P-color.jpg
Parlando —  a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének zenepedagógiai folyóirata.
A
lapító felelős szerkesztő: Szatmári László. Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás. Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, az MZTSZ főtitkára

Tanácsadó testület: Avar Judit  - ének, dr. Ábrahám Mariann – zongora, Ernyei László - harmonika , Kovácsikné Falvay Edit – gordonka, Romos Zsolt – fafúvó,
S. Szabó Márta – szolfézs, Szászné Réger Judit – hegedű, Sztán István – rézfúvó, Tóth Melinda – gitár,  a Zenetanárok Társasága tagozatvezetői,
továbbá dr. Bodnár Gábor, az ELTE BTK Zenei Tanszék vezetője.


Folytatjuk az archívumok feltöltését
             

Liszt Bartók Kodály Brahms Haydn Dohnányi Kurtág music education Wagner Cosima Liszt Beethoven Strauss



2015 / 6. szám

Tartalom


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály terem, Miskolc, Bartók terem)  ( pdf )
 
Dr. Duffek Mihály: A megfoghatatlan – megfogható…
 
Mucsi András: „Nem élhetünk háttal a világnak…” A békési Zeneiskola 50 éves jubileumára  ( pdf )
 
Herceg Attila: A mentális gyakorlás szerepe a zenei képességfejlesztésben
 
Babits Péter: A zenetanítás kezdeti nehézségei (pdf)
 
Kubínyi Zsuzsa: Meglátásaim a magyar zeneoktatás új szabályozásáról
 
A kincsesház kapujában. Beszélgetés Solymosi Tari Emőkével – „Az élet kincsesháza”. Beszámoló az MMA Művészeti nevelés, művészettel nevelés a közoktatásban c. konferenciájáról (Magyar Nemzet/MMA 89. Hírlevél)
 
Beszélgetések Sapszon Ferenccel
- Helyezzük előtérbe a zenei oktatást! (Hrecska Renáta / Magyar Hírlap)

 
A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT.


ÉNEK-ZENE ÉS A KÖZOKTATÁS

Dr. Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára

Balás Endre: “…a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz interjú Kodály Zoltánnal


ZENE ÉS AZ ÓVODA

Szarka Júlia: Zenei elkötelezettségünk az óvodában (pdf)

ZENE, JÁTÉK, ÖRÖM - Hagyomány és korszerűség az óvodai zenei foglalkozásokon. Szedlacsek Katalin 30 órás akkreditált továbbképzése (Budapest,XIV. ker. Cserepes Ház, 2016 március 3, 10, 17, 24)


BESZÁMOLÓ

Ábrahám Mariann: Beszámoló az EPTA amszterdami konferenciájáról

A "Dicsőség" az égig szállt... (Végh Adrienne)

A zene ünnepe Kalocsán – a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozója jegyében (dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet)


LÉLEKTAN

Palatin Krisztina: A zenetanulás nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél ( pdf )


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Radics Éva: Takács Jenő (1902-2005) és a világörökség. A Fülöp-szigeteki kutatás  (teljes cikk, pdf) ( abstract in English, pdf)

Dr. Termes Rita: Sári József (1935*) zongoraművei és zongorás kamarazenéje (pdf)
 
Dr. Illés Mária: Vántus István (1935-1992): Gemma – egy zenei önarckép (Függelékként: Vántus István életműve könyvben, kottában, és korongon (Válogatás) (pdf)
 
Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony. Négykezes zongoradarabok (Becht Erika a Parlando 2013/2. számában megjelent írásának friss információkkal bővített változata) (pdf)
 
Játék két szólamban. Megjelent Beischer-Matyó Tamás (1972*) bicíniumkötete Mechler Anna szövegeivel (pdf)


JAZZ

Csernus Szilvia: A magyar jazz nyomában a Vendéglátóipari Múzeumban
 

FOGLALKOZÁSI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS,
A ZENE
GYÓGYÍTÓ HATÁSA

Altorjay Tamás - Bihari Adél: Beszámoló a 11. PEVOC konferenciáról (pdf)


ZENE – IRODALOM

Sulyok Gizella: Téli álom, Énekóra I-II. (Görög Júlia rajzaival)
 
Frideczky Katalin: Feloldódás


MŰVÉSZETELMÉLET

Tizenharmadik hírlevél (Fenyő Ervin) - Ungár István: Névjegy-Mozart-szintézis (pdf)
 
Keresztes Nóra: Schubert harmóniai eszközei és a Sanctus misztériuma késői miséiben – szubjektív elmélkedés a tonalitás-nélküliség és a lelki felemelkedés kapcsolatáról (pdf)
 
Szabó Balázs: George Enescu erdélyi hangversenyeinek repertoárjáról
(1921–1943)  (In memoriam George Enescu (1881–1955) – a művész halálának 60. évfordulójára)



KÖSZÖNTŐK
 

Gratulálunk Fabényi Réka Mária kitüntetéséhez

Gratulálunk Dr. Hercz Dorman Aliz egyetemi adjunktus, tanszékvezető- helyettes (ELTE BTK Zenei tanszék)  Kiváló TDK Szervezői díjához

 
A Magyar Zeneszerzők Egyesülete díjazottjai:
- Átadták az Orszáczky-díjat Bacsó Kristóf szaxofonművésznek, zeneszerzőnek
- Átadták az Istvánffy Benedek-díjat Virágh András Gábor zeneszerzőnek

- Femme fatale az űrben. Beszélgetés Virágh András Gábor Istvánffy Benedek-díjas zeneszerzővel (Bokor Gabriella)

20 éves a FONÓ (youtube videó)

Junior Prima Díj 2015.
A legtehetségesebb fiatal zeneművészek kaptak elismerést


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Kobzos-Kiss Tamás (1950-2015) énekes és hangszeres előadóművész, művésztanár-igazgató, az MMA rendes tagja

Elhunyt Oláh Zsolt (1973-2015) operaénekes
 
Elhunyt Gilicze Zsuzsa (1957-2015),
a Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt munkatársa


EMLÉKLAPOK
 

Dr. Kovács Ilona: “A nyomorult zongorázást felcserélném tisztességesebb pályával.” 
Az I. világháború hatása Dohnányi Ernő művészi pályájára (pdf)

  
Dr. Kerek Ferenc: „A szülőföld kötelez”. Emlékezés Bartók Béla halálának 70. évfordulóján.  A nagyszentmiklósi Bartók ünnepen és a Stuttgarti Balassi Intézetben elhangzott beszéd szerkesztett változata
 
Mészáros Gábor: Nem csak zenéről. Jean Sibelius (1865-1957) születésének 150. évfordulóján
 
Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok
(5., befejező rész)

 
Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére Szigetszentmiklóson (Kincses Edit)
 
Kocsis Katalin visszaemlékezései néhai nagykanizsai muzsikusokról:

- 150 éve született a Blumenschein-palota úrnője

- 115 éve hunyt el Grünbaum József (1826/27-1900) zeneművész-tanár

- 105 éve született Rácz Lajos (1910-1986) zenetanár

- 100 éve hunyt el Venczel Rezső (1844-1915) zenetanár
 
Jeney Zoltán (1915-1981) fuvolaművész-tanár centenáriumi emlékhangversenye Pécelen (Beszámoló és benne részletek Kovács Lóránt és Prőhle Henrik visszaemlékezéseiből) (Z. T.)

“Tanításának kulcsa a zene szeretete volt”. Némethy Attila zongoraművész- tanár visszaemlékezése egykori zeneakadémiai tanárára, a 100 éve született Nemes Katalinra (1915-1991) (Fidelio)

Tamás Gergely Alajos (1915-1967), 
a majdnem elfelejtett ferences zeneszerző (Bozsai Gábor)

 
Posztumusz díszpolgári címmel ismerték el Záborszky József (1918-2015) és Ugrin Gábor (1932-2013) zeneművész-tanárok életművét
 
Felavatták Szokolay Sándor (1931-2013) síremlékét. Devich János gordonkaművész-tanár avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél)
 
Pauk György hegedűművész-tanár kiegészítő sorai a Pauk Annáról szóló cikkhez
 
Ezt a pályát cérnával kell bírni. Polgár Lászlóval Retkes Attila beszélgetett (2001)

FELHÍVÁS

Beethoven Budán. A Beethoven kadenciaverseny pályázati felhívása (pdf)

INTERJÚK

“Fontos lenne, hogy a szakmával foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsné Szatmári Éva zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna)

Zenetér: Harmóniát teremteni – kórusban és iskolában. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója zenetanár és karnagy portréja. Szerkesztette: Benkő Judit. Fotók: Molnár Ferenc (Zeneszó). Filmezte: Essig József, Tóth Guttman Elemér

Hangok után zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE zongoraművész- tanárával (Bokor Gabriella)

RECENZIÓK
Trencsényi László: Gyerekek színpadon-nézőtéren – Trencsényi László kritikai írásaiból (1981–2011). Fapadoskönyv.hu Kiadó, Budapest (Tölgyessy Zsuzsanna) (pdf)
 
Wagnerissimo - A fából vaskarika négyszögesítése. Bernd Oberhoff: A Nibelung gyűrűje. Neuroline Kiadó, Budapest, 2014 (Fittler Katalin)
 
Jót s jól – jókor. Carlo Gesualdo nagyheti responzóriumainak hangfelvételéről (Fittler Katalin)

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin)

FIGYELMÜKBE AJÁNLJUK!
Baráti Kristóf – a “Lady Harmsworth” nevű Stradivari-hegedűn játszik Farkas Gábor (zongora) közreműködésével HUNGAROTON cd-n
 
Singing Cello – Várdai István (cselló) és Julien Quentin (zongora) játszik HUNGAROTON cd-n

Beethoven összes zongoraversenye a világ egyik legkeresettebb zongoraművésze, Várjon Dénes játékával és a Concerto Budapesttel a Hungarotonnál

Corelli öröksége. Illés  Szabolcs – barokk hegedű, Dalibor Pimek – barokk cselló és Ondřej Macek – csembaló Arcangelo Corelli (1653–1713), Gasparo Visconti (1683–1713), Francesco Geminiani (1687–1762), Giovanni Battista Somis (1686–1763) és Giovanni Mossi (1680–1742) szonátáit játssza HUNGAROTON cd-n

Etüdök az ének-zene tanításához. Összeállította: Király Katalin. Szabó Endre: Tinódi és Sárvár, avagy lantosok és hegedősök nyomában. - Király Katalin: Hogyan legyen a zene mindenkié? (pdf)

Dömötör Zsuzsa – Kovács Mária, Mona Ilona, Sziklavári Károly Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon (K. M.)

Bombera Krisztina: Roby Lakatos – Gipsy Fusion (TRUBADUR /LIBRI)

BELEOLVASÓ

Bónis Ferenc: Rákóczi-induló, Kossuth-szimfónia, Székely fonó. Húsz írás a magyar zenéről (Balassi Kiadó)

A „Százéves terv” történetéhez. Szőnyi Erzsébet és Kodály Zoltán levelezése Részlet (pdf)
 
Interjú Szinetár Miklóssal. Részlet Juhász Előd: Zeneközelben II. c. interjúkötetéből (Nap Kiadó) (pdf)
 
A GRAMOFON Könyvek két új kiadványa:
- Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II. Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor emlékezete /Szirányi Gábor: Keéri Szántó Imre asszisztense: Tauszky Jolán (1895-1935)

- Lindner András: Művészportrék - Vallomások (Ilosfalvy Róbert, 2000 május)

Winkler Gábor: A Fokanovista, aki itthon lelt otthonra. DVD melléklettel megjelent portrékötet (Tudomány Kiadó Kft.) (pdf)


FIATAL TEHETSÉGEK FELVÉTELEIBŐL
Válogatás a Virtuózok sorozatban is sikeresen szerepelt Szüts Apor (LFZE zongora szakos hallgatója, tovább zeneszerző, karmester) YouTube-n található felvételeiből
Ráadás:
- Egy lassú tétel fogságában (Egy nyugdíjas zenepedagógus gondolatai Szüts Apor Beethoven interpretációjáról
- Ungár Imre (1909-1972), Szüts Apor dédapja Chopin 24 prelűdjét (Op. 28) játssza a YouTube-n található legendás HUNGAROTON LPX-en


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2015/6. számokban megjelent írásokról

A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK
2015. évi "kerek" születési évfordulóiból, 1001 névjeggyel
(4. javított és bővített változat)
(Összeállította: Zelinka Tamás)

( pdf, 23 MB )



TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Blázsovics Lívia - Budavári Önkormányzat;

E-mail: blazsovics.livia@budavar.hu

www.budavar.hu







A KONCERT MŰSORA

BALOG ALEXANDRÁRÓL










2015 / 5. szám

Tartalom



A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Minősített iskolák és művészek.
Dr. Gyimesi László, az MZTSZ főtitkára a szakképzés közelmúltbeli változásairól, és művészpálya érdekében eddig elért új fejleményekről (Réfi Zsuzsanna)
 

40 ÉVES A KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ZENEPEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A NEMZETKÖZI KODÁLYTÁRSASÁG

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.hu)

Az első negyven év. Dr. Nemes László Norbert, egyetemi tanár, a Kodály Intézet igazgatója és Michalis Patseas, a Nemzetközi Kodály Társaság (International Kodály Society) leköszönő elnöke ünnepi köszöntője a kettős évfordulón tartott jubileumi koncerten, a Zeneakadémián

 
40 éves a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet (MTI)
 
Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján


FOGLALKOZÁSI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, A ZENE
GYÓGYÍTÓ HATÁSA
Dr. Pásztor Zsuzsa: A zenészek fokális disztóniája


BESZÁMOLÓK
„Boldog, aki énekel!” IV. Keszthelyi Dalosünnep (Nagy Ernő)

Bozsoki kaleidoszkóp - Bozsoki Zenei Tábor és Művészeti Fesztivál 2015 – visszatekintés (Balogh G. Alexandra)
 

FIATAL TEHETSÉGEK FELVÉTELEI
Breinich Beáta operaénekes felvételeiből


ZENE – KÖLTÉSZET
Avar Judit költeményei III. (pdf)
- Mosolyod csillagvirág
- Csókod mint kályha melege

- Néma zenészek
- Hivatás
- Pszt
- Szellemi

 
Nyilas Atilla: Valami a zenéről
(“Az ékesszólásról” tételei), Egy lemez megszeretése („Az ékesszólásról” tételei)



RECENZIÓK

Harnoncuort-portré (Fittler Katalin)

Farkas Ferenc zenekari műveinek
3. korongjáról (Fittler Katalin)

 
A bolygó hollandi a Müpa-ban (Dobi Ildikó)


FIGYELMÜKBE AJÁNLJUK!

A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kiadványai
 
A Musicalia Danubiana új sorozata első kötetének bemutatója
 
Komlós Katalin: Tanulmányok a 18. századi zene történetéből (Rózsavölgyi és Társa)
 
Műfajok, stílusok, szubkultúrák. Tanulmányok a magyar populáris zenéről. (Szerkesztette: Ignácz Ádám)
 
Frédérik Chopin: Mazurkák, Noktürnök, Polonézek, Dalok, Keringők Szilasi Alex (zongora) előadásában (HUNGAROTON)
 
A BMC Records legújabb, szeptemberi jazz, kortárs & klasszikus kiadványai:
- Sáry László: Hyperion sorsdala,
Bartók ismeretlen arca (Férfikarok parasztzenei környezetben),
1705 Zone,
Grencsó Kollektiva - Rétegzene

 
Dubrovay László összes zongoraműve Balázs János Liszt-díjas zongoraművész előadásában (Hegedűs Anna) (FONÓ Budai Zeneház)


BÚCSÚZUNK
Elhunyt vitéz Horváth Gyula (1926-2015) hegedűtanár, karmester, ny. honv. alezredes
 
Elhunyt Békés András (1927-2015) operarendező-tanár
 
Elhunyt Váradi Katalin (1948-2015) zongoraművész -  karmester - zeneigazgató

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Gyermekek a gyermekekért – egy Bartók évfordulóra (Budapest, 2015. szeptember 27.) (Mihalicz Csilla összeállítása nyomán)

 
Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA: Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002) (pdf)
 
Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A karvezetés alapjai. Összefoglaló
 
Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (pdf)
 
Kubínyi Zsuzsa: Ritmus a szolfézsórán (Tanszaki körben publikált esszé rövidített változata) (pdf)
 
Andorka Péter: Az Off-koncepció bemutatása (pdf)
 
Révész József: Zenei örökségünk. Cigányzenészek
 
Bárdos Jenő: A zene felemel… és megtart. A Snétberger Zenei Tehetség Központ, mint pedagógiai kihívás és iskolakísérlet (Társadalmi Együttélés 2012/3. szám) (pdf)



LAUDÁCIÓK


Morva Péter: Egy ország Karcsi Bácsija 90 éves


Dénes László hegedűtanár, metodikus 80 éves

Csányi ’80 (Közzétette: dr. Trencsényi László – Iskolakultúra, 2010/9.)
 
Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb hazai képviselője 80 éves (MTI)
  
Magyar Örökség Díj 2015 – Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomművészek laudációja (Liber Endre)
 
Lendvai György hegedűművész-tanár, a MÁV Szimfonikusok zenekari igazgatójának elismerése
 
Az Év Művészei a Nemzeti Filharmonikusoknál (Joó Szabolcs és Szalai Ágnes) (Bukta Julianna)
 
Elismerések a Magyar Rádió Zenei Együtteseinél a Zene Világnapján (Line Ildikó koncertmester, Wittner Géza énekkari művész)

INTERJÚK

Herczku Ágnes kalandvágyó bandázása (Retkes Attila / Népszava, 2015. szeptember 25.)
 
A “Doppler Projekt”– Egy nyolcéves kutatómunka története és eredményei. Fábián Tímea interjúja Claudi Arimany spanyol fuvolaművésszel
 
A tehetség elég? – Művész. Nő. Külföldön. Őszintén. Beszélgetés Baykov Boglárkával (Hegedüs Tímea Szilvia)
 
Zene és költészet – Interjú Deák-Sárosi Lászlóval (Ladislaus Horatius)


BELEOLVASÓ
Juhász Előd: Zeneközelben II. Freund Tamás (pdf)

K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti kincsestár - Válogatás dr. Maróti Gyula (1912−2004), a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) alapító főtitkárának magán dokumentum-gyűjteményéből - Forrai Miklós, a karvezető (Püski Kiadó)

Dr. Nagy Miklós ének-zenetanár, karnagy visszaemlékezései (Várszeginé dr. Gáncs Erzsébet)

HÍREK

2016-ban indul Bartók műveinek kritikai összkiadása

Több mint 100 millió forintból újulhat meg a Bartók Konzervatórium hangszerparkja
 
50 éves a Békési Zeneiskola (pdf)
 
Felavatták a 100 éve született Bársony Mihály tekerőlant- és citerakészítő mester szobrát

Első Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál (2015. december 4-5-6.)


Zenei Hálózatok: tudományos folyóirat a populáris zenéről
MŰVÉSZETELMÉLET
Dr. Scholz Anna: J. S. Bach: Hat szvit szólócsellóra (BWV 1007-1012) Előadásmód, artikuláció, források és kritikai kiadások problematikája (2008) (pdf)

Vígh-Kiss Erika Rozália: Franz Schubert nyomában Zselízen (pdf)
 
Kusz Veronika: Dohnányi amerikai évei (könyvajánló)
 
Belinszky Anna: Végre itthon. A Zenetudományi Intézet kiállítása Dohnányi amerikai hagyatékának dokumentumaiból



ÉNEK-ZENE ÉS A KÖZOKTATÁS

Csató Mónika: Paradigmák harca, műfajok harca. Még mindig az ének-zene tanítás vitájáról
 
Klem Dénes: Lehetőségek a tanórán kívüli zenei nevelésre Egerben


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE
 

Németh Zsombor: A Rákóczi nótájától a Régi magyar táncokig – Farkas Ferenc régizene-recepciójának korai szakaszáról (pdf)

Dobszay-Meskó Ilona - Charles Baudelaire: Fleurs du mal (MÁV Szimfonikus Zenekar Madaras Gergely vezényletével és Hábetler András-ének) (youtube felvétel, 7:18)


PSZICHOLÓGIA
Dr. Locsmándi Miklós: A kortárs zene a kortárs pszichológia eredményeinek tükrében

KITEKINTÉS
Zeneoktatás Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata - MusiciansWho)
 
„Musiques ŕ l'école”, avagy egy könyvismertető margójára. A Francia Tanárképző Intézetek Tanácsa (Conseil de CFMI) által közzétett tanulmány (Hercz-Dorman Aliz)


BELEHALLGATÓ/NÉZŐ

Raffay Zsófia képriportjai:
- Snétberger Zenei Tehetségközpont a Müpában 2012. március 30.
- Snétberger Zenei Tehetség Központ, Felsőörs, 2011. július, 2012. március – 2012. július

Szabadidő a Snétberger Tehetségközpontban (Készítette: Nagy Gergely)
 
Almási Tamás Tititá című alkotása a nemzetközi zsűri különdíját kapta a szarajevói filmfesztiválon (Részlet a Tititá c. filmből)

Az ég felé nyitott tanterem. Film a Rimóci Iskolakert kísérletről – az iskolakert, mint az élménypedagógia, az intuitív pedagógia helyszíne.
Producer-rendező: Székely Orsolya (ikonstudio.hu)



EMLÉKLAPOK

Egész életében a magyar művészetoktatást szolgálta! (Egy névfelvételi kísérlet után - Váczi Károlyra emlékezve) (Deák Ágnes, dr. Kovács Ilona, Demény Attila, Devich Márton, Czigány György korábbi írásai és Felvégi Andrea fényképe alapján összeállította: Zelinka Tamás)

Szabó Balázs: Fricsay Richárd (1867 - 1945) katonakarmester Székesfehérváron. Fricsay Richárd élete (pdf)


Karczag Márton: Fricsay 100 – Akit a zene éltetett – 2 részlet a könyvből:
- A Zeneakadémián (1922 – 1933)
- Először zenekar élén

 
Fricsay Ferenc próbál az RSO Berlin élén 1961-ben (Kodály Zoltán: Háry János-szvit) (youtube videó)

Kőry Ágnes: Terézvárostól Theresienstadtig. Weisz Ferencz (1893-1944) élete és munkássága (pdf)

Közös óra - Fischer Magda (1917-2011) zongoratanár emlékére (Ungár István)

Emlékezés Büky Géza (1940-2007) zeneszerző-tanárra (dr. Rézbányay László)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2015/5. számokban megjelent írásokról











2015 / 4. szám

Tartalom



A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI)
 
Konferencia a zenei szakképzés megújításáról (MTI)


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni”
 
"Nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!" Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári tekintélyről (2010)
 
Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (pdf)

Tanulmánykötet Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann)

 
III. Szegedi Zeneelmélet-oktatási konferencia (Szerkesztette: Ujváriné dr. Illés Mária). Mikusi Balázs: „Fakó minden teória”? Amerikai tapasztalatok
 
Interjú dr. Don Ester (of Music Education at Ball State University School of Music, Indiana, United States) professzorral (Buzás Zsuzsa) (Az eredetileg angol nyelvű beszélgetést Bánfalvi Zsófia fordította)

 
Interview with Dr. Don Ester, Professor of Music Education at Ball State University School of Music, Indiana, United States (Zsuzsa Buzás)
 
Hunyadi Zsuzsanna: Új tanulásfelfogás, új tudásfogalom a közismereti oktatásban – milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára?
 
Zsuzsanna Hunyadi: New learning concept, new notion of knowledge in the public education – what results and morals do they present for music education?
 
Kolbné Dancsik Nóra: A Kovács-módszer alkalmazása a zeneművészeti szakközépiskolák zongora tanszakán (pdf)
 
Pál Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása művészeti ágak interakciójával (pdf)
 
„Nincs reménytelen eset, csak az idő volt még kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi Zsuzsanna)
 
Fodor Csaba: A francia barokk repertoár bevezetése az alapfokú furulyaoktatásba (pdf)
 
Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai. Matthias Funkhauser előadása (pdf)


MŰVÉSZETELMÉLET

Dr. Rásonyi Leila: A zsidó műzenei stílusjegyek kialakulásának történeti áttekintése néhány hegedűdarab elemzéséhez (disszertáció, 2003, pdf)


TANÁRKÉPZÉS

Pusztai Gabriella - Engler Ágnes: Comparative research on teacher education. Könyvismertetés (Váradi Judit)
Két részlet a könyvből:
- Boruzsné Bűdi Katinka- Szabóné Fodor Adrienne: A magyarországi zenetanárképzés rendszere
- Dr. Hausmann Kóródy Alice: Zenepedagógus-képzés Romániában


LÉLEKTAN
Héjja Bella Emerencia: A zenész lelke (pdf) + youtube video


NÉPZENE
Budai Krisztián: Népi ütőhangszeres videó lista


KITEKINTÉS

Kondor Kata: Zeneoktatás az Egyesült Államokban

Fúvósparadicsom – a Salzburgi Ünnepi Játékokon (Fittler Katalin)


AJÁNLÓK
RÓZSAVÖLGYI ajánlja: Iskolakezdési kottavásár 10% kedvezménnyel a Rózsavölgyiben! (Nyomtassa ki a linken letölthető kupont, és mutassa be a Szervita téri Zeneműboltban)

FIGYELMÜKBE AJÁNLJUK!
Joseph Haydn hegedűversenyei Kalló Zsolt, a Capella Savaria és Nicholas McGegan előadásában
 
Russian Concert. Rivka Golani (brácsa), John Lenehan (zongora), Douglas Perry (brácsa) játszik Dmitrij Sosztakovics, Szergej Prokofjev és Szergej Rachmaninov műveiből (pdf)
 
Teréz Illés: Musikalisches Nationalbewusstsein bei Béla Bartók. Drei Volkslieder am Weg zum Konzertprogramm (pdf)
ZENE ÉS A KÖZOKTATÁS

Komolyzenei kampány kezdődik a brit iskolákban. Nagyszabású kampány keretében igyekszik megismertetni és megszerettetni a brit kisiskolásokkal a komolyzenét a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató

Csató Mónika: Nyiss és láss! (2.) És… még mindig: az énekórákról (A MusiciansWho 2014 áprilisban megjelent írásának folytatása) 
 
Dr. Janurik Márta: Hogyan viszonyulnak az általános és középiskolás tanulók a klasszikus zenéhez? (pdf)


ZENE AZ ÓVODÁBAN

Felker Daniella Anna: Ízlésformálás az óvodában (pdf)

OLVASTUK
(Átvétel hagyományos és elektronikus portáloktól)
 
Steklács János: Szemmozgásvizsgáló Oktatásmódszertani Kutatóműhely és Labor /Anyanyelv-pedagógia című elektronikus folyóirat (www.anyanyelv-pedagogia.hu)/
 
Válaszol Gonda János jazzmuzsikus, zenetörténész, pedagógus (www.hvg.hu- Ligeti Nagy Tamás)
  
Kapcsolódások.  László Attilával, a magyar jazz élet egyik legmeghatározóbb alakjával, pályáról, tanításról, társakról (Bokor Gabriella)


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Bárdos Szimpózium. Debrecen, 2012. március 23-25. Zeneszerzők fóruma. A beszélgetést Ittzés Mihály vezette. (A beszélgetés szerkesztett változata)
 
“SÁRY & SÁRY és SÁRI”. Egy család – három szerző (Eisenbacher Zoltán)
 
Kortárs-kották, szólistáknak (Fittler Katalin)


BELEOLVASÓ

Juhász Előd: Zeneközelben II.(Hámori József) (pdf)
 
Czigány György: Keresztény élmény, magyarság. Úton Babitshoz, Kodályhoz és utódaikhoz (Szent István Társulat) (pdf)


LAUDÁCIÓK

Gratulálunk állami kitüntetést/szakmai díjat kapott kollégáinknak (2015. augusztus 19-20.)
 
Gratulálunk a 2015. évi pedagógusnapon kitüntetett kollégáinknak
 
Nemzetközi Forrai Katalin díjat kapott dr. Gállné Gróh Ilona zenepedagógus (Mélykutiné Dietrich Helga)
 
Magyar ezüst és különdíj a nemzetközi karvezető versenyen (Kocsis-Holper Zoltán sikere)


BESZÁMOLÓK

Dombóvári János: Születésének bicentenáriumán Mosonyi Mihályra (1815-1870) emlékeztek Sátoraljaújhelyben. Bonusz: Mosonyi Mihály művei YouTube-n és HUNGAROTON korongokon, teljes műjegyzék Szilavári Károly összeállításában, Scholcz Péter és Kassai István kiegészítéseivel, korrekcióival (pdf)
 
Felavatták Lajtha László (1892-1963) portrészobrát a Budapest V. kerületi Károlyi-kertben (MTI) Bonusz: Lajtha László műveinek CD és LP diszkográfiája Solymosi Tari Emőke szerkesztésében 
 
Kiss Nagy András „Hárfázó nő” c. szobra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának új parkjába került
 
Egy Kórusfesztivál műhelye – a játszóasztal mögül meglesve. Europa Cantat Pécs 2015 (Morva Péter)
 
Füzesséryné Dudás Eszter: 12. Crescendo Nyári Akadémia Tokajban - szakmai beszámoló

 
A Kroó György AMI tanárai és diákjai a nemzetközi Crescendo Nyári Akadémián  (Füzesséryné Dudás Eszter)
 
"Fény a zenében" - egy sikeres pályázat beszámolója, vagy - pécsi zeneiskolások zenekari hete (Pallagi Eszter)

Multimuzsika - Hangverseny a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában (Fittler Katalin)


ZENE – IRODALOM

Bartalus Ilona: 60 éves lettem
 
Avar Judit költeményeiből II. (pdf)
- Egy koncert emlékére
- Hitvallás

- Néma zenészek


A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK
2015. évi "kerek" születési évfordulóiból, 1001 névjeggyel (3. javított és bővített változat) (pdf)
(Összeállította: Zelinka Tamás)

 
EMLÉKLAPOK

Dr. Bársony Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (Eltűnt művészek, meggyilkolt szerzők) Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel c. zenéjével kísért emlékfilmmel (pdf)
 
Dr. Kovács Ilona: Egy ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből (pdf)
 
Kocsis Katalin: A vészkorszak nagykanizsai zeneművész áldozatai
- Pásztor Irma (1894-1944) zongoratanár

- Pauk Anna (1910-2000) énekművész-tanár
- Büchler Margit zongoratanár (1914-1944)
- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus, hangversenyrendező, zenei író
 
Petrovics Emil (1930 – 2011): C'est la guerre (Történik Budapesten, 1944 második felében)
- A feleség és az őrnagy kettőse – (Mátyás Mária, Faragó András) (youtube video)
- A feleség és a szökevény jelenete - Dunszt Mária, Ilosfalvy Róbert (youtube video)
 
Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (4. folytatás) (pdf)
 
Emlékezés Istók Margitra (1901-1995), első zongoratanárnőmre (dr. Kerek Ferenc)


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Vági Istvánné Gődel Hilda (1911 - 2015) operaénekes-tanár (Tihanyi József) (bővített változat)
 
Elhunyt Szathmári Károly (1925-2015) ének-zenetanár, karnagy
 
Elhunyt Ébert Tibor (1926-2015) író, költő, esztéta, zeneművész

Elhunyt Lakatos Ferenc (1928-2015) aranykoszorús hegedűkészítő mester

Elhunyt Homoki Endre (1926-2015) klarinét- és tárogatóművész
 
Elhunyt Bács Lajos (1930-2015) romániai magyar karmester, pedagógus és zeneszerző

Elhunyt Hani Kyoko  (1930-2015) zenetanár, fordító
 
Elhunyt Lóránd Ferenc (1930-2015), a neveléstudomány kandidátusa. (Felidézzük Lóránd Ferenc: Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról c. írását)
 
Elhunyt Poszler György (1930-2015) esztétikai neveléssel is foglalkozó akadémikus

Károlyi Pál (1934-2015) zeneszerző-tanár emlékére (Nógrádi Péter, Ambrus Ákos búcsúztatója és Károlyi Pál: Önéletrajz-részlet)
 
Czeizel Endrére (1935-2015) emlékezünk Balogh László professzor úr szavaival, továbbá a közelmúltban megjelent könyveinek és a „Kéretlen útravalók” c. előadásának felidézésével
 
Elhunyt Korondi György (1936-2015) opera-, dal- és oratóriuménekes
 
Elhunyt Sudlik Mária (1942-2015) operaénekes

Elhunyt Halmos Vilmos (1943-2015), a Benkó Dixieland Band zongoristája, énekese

Elhunyt Fehér Ottó (1945-2015) középiskolai ének-zenetanár, karnagy (bővített változat) (M. Magyar László)
 
Elhunyt Kleeberg Strohmayer Mária (1957-2015) ének-zenetanár, karnagy (bővített változat)


RECENZIÓK

Czeizel Endre: Zeneszerzők, gének, csodák (Galenus Kiadó, Budapest, 2014). (dr. Turmezeyné Heller Erika) (pdf)
 
Daniel Charles emlékkötet (Márta Grabócz – Genevičve Mathon (dir.): Des temporalités multiples aux bruissements du silence. Paris: Hermann, 2013. 446 pp + CD (Bene Adrián)


Dr. Antal-Lundström Ilona: A zene ajándéka (dr. Trencsényi László)
 
Adagio & Allegro. Devich Gergely első felvételéről (Fittler Katalin)

Balog József Liszt Transzcendens etűdjeit játssza  (Fittler Katalin)
 
Egy híres musical elő- és utóélete: „A mi Hairünk” (Dobi Ildikó)



HÍREK

Együttműködési megállapodást írt alá a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok
 
Visszavette az államtól iskoláit - így a Zeneiskola működtetését is - Esztergom


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2015/4. számokban megjelent írásokról (Készítette: Zelinka Tamás)








Zenetörténet







email: Antal-Lundström Ilona




A Bécsi 4. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny
jelentkezési határidejét október 31-ig meghosszabbítottuk.

Kérjük jelentkezési lapját az office@belabartok.at

címre küldeni; az űrlap letölthető a www.belabartok.at
honlapról.
 

Flyer-English   Flyer-Deutsch  Flyer-Hun1   Flyer-Hun2




A Fesztivál teljes ismertetője és a jelentkezési lap a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola honlapjáról letölthető: kzmk.hu


Korábbi lapszámaink:


2015 / 3.

2015 / 2.2015 / 1.


Kultúra-színház konferencia 

Előadóművészeti konferenciát tartottak Debrecenben az országos évadnyitó előtt



Debrecen, 2015. augusztus 29., szombat (MTI) - Kétnapos előadóművészeti konferencia zajlott a debreceni Csokonai Színház rendezésében a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) színházművészeti tagozatának támogatásával pénteken és szombaton, a tanácskozás végén a résztvevők sajtótájékoztatón összegezték a hat szekcióban zajlott munkát a Kölcsey Központban. 

    Kucsera Tamás, az MMA főtitkára emlékeztetett, hogy a kétnapos konferenciát komoly műhelymunka előzte meg: idén 9 ülést tartott a színházművészeti tagozat, ezeken minden olyan kérdést megtárgyaltak, amely a tanácskozáson terítékre került. 

    A kőszínházak népszínházi jellegét hangsúlyozta Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója, aki a vidéki színjátszás hagyományait és regionális, közösségi, közművelődési szerepét taglaló szekciót vezette. Az igazgató szerint ahhoz, hogy a színházak betölthessék közművelődési szerepüket, a közmédiában fokozottabban kell jelen lenniük. Ehhez segítséget az MMA-tól várnak - tette hozzá. 
   
A színházi életpályamodellről szóló szekció tapasztalatairól Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára elmondta, hogy kiszámítható, garanciákat is tartalmazó életpályamodell kidolgozását tartják szükségesnek.   "Bizonyos pályák - például a táncművészeké - vége fájdalmas is lehet, ezért továbbképzéssel, távképzéssel segíteni kell őket" - fogalmazott. A főtitkár a nehéz helyzetbe kerülő, idős művészek megsegítésére szolidaritási alap létrehozását szorgalmazta, amelyet a belépőjegyek árának minimális százalékából finanszíroznának.

(Gyimesi László felszólalásának hanganyaga, kb. 30 perc,  elérhető itt.)
   
 Kriza Zsigmond, az MMA előadóművészeti tanácsadója, a kárpát-medencei magyar és nem magyar színházak szakmai kapcsolatait elemző szekció vezetője a közös fesztiválszereplések fontosságát hangsúlyozta. A tanácsadó a felsőrákosi Barlangszínházban összmagyar táncművészeti fesztivál megrendezésére tett javaslatot, valamint szorgalmazta a határon átnyúló, tantermi előadások szervezését is. 

Szász Zsolt dramaturg a Vidnyánszky Attila által vezetett, a társulati műhelymunkáról szóló szekció tapasztalatait összegezve a művészek túlterheltségét hangoztatta. Példaként megemlítette, hogy a népszínházi jelleg erősítéséhez évadonként átlagban 14 darabot kell bemutatniuk a kőszínházi társulatoknak.     Szólt arról is, hogy az egyetemekről és az egyéb OKJ-s képzésekről kikerülő fiatalok többségét a szakma nem tudja alkalmazni, ezért szerinte az oktatási rendszer újragondolására van szükség.

MTI 2015. augusztus 29., szombat








2015 / 3. szám

Tartalom


A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

"Azonnali és hosszú távú megoldásra is szükség van". Dr. Gyimesi László küldöttgyűlésről, zenész életpályáról, szakmai nyugdíjról (Réfi Zsuzsanna)

 

Gulyás Csilla: „Virtuózok” a felkészítő tanár szemével – beszámoló a Zenetanárok Társaságának szakmai fórumáról (pdf)


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr. Csapó Benő: Csengeri János (1856-1945) öröksége – a Magyar Pedagógia a 21. században (pdf) 
 
Szabó Éva: A digitális szakadékon innen és túl – A tanárszerep változása a XXI.  században (Előadás a Digitális Nemzedék Konferencián, Budapest 2015. március 21. - youtube video)
 
A közoktatás indikátor rendszere 2015 Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia (MTA KRTK KTI, 375 oldal) (pdf, 19 MB)
 
Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség értékelése a középiskolás fiatalok körében A zene szerepe a 21. századi Európában es Magyarországon (2010) (pdf)
 
Dr. Janurik Márta: Áramlatélmény az iskolai ének-zeneórákon (pdf)
 
Dr. Mezei János: Schola Cantorum régen - Énekes Iskola ma - mint az ének-zene oktatás szinte egyetlen menekülési útvonala
 
Virág Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció
 
Nyírő Gizella: Egy gyakorlóiskola tehetséggondozó tevékenységrendszere
 
Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia és közoktatás (pdf)  

Barth István: Tanuló-fuvola előképzős gyermekek részére

ORSZÁGOS ZENEI TANULMÁNYI VERSENYEKRŐL

Déri György: A Friss Antal Gordonkaversenyről (pdf) + Eredmények (pdf)
 
Dr. Hontvári Csaba: Összegzés a XIII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről
 
Beszámoló az EPTA 9. Nemzetközi Zongoraversenyéről fiatal zongoristák számára. (Osijek, 2015. április 8-11.) (Ábrahám Mariann)
 
IV. Nemzetközi Hegedű Fesztiválról (Törökszentmiklós, 2015. március 27-28.) (dr. Sárosi György)
 
A VIII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny eredményei 2015. március 27-29. (pdf)
 

ZENE AZ ÓVODÁBAN

Zenei képességfelmérés a pápai ovikban (Hetyei József)

Zenei nevelés az óvodában. Szöveggyűjtemény, szerkesztette Hovánszki Jánosné

A ZENE GYÓGYÍTÓ EREJE
 
Guncz Nóra – Kemény Ágnes – Deszpot Gabriella: Életerő a Zenéből (pdf) 
 
Kokas Klára: A zene felemeli a kezeimet (filmrészlet - 2004-2006, youtube videó) (Agora/dr. Trencsényi László)
 
Balogh Sándor: Magyarország az én hazám. Kóti Jánoska énekel - youtube videó (Családokért Tisztán Alapítvány / Aczél Tamás)
 

PSZICHOLÓGIA
Képességfejlesztés játékosan. Interjú Aczél Balázzsal (tehetseg.hu)
 

ERKÖLCS ÉS AZ ISKOLA
Solti Kálmán: Erkölcs és iskola


KITEKINTÉSEK
Zeneoktatás Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata)
 
A Kodály-módszer Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing)
 
A világ legszebb iskolái I-III.
 
A világ legszebb óvodái I-III.
(Agora)



MŰVÉSZETELMÉLETI ÍRÁSOK

Czeloth-Csetényi Gyula: A Böhm-fuvola és metodikájának kialakulása Magyarországon (pdf)

 
Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz énekhangzás összehasonlító vizsgálata (pdf)
 
Dr. Krutsay Miklós: Az orgonáról. II. (htm) 
 ( pdf )


RECENZIÓK
Kortárs-etűdök, mint sikerszámok (Havasi - Solo piano etudes No. 1-13 - CD melléklettel) (Fittler Katalin)
 
Francia művészek Schubert-felvételeiről (Fittler Katalin)
 

HÍREK
Így ünnepel a 140 éves Zeneakadémia

Díjat nyert a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyén a Zeneakadémia imázs-filmje
 
Europa Nostra-díjat nyert a Zeneakadémia
 
Zeneakadémisták a Csontváry Művészeti Udvarházban
 
A Batthyány-palotába költözhet a Zenetudományi Intézet
 
A Bartók-Sibelius Emlékbizottság felhívása (2015. április 22.)
 
Az Oktatási Hivatal Projektigazgatóság Hírlevele (2015. április 22.)
 
Világra jött az ISONOS (Bubnó Tamás)
 
A belső várkastély Misztériumjáték Avilai Nagy Szent Terézről  (Bubnó Tamás)


FELHÍVÁSOK
XV. Országos Neveléstudományi Konferencia 2015
   
VII. Országos Ferenczy György Zongoraverseny (2015. november 26-29.)
 
A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, valamint a zeneszöveg.hu együttműködése
 
A Duna Szimfonikus Zenekar 2015/16. évadi Családi Matiné Hangversenysorozata (pdf)
A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Bárdos Szimpózium, Debrecen, 2014. Pódium-beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel. A beszélgetőtárs: Ittzés Mihály

Czakó Dóra: A kortárs magyar vokális egyházzene funkciója

Herpay Ágnes: Kortárs zeneművek felhasználási lehetőségei az alap- és középfokú fagottoktatásban (pdf)
 
Próbától a premierig – Tallér Zsófia: Leander és Lenszirom c. meseoperája ősbemutató volt az Erkel Színháziban (2015. április 11.) (youtube video) 

Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika)

PORTRÉK
Egy trombitás léptei. Pálfalvi Tamás portréja (Bokor Gabriella)
 
Portréfilm Fischer Ivánról (youtube - Előzetes)


KÖSZÖNTÉSEK, GRATULÁCIÓK

A 2015. évi Bartók-Pásztory-díjasok

Átadták a 2015. évi ARTISJUS díjakat

 
Kiváló tanárokat és edzőket díjaztak
 
A Vántus István Társaság hatodik (2015. évi) zeneszerző-versenyének díjazottjai
 
Átadták az idei állami zenei ösztöndíjakat
 
XVIII. kerületi művésztanárok (Szilágyi Olga Beatrix, Turi András) és Csinszkyné Fejes Mónika művelődésszervező önkormányzati kitűntetése
 
Sebestyénné Farkas Ilona kitűntetése  (Vándor Andrea)
 
Jandó Jenő zongoraművész kapta 2015-ben Pécs Város Kulturális Nagydíját
 
Csáki András az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem első gitárművész kitüntetettje
 
„Olyan időket éltünk” – és élünk. A 80 éves Heltai Nándor újságíró, szerkesztő, közíró, népművelő, helytörténész köszöntése (pdf)
 
Már nyolcvan? Dr. Pásztor Zsuzsa születésnapi köszöntése (Dr. Masopust Katalin)
 
Kecskeméti emlékeim: Rozgonyi Éva zenepedagógus, karnagy 75 (Dr. Varga Géza)
 
Ifj. Sánta Ferenc prímás köszöntése 70. születésnapján
 
70 éves a MÁV Szimfonikus Zenekar (Kiss Viktória)
 
Apáról fiúra szállt a zene szeretete (Bogáthy József karnagy, zenetanár 70 éves


BÚCSÚZUNK
Elhunyt Záborszky József (1918-2015) karmester, zeneiskolai igazgató, zeneszerző, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus alapító karnagya (Makovecz Pál)
 
Elhunyt Hárs Ernő (1920-2014) költő, műfordító (Kemény Aranka)
 
Elhunyt Pécsi Géza (1927-2015) zenepedagógus, karnagy, zenei ismeretterjesztő
 
Elhunyt Varasdy Ernő „Titi” (1927-2015) ütőhangszeres művész-tanár, karmester
 
Elhunyt Fejes Cecília (1928-2015) zenei rendező
 
Elhunyt Jakabné Balla Mária (1928-2014) énekművész-tanár
 
Elhunyt Virág László (1929-2014), a Salgótarjáni Zeneiskola nyugalmazott címzetes igazgatója
 
Elhunyt Samu Katalin (1935-2014) karnagy (Huszár László)
 
Elhunyt Takács Miklós (1932-2015) ének-zenetanár, karmester (Bencsics Klára)
 
Elhunyt Kovács Endre (1936-2015) orgonaművész, dramaturg (Kovács Endre visszaemlékezéseiből)

Búcsú Benkő Zoltántól (1938-2015) (Báll Dávid)
 
Elhunyt Klenjánszky Tamás (1944-2015) zongoraművész, zenei életünk egyik legaktívabb, legsokoldalúbb vezető személyisége
 
Elhunyt Bujtás Péter (1947-2015) zenekari kürtművész-tanár
 
Elhunyt Csikós Miklós (1948-2014) zenetanár, igazgatóhelyettes (Korb Zoltán)
 
Elhunyt Joó Árpád (1948-2014) karmester és zongoraművész
 
Elhunyt dr. Bankó Sándor (1950-2014), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi főtitkára
 
Elhunyt Halász Péter (1960-2015) zenekari ütőhangszeres művész
 
Elhunyt Kleeberg Strokmayer Mária ének-zenetanár, karnagy


EMLÉKLAPOK
Vikárius László: Emlékbeszéd Bartók Béla sírjánál
 
Kocsis Katalin: Egy régi kanizsai zenetanár, 100 éve hunyt el Venczel Rezső igazgató-zenetanár
 
70 éve hunyt el Nagykanizsán Weckl Gellért nyugalmazott katonakarmester (Kocsis Katalin)

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok, 3. rész
 
Bartos Csaba: Visszaemlékezés a 2013 januárjában elhunyt Káté István hegedűművész-tanárra, a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola volt igazgatójára (2013)


ÚJ KÖNYVEK, FOLYÓIRATOK
 
Híradás egy készülő új kötetről. Megjelenés ősszel! Trencsényi László: Látomás az iskola jövőjéről
 
Hat új Géniusz kötet ajánlója (Géniusz Műhely kiadványok / Tehetseg.hu)
 
Forrai Katalin: Eszterlánc - Dalok és játékok kicsinyeknek (Új kiadás)
 
Ez olvasható az Iskolakultúra c. folyóirat 2015/4. számában


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ  PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2015/3. számokban megjelent írásokról


A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2015. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL

995 címszó (2. javított és bővített változat) (Összeállította: Zelinka Tamás)
 ( pdf )
AZ INTERNETEN OLVASTUK

Zenei nevelés a magzati kortól. A jobb agyfélteke felelős a muzikalitásért, ennek fejlesztését már embrionális korban elkezdheti az édesanya (Magyar Hírlap online)

 
Látható hangok. Interjú dr. Antal-Lundström Ilona zenepedagógia professzorral (2012) (tirek.hu/Kojsza Péter)
 
A magyar nevelés, a zenei nevelés prófétája: Kodály Zoltán (Erdélyi Tündérkert Alapítvány és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar közös honlapjáról)
 
Csákány Csilla: Kodály forrásai – a forrás Kodálya (Korunk, 2008. február)

Alternatív zenepedagógiai irányzatok a 20. századi Európában


László Ferenc: Fiatalok és a klasszikus zene. Komoly, de nem reménytelen   (Magyar Narancs, 2012/35. szám)
 
Kincsünk a komolyzene. Kinka Ritával arról is beszélgettünk, mitől függ a gyerekek zene iránti szeretete (Magyar Szó /Miklós Hajnalka)
 
A magyar jazzoktatás ünnepe. Jubilál a jazz-tanszak, amely a műfaj hazai integrációját segítette elő (Magyar Nemzet/Turi Gábor)

Eredics Gábor: Őrizni, ápolni, továbbadni a népzenét (Solt/Kárpátalja)

 
Dr. Lóránd Ferenc: Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról (Agóra Oktatási Kerekasztal/dr. Trencsényi László)
 
Iskolaválasztás és esélyegyenlőség a Visegrádi országokban (Budapesti Intézet/Agóra Oktatási Kerekasztal / dr. Trencsényi László (pdf)
 
Tévedhetnek-e a tanárok? (DIA/Kiss László)
 
Carl Rogers és az indeterminált emberkép. Kiss Hajnal interjúja Tringer László professor emeritusszal (Agóra Oktatási Kerekasztal / dr. Trencsényi László, 2015. március 18.)
 
Esély és ösztönzés a gyakorlatban. Interjú Kiss Alberttel, a Zalabéri Általános Iskola és AMI igazgatójával és tanárával (tehetseg.hu)

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: zenepedagógus. Borbály Attala zenepedagógus portréja (kártpátalja.ma / Marosi Anita)
 
Beszélgetés Benke Évával, a Fekete László Zeneiskola AMI tanárával  (Fekete László AMI / Kerekes András)
 
Véletlenül tökéletesedett a hegedűkészítés? (Fidelio/MTI)


DISSZERTÁCIÓ
Dr. Szabó Orsolya: "A tested zene" (A zene mozgásanalízise és szintézise) (pdf)

Dr. Dsupin Borbála: A zenei tartalom és a mozdulattípusok komplexitása népi játékainkban (pdf)

ZENE – IRODALOM
Kiss Tamás - Kocsis Csaba: Fiamnak, hangszereihez (youtube videó)  
 
Avar Judit költeményeiből (I.) (pdf)
- Enyém a pálya
- Ihlet, Idegenség
- A szépség


BELEOLVASÓK

Burján Emil: Érzéki meditációk – Gyergyószentmiklós
 
A Gyermeknevelés c. online folyóirat 2015. áprilisi száma (gyermekneveles.hu)
 
Megfelelés vagy megtorlás | Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt? A kultúrkirakat /Agóra Oktatási Kerekasztall/dr. Trencsényi László)
 
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel. ordította: Pataki Pál (Ab Ovo Kiadó, 2015)

BESZÁMOLÓK
Emlékeztető a Magyar Pedagógiai Társaság 2015. III. 28.-i üléséről (dr. Trencsényi László)
 
Expanzió és szerkezetváltás. Összefoglaló a Magyar Pedagógiai Társaság 2015. április 18.-i Konferenciájáról (dr. Trencsényi László)

„Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!” (Zsolt. 150,4) 50 éve a zene szolgálatában… (Tihanyi József)
 
Új utakon a kisgyermekek fuvola oktatásában. Beszámoló Barbara Gissler-Haase előadásáról (Barth István)

Zenekari kirándulás "A fény éve a Kroó György AMI"-ban c. programsorozat keretében (Dudás Eszter)

Hajdú Zongoraversenye újból Gödöllőn (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (pdf)

Ráczné Jókó Ilona: Beszámoló a VIII. Országos Zeneiskolai Rácz Aladár Cimbalomversenyről (pdf)

Tudósítás Ádám Jenő városából (Kincses Edit) (pdf)

YOUTUBE ARZENÁL
Közel 100 szerző remekműve


ÚJ HANGHORDOZÓK
Johann Sebastian Bach hegedűversenyei. Előadó: Kalló Zsolt és a Capella Savaria
 
Mozart divertimentók - Kis éji zene
Az Anima Musicae Kamarazenekar új cd-je


Mozart hegedű-zongora szonátái
Előadók: Kállay Ernő (hegedű) és Fejérvári Zoltán (zongora)

 
Végh János vonósnégyesek - Authentic Quartet korhű hangszereken
 
Bartók Új Sorozat: I. és II. hegedű-zongoraszonáta - Szonáta hegedűre. Előadók: Kelemen Barnabás (hegedű), Kocsis Zoltán (zongora)
 
Kállai Kávéház  - magyar filmslágerek

Bartók ismeretlen arca – Férfikarok parasztzenei környezetben. A Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs cd-je (BMC) (pdf)
 
Serei Zsolt & Zombola Péter - Magyar Kortárs Vesperások / Hungarian Contemporary Vespers (BMCCD211) (pdf)
 
Uplifting Classical 2. Új világzenei stílus - újabb magyar unikum. Megjelent a szimfonikus világzene hazai képviselőinek új, Uplifting Classical 2. című albuma (pdf) 
 
Öt új Fonós lemez 



2015/2. szám

Tartalom

zeta

ZENETANÁROK TÁRSASÁGA

A Zenetanárok Társasága (ZETA) felhívása (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona alelnök)

“A siker az, ha volt növendékeimmel koncerteken találkozom”. Szkordiliszné Dr. Czitrovszky Ilona minősítésről, tanításról és a ZETÁ-ról (Réfi Zsuzsanna)


a tanítás művészete - tehetséggondozás

Dr. Gyarmathy Éva: A harmadik évezred kihívásai és a tehetség új szemlélete

Beszámoló Wagner Rita kamarazenei kurzusáról (Tóth Erika) (képekkel, videókkal)

Makai Éva: ’A 131. esztendő’. Zenei nevelés a Burattino Iskolában

Dr. Ittzés Tamás: Leopold Mozart: Hegedűiskola egy kétszázötven éves pedagógiai mű tanulságai mai szemmel

Budai Krisztián: A népi ütőhangszer – Egy új tantárgy körvonalazódik?


felhívások

Az Oktatási Hivatal Projektigazgatóság hírlevele

A Bartók-Sibelius Emlékbizottság felhívása

TEHETSÉG – ZENE – OLVASÁS  Konferencia részletes programja (Debrecen, 2015. április 11.)

Zenetanárok szekszárdi zongoraversenye 2015



tanárképzés

Dr. Kenesei Éva: A zene jelentősége a gyógypedagógia szakos hallgatók képzésében


interjú

A teve púpját meg kell rakni”. Interjú Némethy Attila zongoraművész-tanárral (Bokor Gabriella)


disszertációk

Dr. Dsupin Borbála: A játékkutatás története (pdf)

Dr. Horváth Gábor: Bernstein Mise (pdf)


szakdolgozat

Uzsaly Bence András: Az ifjúsági zenekari nevelés négy magyar példája (pdf)

Dobos Bianka: A zenei teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (pdf)


foglalkozási egészségmegőrzés, a zene gyógyító hatása

Kovácsné Széll Mária: A Kovács-módszer hatásvizsgálata különböző korosztályú zeneiskolás növendékeknél (pdf)


művészetelmélet

Dr. Hegyi István: Trubadúrok, zsonglőrök, minstrelek és más vándormuzsikusok Eurázsia nyugati felén régen és ma (pdf)


esztétika

Hollókői Lajos: Nietzsche kontra zene



kiadvány ajánló

HUNGAROTON ÚJDONSÁGOK

- Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791)
D-dúr divertimento, KV 136 (10:37)
B-dúr divertimento, KV 137 (08:29)
F-dúr divertimento, KV 138 (10:06)
Egy kis éji zene, KV 525 (17:07)
Előadó: Anima Musicć Kamarazenekar
 

- Liszt Ferenc (1811–1886)
Transzcendens etűdök Előadó: Balog József – zongora

Dobszay László Bartók műveket vezényel a BMC RECORDS dupla CD-jén (MTI/Fidelio)

Megjelent Csik János „Úgy élni, mint a fák című” cd-je

Solymosi Tari Emőke: Ős és utód nélkül. Fábián László írásai Lajtha Lászlóról – A Lajtha házaspár és Fábián László levelezése

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézet magyar nyelvű kiadványai

A tehetség ajándéka (tehetseg.hu/TalentPress)

Géniusz Műhely – újszerű kiadványok pedagógusoknak

Zenei nevelés az óvodában. Szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Hovánszki Jánosné

Feltevések muzikalitásunk eredetéről. Vas József Pál: Egy elmeorvos tévelygései — Gondolatok a pszichoterápiáról. (hipnozis.blog.hu)

Varnus Xaver: Átváltozások (A Kossuth Kiadó újdonsága)


GRATULÁLUNK KITÜNTETETT KOLLÉGÁINKNAK

Gratulálunk 2015. március 15-e tiszteletére állami kitüntetésben részesült kollégáinknak (EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)

Patócs Lajos kitűntetése (Csemadok Közművelődési Díj –Galánta, 2015. január 25.) (Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya)

Oláh Péter fuvolaművész és Némethy Attila zongoraművész kapta 2015-ben a Lajtha László-díjat


KÖSZÖNTŐK

Dr. Angi István: Emlékkönyv a jövőnek

„Állandó napsütésben éltünk". Beszélgetés a 90 éves dr. Vecseri Zsigmondné Várady Márta nagykőrösi zenetanárral (Dr. Erdélyi Erzsébet)

Megkésett köszöntő - dr. Almási István 80 éves (Pozsony Ferenc)



BÚCSÚZUNK

104 éves korában elhunyt Váginé Gődel  Hilda  (1911-2015) operaénekes-tanár (Tihanyi József)

101 évesen elhunyt id. Somorjai József (1914-2015) ének-zenetanár, karnagy (Nagy Tamás)

Elhunyt Pál István (1919-2015) pásztor, dudás (MTI/Juhász Zoltán)

Meghalt Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015) néprajztudós, folklorista (Hír24)

Elhunyt Varga Magda (1922-2015) operaénekes, tanár

Elhunyt Lakatos Ferenc (1928-2015) aranykoszorús hegedűkészítő mester

Elhunyt Charles Kálmán (1929-2015) zeneszerző

Elhunyt Láng Etelka (1929 – 2014) zongoraművész-tanár, igazgató
- Búcsú Láng Etelkától (Ungár István)
- Láng Eta (Hantos Andrea) (pdf)
- Láng Etelkára emlékezem (Roboz Péterné Klári) (pdf)

Elhunyt Szepesi György (1935-2015) zenekari klarinétművész-tanár, igazgató

Elhunyt Horváth Zsuzsa (1943-2015) hegedűművészprímás-tanár

Elhunyt Póka Eszter (1944 - 2015) operaénekes (Opera-Világ)

Elhunyt Fodor Ákos (1945-2015) zeneművész, költő (Fittler Katalin)

Elhunyt Gyarmati Pál (1945-2015) székelyudvarhelyi zeneművész-tanár (Katona Zoltán)

Elhunyt dr. Perneczkyné Bányai Edit (1948-2014) zeneiskolai zongora-, szolfézs- és általános iskolai ének-zenetanár (P. Szabó Zoltánné)

Elhunyt Bélteki Ferenc (1952-2014) nagykárolyi zene- és zongoratanár (nagykaroly.hu)

Elhunyt Gerócs Erzsébet (1958-2015) nagykanizsai zongora és elmélettanár (Baráth Zoltán) (pdf)

Elhunyt Nagy János (1958-2015), a Nemzeti Énekkar művésze (Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar)



emléklapok

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok:
Kollégáim Rados Dezsőnél - A „Pesti Konzi” - 1935. és 1942. közti tanulmányi éveimre, akkori zeneakadémiai tanáraimra emlékezve

Dobszay Lászlóra emlékeztek 80. születésnapja alkalmából (LFZE)

Agócsy László emlékezete Pécsett (Nagy Ernő)

Fuvolatalálkozó Gyöngyössy Zoltán Emlékére. (2015. február 20-án lett volna 57 éves… (Siptár Hajnalka)

Sikerrel zárult a Fischer Annie centenáriumi év (Gramofon online)



hírek

A budapesti és A jeruzsálemi zeneakadémia sikeres együttműködése (Fidelio/MTI)

Farkas Gábor nyerte a NYCA nemzetközi meghallgatását (LFZE)

„Együtt élünk, elfogadjuk egymást!” (BFZ Hírlevél)

Zongorát kapott a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk AMI (MTI)

Beszámoló a „Nevelés a színház és a dráma eszköztárával” c. Konferenciáról (Fekete Anikó)

Ők kaptak Grammy-t 2015-ben a klasszikus zenei kategóriákban

A folkzene Gordon Ramsay-e dícsérte a magyar íz világot

Vivaldi első, elveszettnek hitt zeneművére bukkantak (MTI - fidelio.hu)

2015. évi olaszországi zenei kalendárium (Dobi Ildikó)

Vendégek tavasztól nyárig az Erkelben és az Operában (Dobi Ildikó)


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Jeney Zoltán zeneszerző szerzői estje a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola-AMI Kodály-termében (P. Stébel Ildikó)

A BMC Records egyik új kiadványa - Eötvös Péter: Concertos



beszámolók

Stravinsky Maraton (Fittler Katalin)

Fapados fesztivál (Eisenbacher Zoltán)

Álmodtunk egy nagyot, álmodtunk egy napot. Gondolatok a IV. Szinkópa Vegyeskari Találkozóról (Mihály Andrea)

Konferencia és sajtótájékoztató (Domonkos Máté)


kitekintés

Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata)


olvastuk

Lantos Ferenc (1929–2014) “…a pályát végig futottam, hitemet megtartottam…” (Magyar Demokrata - Aknai Tamás/MMA Hírlevél

Gracza Antal, a bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg Elizabetta - magyar-szo.co.yu)

195 éves a kolozsvári MAGYAR zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt – Kolozsvár)

„A zene szebbé varázsolja a lelket” (Szabó Dénes) (Magyar Hírlap/MMA Hírlevél)

Ha a népdal visszaszáll a gyökerekhez – Interjú Sebestyén Mártával (erdely.ma/MMA Hírlevél)

Mi zajlik a gyerekek agyában, ha tévéznek? (www.eletestudomany.hu, gyerekmusor.blog.hu)

Feltevések muzikalitásunk eredetéről (hipnozis.hu)

“A ťCsodazongorábanŤ minden benne van” (Magyar Nemzet/MMA Hírlevél)

Hetei-Bakó Teodóra ifjú fuvolaművész sikerei (Fidelio)



zene-irodalom

Szabó T. Anna költeményei:
- Zenészdal
- Zenebona - ritmus gyerekeknek
- Álomdallam
- Ördögtrilla



zene éS képzőművészet

Liszt-szobor Corkban (Bokor Gabriella – Legato)

Bayreuthi ajándék Burgenlandnak (Mészáros Gábor)



recenziók

Tinédzser-karrier. Edgar Moreau első CD-felvételéről (Fittler Katalin)

Dr. Trencsényi László: Az „érett” pszichológia az „éretlen” pedagógiáról – töprengések Berentés Éva könyvének olvastán




hang és képfelvételek

Igor Stravinsky A tűzmadár fináléját vezényli (YouTube/BFZ honlap)

Akadémikus portrék - Eősze László zenetörténésszel Czigány György beszélgetetett 2012-ben (részlet) (MMA Hírlevél) (YouTube)

Mendelssohn művek Fülep Márk (altfuvola) és Gábor József (zongora) közös átiratában és előadásában:

- Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 19. No 6. Andante sostenuto, g-moll (Velencei gondoladal) (mp3) 
- Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 30. No 1. Andante espressivo, Esz-dúr (mp3)
- Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 38. No 2. Allegro non troppo, c-moll (mp3)

Kováts Kriszta Kvintett: Szabó család (szerzők: Wolf Péter-Fábri Péter (Koncertfelvétel a Kováts Kriszta Kvintett koncertjén a Mozsár Kávézóban, 2013) (YouTube)
 
Edgar Moreau Gabriel Fauré: Elégia c. művét játssza (YouTube)

Boros Misinek, a Virtuózok c. zenei vetélkedő népszerű résztvevőjének a YouTube-n található felvételeiből:
- Boros Misi - Mozart: C-dúr szonáta I. tétel KV. 309.
- Boros Misi: Haydn D-dúr zongoraverseny 1. tétel - Gálaest



magyar zenepedagógusok 2015. évi "kerek" születési évfordulóiból

(1. javított és bővített változat)
Összeállította: Zelinka Tamás ( htm)

( pdf )




szerzői és tematikus tartalomjegyzék

az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2015/2. számokban megjelent írásokról (készítette: Zelinka Tamás)


A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
az előadóművészet és az alapfokú művészet-oktatás ágazatában
ismét reprezentatív szakszervezet lett.


Elfogadták a közalkalmazotti szakszervezetek országos és ágazati reprezentativitását.
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
az előadóművészet és az alapfokú művészetoktatás ágazatában ismét reprezentatív szakszervezet lett.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye és az
Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság (ORMB) jelentése
ezen a linken olvasható.





2015/1. szám

Tartalom



A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – Tehetséggondozás

Dr. Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a Kokas-módszer vizsgálatára  (pdf)

Nagyné Balázs Éva: A szakmai képzés és a vizsgáztatás rendje a győri Konzervatóriumban (pdf)

Asztalos Andrea: A jó zenepedagógussá és zenei nevelővé válás útja

Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az  ének - zene - szolfézs - karvezetés oktatásban?

Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben (vitaindító)

Dr. Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai- és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről

Herceg Attila: A motiváció szerepe a versenyfelkészülésben illetve -felkészítésben (pdf)


ÉNEK AZ ÓVODÁBAN

M. Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk


EMLÉKLAPOK

Füst Milán: Varró Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés

Czigány György: Napsugarak zúgása. 
- Füst Milán Rácz Aladárról beszél
- Fél óra Ungár Imre otthonában

Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (Víg Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla, Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka, Fülep Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika, Flesch Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice, Bárány Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna)

Bepillantás: Kistétényi Melinda (1926-1999) orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szolfézs-, zeneelmélet-tanára barokk stílusban improvizál (1968). A filmrészletet Cserna Ildikó énekművész ajánlotta figyelmünkbe

Bächer Iván: Kovács Dénes (1930-2005) /2005

65 éves lenne Elek Tihamér (1950-2001) fuvolaművész-tanár (Tősér Dániel, 2001) 


JAZZ

Gonda János: Ötvenéves a Jazztanszak


DISSZERTÁCIÓ

Rózsa Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását befolyásoló tényezők vizsgálata


SZAKDOLGOZAT

Pető Áron András: A zeneiskola szerepe. A zene szerepe mind az általános iskolában, mind az alapfokú művészetoktatásban

Szondi Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése után


OLVASTUK

Lángszóróval Kodály országában (Csepelyi Adrienn-Népszabadság)

Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (Horn Gabriella - 168 óra online)

Nem éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu /MMA 74. Hírlevél)

A tanítás és a zene éltet. Interjú Botvay Károly gordonkaművész -tanárral (Szepesi Krisztina, Pesti Műsor/MMA 74. Hírlevél)

Gracza Antal, a bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceh Elizabetta) (magyar-szo.co.yu)


BESZÁMOLÓ

A tehetséggondozást a jövő generáció szüleinél kell kezdeni! Beszámoló a szegedi tehetségkonferenciáról (2014. XI. 29.) (MATEHETSZ Hírlevél)

A holokauszt és a magyar zenei emlékezet. Zenetudományi konferencia 2014. október 30-án az MTA BTK Zenetudományi Intézetében (Dobi Ildikó)

Bács-Kiskun megyei zongoristák XII. találkozója (Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet)

Olaszországban jártunk (Kerezsi Anna Mária)

A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Karin Wagner: "Szerelem, szerelem, játkozott gyötrelem". Kurtág György kapcsolata a magyar népzenével. Fordította: Dávid Gábor, szakmailag ellenőrizte: Ábrahám Mariann (pdf)

Kurtág Zwiegespräche (Párbeszédek) című darabjából Olivier Cuendet készített zenekari változatot (BFZ)

Kósa Gábor: Hol a helye a Kósa-hangrendszernek a kortárs zene eszközeinek sorában? (2015)

A Ka-hangrendszer 9-es osztása (1999) (pdf)


MŰVÉSZETELMÉLET

Ungár István: A citrusfa levelestől, ágastól. Egy magyar népdal drámája

Dr. Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? (zenei melléklettel)


INTERJÚK

Zenével lekötni az energiákat. Beszélgetés Szenthely Miklós Kossuth-díjas hegedűművész- tanárral, a Virtuózok zsűritagjával (Bokor Gabriella)

Ajándék Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után)


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Varga László (1924-2014) gordonkaművész

Elhunyt Lantos Ferenc (1929-2014) Kossuth-díjas festőművész, pedagógus (Páva Zsolt)

Elhunyt Németh Rudolf (1929-2015) zeneelmélet-tanár, igazgató

Elhunyt Medveczky András (1936-2014) kürtművész-tanár

Elhunyt Oberfrank Géza (1936-2015) karmester, zeneigazgató

Elhunyt Jelena Obrazcova (1939-2015) operaénekes-tanár

Elhunyt Szirmai Márta (1939-2015) opera- és dzsesszénekesnő

Héthy Apor (1943 -2014) hegedűművész emlékére (Szirányi János, Vásáry Tamás, Telegdy László, dr. Sinkovics Alfréd visszaemlékezései) (Szerkesztette: Soós Kálmán)

Elhunyt Maka Gyula (1945-2014) nagybőgőművész

Elhunyt Békefi Antal Attila (1949-2015) zenetanár, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola furulya tanszakának vezetője

Elhunyt Fátyol Tivadar (1953-2014) muzsikus, zeneszerző, rendező, producer, a Rádió C volt igazgatója, a Nóta TV programvezetője

Elhunyt Nits Márta (1954-2014) ének-zenetanár, karnagy

Elhunyt Pados Róbert (1954-2014) nagybőgőművész, polgármester (dr. Vincze György)

Elhunyt Erkel András (1962-2015) film-és zenei producer 


KÖNYV ÉS CD AJÁNLÓK

Akit a zene éltetett – Fricsay 100. Egy könyvbemutató (2014. október 30., Operaház, Székely Bertalan terem) ajánlója


ajánlata 2014/15 ŐSZ-TÉL

Hangoskönyvek Kossuth-díjas művészek előadásában

Klasszikus hárfaszonáták Gulyás Csilla előadásában

A Göncölszekér együttes „Szép Don Juan” c. új cd-jéről

Zenei nevelés az óvodában - szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Hovánszki Jánosné

Karen Harrington “Notenspeller for Piano” című zongoraiskolája és munkafüzete (Agnes van Dijk-Lengyel)

Kalmusné Idrányi Eszter: Eperhajó. Játékos zongora és énektanulás 4-12 évs gyermekeknek

Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek

TYPOTeX eKIADÓ művészeti könyveiből


HÍREK

Dr. Kupper András a Zeneakadémia kancellárja

Bartók Béla Írásai sorozat előkészületben lévő 2. és 4. kötetének munkálatairól

A Pannon Filharmonikusok 2015-ös évadja a MŰPÁ-ban (Dobi Ildikó)

Bogányi Gergely új típusú hangversenyzongorájáról (MTI/MMA)

Újabb négy tehetséget támogat a Zeneakadémia Karrierirodája

Megalakult a Kis Virtuózok Alapítvány
 


ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET

Stremeny Géza Liszt Ferenc- szobra Torontóban

S. Hegyi Béla szobrászművész Cziffra György emléktábláját avatták fel Nagytétényben


ZENE ÉS IRODALOM

Fenyves Mária Annunziata: 200 éve született Lermontov grúz költő (pdf).  

Kottamelléklet: Rubinstein-Lermontov: Tamara románca A Démon c. operából (pdf)


KITEKINTÉS

Zeneoktatás Latin-Amerikában

RECENZIÓK

Séta Kiss Gy. Lászlóval (Hollós Máté)

Móser Zoltán: Időt halasztani, napot mulasztani… Képes Ének-Tár. Magyar Kultúra Kft 2014. (Paksa Katalin)

Farkas Ferenc zenekari műveinek újabb CD-felvételéről (Fittler Katalin)

Ian Bostridge énekét hallgatva –koncerten és hangfelvételről (Fittler Katalin)

Jót s jól! Gondolatok a zenehallga(tta)tásról (Fittler Katalin)

„Vége a komédiának…”. (Erdősi-Boda Katinka)

KÖSZÖNTŐK - GRATULÁCIÓK  KÉPEK

Képek a 126 éve született Radics Jenő tanár úrról

101 éves Bán Sándor zongoraművész-tanár (Szerk.: Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet)

MMA kitüntetések kiemelkedő zenepedagógiai tevékenységért (Legánӱné Hegyi Erzsébet, Fekete Győr István)

Dr. Eősze László zenetörténész köszöntése

Magyar Örökség-díj 2014 - Faragó Laura énekművész, népdalénekes (dr. Tóthpál József laudációja)

- Ibolyás domb, föltámadt temető. Faragó Laura: Szép illatja száll a víg szívemre A Baranyában élő moldvai magyarok hit- és dallamvilágáról c. könyvének laudációja költői ajánlása (Juhász Ferenc)

A legjobbak között a Zeneakadémia

A 70 éves Geiger György köszöntése

Díjat kapott Kao Csien-csin zenepedagógus a Kodály-módszer népszerűsítéséért

Tanári Kodály-díj Törőné Tóth Mártának

Megvannak az idei Gramofon-díjasok

Bucz Magor Soma nyerte meg a nemzetközi zeneszerzésversenyt. 
A húszéves zeneszerző kórusművét Assisi Szent Ferenc egyik imájára komponálta

Az Óbudai Danubia Zenekar 2015 tavaszi meglepetései


A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2015. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL (Összeállította: Zelinka Tamás)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2015/1. számokban megjelent írásokról.





2014-es évfolyamunk


2014 / 6. 2014 / 5. 2014 / 4.
2014 / 3. 2014 / 2. 2014 / 1.
2013-as évfolyamunk
2013 / 6. 2013 / 5. 2013 / 4.
2013 / 3. 2013 / 2. 2013 / 1.

2012-es évfolyamunk
2012 / 6. 2012 / 5. 2012 / 4.
2012 / 3. 2012 / 2. 2012 / 1.

Bartók

Jelentkezési lap (pdf)








Szakmai egyeztetés
az EMMI és a pedagógus szakszervezetek
vezetői között

2014. mácius 4-én az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága és a pedagógus szakszervezetek vezetői szakmai egyeztetést tartottak  

KÖZLEMÉNY

A megbeszélésen mind az öt pedagógus szakszervezet (Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és a Munkástanácsok Pedagógus Ágazata) – köztük mindkét reprezentatív pedagógus szakszervezet – részt vett, amelyik aláírta a Kormánnyal a 2013. január 22-ei megállapodást.

Az egyeztetésen a felek a pedagógus minősítési rendszer részletszabályairól tárgyaltak.  A szaktárca és az Oktatási Hivatal munkatársai mindkét témában részletes tájékoztatást adtak a szakszervezetek képviselőinek.

Az egyeztetésen Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és az Oktatási Hivatal szakemberei számos, a minősítési rendszer kidolgozása során figyelembe vett nemzetközi példáról, a rendszer megalkotásának folyamatáról, illetve az ezt létrehozó szakemberek köréről szolgáltattak részletes információkat a szakszervezetek vezetőinek.

A szaktárca kitért a portfólió feltöltéssel kapcsolatos tudnivalókra, a portfólió, mint értékelési eszköz nemzetközi és magyarországi megalapozottságára és a pedagógusok portfólió-feltöltéssel kapcsolatos teendőire.

A speciális területen hivatásukat gyakorló pedagógusok – mint a művészeti iskolákban tanítók - portfólió feltöltéséhez a szaktárca további segédanyagokat ad közre március közepén.  2014 végéig több ezer próbaminősítést tart az Oktatási Hivatal, és ezek tapasztalatai, a résztvevők észrevételei és javaslatai alapján alakítják ki a szakértők a pedagógusminősítés végleges tartalmi elemeit, eszközeit és eljárásrendjét.

A minősítési rendszer bevezetésénél az Emberi Erőforrások Minisztériuma elsődleges szempontként fogalmazta meg a fokozatosságot, ezáltal minden érintett szereplőnek elegendő időt biztosít a felkészülésre.

(Köznevelésért Felelős Államtitkárság)


Korábbi évfolyamainkat lásd az
 
   archívumokban    







Életöröm





ÚJ  PARTNERÜNK:



ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE






Tisztelt Olvasónk!

Írjon nekünk!

Értékes könyvét, koncert-meghívóját, konferenciáját, tanfolyamát,  bemutatóját

szívesen közzétesszük:


 
Tamas.Zelinka@gmail.com


PARTNEREINK

  

 



TISZTELT OLVASÓK!

Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket,
hogy a Parlando

c. zenepedagógiai folyóirat

nyomtatott kiadása

53 év sikeres működés után

pénzügyi okok miatt
átmenetileg szünetel.

A papír-alapú újság hiányáért az internetes változat bővítésével és frissítésével igyekszünk kárpótolni Önöket.

Bízunk abban is, hogy

egyszer majd megteremtődnek
az újraindítás feltételei.

Megértésüket

és további érdeklődésüket köszöni

 

Zelinka Tamás

felelős szerkesztő

 



IMPRESSZUM
parlando.hu

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete 
időszaki zenepedagógiai folyóirata.

ISSN:  2063-1979

Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás
E-mail: tamas.zelinka@gmail.com

mobil: 0620/493-7663
és 0630/826-1746

Tanácsadó testület:
A Zenetanárok Társasága tagozatvezetői: Avar Judit  - ének, dr. Ábrahám Mariann – zongora, Ernyei László - harmonika , Kovácsikné Falvay Edit – gordonka, Romos Zsolt – fafúvó,  S. Szabó Márta – szolfézs, Szászné Réger Judit – hegedű, Sztán István – rézfúvó, Tóth Melinda – gitár,továbbá dr. Bodnár Gábor, az ELTE BTK Zenei Tanszék vezetője

 A folyóirat 1959-2011. között 53 évfolyamot élt nyomtatott kiadását Szatmári László alapította.

Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, 
a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkára.

A szerkesztőség címe: 
1068 Budapest, Városligeti fasor 38.
Tel.: 342-8927.


Lapunk megjelenését támogatja az
NKA Nemzeti Kulturális Alap

















zenepedagógia music pedagogy Hungarian music education Bartók Kodály method Liszt Dohnányi Kurtág Brahms Hungarian rhapsody Haydn Beethoven parlando Strauss Blue Danube
Erkel Lehár Cziffra Weiner Ligeti piano violin cello guitar Dalcroze EPTA European Piano Teachers Association Brunszvik