rebeka    

FELIRATKOZOM A PARLANDO HÍRLEVÉLRE

Kérjük adja meg email címét és (ha óhajtja) nevét,
s mi Hírlevelet küldünk az új lapszám megjelenésekor.

E-mail cím:*
Név:



Parlando —  a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének ingyenes zenepedagógiai folyóirata.
Megjelenik egy évben hatszor: január, március, május, valamint szeptember, október és november végén.
Alapító felelős szerkesztő: Szatmári László. Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás. Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, az MZTSZ alelnöke
A tanácsadó testület elnöke: dr. Ruszinkóné Czermann Cecília, a Zenetanárok Társasága elnöke, tagjai: Avar Judit  - ének; Ernyei László – harmonika; Kovácsikné Falvay Edit – gordonka; Romos Zsolt – fafúvó; dr. Sárosi-Szabó Márta – szolfézs; Szászné Réger Judit – hegedű; Tóth Melinda – gitár,  a Zenetanárok Társasága tagozatvezetői, továbbá dr. Bodnár Gábor egyetemi tanár, az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet igazgatója, a Zenekultúra Tanszék vezetője; dr. Bredács Alice egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet Zenei Elméleti és Kórus Tanszék pedagógia szakos tanára és Tóth Teréz szabadúszó angol/magyar tanár, pedagógiai szakújságíró, oktatáskutató



Folytatjuk az archívumok feltöltését
             







2023. 6. szám

Tartalom

A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Köteles György: “Hagyatékból örökség”. Ittzés Mihály arcai – Ittzés Mihály Szabolcsi Bence-díjas zenepedagógus, művészeti író születésének 85. évfordulóján. Emlékkonferencia az MMA rendezésében (2023. X. 14., Pesti Vigadó). Az elhangzott emlékezések közreadását szerkesztette: Ittzésné Kövendi  Kata. Ittzés Mihályra emlékezett: Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, Földi Bence, Gráfné Forrai Magdolna, Bencsik Erzsébet, Dömötör Zsuzsa, Zoboki Anna, Somorjai Paula, Rajk Judit, Erdei Péter, Szutrély Katalin, Michalis Patseas, Koós Ildikó, Wojciech B. Jankowski (Vojtek), Mirka Jankowska, Józsa Mónika, Nagy Éva Vera, Solymosi Tari Emőke, Móser Zoltán, Spiegel Marianna, Papp Károlyné Papp Zsuzsa, Zelinka Tamás, Gyergyádesz László, Dombóvári János, Berlász Melinda, S. Szabó Márta, Hartyányi Judit, Kende Zsuzsa, Gombos László, Ittzésné Kövendi Kata.

 
Gyurácz-Németh Ágnes: Úton Kokas Klárához
 
Dr. Pintér Keresztes Ildikó: Ádám Jenő ritmusképző munkája (2/2. rész)
 
Dr. Asztalos Andrea: A kórusban éneklés hatása a pszichológiai jóllétre
 
Marossy Éva – Zenével a gyerekekért. Hátrányos helyzetű gyerekek zenepedagógiája
 
Dr. Szende Ottó: Az általános és zenei képességek viszonyáról. Reflexiók Fasang Árpád cikkéhez. A szerző születésének 100. évfordulójára (Parlando 1964/1.)
 
Gáspár Benedek: A gyakorlásról
 
Taksás Marianna: Hegedűtanári portfólió (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenei Intézet, 2017)

Uzsaly Bence: Mi lenne, ha színházzal tanítanánk a színházat és művészettel a művészetet? (Papageno, 2023. XI.16.)
 
“Az énektanítás hosszú folyamat”. Ötvös Csilla harminc évről, fél évszázadról és egy készülő kötetről (benne: Ötvös Csilla Énekiskolája, 68 video) (Réfi Zsuzsanna)
 
F. Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 6. Tanításukban nem létezik elvesztegetett idő Beszélgetés Ján Boglárka gordonkatanárnő és Gönczyné Szabó Mariann zongoratanárnő
 
Két zenész beszélget. Mátyusné Ábrahám Katalin zongoratanárnő válaszol Édes Lászlóné Maradics Ágnes kérdéseire (Szélesvíz 2023/2.)
 
Nyitva van az aranykapu. Tóth Anna beszélgetése Lakatos Györggyel, a Budaörsi Tanoda és a Romano Glaszo együttes vezetőjével
 
Érdi Márta: „Nincsenek véletlen találkozások”. Kocsis Zoltán és Érdi Tamás barátságának emlékére (2019)
  
Bessenyei István: MI, egyéni utak, önszervező tanulás. III. rész. Az MI mint tanári asszisztens (Tani-tani 2023. X. 23.)
 

PETŐFI 200

Windhager Ákos PhD: A komolyzene Petőfi-képe II. (Magyar Művészet 2023/4.) 

 

KODÁLY 141 

Dr. Eősze László (1923–2020): A Kodály-jelenség (Nagyvilág, 1982/7.) (A 100 éve született dr. Eősze László zenetörténész emlékére)

 
Ittzés Mihály kiadatlan elemzése. Kodály-Csokonai: A farsang búcsúszavai (1978) (Közreadta: Ittzés Kata)
 
Dr. L. Nagy Katalin: Zenei nevelés –2000: kihívások előtt az ezredforduló zenetanítása (Iskolakultúra 1996/12.)
 
„Mozgó dó…” IV. – Zene a katedrán – Kodály Zoltán zenepedagógiai műveinek művészi légköre konferencia (MMA-MMKI, Pesti Vigadó, 2021. XI. 17.) A konferencia előadói: Ordasi Péter, Gráf Zsuzsanna, S. Szabó Márta, Olsvay Endre, Windhager Ákos, Fehér Anikó, Hartyányi Judit, B. Horváth Andrea, Nemes László Norbert) (Konferenciafilm: 4:33:46)
 
Biernaczky Szilárd: Kodály. Harangszó (Kórusmű)
 
Kodály Zoltán magyar fotóművészek alkotásain. Válogatás Kertész Csaba gyűjteményéből (II.)
 
Mindig Kecskemétinek érzem magam...” A Kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola ismeretterjesztő filmje Kodály Zoltán 140. születésnapja alkalmából. A filmet rendezte és szerkesztette: Miklós Zoltán (2022) (55:59)
 

BUDAPEST 150

Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján, a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi termében 2023. XI. 17-én rendezett díszközgyűlésen adták át a Budapest díszpolgára, a Pro Urbe és a Budapestért díjakat

Szőnyiné Szerző Katalin: Tanulmányok Budapest 150 éve zenei múltjából I. Ábrányi Kornél: Égi és földi csillagok erőterében. Ábrányi Kornél Liszt-portréja 1873-ból // II. A Krisztus-oratórium szövege és ismertetése Liszt Ferenc életrajza és félévszázados művészi működése. Az 1873-ik évi november 8-9-ik és 10-én, Pesten tartott jubileumi ünnepély alkalmára írta és szerkesztette: id. Ábrányi Kornél

 
Ungár István: Psalmus 100
 
Ünnepi nyitány – Táncszvit – Psalmus Hungaricus 100 // Hollerung Gábor: A megválaszolt kérdés. Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus (1923). Közreműködik: Cselóczki Tamás (tenor), a Budapesti Akadémiai Kórustársaság (Karigazgató: Balassa Ildikó) és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, vezényel: Hollerung Gábor + Dohnányi Ünnep nyitány és Bartók Táncszvit című zenekari művének koncertismertetője (Nemzeti Filharmonikusok)
 

KACSOH PONGRÁC 150/100

Fancsali János: Kacsoh Pongrác tanulóévei

 

LIGETI 100

Dr. Krulik Eszter: Ligeti kompozíciós technikái a vonós művek tükrében, a korai művektől a hegedűversenyig (2/2. rész) (Doktori értekezés) (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolája, 2017)

 
Dr. Retkes Attila: Ligeti György – megtartani három lépés távolságot. Interjú Ligeti Györggyel (2000) (Nap Kiadó/Gramofon Könyvek, 2004)
 

LAUDÁCIÓK

Selmeczi György, Lantos István és Sajdik Ferenc is a nemzet művésze lett (Aradi Hanga Zsófia, Telex)

 
90 ÉVES Vavrinecz Veronika zenetörténész: Istvánffy Benedek élete és működése (Musicalia Danubiana 3, MTA ZTI Zenetudományi Intézet, 1984)

80 ÉVES Perényi Eszter „A zenei fantázia, az elképzelések száma végtelen” Albert Mária interjúja a Kossuth-díjas Perényi Eszterrel (Kultúra.Hu)
 
80 ÉVES Mérész Ignác hegedű és brácsaművész, zeneszerző (Szendi Ágnes, Csepregi György, Nógrádi Péter, Pászti Júlia, Budinszky Irén, Selmeczi Vilmos, Székely Edit)
 
80 ÉVES Zászkaliczky Tamás zenekutató, orgonaművész, tanár // A hangszerek királynője és Zászkaliczky Tamás tanár, zenekutató.  Egyenes vonal Bachig. Ozsde Erika interjúja, Magyar Nemzet 2022. V. 26.)

75 ÉVES Hartyányi Judit tanár, zenepedagógus, karnagy és dr. Hőna Gusztáv harsonaművész, egyetemi tanár, az MMA rendes tagja

75 ÉVES dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet zongora-és szolfézstanár, pedagógia szakos főiskolai tanár (Szecsődi Ferenc). Dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet: Dante hatása a 19. századi zenében (SZTE Képtár és Médiatéka)
 
Hommage ŕ Márta Grabócz. Az MTA külső tagja, 70. éves születésnapja alkalmából ünnepi tanulmánykötet jelent meg kollégái szerkesztésében, a Dijoni Egyetem kiadásában

70 ÉVES Schiff András zongoraművész. Kertész Imre: Nyílt levél Schiff Andrásnak (Muzsika, 2003/1.) 

Díjátadó ünnepség az Operaházban. Kiss-B. Attila mesterművész, Egri Sándor posztumusz örökös tag lett a Magyar Opera Napja alkalmából 2023. XI. 7-én (Magyar Állami Operaház)
 
Megválasztották az év zenekari és énekkari művészét a Nemzeti Filharmonikusoknál
 
Átadták a Cziffra Fesztivál új elismerését, az Innovatív Zenei Projekt díjat
 
Tíz fiatal kapott Junior Prima Díjat népművészet és közművelődés kategóriában
 
Életünk a katonazene. Főkarmesterek jubileumi hangversenye Dohos László nyugállományú ezredes főkarmester 75., valamint Csizmadia Zsolt ezredes, főkarmester 55. születésnapja alkalmából. Közreműködik a Magyar Honvédség Központi Zenekara, vezényel: Csizmadia Zsolt ezredes, Magyar Honvédség főkarmestere és Szabó Imre alezredes, MH Központi Zenekar karmestere. A felvétel készült a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színháztermében, 2023. szeptember 14-én. Rendezte: Lovas Hajnalka (I. rész: 53:07 és II. rész: 53:37)
A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

Elhunyt Láng István (1933–2023) zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszékének egykori tanára (lfze.hu) // Lakatos György emlékezése (Facebook)

 
Dr. Kovács Ilona: Hommage ŕ Láng István // Rímek, láncolatok, mikrostruktúrák – változatok variációkra Láng István műveiben (A tanulmány az MTA BTK Zenetudományi Intézetben 2013. december 5-én, a 20-21. századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport által rendezett Évfordulók nyomában konferencián elhangzott előadás írásos változata)
 
Morendo (Láng István, 1933–2023) (Fittler Katalin)
 
Dr. Kalmár Zoltán: Szőllősy András rézfúvós kamarazenéje (Doktori értekezés) (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolája, 2021)
 
Dr. Megyeri Krisztina: Eötvös Péter Love and Other Demons című operájának dramaturgiája és kifejezőeszközei (Doktori értekezés, LFZE, 2013)
 
Szubjektív jegyzetek Megyeri Krisztina dalciklusainak lemezfelvételéhez (Hollós Máté)
 
Dr. Csüllög Judit – Várady Krisztina: „Kortárs egri hangok”. Keresztmetszet, Kátai László zongoraműveiről
 
80 ÉVES Maros Miklós zeneszerző. „...megteremtettem egy világot, amelyben jól érzem magam.” Beszélgetés Maros Miklóssal (Tar Károly) (Muzsika 2003/10.) // Magyar zongoramuzsika a határokon túlról. Maros Miklós: Complete Piano Works (Perfect Noise PN 1704) (Fittler Katalin)  (Parlando 2019/1.)
 
Szabadság, szerelem. Kortárs zenei koncert az aradi vértanúk emléknapján (Pesti Vigadó, 2023. X. 6.) (Tóth Ida/ MMA)
 
Csepregi György beszélgetése Uzsaly Bencével. Laczó Zoltán Vince kettősversenyének bemutatója kapcsán


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Ivasivka Mátyás (1933–2023) Petrőczi Éva: „Matyi bácsi”. Ivasivka Mátyás zenetanár, kórusvezető, zeneszerző emlékére
 
Elhunyt Perlusz Sándor (1936–2023), Liszt Ferenc-díjas magántáncos, a Magyar Állami Operaház balettművésze, a Magyar Táncművészeti Főiskola (ma Egyetem) tanára, docens
 
Elhunyt dr. Tóthpál József (1936–2023) címzetes főiskolai tanár, a filozófiai tudományok kandidátusa, a Magyar Muzsikus Fórum elnöke, a KÓTA tiszteletbeli elnöke, a Zene-Zene-Tánc c. folyóirat felelős szerkesztője, a Nemzeti Filharmónia ny. igazgatója. Dr. Tóthpál József esszéi: „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga?” Kodály Zoltán és a magyarság sorskérdései // Mágikus hatást gyakorolt – Kardos Pál emlékezete. (Részletek a szerző Csillagok és cédrusok c. esszéket és művészet, valamint a zene éthoszáról szóló írásokat tartalmazó könyvéből, Budapest, 2013)
 
Elhunyt Bieliczkyné Buzás Éva (1937–2023) a hajdúszoboszlói irodalmi és zenei élet meghatározó alakja, a Magyar Rádió egykori munkatársa, szerkesztő, zenei író
 
Elhunyt Gerey Tamásné Dezsényi Magdolna (1938–2023) középiskolai énektanár és kóruskarnagy (Márkusné Natter-Nád Klára)
 
Elhunyt Kállai Kiss Ernő (1939–2023) Kossuth-díjas klarinétművész
 
Elhunyt Szegő András (1948–2023) Prima Primissa-díjas újságíró (Kokas Katalin, Facebook)

Elhunyt Abonyi Katalin (1953–2023) klarinétművész-tanár (Herczegh Mária, Vető Ágnes)
 
Elhunyt Szabóné Hegedüs Márta (1955–2023), a Józsefvárosi Zeneiskola zongoratanára
  

EMLÉKLAPOK

Megemlékezés az Erkel-család felújított síremlékénél a Megyeri temetőben (Somogyváry Ákos)

125 ÉVE SZÜLETETT SZABÓ EMIL (1898–1970) zeneszerző, zongoraművész,  1926-tól haláláig a debreceni intézet zeneszerzés-, zeneelmélet-tanára, az énekkar és a zenekar vezetője, a város hangversenyéletének aktív résztvevője
 
Harsányi László: Bibó Olga (?–?) és Sebők Stefi (1903–1981) énekesek (Menedékek: az OMIKE Művészakció és társai 1939–1944. Készült a MAZSIHISZ-nél megjelenő sorozathoz. 18. rész.)
 
Malina János: Tisztelet Bartha Dénesnek (1908–1993) (Muzsika, 1984/4.)
 
110 ÉVE SZÜLETETT Forrai Miklós (1913–1998) énektanár, karmester, karnagy, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja . Forrai Miklós: Liszt Ferenc és Szekszárd (Dunatáj, 1981/4.)
 
110 ÉVE SZÜLETETT Takács Paula (1913–2013) operaénekes. (Dalos László emlékezése, Operaélet 2003/12.)
 
100 ÉVE SZÜLETETT Vermes Mária (1923–2018) hegedűművész-tanár (Dr. Kovács Ilona interjúja: „Adják bele szívüket, lelküket a zenélésbe”. Beszélgetés Vermes Máriával (Parlando 2013/).
 
85 ÉVE SZÜLETETT Dimény Judit (1938–2018) középiskolai ének-zene tanár, közel negyven éven át a Magyar Rádió gyermekeknek szóló zenei ismeretterjesztő műsorainak szerkesztője, vezetője. (Dr. Morva Péter írásai)
 
50 ÉVE HUNYT EL Török Erzsébet, ismertebb nevén: Török Erzsi (Kolozsvár, 1912. november 15. – Budapest, 1973. december 1.) Kossuth-díjas énekművész, érdemes művész. Keszi Imre: Sirató a népdalért (Élet és Irodalom 1973. XII. 8.)
 
95 ÉVE SZÜLETETT Lendvay Kamilló (1928-2016).  Komolyzene, könnyűzene. Feuer Mária beszélgetése Lendvay Kamillóval (Élet és Irodalom, 1971. IX. 11. Könyv formájában megjelent a Zeneműkiadó Zeneélet sorozatában. (Feuer Mária: 88 muzsikus műhelyében, 1972)
 
90 ÉVE SZÜLETETT Kocsár Miklós  (1933–2019). Feuer Mária: Nem divatot, korszerűséget (Élet és Irodalom, 1972. VII. 22.) (50 muzsikus műhelyében, Zeneműkiadó Budapest, 1976) // Portréfilm Kocsár Miklós zeneszerzőről. Rendező: Petrovics Eszter, operatőr: Sibalin György (MMA, 2014) (52:00)
 
80 ÉVE SZÜLETETT Gerstner Bálintné zongoratanár (Szendi Ágnes)

 
50 ÉVE HUNYT EL Réti József (1925–1973) opera- és dalénekes, zeneakadémiai tanár (Tóth Anna, lfze.hu)
 
10 ÉVE HUNYT EL Szokolay Sándor (1931–2013). Extázis. Feuer Mária beszélgetése Szokolay Sándorral (Élet és Irodalom, 1971. XI. 13., könyv formájában megjelent a Zeneműkiadó Zeneélet sorozatában. (Feuer Mária 88 muzsikus műhelyében, 1972) // Kelet és Nyugat találkozása Szokolay Sándor Szávitri című operájában. Gombos László előadása (MMA 2013. november 29.) // Koncertfelvételek Szokolay Sándor műveiből (MMA)
 
Sebestyén Katalin: Schiffer Ervin, a brácsa mestere. Részletek a megjelenés előtt álló könyvéből. (Szerkesztette: Réfi Zsuzsanna) Kollégák, barátok, növendékek múltidézése, méltatása (folytatás): Santiago Cantó, Yasuko Takahashi, Sander Geerts, Jaak Gregoor, Freddy Arteel, Huub Huub Beckers, Wilfried Westerlinck, Előd Bernadett, Szűcs Máté, Ani Natroshvili, Vörösváry Ibolya


JOHN LENNON BÉKEDALAI
 

HANGZÓ HUNGARICUM

Dr. Bajnai Klára: A 120 éves Király Színház és az Aranyvirág gramofonlemez emlékei


JAZZ

Havas Ádám: The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora (A magyar jazz diaszpóra keletkezése és szerkezete). Ashgate Popular and Folk Music Series. Routledge, London-New York, 2022. (ISBN 9780367677794, 198 old. GBP 130.00) (Simon Géza Gábor)

 
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje, 1958-2023. Szabolcsi Bence emlékére című, 2023. november 20-án, MMA támogatással megjelenő kötetből előzetese. Beleolvasásra: Bibliográfia 25 fejezetben

KITEKINTÉS

Dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet: Nemzetközi kitekintés a cseh zene méltó tolmácsolója, Mária Tomanová nagysikerű ária és dalestjein keresztül

 
Judit Mäkinen: Finnország a zenei társaságok országa (401. levél hazámból, Finnországból szülőhazámba, Magyarországra.)
 
A Carnegie Hallban rendezték meg a harmadik New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt (2023. X. 6.)
 

1630 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS 2023. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓJA

SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2023/5. számokban megjelent írásokról

MŰVÉSZETELMÉLET

Fehér Anikó: B. Sztojanovits Adrienne karnagy és kora (Kulturaláncolatok. Tóth Árpád kora és szellemi örökösei. Műhelytanulmányok IV. évfolyam/2. MMA-MMKI 2022)

 
Hollós Máté: Tóth Eszter és a Zene (Kulturaláncolatok. Tóth Árpád kora és szellemi örökösei. Műhelytanulmányok IV. évfolyam/2. MMA-MMKI 2022)
 

Dávid Rebeka: Balla Péter 1943-as balatonszárszói előadásának vizsgálata egy új forrás tükrében
 
Máté Zsuzsanna: Madách Az ember tragédiája drámai költeményének zenei transzformációiról (II. rész) Az adaptációtól inspirációig
 
Sándor László: Du Fay: Ecclesiae militantis – egy menzurális motetta fiziognómiája (Az alkotó a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa)
 
Malina János: Egy konzervatív forradalmár (380 éve hunyt el Claudio Monteverdi) (Muzsika, 1993/12.)

Tokaji András: Bel canto I. (Második rész: Parlando, 2024/1.)

Dr. Nótári Tamás: Waltraud Meier búcsúfellépése a berlini Staatsoperben

Bepillantás egy foniáter tevékenységébe. Hacki Tamás külső tag 2023. április 18-án megtartotta akadémiai székfoglalójának képgalériával és videóval bővített összefoglalója
 
Beszélgetés Kocsis Zoltánnal Liszt Ferenc életéről és munkásságáról (I-II.) Beszélgetőtárs:  Mácsai János (Duna TV, 2011) (4:34 + 12:49)
 

ZENE ÉS AZ ÓVODA

Nagyné Árgány Brigitta: Harmadéves óvodapedagógus hallgatók zenei gyakorlatának értékelése a mentorpedagógusok szemszögéből


NÉPZENE

Riskó Kata: „Nem egyéni munka, hanem sokak együttműködése hozza létre”. 70 évvel ezelőtt alakult meg az MTA Népzenekutató Csoportja

 
Vizeli Máté: Erdélyi adatközlő brácsások hangszertanulási módozatai


INTERJÚK / PORTRÉK

Iránytűnk a művészi minőség. Gózon Ákos összegző interjúja Vashegyi Györggyel, az MMA leköszönő elnökével (MMA)

 
„A természetem részévé vált a hangszerem” Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról (Tóth Ida, MMA)


EGYHÁZZENE

Tardy László: Magyarországi katolikus egyházi zene (1994).  (Megjelent az ÖSSZHANG c. kötetben, amely válogatást tartamaz Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)

 

KARÁCSONY KÖZELEG

F. Pálfy Zsuzsa karácsonyi ihletésű verseiből: Karácsony közeleg; A zene ereje; A húrok ereje; Klasszikusok

Megyeri Krisztina: Salve Regina-bemutató / Kocsár Miklós: Négy Mária ének (Musica Nostra Kórus, orgonán közreműködik: Balogh Lázár, vezényel: Mindszenty Zsuzsánna, 2023) (Koncertfilm, 18:15)

  
Baloghné Kovács Magdolna: Csendes éj
 
pARTfogó – Az ösztöndíjas művészek bemutatkozó estje. A legismertebb karácsonyi egyházi dallamok nyomába ered dr. Fehér Anikó vendégeivel (1:08:12)
 

ZENE ÉS EGÉSZSÉG

Dr. Székely György: Az orvoslás és a zene – a hobbitól a terápiáig. „A zene meg tudja gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket az orvostudomány nem tud megérinteni” (Debasihs  Mridha)

 

ZENE – IRODALOM

Peter Spangenberg: Hisszük: az Úr világ ura (Fordította: Petrőczi Éva)

 
Petrőczi Éva - A katicabogár újhéber nevére Eisler Krisztinának
 
Széplaki György: Képzelt riport utcazajban
 

BELEOLVASÓ

Horváth György: Szaxofon világtörténet 1838–2023 Szaxofon a külföldi klasszikus zenében (Magánkiadás, 2023)

 
Petrőczi Éva: Varázslat, Zsolnay-tányérral – Versek (Fekete Sas Könyvkiadó, 2023) Részletek a könyvből: Petrőczi Éva: Ajánló; Székely György: Egy érzékeny művész világlátása; Petrőczi Éva: Bárdnői pillanat
 
Fodor Ákos: Benső beszéd: Hangminta. Válogatott versek. (Fekete Sas Könyvkiadó, 2023) Részletek a könyvből: A hangszer; Miniesszé; Metaakusztika; Egy kérdés


RECENZIÓK  

Bosnyák Csilla: Színes dallamok hangszerekre 2. Munkafüzet 6-10 éves korig (Fittler Katalin)

 
Új telek, új utazók (Fittler Katalin)
 
MegmÉRettetÉS - mértékegység nélkül (Fittler Katalin)
 
A gondolkodó nádszál. Lencsés Lajos oboaművész vallomásai (Lencsés Lajos: A gondolkodó nádszál. Egy muzsikus emlékezései. Püski Kiadó, Budapest, 2023.) (Tóth Ida/ MMA)
 
Egy életút a könyvtár és a kórusmozgalom vonzásában (Pogány György)
 
Rácz Aladár hagyatékának katalógusa (Pogány György)
 
Ikervers. Vadász János verseskötetéről (L'Harmattan Kiaó 2023) (Kiss Ernő)
 

ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

Erdős Ákos: Kórushangképzés – kórusmódszertan (ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2023)

 
Új cimbalmos kiadványok! Prof. Herencsár Viktória, ArtD. beszámolója
 
Laskai Anna: Egy előadóművész-gondolkodó portréja (Musicologia Hungarica- 5., 2023)
 
Nánó Csaba: Kürthy András (Ábel Kiadó, 2023) /Bevezető. Egy csésze kávé és a folytatás
 
Capella Savaria: Symphonies & Concertos // Fülei Balázs, Megyesi Zoltán - Schubert: Winterreise, Op. 89, D. 911 // Spirit: Auer Trio plays Smetana & Dvořák // Balog József: Viennese Romance // Korda Forever – válogatás-album (HUNGAROTON, 2023)
 
BMC Records újdonságai, 2023 ősz

Magneoton – WARNER HÍRADÓ 2023 No. 10. és 11. KLASSZIKUS



HÍREK / FELHÍVÁSOK

Nyilvánosan elérhető a Leonard Bernstein életéről szóló Maestro című film előzetese

 
Hogyan rajzolták a violinkulcsot a híres zeneszerzők
 

BESZÁMOLÓK

Pillanatképek egy zenekar történetéből. Megnyitó ünnepség a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 170. évfordulóján megrendezett kiállítás alkalmából (Laskai Anna)

Az Erkel Ferenc Társaság és a Walesi-Magyar Kulturális Egyesület szervezésében, Kőbánya Önkormányzata támogatásával 2023. november 10-13. között Budapestre látogatott Adrian Partingtont, az angol zenei élet egyik meghatározó képviselője (Somogyváry Ákos)
 
A Fúvószene mesterei. A MH Központi Zenekarának hangversenye (Zeneakadémia, 2023. IX. 25.) Vezényel: Szabó Imre alezredes, Sáros Péter őrnagy és Kovács Tibor főhadnagy. Műsoron Szentpáli Roland, Hidas Frigyes, Johan de Meij és Oscar Navarro művei (A koncertfilmet rendezte: Lovas Hajnalka (I. rész: 1:07:28 és II. rész 47:11)

50 éve alakult meg a Kecskemét Városi Vegyeskar (Képriport) (Facebook)
 
Manon Lescaut – Puccini remekműve ismét Szegeden (Kiss Ernő)
 
Fauré gyászmiséje a budai Szent Imre-templomban (2023. X. 23.) (Köteles György)
  





2023. 5. szám

Tartalom

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

A könnyű műfaj kőbányai generációja. Dr. Gyimesi László: A szakszervezet Kőbányai Zenei Stúdiója negyedszázada mutat új utakat (Réfi Zsuzsanna)

 
Interjú dr. Nemes László Norberttel, a The Netherlands Vocal Talent művészeti igazgatójával, a Hágai Királyi Zeneakadémia tanárával, a kecskeméti Nemzetközi Kodály Intézet volt igazgatójával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzorával (Tóth Teréz)
 
K. Udvari Katalin Tehetséggondozás Kodály szellemében 1950-ben és 2023-ban
 
Dr. Fehér Anikó: A zene a legfontosabb! Beszélgetés a Kodály-módszer külföldi megjelenéséről A beszélgetés résztvevői: B. Horváth Andrea, Hartyányi Judit és Körtvési
Katalin. Moderátor: Fehér Anikó (Valóság 63. évf. 7. sz., 2020. július)

 
Uzsalyné Pécsi Rita PhD: Érzelmi intelligencia fejlesztése zenével. Egy zenei nevelési koncepció bemutatása (Doktori értekezés, Eszterházy Károly Egyetem, 2008)
 
Vass Krisztina: Kötelező zongora tantárgy tantervi programja. Alapvetések, irányelvek, célok, feladatok
 
Réti Tamás: Czövek Erna szellemi öröksége. Fókuszban az életpálya tananyagreformeri és szakírói szerepmotívumai (PTE BTK „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola)
 
Marossy Éva: Humanisztikus zenepedagógia, A személyiség stabilizálása
 
Dr. Pintér-Keresztes Ildikó: Ádám Jenő „ritmusképző munkája” (II/1.)
 
Az ázsiai és csendes-óceáni kórusmuzsika sokszínűségének nagykövetei. Ifjúsági Kórusfesztivál 2023, Penang, Malajzia. Tóth Teréz interjúja // Ambassadors of Asia Pacific Choral Music Diversity. Asia Pacific Youth Choir 2023, Penang, Malaysia (Interview by Teréz Tóth)
 
Óváry Zoltán: Többkötetes magyar gitáriskolák több nézőpontú elemzése a tartalmuk jellege alapján (Debreceni Egyetem Zenei Intézet tanulmányaiból. Szerkeszti: Váradi Judit)
 
Kudar Krisztina Blanka: A nevelőotthoniokban nevelkedett gyermekek zenei tehetséggondozása (PTE-Művészeti Kar)
 
Sebestyén Katalin: Schiffer Ervin, a brácsa mestere. Részletek a megjelenés előtt álló könyvéből. (III/2.) (Szerkesztette: Réfi Zsuzsanna) Kollégák, barátok, növendékek múlt- idézése, méltatása (1.) (Jaak Gregoor, Frankl Péter, Pauk György, Botvay Károly, Konrád György, Kovács Béla, Stuller Gyula, Peter van Drimmelen, Marjolein Dispa
emlékezése)

 
F. Pálfy Zsuzsa: ÉRTÉKMENTŐK (5. rész) Világjáró mecénások. A szerző beszélgető partnerei: Fejes Krisztina, Szabó Gábor, Onczay Zoltán, Szűcs Máté és Polgár Éva
 
Faragóné Várady Éva: „Az egyéni képzés színes és egyedi”. (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenei Intézet, Furulya-porfólió, 2016)
 
Kéringer Gábor – Vizeli Máté: Ha nagy leszek, zenész leszek…A család, mint pályaorientációs tényező a zenésszé válás útján
 
Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó György AMI Zenei Tábora Sárospatakon és környékén (Szakmai beszámoló)

80 ÉVE JELENT MEG: Énekszó. Hangjegyes ének- és zenepedagógiai folyóirat. Szerkesztik: Kerényi György és Kertész Gyula. (XI. évfolyam, 1. szám. (61.) 1943. szept.— okt.) (facsimile) (db.zti.hu)
 
A 2023. évi Bartók Világverseny díjazottjai és a verseny filmjei (papageno.hu)
 
A Zeneakadémia tehetségei a Liszt Ferenc Kamarazenekarral (A. Vivaldi, J. S. Bach és W. A. Mozart versenyművei) (koncertfilm: 2:07:11)

TANÁRKÉPZÉS
Dobszay László: Zenészképzés és műelemzés (Parlando 1972/3.)


ZENE ÉS AZ ÓVODA
Nagyné dr. Árgány Brigitta PhD: Komplex művészeti projektek az óvodapedagógus alapképzésben

A MAGYAR ZENEI TANÁCS SZAKMAI NAPJA (2023. X.2., BMC Tetőterem)
 
1.) Beszélgetés a zenei közönségfejlesztés lehetőségeiről. Résztvevők: Péterffy Balázs, Severinghaus Artemisz; Tóth László, dr. Váradi Judit, Záborszky Kálmán. A beszélgetést vezeti: Zsoldos Dávid (1:12:06)

2.) Beszélgetés a zeneművészeti felsőoktatás helyzetéről. Résztvevők: Hontvári Csaba, Kovács Szilárd Ferenc, Lakatos Péter, Pappné Schmiedt Annamária, Zsigmond Zoltán. A beszélgetést vezeti: Váradi Judit (1:05:47)

LAUDÁCIÓK
A Zeneakadémia is gratulál a friss Nobel-díjas magyar tudósoknak (lfze.hu)
 
Magyar Örökség Díj (2023. IX. 23.)
- A díjazottak névsora
- Apagyi Mária és Lantos Ferenc művészetpedagógiai munkássága. Laudátor: Dr. habil Király Csaba zongora- és orgonaművész-tanár (pdf)
- TÉKA együttes népzenei, oktatási és közösségépítő szolgálata. Laudátor: Eredics Gábor népzenész-tanár
 
MMA Tagozati díjátadó a Pesti Vigadóban. Kilenc tagozat tizennyolc díjazottjának köszöntése (mma.hu)

Beszámoló az MMA Zeneművészeti Tagozat díjátadó ünnepségéről (2023. X. 18.) Dobozy Borbála: Csizmadia Angelika laudációja; Szecsődi Ferenc: Fejes Antal laudációja; Szőnyiné Szerző Katalin: Kaczmarczyk Adrien laudációja; Vashegyi György: Sapszon Borbála laudálója; Szőnyiné Szerző Katalin: Vavrinecz Veronika laudációja; Onczay Csaba: Ádám Károly laudációja; Dobozy Borbála: Lőte Enikő laudációja. Szerkesztette: Ruff Béla
 
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar három oktatója kapott egyetemi tanári kinevezést
 
Kilencen habitáltak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (lfze.hu)
 
Átadták a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság 2023. évi szakmai elismeréseit, a Kroó-díjat és a Kroó-plakettet
 
2023. évi Martin György-díjasok: Éri Péter (1953–2023), Papp István Gázsa, Fügedi János, Török János (tanchaz.hu)

Prima díjas lett Juhász Zoltán, Gőz László, Pitti Katalin, Hollerung Gábor és Sapszon Ferenc
 
88 ÉVES Frankl Péter. Sokdimenziós téridő-kollázs. Rendhagyó portréfilm Frankl Péter zongoraművészről (Fittler Katalin)

80 ÉVES Szenthelyi Judit zongoraművész, a LFZE tanára
 

75 ÉVES Dr. Kerek Ferenc. Válogatás a zongoraművész professzor korábban megjelent írásaiból és hangfelvételeiből (pdf)
 
„A legjobb tanár az, aki utat mutat." A 70 éves Enreiter István nagybőgőművész-tanár köszöntése (Buchernáné Ladosinkszki Andrea)
MŰVÉSZETELMÉLET

85 éve született dr. Ittzés Mihály. Kodály-Kölcsey: Elfojtódás (1978)

 
Tardy László: Liszt Ferenc egyházi műveiről (I. Liszt-kórusok (1987); II. Liszt Ferenc Esztergomi miséje - 1856 –1956 – 2006 (2006); III.  Liszt Ferenc Krisztus-oratóriuma (2011) (Megjelent az ÖSSZHANG c. kötetben, amely válogatást tartamaz Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD.: Allaga Géza 19. századi zeneszerző halálának 110. évfordulójára emlékezve. Allaga Géza (1841 – 1913) cimbalomkompozícióinak értelmezése
 
Dr. habil Györiványi Ráth György: Beethoven szimfóniái metronómszámaik tükrében

Dr. Nótári Tamás: A Schwangesang bővítményekkel. Tizenhét dal – százhúsz év – ötven énekes 


Dr. Csereklyei Andrea: Francis Poulenc dalai (Részlet a szerző disszetációjából, LFZE, 2017)
 
Tari Lujza: A népzene a globalizáció és (vagy) interkulturalitás részeként. A szerző 75. születésnapjára
 
Dr. Erdősi-Boda Katinka-dr. Erdősi Károly: Klebelsberg a kultúrpolitikus és a politikai kultúra. A Tudományos Ismeretterjesztés igénye a Hidegkúti Hírekben és a Parlandoban + Klebelsberg Kuno Napok a Klebelsberg Emléktársaság szervezésében (2023. november 18-19. Klebelsberg Kultúrkuria, 1028 Budapest Templom u. 2-10.)
 
Megérthető zene – Örök forrás. A klasszika harmóniája (Haydn és Prokofjev szimfóniái). Előad és vezényel: Hollerung Gábor. Közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar (Zeneakadémia, 2021. I. 17.) (1:42:05)
 

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA (MI)

Mentés másként – De mit és hogyan? Konferencia művészeti örökségünk digitalizációjáról (MMA 2023. IX. 27.)
 
A magyar dalszerzők nem félnek a mesterséges intelligenciától, a közönség kíváncsi, de bizalmatlan is az MI-dalokkal szemben // Felismerjük, ha van ember a dal mögött, de azt már nehezen, ha MI-t is használtak hozzá. Meglepő eredménnyel zárult az Artisjus MI-dalfelismerő kísérlete (Artisjus)
 
Bessenyei István: MI, egyéni utak, önszervező tanulás I-II. (Taní-tani 2023. IX. 19. és 23.)
 

ESSZÉ

Szili István: Pigmeusok
 

ESZTÉTIKA

Dr. Máté Zsuzsanna: Madách Az ember tragédiája drámai költeményének zenei transzformációiról (I. rész) – A funkcionalitástól a szabad újraalkotásig
 

ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG

Szabadi Magdolna: Visszaemlékezés egy zeneterápiás csoport vezetésére egy neuropszichiátriai rehabilitációs intézetben


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Dudás Ferenc (1930–2023) oboa- és szolfézstanár, a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola korábbi igazgatója (Szendi Ágnes)
 
Elhunyt Ködöböcz József (1942–2023), a Rózsavölgyi Márk AMI tanára (Ködöböcz Judit, Facebook)
 
Elhunyt Sohonyai Károly (1944–2023), a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának nyugállományú tűzoltó főtörzszászlósa, a Kalász Művészeti Iskola egykori rézfúvós tanára (Kalász Művészeti Iskola)
 
Elhunyt Párkányi István (1945–2023) hegedűművész-tanár (Szőts András)

Elhunyt Éri Péter (1953–2023) etnográfus, népzenész, énekes, zene és dalszöveg szerző, Liszt Ferenc-és Kossuth-díjas zeneművész, a Muzsikás együttes tagja. Dr. Fehér Anikó: „Nagyon nehéz megmondani, mitől jó a zene…”. Népzene – világzene. Interjú Éri Péterrel, a Muzsikás együttes tagjával (Magyar Művészet 2017/2.) 

Elhunyt Hargitai Géza (1958–2023) Kossuth-díjas hegedűművész, a Bartók vonósnégyes és a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja, a LFZE egykori tanára (Fülei Balázs lfze.hu, Onczay Csaba, Lakatos György facebook)
 

PETŐFI 200

Heverdle Péterné dr. Köncse Kriszta: „Népköltőnk” a népzenében – Petőfi Sándor költeményeiből válogatva
 
Windhager Ákos PhD: A komolyzene Petőfi-képe (I. rész) (Magyar Művészet 2023/3.)
 

LIGETI GYÖRGY 100

Dr. Kerékfy Márton: A kelet-európai népzene hatása Ligeti György zenéjére (LFZE, 2014)

 
Dr. Krulik Eszter: Ligeti kompozíciós technikái a vonós művek tükrében, a korai művektől a hegedűversenyig (Disszertáció, LFZE, 2017) (2/1. rész)

EMLÉKLAPOK

Csirák Csaba: A Szatmárnémeti Társaskör szerepe a város zenei életében (pdf)

 
180 éve született David Popper (1843–1913) cseh gordonkaművész-tanár. Bokor Gabriella: A Popper jelenség (mazsihisz.hu)
 
145 ÉVE SZÜLETETT Fodor Ernő (1878 – 1944) iskolaszervező zenepedagógus, zongoraművész. Mihalicz Csilla: Kiutat mutatott a magyarság zenei szegénységéből (Papageno 2023. X.6.)
 
Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában 2007. május 11. és június 17. között megrendezett időszaki kiállítás brosúrájának szövege

120 ÉVE SZÜLETETT Pásztory Ditta (1903–1982) zongoraművész. Dr. Vikárius László írása a Bartókné Pásztory Ditta hagyatékából „Édes Dittán” címmel a Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában 2007. május 11. és június 17. között megrendezett időszaki kiállítás brossúrájához.

100 ÉVE SZÜLETETT Sándor Judit (1923–2008) opera- és dalénekes.  A specializálódás, leegyszerűsítés ellen tanítani – Sándor Judit – Feuer Mária interjúja Sándor Judittal (Élet és Irodalom, 1968. 08.31. Könyv formájában megjelent a Zeneműkiadó Zeneélet sorozatában. (Feuer Mária 88 muzsikus műhelyében, 1972) // Kerényi Mária interjúja Sándor Judittal (Muzsika, 1983/10.)
 
90 ÉVE SZÜLETETT Forgács Éva operaénekes (Szendi Ágnes)
A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

Dr. Török Ágnes: A 20-21. századi kóruszene notációjáról (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar)

 
Prof. Herencsár Viktória, ArtD. A kortárs zene interpretálása cimbalmon
 
„Frissítések” - Dubrovay László: duos and solos for four. A Samodai-Szives Duó második felvételéről (Fittler Katalin)
 
Csató Mónika: Az első Új Zenei Élményműhely beszámolója (2023. szeptember 9, Piliscsév)
 
Dr. Kalmár Zoltán DLA a World Grand Prix Music online zenei versenyen abszolút első helyezettje
 
Kósa Gábor szerzői estje (Nádor Terem, 2023. IV. 14.) (Koncertfilm: 72:07)


JAZZ
Harsányi László: „Négykezeseztünk, improvizáltunk, tréfálkoztunk.” Adler Tibor  (Budapest, 1905 – Hrenovoje, Szovjetunió, 1943) zongoraművész, zeneszerző jazz zongorista emlékére. (Menedékek: az OMIKE Művészakció és társai 1939-1944/14. rész.)


Simon Géza Gábor írása. A jazztanszak, ahol Szakcsi Lakatos Béla is tanult Az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSzK) stúdiójának jazztanszaka (1963. január)
 
A BMC RECORDS jazz-cd újdonságai
 

HANGZÓ HUNGARICUM
Dr. Bajnai Klára: Néhány gondolat a DACAPO-RECORD térhódításáról (1907 - 1913)
   

EGYHÁZI ZENE
Varga László: Az Országos Magyar Cecília Egyesület története és tevékenysége. „Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia. Szerkesztette: dr. Fehér Anikó (MMA-MMKI, 2020 XI.)


ZENE – IRODALOM
Petrőczi Éva: A küküllővári templom Utolsó ítélet freskójára. Lángi József restaurátornak // Szarvascsere
 
Kodály: Psalmus Hungaricus (1962). Biernaczky Szilárd költeménye
 

ZENE A FOTÓ- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETBEN
Válogatás Kertész Csaba fotó-gyűjteményéből I. (Zongoraművészek)
 

BELEOLVASÓ
Körner Tamás: Egy hályogkovács emlékei (ARKTISZ KKT, 2022.) // Aki kétszer született – Rév Lívia

BESZÁMOLÓK
Emelkedett lélekkel. A Budapesti Monteverdi Kórus hangversenye a Zene Világnapján (Budapest-belvárosi Szent Anna-templom, 2023. X. 1.) (Köteles György)
 
Dr. Székely György: Síppal-dobbal… Martin Grubinger búcsúzik, Beszámoló egy különleges Salzburgi koncertről (Gramofon 2023. X.)

XXVI. Országos Tárogatós Találkozó Szerencsen (2023. VI. 23-25) (Lukács Ágnes)

A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás". A magyar népzenei kultúra örök és ma is él (III. Pécsi Kodály Népdal Maraton, 2023. X. 13.) (mma.hu)

RECENZIÓK     
Újrafelfedeznivalók – Farkas Ferenc zongoraművei (Stradivarius – STR 37261 (Fittler Katalin)
 
Csengery Kristóf: Örökségek. Fülei Balázs Hungarotonnál megjelent CD-jéről (Élet és Irodalom, LXVII. évfolyam, 31. szám, 2023. augusztus 4.)
 
Életrajz – képregény formában. Két hang között - Arvo Pärt zenei útkeresése. Joonas Sildre könyve (Polar Egyesület, 2022) (Fittler Katalin) (pdf)
 
Paul Merrick: Liszt’s Programmatic Use of Key Essay on Key Character in One Composer’s Music (Budapest: Argumentum, 2021) (Kaczmarczyk Adrienne)
 
Egy megfilmesített zenés(z)életrajz muzsikája. Il Boemo – azaz, Josef Mysliveček zenéje, CD-felvételen (ERATO 5054197238147) (Fittler Katalin)
 

INTERJÚK / PORTRÉK
„Végképp elhatároztam, hogy az én irányom a zenetörténeti kutatás lesz” – Berlász Melinda munkássága (Albert Mária, KULTÚRA.HU)

A közvetítő. Várbíró Judit a kudarc hasznáról, Gaál István filmrendező cetlikkel borított padlójáról és a Gyökerekről (Tóth Ida, MMA)

 
Bach, Dobozy Borbála és a BMC. I. Dobozy Borbála lemezbemutató koncertje a BMC-ben (Tóth Ida, MMA) //II.  Két dupla lemezre vette Bach Das Wohltemperierte Klavier c. gyűjteményét Dobozy Borbála. Szász Emese (BMC, 2020) interjúja. III.  Malina János (Revizor, 2020) és Zay Balázs (Gramofon, 2020) recenziója
 
„Nem kell mindennel a közönség elé állni...” – interjú Szives Márton ütőhangszeres művésszel (Lengyel Zsanett)
 
Pitti Katalin és Hegedűs Valér – Mohai Gábor és vendégei (EWTN Katolikus Televízió) (52:10)
 

ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA
Új digitális kották a zenei versenyek kötelező darabjaiból (EMB)
 
Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft újdonságai. 1. Dubrovay László: 6 Bagatell zongorára; 2. Móri Marianna: FuvolaIskola; 3. Ludvig József: Klasszikus GITÁRISKOLA
 
Bárdos Lajos könyvei újra kaphatók: Életet az énekbe! // Prozódia (Kardos Pál Alapítvány, 2023)

Petrőczi Éva: Varázslat, Zsolnay tányérral Két Parlando-szerző-egy kötetben

Angelo Ephrikian és a Vivaldi felfedezés. Tanúságtételek és a trevisói zenész története, aki napfényre hozta a vörös pap műveit. Szerkesztette: Robert De Pieri, fordította: Buzna Levente (Antiga Kiadó, 2022)

 
Exploration, Works by Schubert, Blahetka, Beethoven, Born (Győri Noémi, Suzana Bartal (fuvola) // Schubert: Piano Sonata in B-flat major, D. 960 - Brahms: 4 Ballades, Op. 10 // BRAHMS: Autumn Leaves, Sonatas for Clarinet and Piano, Op. 120 (Szatmári Zsolt-klarinét, Fülei Balázs-zongora) // Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd – 50. jubileumi kiadás / Best of Presser Gábor – Szerzői válogatás I Best of Presser Gábor - LGT válogatás II.  (Hungaroton 2023)
 
Magneoton – WARNER HÍRADÓ 2023 No. 8..és No. 9.  KLASSZIKUS (pdf)
 
Duo Fresco felvételei 1. Hommage ŕ Kornelia- Négykezes zongoramuzsika Hollósi Kornélia (1829–1890) emlékére (Fancsali   Emese és Fancsali János) // 2. Hungarian – Armenian Piano Music - Magyarörmény zongoramuzsika) Du Fresco (Bagi-Fiatal Lilla és Fancsali János)

1640 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS
2023. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓJA (V. VÁLTOZAT) (pdf)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2023/4. számokban megjelent írásokról





2023. 4. szám

Tartalom

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Vezetőváltás a Zeneakadémia Kodály Intézetében. Nemes László Norbertet Rajk Judit váltotta az igazgatói poszton (Dr. Vigh Andrea) (lfze.hu)
 
Gazdag értéktárral ünnepli magát a 70 éves állami zeneoktatás (MZMSZ honlapja)
 
Váradi Judit– Héjja Bella Emerencia: A középfokú zenei oktatás jellemzői (pdf)
 
Czakó Dóra – Bodnár Gábor: Művészetközvetítés mesterfokon: a művészeti instruktor szak indításának tudományos-szakmai előkészítése az ELTE BTK-n
 
Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszert alkalmazó mintaiskolák múltja és jelene (Papageno 2019. VII. 3.) (pdf)
 
Dr. Pintér-Keresztes Ildikó: Ádám Jenő „ritmusképző munkája” (II/1.) (pdf)
    
Bretz Gábor: X. Országos, Jubileumi Ádám Jenő Dalverseny, Szolnok, 2023. 05. 19-21.
 
Szilágyi Szabolcs – Csetényi-Czeloth Gyula: A magyar fuvolázás elmúlt kétszáz éve és európai beágyazódása. A könyv bemutatása és Dalos Anna előszava
 
Dr. Asztalos Kata-Dr. Csapó Benő (1953–2023): Zenei képességek online diagnosztikus mérése. (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), Budapest, pp. 245-267. (2015)
 
Felfedezni a gyerekek saját értékeit. Interjú Sapszon Borbálával Az interjút Kecskés Barbara készítette a Bartók Rádióban 2023 májusában. A Taní-tani Online számára szerkesztette: Trencsényi László
 
Schaffer Rita: Hangszertanulás és elsajátítási motiváció: miben tér el hangszert tanuló gyerekek motivációs mintázata? (pdf)
 
Marossy Éva: Humanisztikus zenepedagógia. Zenei versenyek (pdf)
 
Dudinszky Nóra: Gondolatok a Kreatív Fuvolaversenyről
 
Gondolatébresztés – nosztalgiával KÁROLI 30, 1993–2023 keretében – 2023. május 26-án került sor Nagykőrösön a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán (Hősök tere 5) (Fittler Katalin)
 
Gerencsér Ferencné Szeverényi Ilona: 100 éve született Gerencsér Ferenc (1923–1989) cimbalomművész (pdf)
 
Schiffer Ervin, a pedagógus. Sebestyén Katalin könyvének bemutatója: Tata, 2023. augusztus 17. (Fittler Katalin) // Részlet Sebestyén Katalin Schiffer Ervin, a brácsa mestere c. új könyvéből (Szerkesztette: Réfi Zsuzsanna)
 
80 ÉVES dr. Szilvay Géza hegedűművész, tanár, karmester. Oláh Olívia dokumentumfilmje Szilvay Géza életútjáról (Petőfi és Kőrösi program, 2018. október) (18:04) / Dr. Szilvay Géza: Színes húrok – Colour Strings (Parlando 2018/6.)
 
Egy éves a dr. Fábián Tímea által megalkotott Ostinato zenei gyakorlófüzet, amely bármely hangszeren tanuló száma alkalmas


LAUDÁCIÓK

Gratulálunk A 2023. évi Pedagógus Napon és az augusztus 20-i Nemzeti Ünnepünkön állami kitüntetésben részesített kollégáinknak
 
Közgyűlést tartott a Magyar Művészeti Akadémia: A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban megválasztott, Nemzet Művésze címet viselő új tagjai; A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban újonnan megválasztott levelező tagjai; A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban megválasztott rendes tagjai, akik eddig levelező tagok voltak (MMA)
 
Átadták az MMA Köztestületi díjait és akadémikusi okleveleit (MMA)
 
70 éves az alapfokú, állami hangszeres zeneoktatás
 
Szatmári László (Budapest, 1933*) hegedűművész tanár, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója, a Parlando alapító felelős szerkesztője Kispest díszpolgára lett // Szatmári László: A fekvésváltás néhány kérdéséhez (Parlando, 1971/5.) (pdf)
 
Balassa Sándor díjat kapott Medveczky Ádám karmester, zeneakadémiai tanár (pdf)
 
A Bonis bona – A Nemzet tehetségeiért elismerés 2023. évi művészetpedagógus díjazottjai (ntk.hu) (pdf)
 
Átadták a Hazám-díjakat (nepszava.hu)
 
Szent Gellért díjat kapott a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Szakgimnázium öt tanára
 
Dr. Illyés Antalné Csontos Ilona (Ili néni) énekművész-tanár centenáriumi köszöntése (Mátle Éva)
 
95 ÉVES Tarnay Gyula operaénekes
 
Születésnapi beszélgetés a 90 éves Barlay Zsuzsával (Nótári Tamás és Müller Dávid)

 
90 ÉVES Vásáry Tamás,  a Nemzet Művésze címmel kitüntetett zongoraművész, karmester. Érdi Sándor (Gentleman magazin 2013) // Emléktöredékek. Vásáry Tamás visszaemlékezései (Lejegyezte: dr. Székely György) (Gramofon, 2014, Parlando 2017/1.) // A zene papját ünnepelték a Nagytemplomban (Sajtóközpont-BZ, 2023. VII.)
 
87 ÉVES Nemes László gordonkatanár, a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola és Általános Iskola és a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar alapító igazgatója, a Magyar Zene- és Művészeti Iskolák Szövetségének alapítója. Sulyok László: Emlékforgácsok a tölgyfa árnyékából. Részlet a szerző Nemes-történetek– Budafok-Tétény zenei kultúrája egy élet tükrében c. készülő könyvéből 
 
85 ÉVES Berczelly István, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja, Mesterművésze (Wikipédia) // Tommy Vigh dzsesszdobos, vibrafonos, zeneszerző, producer, zenei rendező, karmester (Márton Attila, Gramofon)
 
80 ÉVES Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató, újságíró, író, a Népművészet Mestere. A pletykás asszonytól a megálmodott jövőig (MMA) // Marton Éva: „Megérte a sok befektetett munka” (lfze.hu) // Dr. Szilvay Géza hegedűművész-tanár
 
Nádor György 80 „A tehetség hétmérföldes csizmában jár…” Bokor Gabriella interjúja (Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Köre. Legato 19 – 2013. március)

75 ÉVES Dohos László, a MH ny. ezredes, főkarmester (Sárosi Péter, 2018/7.) // Huszár Lajos zeneszerző, tanár (MMA) // Kincses Veronika operaénekes, tanár (Parlando 2018/8.) // Póka Balázs operaénekes (Wikipédia) // 75 éves Stubendek István, a Concordia Vegyeskar karnagya (ATEMPO SK)  //  A régi hangok őrzője és továbbadója – Beszélgetés a 75 ÉVES Virágyvölgyi Mártával (Juhász Kristóf, Kultúra, 2023. 01.02.) 
 
Zádori Mária, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett énekművész, Kossuth-díjas kiváló művész 75 éves (pdf)
 
A Generace 2023, harminc év alatti zeneszerzők nemzetközi versenyének 2. díját nyerte Molnár Viktor zeneszerző, korrepetítor, a Kroó György Zene és Művészet Iskola tanára nyerte
 
A Nemzetközi Mensch Alapítvány díjában részesült a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatója, Lendvai György
 
Fülei Balázs a Kecskeméti Tehetség Tanács nagykövete
 

EMLÉKLAPOK

250 ÉVE HUNYT EL meg Czieser Jakab (Késmárk, 1726–1773) (Radics Éva)

110 ÉVE HUNYT EL Nemesmiliticsi Allaga Géza (1841–1913) gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző, aki jelentős szerepet játszott a magyar cimbalomoktatás elindításában (Herencsár Viktória, Hungaroton 1999)
 
75 ÉVE HUNYT EL Sergio Failoni (1890–1948) olasz karmester, a Magyar Állami Operaház örökös tagja
 
125 ÉVE SZÜLETETT Szalmás Piroska Fischer Antalné (1898–1941) kórusvezető, zeneszerző, zenepedagógus
 
Kadosa Pál 120/40 Breuer János: Kadosa Pál (1903–1983) köszöntése (Parlando 1963/9.) // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Kadosa Pál zeneszerzőre, zongoraművészre, zenepedagógusra (pdf)
 
Népe vándorló garabonciása | Felavatták Erdélyi Zsuzsanna (Dobozy Elemérné) (1921 – 2015), a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar néprajztudós, folklorista, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozata egykori tagjának városligeti szobrát (MMA) (pdf)
 
Drotár Gabriella: Hogyan tanított Frank Oszkár (1922–2022). Visszaemlékezések az együtt töltött miskolci évekre (2013)
 
Harsányi László: Fábry Edit (1923–1990) operaénekes-zeneakadémiai tanár (Zsidó művészek a vészkorszakban, mazsihisz.hu, 2021)
 
100 ÉVE SZÜLETETT Kónya Sándor (1923–2002) operaénekes-tanár // Sinkó György (1923–2004) operaénekes // Varsányi László (1923–2005) zongoraművész-tanár
 
95 ÉVE SZÜLETETT Falvy Zoltán (1928–2017) zenetörténész

 
Utánpótlás. Feuer Mária interjúja Ugrin Gáborral (1932–2013) (1975) (Zeneélet.  50 muzsikus műhelyében. Zeneműkiadó Budapest, 1976) // Dr. Fehér Anikó: Mindenki egyért, egy mindenkiért. Késői beszélgetés Ugrin Gáborral (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2013) (htm) (pdf)
 
90 ÉVE SZÜLETETT Ábrahám Mariann zongoraművész-tanár (Hódmezővásárhely, 1933. július 14. – Budapest, 2023. január 31.) (Képriport) (pdf)
 
90 ÉVE SZÜLETETT ÉS 15 ÉVE HUNYT EL KÁRMÁN GYÖRGY zongora- és orgonaművész, zenei szerkesztő, muzsikus tanár, a zsidó egyházi zene tudósa (Deutsch Gábor és Kármán György) (or.zse.hu, 2003)
 
5 ÉVE HUNYT EL dr. Ittzés Mihály (Sárkeresztúr, 1938. október 8. – Kecskemét, 2018. június 12.) (Zeneakadémia Kodály Intézet)
 
85 ÉVE SZÜLETETT Tarjáni Ferenc (1938–2017) kürtművész, zeneakadémiai tanár // Lehotka Gábor (1938–2009) orgonaművész, zeneszerző, zeneakadémiai tanár
 
80 ÉVE SZÜLETETT Benkő László (1943–2020) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega zenekar tagja
 
Hommage á Kocsis Zoltán (1952–2016). A Tóth Aladár Zeneiskola koncertfilmje (43:15)
 
70 ÉVE SZÜLETETT Kukely Júlia (1953-2017) operaénekes //  Ligeti András (1953–2021) karmester, zeneakadémiai tanár // Melis László (1953–2018) hegedűművész, zeneszerző
 
 
MŰVÉSZETELMÉLET

Eckhardt Mária: Liszt, az európai és a magyar zenekultúra apostola (magyar-muveszet.hu, 4. évfolyam, 2016/1.) (Eckhardt Mária muzeológus, tudományos főtanácsos, szakíró 80. születésnapjára) (pdf)
 
Dr. Batta András 70: Emlékbeszéd Erkel Ferenc halálának 130. évfordulóján (Nemzeti Sírkert, 2023. VI.10.) (pdf)
 
Kassai István: A zeneszerző Széchényiek
 
Dr. Ittzés Mihály: Kodály-Kölcsey: Búsan csörög a lomb (1978) (A tanulmány első megjelenése a szerző születésének 85. évfordulójának tiszteletére.) Közreadta: Ittzés Kata
 
Szőnyiné Szerző Katalin írásai:
-Haydn-kiállítás forgatókönyve, 2023, Eszterháza (pdf)
-120 éve született Vaszy Viktor. „Fehér zacskóban szalmavirág ...”  Emléktöredékek Vaszy Viktorról, Mihalovich magántitkáráról
(1978) (Szeged folyóirat, 2003)
 
 
Sándor László: Szimbolizmus Du Fay korai Mária-motettáiban (pdf)
 
Dr. Grabócz Márta: Kétféle zenetudomány? A formától a kollektív emlékezetig (invariánsok, memóriakutatási hipotézisek) (MTA székfoglaló előadás, 2023. IV. 27.) (1:01:05)

Siglind Bruhn a zenei ekphrasziszról. Egy izgalmas elméleti probléma nyomában
1. Balázs István: Bevezetés (pdf)
2. „Il Penseroso”, a kőtől a hangig: Intermediális válaszok az illusztráció és az ekphraszisz között (Balázs István fordítása) (pdf)
3. Európa hangzó képei. Zenei utazás (részletek) (Balázs István fordítása) (pdf)
 
Olga Lvovna Zaharova: A zenei retorika a XVII. században és a XVIII. század első felében (II. rész) (Fordította: Győrffy István) (pdf)
 
Dr. Nótári Tamás: 200 éves A szép molnárlány. Válogatás 120 év és 40 énekes felvételeiből (pdf)
 
Dr. Krasznai Gáspár: Giuseppe Verdi énekkar kezelési utasításai (LFZE disszertáció, 2019)
            
Onhausz Miklós tanulmányai:
- A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának repertoárja 1962-től 1987-ig
- Bepillantás Dr. Hergenrőder Miklós fényképalbumaiba. Kiegészítések az életrajzhoz (pdf)
 
Dr. Kádár György: A finnugor népek zenei kultúrája / Musical culture of the Finnic nation (pdf)


TANÁR- ÉS MŰVÉSZKÉPZÉS

80 éves Nádor György zongoraművész, egyetemi tanár. Bokor Gabriella interjúja. „A tehetség hétmérföldes csizmában jár…” Bokor Gabriella beszélgetése Nádor Györggyel) (Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Köre. Legato 19., 2013 március)


BARTÓK 78 / LIGETI 100

Bartók Béla és a 35 éve elhunyt Somogyi László, a magas színvonalú magyarországi karmesterképzés megteremtője emlékére. Hollerung Gábor: Tébolyult rend (Bartók Béla: Concerto zenekarra) – koncertmagyarázat, 2009) (Egy megérthető zenész. Koncertmagyarázatok, beszélgetések, „hollerizmusok”. Interkultur Hungaria Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft, 2013)
 
Budapesten Ligeti György utcát és emléktáblát avattak (pdf)
 
Ligeti György Musica ricercata. Radnóti Róza zongoraművész Ligeti György és Bartók Béla műveit játssza (Fuga, 2021. IX. 26 // Előzetes Kerényi Mihály Musica ricercata c. filmjéből. // Ligeti: Musica ricercata No. 9. "In memoriam Bartók Béla". Előadja és rendezi: Radnóti Róza
 
LIGETI 100 (Koncertfilm, 1:09:10) Bécs, Hamburg, Stockholm és Budapest zeneakadémiáinak közös koncertje (Zeneakadémia, 2023. V. 5.) (Németh István Zoltán, Figaro 2023. VI. 30.)
 
Ordo ab chao. Ligeti zenéje előadóművészeti szemmel (Hönich Csenge, Figaro) // Splinters. Marczi Mariann XX. századi magyar szerzők (Ligeti, Kurtág, Bartók, Kodály Lajtha, Jeney, Csapó) zongoraműveit játssza (2013 Odradek Records)  
   

PETŐFI 200

Róka Bálint: Petőfi Sándor Nemzeti dalának komoly- és könnyűzenei megzenésítései (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Informatikai Kar Informatika-matematika osztatlan tanári, IV. évfolyam) (pdf)
 
Válogatás magyar szerzők Petőfi Sándor költeményeit megzenésítő művekből (Kották, hangfelvételek, címjegyzék, leírások) (3., bővített változat) (Szerkesztette: Zelinka Tamás) (pdf)
 

HANGZÓ HUNGARICUM

Simon Géza Gábor: 1956. október 23. A Honvágy dal felvétele a Magyar Rádióban
 
Dr. Bajnai Klára: Eufon. Gyártás és gyártmány (Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, 2023). A könyv 117-118. oldala: A Jazz és Oktatási Alapítvány kiadásában megjelent kötetek / Magyar jazz diszkográfiák
 

ESSZÉK

Ungár István: Koldusok
 
Csepregi György: Olasz portrék
 

BÚCSÚZUNK

Elhunyt dr. Pusztai Jánosné Ida néni (1924–2023) magánénektanár, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatója
 
Elhunyt Chiovini Márta (1928–2023) hegedűművész, a Magyar Állami Operaház zenekarának egykori koncertmestere (Wikipédia)
 
Elhunyt Révi R. Tamás (1930–2023) (Csepregi György) (pdf)
 
Elhunyt Gyimes Ferenc (1933–2023) zenei könyvtáros és egyházzenei karnagy. Gócza Julianna: Búcsúzunk.  (AIBM Magyar Nemzeti Csoport honlapja)
                               
Elhunyt Petheő Zsolt (1936–2023) zongoraművész-tanár, a Magyar Állami Operaház egykori vezető-korrepetitora
                     
Elhunyt Arany Zsolt (1942–2023), a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola klarinét- és szolfézstanára (Menner Bernát Alapfokú Iskola)
      
Elhunyt Pongrácz Gábor (1942–2023) brácsaművész, a LFZE egykori tanra (Bársony László)
 
Elhunyt Vaszlik Kálmán (1944–2023) fuvolaművész-tanár, a Pénzügyőr Zenekar legendás vezető karmestere (Mészáros Tibor, bp.16. hu)
 
Elhunyt Bódi László (1944–2023) a pápai Jókai Mór Művelődési Központ Kamarazenekarának nyugalmazott karnagya, a Bartók Béla AMI egykori igazgatóhelyettese
 
Elhunyt Ember Péter György (1944–2023), a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott hegedűtanára, igazgatóhelyettes, zenekarvezető, a Balassagyarmati Dalegylet énekese, a Balassi Bálint Gimnázium ének-zenetanára ( Csábi István, ifj. Ember Péter) 
 
Elhunyt André Watts (1946–2023) magyar-afroamerikai zongoraművész (Indiana Egyetem, Bloomington)
 
Elhunyt Vámosné Kádár Eszter (1947–2023) zenekari nagybőgőművész, gordon-, szolfézs- és általános iskolai énektanár, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa (Szőnyiné Szerző Katalin: Nemzeti könyvtári nemzeti könyvtáros köszöntése, Parlando, 2022/6.) 
 
Elhunyt Kovács Attila (1947–2023) harsonaművész-tanár, zenekari- és kamaraművész, karnagy
 
Elhunyt Krisztikné Bubnó Ágnes (1948–2023) gordon- és szolfézstanár, igazgatóhelyettes, főiskolai gyakorlatvezető tanár
 
Elhunyt Törpényi Sándor (1950–2023) a Chopin Zeneiskola és a Premontrei Iskolaközpont zongoratanára
 
Elhunyt Gerenday Ágnes (1951–2023) karnagy, a Budapesti Lantos Kórus (korábban: Budapesti Ifjúsági Kórus) egykori művészeti vezetője, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA Művészeti Bizottságának volt elnöke, a mindenkori kulturális minisztérium Művészeti Főosztályának zenei referense A 2023/3. számban megjelent búcsú kiegészítve  az Óbudai temetőben 2023. május 31-én elhangzott gyászbeszédekkel (Szarka Tamás, Kocsis-Holpert Zoltán, Bán Teodóra és Tomka György), továbbá Kovács Gáza nekrológjával (Zenekar, XXX. évf. 4. szám) és dr. Mindszenty Zsuzsánna Facebook-on megjelent emlékképeivel (pdf)
  
Elhunyt Bileczné Nyíregyházi Ágnes (1952–2023) a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola egykori drámapedagógusa, a Magyar Drámapedagógiai Társaság Gyémánt oklevéllel kitüntetett Pimasz-kamasz gyermekszínjátszó csoport vezetője
 
Elhunyt Jandó Jenő (1952–2023, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, nemzetközi hírű zongoraművész (Némethy Attila, Dráfi Kálmán, Keveházi Gyöngyi és Falvai Sándor, Farkas Gábor (lfze. hu), továbbá Szabó Ferenc János, Simon Izabella, Várjon Dénes, Horn András, Strauss Kálmán, Bizják Dóra, Kemény Krisztina, Gál Márta, Pless András, Somogyi Quartett, Bujtor Balázs, Lakatos György, Tóth Ibolya, Somogyi Quartett, Budafok-Tétény Önkormányzata, Savaria Szimfonikus Zenekar, Jandó Gábor, Concerto, Budapest, Németh-Vékes Erzsébet, Kassai István emlékezése, Réfi Zsuzsanna interjúja (2012) (pdf)

Egy fájdalmasan időszerű zenei novella. Jandó Jenő halálára (Petrőczi Éva)

Elhunyt Tóth Nándor (1952–2023), a Nyíregyházi Vikár S. Zeneiskola egykori tanára, a Piccoli Archi együttes alapítója, Apáczai-díjas tanár, Nyíregyháza kulturális életének korábbi meghatározó alakja
  
Elhunyt Fervágnerné Kovács-Birkás Judit (1955-2023), a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium hegedűtanára
 
Elhunyt Moharosné Balassa Ibolya (1971-2023), a Hubay Jenő Zeneiskola AMI tanszakvezető zongoratanára, korábbi igazgatóhelyettese (Homor Istvánné)
A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

A kortárs zene nem szitokszó. Interjú Tóth Péter zeneszerzővel (MMA)
 
Kurtág-kottaképek és Tandori-versgrafikák- koncert és kiállítás a Tiszatáj-szalonban (Kiss Ernő)
 
Szalai Katalin: Kocsár-dalok nyomában
 
Ménesiné Patak Zita: Orbán György dalainak tanítási lehetőségei a magánénekoktatásban (Miskolci Egyetem Zeneművészeti Kar, 2022) (pdf)
 
Dr. Mikó Szilvia: Neotonalitás és eklekticizmus a kortárs magyar operában. Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola, 2022) (pdf)
 
Gallai Attila emlékhangverseny (Szendi Ágnes) (pdf)
 
Magyar zeneszerzők nemzetközi sikere Weimarban (Iván Sára és Kovács Levente)


JAZZ

Bényei Tamás: Polémia a magyar jazzéletről (pdf)
 
Lemezzel állított emléket édesapjának Tornóczky Ferenc (magyarzene.hu)
 

SZAKDOLGOZAT

Márkus Liza: A jazz helyzete a hazai középiskolai ének-zene oktatásban (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar angol nyelv-és kultúra tanára; ének-zene tanár 11. félév) (pdf)


NÉPZENE

Bartók nyomában török népek között – Sipos János portréfilm (52:00) Rendezte: Domokos János (MMA, 2019)
 

VITA

Jakab Géza: Álruhát a meztelen királynak? Vitacikk az érettségi ürügyén egy jelenségről
 

ÉNEK-ZENE ÉS A KÖZOKTATÁS

Új funkciók a Megérint a zene applikációban (kodalyhub.hu)


ISMERETTERJESZTÉS

Intelligencia, gyerekkori nevén képesség. Timár Ágnes műsora (Klubrádió-Galaxis Kalauz 2023. VII.19.) (47: 34)


FELHÍVÁSOK

Művészeti versenykiírások 2023/2024. (Oktatási Hivatal)

VIII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny, Graz, 2024. I. 27. – 2024. II. 4.)


INTERJÚK / PORTRÉK
 
A zene – a hűség és a gyógyítás műfaja. Fischer Annie születésnapján Petrőczi Éva írása és beszélgetése dr. Székely Györggyel

„A zenei fantázia, az elképzelések száma végtelen” – Albert Mária interjúja a Kossuth-díjas Perényi Eszterrel (kultura.hu, 2023.04.19.)
 
Életút Andor Ilona és Kodály Zoltán igézetében. Csorba László és B. Horváth Andrea beszélgetése a Kossuth Rádió Az este című műsorában (2023. III. 24.) (Közreadta: Köteles György)
 
Zenés időutazással köszöntötték Petőfitelepen a jubiláló Tokody Ilonát (szeged.hu - Hollósi Zsolt, 2023. VI. 8.)
 
Litván Erika, a Giusto Kamarazenekar vezetője (jozsefvarosujsag.hu/Bányay Géza (2023. VI.21.)
 

EGYHÁZZENEI PEDAGÓGIA

Pálmai Árpád: Egész életemben az Úrnak énekelek („Mélyebb barázdát húzni”. Zene a keresztény egyházban 2020. X. 27-én az MMA MMKI szervezésében tartott konferencián elhangzott előadás filmfelvétele. Szerkesztő: dr. Fehér Anikó és dr. Windhager Károly Ákos)
 
Tardy László: Az Egyház szentsége és a szent zene (Megjelent az ÖSSZHANG c. kötetben, amely válogatást tartalmaz Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)


KÖLTÉSZET ÉS A ZENE

Zarándy Ákos-Reményik Sándor: Öröktűz (Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa, vezényel, a szerző, 4:08/4:09)
 
Petrőczi Éva: És utoljára még (Kner Zsuzsának)
 
Mózner Miklós: Rímes évfordulónaptár (William Byrd, Edvard Hagerup Grieg, Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov) (pdf)
 

ZENE ÉS IRODALOM

Domonkos Máté: Te és én (Zene- és hangszertörténeti tárgyú írások) (Papageno shop)


KITEKINTÉS

Orfeusz lant nélkül – Pünkösdi fesztivál Salzburgban (Dr. Székely György) (Gramofon online, 2023. július 15.)
 

BELEOLVASÓ / BELEHALLGATÓ

Gál Márta: Kraszna Tanár Úr. Részlet a könyvből: Karosi Bálint, Eszenyi Zsombor, Kovács Béla, Egri Márton és Nagy Mózes emlékezése
 
Vadász János: Ikervers. Négy költemény a kötetből: Helyzetjelentés; Rombol és épít (Pomogáts Bélának); Végül; Haláltánc és Cséby Géza ajánlója (L Harmattan Kiadó, 2023) (pdf)
 
MH Központi Zenekarának 2023. évi koncertfilmjei. A filmek alkotói: Lovas Hajni és Lukács B. Ottó
 

RECENZIÓK

J. S. Bach: 12 and 6 Preludes, Inventions and Sinfonias. Dobozy Borbála új felvétele (BMC Records, 2023) (Fittler Katalin) és dr. Kamp Salamon CD ismertetője
 
Hangzó hommage. G. Mahler 1. szimfóniája B. Walter négykezes átiratában Simon Izabella és Várjon Dénes előadásában (Hungaroton, 2023) (Fittler Katalin)
 
A hangképtől a kottaképig (Szemelvények Moritz Ernst diszkográfiájából) (Fittler Katalin)
 
Lencsés Lajos: A gondolkodó nádszál. Egy muzsikus emlékezései (Püski kiadó 2023), (Szendi Ágnes) (pdf)
 
Márkusné Natter-Nád Klára: A Bárdos Lajos Társaság 35 éve (Bárdos Lajos Társaság, 2023) (Fittler Katalin)
 
Emlékkavicsokon lépkedő. Petrőczi Éva: A füst vállalása (Fekete Sas Kiadó, 2022) (Lajtos Nóra, Tiszatáj, 2023. június 21.)
 
Egy rendhagyóan muzsikáló regény. Mörk Leonóra: Felete Sas Könyvkiadó, 2023) (Petrőczi Éva // Petrőczi Éva verse: Eső mozsdatja…Apáczai Csere János és társai emlékezetére / De regen wast. Ter nagedachtenis van Apáczai Csere János en zijn metgezellen (pdf).
 

ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

Újító törekvések. Megújuló zenepedagógiai gyakorlatok (Metronom)
 
Balázs Árpád két új fúvószenekari műve (EMB 2023)
 
A 10 ÉVE ELHUNYT dr. Vukán György (1941–2013) zongoraművész-zeneszerzőre Balázs János és Szepesi Bence egy olyan hangfelvétellel emlékezik, melyen a Mester műveit játsszák // Vukán György (zongora) és Szepesi Bence (klarinét) felvételeiből
 
Joseph Haydn: The Sun Quartets („Nap-kvartettek”) Op. 20 (Accord vonósnégyes) (Hungaroton, 2023) //  Best of Presser Gábor - LGT válogatás I. (HUNGAROTON 2023)

Magneoton – WARNER HÍRADÓ 2023 No. 5., 6. és 7. KLASSZIKUS
                                             
A BMC Records új klasszikus és jazz kiadványaiból
 
Megújult a Gramofon honlapja
 

BESZÁMOLÓK

A Magyar Zenei Tanács 2023. V. 17-i Közgyűléséről
 
Kiemelkedő értékeléssel zárult a Zeneakadémia Kodály Intézete által vezetett „Presto” uniós projekt (lfze.hu)
 
Kiemelkedőt alkottak az ifjú zeneművészek (Sajtóközpont – BZ)
 
Képriport a Duna Szimfonikusok életérőL (pdf)
 
35 éves a Bárdos Lajos Társaság – Hangverseny és könyvbemutató (Hraschek Katalin)
 
Veszprém adott otthont 2023. május 27-31.között az Európa Kulturális Fővárosa 2023 „MusiColours” Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválnak
 
A zene új államot teremt – Európai Nemzetközi Zenei Verseny (Facebook)
 
60 éves az Ajkai Kocsár Miklós Zeneiskola és AMI (ajkaiszo.hu)
 
Kurzus, verseny és egyebek. A Budapesti Vándor Kórus fél éve a fiatalok jegyében (Tóth Anna)
 
Véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál (pdf)
 
Werner, az elfeledett klasszikus. Az Orfeo Kamarazenekar és a Purcell-kórus hangversenye a Filharmónia és Haydneum - Magyar Régizenei Központ rendezésében (Kiss Ernő)
 
Gőzerővel az Agórában. A Gőzerő zenekar koncertje a Szent-Györgyi Albert Agóra nagytermében (Kiss Ernő)             
 
247 éves férfikar koncertje Ajkán. Németh Noémi koncertfilmje (Az AJKA TV. filmje). (21:05)
 
Ittzés Péter diploma koncert (Csalog Gábor)
 

1643 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS
2023. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓJA (IV. VÁLTOZAT) (pdf)
 

SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/3. számokban megjelent írásokról








2023. 3. szám

Tartalom


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

A Magyar Zenei Tanács rendezésében: I. Beszélgetés a középfokú művészetoktatás helyzetéről az intézmények vezetőivel. Résztvevők: Benkő Szabolcs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium igazgatója; Ivsics Eszter, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum igazgatója; Kovács János, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola intézményegység vezetője; Mészáros Lászlóné, a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium igazgatója.  A beszélgetést dr. Váradi Judit, egyetemi docens, a Magyar Zenei Tanács elnökségi tagja vezette. (BMC 2023. V. 17.)
II. Beszélgetés a vidéki zenekarok szerepéről és helyzetéről a zenekarok igazgatóival. Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója; Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója; Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója; Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója; Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója; Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője. A beszélgetést Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke vezette. (BMC, 2023. május 17.) 

 
Mike Ádám – Dr. S. Szabó Márta: A zeneelmélet-tanárok tankönyvválasztási és használati szokásai – egy interjús vizsgálat eredményei (pdf)
 
Dr. Hunyadi Zsuzsanna írásai:
– Improvizációs gyakorlatok gyerekek előadásában – 18 év a Szabolcsi Bence Zeneiskolában (pdf)
– Ezerarcú zenepedagógia-módszertani műhely. In memoriam Tusa Erzsébet (pdf)
 
Kokas-pedagógia egyéni kifejezésformái a Kokas-tanfolyamra járó hallgatók, a leendő Kokas-foglalkozásvezetők tollából (II.)  Szerkeszti: Szkubán Judit. Sebestin Mónika Éva: Az énkép és az önbizalom fejlesztésének lehetőségei a névéneklés által.
 
Szabadi Magdolna: A kreativitásról. Módszertani ötletek zeneterapeutaként és zenepedagógusként
 
Marossy Éva: Humanisztikus zenepedagógia. Kezdők kamarazenéje
 
Mestinek lenni jó”. Bátori Éva tanításról, OpeRajtról és énekesépítésről (Réfi Zsuzsanna)
 
Fejes Zsuzsa: Értékmentők 4. „Határ a csillagos ég…” Szárnyaszegett beszélgetés a hivatásról. Beszélgetés dr. Pethő Istvánné dr. Fodor Katalin zongoratanárnővel, aki Soltvadkerten, a helyi kulturális központ „Zongora Gyöngyszemek” művészeti csoportjában neveli a rábízottakat (pdf)
 
TANULÁS, TECHNIKA. Feuer Mária 50 évvel ezelőtti beszélgetése az idén 90 éves Barlay Zsuzsa opera- és oratóriuménekessel (ÉS 1973, Zeneműkiadó Budapest, 1976)
 
Körber Tivadar (1933–2021) karnagy, ének-zenetanár, zenei író, presbiter: Felébreszteni a tanulók érdeklődését (részlet)
 
Elekes Péter: Trombita portfólió (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2018)
 
Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a furulyaoktatás (pdf)  
 
ZENEKARI AKADÉMIA. A Nemzeti Filharmonikusok és a Zeneakadémia közös programja (Beethoven 4. (B-dúr) szimfónia, Op. 60 és Rachanyinov 1. (d-moll) szimfónia, Op. 13,  vezényel: Kesselyák Gergely (lfze. 2022. I. 31.)
 

ÉNEK-ZENE ÉS A KÖZOKTATÁS

Szabó Helga: Torzulások a kodályi zenei nevelés általános iskolai alkalmazásában (A 90 éve született dr. Szabó Helga emlékére) (Muzsika 1980/2. szám)



TANÁRKÉPZÉS

Dr. Szűcs Tímea: A tanári pálya komplex kérdései a zenetanítás tükrében (Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet)

 

SZAKDOLGOZATOK

Kispál Sára: A zenehallgatás fontossága az ének-zene órákon (Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar német, ének-zenetanár szak hallgatója) (pdf)

 
Gyárfás Orsolya: Udvari ékkő: az opera seria története és jellemzői (ELTE BTK, Filozófiatudományi Doktori Iskola) (pdf)
 
Farkas Szabolcs: Az operett műfajának integrálása a gimnáziumok 9-10. évfolyamának tananyagába, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című operettjének segítségével (ELTE BTK matematika-ének-zene osztatlan tanárképzés) (pdf)
 
Nagy Noémi: A korai jazz stílusok a modern jazz beköszöntéig: múlt és jelen (ELTE BTK Zenekultúra alapszak ügyvitel minor (pdf)
 
Sárvári Kinga Fanni: Gondolatok a Lied (újra)fordíthatóságáról Liszt Ferenc, a poliglott zeneszerző egy választott dalának tükrében (ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Fordítástudományi Doktori Program) (pdf)
 

A KISGYERMEKKORI ZENEI NEVELÉS

Dr. Czakó Dóra: A magyar zenei művészetközvetítés kiindulópontja: a Ringató-foglalkozások (pdf)


 
ÉVFORDULÓK/ LAUDÁCIÓK

Átadták a "Magyar Művészetoktatásért" díjakat 2023.május 5-én. Művészetpedagógusokat és Alapfokú Művészetoktatási Iskolákat díjaztak.

 
120 éves a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa (Pesztránszki Magdolna) (pdf)
 
100 éves – jubilál a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (MNF) // A Nemzeti Filharmonikusok címszavakban és mini filmeken
 
Magyar Örökség 104. díjátadó ünnepsége 2023. március 25.
–  Prof. Dr. Klinghammer István a MÖD Bírálóbizottság elnökének köszöntője:  A jó tanár feladata… a változó iskola
Kocsis Zoltán laudációja (Eckhardt Gábor)
Réti József laudációja (Ókovács Szilveszter)
 
90 ÉVES Szatmári László, a Kispesti Szatmári László Zeneiskola alapítója, a Parlando alapító felelős szerkesztője, a kiváló hegedűművész-tanár. Szatmári László: Hozzászólás Till Ottó Hegedűpedagógián problémái című cikkéhez (Parlando, 1959/2.)
   
85 ÉVES Juhász Előd zenetörténész, zenei író, szerkesztő. Örök zeneközelben –Találkozás Juhász Előddel (Bencze Zsuzsanna, Magyar Kurír, 2023. II.) (pdf)
 
„Minden műfajban otthon voltam”. A 80 éves Dubrovay László, a  Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zeneoktató, érdemes művész köszöntése (MMA)
 
80 ÉVES Marton Éva a Magyar Szent István-renddel és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekes, professor emerita, dr. habil, SZTE díszdoktora, az MMA rendes tagja. Péter Zsolt: „A művészetnek és a szerelemnek éltem…" Magyarország zenei nagykövete (MMA, 2017) // Az évszázad magyar dívája Marton Évát beválasztották az operavilág legendás énekesei közé. Réfi Zsuzsanna interjúja (Gramofon, 2000) // A második karrier. „Marton maradtam mindig – az erényeimmel és a hibáimmal” – vallja az énekesnő. Réfi Zsuzsanna interjúja (Lyukasóra, 2018) (pdf)
 
75 ÉVES Hegedűs Valér zongoraművész, orgonaművész és Keveházi Gyöngyi zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Kivételes Tehetségek Tagozata (ma Előképző Tagozat) zongora főtárgy tanára
 
70 ÉVES Rohmann Imre zongoraművész, a salzburgi Mozarteum professzora
 
Megnyílt Tokody Ilona operaénekes életmű kiállítása a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület Emlékházban
 
50 éves a Monteverdi Kórus. Köteles György írásai: A Budapesti Monteverdi Kórus a Szervitáknál és a Szentimrevárosban // Zenei sorsközösség.  Az 50 éves Budapesti Monteverdi Kórus emlékkönyve (pdf)
 
R. Szabó István zenepedagógus, Bartók-kutató „Rákosmente díszpolgárai” kitüntető címet kapott
 
Zuglói Polgári Esték dr. Solymosi-Tari Emőke és Záborszky Kálmán zenepedagógusokkal a Nádor teremben (Képriport) (Facebook)
 

INTERJÚK / PORTRÉK

A dal szárnyán – Mondok Yvette útja az operától a saját dalokig

 
Haydn és a… Dubóczky Gergely karmesterrel Tóth Anna beszélgetett (pdf)
 
Keddi kaleidoszkóp – Kiss B. Attila operaénekessel Kurucz Éva újságíró, beszélget (2019. XII.10.) (1:02:55) (MMA)
 
Beszélgetés Kovács Norbert Cimbivel, az országos hírű néptáncoskoreográfussal, az Élő Forrás Egyesület megalapítójával (Németh Noémi riportfilmje) (Ajka TV, 2021) 
 

EGYHÁZZENEI PEDAGÓGIA

Heinczinger Miklós – Török Máté (a Misztrál együttes alapító tagjai): "Sunt lacrimaererum” – Van a tárgyaknak könnyük. A költeményekben található szakralitás és az énekelt vers közötti kapocs a Misztrál együttesben (Heiczinger Miklós-Misztrál együttes) (A„Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia MMA-MMKI, 2020 XI. 27. konferencián elhangzott előadás felvétele) (22:08)
 

ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG

Dr. Lovász Irén: Hang – test – lélek – hagyomány: gondolatok a népdaléneklés gyógyító szerepéről (kísérőtanulmány a Gyógyító hangok c. lemezsorozathoz, 2006–2023.) 




2023-ban Veszprém Európa Kulturális Fővárosa, minek kapcsán három egymástól elkülönülő, de egyenként is nagyszabású programra nyertek támogatást a rendezők:
– „Cukik a cukiban” munkacímmel egy 6 alkalmas főleg gyermekkarokat felvonultató gyermekkoncert-sorozatra (Varga Áron);
-Sietze de Vries orgonaművész négynapos mesterkurzusára és hangversenyére amelyet 2023 augusztusának elején szerveznek meg (Sipos Csaba)
– A Kollár Kálmán néhai karnagy idejében tízszer, azóta egyszer megrendezett Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválra, amely 2023 októberében 12. alkalommal lesz (Hancz Karolina)
MŰVÉSZETELMÉLET

Ittzés Mihály (1938–2018) kiadatlan tanulmányai I. (Közreadta: Ittzésné Kövendi Kata)
– Kodály-Berzsenyi: Magányosság (1978)
Kodály-Berzsenyi: Levéltöredék barátnémhoz – vázlatok egy analízishez (1978)
 Kodály-Berzsenyi: Az élet dele (1978)
Kodály-Berzsenyi: A tavasz (1978)
 
Sándor László: Anima mea liquefacta est Du Fay Mária-cantilenái és a kontempláció (A szerző az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa) (pdf)


Mike Ádám: „A prioritás az élő zenéé, az elemzésé”. Interjú Győrffy Istvánnal (pdf)
 
Olga Lvovna Zaharova: A zenei retorika a XVII. században és a XVIII. század első felében (I. rész) Fordította: Győrffy István (htm) (pdf)

Tardy László: Mosonyi Mihály: III. F-dúr mise (Megjelent az ÖSSZHANG c. kötetben, amely válogatást tartalmaz Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)
 
Dr. Kéry János: Székely Imre (1823–1887) életrajza, magyar ábrándjai és műveinek jegyzéke (Doktori értekezés, lfze 2015) // A koncertfilmen Kéry János előadásában válogatás hallható Székely Imre: Puszta-Gyendai Idillák II. kötetéből (Amerikai Liszt Társaság Liszt Fesztiválja, Michigan Egyetem, Ann Arbor, 2021. október 16.) (27:33)
 
Ungár István: Szerenád (pdf)
 
Dr. Varga Ildikó: „mely bölcsőjében levő saját nemzeti irányunk fejlesztésére és virulására csak termékenyítő hatással lehet.” A pesti Wagner-egylet alapításának 150. évfordulójára Pest 1872-Budapest, 2022 (pdf)
 
Dr. Nótári Tamás: Mahler-témák. Harminc dal – száz év – ötvenöt éneke (pdf)
 
Péterffy Gabriella: Rokokó a romantikában Csajkovszkij: Rokokó variációk op. 33. (Megjelent A rokokó arcai. Tanulmányok egy tünékeny fogalom történetéhez c. kötetben (Szerkesztette Bartha-Kovács Katalin és Fórizs Gergely) (reciti Budapest 2022)
 
Dr. habil Máté Zsuzsanna: „A művészet vége”. Dilemma. Művészet/Filozófia-Történeti diskurzusáról (Részlet a „Kultúr-, művészetfilozófiai és esztétikai továbbgondolások” c. 2021-ben megjelent könyvéből) (htm) (pdf)
 
Pünkösdi pillanatok a BDZ-vel és Hollerung Gáborral. Megérthető zene. A zeneirodalom mérföldkövei – Évszázadok sommázata. Bach: Jesu meine Freude (2018. XI. 18.) (1:20:42)

 BÚCSÚZUNK

Elhunyt Párkai István, a Liszt Ferenc Egyetem Karmester és Karvezető Tanszék egykori tanára, tanszékvezetője, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas kóruskarnagy, az MMA rendes tagja (Dr. Kutnyánszky Csaba, Dr. Kollár Éva, Dr. Mindszenty Zsuzsánna nekrológja // Dr. Fehér Anikó: „Megszállottak mindig lesznek …”. Búcsú Párkai Istvántól (2020) // Válogatás Párkai István YouTube felvételeiből

Elhunyt Dr. Kelemen Imre (1931–2023) nyugalmazott főiskolai tanár, az Egri Pedagógiai Főiskola Ének-zene Tanszék egykori vezetője (Dr. Kis Katalin és az Ének-zene Tanszék)

 
Elhunyt Sepsei József (1931–2023) hegedűművész-tanár (Romhányi Katalin) (pdf)
 
Elhunyt Csehi Ferenc (1937–2023), a Sárospataki Farkas Ferenc AMI alapító igazgatója
 
Elhunyt Supala Kolos (1939–2023) operaénekes
 
Elhunyt Csincsek Réka (1942–2023), a Budapest és Felső-Dunántúl Kft. nyugalmazott művészeti főtanácsadója
 
Elhunyt Palotás József Sándor (1944–2023) hegedű- és szolfézstanár, a Kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola nyugalmazott intézmény-vezetője, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének Tiszteletbeli elnökségi tagja, a Magyar Művészetoktatásért Plakett kitüntetettje (balkanyar.hu)
 
Elhunyt Török Ádám (1948–2023) fuvolaművész, a Mini együttes alapítója
 
Elhunyt Gerenday Ágnes (1951–2023) karnagy, a Budapesti Lantos Kórus (korábban: Budapesti Ifjúsági Kórus) egykori művészeti vezetője, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA Művészeti Bizottságának volt elnöke, a mindenkori kulturális minisztérium Művészeti Főosztályának zenei referense (pdf)
 
Elhunyt A. Gergely András (1952–2023) könyvtáros-pedagógus, szociológus, kulturális antropológus, a politikatudomány kandidátusa, MTA doktora. MTA PTI tudományos főmunkatárs, több egyetem óraadó oktatója (ELTE, PTE, SZTE), a Parlando rendszeres esszéírója
 
Elhunyt Vas Katalin (1952–2023) gordonka kamaraművész-tanár
 
Elhunyt Dobos József (1954–2023), a mohácsi Schneider Lajos AMI tanárótól, címzetes igazgatójától
 
Elhunyt Joó Tibor Csongor (1954–2023) kürtművész, nyugalmazott intézményvezető, Dabas Város Pro Urbe díjjal kitüntetett zenepedagógusa (dabas.hu)
 
Elhunyt Bandri János (1956–2023) gútai zenetanár, klarinétművész (ujszo.com)
 
Elhunyt Borbély Lászlóné /Zsiga Katalin/ (1956–2023), a Kalocsai Liszt Ferenc Zeneiskola AMI gordonkatanára (kalohirek.hu)
 
Elhunyt Egri Sándor (1957–2023) operaénekes (Gulyás Dénes)
 
Elhunyt Szonda Éva (1958–2023) operaénekes (fidelio)
 
Elhunyt Gál Tamási Zsombor (1964–2023) hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának korábbi tagja
 
Elhunyt Gál Zoltán (1964–2023), a Nemzeti Filharmonikusok brácsaművésze, a Keller Quartet alapító tagja
 
Elhunyt Kubassy Tamás (1972–2023) fagottművész tanár (Weiner Leó Katolikus Zeneiskola AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium tantestülete és Kenessey László)
 
Elhunyt Zeke Zoltán István (1972–2022) a Czövek Erna AMI rézfúvóstanára
 

EMLÉKLAPOK

Az elhallgatott zenekar (2006). Dokumentumfilm a Philharmonia Hungaricáról, amely első hivatalos koncertjét 66 éve, 1957. május 28-án tartotta a Bécsi Konzerthausban. Szerkesztő-riporter: Szőke Cecília, rendező-producer: Somogyváry Rudolf (1:32:26)

 
Kocsis Zoltán (1952–2016) 71. születésnapjára: A legnagyobbak közt. Fischer Annie: Encore in concert (HOLMI, 2014. november)
 
145 ÉVE SZÜLETETT Siklós Albert (1878–1942) zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész, lapszerkesztő. Tóth Endre: Siklós Albert élete és munkássága (Szakdolgozat, LFZE 2010) (pdf)
 
35 ÉVE HUNYT EL Telmányi Emil hegedűművész (1892–1988) (Tóth Aladár, Nyugat, 2021) // Somogyi László (1907–1988) karmester, a magyarországi karmesterképzés megteremtője. Harsányi László: Zsidó művészek a viharban – Somogyi László
 
130 ÉVE SZÜLETETT Vecsey Ferenc (1893–1935) hegedűművész (Gombos László, zeneakademia. hu)
 
125 ÉVE SZÜLETETT Csóka Béla (1898–1972) operaénekes-tanár (Togyeriska Csóka Anna) // Kabos Ilona/Rosenberg Ilona (1898–1973) zongoraművész-tanár (Frankl Péter, Muzsika 1973/8.)
 
115 ÉVE SZÜLETETT Osváth Júlia operaénekes (1908–1994) Hankiss Ilona: Az opera fény-árnyékában (Parlando 2018/6.) (pdf)
 
5 ÉVE HUNYT EL. Marton Árpád: Csak a derű óráit számolta – emlékeim Rév Líviáról (1916–2018) számos zárójellel
 
105 ÉVE SZÜLETETT Dániel Ernő (1918–1977) zongoraművész-professzor, karmester
 
Tarjáni Tóth Ida (1918–2000) cimbalomművész-tanár. Herencsár Viktória emlékezése (Parlando 2018/5.)
 
Rózsa tövis nélkül 100 ÉVE SZÜLETETT Róna Frigyes (Fittler Katalin)
 
100 ÉVE SZÜLETETT Réti Zoltán (1923–2018) kántortanító, tanár, festőművész, karnagy, zenetörténész, író, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola alapító igazgatója (Medvácz Lajos búcsúztatja, 2018 és Réti Zoltán munkáiból)
 
100 ÉVE SZÜLETETT Melis György (1923–2009) opera- és dalénekes // Schwartz Oszkár (1923–2005) ütőhangszeresművész, tanár // Sinkó György operaénekes. Emlékkiállítás az SZTE Klebelsberg Könyvtárában.
 
95 ÉVE SZÜLETETT
– Erdélyi Miklós (1928–1993) karmester (wikipédia) // Hidas Frigyes (1928–2007) zeneszerző, karmester. Lovas Hajni filmje, benne Amigó Péter, Bieliczkyné Buzás Éva, dr. Csikóta József, Dohos László, dr. Marosi László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Szabó Ferenc dr. Sári József visszaemlékezései
 
Lantos Rezsőné Osváth Edit (1928–2009. július 18. Siófok) (Pribay Borbála és Szarka Tamás)

Hódmezővásárhely is búcsúzik Ábrahám Mariann (1933–2023) zongoraművésztől (promenad24)
 
90 ÉVE SZÜLETETT Déry Gabriella (1933–2014) operaénekes // Komlóssy Erzsébet operaénekes-tanár (1933–2014) Bartók Gergely: „Te túl rózsám…” Hódolat Komlóssy Erzsébetnek (Parlando, 2019/3.) // Sándor János karmester (1933–2010) // Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsébet (1933–2020) zongoraművész-tanár, a Józsefvárosi Zeneiskola egykori igazgatója. Solymosi-Tari Emőke: Szívvel-lélekkel, szeretettel I-II. Interjú Szatmári Lászlóval és Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsébettel (Parlando 2005/3-4,) /// Szőnyi Olga operaénekes-tanár (1933-2013) 
 
Dr. Nótári Tamás: Gracy Bumbry (1937-2023) (pdf)

85 ÉVE SZÜLETETT Devich János (1938–2017)  csellóművész, zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (Dr. Vigh Andrea, dr. Fülei Balázs, lfze 2017)

 
80 ÉVE SZÜLETETT ifj. Hara László (1943–1993) fagottművész-tanár (Lakatos György) // Kovács Kálmánné „Babszi” (1943–2014) zongoratanár, tanügyigazgatási szakember, zeneiskolai igazgató, vezető szaktanácsadó (Tóth Aladár Zeneiskola Parlando 2014, 2016) // Pertis Zsuzsa (1943–2007) csembalóművész-tanár, kamaramuzsikus // Saru Károly (1943–2016) nagybőgőművész-tanár (Dr. Duffek Mihály, Gallai Attila, Parlando 2016) // Szakcsi Lakatos Béla (1943–2022) zongoraművész-tanár (wikipédia)
A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

Újváriné Dr. Illés Mária: “Én mindig csak a karmesteri munka szüneteiben tudtam komponálni” – a 120 éve született Vaszy Viktor (1903–1979) kórusműveiről (Szegedtől Szegedig antológia, 2003)

 
100 ÉVE SZÜLETETT Ligeti György (1923–2006) zeneszerző, tanár (Földes Imre, dr. Retkes Attila, Bieliczkyné Buzás Éva írása)
 
Nagy Márton Ádám: a-moll szólószonáta elektromos gitárra – egy nyertes OTDK-pályamű a komolyzene és a rockzene fúziójával
 
Introvertált és extroveltált álomfantázik Fiatal Zeneszerzők IV. Szegedi Fesztiválja (Kiss Ernő) (pdf)

ESSZÉK

Nemes Katalin: A pedagógus (Tani-tani online 2023)


Petrőczi Éva három írása: Egy középkori Trisztán-freskó Dél-Tirolban. A bolzanói (bozeni) Runkelstein-vár egyik remekéről // „Operadívák” Két ikerfilm, a „Florence” és a „Marguerite” margójára // Jenny Lind, a „svéd csalogány” – és kiváló zenepedagógus
 
Szili István: Egy ritkán olvasott könyv margójára. Szentkuthy Miklós: Händell (pdf)


NÉPZENE

Dr. Fehér Anikó: Népzenei füveskönyv. (Az elektronikus monográfia elérhető az MMA MMKI honlapján) (MMA MMKI, 2023)


Bartók nyomában török népek között címmel a 70 ÉVES dr. Sipos János népzenekutatóval, az MMA rendes tagjával Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, a Művésztelméleti Tagozat vezetője beszélgetett (2018. december 11.) (1:17:43)
 

KITEKINTÉS

Dimash Qudaibergen: Szempontok a hagyományos művészet képviselői személyiségének tanulmányozásához. – Magyar fordítás és jegyzetek: Jaksits Ilona. In: Eurasian Science & Arts – The Bulletin 2018/II. Kazak Nemzeti Művészeti Egyetem (KazNUI) (pdf)
 

VITA

Dr. Kádár György: Van-e szükség rock-egyetemre? – Lehet-e egyetem egy rock egyetem?



HANGZÓ HUNGARICUM


Dr. Bajnai Klára: Egy dal sikertörténete. Kössétek meg az ugatós kutyátok (pdf)

 
A budapesti Kultúrdélutántól a brit titkosszolgálaton át a sikeres karmesterségig (Simon Géza Gábor)
 
Lawrence Tibbett és Lehár Ferenc (1930/31) (Simon Géza Gábor) 


ZENE – IRODALOM

Petrőczi Éva versei: Bartók, a szeder- és almaszedő // Bonbonosdoboz (Családomnak)


Avar Judit: Desszert (pdf)

Dudás Éva három költeménye (Silentium – Csend, Summa, Tükör a tükörben) Arvo Pärt észt zeneszerző tiszteletére (pdf)
 
Magamhoz. Pilinszky János verset zenésített meg Szirtes Edina Mókus (6:23) (NKA) 

BELEOLVASÓ

2023. évi Ünnepi Könyvhét. Kőbányai János: Beat (korszak) regény (Múlt és Jövő Kiadó, 2023). Két részlet a könyvből: 1. Amíg az álmokat széttörik. Orszánczky Jackie Miklós, Budapest, 1948 – 2008, Sydney // 2. Most van meg, most van kész ("Keresem a szót, keresem a hangot”) (pdf)

Árgány Brigitta: „Hang-szereljünk!”. Gyermekhangszerek készítése a pettyegetőtől” a „tüttyügetőig”

 
Beleolvasó Mózner Miklós Morzsák muzsikáról mindenkinek és a Rímes zenetörténeti morzsák c. verses könyvébe (pdf)
 
Deák-Sárosi László: A háromszólamú vers. Új magyar verstan (Üveghegy Kiadó, 2023)

RECENZIÓK    

A magyar dal mesterei I-III. (László Ferenc)


Dalos Anna: Kodály Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (1946-1949) (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, 2022) (Fittler Katalin)
 
Kusz Veronika: „Mesterem emlékének”. Vázsonyi Bálint és az első Dohnányi-monográfia (A Musicologia Hungarica A MUSICOLOGIA HUNGARICA 4. kötete, 20) (Fittler Katalin)
 
Ránki György válogatott írásai. Zeneszerzők szóban és írásban – 1. kötet. Szerkesztette Ozsvárt Viktória. (Fittler Katalin) (Bölcsészettudományi Kutatóközpont – EMBZ, 2022)
 
Johann Sebastian Bach zongora- és orgonaműveinek díszítőművészete. A jelek magyarázata, kivitelezési lehetőségek. Fordította: Nyírő Sebestyén (2009) (Fittler Katalin)
 
Hommage ŕ Pantaleon Hebenstreit – barokk zene cimbalomra. Ginzery Enikő CD-jéről (Fittler Katalin)
 
Csillagórák Szabó Ildikóval és Lajkó Istvánnal. Beethoven cselló-zongoraművei, összkiadás-igénnyel (Hungaroton, 2023) (Fittler Katalin)
 
A hangzó összkiadás 13. albuma. Farkas Ferenc kamaraműveinek hatodik válogatása (prestomusic, 2023) (Fittler Katalin)
 
Lovász Irén: Gyógyító hang (Siren Voices, 2023) (Dr. Fehér Anikó, Magyar Hang, 2023. május 12-18.)
 
44 = 45, többszörösen. Bartók hegedűduóinak felvételeiről (HUNGAROTON és FONÓ kiadványok, 2023) (Fittler Katalin)


ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

Kortalan zongoradarabok az AKKORD Zenei Kiadó kínálatából (J. Haydn, L. van Beethoven, F. Schubert, R. Schumann, F. Mendelssohn-Bartholdy, Durkó Zsolt, Láng István, Sári József, Togobitsky Viktor és Vántus István művei)

 
Farkas Gábor és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vásáry Tamás - Chopin: Piano Concertos Nos. 1&2 // Generations, works by Haydn, Beethoven, Czerny, Liszt, Wieniawski (Csabay Domonkos zongora) // Capella Savaria: Early European and HUNGARIAN Dances // Gustav Mahler: Symphony No. 1 in D Major (Simon Izabella és Várjon Dénes – zongora) // Fülei Balázs: Heritages, works by Bartók, Ginastera, Kodály, Lutoslawski, Grieg, Gershwin (Hungaroton 2023)
 
Megjelent Lovász Irén lemez-sorozatának befejező, negyedik része, a Gyógyító hang (Siren Voices, 2023)
 
Magneoton – WARNER HÍRADÓ 2023 No. 2., No. 3. és No. 4.
 
Születésnapi Tokody-hangfelvételválogatást jelentetett meg az OPERA (Magyar Állami Operaház)
 
Megjelent Ábrahám Márta újabb Bach-kötete (lfze.hu)
 
F. Pálffy Zsuzsa: A hangok forgataga - Béres Károly és Sebestyénné Farkas Ilona ajánlásával (pdf)
 

BESZÁMOLÓK

F. Pálffy Zsuzsa: Szakmai konferencia, könyv- és filmbemutató a békés-tarhosi énekiskola örökségéről (Tarhos, 2023. április 22.) (pdf)

Elindult a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének blogja a Papagenón- Mitől Magyar a Magyar zene? Beszélgetés Madarász Iván zeneszerzővel, a LFZE tanárával (31:34) (Papageno.hu)

 
Bántai Vilmosról neveztek el termet a Tóth Aladár Zeneiskolában
 
Liszt Ferenc Via Crucis-a galyatetői Kodály kápolnában (Safarek Krisztián)
 
Egyszeri élmény – kétszer (Énekel az ország, 2023) (Fittler Katalin)
 
Csönd-zsák koncertek 1. (BMC 2023. IV. 5.) Ránki Fülöp koncertje (Gál Márta)
 
A teremtéstől a megsemmisítésig. A Filharmónia három hangversenyéről (Kiss Ernő)
 
Egy neveléstörténész professzor, aki gordonkaművész. Pukánszky Béla gordonkaestje (Szeged, 2023. V. 10.) (Kiss Ernő)
  

FELHÍVÁSOK

A Duna Szimfonikus Zenekar - Magyar Élőzene Nonprofit Kft. 2023 őszére 3 részes bérletsorozattal várja kedves közönségét a Festetics Palotába (pdf)
 
Jelentkezés a Kiss Zenede AMI által meghirdetett, Zeneoktatás a XXI. század eszközeivel c., 30 órás, akkreditált továbbképzésére ( 2023. VIII. 14-22., továbbá 23-31. között)

XV. Régizenei Nyári Egyetem (Csíkszereda, 2023. július 9–14.)
 
Katolikus gimnáziumok zenetörténeti-műveltségi versenye (2023/2024. tanév) (Fodor András)

Új Zenei Élményműhely. A Jövő Zenéjéért (Kálmánfi Béla Művelődési Ház, Piliscsév, 2023. IX. 9.) // Meghívó (pdf)
 
Virtuózók V4 2023
 
V. Babszimpózium. In memoriam Kovács Kálmánné (Tóth Aladár Zeneiskola AMI, 2023. X. 19-21.)
 
XI. FERENCZY GYÖRGY ZONGORAVERSENY
Nemzetközi Chopin Zongoraverseny az Alapfokú és Szakközépiskolai képzésben részesülő növendékek/diákok részére 22 éves korig.  (Budapest, 2023. november 17-19.) (Ferenczy György Alapítvány – Chopin Társaság) (pdf) // XI. KONKURS PIANISTYCZNY IM. GYÖRGY’A FERENCZY’EGO Międzynarodowy Konkurs Chopinowski Dla uczniów / studentów szkół muzycznych I. i II. stopnia, do 22 roku życia. Budapeszt, 17-19 listopada 2023.(pdf) // XI. GYÖRGY FERENCZY PIANO COMPETITION International Chopin Piano Competition Open for the pupils / students of the primary and secondary music schools, until the age of 22 (pdf)

 
A VI. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny (Budapest, 2023. XII. 1-3.) felhívása (Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány)
 

1640 MAGYAR ZENEMŰVÉSZ-PEDAGÓGUS 2023. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓJA (III. VÁLTOZAT) (pdf)

SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/2. számokban megjelent írásokról 












Folytatjuk az archívumok feltöltését

             




2023. 2. szám

Tartalom


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS


Búcsú dr. Ábrahám Mariann (1933–2023) zongoraművész-tanártól, Varró Margit életművének nemzetközi hírű kutatójától, a Parlando több évtizedet átívelő alkotótársától (Borbély László, Balázsné Szatmári Éva, Dávid Gábor, Hollós Máté, Marton Árpád, Marczi Mariann, Neszlényi Judith, Ruszinkóné Czerman Cecília emlékezései) és dr. Ábrahám Mariann zenepedagógia-írói életművének legjava, továbbá doktori disszertációja Varró Margitról (pdf)

A jó tanár olyan, mint a bábaasszony”. Solymosi Tari Emőke beszélgetése Rév Lívia (1916–2018) zongoraművész-tanárral (Parlando, 1994/1.)

Már a szakmai unokáinkat neveljük”. Interjú dr. Temesi Máriával, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas művészével, operanagykövetével, énekmesterével, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszékének tanszékvezető professzorával, egyetemi tanárral, a szegedi opera szak alapítójával (Z.T.) (pdf)

F. Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 3. "Tanítani csak szeretettel lehet!" Szecsődi Ferenc Liszt Ferenc-díjas érdemes és kiváló művész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar professzorának portréja (pdf)

Dr. Altorjay Tamás: Beszámoló a 2022 VIII. 24. és 27. között Tallinban rendezett 14. PEVOC (Pan Europian Voice Conference) konferencián elhangzott legérdekesebb előadásokról (pdf)

Szuhodovszkaja, Okszana Anatoljeva: Kazahsztán zenei képzése, mint a tanulók személyiségfejlődésének fontos tényezője (Fordította és jegyzetekkel ellátta: Jaksits Ilona) (pdf)

Zimmer Dóra: Kokas-pedagógia egyéni kifejezésformái a Kokas-tanfolyamra járó hallgatók, a leendő Kokas-foglalkozásvezetők tollából (Szerkeszti: Szkubán Judit)

Zenetanítás – XXI. századi eszközökkel. Beszélgetés Ambrus Ákos operaénekes-tanárral (Réfi Zsuzsanna) 

Szkubán Judit: A zenei hangok bűvöletében. Tapsoljunk vagy kendőt lengessünk?

Csepregi György: Gradus ad publicum – A jövő zenéje. A Vida-Kun testvérek koncertje a Marczibányi téri Művelődési Központban, 2023. január 29-én

Tokaji Balázs: Kerettörténet alapú ének-zene oktatás (mesepedagógia) (pdf)

Mike Ádám A zeneelmélet-tanárok tankönyvhasználati szokásai (pdf)

Marossy Éva: Humanisztikus zenepedagógia. Speciális nevelési igény

A didaktika kézikönyve. K. Nagy Emese interjúja a kötet szerkesztőivel: Falus Ivánnal (főszerk.) és Szűcs Idával (szerk.) (A didaktika kézikönyve. Elméleti alapok a tanítás tanulásához. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2022, 844. o.) (Tani-tani online 2022)

Joachim László – Schäfer Zsolt: Az „Ukulele, mindenki együtt!” pedagógiai koncepciója - avagy hogyan tanítsunk ukulelét magyar dalokkal akár csoportban?

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a tubaaoktatás (pdf)

Szeszler Anna: Egy izgalmas online feladatbank, ami más, mint a többi (Tani-tani online, 2023. III.)

A „Hangszert a kézbe” programsorozatról. Beszélgetés Görögh Dániel trombitaművésszel (nka hu, 2022. XII.)


TANÁRKÉPZÉS

A 2023/2024-es tanévben indul a „Fejlesztő zenepedagógus szakirányú továbbképzés” az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán (Antal-Lundström Ilona)

Dr. habil Herpay Ágnes DLA: A tiszta intonáció a fagottjáték- és oktatás aspektusából. XX. századi magyar fagottirodalom (pdf)

Keuler Jenő: Hangzó dokumentumok bemutató tanításokról és vitájukról (Debrecen, 1977/78. tanév) (pdf) 

Dr. S. Szabó Márta: Beszámoló a Fiatal Magyar Tanárjelölt Karvezetők III. Országos Versenyén megrendezésre került, a magyar karvezetőképzés jelenlegi helyzetét vizsgáló szakmai fórumról (Szeged, 2022. XI. 11.)


MAGYAR HIMNUSZ 200

Szakmai tájékoztatás a Magyar Himnuszról. Magyarország állami és önkormányzati szervei, külképviseletei, diplomáciai testületei és sportszövetségei számára (Prof. Dr. Batta András, Somogyváry Ákos, Tóth László) (pdf)


PETŐFI 200

Ittzés Mihály: Petőfi megzenésített versei (Ittzés Mihály 1993. március 14-én a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kiskőrösi emlékülésén tartott előadásának javított formában megjelent változata)

Válogatás magyar szerzők Petőfi Sándor költeményeit megzenésítő művekből (Kották, hangfelvételek, címjegyzék, leírások) (2., bővített változat) (Szerkesztette: Zelinka Tamás) (pdf)


BARTÓK  142

Bretz Gábor és Dragony Tímea kapta idén a Bartók–Pásztory-díjat (lfze)

Kárpáti János: A Bartók-értés zsákutcái (Holmi, 2007. VIII.)

Bartók-vonósnégyesek új kiadásban (Editio Musica Budapest Zeneműkiadó – G. Henle Verlag)


KODÁLY ZOLTÁN 56

Kodály Zoltán két írása (Nagyszalonta népdalkincse; A máramarosi román népzene /1923/) és dr. Erdősi-Boda Katinka reflexiói (pdf)

Tardy László: Kodály Zoltán latin nyelvű egyházi kórusművei (2012)  (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (pdf)

Kiss Ernő: Székely fonó – Kolozsvár (Kodály daljátéka az M5 2023. I. 29-i műsorán (pdf)


LAUDÁCIÓK

Gratulálunk a 2023. március 15-én állami kitüntetésben részesült kollégáinknak

A 98 éves Varga Károly ének-zenetanár, karnagy, rádiósszerkesztő-riporter, zenei író, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori gyakorlatvezető tanárának életművét a Csaba Királyfi emlékéremmel és a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismerték a 2023. évi Magyar Kultúra Napján (pdf)

Prof. Dr. Temesi Mária DLA tanszékvezető egyetemi tanár a Magyar Kultúra Lovagja lett a 2023. évi Magyar Kultúra Napján (pdf)

Kertész Attila karnagy, zenepedagógus, egyetemi oktató a jubileumi pécsi TÜKE-díjazott

Átadták az idei KÓTA-díjakat (31 laudáció) (pdf)

95 ÉVES Deák Tamás zeneszerző, trombitaművész, karmester (pdf)

Nem tudom, mi a zene” – Születésnapi beszélgetés a 90 éves, örökifjú Meszlényi László oboaművész-tanárral (Marton Árpád) (pdf)

85 ÉVES Áldor Lili hegedűművész-tanár // Szegedi Anikó zongoraművész-tanár

75 ÉVES Malina János zenetudós, zeneesztéta, szerkesztő, oboa- és furulyaművész // Malina János: Az 1776 és 1790 közötti eszterházi operaévadok kronológiája – Doktori értekezés (2016) (pdf) 

Megünnepelte a 75 ÉVES Perényi Miklóst a Zeneakadémia (lfze.hu)

70 ÉVES Tokody Ilona. Ember, énekes, zenész. Születésnapi beszélgetés Tokody Ilonával a mohorai Tolnay Klári Emlékház jubileumi kiállításán. (Marton Árpád) (pdf)

70 ÉVES Herencsár Viktória cimbalomművész-tanár (pdf)


EGYHÁZZENEI PEDAGÓGIA

Fehér Anikó: Aranymiatyánk („Mélyebb barázdát húzni…”. Zene a keresztény egyházban – konferencia (MMA-MMKI, 2020) (19:42)

XXI. SZÁZAD ZENÉJE

LÁNG ISTVÁN 90 / Feuer Mária (Zeneműkiadó, Budapest, 1978), Fittler Katalin (Parlando, 2022/1.) és Hollós Máté (Muzsika, 1997/3., 2001/9., 2005/6.) írása (pdf)

80 ÉVES LENNE Jeney Zoltán (1943–2019) zeneszerző, egyetemi tanár /Emlékezés: Balogh Máté és Vígh Andrea (2019, lfze, 2019); Dr. Darázsdi Zita: A melódia, mint belső szervezőelv Jeney Zoltán Halotti szertartás című művében (Doktori értekezés, lfze, 2013); Feuer Mária (EMB, 1975) és Hollós Máté (Muzsika, 2004/2.,, 2007/11.) interjúi (pdf)

DUBROVAY LÁSZLÓ 80 (Gillányi Gabriella és Fittler Katalin írása, valamint Hollós Máté és Solymosi-Tari Emőke interjúja) (pdf) 

Felelősséggel minden hang iránt – Az MMA portréfilmje dr. Tóth Péter Erkel Ferenc-díjas érdemes művészről, zeneszerzőről, egyetemi tanárról, az MMA rendes tagjáról, a Zeneművészeti Tagozat vezetőjéről (Rendező-operatőr: Pintér András (2020, 50:00)


INTERJÚK / PORTRÉK

Mindig a szerző szellemében. Kovács János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester a megszállottságról, a muzsikusokkal közös munkáról és az éltető zenéről  (Réfi Zsuzsanna) (pdf)

Beethoventől tanultam zongorázni...”. Portréfilm Szentpéteri Gabriella zongoraművész-tanárról (Magyarország Videós Arcképcsarnoka)

Portré Szendi Ágnes zongoratanárról, zeneszerzőről, az Alkotó Muzsikusok Társasága elnökéről (pdf)

Interjú Gregor Józsefné dr. Takács Máriával (Péterffy Gabriella) (pdf)

Az éneklésre született kazak őstehetség, Dimash Qudaibergen … 'és saját lelkét adja minden dalban' (Jaksits Ilona) (pdf) 

Beszélgetés Seidl Dénes trombitaművésszel (Dr. Erdősi-Boda Katinka) (Hidegkúti Hírek, 2023. II.)

Bordás József a DobMánia Tábor és a Házhoz megy a zenede megalapítója, művészeti vezetője, dobművész mesél zenepedagógiai missziójáról és annak eredményeiről és terveiről (nka.hu)


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Kertész Lajos (1925–2023) zongoraművész-tanár (Rozgonyi Éva, Kassai István, Arany János, Karsay Eszter) (pdf)

Elhunyt Bakos József (1932–2023), a Hubay Jenő Zeneiskola egykori klarinéttanára, karmester

Elhunyt Hunyadi Zoltán (1932–2023) „Pro Urbe” díjas karnagy, zenepedagógus

Elhunyt Bogányi Tibor (1936–2023) ének-zenetanár, karnagy

Elhunyt Kuncz László (1942–2023) operaénekes

Elhunyt Gallai Attila (1943–2022) klarinétművész-tanár, zeneszerző (Nagy Enikő)

Elhunyt Szőke Katalin (1946–2023), a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI zongoraművész-tanára, korrepetitor

Elhunyt Burányi Tünde (1947–2022), zongoratanár, a Józsefvárosi Zeneiskola korábbi igazgatóhelyettese

Elhunyt Veszprémi András (1948–2023) operaénekes, rendező (dr. Fehér Anikó)

Elhunyt Lass Zoltán (1949–2023) fuvolaművész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar nyugalmazott szólamvezetője, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának címzetes főiskolai docense

Elhunyt Kárászy Szilvia (1962–2023) zongoraművész. Harangszó Szilviának (Hollós Máté)


EMLÉKLAPOK

345 ÉVE SZÜLETETT Antonio Vivaldi (Pándi Marianne: Az olasz zene története I. – Virtuózok fénykora / Zeneműkiadó, Budapest 1960)

175 ÉVE HUNYT EL Rózsavölgyi Márk (kb. 1788–1848)  zeneszerző, hegedűművész, a csárdás „atyja”

Egy elfeledett zenetanár emlékére. Horváth Attila (Vasvár, 1862 – Budapest, 1921.) zongoratanár, zeneszerző (Radnai Miklós /1921/ és Kirshenheuter Ferenc /1931/ emlékezései)

50 ÉVE HUNYT EL Szigeti József (1892–1973) hegedűművész-tanár (Meixner Mihály /1973/ és Kocsis Katalin /2018/)

130 ÉVE SZÜLETETT Prahács Margit (1893–1974). Kárpáti János: Dr. Prahács Margit sírja fölött (Muzsika, 1974/9.) // Dr. Prahács Margit: Kodály és Zeneművészeti Főiskola könyvtára (Muzsika 1972/11.// Dr. Prahács Margit: Kodály vallásos művészete (Vigilia, 1947) // Dalos Anna: Prahács Margit műveinek annotált bibliográfiája (BTK ZTI 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum, 2021)

Marsovszky Györgyné: Szabolcsi Bence (1899–1973) közvetlen közelből (Magyar Zenetörténeti tanulmányok. Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence emlékezete) (Kodály Intézet, Kecskemét, 1992. Felelős kiadó: Ittzés Mihály)

25 ÉVE HUNYT EL Gergely Ferenc (1914–1998) orgonaművész-tanár (Tardy László írásai: In memoriam Gergely Ferenc (2003) // Aki visszaadta a kántori és orgonista hivatás méltóságát. Gergely Ferenc orgonaművész laudációja a Magyar Örökség Díj posztumusz átadási ünnepségén (2018)

A 105 ÉVE SZÜLETETT Czövek Lajos (1918–2008) főiskolai tanár, karnagy, zeneszerző debreceni emléktáblája // M. Dr. Losonczy Katalin: „Az Értől az Oceánig”. Czövek Lajos, főiskolai tanár, karnagy, zeneszerző református indíttatása (Parlando 2018/5.)

105 ÉVE SZÜLETETT Fenyves Loránd (1918–2004) magyarországi születésű izraeli-kanadai hegedűművész-tanár. Kárpáti János: Muzsikuspálya - három pilléren (Muzsika, 1998/2. szám)

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban. Ákos Ferenc /Weinberg Ákos/ (1922–2016) és Gerle Róbert (1924–2005) hegedűművész-tanár, továbbá Starker János (1924–2013) gordonkaművész-tanár (Mazsihisz)

100 ÉVE SZÜLETETT Arányi-Aschner György (1923–2018) Szendi Ágnes összeállításában. „Lajtha pedagógusi vénája legalább olyan erős volt, mint zeneszerzői” c. interjú, melyben Solymosi Tari Emőke kérdezte Arányi-Aschner György zeneszerzőt Lajtha László zeneszerzésóráiról, a „42-es cipőről”, és arról, hogy mitől lesz egy komponista sikeres (Parlando 2008/2.), továbbá Radics Éva laudációja a Mestere 85. születésnapjára (2008) és Szendi Ágnes emlékezése (pdf)          

100 ÉVE SZÜLETETT Pödör Béla (1923–) // Schwartz Oszkár (1923–2005) ütőhangszeresművész-tanár // Suzanne Rozsa (1923–2005) hegedűművész-tanár

30 ÉVE HUNYT EL Bächer Mihály (1924–1993) zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Dr. Falvai Anna: Bächer Mihály pályafutása. Pedagógiai munkásság, interpretációs jellegzetességek, fogadtatás (2019) // Bächer Anna: Tavaszi szonáta // L. van Beethoven: F-dúr „Tavaszi” - szonáta, Op. 24 (Bächer Anna-hegedű és Bächer Mihály-zongora) (kb. 1990) (Parlando 2021/1.)

Az opera megszerettetésének mestere. Horváth Zoltán (1928–2018) rendező, egyetemi tanár emlékére. Donizetti: Szerelmi bájital | Vígopera két felvonásban (Szent István Filharmónia – Pastorale sorozat, Pesti Vigadó, 2018)

95 ÉVE SZÜLETETT Virágh Endre orgonaművész-tanár (1928–1999). Horváth Ágnes írása (Magyar Egyházzene 2009–2010) // Zoltai Dénes esztéta, filozófus, egyetemi tanár (1928–2008). Horváth Klára: Beszélgetés Zoltai Dénessel (Parlando, 1974/9.) (pdf)

PÁSZTI MIKLÓS (1928–1989) karnagy, zeneszerző emlékére (Pászti Nóra) (pdf)

Elena az emléktáblán. Felavatták Karikó Teréz (1932–2021) Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő emléktábláját (Kiss Ernő) (pdf)

Hankiss Ilona: Gábor Artemisz (1936–2022) énekművész-tanár

85 ÉVE SZÜLETETT Keönch Boldizsár (1938–2016) énekművész-tanár


RECENZIÓK

Gyönyörködtető hangfelvétel – tanulságokkal (Fittler Katalin)

Mahler – lelép a „talapzatról”. Péteri Lóránt: Gustav Mahler körút. Hét tanulmány (Kronosz Kiadó, Pécs, 2023) (Petrőczi Éva) (pdf)

MŰVÉSZETELMÉLET

A.Gergely András: Tragikus énekjelenet és felvilágosult látványtár, avagy hajlítások és hangnemek a zenei illúziók megértéséhez

Devich Sándor: A régi zene néhány aktuális előadási problémája J. S. Bach szólóhegedő művei közreadásának tükrében (pdf)

Dr. Nótári Tamás: Renée Fleming dalestje a Bécsi Musikvereinban (pdf)

Dr. Székely György: Don Juan és egyéb komplexusok (Eredeti közlés: Gramofon.hu, 2023. II. 9.)

Onhausz Miklós: A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának története és repertoárja 1988-tól napjainkig. Jobbágy Valér egyházkarnagyi működése (pdf)

Rossini: Stabat mater. Előad, magyaráz és vezényel: Hollerung Gábor. Közreműködik a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, valamint énekes szólisták (Zeneakadémia, 2014. XI. 1.) (01:35.54)


NÉPMŰVÉSZET

A.Gergely András írásai:
- Tüzet viszünk, avagy a baranyai hagyomány
- Zeneipar vagy örökségvédelem /rövid körséta az afrikai népzenék útjain

Zsekov Éva Mónika Bolgár zenetörténeti sorozata a Duna TV Rondó c. nemzetiségi műsorában (I-III. rész)


HANGZÓ HUNGARICUM

Dr. Bajnai Klára: Petőfi művek korai hanghordozókon (pdf)

Simon Géza Gábor: Az atomtudós mint komponista (pdf)

Lemezhíradó, 1944. március 19. Közreadja és a bevezetőt írta: Simon Géza Gábor (pdf)


JAZZ

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténeti kutatás pionírja, Tiszay Andor (1900. VII. 5. – 1986. II. 19.)


ESSZÉK

Dr. Erdősi-Boda Katinka: Kép és zene, mint kommunikáció II. szakmai műhely a Klebelsberg Napi fórum margójára

A. Gergely András: Táncolt-e A Nyugat? Egy kontratánc világtörténetéhez

Szili István: Jorge Morales

Baloghné Kovács Magdolna: Csendes éj


ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG

S. Balázs Hajnalka: Parkinson-betegek hangterápiája

Varvasovszky Jánosné Velsz Dóra: Zeneterápia és gyógypedagógia a súlyosan és halmozottan sérültek intézményeiben (Információ a szerzői kiadásban megjelent könyvről)


PSZICHOLÓGIA

Lubinszki Mária: Szégyen az iskolapadban. Az érzelmi elakadások lélektana (Tani-tani online, 2023)


ZENE ÉS KÖLTÉSZET

Fodor Ákos – Benső beszéd: hangminta című hangoskönyv Szilágyi Enikő tolmácsolásában (Szerkesztette: Podonyi Hedvig) (Fekete Sas Kiadó, 2023)

Petrőczi Éva:
- Fél füstölt pisztráng – meg a „Pisztrángötös”. Néhány Schubert-dal margójára
- Egy régi filmhíradóra. Kathleen Ferriernek


BESZÁMOLÓK

Szimfonikus örömünnep Szegeden (Kiss Ernő)

Objektív-szubjektív. Emléksorok egy kiállításhoz (Fittler Katalin)

Márkusné Natter-Nád Klára: 35 éve alakult meg a Bárdos Lajos Társaság

Prof. Herencsár Viktória, ArtD: Újévi Cimbalomkoncert a Besztercebányai Művészeti Akadémia fennállásának 25. évfordulója emlékezve (pdf)

Payr Henrik: Váczi Károly és Tátrai Vilmos emlékére termeket avattak a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskolában

Heverdle Péterné dr. Köncse Kriszta Réka: Beszámoló a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara által alapított Psallite zsoltáréneklési versenyről

Dombóvári János: Lavotta János és Kodály Zoltán nyomában Mátyusföldön (pdf)

Kemény Anna Mária: Koncertélményem – Oliver von Dohnányi vezényelte a Budafoki Dohnányi Zenekart (Budapest, 2023. II. 17.)

Ajka Városi Bányász Fúvószenekar Egyesület farsangi koncertje. (Németh Noémi riportfilmje) (Ajka Tv 2023. III. 3.)


ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

Musicologia Hungarica közelmúltbeli kötetei: Dalos Anna: Tudós nő a Horthy-korszakban – Prahács Margit (1893–1974) // Ozsvárt Viktória: Francia kapcsolat – Haraszti Emil (1885–1958) pályaképe // Dalos Anna: Kodály Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (1946–1949) // Kusz Veronika: „Mesterem emlékének” – Vázsonyi Bálint és az első Dohnányi-monográfia (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat 2021–2022)

Tanulmánykötetet írt Mahler hármas szerepéről Péteri Lóránt (lfze.hu)

Két zeneelméleti könyv jelent meg a Zeneakadémia oktatóitól (lfze.hu)

Ránki György válogatott írásai. Zeneszerzők szóban és írásban – 1. kötet.. Szerkesztette: Ozsvárt Viktória (Bölcsészettudományi Kutatóközpont – EMBZ, 2022)

Megjelent az új Liszt-összkiadás újabb kötete (lfze.hu)

Ajánló Mosóczi Miklós-Gesztenyés Etelka Balatoni népdalok és ételreceptek című kiadványához (Magánkiadás) (Kozma István) (pdf)

Baráti Kristóf, Kondorosi Karolina: Bartók Béla: 44 duó // Budapest Scoring Orchestra: Classical Selection // Beethoven összes cselló-zongora szonátája Szabó Ildikó (cselló) és Lajkó István (zongora) előadásában (Hungaroton 2023)

BMC Records jazz cd újdonságaiAKI TAKASE CARMEN RHAPSODY (Mayumi Nakamura, Vincent Courtois, Daniel Erdmann) //  FEKETE-KOVÁCS KORNÉL DIFFERENT ASPECTS OF SILENCE (Harcsa Veronika, Dan Bárta, Robert Balzar Trio)

Magneoton – WARNER HÍRADÓ 2023No.1 és No.2

„Felhőben” a Kaláka „fontosnak vélt vinnivalóim” c. új albuma

Az utazó címmel jelent meg Váray László legújabb lemeze


HÍREK / FELHÍVÁSOK

A Zenetanárok Társasága felhívása: "A zongoratanítás nehézségei 3. osztályban" címmel Laskay Edit és Czuczu Irina zongoratanárok tartanak bemutatóval egybekötött előadást  2023. április 15-én a Józsefvárosi Zeneiskolában (pdf)

Esterházy Music Collection – egy kiadvány a magyar zenei örökség kincseiből (mma.hu)

A Zeneakadémiára látogatott a Kirgiz Nemzeti Konzervatórium rektora (lfze.hu)

2023-ban elindul a Debreceni Egyetem könnyűzenei képzése (rockinform.hu) 

Symphonia Alapítvány felhívása – Vonós Varázs 2023 (pdf)

A Bárdos Lajos Társaság 2023. I. félévi programjai (pdf)

A X. Ünnepi Altalena Zenei Fesztivál és Nyári Akadémia felhívása (2023. július 23. és augusztus 4.)



KÖSZÖNTÉS ÉS EMLÉKEZÉS
1567 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS 2023. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSNAPI ÉVFORDULÓJA (pdf)



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ  Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/1. számokban megjelent írásokról














2023. 1. szám

Tartalom


A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

„Az alapítványi és magán fenntartású alapfokú zeneoktatás helyzete” címmel a Magyar Zenei Tanács kerekasztal-beszélgetést rendezett 2022. XI. 27-én.  A kerekasztal résztvevői voltak: Bokor György, Czeglédi Ibolya, Lencsés Lídia és Solymosi Árpád. Az esemény moderátora dr. Váradi Judit. (A beszélgetésről készült videó időtartama: 1:12:03)

 
„A zenei könyvtárak helyzete” címmel a Magyar Zenei Tanács kerekasztal-beszélgetést rendezett a Magyar Zene Házában 2022. XII. 5-én.  A beszélgetés résztvevői: Balogh Máté, Dalos Anna, Gulyásné Somogyi Klára, Jávorszky Béla, Kaizinger Rita és Sigrai László. Az esemény moderátora Bándoli Katalin. (A beszélgetésről készült videó időtartama: 1:54:35)


PETŐFI 200

Ittzés Mihály: Kodály Petőfije /Ittzés Mihály: 22 zenei írás (Kodály és .... elődök, kortársak, utódok) Kodály Intézet Kecskemét, 1999/ (pdf) 
 
Válogatás magyar szerzők Petőfi Sándor költeményeit megzenésítő műveikből (Kották, hangfelvételek, címjegyzék, leírások) (Szerkesztette: Zelinka Tamás) (pdf)
 

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Zenei nevelés gyermekkorban – 11 tanulmány. A Gyermeknevelés c. tudományos folyóirat 2018/2. tematikus számának szerzői: Janurik Márta-Józsa Krisztián; Jakobicz Dorottya-Wamzer Gabriella-Józsa Krisztián; Surján Noémi-Janurik Márta; Buzás Zsuzsa-Maródi Ágnes; Janurik Márta-Antal-Lundström Ilona-Józsa Krisztián; Zsigmond Gábor; Szabó Norbert; Mucsi Gergő; Pethő Villő-Mucsi Gergő - Surján Noémi és Szabó Norbert
.
 
Dr. Fehér Anikó: „Örvendjen az egész világ!” Elhangzott a Mozgó Dó…IV. Zene a katedrán. Kodály Zoltán zenepedagógiai műveinek művészi légköre c. emlékkonferencián (MMA MMKI, Pesti Vigadó, 2021. XI. 17., Időtartam: 17:05)
 
90 ÉVES Miklós György. „A sors nagy ajándéka volt számomra, hogy Weiner Leó tanítványa lehettem”. (Megjelent az Emlékeink Weiner Leóról c. kötetben, szerk. Berlász Melinda; Zeneműkiadó, Bp., 1985.) (Parlando 2018/8.)

„…örökkön emlékezetes pillanatok.” Interjú dr. Móriczné Kolláth Márta zenepedagógussal, a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának díjazottjával (Péterffy Gabriella) (pdf)

 
Köszöntjük a 75 éves dr. Bruckner Adrienne énekművészt (Szőnyiné Szerző Katalin és Nógrádi Péter (2016) laudációja) // Bruckner Adrienne DLA: Merre tovább az ének-zene-szolfézs karvezetés oktatásban? (Parlando 2015/1.) // Bruckner Adrienne: Egy kis technika c. könyvéről Darázs Renáta DLA írása
 
75 ÉVES Perényi Miklós. Perényi Miklós gordonkaművésszel dr. Kovács Ilona beszélgetett (Parlando 2008/4.)
 
Emlékhangverseny Járdányi Pál (1920 - 1966) tiszteletére. (Fischer Annie Zeneiskola, Budapest, 2022. május 14.) (Dr. Berlász Melinda)

Szubjektív elmélkedés a 85 éve született Laczó Zoltánra (Dr. Smuta Attila) // Laczó Zoltán: Zenehallgatás, 2009 (Oktatáskutató és fejlesztő Intézet) (pdf)
 
Dibusz Barbara: A szolfézsoktatás tárgyi vonatkozásai — A Kodály koncepció legalapvetőbb elemei (pdf)
 
Tokaji Balázs: Ének-zenei nevelés a Waldorf pedagógiában (pdf)

Joachim László - Schäfer Zsolt: Hogyan tanítanak ukulelét csoportban? A kanadai „Ukulele in the Classroom” módszer rövid bemutatása
 
Szedmák Borbála - Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a harsonaoktatás (Digital solutions in music education – focusing on trombone education) (pdf)
 

ÓVODAI ZENEI NEVELÉS

Németh Dóra Katalin – Révész József: Merre tovább óvodai zenei nevelés? Kreatív pedagógussá nevelés az óvodapedagógus képzésben (pdf)
 

LAUDÁCIÓK

Magyar Örökség Díjas lett dr. Lovász Irén népzenei gyűjtése, előadóművészete, pedagógiai és tudományos munkássága. Jelenczki István laudációja (MTA Díszterme, 2022. XII.17.) (pdf)
 
Átadták a Magyar Művészeti Akadémia Elismerő Okleveleit (MMA) (pdf)
 

Az Artisjus tiszteletbeli elnöke lett Madarász Iván (magyarzene.eu)

Ők kapták a 2022. évi Artisjus Előadói és Pedagógusi Díjakat (Artisjus) (pdf)


Ők a 2022. évi Prima Primissima-díjasok, valamint a zeneművészet Junior Primái (pdf)
                          
90 ÉVES Kerényi Mária újságíró, zenekritikus (Dobozy Borbála, MMA, 2018) és Hollós Máté laudációja, 2004 // Kerényi Mária: Vásáry Tamás zongoraművész emberi és szellemi kiválóságát tanúsító művészete. Elhangzott a Magyar Örökség Díj átadásán,1999) // Kerényi Mária interjúja Zádori Máriával (Muzsika, 1984/12.) (pdf)
 
80 ÉVES Kostyál Kálmán hegedűművész // Lencsés Lajos oboaművész-tanár (Fittler Katalin, 2018) (pdf)
 
70 ÉVES Kállay Gábor operaénekes, furulyaművész, zenepedagógus, zeneszerző (pdf)
 
A Nemzeti Filharmonikusok Év Művészei: Kristófi Ágnes szoprán énekművész és Bokor Pál fagott szólamvezető (Bukta Julianna - Nemzeti Filharmonikusok)
 
Közzétették a hazai dzsessz legjobbjainak listáját (JazzMa, Maloschik Róbert) (pdf)
 
Tommy Vig (1938) jazz-muzsikus, zeneszerző lett az MZTSZ-EJI életmű-díjasa (fidelio.hu)
  

EGYHÁZZENE

Tardy László: Kodály Zoltán, az egyházi zene pedagógusa (2012) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)


Dr. Mezei János: A Budapesti Énekes Iskola – Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia. Szerkesztette: Dr. Fehér Anikó (MMA-MMKI, Pesti Vigadó, 2020. XI. 27.)
 
Uzsaly Bence András: Három utolsó ének – zenészek Budapesten 1944 karácsonyán (pdf)
  


MŰVÉSZETELMÉLET

W. A. MOZART 267

- Dr. Ujfalussy József: „Contessa, perdono” (2000) (A 103 éve született és 13 éve elhunyt akadémikus, zenetörténész, zeneesztéta, egyetemi tanár emlékére)
 
- Don Giovanni kétszer, a Budafoki Dohnányi zenekarral. A zeneirodalom mérföldkövei – Kárhozat és megdicsőülés. Mozart: Don Giovanni – részletek. Előad és vezényel: Hollerung Gábor, közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar (Megérthető zene. Zeneakadémia, 2019. III. 3.) // Mozart: Don Giovanni – Szcenírozott előadás. Rendező: Hábertler András, vezényel: Guido Mancusi (Müpa, 2021. IX. 4.)
 
Várnagy Andrea: A progresszív zenei gondolkodás Liszt kései zongoraművében: Balcsillagzat (pdf)
 
Dr. Nótári Tamás: Wagner: Wesendonck dalok. Öt dal – száz év – harminc énekes (pdf)
 
Dombóvári János: Népzenei hatások Lavotta hat magyar hegedűduójában (pdf)
 
Sándor László: Motetta a templomban, templom a motettában (pdf)
 
Kovácsné Tápai Anna Lilla: A számok jelentősége Johann Sebastian Bach művészetében (szakdolgozat) (pdf)
                       
Kéringer Gábor: Varázsló, pap, mester, művész – A zenész-kép történelmi változásai (pdf)
 
Windhager Ákos PhD.: Jellemkép a magyar zene világából. Ábrányi Kornél-est születése 200. évfordulóján (A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében és a Régi Zeneakadémia Kamaratermében 2022. októberében elhangzott műsorismertetés szerkesztett változata) (pdf) 

BÚCSÚZUNK

Elhunyt Losonczy Andorné Kupor Klára (1922–2022) zongoraművész, a Salzburgi Mozarteum professzora, az Orff Intézet korrepetítora (Radics Éva)
 
Elhunyt Béres János (1930–2022) furulyaművész-tanár, a Tóth Aladár Zeneiskola egykori legendás tanára (Magyar Margit)

 
Elhunyt Bognár Istvánné Csongor Éva (1931–2022) zongoratanár, az Aelia Sabina Zeneiskola egykori igazgatóhelyettese (Facebook) (pdf) 
 
Elhunyt Czágásch Józsefné Temes Zsuzsanna (1934–2022), a győri Liszt Ferenc Zeneiskola egykori igazgatója, a Magyar Művészetoktatásért Plakett kitüntetettje


Elhunyt Gábor Artemisz (1936-1922) operaénekes-tanár (facebook) 

 
Elhunyt Gallai Attila (1943–2022) klarinétművész-tanár, zeneszerző. (Hollós Máté, Szendi Ágnes, Puskás Levente, Csepregi György, dr. Fábián Tímea, Bátki-Fazekas Zoltán és Hollókőiné Bálint Alexandra emlékezései. (Szerk.: Szendi Ágnes) (pdf)
 
Elhunyt Thür Szilvia (1950–2022), a Magyar Állami Operaház zenekari hárfaművésze (papageno.hu)
 
Elhunyt Bekényi József (1953–2022), a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetség tiszteletbeli tagja, volt titkára (Magyar Margit)

Elhunyt Vass Dániel (1953–2022) klarinétművész-tanár (Radics Éva)
 
Elhunyt Weszely Ernő (1953–2022) eMeRTon díjas zongora- és harmonikaművész

Főhajtás Kepenyes Pál (1962-2022) tanár úr előtt (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola dolgozói) (pdf)

Elhunyt Lendvainé Szeberényi Annamária (1975–2022) zongoratanár, a Kispesti Szatmári László AMI korábbi vezetője

Elhunyt Sík Dóra (1979–2022) csellóművész-tanár, a Tóth Aladár Zeneiskola volt tanára (Magyar Margit)
 

EMLÉKLAPOK

Ábrahám Mariann a 2023-ban évfordulós zeneszerzők műveiből zongorázik (F. Schubert, J. Brahms, E. Grieg, Sz. Prokofjev, B. Britten, Kadosa Pál, Lendvay Kamilló). Kamarapartnerek: Hambalkó Edit (zongora), Erdélyi Csaba (mélyhegedű) és Pleszkán Mariann (gordonka).
 
Szondi Béla: Kodály Zoltán 50. születésnapjára (Magyar Ifjúság, 1933/1.) (Szerkesztette: Urbanetz-Víg Margit) (pdf)
 
50 ÉVE HUNYT EL Szabolcsi Bence (1899–1973). Molnár Antal: Szabolcsi Bence, az újító (Magyar Zenetörténeti tanulmányok. Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence emlékezete. Kodály Intézet, Kecskemét, 1992. Felelős kiadó: Ittzés Mihály)

Ferencsik János és Gaál István MMA Postumus Honori Causa díja (Medveczky Ádám és Illényi Gáborné)
 
110 ÉVE SZÜLETETT Geszler György (1913–1998) (Bruckner Adrienne, Parlando 1998/2.) (pdf)
 
100 éve született Erdős János (1922–2011). Egy igaz karnagy emlékezetére. Emléktábla-avatás, kórushangverseny és emlékkönyv (Kiss Ernő) (pdf)
 
Szegedről Amerikába. Jubileumi kamarahangverseny Sebők György zongoraművész-tanár születésének 100. évfordulójára (Kiss Ernő) (pdf)
 
Dr. Perneczky László: Száz éves volt a Budapesti Öntevékeny Koncertmuzsika Zenekar (pdf)
 
95 ÉVE SZÜLETETT Botka Valéria (1928–2013) és 99 éve dr. Csányi László (1924 –2005) karnagy (pdf)
 
95 ÉVE SZÜLETETT Tusa Erzsébet (1928–2017) zongoraművész-tanár. (Tusa Erzsébet: … járhatóvá tenni a felfelé vezető utat… (MR „Miért igen, miért nem.” Szerkesztette: Czigány György) (1972. augusztus 17. és Zeneműkiadó Budapest, 1973) // Feuer Mária: A rend és értelem jegyében – Tusa Erzsébetnél (88 muzsikus műhelyében, Zeneműkiadó Budapest, 1972. (pdf) 
 
90 ÉVE SZÜLETETT Almásy László (1933–2005) zongoraművész-tanár (Erkel Tibor, 2005, Parlando 2006/1.)
              
Harsányi László: Zsidó művészek a viharban: Medák Sári (1907–1975) énekművész // Gábori /Glanz/ Elemér (1924–1976) és Bárdos Alice (1896–1944) hegedűművész
 
Horváth Dorina: Nemes László és a Pápai Haydn Fesztivál. A fertődi fesztivál zenei előzményeinek nyomában (Első megjelenés: Szélesvíz - Pápa város folyóirata 2022. IX/2. szám)
 

HANGZÓ HUNGARIKUM

Bemutatkozás: Fejezetek a magyar vonatkozású hanghordozók történetéből (Rovatvezetők: Dr. Bajnai Klára - Simon Géza Gábor)
 
Dr. Bajnai Klára: 100 éve halt meg Rózsa S. Lajos operaénekes (pdf)
 
Simon Géza Gábor: Cseh-ukrán-német kooperáció egy Liszt felvételért (Kijev 1913) (pdf)
 
Simon Géza Gábor: Olasz dalok magyar cigány dobos-zenekarvezetővel (pdf)

A Santa Diver „Coast” című LP-jéről. Kept Alive Records KAR LP 033, Marketed by Moiras Records (Simon Géza Gábor)
  
XXI. SZÁZAD ZENÉJE

„A darab viszi előre a zeneszerzőt!” – Kiss Ernő szerzői estje (Magda Dávid)


A Vántus-napok 51. évfolyama. Vántus István Kortárszenei Napok, 2022. november 21-24, Szeged (Kiss Ernő)
 
Asztalos Aliz: Kortársak és klasszikusok – Kálvin Balázs, Magala Ronnie és Csepregi György zongoraestje az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (2022. X. 26.) (pdf)
 
Már elérhetők Tallér Zsófia gyermekkórusoknak írt angol nyelvű dalai (Kodalyhub)


ESSZÉK

Ungár István: Elcsöndesedés

 
A. Gergely András: Zenedráma, színváltozás – Puskin, Muszorgszkij /avagy értő szó, drámai színváltozások, zenei univerzum (pdf)

A. Gergely András: Zene, néphagyomány, folklór (pdf)

„Hangszermúzeum” – Fehér Béla módra (Petrőczi Éva) (pdf)
 
Szili István: A tenger, mint metronóm. Hullám a hullámban, avagy Hullámozó víz a zenében (pdf)
 

KITEKINTÉS

Dombiné dr. Kemény Erzsébet: Kortárszenei hidak. Mária Tomanová (szoprán) és Martin Popovič (bariton) nagysikerű koncertje a SZTE JGYPK   Ének-zene Tanszék hangversenytermében Szegeden a XX-XXI. századi és kortárs szlovák szerzők vokális műveiből Zongorán közreműködött: Zulfizar Zazrivá (pdf)


INTERJÚK / PORTRÉK

Rákoshegyi alkotóház - közönségnevelő programokkal. Bokor Jutta értékteremtésről, közösségépítésről, s egy hetven előadást megélt kortárs operáról (Réfi Zsuzsanna) (pdf)
  
„Hálás vagyok a Magyar Művészeti Akadémiának.” Beszélgetés az MMA Kováts Flórián-emlékérmével kitüntetetett Balassa Mariann-nal (Gerbei Anita, MMA) 
              
Keddi kaleidoszkóp – Petrovics Eszter televíziós rendezővel Solymosi-Tari Emőke beszélget (MMA, 2019. XI. 5.)
 
„Az emberek gyakran nem értik a tréfát” – Ilya Ovcsinnyikov interjúja az idén 70 éves Schiff Andrással (Salzburg, 2010. szeptember 21.) (Fordította: dr. Megyeri Krisztina)
 
Németh Noémi (AJKA TV) interjúi: Horgas Eszter és a Talamba Ajkán // Ajka két női kara kategória minősítést ért el // Balásy Szabolcs és Bognár Szabolcs opera-show Ajkán


ZENE – IRODALOM

Petrőczi Éva: Egy zenei ajándék, 2022 Karácsonyán

Zsille Gábor: Zenei vers


ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG

Dr. Dalos Margit: Zeneterápia az orvoslásban - egy zenész medikus szemszögéből (BMC, 1:01:48) // „Amit nem lehet elmondani, azt el lehet zenélni”. Zene és orvoslás a gyakorlatban. Dr. Dalos Margittal az ArtisBusiness 2022. május 3-i számában Sándor Zsuzsa beszélgetett (pdf)

Marossy Éva: Mentális betegségek megelőzése. Zeneiskolai mentálhigiéné (pdf)

 

ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET

Horváth György Géza klarinétművész-tanár olaj-kasírozott vászon festményei (pdf)

 

BESZÁMOLÓK

A XVII. Országos Koncz János Országos Hegedűverseny (Szombathely, 2022. XI. 24-26.) díjnyertesei (pdf)

 
Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XIX. Találkozója Szendrei Imre zongoraművész emlékére Kalocsán (Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (pdf)
 
Szakmai beszámoló az Erkel Ferenc Társaság 2022. évi tevékenységéről, programjairól (Somogyváry Ákos) (pdf) // Erkel Ferenc - Jürg Eichenberger: Két trió átirat Erkel Ferenc: Bánk bán című operájából („Ölj meg engem, Bánk…”, Hazám, hazám...”).  Közreműködik: Fahidi Patrícia, Hidegkuti Pálma és Balog Endre) (7:07) (pdf)
 
Műhelymunka a „zenétől képig, s mint kommunikáció” témakörben (Dr. Erdősi Károly)

A 140 éve született Kodály Zoltán előtt tiszteleg az MMA Andrássy úti tablókiállítása (MMA Andrássy út 101.) (pdf)
 
Adventi hangverseny az Óbudai Társaskörben (2022. XII. 11.) (Nagy Márta)
 
Tóth Anna: Énekeljünk, énekeljünk – kórusban (is) énekeljünk!
 
Szeged koncert fúvószenekara. A Fricsay Ferenc Fúvószenekar Ünnepi Gálahangversenye (Kiss Ernő)


FELHÍVÁS
Meghívó a MusiColours Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválra (Uher Bertalan, a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője) (pdf)


BELEOLVASÓ

Keresztury-Albert Zsolt: A zenei hangok archaikus rendje (Szerzői kiadás, 2022)

 
Mátyus Aliz „zenés” írásai (Szeretettel s valami furcsa melegséggel a szívemben; Valahogy elkezdeni; Otthon. Részletek Mátyus Aliz: Választások és vonzások c. kötetéből. Napkút 2022)
 

RECENZIÓK
Bosnyák Csilla: Színes dallamok hangszerekre 1. Munkafüzet 4-8 éves korig (Fittler Katalin)

Kiismerhetetlen ismerős – Mozart kettősversenyek (Fittler Katalin)

Gádor Ágnes: Zenetörténeteim – Egy zenei könyvtáros életútkalandjai (Szerzői Kiadás, 2022) (Tóth Anna)

Anna Czerwińska-Rydel, Marta Ignerska: Minden stimmel (Csirimojo Kiadó,2022) (Tóth Anna)

Az űrlap tetejeAz űrlap alja ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA
Az MMA Kiadó könyvújdonságai (pdf)
 
Váradi Helga: Appassionata. Beethoven szerelme (pdf)

Magneoton – WARNER HÍRADÓ 2022 /  No.11 és No.12
 
BMC Records új jazz kiadványai: CD304 / CD307 /  CD309 / CD310 / CD3015
  

MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK ÉS ZENEMŰVÉSZEK
2023. évi „kerek” születési évfordulóiból (I. változat) (pdf)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/6. számokban megjelent írásokról







A TERMÉSZET HANGHJAI

A Duna Szimfonikus Zenekar koncertje

2023. március 4. (szombat) 19:00



Részletek












Lukácsházi Győző emléknap



Matiné és Szakmai program

Részletek itt


 itt





Rózmann - Az álom és halál képei



Rózmann Ákos: Az álom és a halál képei
Ákos Rózmann: Bilder inför drömmen och döden
Images of the Dream and Death
- magyarországi bemutató –

Január 22. vasárnap, 19:00 óra


Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál
Genomsynligt Ljud Festival Ny Musik
Transparent Sound New Music Festival
023. 01.07 - 02.05.

Leírás, képek, videók és jegyvásárlásk





















2022. 6. szám

Tartalom


KODÁLY ZOLTÁN 140

Jerry L. Jaccard: Bevezető Alexander Ringer és Gilbert De Greeve Vir Justus in Musica – Tisztelgés Kodály Zoltán előtt c. írásaihoz. (Fordította: Tóth Teréz) (pdf) (Original English version, pdf)
– Alexander Ringer: Kodály Zoltán – Vir Justus in Musica (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)
Gilbert De Greeve: Vir Justus in Musica – 35 évvel és egy évszázaddal később (Fordította: Tóth Teréz) (Original English version, pdf)

Tardy László: Kodály „a krisztusi ember” (2007) //  Kodály Zoltán, az egyházi zene „pedagógusa” (2012) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) (pdf)

Kodály Zoltán: Angyalok és pásztorok c. népi szövegre írt műve a Nyíregyházi Cantemus Kórus előadásában, Szabó Dénes vezényletével (Müpa, 2014) // Tardy László: Angyalok és pásztorok (2003) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.) 

Máté Zsuzsanna: A Psalmus Hungaricus a magyar képzőművészetben (pdf)


TANÍTÁS MŰVÉSZETE  – TEHETSÉGGONDOZÁS

FRANK OSZKÁR 100 Horváth Zsolt: Emléknap születésének évfordulóján (Józsefvárosi Zeneiskola, 2022. X. 15.) // Keuler Jenő: Személyes emlékek éveink múlása mentén // Kardos Pálné: A Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola és Szaktanárképző két egykori tanáráról, Frank Oszkárról és dr. Friedrich Józsefnéről emlék-tablókat helyeztek el az iskola 111-es termében (Miskolci Bartók Béla Zene - és Táncművészeti Szakgimnázium) // Emlékezés Frank Oszkárra Szegeden (Szegedi munkatársainktól) (pdf)

„A jobb kézzel úgy kell bánni, ahogy a festő az ecsettel.” Perényi Eszter egyéni hangról, az internet hátrányairól és a Hubay-hagyományról (Réfi Zsuzsanna)

F. Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 2. „Szívvel-lélekkel a hangok mögött.” (Dr. Kerek Ferenc és felesége, Fekete Éva zongoraművész-tanár (pdf)

Élő zongoratanítás. „Nem módszerem van, alapelveim vannak és az alapelveket alkalmazom.” Péter Miklós beszélgetése a „Két világrész Európa-Amerika tanára Varró Margit” c. könyvről és létrejöttéről a szerkesztővel és közreadóval, Ábrahám Mariannal (Parlando 1992/3.)

Fittler Katalin: Zongoraiskola 1-2. (Szerzők: Fantóné Kassai Mária, Hernádi Lajosné, Komjáthy Aladárné, Vásárhelyiné Inselt Kató, Máthé Miklósné. Illusztrálta Hajdú Zsófia – Zsofirka) (EMB 1967/2022)

Sallai Éva: A Látható hangoktól a fejlesztő zenepedagógiáig. Beszélgetés dr. Antal-Lundström IIonával a zenepedagógia professzorával (Anyanyelvi és Irodalmi Fejlesztés 2022/1-2.) (pdf)

Szabó Norbert: A cél szentesíti az (IKT-)eszközt a zeneoktatásban?

Kovács Bernadett: Szociális kompetenciák mérése a Superar módszeren keresztül (ELTE BTK biológiatanár - ének-zene tanár osztatlan tanári mesterszak, 2022) (pdf)

Németh-Czirok Ildikó: A zeneművészeti szakgimnáziumban tanuló növendékek terhelésének innovatív csökkentése (pdf)

Spitzer Gábor: „A legfontosabb és legtiszteletreméltóbb a kitartó munka és a lemondás…” A klarinét-portfólió a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben készült 2016-ban)

Németh Tibor: Mentortanár: a reflektív tanító (tani-tani online 2022)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban az énekoktatás (pdf)


ÉNEK-ZENE ÉS A KÖZOKTATÁS

Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években. (/2/2.) Melléklet (pdf)


ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG

Szilágyi-Hornyák Erika: A fúvós zenészek egészségügyi problémái (Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar, 2022) (pdf)

Marossy Éva: Mentális betegségek megelőzése. Kovács módszer (pdf)

Siptár Hajnalka: Mit jelent számomra a zenei munkaképesség gondozás, más néven "Kovács-módszer"?


NÉPZENE

Bólya Anna Mária: Vujicsics Tihamér és a tradíció (MMA MMKI – Az Utolsó garabonciások, 2021. V. 2) (21:46)

Film Eredics Gábor munkásságáról (Rendezte: Szomjas György, Rendező: operatőr: Dénes Zoltán (MMA, 2020) (51:00)


LAUDÁCIÓK

Díjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata (MMA Akadémia Szalon, 2022. X. 12.) A dijazottak és laudálóik: Lőte Enikő (Dobozy Borbála); Dombóvári János (Szecsődi Ferenc); Móriczné Kolláth Márta (Nógrádi Péter); Masopust Péter (Tóth Péter); Meszlényi László (Huszár László) és Tódy Ilona Éva (Zádori Mária) (Az összeállítást szerkesztette: Ruff Béla) (pdf)

Hét művészetpedagógiai különdíjat adott át a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata (MMA Irodaház, Akadémikusi Klub, 2022. XI. 15.). A díjazottak és a laudálóik: Horváth Szilárd (Solymosi-Tari Emőke); Kicsi Csilla (Juhász Judit); Dr. Korompayné dr. Sebestyén Nóra (Kulin Ferenc); Latin Anna (Dvorszky Hedvig); Radics Éva (Berlász Melinda); Szakács Marianna (Solymosi-Tari Emőke) és Vass Veronika (Solymosi-Tari Emőke). Az összeállítást szerkesztette: Solymosi-Tari Emőke (pdf)

80 ÉVES Berlász Melinda zenetörténész. Berlász Melinda a Széchenyi díjról, Lajtháról és Veress Sándorról. Az interjút az MMA felkérésére Gerbei Anita készítette (2020. V. 30.)  // Könyvbemutató Lajtha László írásaiból születésének 130. évfordulóján és Berlász Melinda zenetörténész köszöntése (MMA, Pesti Vigadó 2022. X. 10.) (pdf)

90 ÉVES Botvay Károly gordonkaművész, zeneakadémiai tanár, kamaramuzsikus, művészeti vezető (mma)

80 ÉVES Hamari Júlia énekművész-tanár

75 ÉVES Pászthy Júlia operaénekes, egyetemi tanár (wikipedia)

A 75 éves Vámosné Kádár Eszter nemzeti könyvtári zenei könyvtáros köszöntése (Szőnyiné Szerző Katalin) (pdf)

70 ÉVES Csaba Péter hegedűművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere

Doktorokat avattak a Zeneakadémián (lfze.hu)

Aki bőven vet, bőven is arat… Két sátoraljaújhelyi zenepedagógus (Fehérné Sulyok Éva és Dombóvári János) állami, valamint akadémiai elismerése (pdf)

Versánszky Ildikó hegedűművész-tanár Simonffy-díjas lett

Horváth György klarinétművész-tanárnak, nyá. pü. századosnak a Honvédelemért kitüntető cím III. fokozatát adományozta Magyarország honvédelmi minisztere (2022. X. 23.)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET

P. Stébel Ildikó: A Debreceni Zenede és könyvtára 160 éves jubileuma alkalmából – rendhagyó emlékezés: 140 éve született és 55 éve hunyt el Kodály Zoltán, a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium névadója (Jubileumok különös egybeesése; Alkalmi beszéd; Képeslapok a múltból) (pdf)

Dr. Oross Veronika: Gáláns fuvolaszonáták. Nagy Frigyes udvarának zenéje. Franz Benda (1709­–1786) szonátái és jelentőségük a fuvolairodalomban (Doktori disszertáció, 2010, lfze)

Tabajdi Ádám: A pedálzongora. Hangszertörténeti áttekintés (Új Nemzeti Kiválóság Program 2021–2022, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskola) (pdf)

Bólya Anna Mária: Rítus és idő a Tavaszi áldozatban (mma, YouTube 2020. XI. 26.) (21:03)

100 ÉVE SZÜLETETT Avasi Béla: A vikáriáló szext és a modális válasz analógiája (1989) (A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tudományos közleményei: tanulmányok a nyelvészet, az irodalom és az esztétika köréből, 1989)

95 ÉVE SZÜLETETT Grabócz Miklós: Népzene a Magyar Rádióban (1957) (Közreadta: Grabócz Márta)

6 ÉVE HUNYT EL Kocsis Zoltán: Levél a túlvilágra (2008) (Holmi 2009/3.) (pdf)

Dombóvári János: A XIII. Zenetudományi Konferenciáról (benne: Tusnády László: Emlékezés Lavotta Jánosra Tállyán) (Sátoraljaúhely és Tállya, 2022. IX. 29. X.1.) (pdf)


ESZTÉTIKA

A.Gergely András írásai:
- Radikális zene, avagy az Új Zene adornói arcképéhez
- A zene hasznáról és a zenedráma rendeltetéséről – ahogyan Wagner Richárd azt meghatározta


JAZZ

A boldog művész (Munkácsi Menyhért) (Közreadta: Simon Géza Gábor)

Simon Géza Gábor
írásai:
 - Hatvan esztendővel ezelőtt
 - La Fiesta Grande – hangmérnök módra

Dr. Bajnai Klára: Metafon, a magyar gyártású gramofonlemez


BELEOLVASÓ

Turi Gábor: Jazz – Európa nyelvén (Eredeti közlés: Gramofon 2019 + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf)


EMLÉKLAPOK

W. A. MOZART 231 Petrőczi Éva: „Mindent elperget” // Amadeus redivivus

50 ÉVE HUNYT EL Ungár Imre (1909–1972) zongoraművész-tanár. Feuer Mária: Ungár Imre – Zeneszerzői hűség-előadói egyéniség (Zeneélet, 88 Muzsikus műhelyében, Zeneműkiadó Budapest, 1972) (pdf)

30 ÉVE HUNYT EL Vass Lajos (1927– 1992) karnagy, zeneszerző. Tóth Anna: Hálás utókor (Hangverseny Vass Lajos emlékére, Budapest, 2022. XI.5.) ( pdf)

25 ÉVE HUNYT EL Kroó György (1926-1997) zenetörténész, zeneakadémiai tanár, szerkesztő (Zsoldos Mária összeállítása) (pdf)

200 ÉVE SZÜLETETT a Zeneakadémia létrehozásának egyik fő alakja (lfze.hu)

180 ÉVE SZÜLETETT és 90 ÉVE HUNYT EL Gobbi Alajos (1842-1932) kormányfőtanácsos, hegedűtanár, karmester, zeneiskolai és zenekari igazgató, zeneszerző

135 ÉVE SZÜLETETT Reschofsky Sándor (1887-1972), valamint Kelen Hugó (1888-1956) zeneszerző és 125 ÉVE Kelen Rózsi (1897-1964) zongoraművész (Zsidó művészek a viharban) (Harsányi László)

115 ÉVE SZÜLETETT Rózsa Miklós zeneszerző (1907-1995). Péterffy Gabriella: A szimfonikus filmzene mestere (pdf)

110 ÉVE SZÜLETETT Nagy Olivér (1912–2000) zeneszerző, karmester, egyházzenei karnagy, zenei szakíró (wikipedia) // Szirányi Stancel János (1912–1993) zongoraművész-tanár (Szerkesztette: Szőke Cecília, Parlando 2004/2.) // Török Erzsébet (1912–1973) énekművész, érdemes művész, a magyar népdalkincs kiváló tolmácsolója (wikipedia) // Végh Sándor (1912–1998) hegedűművész, karmester, kamarazenész (BMC)

100 ÉVE SZÜLETETT Dr. Darázs Árpád (1922-1986) zenepedagógus, karnagy. Sharon McElveen Altman: Dr. Darázs Árpád százéves születésnapjának megünneplése Amerikában (Fordította: dr. Kiss Henriett) (pdf) 

100 ÉVE SZÜLETETT Lenkei Tiborné Kohlmann Gabriella (1922–2003) szakközépiskolai hegedűtanár. Bódy Árpád búcsúztatója (Parlando, 2003/3.) // Lenkei Tiborné: Hegedűtanításunk fejlesztéséért (Parlando 1962/2.)

100 ÉVE SZÜLETETT Balassa P. Tamás (1922–2010) zeneszerző, hangszerelő, karmester, zongorista // Béres Ferenc dalénekes, népdalgyűjtő. furulyaművész, folklorista // Kishegyi Árpád (1922–1978) operaénekes // Mátray Ferenc (1922–2003) operaénekes // Németh Amadé (1922–2001) karmester, zeneszerző, zenetörténész, zenei író

Legán˙né Hegyi Erzsébet 95/5 (1927–2017) zenepedagógus, egyetemi tanár emlékére (pdf)

Egy éve hunyt el Ördög László (1927–2021) ének-zenetanár, karvezető, Csömör Díszpolgára (korus.kota.hu)


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Hufnágel Aladár (1932–2022) Tabányi Mihály-díjas harmonikaművész-tanár (Hufnágelné Somogyi Mária)

Elhunyt Cziglényi László (1941–2022), a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, a győri Bazilika egykori orgonistája


KONCERT-FILMEK

Richard Wagner: Wesendonck dalok. Szutrély Katalin német nyelvű előadása és a dalcíklus magyar fordítása. Közreműködik: a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Vashegyi György vezényletével (2022. X.). A koncertfilmen (1:16:41) a dalcikluson kívül hallható:  Schumann: Manfréd – nyitány (Op. 115) és  Brahms: III. szimfónia, F-dúr (Op.90).

G. F. Händel: Messiás énekes szólisták, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus  előadásában Vashegyi György vezényletével (1:47:07) (Filharmónia Magyarország, 2021. VI. 21.) (Magyar felirattal)

J. S. Bach: Karácsonyi oratórium I-III. és IV-VI. énekes szólisták, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Lutheránia Énekkar közreműködésével, dr. Kamp Salamon vezényletével (1:18:31 + 1:13:48) (2018/2020)

Budapesti Chopin Fesztivál 2022: „Chopin nyomában” ismeretterjesztő videó programok Ferenczy György születésének 120. évfordulója évében (5 film) (A videókat összeállította: Havasiné Darska Izabella)

A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

In memoriam Farkas Ferenc (Hangverseny az MMA posztumusz tiszteleti tagja kamaraműveiből. MMA, Pesti Vigadó 2022. XI. 7. (Tóth Anna) (pdf)

115 ÉVE SZÜLETETT ÉS 30 ÉVE HUNYT EL RÁNKI GYÖRGY (1907–1992) Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet: Ránki György művészete különös tekintettel a zongorára írt kompozíciókra (Parlando 2017/6.) // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Ránki Györgyre (pdf)

Pertis: + 15 Emlékest (BMC, 2022. X.7., 1:16:26)

Kiss Ernő: Tiszai kamaravarázs. Klebniczki György zongoraművész szerzői estje (Tisza Teátrum, 2022. IX. 12.)

Csepregi György: „Tengermély szív” – Szendi Ágnes szerzői estje az Óbudai Társaskörben (pdf)

Asztalos Alíz: Az évszakok színei. Csepregi György szerzői estje az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban (pdf)


ESSZÉK

Prof. Dr. Nótári Tamás, DSc: Waltraud Meier és Samuel Hasselhorn dalestje az Operaházban – az elődök fényében és árnyékában (Magyar Állami Operaház, 2022. XI. 20.) (pdf)

Reikort Ildikó: Kokas Klára zenepedagógiai rendszerének gyökerei. Gondolataim Kokas Klára Amerikában tanítottam című könyvéről (pdf)

Petrőczi Éva: Életem „madaras művészei”. Gondolatok Szajkó István: Galamb című festménye nyomán (pdf)

Szili István: Fink papa és az egyszarvúak pásztorjátéka


MEGÉRTHETŐ ZENE

Megérthető zene – Wagner: Trisztán és Izolda – előjáték és Izolda szerelmi halála. Előad és vezényel: Hollerung Gábor, közreműködik: Miksch Adrienn – szoprán és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (Zeneakadémia, 2018)


INTERJÚK-PORTRÉK

Neszlényi Judith zongoraművész-tanár, zeneszerző és költő újra Budapesten (Zalatnai Brigitta és Mohai Gábor interjúja, részletek Neszlényi Judith koncert felvételeiből, valamint Óda, in memoriam 1956 c. kantátájának koncertfilmje Krasznai Gáspár vezényletével (pdf)

Így írtam én. Interjú a 75 éves Simon Géza Gáborral (Kovács katáng Ferenc, Olvasat, 2022. IX.)

Orbán Borbála énekes, színművész (Kelecsényi László)


EGYHÁZZENEI PEDAGÓGIA

Székely Csilla Imola: Vallásosság és spiritualitás Kokas Klára életművében. („Mozgó Dó...” III. „A zene lelki táplálék...” – Konferencia Kokas Klára emlékére (Budapest, Vigadó – 2019 október 15.) Az MMA–MMKI által rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata (pdf).

Onhausz Miklós: „Engem az Úr ragadott el magához” – 100 éve született dr. Hergenrőder Miklós székesegyházi karnagy (pdf)

„Mindenki találjon majd benne olyan énekeket, amelyeket szeret, és szívesen énekel.” Az (Evangélikus énekeskönyv megújításáról kérdeztük Ecsedi Zsuzsa egyházzenész) (evangelikus.hu)


ZENE – IRODALOM

Dudás Éva: Paganini

Prof. Dr. Gyulai Ákos: Lantom // A szellő csodája


ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET

Egy szolfézstanár képei (Huszárné Papp Éva) (Trencsényi László, Tani-tani 2022. X. (pdf)


RECENZIÓK

Szolfézskönyv zeneiskolásoknak 3. Dobszay László: A hangok világa III. átdolgozott kiadása. (Átdolgozta: Spiegel Marianna, Czirfuszné Zapotoczky Csilla) (EMB, 2022) (Fittler Katalin)

Örök hallgatnivaló, változó aktualitással (Fonó Budai Zeneház, 2022) (Fittler Katalin)

Műfaj/apparátus, mint személyiségjegy (The French Album.Várjon Dénes és Simon Izabella felvételei, HUNGAROTON, 2022) (Fittler Katalin)

Az Anima Musicae Kamarazenekar új felvételéről (Anima Musicae Kamarazenekar: String Serenades, Volume 4, HUNGAROTON 2022) (Fittler Katalin)

 

ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

Az űrlap alja

Fischer Annie a képernyőn. A magyarországi TV-felvétetek összkiadása. Az 5 DVD-t tartalmazó sorozat az MTVA filmarchívum anyagainak és privát felvételek felhasználásával készült. Társproducerek: dr. Székely György [Dr. Kunitzer István Alapítvány] és dr. Kálmán András [Tritonfilm Kft.] // Fischer Annie. Ritka felvételek (6 CD)

Kemény Anna Mária: Kemény Egon „Ma éjjel” c. CD-albumának bemutatója (pdf)

Dr. Jánosi András könyvei: Az archaikus magyar hegedűjáték // Rozsnói farsang – 1730 Válogatás a Zay-ugróci kézirat, valamint más korabeli magyar kéziratos zenei gyűjtemények anyagából. (English text inside) (Magyar Kultúra Kiadó 2021.) (pdf)


BESZÁMOLÓK, HÍREK, FELHÍVÁSOK

A zenétől a képig, mint kommunikáció. II. Klebelsberg Kuno Napok 2022' (2022. XI. 11-13.) (Dr. Erdősi Károly)

Prof. Herencsár Viktória, ArtD.: A Cimbalom Világszövetség 16. kongresszusa (pdf)

Jaksits Ilona: Koncert Almatiban. Egyetlen utazó nem ver port, egyetlen hang nem hallatszik (pdf)

A Józsefvárosi Zeneiskola AMI szakmai kirándulása a lengyelországi Zakopáne és Krakkó városába (2022. XI.) (Balázsné Szatmári Éva) (pdf)

Gyenge Enikő: Bécs csak egy ugrás. Wagner Ringje 1 órában? (pdf)

Ábrányi Kornél 200 (LFZE-Solti terem, 2022. X. 15.) (Tóth Anna)

Dr. Szilágyi Gyula: Egy különleges orgonahangverseny margójára. Deák László és Kecskés Mónika orgonahangversenye a Zeneakadémia Nagytermében (2022. X. 25.) (pdf)

Mester és tanítványa. D. Szécsi Edit, dr. Imre Mihály Benjámin és Szilvási Katalin kamaraestje (Kiss Ernő) (pdf)

A bűvös vadász visszatér. Weber operájának új szegedi bemutatója (Kiss Ernő)

MusiColours Festival (Veszprém, 2023. május 27-31.)


1553 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS
2022. évi „kerek” születési évfordulója (VÉGLEGES)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/5. számokban megjelent írásokról















* * *














2022. 5. szám

TTartalom

A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT
 
„A művészeti nevelés olyan segéderő, ami nyitottabbá tesz, segítséget ad”. Ember Csaba a KRÉTÁ-val kapcsolatos előrelépésekről és az ünnepi esztendőről (Réfi Zsuzsanna) (pdf)
 
„A zene kapocs az emberek között.” Czermann Cecília hosszú és rövid távú célokról, egyéni felelősségről (Réfi Zsuzsanna) (pdf)

Elkészült a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület rendhagyó, digitalis művészetpedagógiai oktatócsomagjának teljes anyaga (pdf)
 

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

DR. DUFFEK MIHÁLY 70: A zenemű rejtélye, a különleges üzenet megfejtése (pdf)

A zene felemeli kezeimet. Fogas János portréfilmje Kokas Kláráról (2004/05) (56:18) // Tóth Teréz: Hangok - Képek - Gyerekek. Hogyan járulhat hozzá Fogas János: A zene felemeli kezeimet c. filmje a „Kokas-pedagógia” mélyebb megértéséhez? (pdf)


Gyarmathy Éva – Kökényesi Imre: A Tapasztalat Alapú Tudás I-II. (Tani-tani Online, 2022)

Lőrincziné Csizmadia Katalin: „Készüljünk fel becsületesen!” – Fuvola-portfólió (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2014)

Kiss Bea: Hangok mindenhol laknak 1. Hangszeres előkészítő furulyára, fife-ra és fuvolára. Szerkesztette: Dr. Stachó László, illusztrálta: Molnár Jacqueline // Hangok mindenhol laknak 2. Előadási darabok furulyára, fife-ra és fuvolára kísérettel. Szerkesztette: Kiss Bea, illusztrálta: Molnár Jacqueline (Editio Musica Budapest Zeneműkiadó, 2022) (Fittler Katalin recenziója)
 
Kónya István - Peltzer Ferenc – Prof. dr. Vas Bence: A lant is bekerült a 2022/23-as tanévtől a hivatalosan tanítható/ tanulható hangszerek közé a magyar zeneoktatásba

Dr. Kiss Henriett: Zenehallgatás az általános iskolai ének-zene órákon az 1960-as években (2/1.) (pdf)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a szolfézs- és zeneelmélet oktatása (pdf)

Mészáros Judit: A zene transzferhatása a koraszülött gyermekek beszédfejlődésére – a különböző terápiás módszerek ismertetése (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, 2021) (pdf)



HÍREK


Újra van MUZSIKA! Miklósa Erika köszöntőjével a folyóirat már elérhető a www.muzsika.org linken


ARCANUM – A legnagyobb magyar adatbázisban elérhető a Parlando

XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny. Az ország legnívósabb hegedűversenye újraindul (Sajtóközlemény)

Közösségi ünnepünk.1456. évi nándorfehérvári győzelem évfordulóján, 2023. július 22-én a Duna Ünnepe (Duna Ünnepe Titkárság)


LISZT FERENC 221


Együttműködés a Kulturális és Innovációs Minisztériummal a Liszt Intézetek programjainak támogatására. Kulturális diplomáciai értekezlet az MMA székházában (mma)

Prof. Dr. Szász Tibor: Liszt isteni és ördögi szimbólumai és a program, melyet a h-moll szonátában feltárnak. „A születésnapos Grabócz Mártának ajánlva”. Fordította: Dr. med. Csordás Zoltán (2003) (pdf) // Prof Dr. Szász Tibor előadásában Liszt Ferenc h-moll szonátájának két felvétele (Carnegie Recital Hall, 1977) és Hochschule für Musik Freiburg, 2012)

Dr. Zétényi Tamás: Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje. Struktúra és narrativitás Liszt Ferenc kései műveiben (lfze, 2017) (pdf) // Liszt Ferenc gordonkás kamarazenéje Emmanuel Feldman (gordonka) és Ábrahám Mariann (zongora) előadásában: I. Liszt Ferenc: Elégia (1874), 2. elégia (1877), Romance oubliée (Elfelejtett románc (1880), La lugubre gondola (1882) (Gyászgondola), Die Zelle in Nonnenwert (1841, 1860) (27:36); II. Consolations (Vigasztalások – Hat költői gondolat, 1849– 1850) (14:37)

Sólyom György: Tánc és gyász – az utolsó évek kérdései és válaszai. Részlet a 100 éve született szerző „Kérdések és válaszok – Liszt Ferenc pályájának utolsó szakaszában” c. könyvéből (AKKORD Zenei Kiadó, 2000)

Bieliczkyné Buzás Éva: Liszt Ferenc (1811–1886) a Magyar Rádióban (pdf)



KODÁLY 140
Megalakult a Magyar Kodály Társaság új elnöksége

Krasznai Gáspár: Karéneklés és magyarságtudat. A kolozsvári „100 éves a Romániai Magyar Dalosszövetség” című ünnepi rendezvénysorozat keretében, 2022. május 14-én elhangzott előadás szerkesztett változata (pdf)

Dr. Fehér Anikó: Minden út. B. Horváth Andrea: Rómától Rómáig. 38 év története a Kodály-módszer jegyében (Magyar Kodály Társaság, 2022)
 
Dr. Kádár Orsolya: Kodály Zoltán szólószonátája Starker János interpretálásában (Doktori disszertáció, lfze, 2021)
 
Dr. habil. Máté Zsuzsanna: Kass János zenei illusztrációi – Kodály Zoltán Háry János dalművének illusztráció sorozatával (pdf)
 
Tardy László: Személyes találkozásaim Kodály tanár úrral; (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)
 


LAUDÁCIÓK


Kilencen habitáltak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (lfze.hu)
 
A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díjában – Szőnyi Erzsébet-díj – Falvai Sándor zongoraművész és Buzás Pál zongoraművész, tanár, karnagy, népzenegyűjtő, a Népművészeti-díjban – Erdélyi Zsuzsanna-díj – Nyitrai Marianna népdalénekes, tanár részesült (mma)


A Magyar Művészeti Akadémia 2022. X. 15-i közgyűlésén Kováts Flórián-emlékérmével tüntették ki Balassa Mariannt, a LFZE rektori titkárságának egykori vezetőjét az MMA 2022. X. 12.-i közgyűlésén (mma) (pdf)
 
A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek 2022. évi díjazottjai: Nemes Edit énekkari művész és Fejérvári János zenekari brácsaművész-tanár (MTI)

 
Vas diplomát kapott Szatmári László hegedűművész-tanár, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója, a Parlando alapító felelős szerkesztője (képriport)

 
Földi Bence zongoratanár 50 éves jubileuma Ausztriában (R.É)
 
BOTH LEHEL 80 Életút és a Fujimoto-Both, valamint a Dezső-Both zongoraduóról (pdf)
 
A 75 ÉVES Záborszky Kálmán miniszterelnöki köszöntése

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság 2022. évi Kroó György-díjával Grabócz Mártát, a Kroó György-plakettel pedig Loch Gergelyt jutalmazták
 
70 ÉVES Grabócz Márta
I. Fontosabb munkáiból (Összeállította: Balázs István;
II. Grabócz Márta: Vallomás és helyzetkép (2000);
III. Grabócz Márta Zene és narrativitás c. könyvéről (Fittler Katalin, 2000);
IV. Daniel Charles-emlékkötet Grabócz Márta szerkesztésében (Bene Adrián írása, 2015);
V. Táguló zeneuniverzum (Grabócz Márta Entre naturalisme sonore et synthčse en temps réel c. könyvéről, Balázs István, 2016) (pdf)

 
Balázs István: Zenei narratológia. Grabócz Márta legújabb kötetéről (pdf)
 
A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

EAR30 Az EAR Együttes harminc éve (1991-2021) Olsvay Endre interjúinak szereplői: Decsényi János, Faragó Béla, Hollós Máté, Láng István, Madarász Iván, Pintér Gyula, Sugár Miklós, Szigeti István, továbbá Csengery Adrienne, Fülep Márk, Gazda Bence, Gulyás Nagy György, Kántor Balázs, Kővári Eszter Sára, Lakatos György, Matuz Gergely, Matuz István, Szakály Ágnes, Horváth István. Az utószót írta, továbbá a könyvet szerkesztette: Göllesz Zoltán (Egy Hangversenyteremért Alapítvány, 2022)

Balázs Árpád 85
 
Szerepcserés ajándékok. Két kötet válogatás Balázs Árpád kórusműveiből (EMB, 2022) (Fittler Katalin)
 
Csíky Boldizsár 85
 
Sugár Miklós 70 (pdf)
 
Szigeti István 70 ­– Hollós Máté interjúi (Az életmű fele, AKKORD Zenei Kiadó Kft, 1997 és Muzsika c. folyóirat 1998/ 9., 2001/3., 2006/12.), Szigeti István YouTube-n található műveiből és az AKKORD Zenei Kiadónál megjelent kottáiból (pdf)
 
Veljo Tormis: Finnugor tájak gyermekkórusra (Suomalais-ugrilaisia maisemia). Közreadta: dr. Kádár György. A 15 kórusdal magyar fordítását Albert Zsuzsanna és Kádár György készítette (pdf)
 
Kiss Ernő írásai:
   - Vántus-kiállítás a zene hídján. Új helyszínen a Vántus István életét és munkásságát bemutató kiállítás
   - Mozaikok-monológók – víztükrök. Durkó Péter 50 éves
   - Vántus-napok városszerte Szegeden. Előzetes a Vántus István Kortárszenei Napok LI. évfolyamáról
 
Rekordkísérlet: soha ennyi magyar dalszerző nem írt még közösen dalt. A dal összeköt – a Dalszerzők Napja (Artisjus)
 
Magyar dal napja (Tóth Anna)
 
Két koncertfilm: Kósa Gábor szerzői estje „Telve szonátákkal” (Országos Idegennyelvű Könyvtár, 2022. 03. 18. // Kósa György lemezbemutató koncert (Óbudai Társaskör, 2022. 04. 24.)


INTONÁCIÓELMÉLET

Ujfalussy József: Intonáció, jellemformálás és típusalkotás Mozart egyes műveiben. (Zenéről, esztétikáról. Zeneműkiadó, Budapest, 1980, 7–48.) (pdf)
 
József Ujfalussy: Intonation, création de caractčres et de types dans certaines śuvres de Mozart. Részlet a Narratologie musicale. Topiques, théories et stratégies analytiques című kötetből, szerkesztette és az előszót írta Grabócz Márta. Collection GREAM, Éditions Hermann, Párizs, 2021, 277–330. (A kiadó szíves engedélyével)


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Fodor Artúr (1928–2022), a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kürtművésze
 
Elhunyt Kissné Weiser Katalin (1931–2022) debreceni ének-zenetanár, karnagy

 
 
Elhunyt Dán András (1934–2022) ütőhangszeres művész, a Stúdió 11 egykori tagja
 
Elhunyt Balázs Ferencné Nagy Ibolya (1935-2022), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének egykori titkára


Elhunyt Reinisch Jenő (1935–2022) harsonaművész, a Magyar Rádió Tánczenekarának, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja
 
Elhunyt Hegyes Gabriella (1941–2022) Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Debreceni Csokonai Színház örökös tagja
 
Elhunyt Mocskonyiné Tallér Edit (1941–2022) ének-zenetanár, karnagy, szolfézstanár, fővárosi szaktanácsadó (Hraschek Katalin - KÓTA)
 
Elhunyt Szakcsi-Lakatos Béla (1943–2022) Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a nemzet művésze, a magyar dzsessz ikonikus alakja (Bacsó Kristóf - lfze.hu)


Elhunyt Kardos Kálmán (1945–2022) zongora- és orgonaművész, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola egykori tanára

 
Elhunyt Szőke Antal (1946–2022), a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, harsona-szolfézs és általános iskolai ének-zenetanár

 
Elhunyt Bódi Árpádné Rozsnyói Ágnes (1947–2022), a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI zongoratanára (Kovács Éva Mária)

 
Elhunyt Bodonyi István (1947–2022) felvidéki zenész, pedagógus (atempo.sk)

 
Elhunyt Várda Gyula (1948–2022), fuvolatanár, egykori zeneiskolai igazgató (Szobi Kodály Zoltán AMI)

 
Elhunyt Stefan Soltész (1949–2022) karmester
 
Elhunyt Kovács Tamás (1952–2022), a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI rézfúvós tanára
 
Elhunyt Kepenyes Pál (1962–2022) klarinét- és szaxofonművész-tanár, a Gyulai Erkel Ferenc AMI intézményvezető-helyettese
 
Elhunyt Mocsári Emma (1963–2022) zongoraművész, az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium tanára, korrepetitor (Csepregi György)
 
Elhunyt Fodor Tamás (1968–2022) hegedűművész, a Budafoki Dohnányi Zenekar egykori koncertmestere

Elhunyt Konrádné Kun Erika (1970–2022), a Vikár Sándor AMI zongoratanára (Vikár Sándor Zeneiskola AMI)
 
Elhunyt Ducsai Szabolcs (1975–2022) jazz trombitaművész, a Budapest Jazz Orchestra és a Stúdió 11 tagja
 

EMLÉKLAPOK

125 ÉVE SZÜLETETT Széll György /George Szell/ (1897–1970) karmester, zongoraművész (bmc.hu)
 
120 ÉVE SZÜLETETT és 40 ÉVE HUNYT EL Nemesszeghy Lajos (1902–1982) karnagy, zenetanár (Palotás József - MZMSZ Facebook)
 
110 ÉVE SZÜLETETT Tátrai Vilmos (1912–1999): Miért igen, miért nem? … lehet zenélni karmester nélkül is… (MR, 1972. VIII. 3. és Zeneélet. Szerkesztette: Czigány György, Zeneműkiadó Budapest, 1973) // K. Udvari Katalin interjúja (1988) és Keszi Imre beszámolója (1971) (Parlando 2021/2.) (pdf)

 
Marton Árpád: A láthatatlan márványtábla – Sebők György (1922-1999) születésének centenáriumára (pdf)
 
50 ÉVE HUNYT EL Kazacsay Tibor (1892–1977) zeneszerző, zongoraművész // Szelényi István (1904–1972) zeneszerző, zenetörténész. Szelényi István: Bartók stíluskorszakai (Zenei Szemle, 1947/2.) (pdf)
 
Péterffy Gabriella írásai:
 - Keringő Laurának. In memoriam Sosskó Lászlóné Bonomi Laura (1909–1987)
 - Mária dallamai. In memoriam Péterffy Józsefné Sosskó Mária (1933–2005)
 
100 ÉVE SZÜLETETT Pallagi János (1922–2013) hegedűművész, koncertmester, egyetemi tanár; Szűcs Mihály (1922–1990) hegedűművész, egyetemi tanár, kamaramuzsikus; Várnai Péter (1922-1992)  zenetörténész, szerkesztő (pdf)
 
F. Pálfy Zsuzsa: Elődök nyomdokain. Szokolay Sándor (1931–2013) névadó emléktábla-avatás Békésen (pdf)
 
90 ÉVE SZÜLETETT Szendrey-Karper László (1932–1991). A Józsefvárosi Zeneiskolában tantermet neveztek el a kiváló művésztanárról (Török Tibor)
 
Emlékezés Szesztay Zsolt (1935–2007) Liszt Ferenc-díjas karnagyra, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar nyugalmazott tanárára (Írta és összeállította: dr. Végh Mónika) (pdf)
 
A zene művészet. Interjú Ittzés Mihállyal (1938–2018) (Kállai Erzsébet Hírős Naptár, 2008)
 
Gál Márta: Kraszna Tanár Úr. Részletek a Kraszna László (1947–2020) klarinétművész-tanárról készülő könyvből
MŰVÉSZETTÖRTÉNET

Szőnyiné Szerző Katalin: A herceg Esterházy-család zenei gyűjteményeinek története (pdf)
 
Igric Balázs: „Amikor köszöntötték egymást, derekasan fújnóm kellett a tust” – hazai perspektívák a 17. századi trombitajátékban (pdf)



ESSZÉ

Ungár István: Az idő szava (pdf)
 
Petrőczi Éva: Önző és önzetlen tehetségek a muzsikusok világában (pdf)
 
Szili István: Második anorganikus szimfónia
 


JAZZ

Liszt Ferenc a jazz ősapja. Beszélgetés a világhírű Savoy Jazz dirigensével a csárdásról, 10 milliárdos jazz-karmesteri fizetésekről, a hármas zongoráról, a banda különvonatáról s egyéb hihetetlen valóságokról (Pesti Napló, 1926. május) (Közreadta: Simon Géza Gábor) (pdf)
 
Sok ilyen kötet kellene! Turi Gábor: Magyar jazznapló (Gondolat Kiadó, Budapest, 2022.) (Simon Géza Gábor)


EGYHÁZZENE

Heinczinger Miklós - Török Máté: „Sunt lacrimaererum” – Van a tárgyaknak könnyük. („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia MMA-MMKI, 2020. XI.) (Az előadásról készült filmfelvétel időtartama: 22:09)
 
50 ÉVE HUNYT EL. Egy váci egyházzenész a XX. században – Kisfaludy Pikéthy Tibor (1884−1972). Dr. Bednarik Anasztázia előadása (23:36) („Mélyebb barázdát húzni…” Zene a keresztény egyházban – konferencia. Szerkesztette: Dr. Fehér Anikó (MMA-MMKI, Pesti Vigadó - Makovecz Terem, 2020. XI. 27.)
 


NÉPZENE

Kiss Eszter Veronika: Bartók öröksége a táncházmozgalomban (18:18) (mma-mmki, 2020)
 
„Élőben, kéz a kézből tanultuk a zenét” – a 75 éves Sebő Ferenc az 50 éves táncházmozgalomról (mma)
 

ZENE – IRODALOM

Petrőczi Éva: Liszt Cosima és Richard Wagner // Petrőczi Éva alkotásai hangoskönyveken: A füst vállalása; Könyörgés, márciusi hóban Összegyűjtött versek; Szürkeháj; Petrőczi Éva - Ida és Gyula családregény (Helma, 2022) (pdf)
 
Jász Attila 9 verse
 



INTERJÚK-PORTRÉK


„Minden úgy van jól, ahogy van”. Tokody Ilona Kodály-műveivel való kapcsolatáról és egy fél évszázados jubileumról (Réfi Zsuzsanna) (pdf)
 
Portré dr. Bonnyai Apolka zongoraművész-tanárról
 
Az Ajkai TV riportfilmjei: Bogányi Gergely zongoraművész // A Friends Big Band koncertje a kiégett Tósokberéndi templomért // Kocsár Miklós Zeneiskola jótékonysági koncertje (Németh Noémi - Németh László)
 
„Pálos hangok” – Török Mátéval, a Misztrál együttes alapító tagjával beszélget dr. Erdősi Boda Katinka (Hidegkúti Hírek 2022) + további 14 interjú (pdf)
 

BESZÁMOLÓK

Bemutatkozik a /több, mint/ 20 éves Magyar Énekkultúra Barátainak Köre (Pallagi Judit)
 
Dr. Székely György: Bartókkal ünnepelt Salzburg (Eredeti közlés: Gramofon.hu, 2022. 08. 26. Koncertbeszámolók)
 
Kamarazene, mint kollektív örömforrás. Fesztivál Akadémia Budapest, 2022 (Fittler Katalin)
 
Kemény Anna Mária: Két CD-bemutató után (Kemény Egon: Ma éjjel (Válogatás az Országos Széchenyi Könyvtár – Kemény Egon gramofonfelvételeiből /1927–1947/) és Kemény Egon: Keringő rapszódia - nagyzenekari művek (Válogatás a Magyar Rádió felvételeiből) (pdf)
 
Harmadik lett Kovács Gergely a New York-i Liszt-versenyen (lfze.hu és Papageno)
 
Andrej Danyilov nyerte az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt (Papageno)


ISMERETTERJESZTÉS

A kóruszene Olymposza (A Cantemus Vegyeskar – karigazgató: Szabó Soma és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertfilmje. Előad és vezényel: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2020. I. 26.) (1:50:59)
 
Zene és a fizika. Härtlein Károly és a Műegyetem Szimfonikus Zenekarának kamaracsoportjai és Gryllusz Dániel (A Műegyetem Természettudományi Kar és a Villamos és az Informatikai Kara közös rendezvénye) (Kutatók Éjszakája, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2022. IX. 30.) (1:45:20)
 

A Magyar Kamarazenekar filmje: „300 év hangokban–A komolyzene története Bachtól Bartókig”. Online ifjúsági ismeretterjesztő előadás. Koncertmester és művészeti vezető: Bánfalvi Béla Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. Műsorvezető: Zelinka Tamás. Szerkesztő-rendező: Kármán Nikola (10 részben, a játékidő: 93: 17)
KITEKINTÉS

Judit Mäkinen: Finnországi levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra. Klasszikus zene korhatár nélkül. 281. levél (2019)
 

BELEOLVASÓ

Tóth Endre: Esterházy Péter és a Zenei radikalitás (Eredeti közlés: Gramofon, 2020 nyár, 8–11. oldal) (Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf)



RECENZIÓK


Annie Fischer Rarities – ritka felvételek (Zeneakadémia Baráti Köre, 2022) (Fittler Katalin)
 
Szabó Ferenc János: Karel Burián és Magyarország (Gramofon Könyvek, 2022) (Fittler Katalin)
 

Az űrlap teteje Az űrlap alja ÚJ KIADVÁNYOK

Fábián Tímea: Ostinato zenei gyakorlófüzet bármely hangszeren tanuló számára
 
Joachim László & Schäfer Zsolt: Ukulele, mindenki együtt! címen új, magyar nyelvű ukulele tankönyv jelent meg (pdf)
 
Digikotta – zenepedagógiai kiadványok (Editio Musica Budapest Zeneműkiadó)
 
A Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. új kiadványai:1. Az operaházban; 2. Örökszép operettek; 3. Himnuszok himnusza; 4. Szerelmes dalok
 
Ismét kapható Ittzésné Kövendi Kata: Angol-magyar zenei szaknyelvi szótára

Megjelent Stachó László könyve a zongoraművész Bartók Béláról (lfze.hu)
 
A Capella Savaria legújabb kiadványa: Wolfgang Amadeus Mozart, Double Concertos // Szilasi Alex - Chopin: Piano Sonatas No. 2&3  // Boros Misi: Inspirations, works by Brahms, Chopin (Hungaroton, 2022)

 
Magneoton – WARNER HÍRADÓ No. 6, No. 7, No. 9 és No. 10 (pdf)
 
A BMC Records 4 új jazz kiadványa (pdf)
 
A Fonó Budai Zeneház CD újdonságai
 

1552 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS 2022 évi „kerek” születési évfordulóiból (V. változat) (pdf)
 

SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/4. számokban megjelent írásokról








2022. 4. szám

TTartalom

SZAKSZERVEZETI ÉLET
 

Szabóné Würth Boglárka: Beszámoló az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) Szakszervezeti megújulás (Trade Union Renewal) című, a szakszervezeti tisztségviselőknek szervezett továbbképzésről (Oostende, 2022. VII. 4-7.) (pdf)

A Duna Szimfonikus Zenekar a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Magyar Élőzene Művészeti Nonprofit Kft. életmentő támogatásnak köszönhetően továbbra is töretlen lendülettel dolgozik (pdf)



TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Tóth Teréz: Innovációs folyamatok a Kodály koncepció keretein belül a 21. században (Az írás a 2021-ben online megrendezésre került katowicei Kodály Szimpóziumon elhangzott angol nyelvű prezentációból készült tanulmány // Teréz Tóth: Innovation Processes within the Kodály Concept in the 21st Century, The International Kodály Society Bulletin, Vol. 47, Spring 2022. (pdf)

 
Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja // Az oktatási és kulturális miniszter közleménye „Az országos szervezésű művészeti tanulmányi versenyek versenyszabályzata" közzétételéről (Oktatási Hivatal)
 
Fejesné Pálfy Zsuzsa: Értékmentők 1. Tanítványi hűséggel díjazott életmű. Beszélgetés Schweitzer Katalin zongoraművész-tanárral, életéről, hitvallásáról (Benne: Gönczy László, Gyöngyösi Levente, Balog József és Emődy Nóra laudációja) (pdf) 
 
Személyre szabott zeneoktatás, közösségi zenei élet Zuglóban. Záborszky Kálmán örökségről, zenekari munkáról és az első találkozásokról (Réfi Zsuzsanna) (pdf)
 
Péterffy Gabriella: Izlandi vendégek a Király-König Péter Zenei AMI-ban. Interjú Joó Beáta Izlandon élő zenepedagógussal, valamint Bodrogközy Eszterrel, Kamenszky Dórával és Szirmainé Szimon Edinával, az iskola tanáraival (pdf)
 
Erős Andrea: Beszélgessünk a lámpalázról! (A 2021. november 15-én a Király-König Péter Zenei AMI hangversenytermében megtartott előadás összefoglalása) (pdf)

 
Marossy Éva: Az asszertív kommunikáció szerepe a zenepedagógiában. Az agresszió megelőzése a zenei neveléssel (pdf)
 
Pető Áron András: Zenetanárokkal szembeni elvárások az alap- és középfokú gordonkaoktatásban (pdf)
 
Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fokuszban a kürt- és fagottoktatás (pdf) 

 
Elérhetővé vált a Zeneakadémia továbbfejlesztett digitális szolfézstananyaga (lfze.hu)
 
Tehetséggondozás Kodály szellemében. Szakmai nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában 2022. május 7-én (Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület) (pdf)
 
Farkas Lászlóné: „Zene nélkül nincs teljes ember!” (Benne: dr. Mindszenty Zsuzsánna előadásának részlete) (pdf)
 
Papp Károlyné: Járdányi Pál IV. Budapesti Szolfézs- és Népdaléneklési Versenyről (pdf)
 
Beszámoló az I. Kodály Zoltán Zenei Versenyről (Debrecen, 2022. VI. 21–27.) (pdf)

 
Prof. Herencsár Viktória, ArtD. írásai:
- 25 éves a cimbalom tanszak a Besztercebányai Művészeti Akadémián (pdf)
- Cimbalom a Kapolcska összművészeti táborban és fesztiválon (pdf)

A 2022. évi VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertje (Collegium Hungaricum, Bécs, 2022, VII. 8.) Narrátor: Ott Éva (A koncertfilm időtartama: 1:33:22) (pdf)
 


LAUDÁCIÓK

Magyar Örökség Díjat kapott Krulik Zoltán és a Makám együttes. Jász Attila laudációja: Az elérhetetlen felé
  

Gratulálunk a 2022. évi Pedagógus Napon és a 2022. augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön állami kitüntetésben részesült kollégáinknak
 
Az ARTISJUS 2022. évi zenei és irodalmi díjazottjai (Artisjus) (pdf)
 
Szatmári László hegedűművész-tanár, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója, a Parlando alapító felelős szerkesztője Vasdiplomát kapott (képriport)

90 ÉVES Feuer Mária zenei író, zenekritikus, a Muzsika c. folyóirat egykori főszerkesztője. Tihanyi László: Élet és életmű (Muzsika, 2017/9.) // Feuer Mária: …a jó bornak kell a cégér… (1972) (Miért igen, miért nem? 32 muzsikus – a zenei közélet kérdéseiről. Szerkesztette: Czigány György (Zeneélet, Zeneműkiadó Budapest, 1973)

80 ÉVES LETT Kiss-Domonkos Judit gordonkaművész, kamaramuzsikus, zenekari művész; Kasza Katalin operaénekes; Szabó Csilla  zongoraművész-tanár; Szőkefalvi-Nagy Katalin hangversenyénekes, szerkesztő; Tarkó Magda hangversenyénekes-tanár

 
Budavár díszpolgára lett Tardy László, a Mátyás-templom legendás karnagya
 
Dr. Fehér Anikó: Sapszon Ferenc (1952*) pályaképe (mma)
 
Szent László-díjban részesült dr. Solymosi-Tari Emőke (lfze.hu)
 
Csernovszky Márk Domonkos nyerte az idei Neszlényi Andor-díjat (lfze.hu)


BELEOLVASÓ

Az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó új és megújult kiadványai. Kiss Bea: Hangok mindenhol laknak 1. Hangszeres előkészítő furulyára, fife-ra és fuvolára. Illusztrálta: Molnár Jacqueline, szerkesztette: Stachó László // Hangok mindenhol laknak 2. Előadási darabok furulyára, fife-ra és fuvolára kísérettel. Szerkesztette: Kiss Bea (Stachó László közreműködésével) // Fantóné – Hernádiné – Komjáthyné – Máthéné – Inselt (szerk.)  Zongoraiskola 1. (kezdőknek) // Fantóné – Hernádiné – Inselt – Komjáthyné (szerk.): Zongoraiskola 2. (kezdőknek) – 50 éves jubileumi kiadás. Illusztrálta: Hajdú Zsófia – Zsofirka

Hegedűs Endre: Forrás Liszthez – Liszt, ahogy én játszom (Stúdió Liszt Kft., 2022) Előszó // Szerelmi álmok No. 3 S. 541/3
 
Ozsvárt Viktória: Lajtha és a programzene (Eredeti közlés: Gramofon, 2019 ősz, 10–15. oldal + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, (Gramofon Könyvek, 2022)


BARTÓK 77

Dr. Stachó László: A zongoraművész Bartók. Modellek és ideálok (Balassi Kiadó, 2022) – Könyvajánló (pdf)


Dr. Banda Ádám: Bartók Béla 2. rapszódia hegedűre és zongorára BB 96a (1928, rev. 1935) befejezés-változatainak evolúciója (pdf)
 
Dr. Máté Zsuzsanna: Kékszakáll története a szó, a zene és a kép összefüggésrendszerében – Balázs Béla misztériumjátékának, Bartók Béla operájának és Kass János illusztráció-sorozatának összehasonlító értelmezése (pdf)
 
Dr. Bónis Ferenc: Bartók és a rádió // Bartók Béla: A gépzene-részlet // Nagy László és Kányádi Sándor versei // Emlékezések: Brassai-Sipos András, Fodor András, Thomas Mann, Ujfalussy József, Szabolcsi Bence, Kodály Zoltán, Molnár Antal, Yehudi Menuhin és Juhász Ferenc (Rádió és Televízió újság, 1988) (pdf)
 
Megérthető zene: Makrokozmosz. Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (A Budafoki Dohnányi Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2018. III. 12.) (BDZ)
A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete Hungarian Composers c. kiadványa már az interneten is elérhető!
 
Felavatták BALASSA SÁNDOR zeneszerző, a Nemzet Művésze sírkövét, Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész alkotását a Farkasréti temető művészparcellájában (2022. VI. 21.) (Dr. Kutnyánszky Csaba és Kovács Zoltán emlékezése) (pdf)
 
HAJDU LÓRÁNT 85 – Hajdu Lóránt, Csepregi György, Kárpáti Attila és Szendi Ágnes írásai (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (pdf)
    
ORBÁN GYÖRGY zeneszerző, zeneakadémiai tanár 75 éves (Hollós Máté beszélgetései Orbán Györggyel (Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben. Akkord Zenei Kiadó Kft., 1997; Muzsika c. folyóirat – Művek bontakozóban 2001, 2002, 2009 és Gramofon Klasszikus és Jazz, 2021 nyár); Gyöngyösi Levente laudációja (lfze, 2017) // Dr. Matos László: Orbán György kóruskönyvei. Zene és szöveg kapcsolata Orbán kórusciklusaiban (Disszertáció, lfze, 2009) (pdf)
 
MÁRTA ISTVÁN 70 éves zeneszerző, színház- és fesztiváligazgató, rendező, kulturális főtanácsadó. Hollós Máté: Az életmű fele – Márta István (Akkord Zenei Kiadó Kft, 1997) (pdf) 
 
Dr. Szigetvári Andrea: A multidimenzionális hangszíntér vizsgálata (lfze, 2012) (pdf)
 
Közösségi élmények, egyéni tanulságok-tapasztalatok. Gondolatok az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusának záró koncertjén (Fittler Katalin)
 
Kiss Ernő beszámolói:
- Isteni pokol – Tóth Péter Dante oratóriuma a Szegedi Dómban

- Májusi kortárs korzó – ősbemutatókkal
- Ezt a négy prelűdöt mindenkinek hallania kell - Magda Dávid szerzői estje


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Sárosi Bálint (1925–2022) Széchenyi-díjas magyar népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora. Búcsú Sárosi Bálinttól (Bólya Mátyás, lfze.hu) // Az élő népzene. Feuer Mária interjúja Sárosi Bálinttal (88 muzsikus műhelyében. Zeneélet, Zeneműkiadó, 1972)

 
Elhunyt Nádas Katalin (1927–2022) ének-zenetanár, a Magyar Rádió Ifjúsági Főosztályának nyugalmazott zenei szerkesztő lektora, műfordító-szövegíró (Zsoldos Mária, Varga Károly, Gerenday Ágnses Hegyvidék-FNA)
 
Elhunyt Kertész Gyula (1928–2022) fotóművész (Márkusné Natter-Nád Klára 
 
Elhunyt Székely Andrásné Bakonyi Klára (1929–2022), a Fővárosi XIII. Kerületi Állami Zeneiskola ny. hegedűtanára
 
Elhunyt Trajtler Gábor (1929–2022) evangélikus lelkész, egyházzenész, orgonaművész (Finta Gergely emlékezése/evangelikus.hu/)
 
Elhunyt Lubik Hédy (1934–2022) hárfaművész-tanár (lfze.hu)
 
Elhunyt Csorba Mária (1936–2022) hegedűművész-tanár, a Magyar Állami Operaház egykori első koncertmestere (Balázs János emlékezése) (pdf)
 
Elhunyt Ujfalussyné Pap Enikő (1939–2022) karvezető, középiskolai ének-zenetanár, az ELTE korábbi ének-zene tanszékének docense, mb. tanszékvezető (Dr. Ivanyickaja Irina és dr. Mindszenty Zsuzsánna emlékezése)


Elhunyt Jancsó István (1941–2022) cimbalom készítő mester, aki a híres hangszerkészítőnek, Bohák Lajosnak volt a tanítványa (H.V.) (pdf)
 
 
Elhunyt Horváth László (1945–2022) klarinétművész-tanár, a Savaria Szimfonikus Zenekar egykori igazgatója
 
Elhunyt ifj. Somorjai József (1947-2022) ének-zenetanár, karnagy, zeneszerző (S.P.)

Elhunyt Sándor Anna (1949–2022), a Liszt Ferenc Kamarazenekar gordonkaművésze (pdf)


Elhunyt Horváth Guidóné Takács Judit (1950–2022) középiskolai ének -zenetanár, karnagy, (Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola–AMI igazgatósága, tantestülete, volt és jelenlegi növendékei)
 
Elhunyt Joó Csabáné Szabó Éva (1953 –2022), a nyíregyházi Vikár Béla AMI 
 
Elhunyt Lukácsházi Győző (1953–2022) tubaművész, zenei ismeretterjesztő, műsorvezető, a Klasszik Rádió egyik alapítója. K. Udvari Katalin: Búcsú Lukácsházi Győzőtől // Lukácsházi Győző: Bon-bon matinék az IBS-ben /K. Udvari Katalin: Psalmus Humanus. Ének-Zenei Általános Iskola Kecskemét, 1950 (Püski Kiadó 2000) (pdf)
 
Elhunyt Prinyi Csabáné Győrfi Katalin (1956–2022), a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium zeneelmélet és szolfézs tanára (Gurmai Éva) (pdf)
 
Elhunyt Schanda Beáta (1956–2022) művészeti menedzser, a Magyar Táncművészeti Egyetem docense (Magyar Táncművészeti Egyetem)
 
Elhunyt Karnizs Csaba (1958–2022), az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola AMI harsonatanára, ny. százados, karmester
 
Elhunyt Nyiri Ferenc (1964–2022) harsonaművész-tanár (librarius.hu)


EMLÉKLAPOK

25 ÉVE HUNYT EL Solti György (1912–1997) karmester, zongoraművész és zeneszerző. Farkas Ádám: Solti György síremléke a Farkasréti temetőben és Párkányi Raab Péter: Solti György – térkompozíció a Zeneakadémia főbejárata előtt (Köztérkép) // Zsoldos Péter (1930–1997) karnagy, zenei szerkesztő-riporter, zeneszerző, író. Orbán Ottó: Zsoldos Péter ravatalánál (Muzsika, 1997. november)
 
 
Dombiné Kemény Erzsébet: Bensőséges megemlékezés Avasi Béla (1922. VII. 20. – 2002. IV 14.) főiskolai tanár 100 éves születésnapján

110 ÉVE SZÜLETETT Feleky László (1912–1971) énekművész-tanár. Harsányi László: Zsidó művészek a viharban c. sorozatának 119. fejezete (Mazsihisz)

 
100 ÉVE SZÜLETETT
— Dr. Darázs Árpád (1922 – 1986) ének-zenetanár, karmester, karnagy: Üzenetek Dél-Karolinából (Dr. Kiss Henriett) // Emlékünnepség Jászberényben. Dr. Kiss Henriett beszámolója és Baráth Károly képriportja (pdf)


Frank Oszkár (1922–2019) zeneszerző, zeneelmélet tanár) (Szerk.: Szendi Ágnes)
// Tisztelgés a 100 éve született Frank Oszkár sírjánál a Megyeri temetőben (Szendi Ágnes emlékezése)

Zempléni Kornél (1922–2013) zeneakadémiai zongoraművész-tanár. Dr. Kerek Ferenc, Rohmann Imre és dr. Zsigmond Zoltán emlékezései // Feuer Mária: Az igazság talpalatnyi földje ­ – Zempléni Kornélnál – (88 Muzsikus műhelyében, Zeneműkiadó, 1972) (pdf)

 
Dr. Erdősi-Boda Katinka írásai: Kiállítás Tabányi Mihályról (1921–2019), a magyar harmonikakirályról // „Nem csak akik ismerték, hanem azok is akik szerették…” A Hidegkúti Hírek interjúja Tabányiné Tóth Izabellával (Hidegkúti Hírek, 2022 I. és II.)
 
Petrőczi Éva: Kettős requiem. Ábrahám Margit emlékére (pdf)
 
Szili István: Vangelisre (1943–2022) emlékezve

Élet és zene – és csodák. Gallai Attiláné Varga Mária Magdolna (1947–2022) emlékére (Gallai Attila)

  Az űrlap teteje   Az űrlap aljaPetrőczi Éva alkotási hangoskönyíveken Molnár Piroska tolmácsoláSban:
MŰVÉSZETELMÉLET
 
Hollai Keresztély: A variáció témája – Mozart műveit tanulmányozva (pdf)
 
Szendi Ágoston: Matematika a zenében (ELTE TTK 2022) (pdf)


NÉPZENE

Vujicsics Tihamér: A magyarországi délszlávok zenei hagyományai (magyar, angol, szerb nyelvű kiadvány) (Hagyományok Háza, 2021) // Lásztity Péró: Beköszöntő // Richter Pál: Főszerkesztői köszöntő // Danka Lajić Mihajlović, valamint Jelena Jovanović: Szerkesztői előszó // Fittler Katalin recenziója

 

EGYHÁZI ZENE

Dr. Bódiss Tamás: Bach-dallamok az új Református énekeskönyvben (pdf)
 

INTERJÚK

Számomra érdekes más szemmel nézni a zenére. Ilia Ovcsinnyikov  beszélgetése Maxim Vengerovval. (2005) (Fordította: Megyeri Krisztina)

 
"A színpad az otthonom". Fokanov Anatolij a szívből-lélekből szóló énekről és a zene iránti alázatról (Réfi Zsuzsanna) (pdf)
 
„A könnyűzene egyáltalán nem könnyű…” Kulcsár Sándor bízik benne, hogy egyre többen megismerik a Premier Művészeti Szakgimnáziumot (Réfi Zsuzsanna)



ESSZÉK

Nikolaus Harnoncourt: Két esszé a Balthasar Neumann-év alkalmából. 1. A mozgás 2. Akusztika, mint magától értetődő építészeti követelmény (Fordította: Dr. Horváth Anikó) (pdf)

 
Gombos László: „Trianontól a II. világháborúig” – egy zenei pályázat tanulságai
 
Ungár István: Végrendelet (pdf)

Petrőczi Éva írásai: Ha Mörk, akkor zene. Asszonyom, édes úrnőm - Egy világjárvány. Egy különös lány. Egy szabálytalan szerelem. (Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft, 2022) // Hit és zene (Prae Budapest, 2022) (pdf)
 
Dr. Köves Péter: Nadrágszerepek operákban (pdf)

A. Gergely András: Pótlás a roma jazz-muzsika kutatásához — Sárosi Bálint emlékének ajánlva (pdf)


ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG

Dr. Pásztor Zsuzsanna: Diákszemmel a zenész egészségről (2) Mit tanultunk a ZMG órákon? (pdf)


Mészáros Judit: A zene transzferhatása az óvodáskorú gyermekek beszédfejlődésére (pdf)
Az űrlap alja
 

ZENE – IRODALOM

Petrőczi Éva: És meglebbent a vászon… A Zeneakadémia Fischer Annie emléknapja után (Zeneakadémia - Solti Terem, 2022. május 28.) (pdf)
 
Vadász János: Rondó; Koncert-fricska
 

ZENE ÉS A KÉPZŐMŰVÉSZET

Bihary-Puhl Levente: A vizek zenéje (pdf)



KITEKINTÉS

Dr, Székely György: Viva Sevilla! Viva Cecilia (Eredeti közlés: Gramofon.hu, 2022. 06. 09)

 
Csíkszeredai Régizene Fesztivál (2022. VII. 9-17.) (pdf)
 
A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválról (Szöveg: Forró-Erős Dóra, képriport: Nagy Barna) (pdf)
 
Magyarok a harangzenészek világtalálkozóján (Szironta Együttes, Germán Márton)
 

RECENZIÓK

Bosnyák Csilla – Lajhó Gyula: Színes dallamok hangszerekre 2 (Fittler Katalin)

 
Nem oktatva tanítani. Ötlemezes DVD-albumban jelent meg Fischer Annie zongoraművész valamennyi magyarországi videó- és TV-felvétele (Terjeszti: a Gamma Home Entertainment) és ritka felvételei 6 CD-n kereskedelmi forgalomba nem kerülő formában a Zeneakadémia Baráti Köre kiadásában (2022) (Tóth Anna)

Dohnányi tanulmányok 2021 (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2021) (Fittler Katalin)


Petrőczi Éva: Hollósy Simon és a zene (Láng-Kovács Éva: Festők a szabadban – A nagybányai művésztelep regénye) (Fekete Sas Könyvkiadó Bt, 2022)


ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

Perényi Éva és Perényi Péter pedagógiai kottái (1996-2022)

 
Mosóczi Miklós „Kossuth Lajos táborában” c. új kottájáról (Kozma László) (pdf)
 
Kedveljük meg a fagottot (fagott kotta) // 17 Blues gitárszóló kotta + CD melléklettel (klasszikus gitárra és elektromos gitárra (Zeneműkoncert Koncert 1234 Kft, 2022)
 
Petrőczi Éva alkotásai hangoskönyveken: A füst vállalása; Könyörgés, márciusi hóban Összegyűjtött versek; Szürkeháj; Petrőczi Éva - Ida és Gyula családregény (Helma, 2022) (pdf)
 
A Hungaroton újdonságai: Tóth-Vajna Zsombor legújabb kiadványa. Joseph Haydn: The Seven Last Words of Christ // Anima Musicae: String Serenades, Volume 4 – Reinecke, Wolf, Karłowicz, Kalinnikov művei // Simon Izabella, Várjon Dénes: The French Album (2022) (HUNGAROTON, 2022) (pdf)

 

FELHÍVÁSOK

A ZETA Szolfézs Tagozata emléknapja Frank Oszkár (1922–2019) születésének 100. évfordulója alkalmából (2022. X.15, Józsefvárosi Zeneiskola)

 
Kincses sziget zenetanároknak. Remek szolgáltatásokkal várja a zenetanárokat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye
 
Közösségi ünnepünk az 1456. évi nándorfehérvári győzelem évfordulóján,
2023. július 22-én a Duna Ünnepe (Duna Ünnepe Titkárság)



BESZÁMOLÓK / HÍREK

Teljeskörűen felújították Kodály Zoltán zongoráját (lfze.hu)
 
Thaler Tamás képriportja a MUCE 2022 Kórusfesztivál és Magyaróvári Viktor – Kayamar: Bábel születése c. oratóriumának bemutatójáról 
 
Füzesséryné Dudás Eszter: A Kroó György Zenei AMI zenei tábora Sárospatakon és környékén. Szakmai beszámoló (pdf)


Németh Noémi TV riportfilmjei: II. Fúvószenekari workshop // A Padragi bányász férfikórus Fesztiválkórus minősítése (Ajka TV filmjei)
 
Fülei Balázs CD-je a megosztott I. díjat kapott a Liszt Ferenc Társaság versenyén
 
A Törökbálinti Cantabile Kórus Angliában (Nagy Márta)
 
Beszámoló a paloznaki Szabó Lajos emlékkoncertről (Nagy Márta)


1552 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS 2022. évi „kerek” születési évfordulóiból (IV. változat (pdf)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/3. számokban megjelent írásokról















2022. 3. szám

Tartalom


A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT
 
Harminchárom esztendő – hagyományos és rendhagyó szerepkörökben. Dr. Gyimesi László kézenfekvő megoldásokról, a szakszervezeti tagság folytonos támogatásáról (Réfi Zsuzsanna)

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr. Magay Judit: A szolfézs szerepe és feladata a hazai ének-zene tanárképzésben (pdf)

 
„Az ének-zenét úgy kell tanítani, hogy a gyereknek ne gyötrelem legyen, hanem gyönyörűség” – vallja Szabó Dénes karnagy, akivel Solymosi Tari Emőke zenetörténész beszélget. (Keddi Kaleidoszkóp. Az MMA Művészetelméleti Tagozatának pódiumbeszélgetése a Pesti Vigadó, 2017. XI. 26.)
 
Marossy Éva: Humanisztikus zenepedagógia. Az elfogadás

Horváth Katalin: A kreativitás fejlesztésének lehetőségei az alapfokú fuvolaoktatásban (PTE Neveléstudományi Doktor Iskola, Pécs 2022) (pdf)
 

Dr. Hunyadi Zsuzsanna: Példatár improvizációs játékokkal kezdő gyerekeknek I. // Zsuzsanna Hunyadi dr.: Examples with Improvisational Games I. For Beginners (pdf) 
 
Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (4.) (pdf)
 
A Zenetanárok Társasága (ZETA) emlékhangversenye Járdányi Pál tiszteletére (2022. V. 14., Fischer Annie Zeneiskola) (Az összeállítást szerkesztette: dr. Ruszinkóné Czermann Cecília) (pdf)

Kemény Egon – Erdődy János: Játszótéri induló c. műve az „Újraéneklő Ifjúság” 2022. IV. 6-i budapesti hangversenyén (Dömötörné Gordos Júlia és Kemény Anna Mária) (pdf)
 
A Máltai Szimfónia és a Danubia Zenekar Tarnabodon és a Zeneakadémián. Józsa Ágnes interjúja Báder Ernő hegedűművésszel, művészeti vezetővel (Tilos Rádió, 2022. május)
 
Németh Luca: Az alapfokú táncművészet-oktatás pozitív hatásai egyéb területekre  (Taní-tani, 2020. IV. 24.) (pdf)
 
Baráth Zoltán: Változik a világ – az ezredfordulón történt. Szükség van-e a számítógép alkalmazására a zeneoktatásban? (pdf)  
 
Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén – fókuszban a trombitaoktatás (pdf)

FELHÍVÁS
A Zenetanárok Társasága (Zeta) a közeljövőben tervezi az énekes tagozat létrehozását is Bátori Éva operaénekes, énekmester, BE ZK tanszékvezető tanárának vezetésével (pdf)
 
A Fiatal Magyar Tanárjelölt Karvezetők III. Országos Versenye (Szeged, 2022. XI. 12-13.) (pdf)

ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG
Dr. Pásztor Zsuzsanna: Diákszemmel a zenész egészségről (1) (pdf)
 
Nádor Magda: Melyik vagyok én? (Novum, 2022) Részlet a könyvből.(pdf)

EGYHÁZZENEI PEDAGÓGIA
Tardy László: Az ének-zene hitre nyitó útjai és kateketikai lehetőségei (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)
 
Babits Antal: A neológ kántorművészet megújulási lehetősége — levitákról, akcentusjelekről, hagyományról (pdf)
 
Mezei János: A Budapesti Énekes Iskola – Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései (MMA-MMKI) (Filmfelvétel: 19:34)   
 

CLAUDE DEBUSSY 160
Dr. habil Kovács Ilona: Nyizsinszkij, a koreográfus Claude Debussy Jeux című tánckölteményében (Filmfelvétel: 21:05) (MMA MMKI, 2020. XI. 26.)
 
Úton Debussyhez. A Három noktürn a „Megérthető zene” sorozat programján (Fittler Katalin)
 

BARTÓK BÉLA 141

70 éve született Kocsis Zoltán Kocsis Zoltán: Mindörökké árnyékban?  Bartók Béla: Húsz magyar népdal, BB 98 (Holmi, 2014/12.) // Egyéniség, hatás, stílus. Feuer Mária beszélgetése Kocsis Zoltánnal (1952–2016) (Zeneműkiadó, 1976) (pdf)
 
Szilágyi Szabolcs – Kusz Veronika: „Párhuzamos életek” egy Bartók–Dohnányi fuvola - zongora - program elméleti háttere (Eredeti közlés: Gramofon 2019 + Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia, Gramofon Könyvek, 2022) (pdf)
 
Retkes Attila: Bartók Electrified: tiszta forrás, eredeti megközelítés (pdf)
 
Kiss Ernő írásai: Bartók 140 – Bartók Béla Művészeti Napok az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar rendezésében // Bartók felmagasztalása – A Szegedi Kortárs Balett hármasképe
 
Polgár Éva hangversenye. Liszt Ferenc és Bartók Béla zongoraművei (Magyar Kulturális Intézet, New York, 2020) (A koncertfilm időtartama: 58:41)
 

KODÁLY 140
K. Udvari Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében – Szakmai Nap Kecskeméten, a Kodály Iskolában (2022. május 7.) (pdf)
 
Kodály: Szonáta gordonkára és zongorára, Op. 4 (1910) (Ábrahám Mariann - zongora és Emmanuel Feldman - gordonka (Hangfelvétel, 18:38)
 
Kodály öröksége. Kortárs magyar szerzők művei a Debreceni Kodály Kórus előadásában (2022. IV. 4.) (MMA)
 

LAUDÁCIÓK
Tallián Tibort rendes tagjává választotta az MTA Közgyűlése (lfze.hu)
 
Grabócz Márta muzikológust az MTA külső tagjává választották (mta.hu)
 
Köztestületi díjakat adtak át és alelnököt választottak a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén és átvették okleveleiket az MMA akadémikusai (pdf)
 
Botvay Károly csellóművész kapta az idén a Weiner Leó emlékdíjat (lfze.hu)
 
Átadták az Ágai Karola – Szendrey-Karper László Emlékplaketteket (H.M.)

Kitüntetést kapott dr. Enyedi Pál és dr. Romos Zsolt, a Zeneakadémia két oktatója (lfze.hu)
 
A 80 éves L. Kecskés András lantművész, zeneszerző, zenetörténész, művészeti vezető köszöntése
 
Kertész Attila Liszt Ferenc-díjas címzetes egyetemi docens, ének-zenetanár, karnagy 80 éves (pdf)
 
Interjú a 75 éve született Brückner Hubáné Bárdos Ágotával (Jakab Árpád) (pdf)
 
Dr. Horváth Anikó Liszt Ferenc-díjas zongora- és csembalóművész-tanár köszöntése. Részlet dr.  Elek Szilvia: A csembaló reneszánsza Magyarországon a 20. század kezdetétől napjainkig c. disszertációból (2019) // Válogatás Horváth Anikó felvételeiből és közreadásaiból (pdf)
 
Berkes Kálmán Liszt Ferenc-díjas klarinétművész-tanár, karmester, zeneigazgató, érdemes művész 70 éves (pdf)

Ők kapták a 2022. évi zenei ösztöndíjakat (Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíj, Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj és Lakatos Ablakos Dezső Jazz Előadó-művészeti Ösztöndíj) (MANK Nonprofit Kft.)
A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

Hungarian Composers. Szerkesztette: Laskai Anna (Magyar Zeneszerzők Egyesülete, 2022)

 
Dr. Yanan Wen: Ligeti „Columna Infinita” című zongoraetűdjének elemzése (Magyarra fordította és szakmailag lektorálta: Oláh Anna és Tóth Árpád (pdf) // Dr. Yanan Wen: Analysis of Ligeti’s piano etude „Columna Infinita" (pdf)
 
Ábrahám Mariann: Az egykori Békés-Tarhosi Állami „Énekiskola” emlékének, Mező Imre zeneszerző 90. születésnapjára (pdf)
 
Szále László: Nyolc és fél. Balázs Árpád születésnapi koncertje (pdf)
 
A 70 éves Bujtás József zeneszerző, hegedű-, szolfézs-és zeneelmélet tanár, zenekari hegedűművész portréja. Hollós Máté: Művek bontakozóban. Bujtás József stiláris fordulata (Muzsika,1998) // Bujtás József művei (pdf)
 
Kálló Krisztián: Zeneszerzőportré Incze G. Katalinról (1952*), a Kolozsvárhoz kötődő zeneszerzőről (pdf)
  
Nógrádi Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző 70 éves (Dr. Fehér Anikó, Hollós Máté, Nagy Márta és Nógrádi Péter írásai) (MMA) (pdf)
 
70 éves lenne Togobickij Viktor Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Hollós Máté: Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben: Togobickij Viktor (AKKORD, 1997) // Hollós Máté: A magány megéneklője: Togobickij Viktor //  Togobickij Viktorról a Parlandóban korábban megjelent emlékezések // Válogatás Togobickij Viktor YouTube-n található műveiből (pdf)l
 
Megjelent Klebniczki György és Bodrogközy Eszter új kottája, a Tisza-parton (Péterffy Gabriella) (pdf)
 
Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita opera-musical (részletek) A Budafoki Dohnányi Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor (Zeneakadémia, 2021. X.3.) (A koncertfilm időtartama: 2:06:25)


ESSZÉK
 

Petrőczi Éva írásai: Csodagyerekek. A 2011-ben készült német filmről // Egy nemzetközi zenei „tálisz” – Szkárosi Endrével, Raj Tamással és Sebestyén Mártával (Múlt és jövő c. folyóirat,2022) // Emlékharangozás”. Sorok B. Tóth Klára képe alá // Petrőczi Éva: Katicabogár blues (pdf)
 
Hollai Keresztély: Tanulságos megjegyzések François Couperin (1668–1733) csembalóiskolájában. L’ART De toucher le Clavecin –A Paris 1717 (pdf)
 
A.Gergely András: Lehet-e „abszolút” egy zene? Elméletek, eszmék, esztétikák ütköztetése a fogalmak harmóniájában
 
Dr. Köves Péter: Traviata igaz története (pdf)
 
Szili István: Modern Jazz Quartet (MJQ) - avagy „kamarajazz felsőfokon” // Zene egy másik dimenzióból. Mike Oldfield: The Songs of Distant Earth (A távoli Föld dalai) (pdf)
 


BÚCSÚZUNK


Elhunyt Fehér Lászlóné Rókay Gabriella (1927–2022) zeneiskolai zongoratanár, a Tóth Aladár Zeneiskola egykori igazgatója (Magyar Margit)
 
Elhunyt Ott Zsuzsanna Fischhoff Walterné (1935–2022) zongoratanár (Ott Éva)
  
Elhunyt Frank Mária (1940–2022) csellóművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító tagja (Liszt Ferenc Kamarazenekar - Facebook)
 
Elhunyt Novák Gyuláné Ágoston Sarolta (1942–2022) zeneiskolai hegedűtanár, szakfelügyelő
 
Elhunyt Horányi Ottilia (1943–2022) középiskolai ének-zenetanár, karnagy   (Székesfehérvár)
 
Elhunyt Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona (1958–2022, a Frédéric Chopin Zenei AMI zongoratanára, a ZETA alelnöke (Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília és Váray-Major Zsófia emlékezése) // Liszt Ferenc: Gyászgondola; Vigasztalás (Ábrahám Mariann – zongora és Emmanuel Feldman – gordonka) (7:03) // Gyulai József: Dal szöveg nélkül. (Jordán-Szkordilisz Emília – oboa és Ábrahám Mariann – zongora) (6:30) // „A siker az, ha volt növendékeimmel koncerten találkozom.”  Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona minősítésről, tanításról és a ZETÁ-ról. Réfi Zsuzsanna, Parlando 2015/2.) (pdf)
 
Elhunyt Gubkó Adrienn (1973–2022), a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára
 


EMLÉKLAPOK
 

Antal-Lundström Ilona: Ádám Jenő (1896–1982) eddig ismeretlen levelei (pdf)

50 éve hunyt el Csóka Béla (1898–1972) operaénekes-tanár (T. Csóka Anikó) (pdf)
 
Harsányi László: Zsidó művészek a vészkorszakban. Sándor Renée (1899–1977) zongoraművész-tanár // Zeitinger /Zolnai/ Jenő (1911–1971) zongoraművész-tanár
 
Ungár István: Arany-emlékezet (pdf)
 
110 éve született Fasang Árpád (1912-2001) karnagy, zeneszerző, zenepedagógus, szakközépiskolai igazgató és 80 éve ifj. Fasang Árpád (1942–2008) zongoraművész, kulturális diplomata. Miskolciné Hajtun Zsuzsa és dr. Tóthpál József korábbi írása.  Fasang Árpád: “…közügy lett ének-zene tanításunk…” (1971. XII. 29.) (Zeneélet sorozat, Zeneműkiadó Budapest, 1973) (pdf) 
 
100 éve született Bántai Vilmos fuvolaművész-tanár (Barnabás Zoltán, 2011), Bodonyi István (1922–2012) hegedűművész-tanár, koncertmester (Szecsődi Ferenc, Deák Ágnes), Kórodi András (1922–1986) Kossuth-díjas karmester, zeneakadémiai tanár (Csanda Mária/lfze.hu), Mikó András (1922–1998) Kossuth-díjas operaházi főrendező, zeneakadémiai tanár (Csanda Mária/lfze.hu) és Patachich Iván (1922–1993) zeneszerző, karmester, zenei vezető, korrepetitor, az elektronikus komolyzene hazai úttörője. (pdf)
 
Hollós Máté: Szubjektív sorok Dalos László (1924-2021) emlékkönyvét forgatva // Dr. Dalos Gábor: A vén budai hársfák poétája (Dalos László életéről és pályájáról) Harmadik, bővített kiadás, 2022). Részletek az emlékkönyvből (pdf) 
 
Márkusné Natter-Nád Klára: Tiszteletadás Szőnyi Erzsébet (1924–2019) emlékének Angliából
 
Búcsú Görgey Gábor (1929–2022) írótól Madarász Iván: Utolsó keringő c. operájával

Kovács Dénes, a Zeneművészeti Főiskola egykori rektora. Dr. Erdősi-Boda Katinka interjúja a „Kovács Dénes hegedűművész” c. könyv szerzőjével, Csévi Flóra hegedűművésszel (pdf)

90 éve született Breuer János (1932–2016) zenetörténész, szerkesztő, zenekritikus // Breuer János: „A szegényeket felmagasztalod” (Parlando, 2007/3.) 
 
Fülep Márk: Elhunyt Prőhle Henrik fuvolaművész-tanár (1936–2022). Emlékek, történetek, élmények, méltatások (pdf)
 
Feuer Mária: Mozartot játszani – Kovács Bélánál (1937–2021) (Zeneműkiadó, 1972) (pdf)
 
75 éve született Fekete Ferenc gordonkaművész-tanár, ny. zeneiskolai igazgató (Dr. Duffek Mihály, Molnár Zsolt, Ember Csaba, ifj. Beregi István és Fekete Ákos emlékezései) (Parlando 2018/6.) // Fekete Ferenc interjú vázlata a Plusz TV News műsorában (Parlando 2016/5.)
MŰVÉSZETELMÉLET

Szőnyiné Szerző Katalin: A magyar zenei sajtó történetéből: Zenészeti Lapok (1860–1876) 200 éve született id. Ábrányi Kornél (1822–1903) (pdf)

 
Dr. Elek Szilvia: A csembaló reneszánsza Magyarországon a 20. század kezdetétől napjainkig (2019, lfze.hu)  (Doktori értekezés)

Dr. Nagy Enikő tanulmánya Dohnányi Ernő: Szerenád vonóstrióra op. 10 című alkotásáról (pdf)  


Szőke Márton: A fúvós légzés. Összegző tanulmány a fúvósok levegővezetéséről (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2015) (pdf)
 
Bégány Csenge Anna: Elfeledett hangfajok (2. rész). A kasztráltak énektechnikájának és repertoárjának vizsgálata Nicola Porpora és Alessandro Moreschi művészetén keresztül. Nicola Porpora (pdf)



NÉPZENE


Sárosi Bálint: Hiteles népzene (2006)

A Duna TV/Rondó Zenei ismeretterjesztő sorozata Zsekov Éva Mónikával (1. Bucimiš, 2. Katerina lányka - bolgár népdal) (2022)



ZENE – IRODALOM


Petrőczi Éva: Amíg hallgatom. Hermann Zoltánnak, aki ezt a felvételt megosztotta velünk (pdf)




ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET


Bihary-Puhl Levente: Hegyek dala – Milyen dalt énekelnek a hegyek Levy festészetében  (pdf)
 

KITEKINTÉS

Judit Makinen: 352. levél hazámból Finnországból szülőhazámba Magyarországra. Finnország, a zene országa

 

HÍREK, BESZÁMOLÓK

Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsébet (1933–2020) igazgatónő, zongoraművész-tanár emlékére termet neveztek el a Józsefvárosi Zeneiskolában (pdf)

A Zeneakadémia a világ művészeti egyetemei között az első százban (lfze.hu)

 
XVI. Országos Zongoraverseny. (Nyíregyháza, 2022. III. 25-27.) (Szabó Tünde Júlia) (pdf)
 
Ők nyertek első ízben Kocsis Zoltán-díjat

Teremi Dárius nyerte a 2022. évi Lantos Rezső karvezető versenyt (lfze.hu)
 
Tóth Anna: Vigyázó szemek a kezdőkre. A Vándor-Révész Karvezetőversenyről (Budapest, 2022. IV. 23.) (pdf) 
 
Kiss Ernő beszámolói: Hangról hangra – kórusról kórusra Szegeden // Tíz éves a Szegedi Classic Trio (pdf)
 
Szendi Ágnes: Duó- és trió-koncert az Alkotó Muzsikusok Társaságánál
 


BELEOLVASÓ


Simon Géza Gábor jazzkutató, diszkográfus, bibliográfus 75 éves. Simon Géza Gábor: Így írtam én. Kortársak kritikái köteteimről. Előhang (pdf)


Pásztor Béla-Szále László: Magam ura, mások szolgája (Noran-Libro Kiadó, 2021.) Részletek a könyvből
 
Petrőczi Éva: A füst vállalása (Fekete Sas Kiadó, 2022). Két vers a kötetből: Egy Csokonai-vers folytatása; Az én pásztorkirályom… (pdf)
 


INTERJÚK


Szép élet a katonazenész-élet… A Magyar Honvédség Központi Zenekar feladata a fúvószene ápolása, képviselete, s a fejlődés előmozdítása  A beszélgetés résztvevői: Szabó Imre karmester, alezredes és Sárosi Péter karmester-helyettes, őrnagy (Réfi Zsuzsanna) (pdf)
 
Mikulics Ádám: „Az eredeti tánc ösztönzött arra, hogy magam is formáljam a táncnyelvet” – adalékok a magyar színpadi néptáncművészet egy lehetséges útvonalának kibontakozásához. Interjú Timár Sándorral (pdf)

20 éves a Szent Efrém Férfikar. Kettős riport Bubnó Tamással és Bubnó Lőrinccel (Fülep Márk) (pdf)



RECENZIÓK


L. Beke Ágnes: Martzy Johanna hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Budapest, 2021) (Dr. habil Kovács Ilona)

 
Szépirodalmi feldolgozásban – Lavotta János utolsó délutánja. Bencsik Gábor regényéről (Előretolt Helyőrség Íróakadémia 2021) (Dombóvári János) (pdf)
 
Itt és most – különleges „jelenidejű” koncert (Fittler Katalin)
 
A megunhatatlan zongoravarázs (Hungaroton – HCD 32861) (Fittler Katalin)
 
Costanzo Porta: Missa mortuorum (BMC CD 306) (Fittler Katalin)

Magyar művészek (Auer Trió, valamint Pusker Júlia – hegedű és Fejérvári Zoltán – zongora) Schubert felvételei (Fittler Katalin)



Az űrlap teteje   Az űrlap aljÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

Székely György: Annie Fischer on screen. A komplett magyar videófelvételek első kiadása (Gramofon 2022.Nyár) // Juhász Előd interjúja dr. Székely Györggyel a Fischer Annieról megjelent gazdag gyűjteményről (Magyar Katolikus Rádió Zene-Közelben, 2022. 05. 15.)

Megjelent a 125 éve született Kósa György emlékére a „lélektől lélekig” c. kamarazenei CD (pdf)
 
A Koncert 1234 Kft kotta újdonságai 1.) Dubrovay László: Szerelem, szerelem. 9 dal Petőfi Sándor verseire tenor vagy szoprán hangra és zongorára // 2.) Dubrovay László: Szerelem, szerelem. 9 dal Petőfi Sándor verseire tenor hangra és zenekarra // 3.) Piano Music-Sokan szeressetek zongorázni: Bach, Beethoven, Czerny, Haydn, Händel, Ludvig, Mozart, Purcell és Telemann művei
 
Bátki Zoltán: Könnycseppek. Megzenésített versek és dalok énekhangra, zongorakísérettel, középfekvésben. (Szerzői kiadás) (pdf)

Mosóczi Miklós: Kossuth Lajos táborában (Közreadó és kiadó: Mosóczi Miklós)
 

Kemény Anna Mária. Két CD-bemutató előtt. Kemény Egon: Ma éjjel // Keringő rapszódia
 
HUNGAROTON újdonságok. Az Auer Trió legújabb kiadványa – Temperament, works by Tchaikovsky and Liszt // A Capella Savaria legújabb kiadványa – Michael Haydn Violin & Flute Concertos
 
Magneoton – WARNER HÍRADÓ No. 4 és No. 5 (Klasszikus)  

1526 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS
2022. évi „kerek” születési évfordulója (III. változat) (pdf)

 

SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/2. számokban megjelent írásokról












2022. 2. szám

Tartalom

A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Magyar Zenei Tanács szakmai kerekasztal-beszélgetése az alsófokú zeneoktatás helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről. A beszélgetés résztvevői: Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke, Kocsis Zoltán, a Nagykátai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezető helyettese, Magyar Margit, MZMSZ általános elnökhelyettese, a Tóth Aladár Zeneiskola AMI igazgatója és Nagy Sándor, a Balmazújvárosi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetője. A beszélgetést dr. Váradi Judit, egyetemi docens, a Magyar Zenei Tanács elnökségi tagja vezette. (Magyar Zene Háza, 2022. február 26.) (A beszélgetés időtartama: 1:56:50)

"Legyen a zene mindenkié, de tényleg!" Batta András közösség- és közönségnevelésről, s az első tapasztalatokról (Réfi Zsuzsanna)


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Módszertan – „újra hangolva”. Módszertani ajánlások ének-zene órára feladatok, játékötletek. Készítették: Popovicsné Molnár Andrea, Lass-Bárány Erika, Kovácsné Koncz Éva. Lektorálta: dr. Antal-Lundström Ilona. Felelős szerkesztő: dr. Janurik Márta, MTA-SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport (pdf)

Marossy Éva: A zeneoktatás változása a társadalmi mozgások tükrében. Zenei értékrendünk és gyakorlatunk Kodálytól napjainkig (pdf)

Mező Imre zeneszerző 90 éves. Ábrahám Mariann interjúi: Zongoraóra a szerzővel. Mező Imre (1932*) 16 könnyű zongoradarab c. sorozatáról (Parlando 1987/11.) // 2. A Liszt összkiadásról. Még 94 év…?? (Parlando 2011/3.) (pdf)

Aszalós Endréné Bezzegh Tünde zongoratanár, zongoraiskola szerkesztő 85 éves // Dr. Csüllög Judit: A népdal szerepe a kezdők zongoraoktatásában Magyarországon (2008) (A disszertáció egyik fejezete Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek I-III. zongoraiskoláját elemzi) (pdf) 

Horváth Katalin: Kreatív zenei készségek tanítása. Különböző fejlesztési módok a hangszeres zeneoktatásban (PTE Neveléstudományi Doktor Iskola, Pécs) (pdf)

Dibusz Barbara: A hazai alapokú szolfézsoktatás helyzete napjainkban (pdf)

Horváth Laura: A korai zongoratanulás lehetőségei (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2021) (pdf)

Dobos Lili: Zenélni „állati jó”! Tapasztalataim, ötleteim a zenetanításban (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, 2018)

Dinamikus ének-zene tanítás. Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében (Taní-tani, 2022)

Ferencziné Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető (3.) (pdf)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban az oboaoktatás (pdf)

Mercz Nóra: Zeneiskolai hárfaoktatás a II. világháború után. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében létrejött hárfa tanszak működése és eredményei (pdf)

Szabadyné Békési Magdolna: Veszprém zenei életének keretei a középkortól a XX. századik. A Veszprém és Kaposvár magánének-oktatásának története című könyv 1. fejezete (Szeged, 2006) (pdf)


ZENETANÁROK TÁRSASÁGA /ZETA/ TOVÁBBKÉPZÉSEI

A 2022. áprilisi továbbképzések felhívásai: 1. „A hegedűjáték sokoldalú megközelítése”. Előadó: Szász Józsefné Réger Judit // 2. „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében. Előadó: Farkas Szilvia és Kocsis Györgyi (pdf)

Bogdány Alíz: „Hang-Rend”. Fejlesztő pedagógiai módszerek alkalmazása a szolfézstanításban kifejezetten tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében (pdf) (A Zenetanárok Társasága (ZETA) szervezésében 2021. november 6-án megrendezett továbbképzés összefoglalója)


TANÍTÓ- ÉS TANÁRKÉPZÉS


Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE TÓK Ének-zenei Tanszék 2021) (Dr. habil Kismartony Katalin ajánlója) + részletek a könyvből Szabadi Magdolna Anna: A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás eszközökkel a tanító- és tanárképzésben (ELTE Tanító- és Óvóképző 2021) // Részletek a könyvből: Előszó; 3.1. A zene tárgyi, tartalmi, történeti vizsgálata különös tekintettel a zeneterápia gyakorlatára; 3.2. A zenei élmény, hatás és befogadás; 3.3. A zenei ismeret, tudás és ízlés /

ZENE ÉS AZ ÓVODA

Nagy Lajosné: „Látható hangok” a Monoki Micimackó Óvodában (2017) (pdf)

Bozsik Andrea: Az animációs filmek zenei hatása óvodáskorú gyermekekre (ELTE Tanító és Óvóképző Szak, 2021) (pdf)


125 ÉVE HUNYT EL JOHANNES BRAHMS

Ábrahám Mariann Brahms felvételeiből: Fantáziák, op. 116 (1892) (koncertfilm: 26:33) // Szonáta két zongorára, op. 34B (1864) (I. zongora: Elpis Liossatos, II. zongora: Ábrahám Mariann) (44:04) (pdf)

Molnár Antal: Brahmsról I-II. (Nyugat, 1912)

J. Brahms A-dúr hegedű-zongora szonátáját 35 év után újra hallgatva (Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet zongoraművész-tanár emlékére)


LAUDÁCIÓK

Köszöntjük a 2022. évi március 15-i nemzeti ünnepünkön állami kitüntetésben részesült kollégáinkat

KÓTA-díj átadó ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából (Budapest, 2022. január 22.)

Kertész Attila karnagy Fábri Zoltán-díjat kapott (Márky Emília)

A Cziffra Fesztivál 2022. évi díjazottjai

Korszakos tanárait köszöntötte a Zeneakadémia. Jandó Jenő zongoraművészt 70., Sebő Ferenc népzenészt, muzikológust pedig 75. születésnapja alkalmából (lfze.hu) 

„Az okleveles néptanító” (MMA portréfilmje a 75 éves Szabó Dénesről Rendezte: Petrovics Eszter, 2020 (50:00)

Selmeczi György 70 – A zeneszerzővel Hollós Máté beszélgetett (Hollós Máté:Az életmű fele. Zeneszerzőportrék beszélgetésekben (Akkord Zenei Kiadó Kft, 1997)

Zsoldos Béla ütőhangszeres művésztanár-zeneszerző 70 éves (Librarius – Rácz Anna)

Rangos francia állami kitüntetést kapott Vashegyi György (lfze.hu)

MŰVÉSZETELMÉLET

Szőnyiné Szerző Katalin: A Himnusz és a Szózat keletkezéstörténete (1982) (pdf)

Dr. Juhász-Molnár Boglárka: Szigeti József és a modern zene (lfze, 2016)

A 100 éve született Turcsányi Emil zeneíró, karvezető, tanszékvezető egyetemi tanár Parlandóban megjelent zeneelméleti írásaiból (1962–1964)

Sipos János: Milyen eredetűek a magyar népzene honfoglalás kori rétegei? (pdf)

Bégány Csenge Anna: Elfeledett hangfajok. 1. rész - A kasztráltak. A kasztráltak megjelenése és tündöklése a vokális zene történetében (pdf)

Legán˙né dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (XI. rész) (pdf)

Kigyós Borbála: A bauhausi pedagógia hatása az amerikai modernista építészetoktatásban, szerepe a műszaki és informatikai felsőoktatás átalakulásában (pdf)


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Bencze István (1923–2022) pesterzsébeti ének-zenetanár, kántor

Elhunyt Kaposy Margit (1927–2022), a Zeneakadémia Karvezetés Tanszak énektanára (Rajk Judit – Zeneakadémia)

Elhunyt Fódi János (1933–2022), a csolnoki fúvószenekar karmestere, zenetanár

Elhunyt Králik János (1935–2022), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott intézeti igazgatója, zongoraművész-tanár, karmester (Szklenár Ferenc)

Elhunyt Petró János (1937–2022), a Savaria Szimfonikus Zenekar alapító karnagya (Papageno)

Elhunyt Tóthmátyás Lajosné Nagy Sarolta (1937– 2022) szolfézstanár, a Molnár Antal Zeneiskola korábbi igazgatója (Solti Ambrusné)

Elhunyt Fricsovszky Ottó (1940–2022), a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola egykori tanszakvezető klarinétművész-tanára (Puskás Levente)

Elhunyt Géczy Olga (1940–2020) karmester, festőművész

Elhunyt Zsigmond Balassa (1942–2022) fizikus, gépészmérnök, karmester, az Albinoni kamarazenekar alapító művészeti vezetője

Elhunyt Veér István (1946–2022) klarinétművész-tanár (Szepesi János és Drahos Béla búcsúszavai, továbbá emlékek Dittrichné Vajtai Zsuzsánna családi archívumából)

Elhunyt Meizl Valéria (1949–2022) klarinétművész-tanár

Elhunyt Wilheim András (1949–2022) zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszék egykori tanára (Fekete Gyula, lfze.hu)

Elhunyt Holczer Irma (1950–2022) énekművész-tanár, a Zeneakadémia Jazz Tanszék oktatója (Bacsó Kristóf, lfze.hu)

Elhunyt Székely Kinga (1952–2022) zongoraművész-tanár, a 180-as csoport alapító tagja


EMLÉKLAPOK

Pályatársak. Ábrahám Márta (hegedű) és Borbély László (zongora) szonátaestje a Bartók Béla Emlékházban (2022. II. 5.) A koncertfilmen Lajtha László, Dohnányi Ernő és Bartók Béla művei hallhatók (1:11:50)

90 éve született Bónis Ferenc (1932–2019): Emlékek Kodályról (pdf)

Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk a 125 éve született Kósa György zeneszerzőre és zongoraművész-tanárra (pdf)

Harsányi László: Zsidó művészek a vészkorszakban. Róna Vera (1914–1977), Somogyi Piroska (1906–1983) és Spiegel Annie (1904–1980) énekművész-tanárok (mazsihisz.hu)

Dr. Köves Péter: Rózsa Miklós (1907–1995) háromszoros Oscar-díjas amerikai zeneszerző-tanár (pdf)

25 éve hunyt el Simándy József (1916–1997) operaénekes-tanár (pdf)

Bódy József operaénekes centenáriuma

100 éve született Maklári József karnagy-tanár (Csanda Mária, lfze.hu és Váci Vox Humana Énekkar)

Akinek nem kell olvasni. Dr. Ittzés Tamás 22 évvel eztelőtti beszélgetése Zsigmondy Dénes (1922–2014) hegedűművész-tanárral (ZPont, 2000) // Környei Zsófia: Születésnapi köszöntő (Muzsika, 2012/ Parlando, 2014/2.)

Lantos Rezső (1927–1977) karnagy emlékére (Gerenday Ágnes, Pribay Borbála, Apor Judt, Lukin László írásai)

5 éve hunyt el Póczonyi Mária (1930– 2017) ének-zenetanár, főiskolai docens, karnagy, tankönyvíró (Dr. Márkusné Natter Nád-Klára és Dr. M. Dr. Losonczy Katalin)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe került Gonda János (1932–2021) szakmai öröksége (dr. Sümeghy László/JazzMa.hu-Jazz Zenei Portál) // Gonda János: Improvizáció és pedagógia (Parlando 2000/1.)

Dr. Batta András: Felizzó emlék – Búcsú Ugrin Gábor (1932– 2013) tanár úrtól (lfze.hu, 2013)

Zámbó István (1932–2007): A „Hogyan továbbot” megvitatni (Zeneműkiadó, Zeneélet sorozat, 1972) (90 éve született Zámbó István) (pdf)

Leporello kettőssége. Polgár László (1947–2010) nemcsak énekelni, hanem tanítani is szeret (Réfi Zsuzsanna, Vasárnap, 1999)


KITEKINTÉS

Rybinski Anna: Fiatal zongoristák Grazban 2022 (pdf)

Judit Mäkinen: Finnország a Kalevala országa. 350. levél

A 33. Nemzetközi Kodály-hét finnországi hangversenyei (2022. március 6-11.) (Szerk.: Szilvay Csaba)

Jaksits Ilona: ÖMIR ÖTER — AZ ÉLET ELMÚLIK. Egy klip margójára (pdf)


BESZÁMOLÓK / HÍREK / FELHÍVÁSOK

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Haydneum együttműködésével egyidejűleg megnyílt az OSZK Digitalizáló Központja

Kocsis Zoltán-díj és zenei tehetség ösztöndíj a művész tiszteletére és szellemi örökségének megőrzésére (Kocsis-Hauser Alapítvány)

Czidra László blockflöte művésztanárról neveztek el tantermet (Weiner Leó AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2022. I. 22.) (Facebook képriport) (pdf)

Megható kisjátékfilm készült a Zeneakadémia zongoraművész-tanáráról, Szokolay Balázsról (lfze.hu)

Balladák és nocturne-ök. Klebniczki György Chopin-estje (Kiss Ernő)

Rost Andrea / Hot Jazz Band: Ma éjjel táncolnék (Eiffel Műhelyház, 2022. III. 19.) (Czigány Ildikó)

A XXI. SZÁZAD ZENÉJE

Bartók – Kurtág: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, 1. tétel. Átirat zongorára, négy kézre (EMB 2021) (Fittler Katalin)

Decsényi János 95 (Hollós Máté: Művek bontakozóban. Decsényi János: Búcsú egy tovatűnt évszázadtól (Muzsika, 2001/8. szám) (pdf)

25 éve hunyt el Durkó Zsolt (1934–1997) néhány rövid gondolata „A gömb története” (The History of the Spheres) c. zongorára írt sorozatról, továbbá az 1. és a 2. füzet Ábrahám Mariann előadásában, akinek a nevéhez fűződik a felvételen hallható első két füzet ősbemutatója // Bieliczkyné Buzás Éva: Emlékezzünk Durkó Zsolt zeneszerzőre (pdf)

Wolf Péter új zongoraművei kottában és hanghordozón (Szerzői ajánló, Fazekas Gergely BMC CD ismertetője és Balog József (zongora) felvétele)

Félúton. Dragony Tímea zeneszerzői portréja


Kihívások és lehetőségek a mesterséges intelligencián alapuló zeneszerzés kapcsán. Magyari Marcell és Németh Zoltán gondolatait összegezte: Szedmák Borbála

Kiss Ernő: 50 - 50 - 25 - Háromszoros kortárszenei jubileum Szegeden (pdf)

Kiss Ernő: „Tiszta hangok”. Vántus István-emléknap a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziuma rendezésében (2022. III. 3.)


ESSZÉK

A.Gergely András: Van-e a zenének nyelve? Esszényelv, zenefilozófia, értelmezésművészet (pdf)t

Héjja Bella: Losonczi Ágnes „A zene életének szociológiája” c. könyvéről (Zeneműkiadó, 1969)

Petrőczi Éva: Gergely Ágnes és a zene (pdf)

Fejesné Pálfi Zsuzsa: Zene nélkül…?

Szili István: Szereti Ön Brahmsot? (pdf)

Csepregi György: A zene mint önarckép (pdf)


INTERJÚ

„A zenét mindig játszani kell.” Bubnó Tamás a húszéves Szent Efrém Férfikarról (Pallós Tamás, Mértékadó–Arcvonások, 2022. II.)


EGYHÁZZENEI PEDAGÓGIA

Tardy László: A Római Katolikus Egyházon belüli kántorképzés irányai (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)


ZENE ÉS AZ EGÉSZSÉG

Székely Csilla Imola: Rítus, ritmus, zene és lélek (2016) (pdf)


ZENE–KÉPZŐMŰVÉSZET–IRODALOM

Petrőczi Éva: Mayer Hella „Zongoralecke” című képéhez

Petrőczi Éva három költeménye (Mintha ötvenhat…; Harkovi betlehem; Sábát Anatevkában. Moshe Azmannak és a menekültek hitközségének (pdf)

Neszlényi Judith Híven és bátran c. verseskötetének bemutatói Magyarországon


ESZTÉTIKA

Dr. habil Máté Zsuzsanna: A harmónia fogalmának művészet/filozófiai alakulás-történetéről (Részlet a szerző a Kultúr-, művészetfilozófiai és esztétikai továbbgondolások című, 2021-ben megjelent könyvéből) (pdf)


BELEOLVASÓ

Hankiss Ilona: Az opera fény játékában. Pályaszikrák, életszikrák, interjúk (Magánkiadás, 2022) // Részlet a könyvből: Beszélgetés Sudlik Máriával (1942–2015)

L. Beke Ágnes: Martzy Johanna (1924–1979) hegedűművésznő, a szépség szenvedélyes szolgálója (Püski Kiadó, 2021) // A 12. fejezet: Walter Lagge producer és az EMI (pdf)

Korondi Anna: Korondi György (Pactum Kiadó, 2021)

Bodza Klára: Lélekzengő. Bodza Klára életútja // Részletek a könyvből (Papirusz Book Kiadó, 2022) (pdf)


RECENZIÓK

Bencsik Gábor: Lavotta utolsó délutánja (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021) (Dombóvári János) (pdf)

Kertész Lajos: Légy hű mindhalálig (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2021) (Szabó Szabolcs)

Lendvai Tamás: Fókuszban a zongora (Fittler Katalin)

Klasszikus brácsaversenyek Szűcs Máté és az Anima Musicae Kamarazenekar felvételén (Hungaroton 2021) (Fittler Katalin)

Állatmesék – fagottmuzsika a nagyvilágból. Klebniczki György (zongora) és Vizsolyi Lívia (fagott) CD-je (Fittler Katalin)

Megjelent az első Aggházy Károly CD Sławomir Dobrzański zongoraművész előadásában (Acte Préalable, 2021) (Herpy Miklós) (pdf)


ÚJ KIADVÁNYOK AJÁNLÓJA

EMB külföldi partnerkiadója: G. Henle Verlag (pdf)

Bartók–Soós: A vonós kamarazene mikrokozmosza Bartók Béla Mikrokosmos című sorozata alapján - Alapfok (első fekvés). Válogatta és átírta Soós András. Pedagógiai munkatárs Borsos Ágnes (EMB, 2021)

Ajánló Mosóczi Miklós „Angol népdalok és balladák” gitár vagy billentyűs kísérettel, akkordjelzésekkel című kiadványához (Szerzői kiadás, 2021) (Kozma István) (pdf)

Zongoramesékkel a gyerekek nyelvén. Ari-Bencses Anikó kottáiról Barát-László Bernadett Erika írása (pdf)

A HUNGAROTON újdonságai: Soirées de Vienne – Farkas Gábor zongoraművész felvételei // Fülei Balázs zongoraművész legújabb CD-je - Blurred Boundaries Piano works by Ravel, Franck, Debussy // Pusker Júlia és Fejérvári Zoltán legújabb kiadványa – Schubert on Violin, Works for Violin and Piano (pdf) 

Before the last. Beethoven & Schubert piano sonatas. Balázs Fülei. Binder Music Manufactory


BMC Records:  Hans Lüdemann TransEuropeExpress Ensemble featuring Majid Bekkas - ON THE EDGES 1 // Gadó Gábor  (BMC Records 2022)

Magneoton – WARNER HÍRADÓ (2022, február, március)


1525 MAGYAR ZENEPEDAGÓGUS 2022 ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓI (II. VÁLTOZAT) (pdf)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ  Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2022/1. számokban megjelent írásokról















2022. 1. szám

Tartalom

A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

„A gyerekek olyanná válnak, amilyenné a körülöttük élő felnőttek mintázata teszi őket”. Magyar Margit iskolavezetésről, tanításról, s a művészetpedagógiai értéktár folytatásáról (Réfi Zsuzsanna interjúja)


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

A zenei tehetségről. Ábrahám Mariann beszélgetése Schweitzer Katalin  zongoraművész-tanárral (Parlando 2012/1.) (pdf)
 
Dr. Antal-Lundström Ilona: A Fejlesztő Zenepedagógiai Program (FEZEP) bemutatása (pdf)

Fabényi Réka: Újdonság a zenei nevelésben. Digitális ének-zene tankönyvcsalád az értelmileg akadályozott gyermekek zenei neveléséhez. Kedvcsináló egy újfajta tankönyvhöz (pdf)

Kiszely-Papp Deborah: Korai zenepedagógiai online műhely (pdf)
 
Dr. Bredács Alice: A végzettség nélküli iskolaelhagyás ellen – művészeti nevelés alapú módszerek című tanártovábbképzési project – beszámoló és javaslatok
 
Czakó Dóra: Egy új bachelor képzés tapasztalatai – a zenekultúra szak (pdf)
 
Takács Nóra Luca: „A mi szakmánk a folyamatos tanulásról s megismerésről szól” (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenei Intézet, 2015)
 
„Úgy kell kísérni, hogy te vezess”. Krasznáné Gál Márta zongora- és csembalóművésszel, korrepetítorral, a Zeneakadémia egykori tanárával Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész beszélget (pdf)
 
Matuz István fuvola-művésztanár 75 éves. Fülep Márk írásai: I. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (Parlando 2014/6) II. Hagyomány nélkül nincs továbblépés. Fülep Márk interjúja (Fidelio, 2007. I.) // Matuz István felvételeiből (pdf)
 
Berta Edina: Kotta vakoknak (A Braille-írás világnapja tiszteletére - Louis Braille halálának 170. évfordulójára) (pdf)

Szedmák Borbála – Dr. Szabó Zs. Roland: Digitális megoldások a zeneoktatás terén - fókuszban a klarinétoktatás (pdf)
 
Fülep Márk: Vissza a képernyőre. Varga Karcsi bácsi online vetélkedősorozata (pdf)
 
Várnagy Andrea, a ZeneVarázslat Mozgalom megálmodójának és vezetőjének beszámolója a VI. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenyről és Fesztiválról (2021. XI. 17-21.) (pdf)
 
Gaál Alexandra: Oktatási és nevelési célok megvalósulása a képzőművészeti képzésben (pdf)
 
Ferencziné dr. Ács Ildikó: Versmegzenésítések gyermekeknek – miként válasszon a karvezető? (2.) (pdf)


JOSEPH HAYDN 290

Isten szemébe nézni – Vashegyi György a Haydneumról és évszázadok zenéiről (Új Ember, Magyar Kurír / Pallós Tamás)
 
Tardy László: Mi a titka? Gondolatok a Haydn jubileumi évre (2009) (Összhang. Válogatás Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.)
 
FRANZ SCHUBERT 225

Ábrahám Mariann (zongora) Schubert felvételei (A pásztorfiú a sziklán; –Liszt: Vándor éji dala; Esz-dúr zongoratrió II. tétel) // Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Részletek a szerző parlandóbeli sorozatából. Schubert kamaraművei (A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV, 644 – I. tétel; c-moll impromtu Op. 90; f-moll moment musical, D. 780; Hová?; A kintornás; Vándor éji dala (2001–2010)


LAUDÁCIÓK

John Williams  (1932. február 8.) amerikai zeneszerző és karmester // Megérthető zene: Varázslatos John Williams - Harry Potter szvit. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekart vezényli és a művet ismerteti: Hollerung Gábor) (Koncertfilm: 1:34:07) (pdf)
 
Bakos József (1932. február 24.) klarinét-, szaxofon- és furulyatanár, pedagógiai gyűjtemények szerkesztője, fúvószenekarok alapító-karmestere, hangszerelője 90 éves (Senkei Ágnes)
 
Tillai Aurél 90+1 éves köszöntése (Tillai Aurél szerzői estje (Pécs Kertvárosi Református Templom, 2021. XI.20.) (Dr. Kutnyászky Csaba köszöntője és Nagy Ernő beszámolója)  

Lázár Eszter (1937. I. 22.): Hogyan lettem rádiós? – Aranytoll-sztorik 13 (múosz, 2020)

A 75 éves Ella István (1947. január 8.) orgonaművész-karmester felvételeiből) 
 
A Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatával (Chevalier dans l’Ordre de la Légion d’honneur) tüntették ki Rechner-Boda Gabriella zenepedagógus-karnagyot (kultura.hu / papageno.hu) 
 
Magyar Örökség Díjjal ismerték el a Budapesti Monteverdi Kórus és Kollár Éva karnagy félévszázados munkáját, valamint Novotny Antal hangszerkészítő munkásságát (2021. XII. 18.) (Sapszon Ferenc és Makovecz Pál ludációja)

Halmai Katalin, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzorának és Konkolyné Dr. Kovács Ilona, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanszékvezető professzorának egyetemi tanári kinevezése
 
Új rendes tagokról és levelező tagok felvételéről döntött az MMA

Művészetpedagógusi Különdíjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata (MMA Irodaháza-Rendezvényterem, 2021. XI.30.) (Szerkesztette: Solymosi-Tari Emőke) (pdf)
 
Zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus 2021-ben is


NÉPZENE

Sebő Ferenc (1947. II. 10.) előadóművész, népzenekutató pályaképe (Pásztor-Kovács Katalin (MMA) // Este a Gyimesbe’ jártam Portréfilm Sebő Ferencről (előzetes) (MMA) (5:07) // Esték a Hild-villában  – 140 éves a fonográf - Sebő Ferenc előadása (MMA MMKAI) (1:00:25)
 
Vizeli Máté: A magyarpalatkai cigányzenész családok bemutatása (pdf)

ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET

Bihari-Puhl Levente képei – Beethoven és Muszorgszkij után (pdf)

MŰVÉSZETELMÉLET


Devich Sándor: A hangnemekről / Negyedik ujj vagy üres húr? (2010) (Az 5 éve elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész-tanár emlékére) (pdf)

Hollai Keresztély: A hegedűjáték és a temperálás (Zenészbabonák) (pdf)
 
Mózer Zsófia: Samuel Barber dalművészete Dover Beach és Hermit Songs című alkotásainak tükrében (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet) (pdf)
 
Bitter Bettina. Bohuslav Martinů: Szonatina klarinétra és zongorára (pdf)
 
Dr. Seeman László: A kürt szólisztikus szerepe Wolfgang Amadeus Mozart életművében (2015) (pdf)
 
Legán˙né Dr. Erdősi-Boda Katinka: Az opera, mint kommunikáció és a művészetfilozófia (X. rész) (pdf)


ESSZÉK

Ungár István: Évforduló
 
Teleki Miklós: „Az orgona virága - az orgona világa”. Cikksorozat orgonás ügyekben. I. Kókler és szakember
 
Petrőczi Éva írásai:
   – Bernáth Aurél hegedűi (Dr. Székely Györgynek, aki medicinával és muzsikával gyógyít)
   – Az én pásztorkirályom…Három régi családi kép, két dalszínházi pásztor, egy könyvillusztráció és egy mai vers. A Nemerey nagyapára emlékezve (pdf)
   – „Fidlere” is akadt…A Múlt és Jövő Rózsavölgyi műsora kapcsán (Múlt és Jövő, 2021. XI.)
 
Szili István: Egy természetimádó legkedvesebb zenéi. Richard Strauss: Alpesi szimfónia (Eine Alpensinfonie Op. 64, 1915) (pdf)
 
Dr. Köves Péter: Sikoly és pánik az operákban (pdf)


BÚCSÚZUNK

Elhunyt Prőhle Henrik (1936-2022) fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fúvós tanszékének egykori tanszékvezető tanára (Dr. Vigh Andrea-lfze.hu)

Elhunyt Zelenka István (1936–2022) Svájcban élt zeneszerző-tanár (Radics Éva)
 
Elhunyt Babka József (1937–2021) zongoratanár, a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola AMI nyugalmazott címzetes igazgatója, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége tiszteletbeli elnökségi tagja (Vikár Sándor Zeneiskola AMI tantestülete)
 
Elhunyt Hutira Albin (1937–2021), a Rózsavölgyi Zeneműbolt egykori legendás igazgatója (