraműve
(vonósnégyes) mellett az időnként napjainkban is előadásra kerülő
Vígjáték-nyitánya a legjelentékenyebb. Főbb művei: Bartók kvartettjei
(1911); A zenetörténet szelleme (Bp., 1914); Bartók Béla táncjátéka alkalmából
(Bp., 1917); Bartók operája: A Kékszakállú herceg vára (Bp., 1918); Az európai
zene története 1750-ig (Bp., 1920); A zenetörténet szociológiája (Bp., 1923);
Az új magyar zene (Bp., 1926); Bevezetés a zenekultúrába (Bp., 1928); A gyermek
és a zene (Népszerű zene-füzetek, Bp., 1931), Zeneesztétika és szellemtudomány
(Bp., 1935); Kodály Zoltán (Bp., 1936);; A ma zenéje (Bp., 1936), Az óvodáskorú
gyermek zenei nevelése (Bp., 1940); Összhangzattan mint melléktárgy (Bp.,
1943); Az új muzsika szelleme (Bp., 1948);; Repertórium a barokk zene
történetéhez (Bp., 1959); Brahms (Bp., 1959); A Léner vonósnégyes (Bp., 1968);
A zeneszerző világa (Bp., 1969); Gyakorlati zeneesztétika (Bp., 1971); A
halállátó (regény Boethius élete nyomán, Bp., 1971); Magamról - másokról (Bp., 1974);
Szakolczay-Riegler Ernő (Szakolca, 1890. január 12. - Pozsony, 1968. március
20.)
orgonaművész,
főiskolai tanár. 1920-25: a Zeneművészeti Főiskola orgona tanszakán
Antallfy-Zsíross Dezső (1885-1945), továbbá Kodály Zoltán, Siklós
Albert és Zalánfy Aladár tanítványa. A budapesti Veres Pálné Leánygimnázium tanára,
1923-: a Szent István Bazilika orgonistája, 1927-: a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola egyházzenei tanszakán az orgona és orgonaismeret tanára. Orgonaépítő
művészeti, orgonatervezési szakértő;
Sztojanovits Adrienne, Böhm Gyuláné (Budapest, 1890. január. 5. - Budapest,
1976.
június 24.) énekművész, ének-zenetanár, karnagy. 1913-59: budapesti Szilágyi
Erzsébet Leánygimnázium ének-zenetanára. Az énekkart igen magas szintre
fejlesztette. Bartók- és Kodály-műveket mutattak be. Első sikerük
Kodály: Villő c. leánykarának
A Mester és tanítványai körében (A kép forrása: www.mozaweb.hu)
előadása volt. Kodály nagyra becsülte Sztojanovits
Adrienne munkásságát, neki és énekkarának új kórusművet írt és ajánlotta a Pünkösdölőt, amelyet az
iskola énekkara 1929.
április 14-én
mutatott be a Zeneakadémián, az itteni
siker országos hírnevet hozott a „Szilágyis” zenei nevelésnek. A gimnázium
énekkarával bemutatta Kodály Zoltán Villő, Gólyanóta,
Táncnóta és Pünkösdölő c. műveit. Testvéreivel, Sztojanovits Lili és Sztojanovits Edit
énekesnőkkel a Sztojanovits-tercett megalakítója;
Tar Imre (Budapest,
1890) hegedűtanár. 1918-22 között a Nemzeti Zenedében, 1918-24 között pedig az
Újpesti Zenedében tanított. Ezt követően saját magán zeneiskolájában volt
hegedű- és zongoratanár;
Udvarhelyi Miklós (Nagykanizsa, 1890-1864) magyar színész és
operaénekes;
Veress
Károly (Debrecen, 1890. december 27. – Budapest, 1964.
október 23.) cigányprímás. A debreceni Ref. Kollégiumban, ill. a
zenekonzervatóriumban folytatott tanulmányai után zenekart alapított (1914) és
évtizedeken át Budapesten, az Astoria és a Pannónia Szállóban játszott. 1919.
május 1-jén egyik vezetője az ünnepi felvonulásban részt vevő egyesített
cigányzenekarnak. Gyakori külföldi útjai közül az 1929-es londoni (játékáért a
király kitüntetésben részesítette) és az 1936-os stockholmi volt a
legsikeresebb. A. Toscanini a hegedűvirtuózt dicsérte benne. Rendszeresen
szerepelt a Magyar Rádióban. Játékáról számos hanglemezfelvétel készült;
Villányi István (Nagykanizsa, 1890 – németországi haláltábor, 1944
nyara) zeneszerző, tanár. Egy korabeli helyi újságkritika említi Villányi két
szerzeményét: "Külön elismerés illeti meg azért [Vogl Elly-t], hogy
Villányi István nagykanizsai zeneszerzőnek két szerzeményét bemutatta és ezzel
a tehetséges zeneszerző első sikereit városában arathatta. A közönség a fiatal
szerző Románcát és Allegro marcato-ját lelkes éljenzéssel fogadta és a szerzőt
többször kitapsolta" Zalai Közlöny, 1921. június 7.;
Zsámboky Miklós (Körmöcbánya, 1890. szeptember 11. –
Budapest, 1961. december 5.)
gordonkaművész-tanár. A Zeneakadémián Popper Dávid és
Schiffer Adolf voltak a tanárai. 1919-től 1921-ig a Nemzeti Zenede tanára, 1919
– 1920 között az Operaház zenekarának tagja. 1921 – 1959-ben a Zeneművészeti
Főisk. tanára. 1922-től 1930-ig Hubay Jenő vonósnégyesének tagja. 1923-ban
Melles Bélával együtt kvartettet alapított, mellyel 1928-ig koncertezett.
Ezenkívül Kerntler Jenővel és Koncz Jánossal a 20-as években, 1923 – 1929
között pedig alkalmilag Ringer Lilivel és Zsolt Nándorral együtt alkotott
trióegyüttest. 1920-ban Bp.-en szerepelt először mint szólista. Számos külföldi
hangversenyutat tett (Olaszo., Ausztria, Svájc, Spanyolo. és Afrika egyes
helyei). – Írásai: Hangsortanulmányok (Bp., 1924); Hármashangzat tanulmányok
(Bp., 1956). – M. gyakorlatok gordonkára. – Irod. Perényi László: Zs. M.
emlékezete (Magy. Zene, 1962. 1. sz.). Tanítványai közé tartozott Perényi
Miklós gordonkaművész-tanár;
1895-ben született
Ákom Lajos (Margitta, 1895. március 7. - Budapest, 1967. május 18.) zeneszerző, karnagy, orgonaművész. A Nemzeti Zenede tanára és a Kálvin
téri református főtemplom karnagya és főorgonistája volt;
Berg Ottó (Budapest, 1895 – Budapest, 1974) karmester, karnagy, zeneszerző, korrepetitor, a Nemzeti Zenede tanára 1919-ben mint korrepetitort szerződtette az Operaház Kerner István főzeneigazgató mellé. 1925-ben nevezték ki karmesternek, és 1945-ig az egyik legtöbbet foglalkoztatott repertoár dirigensként működött. Számos nemzetközileg elismert nagysággal dolgozott együtt. Elsősorban Wagner műveit vezényelte sikerrel. A Filharmóniai Társaság Zenekarát párizsi és londoni vendégszereplésekor nagy sikerrel dirigálta. Később a Magyar Rádió első karnagyaként számos operát vezényelt. Évekig a Palestrina Kórus igazgatója volt. 1957–59-ben betanító-korrepetitorként ismét az Operaházban működött;
Hunyadvári
Arányi Jelly /ďAranyi/ (Budapest,
1895. május 30.
– Firenze,
1966.
(A kép forrása: The Editors of Encyclopædia Britannica)
március 30.)
hegedűművész-tanár. Nagybátyja volt Joachim József, a világhírű hegedűművész.
Eleinte zongoraművésznek készült, de végül a budapesti Zeneakadémián Hubay Jenő
tanítványaként végzett hegedűművészként. Az európai
hangversenyéletbe nővérével, a szintén hegedűművész Arányi Adilával
(asszonynevén Adila Fachiri) együtt adott koncertjeivel (Trieszt,
Bécs)
kapcsolódott be, és csakhamar világhírre emelkedett. Hangversenyein nemcsak
szólistaként, de kamarazenészként is sikeres volt. 1923-ban Londonban
telepedett le, itt és Párizsban többször fellépett Bartók
Bélával is. A klasszikus művek mellett repertoárján tartotta a
kortárs zeneszerzők kompozícióit is (Ravel,
Vaughan Williams, Szymanowski
stb.). Több zeneszerző ajánlotta neki szerzeményeit. Például Bartók az ő és
nővére részére írta mindkét hegedű-zongora szonátáját, Ravel is neki
ajánlotta a Tzigane (Cigány)
című népszerű szerzeményét. Vaughan Williams neki dedikálta Concerto Academico című művét, Gustav Holst
pedig a kéthegedűs versenyt (Double
Concerto for two violins) a két nővérnek;
Berg Ottó (1895-1974) karnagy, kórusvezető, zeneszerző,
korrepetitor, a Nemzeti Zenede tanára) 1919-45-ig volt az Operaház tagja, az
50-es években betanító-korrepetitorként ismét az Operaházban működött egy
ideig;
Bura Sándor
(1895-1956) cigányprímás,
nótaszerző, zenekarvezető;
Dr. özv. Faragó Istvánné Horovicz Anna (Orosháza, 1895. szeptember 26. Auschwitz,
1944. június 26.) orosházi zenetanár;
Gyermelyi Ferenc
(Gyermely, 1895) zeneszerző, karnagy. Karnagya volt több neves kórusnak;
Hartai
Ferenc /Hochstrasser/ (Nagyzsám, 1895. április 2. – Budapest,
1970. május 5.)
fuvolaművész,
főiskolai tanár. 1921-től az Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság
fuvolaszólistája. 1949-től tanított a Zeneakadémián fuvola főtárgyat, fúvós
együttest, pikoló mellékhangszert, módszertant;
Hubert Lajos (1895-1979) gordonkaművész-tanár;
Komor Vilmos (Budapest, 1895. május 12. – Budapest, 1971. szeptember 28.)
(A kép forrása: omike.hu)
karmester,hegedűművész. Hegedülni tanult a Nemzeti Zenedében, majd 1920-ban az Operaház zenekarának brácsása lett. 1921-től a budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának titkára, karmestere volt. Operát először – beugróként, próba nélkül – a bécsi Volksoperben vezényelt, a Lohengrint. A pesti Operából való távozása után a Városi Színház karmestere lett, ahol az operettek mellett saját betanításában operákat állított színpadra, amelyekben gyakran felléptek a kor ünnepelt operaénekesei, például Beniamino Gigli, Giacomo Lauri-Volpi, Fjodor Saljapin, Alpár Gitta, Németh Mária. Még 1923-ban – főleg operaházi zenészekből – megszervezte a Budapesti Kamarazenekart, amellyel a barokk és klasszikus műveken kívül számos kortárs szerző modern művét is bemutatta. Például ő mutatta be Bartók Béla Falun című művének zenekari változatát. Zenekarával megkezdte a nagy sikert aratott állatkerti szabadtéri hangversenyek és operaelőadások sorozatát. A zsidótörvények szinte lehetetlenné tették fellépéseit, ezért 1939-től az OMIKE Művészakció művészeti vezetőjeként tevékenykedett, és a háború alatt számos kitűnő előadást állított színpadra a Wesselényi utcai Goldmark Teremben. 1945-ben az Operaház karmestere lett, ahol először a háromtagú vezetőség megbízásából lépett fel vendégként, majd az 1946-ban kinevezett Tóth Aladár igazgató szerződéssel alkalmazta az általa becsült és a „tömegek fáradhatatlan zenei nevelőjé”-nek nevezett karmestert. Az 1950-es években a Gördülő Opera előadásait vezényelte vidék helyszíneken. Az utókor főleg Erkel-karmesterként emlékszik rá a Hunyadi László és a Bánk bán nagyszerű előadásai nyomán, de emlékezetesek voltak – többek között – Gounod
Faustjának,
Verdi
Aidájának,
Álarcosbáljának és Don Carlosának, Wagner
Tannhäuserének,
Donizetti Lammermoori Luciájának és a Don
Pasqualénak az előadásai is. Munkabírására és szellemi
frissességére jellemző, hogy Wagner Trisztán és Izoldáját 75 éves
korában vezényelte először. Operakarmesterként különösen sikeres volt az
egykori NDK operaházaiban (Berlin, Drezda, Lipcse), a
lipcsei Gewandhausban egy ideig főigazgató is volt;
Lakatos István /szignója tempo/ (Nagyzorlenc,
1895. február 26.
– Kolozsvár,
1989.
szeptember
22.) zenetörténész, hegedűtanár. 1919 és 1954 között a kolozsvári
mérnöki hivatalnál mérnökként dolgozott, emellett 1919-1923 között hegedűtanár
volt a Marianumban, illetve 1949-1963 között a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán
zenetörténetet adott elő. Kutatási területe az erdélyi román, magyar és szász
zenekultúra volt. Zenetörténeti írásai az Erdélyi Múzeum, Pásztortűz,
Hitel, Studia Musicologica, Musica,
Acta Musei Napocensis, Studii de Muzicologie, Magyar Zenei
Szemle és Magyar
Zene, valamint a Zenetudományi írások című könyvsorozat
hasábjain jelentek meg;
Manninger Rózsi
(Budapest, 1895.április 18. - Budapest, 1986. április 6.) zongoraművész-tanár. 1908-tól a Nemzeti
Zenedében Tomka Istvánnál és Székely Arnoldnál tanult, Berlinben 1920-21-ben
Ella Pancieránál és Wilhelm Backhausnál képezte magát tovább. 1918-21-ben a
Nemzeti Zenede tanárnője, 1921-1926 között férjével (Sebestyén Sándor
gordonkaművésszel) Göteborgban dolgozott, a Stora Teater (Nagy Színház)
operatársulatának korrepetitoraként. Szonátaesteket adott férjével és 1924-től
a svéd rádió göteborgi adásaiban szerepelt. 1926-tól Bp.-en élt, szóló
szerepléseit folytatta, a Székesfővárosi Zenekarral versenyműveket játszott.
1927-től gyakori szereplője volt a Magyar Rádiónak;
Némethy Ella (1895-1961) operaénekes, tanár. 1919-ben debütált az
Operaházban, mint
(Az aláírás forrása: stampcircuit.com)
Delila. A két háború közti
évtizedek legnagyobb drámai mezzója volt, mindenekelőtt Wagner-heroina.
Brünnhildéje, Izoldája, Kundryja európai hírű alakítások voltak. Az első magyar művésznő, aki fellépett a
milánói Scalában. A budapesti Operaház örökös tagja;
Rozgonyi Ágnes (Budapest, 1895 -) hegedűművész-tanár. A bécsi
Zeneakadémián Ševčik növendéke volt;
Rozsnyai Sándor
(Bukarest, 1895. december 9. – Sopronkőhida, 1944) zeneszerző, tanár;
Szende
László (1895-?)
építészmérnök, szombathelyi zenei szakíró, tanár;
Szundry Róbert (Ócsa,
1895) zeneszerző, karnagy, tanár. A Nemzeti Zenedében és a Zeneakadémián
tanárai voltak: Váczi, Chován, Koessler János;
1900-ban született
Ádám György (Budapest, 1900 -1944) fagottművész-tanár.
Tanulmányait a Zeneművészeti
(A képforrása: A magyar muzsika könyve)
Főiskolán
végezte, ahol 1922-ben művészi oklevelet nyert. 1918-tól 1926-ig a Király
Színház, a Vígszínház, a Nemzeti Színház és a Fővárosi Operettszínház, 1926-tól
1930-ig a Városi Színház szólamvezető fagottistája. 1933-ban László Sándorral
megalakítják a Magyar Filmzenekart (Hungária film). A Budapesti Szimfonikus
Zenekar alapító tagja és ügyvezető igazgatója.
Az 1940-es években OMIKE zenekari tag;
Angerer Margit (1900. november 6.? –London, 1978. január 31.?)
operaénekes, tanár,
(A kép és az információ
forrása: Caruso)
Budapest,
Bécs és London ünnepelt művésze;
Bárdos Alice (Budapest, 1900. február 3. vagy 1899. - Auschwitz, 1944 nyara) hegedűmű-
(A portré
forrása: www.szombathely.hu)
vész, zenepedagógus. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Hubay Jenő tanítványa volt. 17 éves korától rendszeresen koncertezett. 1920-ban ment férjhez a szombathelyi építészmérnökhöz, Szende Lászlóhoz. 1927-ben Csikor Elemér, a Zeneiskola igazgatója hívta meg Szombathelyre a hegedű-tanszak vezetőjének. Hangversenyezett és kamarazenét is játszott. 1934-ben Bartók Béla szombathelyi koncertjén a zeneszerző partnere volt. 1936-tól több ízben hangversenykörúton volt Ausztriában, Németországban és Olaszországban (pl. Firenze, Róma). Állandóan szerepelt a magyar és a külföldi rádiókban (az 1936-os zágrábi koncertjét egyenesben közvetítették). A zsidótörvények megjelenése után már nem koncertezett. 1944-ben haláltáborban halt meg. Más forrás szerint (Magyar életrajzi lexikon 4. köt. Bp. 1994. 60. p.) a 40-es évek elején előbb Franciaországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Amerikában zenekarok koncertmestere volt, később tanított. New Yorkban halt meg 1965. április 15.-én;
Borbásné Köves Júlia
(Veszprém,
1900. július 24. – Budapest, 1988. szeptember 24.) zongoraművész-tanár; 1966- Főv. Zeneiskola Szervezet,
zongoratanár, Fővárosi XI. kerületi Állami Zeneiskola - zongoratanár;
Fázmán Sári (Budapest, 1900)
cimbalomtanár. A Nemzeti Zenedében Allaga Géza és Schey Dezsőné tanítványa.
Énekelni magánúton tanult. Tagja volt a Palestrina Kórusnak és
cimbalomtanítással is foglalkozott;
Fehér Pál (Budapest, 1900. augusztus 4. – Budapest, 1959. február 7.)
operaénekes-tanár.
Operai pályája akkor indult be,
amikor sikerült kieszközölnie egy meghallgatást a Budapestre látogató Bruno Walternél. Ő
ajánlotta be az akkor Otto Klemperer vezetése alatt álló, sok
újítással kísérletező berlini Krolloperhez. 1928-ban szerződött a német fővárosba.
Az 1936–37-es évadban a zürichi Városi Színház tagjaként egy fontos ősbemutatónak is részese
volt: 1937. június 2-án a Festőt
énekelte Alban Berg
Lulujában.
1938-ban visszatért Budapestre. A Városi Színház tagja lett. 1939 és 1944 között
csak a Kulturbund magyar megfelelőjében, az Országos
Magyar Izraelita Közművelődési Egyesületben (OMIKE) szerepelhetett.
Az operaelőadások legtöbbet foglalkoztatott énekese volt;
Feleki Rezső (Budapest,
1900 – Budapest, 1981) A Zeneművészeti Főiskolán tanult. 1923-tól
A budapesti Zsidó Gimnázium ifjúsági istentisztelete -
rabbi: Dr. Scheiber Sándor, kántor: Feleki Rezső (ballról), 1958 (A kép forrása:konfliktuskutato.hu)
a nagyváradi, pozsonyi színházak,
majd az Oberschles, Landestheater operaegyütteseiben működött. 1927-ben a
Dohány utcai zsinagóga másodkántorának nevezték ki. 1950 után a Bartók Béla
Zeneművészeti Szakiskola tanára volt;
Fellner Ferenc (1900–1966) opera és hangversenyénekes,
orvos. Több német operaháznak volt a tagja;
Fischer Sándor
(Budapest, 1900. február 6. – Budapest, 1995. március 8.)
(A kép forrása: omike. hu)
műfordító, karmester, zeneszerző, tanár. Zeneszerző, karmester és műfordító. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Koessler János tanítványa. 1929-1931. között a Vígszínház, 1935-1938. között a Belvárosi Színház karmestere és zenei vezetője volt. 1938-tól az OMIKE Művészakció előadásain léphetett fel, bár közben többször behívták munkaszolgálatra. Zeneszerzője volt többek között Bálint Lajos: Támár című színjátékának, Szép Ernő: Verebek és Csergő Hugó: Őszi szonáta című művének is. 1949 után a Magyar Rádió zenei dramaturgja volt;
Gaál Jenő (Zólyom,
1900. június 16. – Budapest, 1980. június 8.) zeneszerző, tanár;
Garaguly
Károly (Budapest, 1900. december 28. – Stockholm,
1984. október 18.) hegedűművész, karmester,
tanár. A Zeneakadémián Hubay Jenőnél, Berlinben H. Marteaunál tanult.
Hazatérése után Aradon a zenekonzervatórium hegedűtanára volt. 1923-ban
Svédországban, Göteborgban telepedett le; 1930-ig a szimfonikus zenekart
vezette. Megalapítója volt a Garaguly-vonóskvartettnek. 1942-től 1953-ig a
Stockholmi Opera igazgatója volt. 1953-58-ban Berlinben karmester. A hatvanas
évek végétől többször szerepelt Magyaqrországon. Hamvait végakarata szerint
hazahozták, a bp.-i Új Köztemetőben szórták szét (1985. máj. 18.);
Hír Sári, dr. Molnár Imréné
(Budapest, 1900) zongoraművész-tanár. A Zeneakadémián Szendy Árpád, Bécsben
pedig Emil Sauer növendéke volt. A Nemzeti Zenedében 1920-26 között tanított.
Kiválóan játszotta Liszt műveit;
Kalmár Pál (Mezőtúr,
1900. szeptember 5.
– Budapest,
1988. november 21.)
dalénekes, az 1930-as és 1940-es
évek egyik legnépszerűbb énekese. A példa nélküli világsikert elért, Seress Rezső-sláger,
a Szomorú vasárnap első két
felvételének előadója. Fiatal korától önálló hangversenyeket adott Budapesten
és Magyarország több városában, valamint Ausztria, Nagy-Britannia, Németoország
és Románia nagyvárosaiban. Német, angol, olasz és spanyol nyelven is énekelt.
Több mint 2000 felvétele (hanglemeze) készült 1929-1936 között az angol
Columbia és 1936-tól a német Odeon gyáraknál. A hatvanas években három előadói
nagylemeze jelent meg a HUNGAROTON-nál. Sanzon-és táncdalénekesként is népszerű
volt;
Kertész Gyula (Budapest, 1900. június 7. - Budapest, 1967. július
6.) zenetanár,
Az emléktábla a művész egykori lakóháza (Budapest, XII.
Tamási Áron utca 10. szám) falán található.
zeneszerző. Budapesten 1918:
tanítói, 1923: polgári iskolai tanári, 1928: tanítóképzői tanári oklevelet
szerzett, a Zeneművészeti Főiskolán Kodály Zoltán tanítványaként zeneszerzést
tanult. 1921: Budapesten tanító, majd polgári iskolai tanár az Attila, majd a
Városmajor u. fiúiskolában. Egyik alapítója a Magyar Kórus lap- és zeneműkiadó
vállalatnak (1930-50). 1938: a fővárosi Hitoktatási Felügyelőség megbízta
iskolai hanglemezek készítésével. Éveken át az Országos Magyar Cecília
Egyesület titkára. Egyik megindítója és főszervezője volt 1930 körül az
Éneklő ifjúság mozgalomnak, a Magyar Kórus Kiadó egyik megalapítója, az
Énekszó, az Éneklő Ifjúság és a Magyar Kórus társszerkesztője. Az 1950-es években ének, történelem és
földrajz tanár s a MTA Népzenekutató Csoportjának munkatársa. Népdalfeldolgozásokat, egyházi és világi
kórusműveket írt, a Kodály-módszer
egyik terjesztője volt;
Kiss Lajos (Zombor,
1900. március 14. – Budapest, 1982. május 8.) népzenekutató, népdalgyűjtő,
zenetörténész, zeneszerző, zenepedagógus. 1926-39 zeneiskolai igazgató és
karmester Zomborban. 1939: a belgrádi
Sztankovics Zeneiskola helyettes igazgatója és a Jugoszláviai Akadémiai Énekkar
karnagya, 1941-44: Újvidéken a Délvidéki Konzervatórium igazgatója, 1946. II: a
győri Áll. Zenekonzervatórium ig-ja és a Győri Filharmonikus Zenekar karnagya,
1950: Budapesten a Magyar Népzene Tára (III/A-B: Lakodalom; V: Siratók,
Rajeczky Benjaminnal) szerkesztője, az MTA Népzenekutató Csoportjának
osztályvezető-helyettese, 1960-70: tudományos főmunkatárs, 1938-72: több mint
20 ezer dallamot gyűjtött a magyar nyelvterület nagy részén, Délvidéken
elsőként. A népzene zenetört. vonatkozásaival, összehasonlító népzenekutatással
foglalkozott;
Komáromy Andor (Szombathely, 1900. november 1. - Budapest, 1983.
október 29.) karmester, zeneszerző, tanár. Vegyész diplomája mellett képezte
magát zenésszé. Kitűnő zongorista, kamarazenész, kísérő, korrepetitor volt.
Magyarországon ő játszotta először Gershwin Kék rapszódiájának zongoraszólamát.
Az 1928-38 között működő, operaházi tagokból alakult jazz együttes zongoristája
volt; a filmgyárak ismert zeneszerzője, hangszerelője, zenekarvezetője;
Kovács Dezső (Budapest, 1900 -) operaénekes-tanár. Fellépett a bécsi Volksoperben is. 1924 és
1927 között a Városi Színház szerződtette, 1925 Milánóban és Pisában lépett
fel…;
Lajtai Lajos (Bp.,
1900. ápr. 13.–Bp., 1966. jan. 12.): zeneszerző, tanár. Első nemzetközi sikerét
A régi nyár c. zenés darabjával aratta. Ezután sorozatban követték
egymást műveinek sikeres bemutatói a hazai és a külföldi zenés színpadokon (Nővérek,
1929; Az okos mama, 1930; Őfelsége frakkja, 1931; A régi
orfeum, 1931; A Rotschildok, 1932). A nácizmus előretörése vetett
véget hazai sikersorozatának. 1935-ben Párizson keresztül Svédországba
emigrált. A háborút követően rendszeresen hazalátogatott Magyarországra. Ezután
mindössze egyetlen új művet komponált (Három tavasz), amelyben újra
feldolgozta megelőző műveinek legsikeresebb számait. A Kellér Dezső
librettóján alapuló művet 1958-ban mutatta be a Fővárosi Operettszínház;
László Lili (1900-1985) zenepedagógus;
Lőrinczy Vilma (1900–?) operaénekes, zenepedagógus;
Máthé Miklósné Kéri
Klára (Komárom, 1900. december 9
- Budapest, 1985. július 8.).
(Fotó: LFZE honlapja)
Máthé
Miklósné – vagy, ahogy mindenki ismerte, Klári néni – neve szinte már fogalommá
vált: zongora és zongora-módszertantanár. 1949-1965. Bartók Béla Zeneművészeti
Szakiskola – zongoratanár, 1951-1965. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zongora
gyakorlati tanítás vezetője 1965- Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zongora
főtantárgy, gyakorlati tanítás vezető tanára. Az első magyar Zongoraiskolának
egyik társszerzője volt. Tanítványai közül nagyon sokan világhírű pianisták,
karmesterek lettek. Növendéke volt – többek között Ránki Dezső, Szabó Csilla,
Némethy Attila, Joó Árpád, Kiss Gyula, Szokolay Balázs, Nagy Péter, Csalog
Gábor, Kecskés Balázs, Pertis Attila, Bogányi Gergely. Klári néni mindig azt
mondta: a tanítás éppen olyan művészet, mint a pódiumszereplés. „A
zongoraművész egy kis ideig adja a művészetét nagyon sok embernek, a jó tanár
viszont nagyon hosszú idő keresztül adja művészetét kevés embernek."
A rábízott gyerek eredendő tehetségébe vetett hite tanításának lényeges része
volt. „Magadtól tanulj zenét! Azt játszd a zongorán, amit érzel, azt akarod
hallani tőle is, amit énekelsz!" Ezt nemcsak mondta, de tette is.
Mindig úgy vezetett, észrevétlenül, hogy a növendék a felfedezés izgalmával és
örömével saját maga jöjjön rá a megoldásokra. Azt vallotta, a munkának az a
legnagyobb öröme, ha a növendék túlszárnyalja mesterét. A jó tanár az, aki
előbb-utóbb feleslegessé teszi magát. Klári néni el tudta érni, hogy a
gyerekek saját sikerként éljék meg a megoldott feladatokat, így aztán saját
tehetségükben, erejükben megbizonyosodva szinte izgatottan várják a következő,
talán nehezebb lépéseket. Derűs feszültséggel teli órái voltak, lényének
vibrálása, a gyerekekkel való baráti, játékos kapcsolata adta meg azt a
légkört, amely a lehető leghatékonyabbá tette a közös munkát. (Esztó Zsuzsa visszaemlékezése. Részlet a szerző Nagy tanárok, híres tanítványok.
125 éves a Zeneakadémia c. könyvből, melyet Gádor Ágnes és Szirányi Gábor
szerkesztett. LFZE - Zeneakadémia Kiadványa Falvai Sándor rektorsága idején
2000-ben.)
Maurer Ferenc
(Nagymaros, 1900-) kőműves, autodidakta, zenész. 1925-ben Bécsből hazatérve
átvette a megüresedet karvezetői tisztet, mivel Patakfalvi Domonkos tanító úr
nem vezethetett munkás dalkört. Zenei ismereteit a kismarosi Pál kántor
irányítása alatt szerezte meg. Vezetése alatt 1932-ben az Iparos Dalkörök
Országos Versenyén I. díjat nyert a kórus. 1935-ben Budapestre költözött;
Dr. Osváth Ferencné Schulemann Mária (Budapest, 1900, február 14.) ének-zenetanár.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán többek között dr. Hubay Jenő, Moravcsik
Géza, Szabados Béla, Molnár Antal, Tarnay Alajos, dr. Meszlényi Róbert voltak a
tanárai. Munkahelyeiből: Kultúrház, Csenger; Általános Gimnázium, Csenger –
tanár, zongoraoktató, Csenger);
Paulovics Géza dr. (Izsa, 1900 – 1973 körül) egyházi karnagy,
zenepedagógus. A lisieux-i kis Szent Teréz Ének és Zenekaregyesület karnagya
volt, 1934-től pedig a Budapest Kamara Kórust vezette. Dolgozott az MTA Népzenekutató Csoportjában
is;
Rácz Lili (1900-1966) zongoraművész, zenepedagógus. A budapesti
Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd 1930-ban Dohnányi Ernő
művészképzőjében, később Párizsban, a Cortoi-kurzuson fejlesztette tudását.
Sokszor lépett fel kísérőként neves zongoristákkal, több évig Telmányival is
dolgozott, valamint kamarazenészként a Róth-trióban működött. Párizsból
hazatérve főleg tanítással foglalkozott, Dunakeszin a Rácz-
villában
nyitotta meg a település első zeneiskoláját az 1930-as években, melyet a
környékbeliek csak „Zenepalotaként” emlegettek, mivel gyakori volt ott a
zenedélután, melynek Lili volt a zongoristája és édesapja a kiváló hegedűse.
Rácz Lili 1947-tõl a Szegeden tanított, ahol később tanszékvezető is
lett;
Sulyok Kopár Lászlóné (Nagybátony 1900. november 30. - Bátonyterenye 1988.
március 10.) népdalénekes, tanár. A népzenekutatók 1955-ben fedezték fel
tehetségét. Azóta szinte haláláig énekelte a családjából hozott népdalokat.
Rádiófelvételek készültek vele, részt vett a Kecskeméti Népzenei Találkozókon;
Surányi Béla (Szombathely, 1900 -): zenetanár. A bécsi
Zeneművészeti Főiskolán tanult, zongoratanári oklevelet szerzett. Kísérőként és
zongora-szólistaként. A szombathelyi prem. gimn. karnagya és a székesegyház
orgonistája;
Szabadi Sándor (Budapest, 1900) hegedűművész-tanár, aki 1921-től a
kecskeméti Városi Zeneiskola tanára volt;
Ticharich Zdenka (Budapest,
1900. szeptember
26. – Budapest, 1979. február 15.) zongoraművésznő, zenepedagógus,
zeneszerző.
(A kép forrása: mek.oszk.hu)
1947-1969 között a Budapesti
Zeneművészeti Főiskolán zongorát tanított.
Rippl-Rónai József festménye Ticharich Zdenkáról (A kép forrása: Wikipédia)
Képzőművészek egész sorát
inspirálta alkotásra. Már tizenhat éves korában portrét rajzolt róla Kunffy Lajos,
később Rippl-Rónai József, valamint Batthyány
Gyula is megfestette alakját, Körmendi Jenő, Pátzay Pál,
Käthe Kollwitz szobrot, Reményi József plakettet mintázott róla. A
leghíresebb műveket azonban Márffy Ödön festette Zdenkáról. Karcsú
termetét, hosszú ujjait, különös, ábrándos tekintetét tucatnyi művén
fedezhetjük fel: a Fekvő Zdenka (1926), az Alvó leány (1928), a Gyöngynyakékes
nő (1930 k.), a vagy a Csipkekendős nő (1930 k.), Zdenka és Csinszka
(1930. k.) mind Márffy portréművészetének kiemelkedő darabjai;
Tóth Lajos (Hódmezővásárhely, 1900. december.
8.–Budapest, 1986. szeptember 21.) főkántor, karnagy, zenetanár, operaénekes. A
szegedi R. k. Tanítóképzőben kántori okl. szerzett, 1923–: a hódmezővásárhelyi
r. k. egyh.közs. főkántora és az egyh. vegyeskar karnagya. Többször a szegedi
Fogadalmi templomi énekkar bariton szólistája. 1933: a szegedi szabadtéri
játékokon Liszt: Szt Erzsébet legendájának előadásán két szólót
énekelt. Ő vezényelte Kodály: Mátrai képek c. művét, amit a budapesti
rádió Hódmezővásárhelyről közvetített. A budapesti Operaházban 1946. II. 4:
hallgatták meg, IV. 14: ő énekelte Leoncavallo Bajazzók c. operájának
Tonióját; V. 1: szerződtették, 1946. IX: Budapesten telepedett le. Énekelt
Verdi: Rigolettójában és Traviatájában, Beethoven: Fideliójébm, Wagner:
Nürnbergi Mesterdalnokokjában, Mozart: Don Juanjában, Kacsóh Pongrác: János
vitézében, stb. 1961: nyugdíjazása után Budapesten kántorkodott;
Unger Ernő (Arad, 1900.
január 17.
– Budapest,
1968. május 28.)
karmester, zenetanár, zeneszerző volt. Évtizedekig vezette a karmester- és
operaénekes-képzést a Zeneakadémián. A
Zeneakadémián Szendy Árpád (zongora) és Koessler
János (zeneszerzés) növendéke volt. 1922-től maga is tanított. A
karmesterképzésnek évtizedekig vezető alakja volt. Az operaszakosok vizsgáit
vezényelte, 1948 és '50 között a tanszaknak vezetője is volt. 1950 és '56 között
akadémiai munkája megszakadt. 1957-től 1961-es nyugdíjba vonulásáig újra
tanított. 1923-tól vezényelt. Sokakkal ismertette és szeretette meg a
komolyzenét a Margitszigeten rendezett hangversenyeivel.
1950 és '52 között a Győri Filharmonikus Zenekart és a
Diósgyőri Vasgyár Szimfonikus Zenekarát vezette. Az operavizsgákon sok, addig
Magyarországon ismeretlen operát mutatott be. Felfedező munkájának
legjelentősebb tette a Così
fan tutte (Mozart) 1923-as, igen megkésett bemutatója volt;
Vásárhelyi Zoltán (Kecskemét,
1900. március 2.
– Budapest,
1977. január 27.)
karnagy,
Géczy Olga karnagy és festőművész (oliwoodgallery.com) festménye Vásárhelyi Zoltánról (Forrás: Vásárhelyi Zoltán Férfikar honlapja)
zenepedagógus. A gimnázium után beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémiára, ahol Kemény Rezsőnél és Bloch Józsefnél hegedűt tanult. Ezzel párhuzamosan a zeneszerzés tanszakra is beiratkozott, ahol Siklós Albert, Weiner Leó és Kodály Zoltán növendéke volt. A hegedű tanszakon 1921-ben szerezte meg diplomáját, a zeneszerzés szakon 1924-ben végzett. Utóbbi végbizonyítványát csak jóval később, 1941-ben szerezte meg, mert előbb Észtországba, majd Norvégiába szegődött zenekari muzsikusnak (hangversenymester is volt), a szintén hegedűs Ödön bátyjával. 1926-ban hazatért, és M. Boton Pál (1884–1953), a kecskeméti Városi Zeneiskola igazgatója felkérésére hegedű- és karénektanár lett az intézményben. Kecskemétre utazása előtt találkozott Kodállyal, aki azt tanácsolta neki, hogy alakítson kórust a városban. A zeneiskolában már működött nőikar, gyermekkar is volt. Vásárhelyi azonban még jó ideig hegedűsként, hegedűtanárként tevékenykedett a városban, és érdeklődése folyamatosan fordult a kórusmuzsika felé. Már 1929 végén és 1930 elején Kodály gyermekkari műsort szervezett. Az iskolai énekkarok mellett műkedvelőkből megalakította a Kecskeméti Városi Dalárdát. Munkálkodása során olyan szintet értek el, hogy hamarosan klasszikus és kortárs zeneszerzők műveinek sorát mutathatták be. A régi szerzők művei közül előadták például Heinrich Schütz Máté passióját és Henry Purcell Dido és Aeneas című operáját, angolul. Kodály Zoltán művei közül többet ő mutatott be, fontos megemlíteni például az Öregek, az Akik mindig elkésnek, a Jézus és a kufárok és a Molnár Anna előadásait. Bartók Béla kórusművei közül a Falun és a Magyar népdalok magyarországi részbeni bemutatója, valamint az egynemű karok többségének premierje fűződik a nevéhez. Vásárhelyi 1942-ben (vagy 1941-ben) lett a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára, 1949-től pedig a karvezetőképző tanára lett. 1952-től gyakorlatilag már kizárólag karvezetést oktatott, és a magyar zenei életben ennek lett nagy hatású professzora. E témakörben írta Az énekkari vezénylés módszertana című könyvét, amelyet a Zeneműkiadó jelentetett meg 1965-ben. Közben több munkáskórust és üzemi énekkart is vezetett. 1946-tól a Munkásdalos-szövetség országos karnagya volt, a Vásárhelyi-kórussal 1947-ben első díjat nyert a walesi Llangollenben megrendezett nemzetközi kórusversenyen, a MÁVAG
Acélhang
férfikórusával pedig az 1948-as budapesti nemzetközi versenyen lett első díjas.
Kórusai közül fontos még a Honvéd Művészegyüttes férfikara, amelynek alapító karnagya
volt, és évekig művészeti vezetője volt a Magyar Rádió Énekkarának, 1959-től a
Zeneművészeti Főiskola énekkarának is;
Zipernovszky Mária, Ráth-Végh Istvánné (Budapest, 1900. augusztus
8. –
Budapest, 1974. október 3.) hegedűművész-tanár. Művészi diplomáját Hubay Jenő növendékeként
nyerte el a Zeneakadémián (1923). Tagja volt a Magyar Női Vonósnégyesnek,
amellyel gyakran szerepelt külföldön. A Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában
(1924–49), a Budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában (1949–54), majd
1949-től nyugdíjazásáig (1965) a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában is
tanított. Számos zenepedagógiai művet írt. – M. Hogyan tanítsunk hegedülni
kezdőket (Bp., 1930); Hegedűiskola (Dobó Sándorral, Bp., 1933); Hegedű
ujjgyakorlatok (Bp., 1935); Az utolsó negyedszázad célkitűzései és eredményei a
hegedűtanításban (Budapest, 1937);
Hubay Jenő zenetanítási módszere (Budapest, 1942);
1905-ben született
(A kép forrása: A magyar muzsika könyve)
Adler Tibor (Budapest,1905 – 1944) zongoraművész-tanár. A Zeneakadémián
A kép és a szöveg
forrása: A magyar muzsika könyve)
Thomán
István és Antalffy-Zsíros Dezső növendéke. Ausztriában, Berlinben saját
zenekarával hangversenyezik. 1933-ban Fejér György zongoraművésszel megalapítja
az Adler-Fehér zongorakettőst, amellyel Európa több városában nagy sikert arat.
Mint zenekritikus is működik. A budapesti rádió, később az OMIKE Művészakció
szereplője;
Ág Magdolna (Budapest, 1905.
április 13. -) zongoraművész-tanár. 1946-tól 1950-ig a Zeneművészeti
Szakközépiskola (Szeged) tanára, majd ugyancsak középfokon tanított Miskolcon;
Arma Paul / másképp: Amrusz
Pál v. Arma Pál, eredeti
neve: Weisshaus Imre /
(A kép forrása: Muzsika 2005/9. szám 18. oldal)
(Budapest,
1905. november 22.
– Párizs,
1987. november 28.)
zeneszerző,
zongoraművész,
zeneetnológus. Egy hangversenyen Bartókot
hallva döntötte el, hogy zenei pályára lép. 1920-tól a Zeneakadémián
Bartók Béla tanítványa volt, ő inspirálta népdalgyűjtésre.
A fiatal növendéket azonban negyedéves korában kicsapták. Európában és az USA-ban koncertezett, előadásokat tartott.
A nácizmus elől Párizsba
menekült, és ott telepedett le. Dolgozott a francia rádiónál. Francia
népdalokat, az Ellenállás dalait és amerikai néger spirituálékat
gyűjtött;
Bárdos György/ Deák / (1905. június 5. - 1991. augusztus 14.) (Bárdos Lajos
öccse)
zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár, módszertani jegyzetek szerzője.
1923-1929. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola - zeneszerzés, orgona,
tanárképző, 1929- budapesti gimnáziumok, művészeti szakiskolák, Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola ZTI Budapesti Tagozat tanára. 1933-1947. Városmajori
templom karnagya;
Bátori Irén / Zelk Zoltán első felesége / (1905 - 1958) író,
költő, publicista, zenepedagógus;
Bokor Margit (1905-1949) operaénekes, tanár. 1928-ban debütált a
budapesti Operaházban. 1931-
Brodszky Miklós (Nicholas
Brodszky) (Odessza,
1905. április 20.
- Hollywood,
1958. december 24.)
zeneszerző, karmester. Budapesten és Bécsben élt (1928–1929 és 1933–1938). 1929-1933 között Berlinben dolgozott.
Az 1930-as évek elején a német Cine Allianz gyár számára komponált
kísérőmuzsikát. 1936-ban Londonba ment, 1949-ben az USA-ban telepedett le.
Bárzongorista és karmester is volt. Népszerű operett
szerző. Mario Lanza Halászlegény frakkban (1950) és Szerenád (1956) című filmjének zenei
megformálója volt;
Brunovszky József
(Trieszt, 1905) fuvolaművész-tanár. A Budapesti Szimfonikus Zenekar és a
Weidinger Szalonzenekar tagja volt. A Magyar Állami Operaház fuvolaművészeként
ment nyugdíjba;
Chilf Miklós (Marosvásárhely, 1905. március 10.
– 1985)
magyar zeneszerző, tanár és előadóművész. Szülővárosa zenekonzervatóriumának
elvégzése után olasz és francia zeneművészeti főiskolákon képezte magát, majd
zenetanár lett Marosvásárhelyen;
Comensoli Mária
(1905-1982) zongoraművész-tanárt, a Zeneakadémia tanára;
Comensoli Mária volt a kamaraművész társ Pásztory Ditta (a borítón) Bartók-lemezén. Kettőjük játékában került rögzítésre Bartók: Hat tánc bolgár ritmusban – két zongorára, négy kézre a Mikrokozmosz c. sorozatból.
Darvas Ibolya (Budapest,
1905. június 14.
– Budapest,
1990. június 6.)
opera-énekes, tanár. A Zeneakadémia elvégzése
után a Városi Színházba került. Itt debütált 1929-ben Meyerbeer
Hugenottákjának
Apród szerepében. 1935-ben Sziklai Jenő
utazótársulatával lépett fel. A zsidótörvények következtében 1939 és 1944
között csak az OMIKE
Művészakciója keretében szerepelhetett. Itt a legtöbbet foglalkoztatott
énekesnő volt. Tagja volt a Dohány utcai zsinagóga kórusának is. 1945
után néhány évig a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatában
működött. 1949-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, ahol 1955-ig volt
tag. Egy hangját megtámadó betegség miatt vonult vissza. Repertoárja főként
koloratúr-szubrett szerepekből állt, de énekelt néhány lírai szólamot is;
Erdős Pál (Bonyhád, 1905. december 21. – Komárom, 1944)
hegedűművész-tanár, a bonyhádi szalonzenekar első hegedűse volt.
Munkaszolgálatosként halt meg 1944 novemberében;
Farkas Ferenc (Nagykanizsa, 1905. december 15.
– Budapest,
2000. október 10.)
zeneszerző, zeneakadémiai tanár. Zenei tanulmányait 1922–27 között a Nemzeti
Gerzson Pál festőművész portréja Farkas Ferencről (A kép forrása: www.halisnagykanizsa.bibl.hu)
Zenedében,
majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán
Weiner Leónál,
illetve Siklós Albertnél és Fejér
Ferencnél. 1929–31 között a római Santa
Cecília Akadémián Ottorino Respighitől tanulhatott
ösztöndíjasként. 1927–29
között a Városi Színház (mai nevén Erkel Színház) korrepetítora és karmestere
volt. Külföldről hazaérkezve 1935-41-ig
a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában tanított. Ezt követően 1943-ig a kolozsvári
Állami Zenekonzervatórium
zeneszerzéstanára, majd igazgatója is volt, közben a Kolozsvári Nemzeti
Színháznál a karigazgatói feladatokat is ellátta. 1945-46-ban a budapesti
Operaház karigazgató-helyetteseként dolgozott, majd az általa alapított székesfehérvári zeneiskola igazgatója lett. 1949-től 1975-ig a Zeneakadémia
zeneszerzés tanszakának vezetőjeként és tanáraként a ma ismert magyar
zeneszerzők többségét tanította, mint például Ligeti
Györgyöt, Kurtág Györgyöt, Vass Lajost, Kocsár Miklóst, Durkó Zsoltot,
Bozay Attilát,
Szokolay Sándort, Petrovics
Emilt, Vujicsics Tihamért, Jeney Zoltánt, Vidovszky Lászlót. Nevét ma több zeneiskola
viseli az országban;
Galánffy Lajos (Debrecen, 1905. szeptember 11. –Budapest, 1997. május 19.) zongoraművész, tanár. 1928-1930. Fodor féle zeneiskolában zongoratanár, 1931-1950. Debreceni Városi Zeneiskola – zongoratanár -1938-tól iskolaigazgató is, 1956- Miskolci Állami Zenekonzervatórium – iskolaigazgató, 1957-1966. között USA. – Debreceni-trió tagjaként, zeneművészetet tanított a texasi beltoni főiskolán, ezután pedig a Central Texas College-ben. Kodály engedélyével átírta kétzongorára a Marosszéki táncokat. Hazalátogatásakor Budapesten érte a halál, szülővárosában, Debrecenben temették el;
Garai Imre: Sláger. Egy táncdalszerző vallomásai (Zeneműkiadó Vállalat (1966))
Dr. Görgényi Gyula (Nagycsömöte, 1905. november 5.) zenekari
hegedűművész-tanár (Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar – I. hegedű
szólamvezetője, Szabolcsi Szimfonikus Zenekar – koncertmester, Állami
Zeneiskola, Nyíregyháza-tanár);
Dr. Grósz Károly (Sopron, 1905. január 31.) zeneiskolai fúvóstanár
(Állami Zeneiskola, Sopron, Soproni Szimfonikus Zenekar – I. trombitás, Soproni
Városi Fúvószenekar – I. szárnykürtös);
Halász László (1905-) karmester. Prágán, Bécsen és Salzburgon át
vezetett pályája Amerikába, ahol 1943-51 közt a New York-i City Center Opera
igazgatója és vezető karmestere volt;
Inczédy Kálmán (Szeged, 1905- New Brunswick, NJ, USA, 1984. febr.?) egyházi
karnagy, bábművész. 1924-től a szeged-somogyitelepi plébániatemplom karnagya.
Megszervezte a helyi világi dalkört, az egyházi énekkart és a 3 szólamú
gyermekkart; az elemi iskola énektanítója volt. 1947-1949 között Szegeden az
utazó Első Országos Pedagógiai Bábszínház vezetője;
Kemény Egon (Bécs, 1905.
október 13.
– Budapest,
1969. július 23.)
zeneszerző.
(A kép forrása: mediaklikk.hu)
Tanulmányait a bécsi Hochschule
für Musik-on végezte. A harmincas évek közepétől Magyarországon élt. Elsősorban
könnyűzenét és operetteket írt, de daljátékokat, dalokat, kórusműveket is.
Egyik alapítója volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének. Legnagyobb sikerű
operettje: Valahol délen (1956);
Kozma József /Joseph
Kosma / (Budapest,
1905. október 22.
– Val-d’Oise,
La Roche-Guyon,
1969. augusztus 7.)
magyar zeneszerző, a francia sanzonmegújító mestere. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán
Siklós Albert és Weiner Leó
tanítványa volt. Zeneszerzés és karmester szakon végzett. 1926 és 1928 között a
budapesti
Opera korrepetítora volt. Közben
avantgárd táncszínházakban dolgozott, Madzsar Alice
mozdulatművészeti együttesének házikomponistája, és a Zeneakadémia kistermében
rendezett Cikcakk-estek
karmestere volt. 1929-ben ösztöndíjat kapott a berlini
Operába, ám otthagyta a karmesterséget és Brecht
vándortársulatához csatlakozott. Együtt dolgozott Hans Eislerrel és Kurt Weill-lel,
akik nagy hatással voltak rá. Ekkor alakult ki ars poétikája: elkötelezett
zenét akar írni, nála majd a filmzene sem lehet pusztán szórakoztató
zenekíséret. 1933-ban költözött Párizsba
(a francia állampolgárságot 1949-ben kapta meg), ahol Lys Ganty kísérője lett. Megismerkedett Jacques
Prévert-rel, akinek verseire több mint 80 dalt írt, ám ezeket
1945-ig nem énekelhették nyilvánosan. A háború után viszont a Fréres Jacques, Yves Montand,
Germaine Montéro, Cora Vaucaire és még sokan
mások tűzték műsorukra a dalait, melyekből több világsiker lett. Írt dalt Apollinaire
és Carco verseire, dolgozott Desnos-val (La Fourmi) és Queneau-val - az ő verseire írt dalok Juliette Gréco
előadásában lettek világhírűek. Leghíresebb szerzeménye a Hulló levelek franciául, Edith Piaf
és Yves Montand
előadásában híressé vált Les feuilles
mortes, angol fordításban Autumn Leaves, Oscar
Peterson zongorajátéka tette a jazzvilágban is hallhatatlanná Kozma
Józsefet.
„Filmbe csak egy dalt komponált:
Florelle dalát Prévert versére Jean Renoir Lange úr vétke című művébe 1936-ban.
Marcel Carné Jennyjének főcímében jelenik meg először a neve. Ezután Renoirral
dolgozott: ő írta meg az Állat az emberben számára a „sínek szimfóniájá”-t, és
ő hangszerelte és állította össze a Marseillase és A játékszabály klasszikus
zenéjét. A háború után igyekezett szabadulni az 1930-as–1940-es évek bevált
„megzenésített főcímdal” konvenciójától, varieté- és kocsmaélményeit vitte a
vászonra. Igazi népzenét, utcai dalokat írt, amelyek a hétköznapok valóságában
gyökereznek, mégis finom költőiség fonja át őket - ideálisan folytatják Jacques
Prévert dialógusait. Dalaiban a hagyományos kuplé/refrén szerkezetnél nagyobb
szabadságot biztosított a szövegnek, hangszerelését forradalminak tartották a
maga korában.
A filmzenéken kívül írt
balettzenét, baletteket és pantomimeket Marcel Marceau-nak 1952-től, színpadi
és kísérőzenét Jean-Paul Sartre darabjaihoz, zenekari, kamara- és vokális
műveket, modern operát: A lyoni takácsokat Berlinben mutatták be 1959-ben; az
Elektronikus szerelem bemutatója Párizsban 1961-ben, Budapesten pedig 1963-ban
volt, a Huszárokat 1969-ben Lyonban, Fel, torreádor! című operettjét 1965-ben
Győrben mutatták be. Carné Juliette, avagy az álmok kulcsa című filmjébe írt
zenéjéért 1951-ben Cannes-ban megkapta a legjobb filmzene díját. Dalait a
filmek tették népkinccsé. Máig leghíresebb és legtöbbet játszott sanzonjait
Prévert-rel írta. (Forrás: Magyar vagyok-Magyar hírességek-Kabai Zoltán);
Krombholz Károly
(Budapest, 1905. december 20. – Újvidék, 1991) zongoraművész-tanár, a Szabadkai
Városi Zeneiskola igazgatója, az Újvidéki Zeneakadémia tiszteletdíjas tanára;
Losonczy György (Lébény,
1905. június 21.
– Budapest,
1972. május 4.)
operaénekes.
Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte. Az Operaház 1928-ben szerződtette. 1968-ig a
társulat magánénekese volt. Wagner-hősbaritonjaként
harminc éven keresztül énekelte Hans Sachs szerepét Wagner:
A nürnbergi mesterdalnokok című
operájában. Vendégszerepelt Berlinben, Lipcsében, Milánóban,
Bécsben.
báró Lukács Miklós (Gyula, 1905. február 4.
– Budapest,
1986. november 1.)
karmester,
zeneakadémiai tanár. 1930-1943.
különböző németországi operáknál karmester, 1943- 1966. Állami Operaház –
karmester, 1966. igazgató, 1949-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
operatanszakának, majd 1963-tól énektanszakának tanszékvezetője lett, egészen
1975-ig. Közben 1951-ben kinevezték a MÁV Szimfonikusok vezető karnagyának is.
1966-ban ismét az Operaház igazgatója lett;
Kenessey Jenő (Budapest, 1905. szeptember 13. – Budapest, 1976. augusztus
19.) zeneszerző és karmester. Az
érettségi után jogot tanult és ezzel párhuzamosan beiratkozott a Nemzeti
Zenedébe, ahol Lajtha László zeneszerzésre, Sugár Viktor orgona játékra tanította. 1928-ban aztán
felvették a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol Siklós
Albert tanítványa lett zeneszerzés szakon. Tanulmányi előmenetelének
köszönhetően hamarosan állami ösztöndíjban részesült és lehetősége nyílt rá,
hogy külföldön képezze tovább magát. Milánóban
és Rómában
töltött egy évet, majd Bayreuth és Salzburg városába utazott. Mozart szülővárosában Franz Schalk
(1863-1931) vezetésével végzett karmesteri tanulmányokat. 1929-től korábbi
tanára Fleischer Antal mellett a Magyar Állami Operaház korrepetitora,
1932-től karmestere. Karmesterként Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov
Évszakok című balettjének dirigálásával mutatkozott
be. Dirigensként későbbi munkássága alatt is főleg balettokat vezényelt és maga
is több balettzenét írt. 1945-1965 között az Operaház balettegyüttesének vezető
karmestere volt. 1949-től a Ganz Mávag és a Vasas Szakszervezet közös amatőr
zenekarának karmestereként is tevékenykedett (ez a zenekar a Vasas
Művészegyüttes Szimfonikus Zenekarának elődje volt);
Lakatos Éva
(Budapest, 1905. március 31.– 1993), az Állami Hangverseny- és
(A kép forrása: neva.hu)
Műsorigazgatóság, majd az
Országos Filharmónia legendás igazgatója (1958-1986);
Lénárd Gyula (Kiskunfélegyháza,
1905. március 21.-) zenekari hegedűművész (Kolozsvári Állami Opera, Állami
Bányász Színház – koncertmester, Fővárosi Operettszínház, Állami Déryné Színház
– koncertmester);
Mezey Albert
(Budapest, 1905) sokféle hangszeren (zongora, ütőhangszerek, harmónium,
harmonika, cselló) játszó és tanító művésztanár. A Nemzeti Zenedében tanult. Az
Andrássy úti Színház tagja volt;
(http://adatbank.sk)
Ifj. Ney Dávid (Budapest,
1905. szeptember
18. – Hörsching, 1945. június 1.)
(A kép forrása: Wikipédia)
operaénekes-tanár. Az 1929–30-as
évadban ösztöndíjasként szerződtette az Operaház, a következő évadtól rendes tag.
Főként Wagner-szerepeket énekelt, de repertoárjához sok comprimario alakítás is
tartozott. A zsidótörvények miatt 1939-ben eltávolították az intézménytől,
ekkortól csak az OMIKE
Művészakciója keretében léphetett fel. Rendszeresen énekelt zsinagógákban
is.1944-ben munkaszolgálatra hívták be. Innen hurcolták a gunskircheni koncentrációs táborba.
Az itt szerzett flekktífuszfertőzésbe már a felszabadulás után, a lágerhez
tartozó hörschingi kórházban halt bele;
Pless László (Budapest, 1905. szeptember 27. – Budapest, 1974. január 3.) karmester, korrepetitor, az Operaház kórusának igazgatója, a Nemzeti Zenede tanára, főiskolai tanár, tanszakvezető. Zeneszerzést a Liszt Ferenc Zeneakadémián Weiner Leónál, vezénylést a Nemzeti Zenedében
Fleischer Antalnál
tanult. 1929 és 1931 között a Városi Színház, 1931-től a budapesti Operaház korrepetitora, majd karmestere
volt. A zsidótörvények miatt
1939-ben eltávolították az Operaházból, és ezután az OMIKE Művészakció
előadásain vezényelt – Komor Vilmos mellett. A háború után, 1945-ben, ismét az Operaház
korrepetitora, majd 1947-től az
Opera énekkarának igazgatója lett, és karnagyként is szerepelt. A kórust
újjászervezte, amely így sikerrel működhetett közre az Operaház előadásain, még
önálló kórushangversenyeken is felléptek. Fontos és sikeres operaelőadásokon működött közre – többek között
– Mozart, Verdi,
Wagner
és Borogyin-operákban.
Karmesteri működéséről több hanglemezfelvétel is készült (néhányat később CD-n is kiadtak),
filmzenéket is vezényelt (Erkel,
1952; Háry János, 1965). Az
Operától 1967-ben vonult nyugdíjba. 1947-től bekapcsolódott a zeneoktatásba is:
1949-ig a Nemzeti Zenedében tanított, majd 1953-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola operatanszakának a vezetője volt. 1969-ben nyugdíjba vonult, de fiatal
operaénekeseket még ezután is tanított;
Rubányi
Vilmos /Roubal/ (Budapest,
1905. április 30. – Debrecen, 1972. december 14.) karmester, zeneszerző,
korrepetitor; a debreceni Csokonai Színház zeneigazgatója és operatársulatának
megszervezője, a szegedi, majd a miskolci színház zeneigazgatója. A Nemzeti
Zenedében orgonálni, zongorázni és hegedülni tanult, a Zeneak.-n zeneelmélet és
zeneszerzés szakon végzett. A Városi Színház zenekarának tagja (1919–22) és
korrepetítora (1922–24). Az Operaház repertoár karmestere (1924–44). 1934-től
rendszeresen dirigált. Sergio Failoni mellett korrepetitor. 1945 után Győrben
szervezett zenekart. 1948-49-ben a debreceni Csokonai Színház
zeneigazgatójaként életre hívta a színház operaegyüttesét. 1949–54-ben a helyi
MÁV Filharmonikus Zenekart vezényelte. 1954-től 1957-ig a Szegedi Nemzeti
Színház, 1957-től 1958-ig a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt.
1958-tól ismét Debrecenben működött, 1961-ig a színház karmestere,
nyugdíjazásáig zeneigazgatója volt (1961–71). Különösen közel állottak hozzá az
olasz operák. Zenekari műveket, dalokat komponált;
Sándor Frigyes (Budapest, 1905. április 24.
– Budapest, 1979. június 1.)
(A kép forrása: BMC)
hegedűművész,
karmester, pedagógus. A
Zeneműv. Főisk.-n Mambriny Gyulánál és Waldbauer Imrénél tanult, 1926-tól a
Bp.-i Ének- és Zenekar-egyesületben hangversenymesterként, majd 1933-tól
segédkarmesterként tevékenykedett. Az aktív hangszerjátékról karbántalmai miatt
fokozatosan le kellett mondania. A harmincas évek derekán már elismert
karmesterként számos együttest (pl. a Magy. Női Kamarazenekart) dirigált. Elsősorban
a barokk zene, Haydn és Mozart, valamint századunk magyar muzsikájának
bemutatását szorgalmazta, hazánkban elsőként adta elő Bartók 1939 nyarán írott
vonószenekari Divertimentóját. 1945 után a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában
és a Nemzeti Zenedében hegedűt és kamarazenét tanított. 1949-ben Járdányi Pál,
Rényi Albert és Szervánszky Endre közreműködésével 5 kötetes Hegedűiskolát
adott közre, amelyben a kodályi és a népdalon alapuló pentaton melodika
játékmódját elsőnek publikálta az alapfokú oktatás számára. Ugyanebben az évben
az újonnan megalakult Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola igazgatójává
nevezték ki. Karmesteri tevékenységét ez idő tájt sem hagyta abba; az intézmény
ének- és zenekarával számos produkciót adott elő. 1958-75 közt a bp.-i Zeneművészeti
Főiskolán tanított kamarazenét. 1963-ban szervezte meg tanítványaiból a Liszt
Ferenc Kamarazenekart, amelynek haláláig művészeti vezetője maradt. –
Kiadványai: Hegedűetűdök (Kayser); Hajdu Mihály: 8 etűd ifj. vonószenekarra
(Till Ottóval közös kiadás); Táncok és triószonáták a XVII. századból (Nagy
Olivérrel közösen); Decsényi János: 15 etűd ifj. vonószenekarra (Till Ottóval
közös kiadás); Szelényi István: 8 kis duó és Szonatina 2 hegedűre; Tartini: 3
szonáta hegedűre és zongorára; A zenei nevelés Magyarországon (szerk., Bp.,
1964). – Irod. Zsoldos Péter: S. F. (Muzsika, 1971. 5. sz.); Szőllősy András:
S. F.-től búcsúzunk (Muzsika, 1979. 8. sz.); Gál György Sádor: Búcsú S. F.-től
(Új Élet, 1979. júl. 1 5.); Szőllősy András: Búcsú S. F.-től (Muzsika, 1985. 5.
sz.). A Parlandóban megjelent főbb írásaiból: Sándor Frigyes: Új zene a magyar
hangszeres oktatásban (ISME), 1964. Nr. 10. p. 3-6., Sándor Frigyes: Szigeti
József: Beethoven hegedűművei, 1968. Nr. 4. p. 26-27.
Seiber Mátyás György (Budapest, 1905. május 4. – Kruger-Nemzeti Park, Dél-
Afrika, 1960. szeptember
24.) zeneszerző. A budapseti Zeneakadémián 1921-25-ben Schiffer Alfrédnál gordonkát, Kodály Zoltánnál
zeneszerzést tanult. 1928-tól a frankfurti Hoch-féle zeneiskolában a dzsessz
hangszerelés tanára, emellett a frankfurti rádiózenekar gordonkása és
karmestere. 1935-ben Londonba költözött, 1943-tól a Morley Kollégiumban
tanított. 1945-ben megalapította a Dorian Singers nevű kamarakórust. Főként
kantátáival, kamarakórusaival, hegedű- és gordonkaversenyeivel, valamint
filmzenéjével szerzett nevet. Tanulmányokat írt Bartók Béla vonósnégyeseiről,
kamarazenéjéről, továbbá a dzsesszről. Főbb művei: Erdélyi rapszódia (1941);
Fantasia concertante hegedűre és vonószenekarra (1944); Ulysses (kantata Joyce
nyomán 1947); Cantata Saecularis (1951); Portrait of the artist as a Young Man,
(kamarakantáta Joyce nyomán, 1957);
Soltész István (1905
– 1976) orgonaépítő, tanár;
Spitzer Tamás
(Budapest, 1905.) csellóművész-tanár. 1923-ban tagja lett a budapesti
Operaháznak és a Filharmóniai Társaságnak;
Sütő Zoltán (Törökszentmiklós, 1905 -
Törökszentmiklós, 1998) református orgonista kántor, karnagy, rubindiplomás
tanító, énektanár, Törökszentmiklós Város Díszpolgára. Hetvenegy évig dolgozott, ebből 63 évig
Törökszentmiklóson, orgonista kántorként.1927-től 1957-ig tanított a református
iskolában.1929-től a helyi dalárdát is ő vezette. (Törökszentmiklós és Vidéke 1998. június)
Tutsek Piroska (Brassó, 1905. szeptember 3. – Budapest,
1979. december 24.)
(A kép forrása: tutsekp.uw.hu)
magyar opera-énekesnő (mezzoszoprán).
A Budapesti Zeneakadémia Énektanszakát 1926-ban kitüntetéssel végezte el.
Ezután Budapesten, Bécsben,
Rómában,
Berlinben
képezte tovább magát. A speciális wagneri deklamációt előbb Bayreuthban
sajátította el, majd további mestere volt Anna Bahr-Mildenburg
is. Az énektanulmányok mellett végzett mozgásművészeti tanulmányoknak is
köszönhető, hogy eljátszhatta Lajtha László Lysistrata című pantomimjének
címszerepét az Operaházban. Rendszeresen szerepelt a budapesti
Operaház, a bécsi
Staatsoper, Bécs,
a salzbirgi Ünnepi Játékok és a miláni Scala előadásain. Operarepertoárja 24
zeneszerző (ebből hat magyar) 42 művében 54 szerepre terjedt ki. Kiemelkedő
alakításai voltak a teljesség igénye nélkül: Carmen, Boullion hercegné (Adriana
Lecouvreur), Orfeusz, Laura (Gioconda), Eudoxia (A láng), Amneris, Eboli,
Azucena, Vénusz, Ortrud, Waltraute (Istenek alkonya), Kundry. Nagy, minden
regiszterben átütő hang, ösztönös muzikalitás, kiművelt technika jellemezték
művészetét, mindezekhez kitűnő színészi képesség és ragyogó színpadi megjelenés
is társult.
Neves hazai és külföldi karmesterek, akikkel együtt dolgozott: Karl Böhm,
Sergio Failoni, Ferencsik János, Wilhelm Furtwängler, Vittorio Gui, Erich
Kleiber, Otto Klemperer, Hans Knappertsbusch, Lovro von Matacic, Rudolf Moralt,
Mario Rossi, Tullio Serafin, Bruno Walter;
dr. Valkó Arisztid (1905. január 29.
– 1988.
június 7.)
hivatalnok, művészettörténeti és zenetörténeti kutató, amatőr régész. 1928-33-ban a bp.-i tudományegyetemen szerzett jog-
és államtudományi doktorátust, a bölcsészettudományi karon művészettörténetből
végbizonyítványt, s Toldy Lászlónál zenetörténetet hallgatott. 1924-től
tisztviselő Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.-nél, 1936-43-ban városi aljegyző Vácott,
1943- 48-ban miniszteri titkár a Honvédelmi Minisztériumban. 1952-1962 között
kutatásokat végzett az Iparművészeti Múzeum, az Orsz. Széchényi Könyvtár és a
Nemzeti Galéria számára. 1962-től nyugdíjazásáig (1970) a Magy. Mezőgazdasági
Múzeum munkatársa volt. 1970-től haláláig az MTA Zenetudományi Intézetének
megbízásából az Orsz. Levéltár zenetörténeti anyagát kutatta és dolgozta fel.
Jelentősek a Solymár és a solymári vár történetét feldolgozó, ill. a fertődi
Esterházy kastélyra vonatkozó tanulmányai, valamint Haydn-, Liszt- és Erkel
Ferenc- kutatásai. F. m. Régészeti és történeti emlékek Pest vármegye területén
(Bp., 1939); Fertőd mesteri művészei 1720-1768 között (Művészettörténeti
Értesítő, 1955); Haydn magyarországi működése a levéltári akták tükrében
(Zenetudományi Tanulmányok, Bp., 1957, 1960); Erkel Ferenc hivatali működésével
kapcsolatos akták (Magyar Zene, 1961); A Liszt-család a levéltári iratok
tükrében (Magyar Zene, 1961); Levéltári adatok Mosonyi Mihály életrajzához és
emlékének megörökítéséhez (Zenetudományi Tanulmányok, 1973); Újabb adatok a
fertődi kastély építéstörténetéhez (Ars Hungarica, 1982); A százéves Operaház
válogatott iratai (Kiad. Bp., 1984);
Váradi István (Budapest, 1905. október 19.
– Budapest, 1984. július 2.) újságíró,
zeneszerző, zenetanár. 1929-től az Újpesti Napló munkatársa, majd a
Budapest vidéki Újság kritikusa. 1931-33-ban a Szivárvány c. irodalmi, 1933-tól
a Magyar Zenealbum c. zenei folyóirat szerk.-je. Eredményes szövegíró és
zeneszerző, Katusa c. operettjét 1930-ban játszották. Számos táncdalt és magyar
nótát írt;
Vikár Sándor (1905. április 10. – 1985) zeneművész-tanár,
zeneiskolai igazgató.
Vikár Sándor - Kodály Zoltán – Bárdos Lajos (1942)
Tanulmányait
a budapesti Zeneakadémián Kodály Zoltán tanítványaként végezte. 1932-ben Nyíregyházára
került, ahol előbb énektanárként dolgozott, majd a tanítás mellett előadásokat
tartott. Meghatározó szerepet játszott a város zenei életének elindításában: szimfonikus zenekart és kórust
alapított. 1937-ben a zeneszerző jelenlétében nagyszabású Kodály
Zoltán-ünnepélyt tartottak a városi színházban, amelyet ő szervezett. Két évvel
később a Kálvineum Tanítóképző Intézet zenetanáraként azzal bízták meg, hogy a Bessenyei
Irodalmi Társaság védnöksége alatt zeneiskolát indítson, amelynek 1950 és 1974
között az igazgatói teendőit látta el. A zenei élet szervezése mellett lelkes támogatója volt a
zenei ismeretterjesztésnek is. Az 1960-as évek elején az Országos Filharmónia közreműködésével
ifjúsági bérleti sorozatot indított a megyében, zenei ismertetőket és
zenekritikákat írt a megyei napilapokba. A fáradhatatlan zenepedagógus a
nyíregyházi zeneiskola mellett zeneiskolát szervezett
MTI Fotó:
Vitályos József (Budapest, 1983. április 1.)
Kisvárdán,
Mátészalkán, Tiszavasváriban és Ibrányban, továbbá segítette a magánoktatásban
részt vevő ének-zenetanárokat is. A fiatal tehetségeket felkarolta, s mindent
megtett azért, hogy tanulmányaik befejezése után megtalálják a helyüket
Nyíregyházán. Maga is lelkes látogatója volt a hatvanas években indult
Nyírbátori Zenei Napok hangversenyeinek. Komponálással is
foglalkozott,
egyaránt szerzett énekes és hangszeres műveket hegedűre, csellóra, zongorára és
klarinétra. 1964-ben saját műveiből állított össze szerzői estet a nyíregyházi
színházban. Több zenei tárgyú tankönyvet is jegyzett, és A nyíregyházi
zeneiskola történetét is megírta. Nyíregyházán, ahol 1989-ben emléktáblát
avattak tiszteletére, és nevét viseli a város 1939-ben általa alapított
zeneiskolája.
Zagyva
László szobrászművész Vikár Sándorról készült mellszobra a nyíregyházi Vikár
Sándor Zemnei AMI intézmény előterében található (2002);
Werner Alajos (Újkécske / Tiszakécske, 1905. július 14. - Budapest,
1978.
(A kép forrása: Wikipédia)
november
8.) római katolikus pap, zenepedagógus, karnagy, 1936-1950 között zeneakadémiai
tanár, paptanár. Felszentelés után 5 évvel Rómába
került az Egyházzenei Intézetbe gregorián- és
kompozíció szakra. 1929-ben a gregorián zene licenzátusa, 1931-ben a gregorián
ének mestere lett. Teológiai és zenei tanulmányai befejezéseként doktori címet
szerzett. Római tanulmányainak befejeztével visszatért Szombathelyre, s a szeminárium tanára lett. (1933.)
Ebben az évben megkezdte a rövid idő alatt országosan is ismertté vált Schola Cantorum Sabariensis (fiúkórus) szervezését.
1933-36-ig püspöki szertartó és levéltáros is. Ír, előadásokat szervez, részt vesz
a Vas Megyei Kultúregylet zenei szakosztályának
tevékenységében. A 2. világháború a Regnum Marianum
igazgatójaként találja. 1951-ben bezárták a Regnum épületét, Werner Alajost
nyugdíjazták. Ezután két évig a Központi Papnevelő
Intézet prefektusa lett, de 1952 nyarán innen is távoznia kellett.
Máriaremetén volt kántor haláláig;
Weygand Tibor (Alcsút,
1905. november 27.
– Budapest, 1965.
július 12.)
dalénekes, az 1930-40-es évek egyik legnépszerűbb előadója, számos egykori
slágert elénekelt, az egyik első magyar hangosfilm-zeneszerző és énekes. A Zeneakadémia
elvégzése után több vidéki –Miskolc, Debrecen , Pécs, Szeged- és fővárosi –Víg,
Royal Orfeum, Komédia Orfeum, Király- szinházban is fellépett. Barátja, Polgát Tibor révén a rádió
is foglalkozatta, eleinte füttyművészként, később énekesként is. A rádióban
énekelt táncdalainak többsége sláger lett. Ott volt a hangosfilmek bölcsőjénél.
A nevető Budapest filmben két saját számát –Köszönöm, kicsikém; Ne haragudjon
rám - énekelte. Számos filmben szerepelt ezután is, elsősorban énekes
közreműködőként. A harmincas években vele készült a legtöbb hanglemez, a Columbia
Gramafon Társaság is foglalkoztatta. Sikeresen szerepelt külföldön -
London,
Bécs
valamint Franciaország és Németország
több városában- is. A negyvenes évektől csökkent népszerűsége. Az új irányzatok
nem kedveztek az ő stílusának. A háború után még feltűnt az ORI egy-egy műsorában, de a rádió és a
hanglemezgyár már nem foglalkozatta. Polgári foglalkozást választott, a Technoimpex
tisztviselőjeként ment
nyugdíjba. Két évtizedes pályafutása
alatt közel 1500 dalt énekelt
lemezre. Ennek ellenére neve -Kalmár Pálhoz
hasonlóan- feledésbe merült, pedig ő volt az első énekes, akire a legnagyobb
hatást tette az Európába is beszivárgó jazz. A swingkorszak
meghatározó énekese volt. Több mai együttes – például a Hot Jazz Band
– feldolgozásaiban is felismerhető jellegzetes, összetéveszthetetlen, a
harmincas évek hangulatát, hangkulisszáját idéző énekstílusa;
1910-ben született
Aignerné Forgon Erzsébet (1910. szeptember 9. - 2003. július 26.)
zongora- és szolfézstanár.1930-1952. magántanár, 1937-1940. Erkel Ferenc
Zeneiskola, 1951-1952. Fodor Zeneiskola tanáraiból alakult munkaközösség, 1952.
Fővárosi XIII. ker. Szabó Ferenc Állami Zeneiskola –zongoratanár, 1948-1960.
előképző és szolfézstanítás,
ifj. Bartók Béla (Budapest, 1910. augusztus 22. – Budapest, 1994. június 17.)
Bartók Béla fia; mérnök, geodéta,
író; unitárius főgondnok, egyházi író; a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke, a
Liszt Ferenc Társaság társelnöke, a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület
alelnöke) 1910-1994.közlekedésmérnök, MÁV-főmérnök, geodéta, író, a Magyarországi Unitárius Egyház
főgondnoka. Bartók Béla zeneszerző elsőszülött fia. A Műegyetemen
szerzett diplomát. Ezt követően, mint tanársegéd évente
négy-öt héten keresztül dolgozott Nógrádverőcén mint külsős geodéta-oktató és gyakorlatvezető. A Magyar Államvasutaknál pályafenntartási mérnök volt, felsőrendű szintezési munkákkal bízták meg. 1938-ban a központi budapesti szolgálatra került, majd Erdély visszacsatolását követően hét hónapig dolgozott Zsibón a Dés-Zsibói második vágány építésénél. 1944-ban Szentendrére vonult be, utána Komáromba, 1944. december 16-án pedig a front közeledése miatt elhagyta az országot, 1945-ben tért vissza. 1953-ban került a MÁV Tervező Vállalathoz, ahol a Geodéziai Osztály vezetője lett. Ezzel egyidejűleg a Műegyetem Geodéziai Tanszékén gyakorlatvezetői feladatkört is ellátott. 1958-ban a Közlekedéstudományi Egyesület választmányi tagja, később a Geodéziai és Topográfiai Egyesület tagja lett. Romániába utazott, mivel 1971. március 25-én Bukarestben édesapja születésének 90. évfordulója alkalmából emlékülést tartottak, melyet utána szülőfalujában, Nagyszentmiklóson koszorúzási ünnepség követett. Ezt megelőzően, még 1931-ben idősebb Bartók Béla nem volt hajlandó az 50. születésnapjára a szülőházán elhelyezett emléktábla felavatási ünnepségén részt venni, ugyanis csak román nyelven szerepelt rajta a felirat. 1940 után ugyan kétnyelvű táblát készítettek, de ezt 1948-ban eltávolították és kizárólag román nyelvű tábla került fel helyette. Emiatt március 18-án Bukarestben Bartók Béla bejelentette tiltakozását, ezután amikor a helyszínre érkezett, ott már egy kétnyelvű tábla állt. A MÁV-nál 1971-ig dolgozott, műszaki főtanácsosi rangig emelkedett. Ez év őszén bejelentette, hogy nyugdíjazását kéri, melynek főbb okai a hivatalvezetőknek, személyzeti osztályoknak és pártszervezeteknek a Bartók által tett utazások miatti irigysége és rosszindulata volt. 1971. október 31-én megválasztották az Unitárius Egyház főgondnokává. 1971 és 1989 között összesen 38-szor utazott külföldre egyházi ügyekben. Mivel szembetűnően hasonított édesapjára, róla mintázta az ezerforintos bankón szereplő Bartók-portét az azt tervező Vagyóczky Károly grafikusművész, 1983-ban;
Dubányi Klára (1910. július 9. - 2002. december 28.) zeneiskolai
zongoratanár (Gyula);
Fekete Sándor (Kaposvár, 1910. szeptember 3.) zenekari
harsonaművész-tanár
(Budapesti
Hangversenyzenekar, Székesfővárosi Zenekar, Zeneművészeti Szakközépiskola,
Miskolc – tanár, uo. igazgató helyettes és mb. igazgató is);
Gazsó György (Szarvas, 1910. május 4.) zeneiskolai hegedűtanár (Járási
Művelődési Otthon Zeneiskolája, Szarvas; Állami Zeneiskola, Szarvas,);
báró Ghillány
István (Eperjes, 1910. január 29. – Pozsony, 2012. július 14. )
zeneszerző,
tanár. Sátoraljaújhelyen
érettségizett (1928), zeneszerzést Bécsben tanult. 1951. jan. 1-jén
munkatáborba hurcolták, kiszabadulása után (1952) különböző városokban volt
zenetanár, ill. zenész. 1973-ban Pozsonyban telepedett le. Több misét írt,
amelyeket Szlovákia szerte ismernek és játszanak. Főbb művei: Szivárvány
Branyiszkó fölött (szimfonikus költemény, 1953); Vals Magiolato (zongoramű,
1955); Hajnalhasadás (zenekari intermezzo, 1966); Bölcsődal (1971); Püspöki
kutyácskák (1995);
Dr. Gyurkóczy Károlyné Szántó Tessza (Budapest, 1910. január 4. -) zeneiskolai
zongoratanár (Fővárosi XIII. kerületi Állami Zeneiskola);
Hamar Oszkár (Budapest, 1910. június 25. - 1981) előadóművész,
zeneszerző, tanár;
Járay
József (Nagygencs, ma Gencsapáti),
1910. szeptember 7. – Budapest,
(A portré forrása: opera-világ)
1970.
október 1./ operaénekes, tanár. Katonai pályára készült, elvégezte a
hadapródiskolát. Énekelni tanult Székelyhidy Ferencnél az 1940-es évek elején.
A budapesti Operaház tagja lett főként Verdi és Puccini-operáiban
remekelt. Hangjáról számos hanglemezfelvételt készítettek. 1948-ban
elhagyta az országot és Svájcban vállalt
szerződést. Az ötvenes évek közepén tért haza, 1956.
január 1-ével lépett ismét a budapesti Operaház színpadára. A hatvanas évek
végétől Debrecenben és Miskolcon is énekelt kisebb szerepeket;
Jeszenszky Beatrix (Pomáz, 1910-) zeneiskolai zongora- és szolfézstanár
(1963-tól a szentendrei Zeneiskola alkalmazásában Pomázon, Csobánkán,
Leányfalun, és Dunabogdányban tanított szolfézst és zongorát;
Káldor János (1910. november 28. -1982. március 11.)
zenetörténész,
pedagógus.
Lipcsében zenetudományi doktorátust szerzett. 1936-39 között a Pester
Lloyd c. napilap zenekritikusa volt. 1949-ben a Bartók Szövetség titkára, két
év után a Népművelési Intézet főelőadója. 1953-61 közt a Tanárképző Főiskola
zenei tanszékének docense 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig a Postás Művelődési
Központ igazgatója volt;
Kapitánffy István (Devecser, 1910. április
26. – Budapest, 1985. december 14.) énektanár, főiskolai tanulmányi osztályvezető.
Tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán (ének) 1938-43 között Maleczky
Bianka és Molnár Imre tanároknál végezte. 1930-1975 között a főiskolán gyakornok,
titkár, tanulmányi osztályvezető volt, nyugdíjazásáig. 1938-ban vegyeskart
szervezett, amely vezetése alatt „Kapitánffy-kórus” néven működött. Cikkei
jelentek meg ének-pedagógiai folyóiratokban; munkatársa volt Vásárhelyi Zoltán:
„Az énekkari vezénylés módszertana” c. művének;
Kecskés Ödönné Szabó Ilona (Szolnok, 1910., június 17. -) zeneiskolai
zenetanár (Bartók Béla Zeneiskola, Szolnok – alapító zongoratanár);
Keszi Imre (eredeti neve: Kramer
Imre) (Budapest,
1910. június 16.
– Budapest,
(A
kép forrása: A Magyar Irodalom Arcképcsarnoka - www.mek.oszk.hu)
1974. november 26.)
magyar író, kritikus, zenetudós, műfordító, pedagógus, egyetemi tanár. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett
bölcsész oklevelet. Ezzel egyidejűleg a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt,
Kodály Zoltán tanítványaként. A Horthy-korszakban
volt középiskolai pedagógus. 1942-től munkaszolgálatos volt. 1946-1949 között a
Szabad Nép
kulturális rovatvezetője és az Emberség című folyóirat szerkesztője volt.
1951-1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola
irodalom tanára volt. 1957 után csak az irodalomnak és a zenekritikának
szentelte életét;
Király Sándor (1910-1994) operaénekes, tanár. 1939-ben debütált az
Operaházban, az
A kép forrása: „Bánk bán nem lép be. Király Sándor (1910-1994) emlékezete” c. internetes emlékezésből (www.parochia.hu)
Aida Hírnökeként. Hat évig volt a
színház tagja, majd 1945-53-ig a szegedi Nemzeti Színház vezető tenoristái közé
tartozott. 1954-től nyugalomba vonulásáig (1969) ismét az Operaház művésze
volt. Mindenekelőtt félelmetesen biztos magas regiszterével tűnt ki és ezért
Asszádként, Sámsonként, a Tell Vilmos Halászfiújaként és a Rózsalovag
Énekeseként aratta legnagyobb sikereit;
Komjáthy Aladárné F. Mária / Manyi néni/ (Beregszász, 1910-) zongoratanár (Fővárosi XIII.
kerületi Állami Zeneiskola – szakfelügyelő is, 25 éven át a budapesti
zeneiskolák vezető szakfelügyelője, az 1964. évi központi zeneiskolai
|
|
|
Krausz Miklósné Csillag Magdolna (Kassa, 1910. október 25. –Auschwitz, 1944.
június 15.) győri zongoratanárnő;
Lomosits Pál
(Kismarton, 1910. március 8.-) ének-zenetanár, zenekari hegedűművész, énekkari
művész. A Budapesti Középiskolai Énektanárképző, majd uo. tanítóképző intézeti
ének- és zenetanárképző, ahol többek között Bárdos Lajos, Bartha Dénes, Molnár
Géza, Kókai Rezső, Harmat Artúr, Országh Tivadar és Vaszy Viktor tanítványa
volt. Munkahelyei: Tanítóképző, Pécs; Tanítóképző, Kőszeg; Óvónőképző, Sopron;
Felsőfokú Óvónőképző Intézet, Sopron; Budapesti Hangversenyzenekar, majd a
Győri Szimfonikus Zenekar tagja, koncertmestere, a Budapesti Egyetemi Kórus
tagja;
Medzihradszky Lászlóné
(Budapest, 1910. február 4.-) zeneiskolai zongora – és magánének tanár (Budai
Járási Körzeti Zeneiskola, Abony; Solymár);
Muraközy Tibor
(Debrecen, 1910. december 11. -) hegedűtanárt, zeneszerző (Zeneoktatói
Munkaközösség, Debrecen; Arany János Kollégium, Berettyóújfalu – zenekarvezető
is, Állami Zeneiskola, Nyírbátor);
Oswald Ferenc (Pozsony, 1910. november 27. – Pozsony, 1972.
június 1. ) zenepedagógus,
(http://adatbank.sk)
karnagy,
orgonaművész. Pozsonyban a Zeneakadémián A. Ledvinnél tanult orgonajátékot.
Orgonaművészi, zongoraművészi és karnagyi diplomát szerzett (1944). A
Keresztény Munkásdalárda karnagya volt (1931−1945). A Zenészkamara
vezetője (1945−1949). 1949-től 1971-ig (nyugdíjba vonulásáig) a
pozsonyligetfalui zeneiskola alapító igazgatója. Orgonált a pozsonyligetfalui
templomban és vezényelte a Pozsonyi Tanítók Énekkarát (Zbor bratislavských
učiteľov). Néhány hegedű- és zongoraművet és liturgikus zenét írt. Legismertebb
műve a szopránszólóra, hegedűre és orgonára komponált Ave Maria, valamint a
hegedűre és zenekarra írt Scherzo capricciozo. Jegyzetet adott ki általános
zeneelméletből és összhangzattanból;
Pauk Anna (1910. december 30. - 2000. május 5.) énekművész,
hangképző- és
zongoratanár.
1950-1952. Magyar Rádió – énekkari tag, 1952-1957. u.o. korrepetitor, karnagy.
1958- Fővárosi XI. kerületi Állami Zeneiskola – zongoratanár, magánének-tanár,
1973-
NENONINOHENGHANGHENGHANGNENONINONE - híres skáládon nőttem fel. Ültem egy
széken melletted, gyömöszölted a hasam, a mellkasom lazítottad, ejtsd az állad,
vetítsd!!
A mai napig skáláiddal kezdem a beéneklést. Remekül ki tudom lazítani magam
velük.
A zene által tanítottál. A zene volt mindened.
A sors nem adott saját gyermeket; növendékeidet tartottad saját gyermekednek.
Szereteted, megértésed, segíteni akarásod kiapadhatatlan volt. Nem ismertem
embert, aki ne szeretett volna. Szereteteddel mindenkit melegítettél.
Utolsó pillanatodig taníthattál. Kell ennél szebb?
Anni néni, nyugodj békében.”
(Polgár László) (Forrás:
Muzsika 2000/6.);
Pauk Imréné, Lustig Magdolna (Budapest, 1910. szeptember 6. - 1944.
november)
zongoraművésznő, zongoratanár. Pauk György így emlékezik édesanyjára:
"Zenész családból származom. Anyám, Lustig Magdolna együtt tanult Fischer Annie-val
a Zeneakadémián Székely Arnold növendékeként. Sajnos anyámat elvitték a
nyilasok ’44 októberében és többet nem is tudok róla, csak hogy meghalt
valamelyik munkatáborban, mielőtt még Auschwitzba szállították volna. Anyám
főleg kamarazenét játszott és tanított. Emlékszem, hogy mint szemtelen
kisgyerek sokszor a másik szobából kritizáltam némely partnerét, hogy hamisan
játszanak. Egyszer az egyik meg is ütött (teljes joggal...). Azt is tudom
nagymamámtól, hogy anyám előjátszott egyszer Bartóknak, aki nagyon meg volt
elégedve játékával, annak ellenére, hogy nagyon szigorú embernek ismerték, aki
nem szeretett dicsérni. Sajnos, hogy anyám élete ilyen tragikus körülmények
között fejeződött be, ki tudja, mi lett volna belőle, ha megmarad.";
Pécsi Sebestyén (Budapest, 1910. október 29. - Budapest, 1991.
május 8.)
(A kép forrása: LFZE honlapja)
orgonaművész, zenepedagógus. Budapesten a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt Kodály Zoltán tanítványaként; orgona- és zeneszerzés szakon végzett, továbbá karnagyi és állami művészi oklevelet szerzett. 1937-1942. Erkel Ferenc zeneiskola – tanár, majd igazgató, 1940-1965. Szent István bazilika – orgonaművész. 1940-től mintegy 40 esztendő át a Zeneakadémián tanított; növendékei közt van - többek között - Ligeti György, Lehotka Gábor, Virág Endre, Kistétényi Melinda, Hidas Frigyes, Kurtág György, Lukin László és Rózmann Ákos;
Récsei Elza (Budapest, 1910. november 11. -) zongoratanár. A
Zeneakadémián többek között Weiner Leónál tanult. Főbb munkahelyei: Fodor
Zeneiskola, Budapest, Színház- és Filmművészeti Főiskola – tánckísérő, Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskola-ének korrepetitor, zongorakísérő);
Reményi Sándor (Budapest, 1915. június 8. – Budapest,
1980. június 18.)
operaénekes
A Zeneakadémián végezte
tanulmányait. Római tanulmányútja után, 1940-ben szerződtette az Operaház, ahol 1941-ben Morales (Bizet:
Carmen)
szerepében debütált. 1940–1973 között az Operaház magánénekese volt, mintegy 70
szerepben lépett fel. Verdi- és Mozart-művekben ért el különösen jelentős
sikereket lírai baritonként. Hangverseny- és operaénekesként vendégszerepelt Rómában,
Brüsszelben,
Párizsban,
Londonban
és Bécsben.
Tanított is, híressé vált tanítványa Máté Ottilia, Szabó
Szilvia. Több ízben zsűritag volt énekversenyeken (Nyílik a rózsa, 1968), ahol több tehetséget indított el.
Kritikusai szerint “az olasz líra anyanyelvi fokon áradt belőle”. Sírja a Farkasréti temetőben található, Parizán Mihály 1984. évi
alkotása. Sírfelirata legfontosabb szerepeinek felsorolása: "Rigoletto,
Valentin, Schober, Marcel, Germont, Wolfram, Salamon, Gara, Masetto, Falke,
Figaro".
Rigó Magda (Máramarossziget,
1910. július 6.
– Budapest,
1985. szeptember
17.)
operaénekes, tanár. A Zeneakadémián tanult Szabados Bélánál 1928–1933 közöttAz Operaházban 1935-ben debütált Amelia szerepében Verdi
Az álarcosbál című operájában. A
társulatnak 1963-ig volt tagja;
Rohmann Henrik (Bátaapáti, 1910.
augusztus 4. – Budapest, 1978.
október 13.) hárfaművész,
tanár. 1926-1934. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 1945-1971. Áll. Operaház
zenekari tag, 1948- 1978 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola –
hárfatanár. Tanítványa volt többek között Gaál Erzsébet, Kocsis Andrea, Lelkes Anna,
Maros Éva,
Vigh Andrea
és Würtzler Arisztid. Nevéhez fűződik Dohnányi Ernő Hárfaversenyének 1965.
évi magyarországi bemutatója, melyen Varga Pál vezényelt. A Magyar Vonósnégyes
tagjaként – Szebenyi Jánossal, Dőry Zoltánnal, Iványi Józseffel, Isépy
Eszterrel együtt – 1962-ben ő mutatta be Lajtha László fuvolára, hegedűre, brácsára,
gordonkára és hárfára írt II. kvintett
című művét is. Harold Schiffman amerikai
zeneszerző, Dohnányi egykori tanítványa Suite
for Two Harps című kompozícióját neki ajánlotta. A mű a Magyar Hárfaduó
(Bélyei Adél és Gogolyák Mária) felkérésére készült 2005-ben. Egy tanulmánya
ismert: A hárfa. In: Parlando
(zenepedagógiai folyóirat), ISSN 0133-2767, 1973. (15. évf.) 2. sz. 16–18. old;
Sallay Mihály (Tapolca,
1910. október 27. – Budapest, 1970. március 5.) cigányprímás, nótaszerző. Zenei
tanulmányait Pécsett és Kaposváron, magánúton végezte. A 20-as évek végén,
Tapolcán alakított zenekart, majd Pécsen, Baján, a negyvenes évek elején,
Ungváron muzsikált, 1945-ben került Budapestre. Zenész körökben második Dankó
Pistának hívták. Hanglemezei készültek, amelyeken nemcsak hegedült, hanem
énekelt is. A Ferencvárosban lakott, kedvenc csapatának írta a Fradi-indulót;
Schützer-Weismann János
(Budapest, 1910) karmester, zeneszerző, tanár. A Nemzeti Zenedében Lajtha
László és Hammerschlag János tanítványa. A Városi Színház korrepetitora volt;
Simon Atala (1910. július 6. -1988. március 10.)
zongoraművész-tanár. 1932-1937. Zivatar utcai gimnázium – zongoratanár,
1937-1953. Soproni Zeneiskola – zongoratanár, 1953-1959. Győr- Zeneművészeti
Szakiskola – zongoratanár;
Sipos Jenő (Kecskemét, 1910. július 20. -) énekművész-tanár.
1961-től a Zeneakadémia tanára volt, majd 1970-tõl 1981-ig egyetemi
tanára, 1977 és 1980 között a Frankfurt am Main-i Städtische Bühnen
énekmestere, 1979-tõl 1986-ig Teheránban, 1981 és 1983 között Tokióban
énektanár, 1983-tól a Magyar Állami Operaház énektanára. Pedagógiai műve:
Hangképzés az énekkarban. A világhírű magyar operaénekesek - többek közt Gulyás
Dénes, Hamari Júlia, Kelen Péter, Kincses Veronika, Marton Éva, Polgár László,
Takács Klára, Tokody Ilona – mestere volt;
Solti / Sajber / Károly (1910–1990) nótaénekes, tanár. Sírfelirata a
Farkasréti temetőben lévő sírkövén: "Nincsen rózsa tövis nélkül..."
Solti-Scholtz Károly
(Linz, 1910) hegedűművész-tanár. A Nemzeti Zenedében Kladivkó tanítványa. A
1931-től az Országos Postászenekar, 1936-tól pedig a Budapesti Szimfonikus
Zenekar tagja;
Solymos Péter (Törökbecse, 1910. december 14. – Budapest, 2000.
október 4.) zongoraművész-tanár. 1948- Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola –
egyetemi tanár, zongora
főtárgy, 1973-1977. Művészeti Egyetem, Nagoya – meghívott vendégtanár 1962 tavaszán
Solymos Péter, Szávai Magda, Ujfalussy József közös kezdeményezésére született
meg a Korunk Kamarazenéje ciklus, előképe minden „Korunk...”, „Napjaink...”
kezdetű koncertsorozat Stravinsky, Schönberg, Webern és a kortárs magyar
zeneszerzés legjobbjainak alkotásaival;
Szabadi István (Harc, 1910. május 26.) operaénekes-tanár (Kolozsvári
Nemzeti Színház, Szegedi Nemzeti Színház;
Szabó Antal (1910. december 31. - 2009. február 25.) hegedű-, ének-zenetanár,
karvezető. 1954-1962. 2. sz. ált. iskola, Mezőberény, 1962-1972. Petőfi Sándor
Gimnázium, Mezőberény – ének-zenetanár, karnagy, a Mezőberényi Művelődési
Központ népdalkörének és népi zenekarának vezetője, zenekari cimbalmos, a
zeneiskola kihelyezett tagozatában hegedűtanár;
Szabó Sándor (Méra, 1910 - Budapest, 1976) középiskolai
ének- és zenetanár, karnagy, református lelkész. A Zeneakadémiára járt, ahol
művész-tanári oklevelet szerzett. 1937-től a pápai Református Kollégium
Gimnáziumának és Teológiai Akadémiájának, 1946-tól a Nőnevelő Intézetnek volt a
tanára 1948-ig. Tanítványaiból, más jól képzett muzsikusokból létrehozta a
Pápai Közművelődési Egyesület zenekarát. A magyar és a kassai rádióban gyakran
szerepelt. Pápa város zenei életében is kiemelkedő szerepet töltött be még a
II. világháború utáni években is. A Nőnevelő államosítása után Bp.-re
költözött, itt több oktatási intézményben tanított: 1948-59-ig a Hubai utcai
tanítóképzőben, 1959-70-ig a budai Móricz Zsigmond Gimnáziumban és a Kodály
Zoltán Zeneiskolában. 1950-76-ig rangos budapesti munkáskórusoknak volt a
karnagya;
Szász Károly (Piski, 1915.
április 28.
– Marosvásárhely, 1989. augusztus 16.)
muzikológus, zenei szakíró. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron
végezte a Református Kollégiumban, zene- és zongoratanári
oklevelet ugyanott, a konzervatóriumban szerzett (1938). Zongorát,
zeneelméletet tanított a kolozsvári zeneiskolában (1941–50), majd szolfézst és
népzeneismereteket a marosvásárhelyi Zenei Líceumban (1951–62), a
Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán (1962–72), szolfézst és
zenetörténetet a Pedagógiai Főiskolán (1972–77). Zeneelméleti,
módszertani és zenetörténeti kérdések foglalkoztatták; a Művelődésben bemutatta a marosvásárhelyi
zenei élet néhány kiemelkedő alakját (László Árpád, Metz Albert,
Chilf Miklós,
Sándor Domokos); az Igaz Szóban
(1970/1) egy ismeretlen Erkel-műre hívta fel a figyelmet. Tanulmányozta
a marosvásárhelyi kóruskultúrát és hangversenyéletet.
Írásait A Hét, Művelődés, Vörös Zászló, Igaz Szó közölte. Tanulmányai
jelentek meg a Zenetudományi írások 1977. és 1980. évi köteteiben.
Fontosabb munkái: Énekeskönyv. Egységes tankönyv az elemi iskolák V–VII. osztálya
számára (Nagy Istvánnal, Bukarest,
1949), Szolfézs példatár. I–III. (Szenik
Ilonával, Marosvásárhely, 1963), Zeneelmélet (Marosvásárhely, 1963),
Kodály-módszer (Árkos,
1971), Szállj, szépszavú dal (iskolai kórusgyűjtemény, Birtalan
Józseffel, Bukarest, 1972), Zeneelmélet. Karvezetés (Sepsiszentgyörgy, 1975), A relatív szolmizáció
első magyar adaptációja (in: Zenetudományi írások, 1977. Bukarest, 1977);
Szerdahelyi László (Budapest, 1910. augusztus 5. – ?, 1983. december 25.) – hegedűművész-tanár. Már 15 éves korában oklevelet szerzett a Zeneművészeti Főiskolán, Hubay Jenő tanítványaként. 1928-ban a drezdai filharmonikusok első hangversenymestereként lépett fel, majd a breslaui opera és filharmóniai társaság első hangversenymestere lett. Európa-szerte adott koncerteket, világhírű művészekkel szerepelt együtt, fellépett többek között Finnországban és Németországban;
Szilvássy Margit
(Beszterce, 1910. október 16. – Budapest, 1988. február 7.)
(A kép forrása: Operaház. Blok)
Operaénekes, tanár. 1934-ben
debütált az Operaházban Mártaként (D’Albert: A hegyek alján). 1934–36-ban az
Operaház ösztöndíjasa, 1936–1968 között magánénekesnője volt. Főbb szerepei:
Tosca (Puccini); Musette (Puccini: Bohémélet); Carmen (Bizet); Santuzza
(Mascagni: Parasztbecsület); Nedda (Leoncavallo: Bajazzók);
Szomjas-Schiffert György (Dunakeszi, 1910. április 25. - 2004. április 14.)
etnomuzikológus, zeneszerző, tanár, a zenetudományok kandidátusa. Tanulmányai
befejeztével 1936 és 1939 között könyvtáros, majd a Korunk Szava című hetilap
zenei rovatvezetője. 1940-tõl 1949-ig a Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztérium tisztviselője, majd miniszteri titkára. 1954 és 1969 között az MTA
Népzenekutató Csoportjának (1974-től Zenetudományi Intézet) tudományos
munkatársaként, 1969-től 1976-ban történt nyugalomba vonulásáig tudományos
főmunkatársaként, csoportvezetőjeként dolgozott. 1924-től a Kiskunságban
vitája I-II. (1976); Népdal, népzene Kecelen
(1984); Népdalaink a magyar történelemben (Csenki Imrével, 1984); Lapp
sámánok énekes hagyománya (1993); Cserényöm előtt... Kiskunhalas
népdalai (1994);
Sződy László (Erzsébetfalva, 1910. január 29. – Budapest, 1987,
december 2.);
trombitaművész-tanár;1927-35
között a Honvédzenekar, 1936-40-ben a Budapesti Hangversenyzenekar, 1941-44
között a Kolozsvári Nemzeti Színház zenekara, 1945-71-ben a Magyar Állami
Operaház zenekarának tagja. 1945-71 között a budapesti Bartók Béla Zenei
Szakközépiskola trombitatanára, zeneiskolai szakfelügyelő;
Szőke
Béla (Győr, 1910. december 30. – Budapest, 1984. július 30.)
gordonkaművész-tanár. Zenei tanulmányait a budapesti Nemzeti Zenedében végezte
1937-ben, Friss Antal tanárnál. 1937 és 1948 között a Székesfővárosi
Szimfonikus Zenekar, 1948-tól 1962-ig a Budapesti Hangversenyzenekar gordonkása
nyugdíjazásáig, majd 1962-től 1981-ig kisegítő gordonkása az Állami Hangversenyzenekarnak.
A zenekarral vendégszerepelt Európa csaknem valamennyi országában, az Amerikai
Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában;
Dr. Szőke Péter (Nyitra, 1910. április 26 – Budapest, 1994. április 20.) elméleti zenekutató, ornitomuzikológus, bioakusztikus, népzenekutató, a biológiai tudományok doktora, a zenetudományok kandidátusa. (MTA ornitomuzikológiai archívum alapítója és vezetője). Maga alkotta módszerével, a hanglassítással tett madárzenei felfedezéseit tudományos rendezvényeken és intézményekben Oxfordtól Szentpétervárig Európa csaknem minden országában és hazánkban száznál is több tudomány-népszerűsítő előadás keretében bemutatta. Szőke Péter
és felesége egy balatoni nyáron hallotta meg egy énekes rigó énekében azt, hogy milyen csodálatos zeneiség van a madárénekben. A legtöbb madár által az emberi fül számára csak csicsergésnek hangzó hangsor mögött is dallam húzódik meg, ha megfelelő mértékben lelassítjuk a rögzített dallamot. Tudatosan fogott hozzá a különféle madárénekek lassításos módszerrel történő vizsgálatához. A madárhangokat magnetofon felvételeken rögzítette. A különböző mértékben lelassított hangsorokat azután lejátszotta és lekottázta. Ezzel a módszerrel jól összehasonlítható eredményeket kapott a madárhangok dallamsorairól. A lassítás módszerével több, mint 2000 madárfaj csicsergésnek, károgásnak, huhogásnak ismert hangsorát vizsgálta meg és dolgozta föl. Ennek során fölismerte, hogy a madár-dallamok hangjai is az emberi zenéből ismert hangközök szerinti lépésekkel építkeznek. Jelentős kutatási eredménye, hogy fölismerte az emberi zenének a természetben gyökerező természetét. Fontos munkái: (1982): A zene eredete és három világa. Magvető Kiadó, Budapest, ISBN 9632718089; (1963): Ornitomuzikológia. Magyar Tudomány, 9, 592–607.;
Tardos Béla /Wachsmann/ (Budapest,
1910. június 21.–
Budapest, 1966.
november 18.),
(A kép forrása: Wikipédia)
november 18.),
zeneszerző. A Nemzeti Zenedében a zongora tanszakot végezte 1925–1931 között,
1932–1936 között Kodály Zoltánnál tanult zeneszerzést a Zeneművészeti Főiskolán. Karnagyként
kezdte zenei működését: munkásénekkarokat vezényelt, 1941-től a Vándor-kórust
vezette, a második világháború alatt Bukarestben,
a Rádiónál dolgozott és a román fővárosban magyar kórust szervezett (1944). 1945-től két
éven át ismét Budapesten,
a
Vándor-kórus
élén állt, egyúttal 1945–1948 között a Szikra Kiadó zenei szerkesztője volt.
1950–1952 között az Országos Filharmónia igazgatója volt, 1955-től haláláig a
Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) igazgatója volt;
Tibay Zoltán (Soroksár, 1910. szeptember 6. – Budapest, 1989.
május 24.)
(A képek forrása: nagybogo.hu)
nagybőgőművész-tanár,
zenekari-és kamaraművész. 1932-1976. Áll. Operaház – Budapesti Filharmóniai
Társaság szólógordonos,1945- Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi
gordontanára és a Budapesti Kamaraegyüttes tagja. Nevéhez fűződik Budapesten az
első olyan hangverseny, amelyen a nagybőgő, mint szólóhangszer hallatta hangját
magyar művész kezében. Ez a koncert 1934. augusztus 1.-jén volt, és a rádió is
egyenes adásban közvetítette. · Farkas Géza (Stockholm) · Mihalik Antal
(Minneapolis) · Würtzler Béla (Boston), · Tibay Zsolt (Tokió) és még sokan,
akik külföldön öregbítik a magyar nagybőgősök hírnevét. Tanítványai közül
számos kiemelkedő pedagógust találunk: Janzsó György · Keresztfalvi Gizella ·
Lukácsházy István · ifj. Saru Károly · Ruzsonyi Béla;
Uray Magdolna (Debrecen, 1910. március 20.) zongoraművész-tanár. A
Zeneakadémián Hegyi Emánul (zongora) volt a mestere. Munkahelyeik: Magán
Zeneiskola, Debrecen; Zeneművészeti Szakközépiskola, Debrecen – szakfelügyelőó
is;
Vásárhelyi
Magda (Nagyenyed, 1910. július 29. – Budapest, 1972. április
5.) zongoraművésznő, zenetanár. Tanulmányait
Keéri-Szántó Imre és Weiner Leó irányította. A zongoratanári diploma
megszerzése után (1933) művész-diplomát is szerzett (1937). 1933-ban a bécsi
nemzetközi verseny kitüntetettje. Sokat szerepelt a M. Rádióban. Részint
egyedül, részint férjével, Szegedi Ernővel külföldön hangversenyezett (Bécsben,
Stockholmban, Helsinkiben, Varsóban, Prágában stb.). Az 1940-es évektől főként
zenepedagógusként működött. Tanított a Fővárosi Felsőbb Zeneiskolában, 1949-től
a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában. 1959-től a M. Rádió gyermekkórusának
szakfelügyelője;
Vécsey Ernő (Budapest,
1910. december 25.
– Budapest, 1977.
február 23.)
zeneszerző, zongoraművész, pedagógus. A Zeneakadémiára 12 éves korában nyert
felvételt, itt Székely Arnoldnak volt a növendéke. Miután
befejezte tanulmányait, bejárta Európát és a Közel-Keletet
számos könnyűzenei együttessel zongoristaként és karmesterként. 1933-ban tért
vissza Magyarországra, itthon Heinemann Sándor zenekarában volt
zongoraszólista. 1936-tól hanglemezfelvételei is készültek, 1942-től vezetője
volt a Radiola Tánczenekarnak. 1945–46-ban a vendéglátóipari szórakoztatásban
tevékenykedett. 1947-től oktatott a Hivatásos Zenészek Zeneiskolájában,
1960-tól pedig az Országos
Szórakoztatózenei Központ stúdiójában tanított éneket és zongorát.
1963–67-ben karmesterként működött a győri Kisfaludy Színháznál. Mint zeneszerző, az 1940-es
évektől lett ismert. Több száz táncdala közül sokból sláger lett (Én mindig Pestről álmodom, Nem tagadom,
Béka-szerenád), számos világslágerhez ő írta a magyar szöveget. Nagy
népszerűségnek örvendtek zenés vígjátékai, az ő nevéhez fűződik Gershwin első
magyarországi bemutatása is (Rhapsody in Blue, Zeneakadémia, 1939).
Jazz-zongora iskolát írt
Balassa
P. Tamással és Lelkes Péterrel (Bp., 1961);
Vörös Sári (Budapest,
1910. június 7. -) dalénekes. Még középiskolás korában,
(A portré forrása: nava.hu)
a Zeneakadémiára gyakorlatos
hallgatóként Szabados Béla osztályába vették fel. 1929-től kezdve több mint tíz
évig a Palestrina Kórus tagja volt. Hosszú éveken keresztül nevelte, oktatta, -
az OSZK stúdióban - a ma is pályán lévő számos nótaénekest,
Vörös Lajosné (Turdoŝin,
1910. augusztus 19. -) zongoraművész-tanár (A Zeneakadémián többek között
Stefániai Imre, Molnár Antal, Kókai Rezső, Molnár Géza és Maleczky Bianca
voltak a tanárai. Munkahelyek: Városi Zeneiskola, Esztergom, Erkel Ferenc
Állami Zeneiskola, Dorog – igazgató helyettes is);
Wné Kallós Erika
(Budapest, 1910. május 8.) zeneiskolai zongoratanár (Fővárosi Zeneiskola
Szervezet 3. sz. Körzeti Zeneiskola, Fővárosi III. kerületi Állami Zeneiskola);
Weisz József (Budapest, 1910. november 2. – Ágfalva, Munkatábor,
1944.
(A kép forrása: Magyar muzsika könyve)
október
15. Zeneművészeti Főiskolán Roubal Vilmos növendéke volt. A budapesti Moulin
Rouge-ban játszott Orlay Chappy zenekarával. Õ volt a Moulin Band, a
Parisien Grill Band dobosa is;
Weiszmann
János (Budapest, 1910. július 10. – London,
1980. március 23.) karmester, zenei író, kritikus.
A bp.-i Nemzeti Zenedében végezte tanulmányait. 1932-1937 között korrepetitor
és másodkarmester a Városi Színházban. Közben 1934-35-ben Dukasnál tanult
Párizsban. 1937-ben Angliába költözött, és Londonban telepedett le. Henry
Woodnál tanult, rövid ideig az egyetemre is járt. Munkatársa volt a London
Musical Eventsnek, 1953-60-ban a VOX hanglemezgyár londoni részlegének
vezetője, majd zenekritikus különböző lapoknál. Számos cikket írt angol
folyóiratokba. Több tanulmányában foglalkozott Bartók és Kodály zenéjével. M.
Kodály Concertója és Páva-variációi (Zenetud. Tanulm. VI., 1957); Béla Bartók
and his String Quartets (Hamburg, 1962); Goffredo Petrassi (monográfia,
angolul, Milánó, 1957);
1915-ben született
Antalné Szokolay Dóra (Rimaszombat, 1915.
április 12. – Budapest, 2001. május 4.) zongoratanár, zenei rendező. 1939-tõl 1949-ig Budapesten zeneiskolai
zongoratanár, 1949 és 1954 között a Magyar Rádió szerkesztője, majd
osztályvezetője, 1955-tõl 1975-ben történt nyugalomba vonulásáig a Magyar
Hanglemezgyártó Vállalat /HUNGAROTON/ zenei rendezője volt. 1975-től
A legendás felvételek zenei rendezője Antal Dóra volt
ugyanott szerződéses művészeti
munkatársként dolgozott. 1967-tõl 1980-ig a Margitszigeti Szabadtéri
Színpad hangosításának zenei rendezője;
Bardócz Margit (1915. augusztus 4. -)
zenekari hegedűművész, tanár;
Bársony Mihály (Tiszaalpár,
1915-1989) dél-alföldi
hangszerkészítő, a
Népművészet
(Forrás: www.szerenyi.hu)
mestere. A községben
ezermesternek számított, bármit meg tudott csinálni, így 16 éves korában első
terekőjét is zsákban vitte haza egy tekerőstől, aki már nem tudta használni.
Megjavította, és ezen kezdett tanulni. Mikor már kezdte elsajátítani a játékot,
elkészítette az első tekerőjét 1935-ben, ami kicsit kezdetleges volt, de jobb
volt a hangja, mint a vásárolt hangszeré. Ettől kezdve hangszerkészítéssel
kezdett foglalkozni (kb. 220 tekerőt készített), illetve a környék elismert
zenésze lett. Hihetetlenül precíz, végtelenül találékony mester volt. Villany
nélküli tanyáján ugyanolyan minőségű munkát végzett, mint bármelyik
mesterhegedű-készítő. Minden szerszámát, sablonját maga készítette, minden
hangszerének vevőjét fölírta. Saját magát "gyűjtötte". A tekerőlant az 1950-es években ugyan végképp
eltűnt az alföldi parasztság használatából, mégis Bársony Mihály (és még néhány
más tekerőlantos) szeretete és az akkoriban kibontakozó népzenei kutatás
érdeklődése életben tartotta ezt a hangszert. A II. világháború után az Alföldön kihalt a
tekerőmuzsika, de az 1970-es évek népzenegyűjtői, pávakörei, népzenei
találkozói és televíziós vetélkedői újra felfedezték és népszerűvé tették
Bársony Mihályt, aki 1978-ban megkapta a Népművészet Mestere címet. Halála után
a családja jóvoltából gondosan megőrzött hagyatéka páratlan érték lett a magyar
tudomány számára. Ez az egyetlen épségben megőrzött paraszti hangszerkészítő
műhely;
Bolgár Lilly (Budapest, 1915. március
12. -) zongoraművész-tanár;
Breitner János
(1915-1981) énekes, zeneszerző, tanár;
Carelli Gábor /Krausz Gábor/ (Budapest,
1915. március 10.
– New York,
1999.
(A kép forrása: operaslagerek.network.hu)
január 22.)
operaénekes, tanár. 1939-ben Amerikában telepedett le, 1951-ben lett a New
York-i Metropolitan Opera tagja: színházában egyike volt a legtöbbet
foglalkoztatott lírai, majd comprimario-tenoroknak. 1966-tól a Manhattan School
of Musicban tanított. Számos alkalommal vendégszerepelt Európában, itthon
1948-ban lépett fel először. A hatvanas évektől rendszeresen hazalátogatott
Magyarországra: többször járt Budapesten hangversenyénekesként. Az utóbbi
évtizedek magyar rádióhallgatói gyakran találkozhattak operatörténeti
előadásaival. Önéletrajzának címe: Utam a Metropolitanba (1979);
Demény János
(Budapest, 1915. szeptember 23. – Budapest, 1993)
zenetörténész, író, a
zenetudományok kanditátusa,
Dénes Vera, Sándor Frigyesné / eredeti nevén Grossmann Vera / (Budapest,
1915. március 12.
– Budapest, 1970.
március 16.)
gordonkaművész
és –tanár. Magánúton kezdett zenét tanulni, majd 1925-ben került be a Zeneakadémiára. Schiffer
Adolf (gordonka), Weiner Leó
(kamarazene), Waldbauer Imre és Kerpely Jenő (vonósnégyes)
tanítványa volt. 1935-ben művészi, 1937-ben tanári képesítést szerzett. A
végzés évében a Bécsi nemzetközi gordonkaversenyen döntős volt. Már növendékként
koncertezett és tanított is. 1936-tól a Budapesti Női Kamarazenekar
szólamvezetője lett. A következő években szalonzenekarokban is játszott és
turnézott velük. 1939-ben az OMIKE
zenekarának szólistája lett. A koncertezés mellett tanított is az izraelita
zeneiskolában, magánnövendékeket is vállalt. 1944-ben a nyilasuralom alatt
internálták, de megszökött és a felszabadulásig férjével, Sándor Frigyessel
hamis papírokkal bujkáltak. 1945-ben rögtön bekapcsolódott a zenei életbe.
Előbb a Művész Zenekar nevű alkalmi formációban, majd az újjáalakult Székesfővárosi Zenekarban játszott. Ebben
az együttesben maradt a névváltoztatás (Magyar Állami Hangversenyzenekar) után
is, 1952-ben kapta meg a szólógordonkás címet, amit haláláig megtartott. Az
1957-ben induló Magyar Kamarazenekarnak is
szólamvezetője lett. A kamarazenélést egy percre sem hanyagolta. 1946-ban
alapító tagja volt a Tátrai-vonósnégyesnek. 1951-ben vette át a
helyét Banda Ede.
Csellótanárként 1949-ben kapott új lehetőséget. Az újjáalakított budapesti
zeneoktatási rendszerben hangszerének szakfelügyelője lett. Tíz év múlva már a
Zeneakadémia oktatója, 1964-től főiskolai tanára. Itt legismertebb tanítványai Kedves Tamás, Kiss Domonkos Judit, Szödényi Nagy Enikő. Mint
szólista repertoárja kiterjedt az egész gordonkairodalomra. Ő mutatta be Mihály András gordonkaversenyét, Sárai Tibor
Tavaszi concertóját,
Farkas Ferenc Trittico concertato művének egyik szólistájaként a HUNGAROTON cd-n.
kamaradarabokat. 1953-ban a
cenzúra miatt adásba nem került rádiófelvételt készített Ligeti György
gordonka-szólószonátájából (1948–53), ami részben Dénes Vera megrendelésére
készült. Az 1959/60. tanévtől az 1969/70. tanévig tanított gordonkát és
módszertant a Liszt Fetenc Zeneművészeti Főiskolán;
Garai Frigyes (Budapest, 1915 - 1944/45) budapesti
zeneművész-tanár. Munkaszolgálatosként ismeretlen helyen halt meg;
Gereben Zoltán (Körmend, 1915. április 21.) ének-zenetanár
(Tanítóképző, Pápa kollégiumi igazgató, Megyei Tanács Művelődési Osztály,
Veszprém – művészeti főelőadó, Megyei Művelődési Központ, Veszprém – igazgató);
Gyulai-Gaál
Ferenc (Budapest, 1915. február 22. – Bpudapest,
1981. január 31.) zeneszerző, karnagy.
1934-1939 között a budapesti Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albertnél
zeneszerzést, Unger Ernőnél vezénylést tanult. Elsősorban a könnyűzene
területén működött. A Royal Revüszínház (ill. Revüpalota) karnagya és művészeti
vezetője volt, majd a Fővárosi Operettszínházhoz került, ahol 1954-ig karnagy,
1960-tól haláláig vezető karnagy volt. A közbeeső időben, 1955-1959 közt a
szolnoki Szigligeti Színháznak, majd a következő évadban az egri Gárdonyi Géza
Színháznak volt zenei vezetője. A magyar nóta és műdal
A legendás előadás és hangfelvétel karmestere: Gyulai Gaál Ferenc
bizottság
elnöke volt. – M. Rongybaba (musical); Kinn a herceg-benn a herceg (rádió-
operett); Timur és csapata (tv-filmzene); Holtomiglan- holtodiglan (dalciklus);
30 zenekari jellemdarab, sanzonok, dalok; Kis angyal (zenekari szvit);
(A kép forrása: Muzsika)
Hara László (1915. december 31. – Budapest, 2001.
november) fagottművész-tanár.
Egy születésnapi zsúr után (A Hara-család gyűjteményéből)
Tanulmányait 1930 és 1940 között a Nemzeti Zenedében,
majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. Tanárai Dohnányi Ernő,
Bartha Dénes, Weiner Leó, Kókai Rezső, Ádám Jenő, Major Ervin, Rajter Lajos
voltak. 1940-ben a Magyar Királyi Opera rendes tagja lett. 1945-ben a
székesfővárosi Zenekar szólistája lett, 1952-től az Állami Hangversenyzenekar
szólistája, szólamvezetője 1977-ig. Szólistaként - a magyar művészek közül
elsőnek - játszotta Mozart, Boismortier, Weber Fagottversenyét. Kamarapartnere
volt a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyesnek. 1974-ben néhány kiváló
muzsikustársával megalakították az első magyar hivatásos fúvós kamaraegyüttest,
a Budapesti Fúvósötöst. Az együttes számos mű megszületésének inspirálója lett
(Lajtha, Szervánszky E., Farkas F., Ránki Gy., Járdányi P., Dávid Gy., Sugár
R., Maros R., Mihály A., Kurtág Gy., Hidas F., Durkó Zs.). Az 1958-as Brüsszeli
Világkiállítás Magyar Napján a Budapesti Fúvósötös előadásában volt Lajtha:
Quatre Hommages és Ránki: Pentaerophonia című művének ősbemutatója.
Rádiófelvételük csaknem minden külföldi fellépésük helyszínén készült. Magyar
felvételeik száma közel 40. Az 50-es évek végétől mintegy 25 éven keresztül
megközelítőleg 1400 ifjúsági hangversenyt tartottak. 1946-1987 között tanított: fagottot, fúvós
kamarazenét, fagott módszertant az Állami Zenekonzervatóriumban, majd a
Zeneművészeti Főiskolán. Az első magyar fagottiskola szerzője, régi fagottművek
közreadója, pl. Vivaldi. (Editio Musica, Edition Eulenburg kiadásban.)
1940-1945. Állami Operaház fagottosa, 1946-1967. Bartók Béla Zeneművészeti
Szakközépiskola tanára, 1967 - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára;
Horváth Jenő (Budapest, 1915. május 28. – 1973. augusztus 19.)
zeneszerző.
1940-ben végezte el a Zeneművészeti Főiskolát,
ahol Siklós Albert, Kodály Zoltán és Unger Ernő
voltak a tanárai. Kamarazenét és szimfonikus műveket is szerzett, de elsősorban operettzenéivel
és táncdalaival aratta sikereit;
Huzella Elek (Budapest,
1915. augusztus 24.
– Budapest, 1971.
december 15.)
zeneszerző,
a Bartók Béla
Zeneművészeti Szakiskola tanára. Siklós Albert tanítványa
volt a Zeneakadémián, mellette
bölcsészdiplomát szerzett. Doktori disszertációját Claude Debussy
életműve
címmel védte meg. Pályáját 1939-ben különböző üzemi kórusok karnagyaként
kezdte. 1943-1945. Magyar Rádió – zenei szerkesztő, majd a zenei oszt.
helyettes vezetője, 1947. Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola tanára, 1949-1971.
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zeneszerzés tanára A
zeneszerzésen kívül fordított is franciából, így készített magyar változatot
Debussy Pelléas és Mélisande-jából és dalok
szövegét is átültette;
G. Jávor Lilly (Budapest, 1915. december 1. -) zeneiskolai zongora-
és harmonikatanár (Fodor Zeneiskola, Fővárosi Zeneiskola Szervezet, Pedagógus
Szakszervezet);
Jeney Zoltán (Szabadka, 1915. október 24. – Budapest,
1981. október 21.)
fuvolaművész,
zeneszerző,
zenepedagógus.1933-1940-ig volt a Zeneművészeti Főiskola hallgatója, ahol két
tanszakot is végzett. Fuvolát Dömötör Lajostól tanult, zeneszerzésre Siklós
Alberthez és Kodály Zoltánhoz is járt. Már főiskolás korában a Budapesti
Hangversenyzenekar szólófuvolása, majd tagja lett az Állami Operaház
Zenekarának, ahol nyugdíjazásáig játszott, valamint az Állami
Hangversenyzenekar szólófuvolása volt. Művészi munkája mellett nagy jelentőségű
zenepedagógiai tevékenységet is végzett. 1950-
A portré és a szöveg forrása: www.musicianswho.hu
től
tanított a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Az itt
szerzett tapasztalatok sürgették egy új, a magyar népzene szellemében fogant
fuvolaiskola megírására. Mint fuvolaművész kimagasló érdemeket szerzett magyar
szerzők fuvolára írt műveinek bemutatásával. Az ő nevéhez fűződik Szervánszky
Endre és Petrovics Emil fuvolaversenyének, Dávid Gyula, Járdányi Pál, Hajdú
Mihály, Kadosa Pál fuvolaműveinek magyarországi bemutatója is. A fúvós
kamarazene népszerűsítése, irodalmának
megteremtése terén igen jelentős volt a Budapesti Fúvósötös 1947-ben való megalakítása. Alapító tagjai Jeney Zoltán (fuvola), Szeszler Tibor (oboa), Balassa György (klarinét), Ónozó János (kürt) és Hara László (fagott). Az első fúvósötöst Dávid Gyula írta számukra;
Kalmárné Bocsánszky Erzsébet (Szamosújvár. 1915. július 31. -) zeneiskolai
zongoratanár (Zeneiskola, Pápa; Fővárosi Zeneiskola Szervezet, Fővárosi IX.
kerületi Állami Zeneiskola);
Dr. Karczag György (1915-1980) zenei író, az Ifjú Zenebarát
főszerkesztője, a Kodály
Zoltán
Társaság titkára, a Magyar Zeneművészek Szövetsége gazdasági igazgatója);
Kertész László
(Budapest, 1915. augusztus 27. –Budapest, 2004) Tanulmányait 1933-tól 1937-ig a
budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol Koncz János
növendéke volt hegedű szakon; 1946-47-ben Hont Ferenc irányításával rendezést
tanult a Színművészeti Főiskolán. 1938 és 1943 között a budapesti Hangversenyzenekar
hegedűse, 1945-től 1948-ig a Munkás Kultúrszövetség zenei vezetője volt. 1951
és 1956 között az Állami Bábszínház rendezője, 1956-tól 1977-ig az Állami
Déryné Színház főrendezője, 1978-tól nyugalomba vonulásáig a Népszínház
operatársulatát vezette. Nevéhez fűződik, hogy a második világháború után az
operatársulattal nem rendelkező helységekben is rendszeresen operaelőadásokat
tartottak;
Khell Zoltán (Bereck,
1915. október 7. -) középiskolai élnek-zenetanár (Román Állami Gimnázium,
Petrozsény, Katolikus Gimnázium, Kézdivásárhely; Állami Tanítóképző,
Székelykeresztúr; Állami Tanítóképző, Pápa; Bartók Béla Állami Zeneiskola, Pápa
- igazgató);
Lontay Rajner Lászlóné Morvay Piroska (Budapest, 1915. február 25.) zenetanár,
korrepetitor, zongorakísérő;
Máriaföldy Anasztázia (Szeged, 1915. augusztus 8.) zeneiskolai zongoratanár
(Liszt Ferenc Állami Zeneiskola, Szeged);
Nagypál László (Kiskunhalas, 1915. március 27. – Budapest, 1981.
augusztus 8.) operaénekes, tanár. 1939-ben a budapesti Operaház énekese volt.
1959-1961 között Debrecenben énekelt a Csokonai Színháznál. 1964-től váltott,
és a tenor szerepek helyett bariton szerepeket énekelt. 1976-82 között a
jászberényi Palotási János Zeneiskola énektanára volt;
Nemes Katalin (leánykori nevén Frieder Katalin) (Debrecen, 1915. október 5. – Budapest,
1991. március 29.)
zongoraművész-tanár. A Zeneakadémián 1932 és 1937
között Stefániai Imre, Bartók Béla
és Keéri-Szántó Imre
tanítványa volt. Közben a megélhetésért egy szalonzenekarban zongorázott.
1947-1949. Nemzeti Zenede – zongoratanár, 1949-1951. Zenei Gimnázium –
zongoratanár, 1951-1956. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – tanársegéd,
1956- uo. zongora főtárgy-tanár és zongora kötelező tárgy tanár 1990-ig. Tanítványai közé tartozott többek között Hambalkó Edit, Jandó Jenő. Tanári pályájával párhuzamosan
koncertező művész is volt, ősbemutatóként játszotta Kadosa Pál,
Kardos István és Mihály András versenyművét;
Pálvölgyi József (Pestszentlőrinc, 1915. február 9. -) zenekari
fuvolaművész-tanár (Zenekonzervatórium, Újvidék; Újvidéki Szimfonikus Zenekar,
Állami Zeneiskola, Győr; Szegedi Nemzeti Színház, Konzervatórium, Szeged;
Zeneművészeti Szakközépiskola és Főiskola, Miskolc; Miskolci Szimfonikus
Zenekar – alapító tag);
Papp
Géza (Budapest,
1915. április 29.
– Budapest, 2013.
február 26.)
zenetörténész, a zenetudományok kandidátusa. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán
az egyházi karnagyképzőt (1934–1937), az orgona tanszakot (1937–1941) és a középiskolai
énektanárképzőt (1938–1940) végezte; A negyvenes évek elején Csíkszeredában,
a Római Katolikus Főgimnáziumban zenetanár volt; a második világháború után
haláláig Budapesten
élt. Fontosabb munkái: A magyar katolikus egyházi népének (Budapest 1942); Kájoni János orgonakönyve (Organo
Missale, Magyar Zenei Szemle 1942); A
kóruséneklés hazai múltjából (Magyar Zenetörténeti Tanulmányok II.
Budapest 1969); A verbunkoskiadványok
kronológiájához (Magyar Zene 1970); A verbunkos kéziratos emlékei (Magyar Zene 1982);
Pungor Antal (Viszák, 1915. május 13. -) kántortanító,
tanár, tanfelügyelő, megyei ének-zene szakfelügyelő, karnagy (Tanítóképző,
Zalaegerszeg, Ságvári Gimnázium, Zalaegerszeg – ének-zenetanár, szakfelügyelő,
Pedagógusok Művészegyüttes, Zalaegerszeg – karnagy);
Reményi
Sándor (Budapest,
1915. június 8.
– Budapest,
1980. június 18.)
operaénekes, tanár.
1940-ben szerződtette az Operaház, ahol 1941-ben Morales (Bizet:
Carmen)
szerepében debütált. 1940–1973 között az Operaház magánénekese volt, mintegy 70
szerepben lépett fel. Verdi- és Mozart-művekben ért el különösen jelentős
sikereket lírai baritonként. Tanított is, híressé vált tanítványa Máté Ottilia, Szabó
Szilvia. Sírfelirata a Farkasréti temetőben lévő sírkövén: "Rigoletto,
Valentin, Schober, Marcel, Germont, Wolfram, Salamon, Gara, Masetto, Falke,
Figaro." (szerepeinek felsorolása);
Dr. Salgó Lászlóné Molnár Márta (Budapest, 1915. október 5. – Budapest, 1990.
augusztus 1.) középiskolai ének-zenetanár, szolfézstanár. A Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolán többek között Ádám Jenő is tanította. Főbb munkahelyei:
Budapesti Izraelita Hitközség Leánygimnáziuma – énektanár, Köztársaság téri
Általános Iskola, Budapest, – ének-zenetanár, Fővárosi VIII. kerületi Vándor
Sándor Állami Zeneiskola / mai nevén Józsefvárosi Zeneiskola – szolfézstanár,
főiskolai gyakorlatvezető tanár;
Sallay
Mihály
(Tapolca, 1910. október 27. - Budapest, 1970. március 5.) cigányprímás,
nótaszerző, tanár. Zenei tanulmányait Pécsett és Kaposváron, magánúton
végezte. A 20-as évek végén, Tapolcán alakított zenekart, majd Pécsett, Baján,
a negyvenes évek elején, Ungváron muzsikált, 1945-ben került Budapestre. Az
1967-1969-es években a Zürichi Paprika Csárdában vendégszerepelt. Szerzeményei
először saját előadásban váltak ismertté. Zenész körökben második Dankó
Pistának hívták. Hanglemezei készültek, amelyeken nemcsak hegedült, hanem
énekelt is. Ferencvárosban lakott, kedvenc csapatának írta a Fradi-indulót;
Dr. Sárhelyi Jenő
(Budapest, 1915. május 18. -) zeneiskolai igazgató, bölcsészdoktor.
A Zeneakadémia középiskolai énektanárképző,
valamint zeneszerzés-karnagyképző tanszékén többek között Harmat Artúr, Bárdos
Lajos, Ádám Jenő, dr. Kókai Rezső és dr. Rajter Lajos voltak a mesterei. Főbb
munkahelyei: Budapesti általános iskolákban ének-zenetanár, karvezető, Állami
Zeneiskola, Békéscsaba – igazgató, Békéscsabai Szimfonikus Zenekar - alapító
karnagy;
Sass József (Baja, 1915. január 13. - 2013) középiskolai
ének-zenetanár. A Zeneakadémián többek között Vásárhelyi Zoltán és Horusitzky
Zoltán voltak a tanárai. Főbb
munkahelyei: Kisújszállás-Csorbatanya; Érd-Tusculanum; Érd Központi Iskola;
Budapesti általános és középiskolák: Piarista utca, Lónyai utca, Budafok-Szent
István Gimnázium, Bartók Béla út, Thallóczy utca, Kaffka Margit Gimnázium,
József Attila Gimnázium – ének-zenetanár, karnagy, továbbá Állami Zeneiskola,
Érd-magánének- és kamarazene tanár). Művészeti tevékenységei: Bajai Daloskör –
karnagy, Budapest Remix / Philaxia vállalatok kórusának, zenekarának karnagya,
a Budapesti József Attila Gimnázium operastúdiójának, zenekarának vezetése, a
Fővárosi Művelődési Ház operabrigádjának korrepetitora és zongora kísérője, a
Lágymányosi Közösségi Ház operastúdiójának vezetője;
Serényi Emma
(Kaposvár, 1915. december 1. – Budapest, 2000. május 7.) középiskolai
ének-zene- és kézimunkatanár. Tanára volt többek között a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolán Harmat Artur, Wehner Géza, Maleczky Oszkár, Vaszy
Viktor, Bárdos Lajos és Bartha Dénes.
Főbb munkahelyei: Leánygimnázium, Székesfehérvár; Veres Pálné Gimnázium,
Budapest; Fővárosi Vízművek Vegyeskar – karnagy, Kertész utcai Általános Iskola
Budapest, ELTE Ságvári Endre Gyakorlóiskolája, Budapest- vezetőtanár Fővárosi
Vízművek Vegyeskar – karnagy;
Szabó András
(Szeghalom, 1915. december 1.-) zeneiskolai hegedűtanár (Zenei Általános
Iskola, Békés-Tarhos; Állami Zeneiskola, Békéscsaba; Felsőfokú Óvónőképző,
Szarvas; Fővárosi XI. és III. kerületi Állami Zeneiskola, Palotási János Állami
Zeneiskola, Jászberény; Bartók Béla Állami Zeneiskola, Békéscsaba);
Szabó Margit Klára (Székelyudvarhely, 1915. március 10.
– Kolozsvár,
2002. október 13.)
erdélyi magyar zenetanár, tankönyvíró. Szülővárosában végzett, a Református
Tanítónőképzőben (1935). 1933-tól tanítónő, 1940-től igazgatósági titkárnő a
székelyudvarhelyi Református Tanítónőképző gyakorló elemi iskolájában. 1944-ben
zenetanári oklevelet szerzett a kolozsvári
Zeneművészeti Főiskolán; 1946-tól a
kolozsvári Zenei Líceumban a szolfézs-zeneelmélet és mellékzongora tanára. Első
írása (A tanítónőképző hatása
növendékeire) az Ifjú
Erdélyben jelent meg 1935-ben. Hosszú pedagógiai pályájának
tapasztalatait az elemi osztályosok zenei tanulmányait elősegítő gyűjteményekben és egy
tankönyvben foglalta össze. Legismertebb munkája: Dalolj velünk. Énekgyűjtemény
az I–IV. osztály számára (Nagy István előszavával, Bukarest, 1972).
A kötet a magyar és más népek gyermekdalai mellett két- és háromszólamú
kórusműveket, elsősorban népdalfeldolgozásokat tartalmaz; Bartók Béla,
Kodály Zoltán, Szőnyi Erzsébet, Ádám Jenő, Bárdos Lajos,
Farkas Ferenc, Járdányi Pál, Kadosa Pál,
Viski János és néhány román szerző művei
mellett a romániai magyar szerzők (Birtalan
József, Csíky Boldizsár, Hubbes Walter,
Szabó Csaba, Terényi Ede,
Zoltán Aladár) gyermekkari műveivel is
megismerteti a kisiskolásokat;
Szalay
László (Győr. 1915. március
28. -) magyarnóta- és dalénekes, tanár. A negyvenes évek elejétől énekelt
magyar nótákat, és évtizedekig a fővárosi kávéházak vendégeit szórakoztatta.
Külföldön Londonban, majd Lengyelország, Bulgária és a Szovjetunió nagyobb
városaiban vendégszerepelt. Több mint tíz évig tanított az OSZK stúdióban,
számos, már neves nótaénekes nála kezdte tanulmányait. Sikeres pályafutását
több száz rádiófelvétele, hanglemezei és televíziós szereplései bizonyítják;
Szász Károly (Piski, 1915. április. 28. – 1989. augusztus 16.) –
muzikológus, zenei szakíró. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte a
Református Kollégiumban, zene- és zongoratanári oklevelet ugyanott, a
konzervatóriumban szerzett (1938). Zongorát, zeneelméletet tanított a
kolozsvári zeneiskolában (1941–50), majd szolfézst és népzeneismereteket a
marosvásárhelyi Zenei Líceumban (1951–62), a Szentgyörgyi István Színművészeti
Főiskolán (1962–72), szolfézst és zenetörténetet a Pedagógiai Főiskolán
(1972–77). Zeneelméleti, módszertani és zenetörténeti kérdések foglalkoztatták;
a *Művelődésben
bemutatta a marosvásárhelyi zenei élet néhány kiemelkedő alakját (László Árpád,
Metz Albert, Chilf Miklós, Sándor Domokos); az *Igaz Szóban
(1970/1) egy ismeretlen Erkel-műre hívta fel a figyelmet. Tanulmányozta a
marosvásárhelyi kóruskultúrát és hangversenyéletet. Írásait A Hét, *Művelődés,
Vörös Zászló, *Igaz Szó közölte. Tanulmányai jelentek meg a Zenetudományi
írások 1977. és 1980. évi köteteiben. Munkái: Énekeskönyv.
Egységes tankönyv az elemi iskolák V–VII. osztálya számára (Nagy Istvánnal,
Buk. 1949); Szolfézs példatár. I–III. (Szenik Ilonával, Mv. 1963); Zeneelmélet
(uo. 1963); Kodály-módszer (Árkos 1971); Szállj, szépszavú dal
(iskolai kórusgyűjtemény, Birtalan Józseffel, Buk. 1972); Zeneelmélet.
Karvezetés (Sepsiszentgyörgy 1975); A relatív szolmizáció első magyar
adaptációja (in: *Zenetudományi
írások 1977. Buk. 1977);
Szirányi Jánosné Fischer Gabriella (Nagyvárad, 1915. június 15. – Budapest, 2004)
zongoraművész-tanár Keéri-Szántó Imre növendékeként végzett a Zeneakadémián.
Kezdetben magán zeneiskolai tanár volt, majd 1954-78 között a Kodály Zoltán
Ének-Zenei Általános Iskolában tanított. 1979-től, már nyugdíjasként – szintén
zongoratanárként foglalkozott a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaival;
Szücs Ilona, Eötvösné
(Kisújszállás, 1915. október 2. – Dunakeszi, 2010. szeptember 22.)
zongoraművész-tanár, korrepetitor, koncertszervező. 1939-ig Miskolcon a Tóth
Pál Líceumban, majd 1944/45-ig Székelyudvarhelyen tanított. A II. világháború
után, 1946-ban visszatért Miskolcra, ahol az akkori Zenedében tanított
zongorát. Az '50-es évek elején Diósgyőrben alapított Zeneiskolát. Miskolcon
neves zongorakísérőként ismerték, 1958-ig a miskolci Zeneművészeti Szakiskola
zongoratanárként működött. Emellett 1956-ig az Országos Filharmónia miskolci
kirendeltségét vezette. 1958-ban Pestre költözött, ahol a Zeneművészeti
Szakiskola vonós növendékeinek zongorakísérő tanáraként dolgozott. A '60-as
években a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított
ének-korrepetitorként. Szintén a '60-as évek elején Kertész utcai Zeneiskolában
tanított. A '80-as évektől váltakozva élt Párizsban és Budapesten;
Tamási Gergely Alajos
/Páter/ (Öregcsertő, 1915. szeptember 18. – Budapest,
1967. augusztus 29.) ferences
szerzetes, tanár, karnagy, zeneszerző. 1945-ben kezdte meg a Kapisztrán Kórus,
1947 -től a zenekar, majd a Kapisztrán Gyermekkar és gyermek-zenekar
szervezését azzal a szándékkal, hogy ébren tartsa az egyházi zene nagy
hagyományait és teret biztosítson az ifjúság keresztény szellemben történő
nevelésének. 1952-től főleg a budapesti Belvárosi Főplébánia templomban és a
Margit kőrúti ferences templomban, sok vidéki templomban oratóriumi
hangversenyeket adott az Operaház művészeinek közreműködésével. 1953-tól tanít
a szentendrei Ferences Gimnáziumban. 1959-től a budapesti Hittudományi Akadémia
tanára. 22 esztendős karnagyi, egyházkarnagyi működése során megszólaltatta a a
zeneirodalom valamennyi nagy korszakának legjelentősebb alkotásait. Az
előadások rangos Operaházi szólistái /Báthy Anna, Tiszay Magda, Réti József,
Várhelyi Endre/ örök időkre beírták nevüket a nagy bemutatók emlékkönyvébe.
Zeneszerzőként 1956-ban indult el pályáján. 1956. október 22-én mutatta be
teljes Együttesével a "Nándorfehérvár 1456" c. oratóriumát, a
világraszóló történelmi esemény 500. évfordulója alkalmából. A keresztény
népművelés kiemelkedő alakja volt. A nagy zenepedagógus hatása több mint négy
évtized múltán is érezhető. A "nagy család" tagjai szétszóródva a
nagy világban is érzik az összetartozást. Találkozások alkalmával nem győznek
csodálkozni azon, amire csak most döbbentek rá: egy csodálatosan nagy pedagógus
egyéniség forrasztotta örökre egybe őket;
Toroczkay Dénes (Debrecen, 1915. május 5.
– Budapest, 1988. július 10.) zenekari gordonkaművész-tanár. A budapesti Zeneművészeti
Főiskolán gordonkázott Zsámboki Miklósnál, majd Schiffer Adolfnál; ezzel egy
időben Kodály Zoltánnál tanult komponálni. Gordonkaművészi és zeneszerzői
oklevelét 1939-ben szerezte meg, ezután Unger Ernő tanítványaként
karmesterséget is tanult. 1936-1976 között zenekarban játszott; 1940-ig a Bp.-i
Hangversenyzenekarban, a Székesfővárosi Zenekarban, majd a Magy. Állami
Hangversenyzenekarban. 1946-1960 közt többféle kamaraegyüttes tagjaként
szerepelt a Magy. Rádióban. 1961-1966 között gordonkatanár volt a Marczibányi
téri „Kodály Zoltán” Ének-Zenei Tagozatos Általános Iskolában.
Tanulmányi célokra
számos gordonkadarabot, dalt, kórusművet, vonós- és fúvóstriót írt;
Wágner József (Kassa,
1915. március 15. - 1991) operaénekes-tanár, a Pécsi Nemzeti Szín-
(A portré forrása: Pécsi Nemzeti Színház honlapja)
ház örökös tagja;
1920-ban születtek
Balogh Ferenc/z/ (Aszód, 1920 – 2005. január 21.) hegedűművész-tanár.
(Demény Attila
Balogh Ferenc hegedűművész, a kolozsvári Konzervatórium professzora (A portré forrása: Művelődés Közművelődési folyóirat – Kolozsvár, 2005)
írása / Művelődés Közművelődési folyóirat –
Kolozsvár, 2005/ a Parlando 2015/2. számában olvasható.
Barna István (1920-1986) zeneszerző, zenei ír, zenetörténész, tanár. 1945-1948. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zeneszerzés szak. 1946-1949. Zenei Szemle társszerkesztője, 1950-1957. Győri Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés-zeneelmélet tanára, 1962 -1970. Zeneműkiadó szerkesztője.
1970.
Zeneműkiadó szerkesztője. Legismertebb munkája az Örök muzsika: Zenetörténeti
olvasmányok - Antológia / összeállította és jegyzetekkel ellátta Barna István -
Budapest : Zeneműkiadó, 1959;
dr. Barsi Ernő (Sály,
1920. június 28.
– Győr,
2013. augusztus 8.)
magyar
(A kép forrása: www.tani-tani.info)
néprajzkutató,
zenepedagógus, zenetörténész, hegedűművész, főiskolai tanár;
Barsvári József (Tatabánya, 1920. május 27.) zenekari trombitaművész,
tanár;
Bognár Rezső (Budapest, 1920. augusztus 6. -) zeneiskolai zeneelmélet-tanár,
igazgató,
tankönyvíró-szerkesztő;
Buza János (Sövényháza, 1920. október 20.) zeneiskolai gordontanár, zenekari
gordonművész;
Csenki Sándor (Püspökladány, 1920. március 16 – Dunapataj, 1945.
január 19.) cigányzenei kutató;
Czanik Zsófia (Mezőtelegd,1920. január 13. – Budapest,
1998. október 1.)
(A kép forrása: BMC)
operaénekes-tanár.
1947-tõl 1969-ben történt nyugalomba vonulásáig a Magyar Állami Operaház
magánénekese. Főbb szerepeit Beethoven (Fidelio), Verdi (Az álarcosbál, A
trubadúr, Aida), Wagner (A bolygó hollandi, Tannhauser, Lohengrin, A walkür),
Borodin (Igor herceg), Goldmark (Sába királynője), Puccini (Tosca) és Mascagni
(Parasztbecsület) operáiban alakította;
Dancs Lajos (Vásárosnamény, 1920. június 21.
– Nyíregyháza, 1988.) főiskolai tanár,
népzenei kutató. 1939-től 1949-ig a Nyírcsaholyi Római Katolikus Elemi
Népiskolánál kisegítő tanerő, majd kántortanító volt. 1949-től 1964-ig s
Nagyecsedi Általános Iskolánál tanár és igazgató helyettes. 1953-ban
Nagyecseden megalakította a Népiegyüttest, előadták az "Ecsedi
lakodalmast". 1959-ben Megszervezte a zenei tagozatot, a "Kodály
módszer" lett az ének-zenei oktatás alappillére. 1964-től Nyíregyházán
Tanítóképző Intézeti tanár. 1973-tól a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző
Főiskolán főiskolai docens, majd főiskolai tanár. 1983-as nyugdíjazása után is
segítette Nagyecsed hagyományőrző népi tánc csoportját, mint szakmai tanácsadó;
Domahidy László (Debrecen, 1920. július 10. – Budapest,
1996. szeptember 1.)
(A kép forrása: operaslagerek.network.hu)
operaénekes, tanár. A Kolozsvári
Operában, a Traviatában
lépett először színpadra. 1947 és 1980 között az Magyar Állami Operaház magánénekese volt.
Pályafutása során több mint nyolcvan – elsősorban karakterbasszus – szerepet
énekelt;
Erdős Jenő (Sarkad, 1920.
november 27.) magyar-, történelem-, és ének-zenetanár, pedagó-
giai előadó, karvezető
(Vaja-kántortanító, Általános Iskola, Mátészalka-igazgató, közművelődési
ének-zene szakfelügyelő Sarkadon született 1920-ban, a középiskolai
tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol a híres
Kántusban való éneklés tovább erősítette vonzalmát a kóruséneklés felé. Magyar
és történelemtanári képesítése mellé a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem
Pedagógia szakán szerzett diplomát. Elvégezte az Egri Tanárképző Főiskola
énektanári szakát is.
Első munkahelyén Vaján, mint kántortanító már gyermekkart és felnőtt férfikart
szervezett. Életének jelentős állomására, Mátészalkára 1952-ben került, ahol
előbb iskolaigazgató, majd 1963-tól tíz éven át a Járási Művelődési Osztály
vezetője volt. Ez az évtized a megye és a régió kórusmozgalmának „fénykorát”
elindító időszak volt. Saját énekkarát 1958-ban
alapította énekelni szerető
pedagógusokból, amely hamar kinőtt a „társas éneklés+ kategóriájából, és a
város, a megye rendezvényein túl, országos szinten is sikerrel mutatkoztak be.
Ezt a kórus, 1980-ig, nyugdíjba vonulásáig vezette. 1961-ben az Erdért Vállalat
nagy létszámú vegyeskarát is megszervezte;
Farkas Gyula „Gyurka” (Újszász, 1920. szeptember 25.
– Budapest, 1992. szeptember 21.) cigányprímás,
tanár.
Fellegvári György
(Szeged, 1920. december 18.) zenekari gordonkaművész-tanár (Állami Zenekonzervatórium,
Győr, Állami Zeneiskola, Sopron, SZOT Szimfonikus Zenekar, Fővárosi XI.
kerületi Állami Zeneiskola, Magyar Állami Operaház – zenekari művész);
Hárs Ernő (1920) költői pályája még a második
világháború idején indult egy saját kiadású versfüzettel, életkörülményei aztán
úgy alakultak, hogy ritkán, rendszertelenül jelentkezhetett csak újabb
verseivel és műfordításaival. Későn érő költő, aki tudatosan nem az ünnepek
ragyogását, fényét idézi, hanem a dolgos hétköznapok egyensúlyt adó, fáradságos
tevékenységét. Csillagóra (1964) című kötetében halál és élet
kettősségében mutatja föl az örök újrakezdés lehetőségét. Szívesen kalandozik
emlékei közt, de a messzi múlt lassan elfeledett alakjait, tetteit nem
pesszimista, kiábrándult tartással idézi, hanem erőt adó eszményekként, melyek
segíthetik nehéz óráiban:
...
lelkemben legbelül
még ott maradt kísértetül
az angyal, kinek szárnyait
szegtem, s aki már ott lakik
halálomig.
(Harc az angyallal)
Költői példáinak megválasztásában
műfordításai is segítették. A Csillagórában közölt tolmácsolások jól
jelzik érdeklődésének, ízlésének irányát. Különösen Thomas Hardy verseit
fordította nagy beleéléssel. A Lépcsőfokok (1972) című kötetben még
egyértelműbben, szenvedélyesebben fogalmazza meg sorssal szembeszálló, attól
boldogságát kiküzdő ember személyessé érlelt hitvallását, s így tekint előre,
"a harmadik évezred felé". (Forrás: Piarista Általános Iskola,
Gimnázium és Szakközépisakola, Mosonmagyaróvár);
Hollós Ilona, Bágya Andrásné (Nagyvárad,
1920. március 2.
– Budapest,
1993. június 1.)
táncdalénekesnő. Énekesként 1944-ben, a Holéczy-együttessel debütált.
Szólókarrierbe csak 1947 után kezdett. Ő volt a 1960-as éveket megelőző időszak
legnépszerűbb, leghíresebb táncdalénekesnője;
Huszti József
(Budapest, 1920. június 7.) hegedűművész-tanár (Állami Zeneiskola, Abony;
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest; Fővárosi V. kerületi
Állami Zeneiskola, Fővárosi zeneiskolai szakfelügyelő);
Járdányi Pál /eredetileg: Paulovics/ (Budapest,
1920. január 30.
– Budapest,
1966. július 29.) zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató.1936-ban felvételt nyert a Zeneművészeti Főiskolára, ahol Kodály Zoltán (zeneszerzés), Zathureczky Ede (hegedű) és Kósa György (zongora) tanítványa volt. Először zenekritikusként dolgozott a Forrás, a Szabad Szó, a Válasz, a Valóság és más lapok számára. Az 1945/46-os tanévtől az 1958/59-es tanévig a Zeneművészeti Főiskola tanára volt, ahol 1959-ig tanított magyar népzenét, szolfézst és zeneelméletet. Közben, 1948-tól az Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának munkatársa, majd vezetője is volt. Neves tanítványai: Kurtág György, Szabó Helga, Devich Sándor, Olsvai Imre. Közben, 1948-tól az Tudományos Akadémia
Népzenekutató Csoportjának munkatársa, majd
vezetője is volt. Ő rendszerezte és szerkesztette a Magyar Népzene Tára I. és
IV. kötetét (1951, 1959). Halála után Kodály Zoltán német nyelvű
cikket írt a Studia Musicologica című folyóiratba: „Erejének teljében
hagyott
itt bennünket. Talán gondban amiatt, hogy annyi mindent nem fejezhetett be. De
nyugodtan abban a tudatban, hogy ameddig dolgozhatott, egész odaadással és
teljes sikerrel tette. Nem vesztette el életét, mert sohasem törődött azzal,
hogy megtartsa.”;
Igó István (1920. szeptember 3. -1996. április 9.)
ének-zenetanár, karnagy.
1965-69.
Tanárképző Főiskola, Eger – ének-zene szak. 1939- általános iskolai igazgató –
ének-zene tanár, Nekézseny. Nekézsenyi Népdalkör karnagya;
Kecskeméti István
(1920 - Budapest, 1999. szeptember 22.) zenetörténész, író. 1951-ben, a
zenetudományi tanszak indulásakor találkoztam először vele. Azon szerencsések
közé tartoztunk - Pándi Marianne-nal, Kroó Györggyel és Kovács Jánossal együtt
-, akiket felvettek az akkor alapított zenetörténész tanszak első osztályába.
Együtt jártunk Szabolcsi, Bartha és Bárdos tanár urak felejthetetlen óráira.
Kecskeméti volt közöttünk a legidősebb, egyben a legérettebb muzsikus, már
akkor egyetemi doktori cím birtokosa. Nagyszerűen zongorázott, és csodálatos
hallással volt megáldva, így azután neki nem okozott nehézséget a bonyolult
összhangzattan-feladatok megoldása és a Kodály-féle, különlegesen nehéz,
kulcsváltós szolfézsleckék lapról olvasása. Ő volt az, aki csendesített minket,
ha "rendetlenkedtünk", és ő volt az osztály lelkiismerete.
Ezek a csaknem fél évszázaddal ezelőtti emlékek jutottak először eszembe,
amikor Kecskeméti István haláláról értesültem. De a szubjektív benyomásokat nem
homályosíthatja el a nagyon szomorú tény: nemcsak egy kedves, jóságos és
önzetlen kollégát-barátot vesztettünk el, hanem korszakunk egyik
legjelentékenyebb tudósát. Az életmű, amit maga mögött hagyott, kevés önálló
könyvet, monográfiát tartalmaz, ám annál több kiemelkedően fontos és alapvető
résztanulmányt, szilárd tégláját a magyar zenetörténet épületének.
Kecskeméti bizonyára a génjeiben hordozta zenei képességeit, hiszen Goldmark
Károly leszármazottja. Érdeméül szóljon, hogy ezzel a családi örökséggel soha
nem büszkélkedett, s
munkáiban is csak szerény helyet hagyott a Goldmark-emlékeknek. Annál nagyobb szerepet kapott viszont Mozart, Chopin, Liszt, Debussy és Bartók: ragyogó tanulmányok hosszú sora bizonyítja ezt. Kecskeméti pályájának igen határozott irányt szabott, hogy zeneakadémiai diplomájának megszerzése után nem sokkal bekerülhetett az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába, ahol Vécsey Jenő mutatott példát neki a könyvtári kutatásban, és õ állított mércét elé a zenetörténészi tevékenység igényességében is. Vécsey halála után, 1966-ban Kecskeméti lett az osztály vezetője, és az ott eltöltött 15 évet nemcsak arra használta fel, hogy az általa vezetett osztály a nemzeti könyvtár hazai és nemzetközi funkcióját méltó módon töltse be, hanem arra is szakított időt és tartogatott energiát, hogy az ott felhalmozott értékeket - Mozart, Fux, Süssmayr, Dittersdorf, Schubert és Liszt kéziratait - gondos filológiai értékeléssel ellátva publikálja. Tanulmányait a magyar zenetudományi folyóiratokon kívül olyan rangos kiadványok közölték, mint a salzburgi Mozart Jahrbuch, az Österreichische Musikzeitschrift és a Bécsben kiadott Grasberger Festschrift. Kecskeméti a nagyon értékes filológiai-szövegközlési munkákon kívül a zenei anyag bámulatos ismerője és értője is volt, amit többek között a Mozart-zongoraversenyekről írott tanulmánya és számos más, főképp Kodály komponálási titkát és módszerét feltáró munkája tanúsít. 1976-ban, 56 éves korában részesült Erkel-díjban. Tulajdonképpen korán, 61 évesen vonult nyugalomba, ám tudományos pályája ettől kezdve még magasabbra ívelt. Már a hatvanas években megmutatkozott, hogy Kecskeméti kutatásaiban Kodály alkotóművészete megkülönböztetett helyen áll. Kodály születésének 90. évfordulója alkalmából azután - 1972-ben - nagyszabású kiállítást rendezett Bécsben. Így alakulhatott, hogy a zeneszerző özvegye lényegében Kecskeméti Istvánra bízta a hagyaték gondozását-feldolgozását, s azon belül az egyik legnagyobb feladatot: a Kodály-művek tematikus jegyzékének összeállítását. Kecskeméti 1991-es és 1992-es magyar és angol nyelvű publikációi arról tanúskodnak, hogy a vállalkozás - mely párhuzamosan alakult a Liszt-múzeumban készülő Liszt-jegyzékkel és a Bartók Archívumban készülő Bartók-jegyzékkel - tulajdonképpen már összeállt, ám a szerkesztő-tudós különös gondossággal további részletek tisztázását tűzte ki célul. Szomorú, tragikus, hogy Kecskeméti István maga nem fejezhette be ezt a nagy munkát, és nem érhette meg az általa oly régtől eltervezett és megálmodott Kodály-műjegyzék megjelenését. Életműve, bár így is hatalmas és jelentős, ezzel lett volna igazán befejezve. Kárpáti János (Forrás: Muzsika, 1999/11. szám);
Kern István
(Nagyszeben, 1920. február 15.) zenekari hegedű- és kamaraművész (Budapesti
Hangversenyzenekar, Székesfővárosi Zenekar/ÁHZ – szólamvezető, Ney Vonósnégyes,
Magyar Kamarazenekar, Hamilton Vonósnégyes, Kanada);
Kis
István (Tiszakarád, 1920.
március 16. – Budapest, 1986. karnagy, kórusvezető, korrepetitor). A
Zeneakadémián Vásárhelyi Zoltán növendéke. 1949-
Dr. Kiss Endréné Banner Margit (Szatmárnémeti, 1920. június 12.) zongoratanár (Liszt
Ferenc Állami Zeneiskola, Pécs);
Kneifel Imre (Székesfehérvár, 1920 -) ének-zenetanár, karnagy, Székesfehérvár zenei
Kórusfotó 1960-ból
(vagy1962-ből?) (Alba Regia Vegyeskar archívumából)
életének
meghatározó személyisége, művész-tanára. Hosszú időn keresztül vezette az Alba
Régi Vegyeskart, amely együttes 1949-ben 68 főnyi tagsággal kezdte meg újra a
működését. Műsorukon szerepelt: Halmos László: Magyar-orosz népdalszvit,
Székely Endre: Daloló szomszédaink, Bárdos Lajos: Népdalkórusok;
Kopácsy Béláné Ernőfy Lilla (Budapest, 1920. december 6.) középiskolai ének-zenetanár, karvezető a
Zeneakadémián többek között Ádám Jenő, Bárdos Lajos és Vásárhelyi Zoltán
növendéke volt. Munkahelye: Tanítóképző Főiskola, Jászberény – énektanár,
kórusvezető, később művészeti nevelési tanszékvezető;
Dr. Kovács Ferencné Deborsky Mária (Kapuvár, 1920. május 4.) középiskolai
ének-zenetanár, zenetanár (Tanítóképző és Gimnázium, Dombóvár; Zircen Janka
Tanítóképző, Budapest; Tanítóképző Főiskola, Budapest-tanszékvezető tanár);