 |  |
| | |
Parlando
— a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének
zenepedagógiai folyóirata. Alapító felelős szerkesztő: Szatmári László. Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás. Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, az MZTSZ főtitkára
|

|
Folytatjuk az archívumok feltöltését

| 
|
| | |

2014 / 5. szám
Előzetes a tartalomból
|
A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT
Tanévnyitás után egy hónappal (Réfi Zsuzsanna)
TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
Dr. Gyarmathy Éva: A harmadik évezred kihívásai és a tehetség új szemlélete
“Fülünkbe cseng...” Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VII. Szerkeszti: dr. Deszpot Gabriella 12. Barátkozások egymással 13. Kerek Világ
Török Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó szolfézsoktatás iránt
Ungár István: Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika
Pap József: Gondolatok a zeneiskolai korrepetícióról
MŰVÉSZETELMÉLET
“Zenélni kell...” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról (Urbanetz-Vig Margit)
A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE
Kurtág György: Tóthmátyás Lajos (2004) (Matty, 1934. március 29. - Budapest, 2004.április 27.) (facsimile)
Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile)
| INTERJÚ
Prunyi Ilona zongoraművész-tanár portréja (Réfi Zsuzsanna)
ÉNEK-ZENE TÁRGY A KÖZOKTATÁSBAN
Hollerung Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe. Az iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról
Turmezeyné dr. Heller Erika: A kooperatív tanulás alkalmazásának alkalmazásának lehetőségei az ének-zene órákon
Solti Kálmán: “Legyen a zene mindenkié!"
Dr. Kádár György (Finnország): A jövőiskolájának zenei neveléséről
BETEKINTÉS
Helyzetjelentés a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban élő zenetanárral
Hercz-Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (VII.) Zenetanár-képzés Szlovákiában
EMLÉKLAPOK
Elhunyt Rauhala Lenke, előző neve Erdélyi Lászlóné (Murin Lenke) zenetanár
Meghalt Gabos Gábor zongoraművész
Meghalt Altorjai József zenetanár-igazgató
Meghalt Baráti András gordonkaművész
| FOGLALKOZÁSI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, A ZENE GYÓGYÍTÓ HATÁSA
Deák-Kucsera Boglárka: “Varázsoljunk!” A
budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai,
Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás
(Kovács-módszer) lehetséges kapcsolata, dr. Kokas Klára emlékére.
Dr. Makai Éva: A 131. esztendő'. Zenei nevelés a Burattino Iskolában.
DISSZERTÁCIÓK
Tamásiné dr. Dzsupin Borbála: A nép gyermekjátékok és mozgás relációja és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás)
Daragó Rita Laura:
Zenetörténet és antropológia. Az európai zene egységes jelrendszerének
kialakulása; az egyszólamú dallam-repertoár és a notáció korai időszaka
Dr. Adrovitz István: A XX. századi gitárjáték összegzőjének munkássága: Abel Carlevaro megreformált gitártechnikai rendszere.
|
| | |
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete az előadóművészet és az alapfokú művészet-oktatás ágazatában ismét reprezentatív szakszervezet lett.
Elfogadták a közalkalmazotti szakszervezetek országos és ágazati reprezentativitását. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete az előadóművészet és az alapfokú művészetoktatás ágazatában ismét reprezentatív szakszervezet lett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye és az Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság (ORMB) jelentése ezen a linken olvasható.
A |
| | |

2014 / 4. szám
Tartalom:
|
 ZeTa közreműködés „A Muzsika Hídja Fesztivál"-on (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona)
Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi konferencia, 2014. június 26-29.
TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
Dr.Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók-Reschofsky-féle zongoraiskola
Farnadi Tamara:
Hagyomány és megújulás az alsó tagozatos énektanításban. Betekintés a
kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián
elhangzott előadás átdolgozott változata)
Felsmann Adrienn:
A kamarazene, mint közösségformáló erő. (A 2014. évi Győri Zenei
Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata)
Banda Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny. 2014. április 14-16. - Fekete Ferenc összefoglalója - Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?
„Fülünkbe cseng...” Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VI. Szerkeszti: dr. Deszpot Gabriella. -Nap, hold, csillag és testvéreim Sárga lepke Valkonya hajnala
Damjana Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a növendéket eredményessé? (Fordította: Zoltán Péter)
Buzás Zsuzsa - dr. Szarka Júlia:
Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az
MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai
Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi
Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről
Óváry Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített klasszikus gitároktatás megteremtésében
Megnyertük. Beszélgetés a Révfülöpi Általános Iskola tanárnőjével, Eitnerné Rózsa Ágnessel (Ábrahám Mariann)
ZENETANÁRKÉPZÉS
Dr. Vas Bence:Az osztatlan tanárképzés. Jelen, múlt és jövő
BETEKINTÉS
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (VI). Zenetanárképzés Szlovéniában
INTERJÚ “Ünnepre jöttünk!" Szőnyi Erzsébet 90 éves (Kovács Mária)
Hegedű-lélektan. Interjú Szenthelyi Miklóssal (Bokor Gabriella)
ZENE AZ ÓVODÁBAN Révész József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak zenei fejlődésére
ÉNEK-ZENE TÁRGY A KÖZOKTATÁSBAN Az
ének-zene tárgy a közoktatásban. Az iskolai zeneoktatás válsága.
Dr. Nemes László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról.
„Kutatómunkával sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik
legelutasítottabb tantárgy az iskolákban (ZeneKar - Csengery Kristóf)
ZENE-IRODALOM Sulyok Gizella:
Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az
iskolai ének-zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz
serdülők számára (pdf, 10 MB)
FOGLALKOZÁSI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, A ZENE GYÓGYÍTÓ HATÁSA
Herceg Attila: Zeneiskola vagy zeneterápia (pdf)
ZENEI VERSENYEK EREDMÉNYEK/FELHÍVÁSOK
A
Magnificat Ifjúsági Kórus nyerte meg a Bartók Béla XXIV. Nemzetközi
Kórusversenyt és az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2000 eurós
Nagydíját
Alapfokú művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos tanulmányi versenyeken díjazottak névsora: - VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára - VII. Országos Népzenei Verseny - XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny - VIII. Országos Zenekari Verseny - VIII. Országos Ádám Jenő Verseny - IX. Országos Fuvola-duó Verseny
- XI. Országos Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny. Debrecen, 2014. május 16-18. (Spiegel Marianna)
Az országos szervezésű (alap- és középfokú) művészeti tanulmányi versenyek felhívásai
A IV. Országos Gregor József Énekverseny (Székesfehérvár, 2014. november 21-23.) felhívása
MÉDIAFIGYELŐ – SZEMELVÉNYEK
195 éves a kolozsvári magyar zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt - HELIKON IRODALMI FOLYÓIRAT)
A rögtönzés művészetéről. Hazai jazz fejezetek Gonda Jánossal (Pallos Tamás - Új Ember)
Míg leég egy szál gyufa. Kobzos Kiss Tamás Kossuth-díjas énekmondó, lantművész-tanár (MMA_AKADÉMIA 65. szám)
Géniusz
műhely - újszerű kiadványok pedagógusoknak. Agyunk csodás titkai - A
munkahelyi, otthoni, iskolai túlélés és tündöklés 12 alapelve (ÚJ
KATEDRA)
A zene az európai identitás pillére. Interjú Káel Csabával (Józsa Ágnes - Népszabadság és Kritika)
A Szentendrei Kamarazenekar ... (Szentendrei Hírek)
Marosz Diána és az Arcus Régizene Kórus (Czakó Dóra - MusiciansWho) Utálja a szolfézst? Most majd megszereti! (Családháló)
Madárszóval gyerekjáték a szolfézs (MusiciansWho - PKA)
A zene segít az iskolai felzárkózásban (Népszabadság onlline - Papp Nikoletta)
SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. — 1964/12. és 1996/1. — 2014/4. számokban megjelent írásokból ( pdf )
| MŰVÉSZETELMÉLET
Agócs Gergely: A mesterség elsajátításának társadalmi intézménye a cigányzenészek körében (Szlovákiai magyar példák)
Mgr. art. Martina Čiefová: Magyar zenei kultúra a 19. századi Pozsonyban (gróf Zichy Géza és Dohnányi Ernő)
Szabó Ferenc János: Egy rövid életpálya dokumentumai. Faragó György (1913-1944) (pdf)
DISSZERTÁCIÓK
Dr. Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36 hangfelvétellel) (pdf, 20 MB)
Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (pdf, 50 MB)
Tamásiné dr. Dsupin Borbála:
A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7
éves gyermekek fejlődésében c. doktori disszertáció szinopszisa (pdf)
SZAKDOLGOZATOK Sziklai Anett Gabriella: Zenepszichológia. A zene lélektani hatásmechanizmus (htm) (pdf)
Virág Barnabás: A Faust-téma megjelenése a zeneirodalomban (pdf)
EMLÉKLAPOK
Felavatták Sütő Ferenc szobrászművész Kodály Zoltán mellszobrát Galyatetőn (Az MMA hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde)
Gál József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A 115 éve született Bárdos Alice hegedűművész-tanár emlékezete (Muzsika folyóirat, 1999)
Emléktáblát avattak Fricsay Ferenc (1914-1963) világhírű karmester születésének centenáriumán
Tanulmánykötet Ujfalussy József (1920-2010) emlékére + Batta András bevezetője
Elhunyt Schadl János zenetanár, Tata díszpolgára (1924-2014)
“Zenei fejedelem volt”. Boros Lajos (1925-2014) cigányprímás emlékére (Z. T.)
Elhunyt Jáki Teodóz győri bencés szerzetes, zenetanár (1929-2013)
Kertész Iván (1929-2014) az opera szerelmese. Kertész Iván: Fodor Géza és közös szerelmünk az opera
Szalay József (1929-2014) cimbalomművész-tanár emlékére (Gerencsér Ferencné)
Meghalt Lorin Maazel (1930-2014)
Liviu Cira szászrégeni zenetanár-karnagy halála (1932-2014)
Búcsú Schiffer Ervin (1932-2014) brácsaművész-tanártól (Dezső Marianna)
Elhunyt Frans Brüggen (1934-2014)
„A Baróti-iskola az életről szólt” (dr. Vígh Andrea, dr. Pálúr János)
Elhunyt Borlai Kinga (1943-2014), az MR vezető hangmestere (Zsoldos Mari, facebook)
In memoriam Kovács Kálmánné Babszi ... (1943-2014) (Magyar Margit)
Elhunyt Herboly László trombitaművész-tanár (1942-2014)
Robin Williams emlékére (1951-2014) (filmfelvétel, youtube)
Elhunyt Bélteki Ferenc nagykárolyi zenetanár (1952-2014)
Deák Endre (1952-2012) lantművész-tanárra emlékeztek Nagykárolyban
Elhunyt Herpai Sándor ütőhangszeres művész (1954-2014)
Elhunyt Tímár Gábor (1959-2014) harsonaművész-tanár, zeneiskolai igazgató (Rédei Panni)
Elhunyt Balás (Szebik) Ildikó zenetanár (1965-2014)
Meghalt Mohay András (1978-2014), a Budapest Jazz Orchestra dobosa (Wikipedia)
HÍREK-BESZÁMOLÓK
Beszámoló a Szilvay-fivérek 2014. évi nyári kurzusairól (Z. T.)
A helsinki vonósok magyarországi vendégszereplése
Sass Sylvia Mosonmagyaróváron (Fittler Katalin)
Anna Netrebko védnöksége alatt mutatják be a kismartoni Esterházy-kastélyban “A Hókirálynő" c. gyermekoperát
A BFZ két rangos nemzetközi díjat nyert el Mahler V. szimfóniájának felvételével
Visegrád-díjat kapott az NFZ
Japán elismerést kapott a Zeneakadémia
20 éves a Gifui Japán-Magyar Társaság
110 év - 110 perc (a 110 éves Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi koncertjéről + a 110 éves iskola története)
Dohnányi-hagyaték érkezett az MTA kutatóközpontjába Floridából
Hatvanadik évadját nyitja a Zuglói Filharmónia (Szalóky Zsuzsa)
XI. Crescendo Nyári Akadémia, Tokaj (2014. július 28 - augusztus 11.) (Füzesséryné Dudás Eszter)
Balog Alexandra - Belák Erzsébet: Bozsoki Zenei Tábor - Álomból valóság
Dr. Barsi Ernő nevét veszi fel a Kapuvári Alapfokú Néptánciskola
I. Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál
VII. Régizene Fesztivál és Nyári Egyetem Csíkszeredán
A XXVIII. Békéscsabai Nemzetközi Fúvósfesztivál és Zenei Ifjúsági Találkozó, 2014. augusztus 14-18.
Közadakozásból jutott hangversenyzongorához Hódmezővásárhely
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mesterkurzus előzetese - 2014 ősz
Szeptembertől Szimfónia Program: Esély a boldog felnőttkorra (dr. Kupper András)
25 év - 25 előadás (Bárdos Szimpóziumok könyvben)
A 30. (2014. évi) Bárdos Lajos Szimpózium és továbbképzés felhívása
“Virtuózok” - Komolyzenei tehetségkutató sorozat kezdődik ősszel
A Duna Szimfonikusok 2014/15. évadi Matiné bérlete (volt Ifjúsági bérlet) (pdf)
ELŐZETES 2014 / 5 (októberi) számunk tartalmából
| FISCHER ANNIE CENTENÁRIUMA
Dr. Székely György: Egy hamis Fischer Annie kép ürügyén – tévedések, pletykák és kalózfelvételek (Gramofon Online) (pdf)
Fischer Annie centenáriuma a Hungarotonnál
MEMOÁR Keuler Jenő: Diplomától nyugdíjig a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában. (Debrecen, 1964-1997) (pdf)
Diszkográfia és zenetudomány. 50 esztendő a zene szolgálatában: 30 kötet, 150 hanglemez. Hollós Máté beszélgetése Simon Géza Gábor diszkográfussal
KÖSZÖNTŐK
Köszöntők Bántainé Sipos Éva 95. születésnapjára (Ábrahám Mariann, Hollós Máté, Déri András)
Szendi Ágnes: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 ( hangfelvétel + facsimile)
Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária köszöntése (Szerkeszti: Papp Zsuzsanna)
A 100 éves Somorjai József ének- zenetanár és karnagy Kispest Díszpolgára lett
Széchenyi Olivér köszöntése
Zarándy Zoltán – 50 éves zenetanári pálya Kisvárdán
Geiger György trombitaművész 70 éves. Geiger György: Egy kör-(kór)mondat a karmesterségről, avagy rövid sprint az ingoványban
Jubileum. 60 éves a zalaegerszegi Pálóczi Horváth AMI
Ötven éves a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteménye
40 éves a záhonyi Főnix Kórus
10 éves a budapesti Leopold Mozart Zeneiskola ütőegyüttese (Varasdy Dávid)
A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE
Gondolatok az aktuálisról és az időtállóról Fischer Iván: A vörös tehén című operájának ismeretében (Fittler Katalin)
Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon - 2014 (U. I.)
Debreceni zeneszerzés tanszaki utóhangok
GRATULÁCIÓK
Gratulálunk a 2014. augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetésben és szakmai díjban részesült kollégáinknak
Gratulálunk a 2014. évi Pedagógus Nap alkalmából kitüntetett kollégáinknak
Aki segít mindig a jó irányba fordulni. Apagyi Mária Apáczai-Csere János díjas lett (bama.hu)
A Tehetségek Szolgálatáért életműdíj - 2014. - Kerényi Sándor oboaművész-tanár, ny. főiskolai docens, Múnia Zoltán laudációjával
Schiff András lovagi címet kapott
Pro Cultura Hungarica díj Elizabeth Mollnak
Gödöllő díszpolgára lett Ferenczi Anna zenepedagógus-ny. zeneiskolai igazgató
Saša Grunčic szabadkai zenetanárt Dr. Bodrogvári Ferenc-díjjal jutalmazták
Bárczi István díjat kapott Magyar Margit igazgató
Nagykanizsa kitüntetettjei 2014-ben
Debreceni művésztanárok elismerése a Kodály Filharmónia évadzáróján
Bessenyei Ferenc művészeti díjat kapott Steiner Béla zeneszerző, karnagy, zenepedagógus
Pilnay Sándorné ének-zenetanár kapta a 2014. évi Bárdos Alice-díjat
Huszár Elvira, Terék József, Terék Mihály és Iliás Mihály zeneművész-tanárok kitüntetése
BELEOLVASÓ
Hajdó Károly: Ki hűséget vet, életet arat. 50 év hűség és alázat a zene, a kóruséneklés és a közösség szolgálatában. - Bartók és Kodály gondolatainak mélysége (2007). Ami az interjúból kimaradt (Hajdó Károly) - Zenei nevelés az iskolában és az iskolán kívül (Hajdó Károly) - Muzsikáló század, muzsikáló sors (Moldovan Irina-Marina) - A nyár legnagyobb ajándéka (lejegyezte: Bölöni Domokos)
Frideczky Katalin munkáiból: - Szemelvények Álomszőttes c. könyvéből és Handó Péter könyvkritikája)
ÚJ KIADVÁNYOK
HUNGAROTON újdonságok
A Johann
Sebastian Bach csellószvitjeit bemutató sorozat második lemezén a 2.,
4. és 6. szvitek hangzanak fel Rohmann Ditta előadásában
Operaáriák (Mozart,
Donizetti, Bellini, Rossini, Verdi, Puccini, Saint-Saëns, Delibes és Gounod) Victoria Markaryan és Philippe Brocard
(ének) és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor vezényletével
A
BMC Records kiadványaiból:
Gustav Mahler: I.
szimfónia (NFZ-Kocsis Zoltán) Tóth Viktor Arura Trió - Szemed kincse Gregorz
Karnas Trió - Lukács Miklós: Vanga Michael Schiefel: Platypus
Trio Három új FONÓ RECORDS:
Eastwing: Betyárvilág
Agócs Gergely ismertetőjével Tallabille - Hallották-e hírit Csongorád megyének?
Legeza Márton ismertetőjével
Pál Eszter: Napot,
Holdat, Csillagot Kelemen László ajánlásával
Uplifting Classical 2. – Új világzenei stílus –
Újabb magyar unikum (Novák Anikó és Takáts Róbert)
Bánom is én, ha a
majomtól származunk. Michael Tanner Wagner könyvéről (Mogyorósi Gizella)
Dietrich Fischer-Dieskau új monográfiája
Brahmsról
Lilibri Kft.
munkáiból (Stifán Orsolya): - Állati mondókák - Rainbow Music (Az én nagy szivárványos zenekönyvem)
A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI “KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL
(3. javított és bővített változat) (Összeállította: Zelinka Tamás) (pdf, 20 MB) |
| | |

|
| | |
„Könnyű?
Komoly!” Malek Miklós és
a Magyar Kamarazenekar rendhagyó koncertje 
A könnyű- és a komolyzene jeles képviselőinek találkozásában vehetnek részt azok, akik november
2-án ellátogatnak a Budapest Music
Centerbe. A Magyar Kamarazenekar
szervezésében megrendezésre kerülő „Könnyű?
Komoly! – Malek Miklós másképp” elnevezésű est egyediségét az adja, hogy az
elsősorban könnyűzenészként ismert Malek Miklós, számos sláger, többek között a
Hull az elsárgult levél, a Macska-duett
vagy a Próbálj meg lazítani zeneszerzője, Hofi Géza előadásainak zenei
rendezője most teljesen más oldaláról
mutatkozik be.
Ezúttal az
Emerton-, Erkel- és Artisjus-díjas Malek
Miklós komolyzenei szerzeményei hangzanak
el, a szerző vezényletével. A koncerten több neves művész, többek között Bánfalvi Béla Liszt Ferenc-díjas
hegedűművész, Lakatos György fagottművész, és Szepesi János klarinétművész
is közreműködik.
A nemzetközileg
magas szinten elismert Magyar
Kamarazenekar tagjai a hazai és külföldi élvonalbeli szimfonikus zenekarok
képviselői. A Zenekar jeles magyar és külföldi szólistákkal, többek között a Kossuth-díjas Baráti Kristóffal, és
a világhírű Mischa Maisky csellóművésszel
dolgozik együtt. A Magyar Kamarazenekar alapítója és hangversenymestere Bánfalvi Béla, Liszt Ferenc-díjas
hegedűművész évek óta
nagy sikerrel irányítja az együttest, munkásságáért
Bartók-Pásztroy-díjjal, Liszt Ferenc-díjjal és a Magyar Köztársaság
Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.
A november 2-i különleges estre jegyek már
kaphatók a helyszínen, az ismert jegyirodákban, és a Jegy.hu országos
hálózatában: www.jegy.hu
Időpont: 2014. november
02., 19 óra
Helyszín: Budapest Music
Center (1093 Budapest, Mátyás u. 8.) 
|
| | |

|
| | |
 Idei előző számaink
|
2014 / 1. | 2014 / 2. | 2014 / 3. |
| | |

Információ: http://www.karolyi.org.hu/
|
| | |
|
| | |

|
| | |

Bővebb felvilágosítés és jelentkezés:
www.psalmusarts.hu
|
| | |

|
| | |
| | |
| | |

2014 / 3. szám
Tartalom
|
A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT
 "Meg kell őriznünk a jelenlegi pozíciónkat." Dr. Gyimesi Lászlót újabb öt évre az MZTSZ főtitkárává választották (Réfi Zsuzsanna)
"A
Kodály-módszernél ma sem találni jobbat" Dr. Vígh Andrea a megújult
tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna)
ZETA: "Tűzőrzés és megújulás" (dr. Ruszinkóné Czermann Cecília)
NYÍLT LEVÉL
A magyar vidéki opera- és operett-kultúra védelmében – tervezet (Bátki Fazekas Zoltán)
TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
"Fülünkbe cseng..." Sorozat
dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból, V. Tehetség zenéből.
Személyesen ismerjük. Pszieszta: Pécsi Pszichológus Napok. Aprók
koncertje. Sorozatszerkesztő: Dr. Deszpot Gaberiella (pdf)
Fülep Márk: Eredményesség és öröm a zenetanulásban (Fülep Márk: Megfogtam egy szúnyogot... fuvoladuó kottamelléklettel)
Hunyadi Zsuzsanna: Kreativitás a zenetanításban
Bakos Anita: Zenetanulás színesen – a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (pdf)
Erdősi-Boda Katinka: Zene és kommunikáció
Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségei az oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról
OSZÁGOS ZENEISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK KRÓNIKÁI
A IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyről (Szesztay Zsoltné) (pdf)
IV. Regionális Szolfézsverseny, 2014 Esztergom (Daragó Rita Laura)
A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny díjazottjai (Dunaújváros, 2014. április 25-27.)
III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. április 12.)
Szabó Marcell nyerte a 2014. évi Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt
MŰVÉSZETELMÉLET
Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat)
Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből
ZENEESZTÉTIKA
Dr. Antal-Lundström Ilona: A kiválóság titka. Az esztétikai alapú pedagógia. — Az esztétika pedagógiai elemzése a demokratikus állampolgár formálásának eszközeként
ZENE-IRODALOM
Czigány György három verse: Parafrázis; Gyászgondola (Parafrázis Liszt emlékére); Tóparti zongoraszó (Fischer Annie emléke)
ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET
Fenyves Mária
Annunziata író, költő, festő, grafikus, zongorista, énekes és kiváló szervező
(Nagy L. Éva - Király Lajos)
Szerkesztette: Weninger Endréné (A Montázs magazinban 2013 decemberében megjelent írás nyomán)
BESZÁMOLÓK
Virág Barnabás: "Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál" Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014
Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve (Darvassi Andrea) (pdf)26. Mini-Fesztivál. Az újratöltött paradicsom
(Eisenbacher Zoltán)
Cinegemuzsika Fótról (Z. T.)
Lengyelországban jártunk (Kerezsi Anna Mária)
| A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE
Orbán György: AULOS – KÉTÁGÚ SÍP Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann)
Lendvay Kamilló: 12 hegedűduó (Fittler Katalin)
Farkas Ferenc zenekari műveinek CD-felvétele (Fittler Katalin)
Szendi Ágnes új zeneműve a 80 éve született Strém Kálmán emlékére
Átadták az Istvánffy Benedek- és az Orszáczky-díjakat
FOGLALKOZÁSI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, A ZENE GYÓGYÍTÓ HATÁSA
Varga Csabáné Zakariás Emőke, Dr. Wilhelm Márta: Bemelegítés, a gyakorlás közbeni pihenők, a helyes testtartás. Három fontos elem a mozgásszervi betegségek megelőzéséhez
BETEKINTÉS
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (V.) A spanyol zenetanárképzés helyzetéről (pdf)
DOKTORI DISSZERTÁCIÓK
Dr. Adrovitz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága
Tamásiné dr. Dsupin Borbála:
A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves
gyermekek személyiségfejlődésében c. doktori disszertációjának
szinopszisa
Dr. Váradi Judit tanulmányai: – A zenei nevelés gyökerei – A non-formális zenei nevelés lehetőségei
SZAKDOLGOZAT
Szilágyiné Hegedűs Éva: Mert ímé mostantól boldognak mondanak engem minden nemzetségek (pdf) Bodnár Gábor bevezetőjével
Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik”
KÖSZÖNTŐK
Bántainé Sipos Éva 95. születésnapjára (Ábrahám Mariann, Hollós Máté, Szendi Ágnes, Déri András). (Szerkesztette: Szendi Ágnes)
Vallomások. Palotás József hegedű- és szolfézstanár, tagintézmény-vezető 70 éves (Varga Géza)
EMLÉKLAPOK
Gerenday Endre karnagy, ny. főiskolai tanár emlékére
Búcsúzunk, de a tanár úr itt marad velünk. In memoriam dr. Olsvay Imre (dr. Gerzanics Magdolna)
Elhunyt Kárpáti József orgonaművész-tanár (LFZE – Enyedy Pál)
Búcsú Kárpáti Józseftől (Friedler Magdolna)
Andor Éva énekművész-tanár emlékére (MTI/LFZE – Meláth Andrea)
Lovag Ibolyára emlékezünk (Barátok, kollégák)
Péter Miklós búcsúztatója (Szirmai László)
Meghalt Konrád Péter ütőhangszeres művész-tanár (Schadl Zsuzsanna és Pattantyús-Á. Károly emlékezései nyomán)
Meghalt Buffó Rigó Sándor prímás
INTERJÚK
"A szeretet a lényege és a motorja a zenének is." Józsa Ágnes interjúja Vásáry Tamással
"A
zenének varázshatalma van." Beszélgetés Medveczky Ádámmal, Kossuth-,
Liszt-, Bartók-Pásztory és Artisjus-díjas karmesterrel miskolci bérletes
koncertje előtt (Zsekov Éva Mónika)
"Szereti Ön Strausst?" – Beszélgetés egy kínai zenebaráttal (Szabó Adrienn)
| BELEOLVASÓ
Dr. Gévayné Janurik Márta – Dr. Kerekné Fekete Éva: A zenedétől a zeneművészeti karig. Fejezetek a szegedi zeneoktatás történetéből dokumentumok és képek tükrében (pdf)
Michael Tanner: Wagner. Az EURÓPA könyve az Életek és Művek sorozatban, Fischer Ádám ajánlójával
Bátki Fazekas Zoltán:
Könnycseppek – válogatott versek. KÖZÉLET Kiadó, Szeged 2010. Altató,
Bagolyka dal, Búcsú, Búcsúcsók, Csak hallgatóztam, Édenben, Félefajta
játék, Fényben születő, Isten vonatán, Istenem!, Juditomnak, Kicsi gyönyörűm.
HÍREK
Világraszóló érdeklődés az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen
Pauk György ismét itthon volt
Madarász Iván az Artisjus élén
"Tiszta forrás település"
Egy európai tehetségsegítő hálózat felé
Rekorddöntés, Új módszertan (A 8. CsengőFestről)
Odaítélték a 2014. évi zenei ösztöndíjakat
Átadásra kerültek az Év Talentuma díjak
Kamarazene a CEU-ban
Bélyegen a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus
Kóté László játékával CD jelent meg
Lemezbemutató a Vígadóban
ÚJ KIADVÁNYOK
LFZE Madárszó. Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs gyerekjáték
Editio Musica Budapest Kodály Zoltán: Adagio – új kiadás
HUNGAROTON Records – J. S. Bach: Orgonaművek (Teleki Miklós) – Fischer Annie: The Celennial Collection – J. S. Bach: Klavierübung III - Korálok (Karosi Bálint) – Emanuel Moór: Csellóversenyek (Szabó Péter, Szabó Ildikó, Miskolci Szimfonikus Zenekar, vez.: Hamar Zsolt) – Joseph Martin Kraus: Szimfóniák és hegedűverseny (Capella Savaria, Nicolas McGegan) – Szergej Rahmanyinov: A holtak szigete, Szimfonikus táncok (Miskolci Szimfonikusok, Kovács László)
BMC Records – Egy- és többszólamú liturgikus énekek a Szent Kereszt tiszteletére (Schola Hungarica) (pdf) – Gregorz Karnas Trió - Lukács Miklós: Audio Beads
FONÓ – Kathy Horváth Lajos: Alfa & Omega – Parapács zenekar: Bäbocsātlak
NAP KIADÓ Juhász Előd: Zeneközelben. Beszélgetések egy rádiós muzsikus vendégeivel
A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL
(2. javított és bővített változat) ( pdf ) Összeállította: Zelinka Tamás
SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. — 1964/12. és 1996/1. — 2014/3. számokban megjelent írásokból ( pdf )
VERSENYFELHÍVÁS
IV. Országos Gregor József Énekverseny. Székesfehérvár, 2014. november 21-24.
|
| | |

|
| | |

|
| | |
Miskolci
Kamarazenei Nyár 2014
az Egressy bicentenárium és a verbunkos jegyében
2014. április
21-én ünnepeltük a második legfontosabb nemzeti énekünk, a Szózat
komponistájának, Egressy Béninek 200. születésnapját. Egressy Béni bicentenáriuma mellett a magyar
romantikus zene még két másik nagyon fontos, meghatározó alakjának van még
évfordulója: 250 éve született Lavotta János és Bihari János, akik Csermák
Antal mellett az ún. verbunkos triász meghatározó alakjai.
Program
|
| | |


Részletek:
http://www.filharmonikusok.hu/cikk/Probajatek-utohangszeres-osztondijas-allasra
|
| | |
| | |
| | |
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat
hangszeres tanárokat keres
Szimfónia programjába.
Bővebb információ itt
és itt: Bátki Márton
|
| | |


|
| | |

2014 / 2. szám
Tartalom:
|
A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT
Az
Oktatási Hivatal vezetőjének Tájékoztatása a 2015. évi általános
pedagógusi minősítési eljárás jelentkeztető felületének megnyitásáról
KÖZLEMÉNY az EMMI és a pedagógus szakszervezetek vezetői között 2014. március 4-én megtartott szakmai egyeztetésről
Jakabné Muity Mária a választásról, a plusz órákról és a kollektív szerződésről (Réfi Zsuzsanna)
INTERJÚ
A zenélésből meríteni. Beszélgetés dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella)
KÖSZÖNTŐK
"Szerencsém,
hogy a szakmám a hobbim..." Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a
korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia)
100. születésnapján köszöntjük Rauhala Lenke (Erdélyi Lászlóné Murin Lenke) zenetanár-igazgatót
Gratulálunk 2014. március 15-én kitüntetett kollégáinknak
SOROZAT DR. KOKAS KLÁRA KEVÉSSÉ ISMERT ÍRÁSAIBÓL Szerkesztő: dr. Deszpot Gabriella "Fülünkbe cseng..." IV. - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel - Tapsoljunk? Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül
TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok hangképzése, hangképzési problémái
Péter Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép-pozíciókban történő lapról olvasás technikája
Aszalós Tünde: Beszámoló egy "zongorapedagógiai misszió" újabb eseményéről
A színpadon tanultam mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes)
A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL (1. javított és bővített változat) (Összeállította: Zelinka Tamás) ( pdf, 14 MB )
SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK az MZTSZ Parlando c. internetes folyóiratában az 1959/1. - 1964/12. és 1996/1. - 2014/2. számokban megjelent írásokból ( pdf )
| MŰVÉSZETELMÉLET
Angi István: "Örvendjen az egész világ"
Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével
Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus?
Fábián Tímea: Syrinx
Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből
Tokodi Gábor:
Díszítések jelölései a XVI-XVII. századi lantkottákban. A XVI-XVII.
századi lantzene megszólaltatási lehetőségei gitáron, különös
tekintettel a jelzett, és a jelöletlen díszítésekre ( pdf )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓK
Dr. Váradi Judit: A zenei nevelés gyökerei (htm) ( pdf )
Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana
EMLÉKLAPOK
92 évesen meghalt Zsigmondy Dénes világhírű hegedűművész
Elhunyt Olsvai Imre (Fehér Anikó)
Elhunyt Déry Gabriella
Kányási Sándor és Kammerer András emlékére
Litván Gáborra emlékezünk (Sugár János és Haramza László)
"Szerettük." Örökre elment Péter Miklós (Z.T.)
Elhunyt Szekendy Tamás (Kalló Zsolt)
Elhunyt Lovag Lászlóné Füzéséri Ibolya ny. zeneiskolai igazgató
Bócz Sándor zenepedagógusra emlékezünk
FELHÍVÁSOK
Új tartalmakkal egészült ki az Útmutató, megjelent hat szakterület tanfelügyeleti Kézikönyve
VIII. Győri Zenei Nevelési Konferencia (2014. május 15-17.) felhívása ( pdf )
IV. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny (Budapest, 2014. december 5-7.) ( htm ) ( nyomtatható verzió, pdf )
A Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság felhívása zeneszerző versenyre
Megjelent Papp Károlyné és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban c. munkája
Nyári kurzusok a Kodály Intézetben
| A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE
Évfordulók VI. (Eisenbacher Zoltán)
Évfordulók VII. (Eisenbacher Zoltán)
BELEOLVASÓ
Nagy Anikó Johanna:
Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségől.
Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és
Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti
Szakközépiskola tanárának ajánlásával ( részlet a könyvből, pdf )
BETEKINTÉS
Hercz Dorman Alíz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (V.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere
SZAKDOLGOZAT
Kerekes Sándor: Pedálos zongora
ZENE – IRODALOM
Dobai Péter költeményei: - "Álmodozás" Egy régi muzsikus, Giovanni Bottesini felleges futamai álmatlan éjszakákra - Antonín Dvořák, A-dúr zongoraötös
BESZÁMOLÓ
Versenygyőztes zongoristák koncertje
HÍREK – AJÁNLÓK
Megújult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapja
2014-ben négy fiatal nyerte el a Sólyom László által adományozott díjat
Auer-kultusz Veszprémben
Zenepedagógia-történeti kiállítás a Tóth Aladár Zeneiskolában
Két új Zeneakadémia-vonatkozású könyvről
A Cinegemuzsika c. kottakönyvről
Átadták az első Vásáry Tamás-ösztöndíjakat
Hangszerek
is vannak a Tehetségpontok, valamint hátrányos helyzetű tehetségekkel
foglalkozó tanodák számára biztosított "ajándékcsomagban"
Megjelent
a "Félre bánat, félre bú..." című vidám, mulattató dalokból álló magyar
népzene válogatás dr. Joób Árpád szerkesztésében
Új Grencsó-CD ajánló a BMC Records-tól
Megjelent a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rapsody c. új CD-je a BMC Records-nál (pdf) |
| | |
| | |
| | |
 SAJTÓHÍR
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek szakszervezete 2014. április 23-án megtartotta soron következő tisztújító küldöttértekezletét.Az értekezleten az alapszervezeteknél megválasztott 89 küldött kilencven százaléka vett részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselői közül Varga Attila főosztályvezető, titkárságvezető, a köznevelési államtitkárság nevében méltatta a minisztérium és a szakszervezet hasznos és eredményes együttműködését. A küldöttek megvitattál és elfogadták az elmúlt öt év tevékenységéről szóló beszámolót és a jövőre vonatkozó határozatokat hoztak, továbbá az új Polgái Törvénykönyv szabályozásának megfelelően módosították a szakszervezet alapszabályát is. A tisztújítás során megerősítették a korábbi vezetőket: a szakszervezet elnöke Sólyom-Nagy Sándor, alelnökei Brieber János és Varsányi Lászlóné, főtitkára dr. Gyimesi László lett.
|
| | |
| | |
| | |

Várják azok jelentkezését, akiknek személyes élményük, emlékük, dokumentációjuk van Darvas Évával kapcsolatban, és azt szívesen megosztanák a szervezőkkel.
A rendezvény kapcsolattartója: Bíró Attila igh. email: birlak7@freemail.hu
|
| | |

Következő alkalmak:
2014. szept. 26. 19. óra
Vendég:
Pély Barna - előadóművész
Lackfi János – író, költő
2014. okt. 31. 19 óra
Vendég: Karosi Júlia – előadóművész, Komjáti Áron - gitárművész
Regisztráció:
harmonia@misandbos.hu
|
| | |
 2014 /1. szám
|
| | |

http://violadamoresociety.org/
email: margit.urbanetz-vig@hotmail.com
|
| | |
MADÁRSZÓ

Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs gyerekjáték
|
| | |

|
| | |
|
| | |
Budapesti Nyári
Gitáregyetem

2014. július 16-23. között
első ízben kerül megrendezésre az Oltalom Karitatív Egyesület szervezésében
Gitárakadémiánk, amelynek a Wesley János Lelkészképző Főiskola ad
otthont.
Egyedülálló kulturális esemény, amelyen neves gitártanárok oktatják a
közép-, illetve felsőoktatásban tanuló növendékeket.
Sztárvendég: Pusztai Antal
Tanáraink: Róth Ede, Pavlovits Dávid, Csáki András, Straub Tamás, Lamm Dávid,
Podhorszky Gábor
Helyszíne: 1086 Budapest,
Dankó u. 11. Telefon: +36 20 986 7016
Honlap
(amelyről a jelentkezési lap is letölthető): www.gitarmester.hu
E-mail: admin@gitarmester.hu
|
| | |
|
| | |
| | |
MEGJELENTEK Z
AZ EGYHÁZZENE-PEDAGÓGIAI KONFERENCIA (Gödöllő, 2013. okt. 21-23.) ELŐADÁSAI

A 2013. október 21-23. között Gödöllőn, a Királyi Kastélyban
tartott Egyházzene-pedagógiai Konferencia előadásai megjelentek a Magyar Egyházzene c. folyóiratban (XXI. évf. 1. szám,
29-90. old.), amely a Régi Zeneakadémián, a III. emeleti könyvesboltjában
megvásárolható http://egyhazzene.hu/kiadvanyok/met-konyvesbolt/,
és megrendelhető a meszena@zti.hu címen,
ill. a cikkek pdf. fájlokban elolvashatók és letölthetők a http://egyhazzene.hu/kiadvanyok/magyar-egyhazzene-folyoirat/magyar-egyhazzene-folyoirat-xxi-evfolyam/ a 29-90. oldalakról.

|
| | |
 2014 /1. szám
|
| | |
Szakmai egyeztetés az EMMI és a pedagógus szakszervezetek vezetői között
2014.
mácius 4-én az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért
Felelős Államtitkársága és a pedagógus szakszervezetek vezetői szakmai
egyeztetést tartottak
KÖZLEMÉNY
A megbeszélésen mind az öt pedagógus
szakszervezet (Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési
Szakszervezete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és
Táncművészek Szakszervezete és a Munkástanácsok Pedagógus Ágazata) – köztük
mindkét reprezentatív pedagógus szakszervezet – részt vett, amelyik aláírta a
Kormánnyal a 2013. január 22-ei megállapodást.
Az egyeztetésen a felek a pedagógus minősítési
rendszer részletszabályairól tárgyaltak. A szaktárca és az Oktatási
Hivatal munkatársai mindkét témában részletes tájékoztatást adtak a
szakszervezetek képviselőinek.
Az egyeztetésen Sipos Imre köznevelésért felelős
helyettes államtitkár és az Oktatási Hivatal szakemberei számos, a minősítési
rendszer kidolgozása során figyelembe vett nemzetközi példáról, a rendszer
megalkotásának folyamatáról, illetve az ezt létrehozó szakemberek köréről
szolgáltattak részletes információkat a szakszervezetek vezetőinek.
A szaktárca kitért a portfólió feltöltéssel
kapcsolatos tudnivalókra, a portfólió, mint értékelési eszköz nemzetközi és
magyarországi megalapozottságára és a pedagógusok portfólió-feltöltéssel
kapcsolatos teendőire.
A speciális területen hivatásukat gyakorló
pedagógusok – mint a művészeti iskolákban tanítók - portfólió feltöltéséhez a
szaktárca további segédanyagokat ad közre március közepén. 2014 végéig
több ezer próbaminősítést tart az Oktatási Hivatal, és ezek tapasztalatai, a
résztvevők észrevételei és javaslatai alapján alakítják ki a szakértők a
pedagógusminősítés végleges tartalmi elemeit, eszközeit és eljárásrendjét.
A minősítési rendszer bevezetésénél az Emberi
Erőforrások Minisztériuma elsődleges szempontként fogalmazta meg a
fokozatosságot, ezáltal minden érintett szereplőnek elegendő időt biztosít a
felkészülésre.
(Köznevelésért Felelős
Államtitkárság)
|
| | |
|
| | |
A Filharmónia
Magyarország Nonprofit Kft. 2014. szeptember 4-13. között rendezi meg a Pablo
Casals Nemzetközi Gordonkaversenyt. 
A versenyen bármely ország fiatal művésze
részt vehet, aki 1982. január 1. után született.
A verseny a
budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem épületében kerül lebonyolításra. A
verseny három fordulóból áll: elődöntő, középdöntő és döntő. Valamennyi forduló
nyilvános.
Az ünnepélyes díjkiosztás után a díjnyertesek gálakoncerten szerepelnek. További
információk: www.filharmonia.hu * * * Fischer Annie, Lakatos Ablakos Dezső és Kodály Zoltán ösztöndíj
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit
Kft.
pályázatot hirdet
fiatal komolyzenei és jazz előadók, valamint zeneszerzők és zenetudósok
részére a Fischer Annie, a Lakatos Ablakos Dezső és a Kodály Zoltán ösztöndíjak
elnyerésére. Az ösztöndíjak szakmai lebonyolítója a Filharmónia Magyarország
Nonprofit Kft
További információ: www.filharmonia.hu
* * *
Megjelent a 2014.
évi fertődi régi zenei fesztivál 
kurzuskiírása Világhírű
előadóművész-professzorok vezetik a mesterkurzusokat 2014. június 21-28. között
a csodálatosan felújított Eszterházy-kastélyban. Az elmúlt évtizedek
leghíresebb historikus szoprán szólistája, Nancy Argenta vezeti az ének
mesterkurzust kanadai kollégája, Igrid Attrot közreműködésével.
A fiatal holland furulyavirtuóz Erik Bosgraaf
várja a fuvolista és furulyás fiatalokat Jacob van Eyck és Telemann műveivel.
A kiváló orosz
hegedűművész Dmitrij Sinkovsky (aki mellesleg kontratenor énekesként is aktív)
kiugróan sikeres budapesti bemutatkozását követően kapott meghívást a
fesztiválra. Hegedű mesterkurzusának anyaga a barokk és klasszikus szóló és
kamara hegedűirodalom.
Másod ízben
látogat Fertődre Nicholas Parle csembalóművész, aki a XVI. századi angol és
spanyol billentyűs zene tárgykörében (és más barokk művekkel) várja a
csembalista fiatalokat.
A historikus
táncok mestere Széll Rita tánctörténész az elmúlt évekhez hasonlóan barokk
tánckurzust vezet kezdőknek és haladóknak.
A fertődi Régi
Zenei Napokra más barokk hangszeresek is jelentkezhetnek kamarazenei kurzusra,
melyet a hangszeres mesterkurzusok professzorai vezetnek.
Nemzetközi rangú
fesztiválkoncertek és egyéb programok színesítik a hét programját.
A mesterkurzusok
behatárolt létszámmal működnek, ezért javasoljuk a mielőbbi jelentkezést. Határidő: április 30. www.filharmonia.hu
|
| | |
| | |
Nemzetközi
Bartók Szeminárium, Szombathely
2014. július 10-19.

Meghirdetésre kerültek a 2014. évi Nemzetközi
Bartók Szeminárium kurzusai! Immáron 30.
alkalommal kerül megrendezésre a szeminárium, az évfordulót színesíti
továbbá az is, hogy a Zeneszerzés mesterkurzus meghívott professzora, Eötvös Péter világhírű zeneszerző,
opera-szerző, karmester, ebben az évben ünnepli 70. születésnapját.
Az elmúlt évtizedek hagyományaihoz híven az
idén is olyan elismert professzorok, világhírű előadóművészek vezetik a
mesterkurzusokat, mint Eötvös Péter
(zeneszerzés), Howard Williams
(karmester), Manuel Zurria (fuvola),
Jeanne-Marie Conquer (hegedű), Perényi Mikós (gordonka) valamint Nagy Péter és Szokolay Balázs (zongora). A szeminárium programját zenetudományi
előadások, fesztivál-koncertek, kirándulás és népzenei táncház színesítik.
A kurzus során a növendékek rendszeresen
dolgoznak a zenekarral, de sor kerül egyéni konzultációkra, előadásokra. A
kiválasztott kurzusrésztvevő karmesterek lehetőséget kapnak arra, hogy a Bartók
Fesztivál hivatalos programjában is helyet kapó záró koncerten dirigálják a
Savaria Szimfonikus Zenekart.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk
Szombathelyre!
További információ: www.bartokfestival.hu
|
| | |
 2014 / 1. szám
Tartalom
|
A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT
"Nem
kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát".
Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógusi
karról (Réfi Zsuzsanna)
TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
Dr. Stachó László: A zenei képesség és az előadóművészi kiválóság – Bevezetés a zenei előadóművészet pedagógiájába
Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére ( pdf )
Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban
SOROZAT DR. KOKAS KLÁRA KEVÉSSÉ ISMERT ÍRÁSAIBÓL
Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella III. "Fülünkbe cseng..." ( pdf )
ORSZÁGOS ZENEI VERSENYEKRŐL
"Bebújni
a hangok mögé". Interjú Perényi Eszter habilitált egyetemi tanár,
professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János
Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella)
"Debrecenbe kéne menni..." Beszámoló a debreceni Kadosa Pál Zongora Emlékversenyről (Némethy Attlia)
KITEKINTÉS
Hercz Dorman Aliz: A zenetanárok képzése Németországban
MŰVÉSZETELMÉLET
Göncz Zoltán: "Fenséges" vagy "túlértékelt"? – A hatszólamú ricercar stációi
Ungár István: Az idegen. Két Schubert dal alapján
Dr. Báll Dávid: Adalék Földes Andor életének tanulmányozásához ( pdf )
| DOKTORI DISSZERTÁCIÓK
Dr. Adrovicz
István: Az ember gitárja
EMLÉKLAPOK
Szokolay Sándor emlékére (Aradi Péter interjúja)
20 éve hunyt el Tibold Iván (pdf)
Emlék-szilánkok. Cziffra György első mesterkurzusa (1986 nyara, keszthelyi Festetics-kastély) (Ábrahám Mariann)
VÁLOGATÁS A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL Összeállította Zelinka Tamás ( pdf ) 5MB
KÉPZŐMŰVÉSZET – ZENEPEDAGÓGIA
Dr. Lantos Ferenc állandó kiállításának megnyitója Pécsett (2013. december 13.) (Az ismertetőt összeállította: Ábrahám Mariann)
EGYHÁZZENE – IRODALOM
Egyházi kórusművek magyar szöveggel. Dobos László műfordításai
VERS ÉS ZENE
Sulyok Gizella: Virágzó fehér csend
HÍREK – AJÁNLÓK
Kurtág-hangverseny és
ünnepélyes díjátadás Londonban
José Cura újra Budapesten (Bokor Gabriella)
XI. Zongoraverseny Kadosa Pál emlékére – Léván (Szalay Szilvia)
Átadták a 2013. évi zeneművészeti
Junior Príma Díjakat
Díjeső
Lajkó Istvánnak
Rumy Balázs sikere New Yorkban (Becze Szilvia)
Emlékezés a 250 éve született Lavotta Jánosra
Szoboravatás
Budafok Borvárosban a kettős bicentenáriumon
Szobrot
kapott Puccini
| INTERJÚ
"Az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is." Beszélgetés Szabadi Vilmos hegedűművésszel, az LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella)
Lépcsőfokok, billentyűk. Interjú Kovács Gergővel, az LFZE Rendkívüli Tehetségek Osztálya növendékével (Bokor Gabriella)
RECENZIÓK
Papp Károlyné – Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban (S. Szabó Márta)
Évfordulók III. (Eisenbacher Zoltán) 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Kocsár Miklós 80 / Benjamin Britten 100
Évfordulók IV. (Eisenbacher Zoltán) 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Witold Lutosławski 100 / Ligeti György 90 művei
Évfordulók V. (Eisenbacher Zoltán) 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Ligeti György 90 / Witold Lutosławski 100
A szép és a szakrális — A karácsonyi ünnepkör Bárdosi Ildikó énekhangján (Deák-Sárosi László)
BESZÁMOLÓK
Altorjay Tamás: Beszámoló a 10. PEVOC konferenciáról
Beszámoló a CWA 12. kongresszusáról (Herencsár
Viktória)
Herencsár Viktória ArtD: Cimbalom Szemináriumi
napok Besztercebányán
Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XI. Találkozója
(Dombiné Kemény Erzsébet)30 éves a Veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola (N. Prém Zsuzsanna)
SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában
az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2014/1. számokban megjelent írásokról ( pdf )
|
|
A
MAGYAR ZENESZERZŐK EGYESÜLETE és a
VÁNTUS ISTVÁN TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
ZENESZERZŐI VERSENYE
2014.
Az Egyesület és a
Társaság zeneszerzői versenyt hirdet azon magyarországi és határon túli magyar
zeneszerzők részére, akik 2014. december 31-ig még nem töltik be 35.
életévüket.
A versenyre új,
vagy eddig nyilvánosságra nem hozott, maximálisan 8 perc időtartamú kamara- és
vokális darabokkal, valamint a cappella gyermek-, női- és vegyeskari
művekkel lehet benevezni. A kamaraművek előadói létszáma a 6 főt nem
haladhatja meg; az együttes az alábbi hangszerekből állhat össze: zongora,
hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt,
trombita, harsona, tuba, gitár, hárfa, ütőhangszerek (ez utóbbi hangszercsoport
ügyében kérjük, Siklósi
Gábor tanszakvezető művésztanárral szíveskedjenek
konzultálni, tel.: 06-62-544-605). A kórusművek esetében a hagyományos
kórusszólam-beosztás és létszámhatár érvényes. Egy alkotó legfeljebb egy művel – egy vokális, vagy hangszeres alkotással
– nevezhet be. A pályázat nem jeligés. A beküldött műveket
háromtagú – a Vántus István
Társaság és a Magyar
Zeneszerzők Egyesülete által felkért zeneszerzőkből álló – zsűri
bírálja el. Döntésük alapján az
Egyesület és a Társaság díja(ka)t ad ki. A verseny 150.000 Ft összdíjazású. Ezeken kívül – külső
támogatók révén – további különdíj(ak) kiadására is sor kerülhet, továbbá ha a
zsűri több művet javasol előadni, a helyszínen tartózkodó közönség is szavazhat
közönségdíjról. A művek beküldési
határideje: 2014. szeptember 1. A partitúrákat 3
példányban várjuk az alábbi címre: Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület, Kiss Ernő
titkár, 6726 Szeged, Temesvári krt. 42. A zsűri 2014. szeptember 15-ig hozza meg döntését. A döntőbe került művek előadása, ill. a
közreműködők kiválasztása terén a szervezők számítanak a szerzők intenzív
együttműködésére; örömmel fogadjuk, ha a szerzők saját maguk gondoskodnak a
döntőben elhangzó művük előadásáról! A díjazott
darabokhoz teljes előadási anyagot (másolt szólamokat) is kérünk. A díjkiosztó
gálahangversenyt 2014.
november 27-én, csütörtökön, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának
Fricsay-termében, a Vántus
István Kortárszenei Napok keretében rendezzük meg. Szeged, 20104.
február 20.
Hollós Máté s. k.
Kocsár Miklós
s. k. elnök tiszteletbeli elnök Magyar
Zeneszerzők Egyesülete
Vántus
István Társaság
|
| | |

|
| | |
|
| | |

|
| | |
 2013-as lapszámaink:
|
2013 / 6. | 2013 / 5. | 2013 / 4. |
2013 / 3. | 2013 / 2. | 2013 / 1. |
| | |

|
| | |
| | |
Emlékeztető:
2012-es évfolyamunk elérhető itt !
|
| | |
 | Korábbi évfolyamainkat lásd az archívumokban  |  |
| | |
| | |

|
| | |

|
| | |
| | |

|
| | |
| | |
2012-es évfolyamunk: |
|
| | |

|
Tehetséggondozás
Kodály szellemében
Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Program
Szervező neve: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége
>> Részletek
|
|
| |
|
| |
|
ÚJ PARTNERÜNK:

|
ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE

|
| | |
|
A 40 éves Monteverdi Kórus felvételeiből |
 |  |  |
|
|
| | |
|
 |  |
|
|
|
 |
 |
|
Tisztelt Olvasónk!
Írjon nekünk!
Értékes könyvét, koncert-meghívóját, konferenciáját, tanfolyamát, bemutatóját
szívesen közzétesszük:
Tamas.Zelinka@gmail.com
|
PARTNEREINK










|
TISZTELT
OLVASÓK!
Sajnálattal
tájékoztatjuk Önöket,
hogy a Parlando
c.
zenepedagógiai folyóirat
nyomtatott
kiadása
53 év
sikeres működés után
pénzügyi
okok miatt
átmenetileg szünetel.
A
papír-alapú újság hiányáért az internetes változat bővítésével és frissítésével
igyekszünk kárpótolni Önöket.
Bízunk abban is, hogy
egyszer
majd megteremtődnek
az újraindítás feltételei.
Megértésüket
és
további érdeklődésüket köszöni
Zelinka
Tamás
felelős
szerkesztő
|
IMPRESSZUM parlando.huA Magyar
Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
időszaki zenepedagógiai folyóirata. ISSN: 2063-1979
Szerkeszti a
ZETA választmánya által felkért szerkesztőbizottság: Ábrahám Mariann, dr. Bodnár Gábor, Csillag
Ferenc, Fodor Ferenc, Kertész István, Laczó Zoltán, Madarász Iván.
Felelős
szerkesztő: Zelinka Tamás E-mail: tamas.zelinka@gmail.com
mobil:
0620/493-7663 és
0630/826-1746
A folyóirat
1959-2011. között 53 évfolyamot élt nyomtatott kiadását Szatmári László
alapította.
Felelős kiadó:
dr. Gyimesi László,
a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkára.
A szerkesztőség
címe: 1068 Budapest,
Városligeti fasor 38. Tel.: 342-8927. Lapunk megjelenését támogatja az NKA Nemzeti Kulturális Alap





|