ELHUNYT DEVICH SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS HEGEDŰMŰVÉSZ-PROFESSOR EMERITUS

 

(Szeged, 1935. január 19.Budapest, 2016. január 20.)

 

http://lfze.hu/documents/672647/1557632/devich+sandor-felvegi+andrea-870.jpg/2e80c31f-a0a5-4d7d-bece-991fae323c16?t=1395867944506

(lfze.hu)

 

Devich Sándor hegedűművész, a Bartók vonósnégyes alapító tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. A Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolán végzett tanulmányai után 1948 és 1954 között a budapesti Zenekonzervatóriumban tanult hegedűt és zeneszerzést, R. Zipernovszki Mária és Sugár Rezső alatt. 1954-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta hegedűtanulmányait, ahol Zathureczky Ede és Katona Béla voltak a mesterei. A főiskolán 1959-ben végzett – kitüntetéssel.

 

Már főiskolás korában, 1957 és 1984 között az Állami Hangversenyzenekarban játszott, emellett az Országos Filharmónia szólistája is volt, 1957-től 1967-ig a Magyar Kamarazenekar tagja volt, 1958-ban pedig – második hegedűsként – alapító tagja volt a Komlós-, később Bartók Vonósnégyesnek. 1981 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, 1991 óta egyetemi tanár, később professor emeritus a vonós és húros hangszerek tanszékén; kamarazenét oktatott.

 

A Bartók Vonósnégyessel bejárta szinte az egész világot (Európa, USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Hongkong, Fülöp-szigetek, Szingapúr).

 

http://epa.oszk.hu/00800/00835/00085/2944.jpg

A Bartók Vonósnégyes (Komlós Péter, Devich Sándor, Németh Géza, Botvay Károly) Otto Klemperer 85. születésnapján (epa.oszk.hu)

 

Hazai és külföldi mesterkurzusok sorát tartotta (Szombathelyi Bartók Szeminárium, Pécs, Fertőd, Kolozsvár, Görögország, Anglia, Németország, Hollandia, Svédország, Ausztria, Brazília, Japán, Svájc).

 

Főbb publikációi:

 

·       Könyvek:

o       Mi a vonósnégyes? Zeneműkiadó, Budapest, 1985, 2005

o       A vonónégyes egykor és ma. Rózsavölgyi és társa, Budapest, 2005

·       Közreadások:

o       Bach hegedű szólószonáták és partíták

o       Corelli szonáták

o       Paganini Barucaba-variációk

o       Mozart és Riedling hegedűversenyei

o       Bartók-duók

·       Átiratok:

o       Bach, Mozart, Beethoven, Liszt, Brahms, Bartók

A Parlandóban (www.parlando.hu) megjelent írásaiból:

Devich Sándor: Az üres húrokról (1998/5.)

Devich Sándor: Beszámoló és gondolatok Nyíregyházáról (1999/5.)

Devich Sándor: A Bartók-duókról – vademecum
 (2004/1.)

Devich Sándor: Emléklapok (2012/1.)

Devich Sándor: Gondolatik és álmok e-mollban (2002/5.)

Devich Sándor: Kötés vagy vonás? (IV/1. rész) (pdf, 2MB) (2006/3.)

Devich Sándor: Kötés vagy vonás? (IV/2. rész) (pdf, 500k) (2006/5.)

Devich Sándor: Kötés vagy vonás (IV/3. rész) (pdf, 1 MB) (2006/6.)

Devich Sándor: Kötés vagy vonás (4., befejező rész) (pdf) (2007/1.)

 Devich Sándor:  Fölfelé megy borban a gyöngy”  (2010/1.)

 Devich Sándor: „Fölfelé megy borban a gyöngy” (II. rész) (II. rész) 2010/2.)

Devich Sándor: Oktáv-fogás – vagy mégsem? (1999/1-2.)

Devich Sándor: „Sem túl kevés, sem túl sok…” – ütemvonal megkövetés (2000/6.)  

Devich Sándor: Tanulságok és gondolatok a szombathelyi Koncz János Hegedűverseny után (1996/3.)

 

Elismerései:

·       1981: Kiváló művész

·       2006: Weiner Leó-díj

 

A Bartók Vonósnégyes tagjaként:

·       1963 – a Ličge-i Nemzetközi Vonósnégyes Verseny első díja

·       1964 – Liszt Ferenc-díj

·       1964 – UNESCO-díj

·       1970 – Kossuth-díj

·       1985 – Bartók–Pásztory-díj

·       1997 – Kossuth-díj

·       2008 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata

·       2009 – Prima díj